2018. december 31., hétfő

Mennyből a pokolba - avagy évi összefoglaló helyett

E sorok írásakor még néhány óra van vissza a 2018-as évből,amely úgy alakult,hogy életem legborzalmasabb éve lett.Pedig hát nem így indult és nagyon sokáig úgy tűnt ez egy remek év lesz.Aztán december 11.-én bekövetkezett a tragédia,aki nyomon követ az ugye tudja.Kisfiam aki egyben örök túratársam elhunyt.Gyökeresen megváltozott minden.Én a padlóra kerültem és azóta is ott vagyok,a blogból eltűnt a vidámság,helyét felváltotta a szomorúság és a kétségbeesés...Óriási erőfeszitésbe került elsősorban lelkileg az év utolsó két túrájának megtétele amik már emléktúrák voltak Gergő tiszteletére...

A szezonnyitó túrán januárban.Hátul Gergő...
Pedig tényleg remekül indult az esztendő.Hosszú idő után sikerült több embert is rávennem a közös túrázásra.A Kisapostag - Dunaföldvár túra részben még egymás megismeréséről szólt,de elég jól elvoltunk.Továbbra is jól alakultak a dolgok,rendszeresen többen mentünk túrázgatni.Olyan remek helyeken jártunk mint a Nagy-Szénás,az Ebédleső-hegy,a Kevélyek,a Csókakői vár,a Bence-hegyi kilátó.Eljutottunk a dinnyési fertőhöz, a bölcskei pincefaluba.Végigmentünk a mecseki Réka-völgyön.Elmentünk Révbérpusztára,eljutottunk elöször a Zselicbe és Kaposvárra.Minden a lehető legjobban alakult.

Úton a Nagy-Szénásra
Nagyszerű volt az eplényi libegő és a kilátó...Felfedeztük az utolsó kelet-mecseki völgyet ahol még nem jártunk:a Sín-gödröt.Aztán már újra ketten Gergővel végre eljutottunk a Vaskapuhoz és a Pilis-tetőre,a Baglyas-hegyre a Bakonyban és a fenomenális Salabasina-árokba is.A kiszáradt dunai holtágakban túrázgattunk,dübörögtek a meccstúrák.Fantasztikus buli hangulatú túrát tettünk Egyenesen át Perkátára.Megannyi fantasztikus élmény...Semmi sem jelezte,hogy rövidesen a pokolra kerülök és szinte elevenen égek el...

Gergő és Zoli az ebédlesős túrán egy boldog napon...
Már a téli szabadság alatti túrák lázában égtünk,de egy keddi hajnalon Gergő elment,elvive a szívem minden darabját,elvive az álmaim és az életem...A mindenemet vesztettem el.Az életemet.Persze nem szegény Gergő tehetett erről hanem az a tébolyult isten aki kénye-kedve szerint játszik emberek sorsával és akihez hiába is fordul az ember segítségért csak süket fülekre lel...

Boldondozás a Kevélyeknél
Gergő halála mélyen megrenditett ,olyannyira,hogy nem tudom talpra állok-e valaha is.Az év végén csináltunk két emléktúrát a kisfiam tiszteletére mi akikkel a legtöbbet túrázott.A Baracsra és a dunaújvárosi repülötérre valamint a pázmándi sziklákhoz vezető túrák azért valósultak meg mert tudtuk Gergő azt szeretné,hogy folytassam,hogy folytassuk.
A túrákról eltűnt a vidámság és nagyon szomorú hangulatban tudtuk csak letudni ezeket.
Ez volt az év dióhéjban,igy változott meg az élet,így kerültem mennyből a pokolra...

Gergő a Csókaköi vár alatt
Gergővel én mindent elvesztettem.Csak azért nem megyek utána mert a család szinte igy is belerokkant a  bánatba és az anyagiakba is...nem hiányzik most nekik,hogy tetézzem a bajt.Életem legboldogabb időszakát töltöttem Gergővel,a vele való túrázások életem legszebb emlékei...Ő volt mindenem,az életem,úgy érzem nélküle nincs tovább...nagyon sok mindent tanultam tőle.Ő volt aki minden kis dolgoknak tudott örülni,soha nem volt harag a szívében...és a legcsúnyább helyen is megtalálta azt ami szép...Mindenhova remekül eltalált,egyszer csak azt vettem észre,hogy térkép sem kell a túráinkhoz...elöre megnézve az útvonalat,Gergő az agyába véste azt és sokszor térkép nélkül letudtuk azokat.
A vérében volt ez.Ő volt a túrakirály.
Erre született.

Remek csapat voltunk...
A 2018-as évben mindent összeszámolva 30 túrát tettünk.Sajnos az utolsó kettőn Gergő már nem tudott ott lenni,legalábbis fizikai alakjában,mert a lelke ott volt velünk,ezt végig éreztük.Tehát én úgy veszem,hogy igenis ott volt ő is!Szóval harminc túra volt a következő elosztásban:

11 bakancslistás túra
6 környékbeli túra
6 helyi túra
5 meccstúra
2 be nem tervezett túra

Pazar lista mondhatnánk...

Verhetetlen páros - apa és fia
Gergő halálával a bakancslistás túrákat megszüntetem,mert nélküle ennek nincs értelme,de erről majd a következő bejegyzésemben írok,amikor is a hogyan továbbról lesz szó.
Tehát lényegében ez volt a 2018-as év összefoglalója,jobban nem akarom részletezni ezt,minden benne van a blogban részletesen,akit érdekel vissza lehet keresni.

Óriási tragédia ért,de azok a csodák amikben ebben az évben is részünk volt,hiszem és tudom,hogy Gergőt is boldoggá tették és odaát ő is szívesen emlékszik vissza ezekre,mint ahogy a korábbi évek csodáira is.

Két test egy lélek...
Gergő rövidke 19 évet élt csupán,de 19 év alatt több élményben volt része mint másnak 99 év alatt.A jóra és a természet szeretetére neveltem és ő jó volt.A legjobb.Minden értelemben.Bárhogy is bántotta olykor a sors a szívében sosem volt harag és én ott voltam mindig,hogy megvédjem ha valami baj érte.Bízom benne,hogy ezekkel a túrákkal is megtudtam szépíteni az életét.Na és persze sokminden mással.
Tudom,hogy nem soká újra együtt leszünk és majd az égi hegyeket is bejárjuk.Mert mi egyek vagyunk.
Két test,de egy lélek...

Ima egy tébolyult istenhez aki csak elvenni tud,adni nem...akinél minden ima süket fülekre talál..
Ez volt 2018 tehát és ez volt az év utolsó bejegyzése.
A hogyan továbbról majd a legközelebbi bejegyzésemben.

2018. december 30., vasárnap

Készül a kilátó

Ahogy azt korábban megígértem a két ünnep között elsétáltam a készülő dunaújvárosi kilátóhoz,ráadásul kétszer is.Főleg persze azért mert Gergő nagyon várta az elkészültét ennek az amúgy teljesen felesleges kilátónak.Sajnos nem érhette meg az átadást,hiszen az több mint félévet késett.Felesleges azért,mert e kilátó nélkül is remek a kilátás a Felső-Dunapartról az Alföldre.A kilátót úgy elképzelni,hogy nem magas,nem emeletes,hanem erkélyszerűen nyúlik ki a domból némiképp hasonlóan mint a pécsi Kis-Tubesi kilátó,mégha alakjában más is.

Helyükre kerülnek az elemek
Nos immár dübürög az építkezés és úgy tűnik,hogy januárban kész is lesz a kilátónk.
Természetesen beszámolok majd  a kész állapotokról is,hogy milyen lett,hogy néz ki.A kilátó melleti lépcső is szóba került egy régebbi bejegyzésemben amikor is az rommá volt törve.Nos azt is megcsinálták,majd arról is készítek néhány képet.Addig pár kép arról,hol tart jelenleg az építkezés:

A három nappal ezelőtti állapotok

Aggódtak a fákért,úgy tűnik megúszták!

A mai állapot

Összeér majd  a két út

Dübörög az építkezés

Remélem Gergő is látja odaátról...

2018. december 29., szombat

Túra a pázmándi sziklákhoz

Mindenképpen egy bakancslistás túrával akartam befejezni az évet,tudtam Gergő is így akarná...Igen ám,de a bakancslistás túra ami az év végére volt betervezve (Nagy-Kopasz - előző bejegyzésesben lásd) úgy éreztem túlságosan nehéz lesz azok számára akik velem tartanak erre a kalandra.Természetesen ezen a túrán is Gergőre akartam emlékezni és a bakancslista keretein belül is egy emléktúrát szentelni neki... Mit volt mit tenni,elővettem az elözetesen még Gergővel összevázolt jövő évi bakancslista terv első túráját amelyről úgy éreztem jóval könnyebb túra mint a Nagy-Kopaszra felmenni.Így hát december 28.-a kora reggelén keltünk útra Velencére,ahonnan a Bence-hegy és Nadap érintésével szándékoztunk megnézni a pázmándi sziklákat és Pázmándon befejezni a túrát.
Ez volt a bakancslisták búcsúja is,életem azthiszem utolsó bakancslistás túrája.Gergő nélkül ebben a formában nem látom értelmét a folytatásnak.Amik lesznek még túrák az életemben azok spontán fognak születni,hirtelen ötlettől vezérelve,ha éppen nekem vagy valakinek lesz valami ötlete,akkor azt megvalósítjuk,de hónapokra előre már nem nagyon lesz eltervezve semmi...

A velencei állomás ahonnan annyi sok szép túra indult...
Reggel már fél kilenc előtt odaértünk Velencére.Ahol éppen esett az eső...furcsálottam mert egész héten figyeltem a meterológiára,elszórtan mondtak csupán esőt...Végül is nem volt vészes eső,nem volt nagy,de esett...és hát nem elöször szívattak meg az időjósok túrázásom történelme folyamán...Persze ez most sem tántorított el a túrától.A velencei vasúti állomáshoz is édes emlékek fűztek,sokszor szálltunk itt le Gergővel és inditottunk innen is szebbnél szebb túrákat.Kegyetlenenül beszúrt a szívem,amikor arra gondoltam,hogy Gergő most nem lehet itt velem...Persze azért itt volt...éreztem,éreztük most is...Elindultunk hát a jól ismert sárga jelzésen.Elöször a Velence korzóba botlottunk bele.Zoli barátomnak nagyon tetszett ez a hely,gyermeki lelkesedéssel nézett körül,gondolom ilyenek lehettünk mi is Gergővel amikor elöször járhattunk itt...

Szomorúan, Gergővel a szívemben a Velence korzón
Zolin kivül még Móni,Gergő anyja tartott velünk,bár én óvva intettem ettől a túrától,mivel ismerem és tudtam nehezen fogja bírni még ezt a könnyű túrát is.Másik Móni ezúttal sem jött el,ő külön utakon jár már,csináltak ugyan egy emléktúrát Gergőnek ők is,de szerettem volna ha egyik álltalam szervezett emléktúrára is velünk tart.Mindegy,nem erőltetem...Miután Zoli haverom kigyönyörködte magát a Velence korzón mentünk tovább a sárgán az esőben.A jelzés ugye keresztül vezetett Velencén,érintve annak szép helyeit.Már jól ismertem mindet,sokszor jártunk itt a kisfiammal...Átmentünk az M7-es felett a hídon is amelyhez szintén emlékek sokasága fűzött.Átérve a dombról most is visszanéztünk.A Velencei-tó az esőben is gyönyörű volt...

Az M7-es és a Velencei-tó a már ismert domboldalról
A Bence-hegy megmászása következett,amely nem egy egetrengetően magas hegy,inkább egy domb.Ami kellemetlen,hogy fel a kilátóig végig betonút vezetett.Emlékeztem,hogy áprilisban amikor itt voltunk,lentről még úgy tűnt,hogy senki sincs a kilátóban,aztán felérve tapasztaltuk,hogy óriási a tömeg.Gergő még viccesen meg is jegyezte,hogy mi van itt,tán MTK meccs?Most is úgy tűnt lentről,hogy nincs odafenn senki.Felérve aztán láttuk,hogy valóban nincs itt senki!Hurrá gondoltuk,mienk a kilátó szabadon,nem kell a tömegben egymást lökdösni majd,hogy odaférjünk a kilátást csodálni.Zoli a hely szépségétől is odáig volt,ő most járt itt elöször.Persze megértettem őt és a lelkesedését.Valahányszor ilyenek lehettünk mi is Gergővel ha valami új szép helyre bukkantunk,mint legutóbb a Salabasina-árokra...

A kilátónál.Sehol senki...
Felmentünk hát a kilátóhoz,megdöbbenve tapasztaltuk,hogy az zárva van...Hát ezért nem volt itt senki.Én megértem oké,esik az eső meg minden.De semmi sem garantálta,hogy egész nap esik és mégis az ország egyik legfelkapotabb helye ez itt,milliókat öltek a kilátó elkészítésébe,ráadásul két ünnep között vagyunk amikor az emberek többsége szabad...Miért is kell zárva tartani akkor?Ráadásul úgy,hogy azon kevés  kilátók egyike amely fizetős...Na de ez sem szegte kedvünket,körbejártuk a kilátót alulról,Zolinak megígértem,hogy majd eljövünk ide jobb időkben.Egy védett helyen megtudtunk reggelizni,ráadásul lejebb a parkolóban meg normális wc is volt,így mindenki eltudta végezni a kis dolgát is.Mentünk tovább amerre Gergővel is szoktunk...

A kilátó és a wc

Távolodunk a sárgán
Még a sárga jelzésen mentünk.Emlékeztem,hogy itt az egyik dombon kajáltunk áprilisban Gergővel...ettől megint összeszorult a szívem... A sárga bevezetett egy kisebb erdőbe majd elértük azt a csodás völgyet amelyet annyira szerettünk a kisfiammal is.Nem volt neve a völgynek,mi csak elneveztük Nadapi-völgynek,mivel az gyakorlatilag Nadaptól húzodott Sukoró felé,hogy elérte-e azt nem tudom,majd egyszer lehet felfedezzük.Leérve láttuk,hogy összefutnak a turistaútak és nekünk innen már piros jelzés következett.Arra még Gergővel nem jártunk (a többi irányban igen),ugye ez lett volna a 19-es bakancslista első túrája.Erre jöttünk volna az én drága kincsemmel...bíztam benne,hogy azért most is velünk van és éreztem is néha a kellemes bizsergést a hátamon,mintha simogatott volna a fiam.Tudtam így is van...

A Nadapi-völgy,szemben a Meleg-hegy a hegység legmagasabb csúcsa
A völgyből egy gyönyörű erdőbe vezetett be a piros jelzés.Nagyon élveztük,eddig talán ez volt az út legkellemesebb szakasza.Egy ponton gyönyörű rálátásunk volt az erdőből Nadapra.Az eső is elállt és a nap is kisütött!Tudtam Gergő mosolyog ránk...Az erdő nagyon szép volt,érdekes tagolt sziklafalakkal társítva.Zoli ezt is élvezte és bevallom én is.Még én sem jártam erre.Elértük a nadapi szintézési ősjegyet,legalábbis az egyiket még az erdőben,mert ebből kettő is van!Ez az ősjegy(ek) a térképészet és az építészet egyik legfontosabb területének a magasság meghatározásának a magyarországi viszonyító pontja!Mivel itt található hazánk legszilárdabb röghegysége.Érdekes volt a kidölt táblák sora erre...vagy tán nem is voltak kidölve,egyszerűen odavoltak csak támasztva,lehet mostanában hozták őket ide és arra vártak,hogy leássák és rögzitsék őket.Nem tudtam eltalálni melyik az igaz a két állítás közül.

Feltűnik Nadap

Az első ősjegy ha az erdő felöl jövünk
Az erdő végén volt a másik ősjegy,bevallom ez volt a szebbik és ez volt szebb helyen is.Egy gyönyörű sziklafal alatt egy réten állt körös körül kövekkel fűszerezve.Hál isten ekkor még nem volt itt senki,mert később aztán jöttek.Tudtuk fotózni,videózni és mi Zolival forralt boroztunk is egy jót,mert pad is asztal is volt itt.Igazán kellemes hely!Ajánlom mindenkinek!Pihentünk is jó húsz percet,a nap már sütött jó volt az idő.Aztán jöttek mások,persze autóval a falu felöl...odalett az idill.Így aztán nem volt értelme tovább maradnunk,elindultunk.A piros jelzés bevezetett a faluba.

A másik ősjegy és a sziklafal
Nadap... többször keresztül mentem rajta az évek folyamán,de úgy,hogy itt voltam,utoljára első osztályos koromban lehetett,azaz 42 éve... Most döbbentem rá mit is hagytam ki,hiszen nem csak az ősjegyek környéke,de a falu is festőien szép volt...Persze mit mondtam ide vezettek volna útjaink 2019-ben...Most itt voltam,kicsit ugyan szomorúan de élvezve a csodát...amit mindig is élveztünk,hiszen ezek a túrák az évek alatt annyi,de annyi csodát és szépséget adtak...Nagyon tetszett Nadap.Megcsodáltuk a templomot közelről is,aztán egy szép parkban immár teljes napsütésben pihentünk kicsit,majd egy játszótéren bohóckodtunk csöppet,oldva ezzel is a szomorúságunkat.A piros aztán elhagyta a falut és mentünk Pázmánd felé.

Nadap temploma
Kellemetlen dolog következett:betonút.A túrázó halála... sosem szerettünk betonúton túrázni és nem is jó,szerintem ezt mindenki tudja aki valaha túrázott.Hosszú kilmétereken át betonúton mentünk.Móni kezdett is kidölni.Eleve tudtam,hogy neki sok lesz ez a viszonylag könnyű túra is,de elakart jönni a fiára emlékezni és annak bakancslistás emléktúráján is résztvenni...Nem tudtam lebeszélni róla.Azért hősiesen próbálta legyürni a kilométereket,de féltem attól nem fogja végig bírni.Aztán szerencsére egy ponton a betonút véget ért,kellemesebb terep következett,de csak azért,hogy egy nagyjából 1km-es U betű formát alakitva újra visszetérjen egy betonútra...

Hosszú betonút...onnan jöttünk,látszik még a Bence-hegy a kilátóval
Szerencsére ez a szakasz nem tartott sokáig.Rövidesen ismét normális turistaúton voltunk,de itt meg emelkedett az út felfelé..nem volt durva persze,de Móninak sok volt,de csinálta azért.Újabb ponton tett egy teljesen felesleges újabb U betű alakzatot az út,azt visszatért arra az útra amelyről leágazott...mondhatni eszelős szívatás... nem vot hosszú ez a szakasz,tán 400 méter,de teljesen felesleges volt,mert látnivalóval sem szolgált.Szinten mentünk ezután újra betonon,de újra nem sokáig.Letértünk egy erdőbe és emelkedtünk.Bíztam benne,hogy a hegyen már ott lesznek a sziklák,hiszen ezért jöttünk és csak nem akartak még a szemünk elé kerülni.

Feltűnik Pázmánd,de az útnak korán sincs még vége...
A hegy tetején ami amúgy Zsidó-hegy névre hallgatott és mindössze 202 méter magas volt,valóvan ott voltak végre a pázmándi sziklák,de előtte még ott volt egy hármas kereszt is.Szép hely volt,viszont innen a sziklák nem sokat mutattak magukból.Furcsállottam mert én a képeken mást láttam.Közelebb mentünk,nem volt rossz nem mondom,de nem az volt mint ami a képeken.Nem értettem a dolgot,nyílván lejebb vagy arébb még vannak ezeknek a szikláknak több részei is.Gyönyörködtünk kicsit a kilátásban,ami pompás volt Pázmándra és a Mezőföldre is.Távolban hegységeket is láttam,de innen nem tudtam megállípitani melyik lehetett.Talán a Gerecse,de nem biztos.

Hármaskereszt a hegytetőn

Sziklácskák
Megkezdtük az ereszkedést a hegy másik oldalán ami nem volt egyszerű,meredek csúszos volt az út,sziklás köves.Móni képességeit ezt úgy éreztem meghaladja,de segítettünk neki Zolival.Aztán valóban.Itt volt a sziklák azon része a hegyoldalban amiket a képeken is láttam.Hatalmas sziklafalak,közöttük szük járatokkal!Fenséges volt,de...az út a jelzés be is vezetett oda,de ehhez sziklát kellett volna másznunk,na nem nagyokat,de kellett volna.Ezt a fáradt Mónival nem tudtuk megvalósítani.Mi mentünk volna Zolival persze,Gergővel meg egész biztosan belevágtunk volna ebbe a kalandba is,de nem hagyhattuk most ott a Mónit.Igy letérve a jelzett turistaútról a sziklák mellett egy ösvényen ereszkedtünk le.Zolival pedig megfogadtuk majd visszatérünk egyszer...

Kilátás a Zsidó-hegyről Pázmádra

A kalandosabb rész ahová nem tudtunk bemenni
Leérve rögtön a településen találtuk magunkat.Lett volna még egy olyan terv,hogy elmegyünk a vizimalomig,de ezt szintén nem tudtuk már megvalósítani az ismert okok miatt.Úgyhogy lesz majd miért visszatérnünk!A falu jó hosszú volt,de nem volt csúnya,tán nem volt olyan szép mint Nadap,de úgy már hangulatom sem volt hozzá.Újra Gergő járt a fejemben,elöntött a szomorúság,hogy fizikai valójában nem lehet itt velünk...fájdalmas volt,fájt a szívem nagyon..Egy szép parkban még pihentünk,mivel még volt kis idő a buszig.Itt egy trianoni emlékmű volt a legfontosabb látványosság.Ezután elsétáltunk a buszmegállóig.

A trianoni emlékmű Pázmándon
Buszra szállva elmentünk Kápolnásnyékre.Rendkivül szép és rendezett településnek tűnt,persze nem hiába.Mivel összevan nőve Velencével gondolom főleg a turizmusból élnek.Innen még lesétáltunk vissza a velencei vasútállomásra.Azthittem majd jó messze lesz,ehhez képest a távolság nem volt durva,jó 25 perc alatt le is tudtuk.Visszatértünk oda a Velence korzó elejére.Kezdett besötétedni.

Kápolnásnyék így fogadott

Lement a nap Velencén...
Fél óránk maradt,már nem mentünk sehova.Megvártuk a vonatunkat,amelyről aztán Tárnokon tudtunk átszállni a dunaújvárosi vonatra,amelyet ki tudja miért nem fütöttek,igy némi zimában értünk haza.Hát ez volt Gergő bakancslistás emléktúrája.Igy zártuk le ezt az évet.Ezt amely gyönyörü lehetett volna hiszen annyi.de annyi sok csodát átéltünk idén is.De nem lett gyönyörű ez az év,hiszen az óriási tragédia nagyon beárnyékolja ezt.A fiam,örök túratársam elvesztése a legeslegrosszabb dolog ami történhetett velem az életben..nem is tudom most sem hogyan tovább...Hogyan túrázzak majd nélküle...De tudom azt is,hogy ő azt akarná,hogy folytassam,hogy csináljam tovább,mert ez volt az életünk...A bakancslistás túráknak Gergő haláláva így örökre vége.Ez volt az utolsó,de a túráknak nem lesz vége,valahogy majd csinálom.Nem lesz annyi talán mint vele volt,de őt a szívemben hordozva útra kelek majd újra...


2018. december 27., csütörtök

Álom marad a Nagy-Kopasz

Alighanem ma reggel vágtunk volna neki a 2018-as év utolsó bakancslistás túrájának amely a Budai-hegység legmagasabb csúcsára vezetett volna a Nagy-Kopaszra.Sajnos nem így alakult...Nagykovácsiból indultunk volna és onnan alighanem a zöld3 jelzésen kapaszkodtunk volna fel a Csergezán Pál kilátóhoz.Innen folytattuk volna a piros3 majd a piros jelzésen tovább a túrát a Remeteszőlősi lakótelepen át a Remete szurdokba már a kék+ és a kék jelzésen.Máriaremetén át pedig lehúztunk volna Hüvösvölgybe.Nem kis távolságú túra lett volna tán 25km,de szerintem Gergővel ezt vígan letudtuk volna.
Sajnos nem így alakult...

A Budai-hegység legmagasabb pontja
Előfordult máskor is,hogy egy-egy túra kimaradt a bakancslistából,vagy átkerült más időpontra.Ezt azonban nem fenyegette ilyen veszély.Készültünk rá,Gergő is nagyon.Annál is inkább mert meglehetősen régen volt az ezt megelöző bakancslistás túránk,még november 3.-án és korábban nem volt jellemző,hogy ennyi idő kimarad két nagy túra között.Vártuk tehát nagyon és izgatottan.December elején még nem volt véglegesítve a pontos útvonal,ezen dolgoztunk Gergőkémmel.Aztán azon a keddi hajnalon Gergő elment elvive magával ennek a csodás túrának is az álmát...

Gergő igazoltan hiányzott....
Talán megkellene csinálnom most ezt a túrát az ő iránti tiszteletből és mert ő is ezt szeretné,de ezt most nem lehet.Egyedül jelenleg képtelen vagyok rá,akik meg eljönnének velem,azoknak ez a túra sok és nehéz.Nem bírnák.Talán...ha sikerül összeszednem magam az újév folyamán valamikor akkor lehet nekivágok,akár egyedül is.De ez nagyon képlékeny még... így ez a túra egyenlőre bekerül az álmok közé.Álom marad a Nagy-Kopasz.Pedig még 2016 októberének végén a pilisi Nagy-Kopaszon eldöntöttük,hogy eljövünk majd a Budai-hegységi Nagy-Kopaszra is,így aztán duplán fájó,hogy ez most nem válhat valóra.

Imádtuk a kilátókat,a Nagy-Kopaszi is kivételes élmény lehetett volna....
Azért,hogy valamennyire mégis méltó képpen búcsúztassam a bakancslista kereteiben is örök túratársamat előveszem számára a januárra tervezett (még nem véglegesített és már nem is lesz véglegesítve) túrát.Előveszem és megcsinálom illetve megcsináljuk mert tudom,hogy Gergő is ezt szeretné,hogy méltón búcsúztassuk az évet ahogy szoktuk ilyenkor.Mert addig a december 11.-i hajnalig ez egy nagyon jó év volt... Szóval úgymondd Gergő ajánlásával a holnapi napon megcsináljuk a 2019 januárra tervezett túrát amely a Velencei-hegységbe fog vezetni és nem lesz egy különösebben nehéz túra,így ide eltudnak kisérni Gergő volt túratársai is.A túrát Velencéről a már jól ismert útvonalon kezdjük.Felmegyünk a Bence-hegyre,a kilátóba valószinüleg nem,mert ezen túratársaim némiképp tériszonyosak...

Budai-hegység - Nagy-Kopasz
Innen megyünk le a Nadapi-völgybe ahol már rengetegszer jártunk Gergővel.Nadap felé fordulunk most azonban.Átkelve a falun pedig a pázmándi sziklák és a vizimalom érintésével megyünk be Pázmándra.Nagyjából 15km-es túra lesz.Gergővel ez meg sem kottyanna nekünk,kiváncsi leszek a többiek hogy bírják majd.Így talán a blog is újra a túrákról is szólhat arról amire eleve készült...
A Nagy-Kopasz pedig egy álom marad,de igyekszem majd valahogy összehozni a fiam és örök túratársam méltó tiszteletére...

2018. december 25., kedd

Egy hamutálnyi szotyihéj

Két hét telt el a tragédia óta és hát karácsony napja van.Karácsony ami számomra megszünt létezni.Fát sem állítottam,mert a fiam nélkül nincs értelme.Sokat gondolkozom rajta,hogy vajon mit vétettünk amiért így lesúlytott ránk isten haragja.Gergő és édesanyja egészen biztos,hogy semmit,hiszen még egy rossz gondolatuk sem volt soha.Talán én itt-ott vétkeztem,de semmiképpen sem olyat és olyan módon amiért ezt érdemeltük.A napok telnek a fájdalom nemhogy csökkenne,hanem még inkább elviselhetetlen szintet kezd megütni.Karácsony van,ilyenkor szoktuk véglegesíteni Gergővel a jövő évi bakancslistát...Gyönyörű terveink voltak a jövő esztendőre is,de én most nélküle,hogyan váltsam ezeket valóra?Meg minek,ha nem élhetjük át ezeket közösen...

Gergő két kedvenc tárgya: egy kockásfülű nyuszi plüss és egy Dpase sál.
Vele mentek a sírba...
Gergőt elmúlt hét pénteken kisértük utolsó útjára.Akkor nem részleteztem,mert nem igazán volt erőm hozzá és most sem nagyon teszem.A temetésen rengetegen voltak...az összes osztálytárs,tanárok,igazgató,az általános iskolás tanárai,volt osztályfönöke.Haverok,barátok.Az én baráti és haveri köröm és sok-sok munkatársam is,ahogyan az édesanyjának is.Szomszédok és persze a hozzátartozók,rokonok.Olyanok is akik "csak úgy" ismertek.Gergőt ismerve ezzel az egésszel a legnagyobb problémája az lett volna,hogy "többen vagyunk mint egy Dpase meccsen"...és azt sajnálta volna,hogy a meccsen miért is vagyunk olyan kevesen...mert ő ilyen volt... A ravatalnál kissé zavart a mögöttem lévő rokonok diszkurzusa,így nem tudtam eléggé Gergőre koncentrálni,így kevesebb könny jött elő mint amennyit szerettem volna.Szerencsére azért jött.A sírnál beleraktam mellé két kedvenc tárgyát azt a kockásfülű nyuszit amellyel gyakorlatilag egy hetes kora óta együtt aludt,amely megnyugtatta minden élethelyzetben...és a Dpase sál amelyet két éve vettem neki,hogy ezzel is szimbolizálni tudja,hova is tartozik...
A temetés elötti este éppen fel is hívtak a Dunaújváros PASE focicsapatától,híre mehetett,hogy mit tervezek a sállal...felhívtak és szép gesztusként azonnal felajánlottak egy sálat,mondták fáradjak be érte,nagyon szívesen adnak egyet.Jólesett,hogy kedvenc csapata ebben a helyzetben is gondolt rá,de elhárítottam mondván a saját sála fog vele menni,amely minden meccsen ott lógott a nyakába...

Az utolsó kép Gergőről,három nappal a tragédia előtt.Látható,hogy jól érezte magát,nem volt
semmi jele a közelgő borzalmaknak...
A temetés utáni időszak nem hozott megnyugvást.El-el kezdtek maradozni azok az emberek is akik a tragédia hírére írtak nekem és különféle módon biztosítottak együttérzésükröl,segitségükröl.Persze megértem,mindenkinek kell élnie tovább a saját életét.Páran maradtak csak,akik közül kiemelkedik Zoli barátom aki nem hagyja,hogy teljesen magamra maradjak ezekben a nehéz időkben,az ő javaslatára mentünk el Ceglédre is (lásd: elöző bejegyzésem).Persze ő sem lehet állandóan velem,neki is van saját élete.Így aztán akadnak órák amikor teljesen összeomlok és úgy érzem végem van.Bár az lenne és mehetnék Gergő után...de ez nem a vég,ez csak egy mérhetetlen nyomás ,a hiányérzet az űr ami szorít és szorít és szétszedi a lelkem még megmaradt darabjait is...

Gergő íróasztala ahogy hagyta (kivéve a sál és a nyuszi,ők mentek a nagy utazásra ugye)
Sokat bemegyek a szobájába ahol minden úgy vagy hagyva mint az utolsó felhőtlen napon...az ágy sincs beágyazva és semmi sincs összetakarítva se.Nincs szívem összepakolni,nem visz rá a lélek,hogy bármihez is hozzányúljak.Legszembetünőbb dolog egy hamutálnyi szotyolahéj...elöző vasárnap szotyiztam úgy néztem a Remény rabjai c.filmet,Gergő odajött kért belöle.Természetesen megfeleztem vele,ahogy a meccseken is szoktuk mindig.Teleszotyizta a hamutálat amit aztán elfelejtett kidobni...aztán kedd hajnalba elment... ottmaradt a hamutálnyi szotyihéj...Na most képzeljétek,hogyan dobjam én ezt most ki?Mintha a lelkem dobnám ki,mintha a szívem utolsó épen maradt darabját...

Egy hamutálnyi szotyihéj,jelentéktelennek tünő dolog,de nem tudom kidobni...
A napok telnek,karácsony van.Az első Gergő nélkül és a lelkem romokban.Nem tudom hogyan tovább,nem tudom mit tegyek,hova menjek,mitcsináljak.Most ezekben a percekben amikor e sorokat írom,már a bakancslistát kéne írnunk,közben készülni gondolatban a heti nagy túrára ami a Nagy-Kopaszra vezetne és ami így már csak egy álom marad...Ha van kín akkor ez az ami most velem történik,de nem sajnáltatni akarom magam,sajnálni Gergőt kell,mert ő aztán tényleg nem ezt érdemelte.Tiszta,nemes lelkével most is ott kellene menni azokon a csodás utakon amik az életet jelentették,amik megszépítették életünket...

2018. december 24., hétfő

Kedvtelenül Ceglédre

Ezt az egészet lényegében még Gergő szervezte...
Nem is tudom,hol kezdödjön ez a történet.Már többször is írtam,hogy a legjobb cimborám Zoli óriási nagy Csondor Kata rajongó.Elég ha elovassátok a tavalyi sztorit amelyet ezen a helyen megtaláltok.Tavaly mikor elkisértem Tatabányára megígértem,hogy egy ilyen bulira majd idén is elkisérjük,együtt Gergővel...cserébe ő,amikor tud eljön velünk túrázni.Így is lett,ő eljött velünk többször,rajtunk volt a sor,hogy mi is álljuk a szavunkat.Májusban volt rá egy lehetöség mivel Katika nem egy sűrű koncertező,ám akkor jobb dolgunk is akadt,mint Csondor Kata koncertre menni.A következő alkalom most december másodikán lett volna Dabason,de éppen elötte leltároztunk a munkahelyen,meglehetősen fáradt voltam és hát anyagilag sem álltunk éppen jól....Ha tudom mit hoznak a következő hetek,egész biztosan lementem volna Zolival és Gergővel Dabasra...

A dunaújvárosi Ismerös Arcok koncert
Akkor még,ahogy tudatosult,hogy nem megyünk Dabasra,Zoli átjött hozzánk,Gergő pedig nagy igyekezettel elkezdte keresni,hogy mikor lép fel legközelebb Kata valahol,valami elérhető helyen.Ekkor bukkant rá,hogy december 23.-án Cegléden fog egy koncertet adni.Megvolt tehát az új időpont Gergőnek köszönhetően és el is kezdtük szervezni a dolgot.Úgy volt,hogy majd megyünk hárman Gergő,Zoli és én.Elleszünk mint a befőtt.Aztán a sors kegyetlenül közbeszólt.Gergő elment és lényegébe elvitte magával a teljes életemet...Gergő halála utáni napok teljesen egybeforrnak...csak egyik este jön a másik után,egyik reggel a másik után,azt sem tudom mi vagyok,hol vagyok,élek-e,halok-e...Zoli végül is valahogy rábeszélt,hogy azért menjek el vele Ceglédre,az is jobb mint itthon ülni és állandóan sírni...vigyük el magunkkal Gergő édesanyját is Mónit,mert ha lehet ő még rosszabb állapotban van mint én.Belementem,mert igaza volt.A ceglédi "buli"előtti este még kimentünk Dunaújváros főterére az Ismerős Arcok koncertjére.Gergő nagyon készült erre a koncertre,együtt akartuk üvölteni a Nélküledet...

Számtalan alkalommal mentünk át a Margit-hídon gyalog,útban a Déliből a Nyugatiba
Gergő sajnos nem tudott jönni,mi azonban iránta való tiszteletből is persze kimentünk.Persze itt is éreztem Gergő jelenlétét,remélem is,hogy valóban ott volt a lelke velünk!A koncert utolsó száma volt persze a Nélküled.Nem lehet elmondani milyen hatással volt rám a zene,a dal.Végig üvöltve,mint a 3ezernyi közönség,de sírva énekeltem én is,Gergőre emlékezve itt is....nagyon szerette volna ezt átélni velem a fiam...Borzasztóan fájdalmas volt így.... Másnap reggel vágtunk neki a Gergőnek köszönhető ceglédi útnak.Tudtam ez sem lesz egyszerű.Már a vonatba beülni sem volt az,hiszen az utóbbi években bárhová is mentem ott volt velem Gergő...Most azonban nem volt ott és ez rendkivül elszomorított.Soha életemben nem voltam még ennyire szomorú,bár az utóbbi két hétben bővel volt szomorúságra okot adó esemény.A vonat elindult és Budapestig kinézve az ablakon,nem tudtam olyan helyet mondani,ahol ne jártunk volna Gergővel,ne füzött valahova valamilyen szép emlék...Sírt a szívem kegyetlenül.

Ezernyi emlék örzője a Margit-híd is
Budapesten sem volt más a helyzet,nem volt olyan hely ahová nem füzött volna egy-egy Gergővel megélt szép emlék.Most is gyalog mentünk át a Déliből a Nyugatiba.Szinte mindig így csináltuk,ha a Nyugatiba volt csatlakozásunk.Ez az út is elszomorított,nem volt itt Gergő az egyetlen kincsem,örök túratársam....A Nyugati pályaudvaron aztán vonatra szálltunk.Vecsésig itt sem volt jobb a helyzet,emlékek köszöntek szembe a vonatablakból,de most nem nevettek ,hanem sírtak...Vecsést elhagyva sikerült kicsit a szívemnek megnyugodnia,mert erre még nem jártunk.A vonat viszonylag hamar odaért Ceglédre,Itt meg azon kezdtem el bánkódni,hogy mennyire örült Gergő ha olyan városokba mentünk ahol még nem járt.Minden kétséget kizáróan most is nagyon örült volna ennek...

Első méterek Cegléden
Cegléd első látásra kedves kis városnak tűnt,biztos tetszett volna  a fiamnak.Jó volt az idő,a körülmények ellenére a séta pedig kifejezetten kellemes.Nagy kedvünk mondjuk nem volt semmihez,de ez itt még mindig jobb volt mint otthon sírdogálni.Hamar rátaláltunk a főtérre,ahol majd a koncert lesz.Csak hát addig még volt majd négy óránk.Maga a főtér szép volt,két templom is állt itt,az egyiknek pedig két tornya is volt.Az adventi forgatagban egy jégpálya emelte még a hangulatot,ám a szinpad nevetségesen gáznak tűnt.Egy apró emelvény volt egy sátorral védve három oldalról.Hát ezen egy zenekar nem fér el gondoltam.Elfogyszatottuk első forralt borunkat,a téren ekkor meglehetősen kevesen voltak.A szípadon pedig fellépett Buborék Berci nevezetű formáció.Ekkor megszámoltam: 18-an voltak a szinpad elött...Jókat nevettünk ezen a müsoron,de bőven volt még időnk,elindultunk sétálni.

A kéttornyú a főtéren
A főtér szomszédságában volt egy másik tér,nem tudom a nevét,talán Szentháromság-tér?Az sem volt csúnya és itt voltak vendéglátóhelyek is.Móni megéhezett,keresni akartunk valami jó helyet.Végül is visszamentünk a főtérre ott találtunk egy kávézót,ahová bementünk.Itt ittunk egy forró csokit,meg ettünk koponyánkét egy hamburgert.
Ennek végeztével még mindig volt két óránk...újabb sétára indultunk hát.Egy hatalmas torony volt a közelben,azt akartuk megnézni.Kiderült valami tv-torony féle lehet.

Az egy tornyú

A két ház között bújt ki.
Megnéztük,de időnk még mindig volt,mentünk tehát tovább.Lassan-lassan kezdett sötétedni és némely ház igazán különleges volt a díszkivilágitásban.Odaosontunk a színpadhoz.Valami istent dicsöitő müsor ment,hát ez most aztán tényleg nem érdekelt.Néha éreztem Gergő is itt van velünk,kellemes bizsergés volt a hátamon,mintha simogatott vagy ölelt volna....Zoli ottmaradt a színpadnál,már várta Katát,mi sétáltunk egyet,kettöt,hármat a főtéren,betérve az ottani vízeldébe,mert a következő forralt bor már megdolgoztatta a vesémet...Közeledett a negyed 6,sötét lett,a tér szép volt a karácsonyi fényekben,de nyomasztó...

Fények költöznek Ceglédre

Karácsony a főtéren
Végre megérkezett Kata.Ekkora már mi is odamentünk a szinpadhoz.Régi ismerösként üdvözölték egymást Zoli barátommal.A koncert is elkezdödött nagy nehezen.Félórás müsor volt Kata legismertebb dalaival.Én ugyan nem vagyok annyira oda érte,de szépen betöltötte a teret a müsora.Viszonylag sokan is lettünk a koncertre.Az első sorban voltunk,tökéletesen láttunk mindent.A müsor végén Zoli tudott Katával beszélgetni,jóval többet mint anno Tatabányán.Mivel ők már évközben is találkoztak már jóbarátként cseverésztek.Mi a háttérben vártuk.Megölelték,megpuszilták egymást Katával,azt elbúcsúztak.Indulhattunk haza.Zoli barátom teljesen elvolt varázsolva.hármunk közül legalább ő boldog volt.

A színpadon:Csondor Kata
Kényelmesen elértük a vonatot amit terveztünk,igen ám,de az késve indult,így Budapesten kellett a kelleténél nagyobb tempót diktálnunk,hogy elérjünk egy hazafelé induló buszt a Népligetben.Ám ez is sikerült.A metrón még egy szép lány ült velem szemben,mintha azt súgalta volna,hogy maradt még valami szépség ebben a rút életben...Végül rendben hazaértünk,Zoli boldog volt,minket azonban ez a kirándulás sem boldogított.Rendkivül szomorúak voltunk,de legalább eltudtunk és elmentünk oda ahová Gergő szervezte a bulit.
Zoli a buszon meg is köszönte Gergőnek a dolgot aki remélem akárhol is van hallotta,hiszen nélküle nem jöhetett volna létre ez a randevú Katával...

Zoli és Kata kettőse.Köszönhetően részben Gergőnek...