Aki követ vagy aki olvasgassa a blogomat,akár csak a napokban az már tudja milyen jelentőséggel bír,immár évről évre a szokásos Egyenesen át túránk.Ezt nyílvánítottuk Gergő hivatalos emléktúrájává is,aki még nem tudja miért,nem kell sokat visszalapoznia a blogban,hogy miért pont ez a túra az ami.Most nem részletezném.Minden évben nagyjából október harmadik hétvégéjének környékén szoktuk megejteni.Most ez akkor elmaradt,hiszen a Mecsekben és a Gemencben nyomtuk most októberben,az emléktúra így az utolsó októberi napra maradt.Ez persze semmit sem vont le jelentőségéből.Most is útra keltünk Gergő nyomában,méterről méterre azon az útvonalon amelyen ő is járt két+három éve.
Gergő természetesen velünk volt!
Mivel a közeli Nagyvenyimre mentünk nem kellett korán indulni.Csak a kilenc órási busszal libbentünk ki,9.17-kor így is leszálltunk a buszról Nagyvenyimen.Hivatalosan a nem messze lévő Szent Bernát arborétumból szándékoztunk indítani most is a túrát.Az emléktúrára természetesen Gergő édesanyja Móni és az egyik legjobb barátom Zoli kisért el most is.Persze ez sem véletlen,velünk túrázott Gergő a legtöbbet.Sokat gondolkoztam rajta,már korábban is,hogy meg-e hírdessem ezt a túrát,hátha eljönne olyan barátja,osztálytársa,ismerőse is Gergőnek,akik szerették,kedvelték őt.De úgy gondolom,most is csak a szájkarate menne,eljönni meg aligha jönne el bárki is.Na de mi meg közben odaértünk az ikonikussá vált arborétumhoz,ahol már őszi színekben pompázott a természet.
Az arborétumnál
Az előző években mindig jó idő volt ezen a túrán.Most mikor negyedszerre került sor az Egyenesen át túrára,most nem volt jó idő.Erősen elvolt borúlva,szemerkélt az eső és viharos szél fújt.Na jó annyira viharos éppen nem volt,de igen erős.Ráadásul északi szél,mi meg észak felé szándékoztunk éppen menni... Bementünk az arborétumba ahol már legszebbik arcát mutatta az ősz.Megcsináltuk a film kezdő jeleneteit,fotózgattunk és Gergőre emlékeztünk.Ezek végeztével pedig elindultunk az arborétumból ahol már oly sokat jártunk a múltban.
Nagyvenyim temploma az arborétum területén van
Elöször a Rátgéber tó mellett haladtunk el,amit ugye Gergő tavának kereszteltem el,hiszen ez lehet az a tó amelyet legtöbbet érintettünk közös túrázásaink folyamán.A tó a borús időben elég szomorkásnak tűnt,már-már olyannak mint Gergő elvesztését követő napon,amikor kijöttem ide és mérhetetlen zokogás kapott el.Akkor.Szóval majdnem olyan volt most is a kis tavacska.Sok időt most nem fecséreltünk rá.Mentünk tovább és itt már rá is tértünk a zöld jelzésre.Ez vitt ugye majdnem teljesen egyenesen Perkáta útunk végcélja felé.Eleinte az útviszonyok nem voltak éppen a legideálisabbak.Sok volt a sár és úgy kellett átlavirozni ezeken a részeken.
Gergő tava
Nem éppen ideális útviszonyok...
Nagyjából egy kilométeren át volt ilyen a terep,aztán már különösebb problámáink nem akadtak az úttal.Voltak ugyan még sáros részek,de azok aztán már könnyen kikerülhetőek voltak.Nagyobb problámát jelentett az erős szembeszél.Az eső szerencsére már elállt.Amikor fák határolták két oldalt az útunkat akkor nem volt vészes,akkor nem fújt be úgy a szél,de ahol nem volt semmi,ott erősen érezhető és zavaró volt.Korábban sosem volt jellemző erre a túrára a rossz idő.Na persze olyan égbekilátóan most sem volt rossz.A szokásos helyen egy erdősávnál ahol szoktunk most is megkajáltunk.Egy bokor mögé bújva kerestünk menedéket a szél elöl.Ez nagyjából sikerült is.
Gergővel a szívemben...
Itt is emlékeztünk Gergőre,aztán indultunk tovább.Következett egy útkereszteződés.Itt vettünk búcsút a zöld jelzéstől,az letért balra Mélykútpuszta felé,mi pedig folytattuk egyenesen át.Itt egy darabig betonút volt ami a börtön melletti temetőhöz vezetett.Mivel pont halottak napja előtt voltunk,akadt rajta forgalom is.Balra ott volt az az épület ahol tavaly szélcsendben egy ablak csapkodott...most a nagy szélben egy ablak sem produkált hasonlót... Elértük azt a részt ahol az erdő kezdödött.Itt volt az,hogy jobbra a börtön,balra a temető volt.Mivel a temetőbe bőven akadt most ember,nem fecséreltünk rá időt.Majd jövőre betérünk.Figyelmünk így most inkább a börtön felé terelödőtt.
A börtön
A börtönből két meg három éve is hangok szűrödtek ki,mozgás volt észlelhető.Tavaly viszont semmi.Most sem észleltünk semmi mozgást,se zajt,így közelebb mentünk.Láttuk ugyan,hogy fenn a kerítésen két kamera is ficereg.Nem tudtuk eldönteni üzemel-e még a börtön.Móni aztmondta igen,mert az unokatesója itt dolgozik,ráadásul ez itt női börtön.Nem tudtam eldönteni igaza van-e,hiszen lövésem sem volt a dologról.Mindenesetre én eddig úgy tudtam,hogy a közeli Bernátkúton van a női börtön.Közelebb mentünk a kerités azon részéhez ahonnan belehetett látni.Semmi mozgás,semmi zaj nem volt továbbra sem.Aztán...mikor elkartunk menni onnan,folytatva a túrát valami hátborzongató zaj szürődött ki... Zörgés szerű zaj volt valami ahhoz hasonló mintha radiátorokat ütöttek volna evőeszközőkkel... hallottuk,de látni továbbra sem láttunk senkit.Úgy döntöttünk talán jobb menni,mert a zaj közben meg erősödött...
A börtönnél még a zaj előtt...
Nem tudtuk eldönteni miféle zaj lehetett.A rabok jelzetek mert láttak az ablakból?Mi nem láttunk senkit és minden ablak zárva is volt.Akkor...?Tán Gergő jelzett odaátról,mint tavaly a zörgő ablakkal és az élére állított 50 forintossal?De...ő meg nem jelezne úgy amitől megijedünk...szerintem.Szóval nem tudjuk miféle zaj volt ez,mindenesetre eljöttünk és a börtön után tértünk be abba az erdőbe amelyet annyira szerettünk Gergővel is,hiszen az egyik legszebb erdő amelyikben valaha is jártunk.Most sem okozott csalódást.
Beérve az erdőbe
Eleinte volt itt egy-egy sár,de aztán teljesen jól járható volt az itt már jelzés nélküli út.Érdekes volt mert az erdő egyes részein úgy tűnt még nem ért ide az ősz,hisz zöld volt minden.Más részeken meg azt tapasztaltuk,hogy már a finálé is lezajlott.Mindenesetre az a aranysárga szín amely a korábbi években jellemezte az erdőt most nem volt jelen.Ettől függetlenül az erdő lenyügőzöen szép volt most is!Elértük az első komolyabb kanyart a túránk során.Itt voltak egy kisebb dombon azok az érdekes törzsű fák amiket annak idején Gergővel is megcsodáltunk.Míg a többiek pihentek egy fatörzsnél addig én most is feljöttem ide.
Míg ők pihentek...
...én feljöttem a fákhoz
Ezekután folytattuk a túrát a csodálatos erdőben.Ami a korábbi években nem volt az most ezerszámra: gomba! Elképesztő mennyiségű gombát találtunk itt.Persze mivel egyikünk sem értett hozzá,nem tudtuk eldönteni melyik ehető és melyik nem.Szedni így nem mertünk,de biztos volt közte olyan is ami fogyasztható.Egy pörköltre valót összelehetett volna szedni.Az út az erdő gyönyörű volt annak ellenére,hogy nem volt olyan sárga mint az elöző években.Itt az erdőben ráadásul a szelet sem lehetett érezni.Kétség sem férhetett hozzá,hogy ez volt a túra legkellemesebb szakasza.
Gombafesztivál
Haladtunk az erdőben,mindenfelé gombák és gombák... korábban sosem láttam erre a kis élősködőket,most ezerszámra.Valóban mindenféle akadt.Az erdőre inkább volt jellemző a zöld szín mint az ilyenkor megszokott sárga.Máshol meg már szinte kopaszak voltak a fák.Elértük azt a kereszteződést ahol négy út találkozott.Itt mindig lefotóztuk Gergőt... A négy út közül kettőt benött kicsit a fű,alig ismertem rájuk.A mi útunk volt jó,ahonnan jöttünk és amerre mentünk.Ha már itt mindig lefotóztuk Gergőt,akkor most is csináltunk képeket,Gergő fotójával a kezünkben és a szívünkben.
Gergővel az erdő mélyén
Egy nyuszi futott át előttünk az úton,majd nem sokkal később még egy.Közben találtunk egy lábszár csontot.Vajon milyen állaté lehetett?Valószinüleg valami nagyé.Tán szarvasé,a jó ég tudja.Lassan kiértünk az erdőből,még Móni lett figyelmes arra a kis árokra amelynél két éve ökörködtünk még Gergővel.Az erdő utáni hatalmas rétre érve láttuk,hogy a szél alaposan kitisztitotta a levegőt,hiszen tökéletes rálátásunk volt a 15km-re lévő Velencei-hegységre.Volt olyan év amikor látni sem lehetett.Most minden eddiginél jobban volt átható!A réten is rengeteg gomba volt.Lehet ezek a perkátai gombafesztivál gombái lehettek?Aligha.Hiszen nincs is Perkátán gombfesztivál.
Kiérve a rétre
Átlósan szeltük át a rétet,majd az út újra egyenesre váltott.Csodáltuk a szép rétet amely olyan volt mint valamilyen szavanna... jó lenne elhozni egyszer ide a kutyámat,biztosan jól érezné magát.Emberek érkeztek a távolban.Távcsővel kémleltem nem-e cigányok,mert akkor letérünk valamerre.De egy békés család volt gyerekekkel,kutyákkal.Alighanem gombászni jöttek.Elértük a rét túlsó végét.Az út elfordult jobbra Perkátának.Célegyenesbe értünk.A faluba érve a szokásos kép fogadott.Móni kissé elfáradt ezért az egyik buszmegállóban pihentünk egyet.Majd folytatva a túrát odaértünk a szokásos ismert részekhet,a templomhoz,a Győri kastélyhoz...
A Győri kastély
A kastély mögötti parkban fejeztük be a túrát,annál a játszótérnél és edzőparknál ahol mindig is szoktuk.Móni elkészült erejével,nem értettük,hiszen a korábbi években jól bírta.A terep sem nehéz.Lehet a szembeszél vette ki az erejét?Kicsit bohóckodtunk most is,de messze nem annyit mint korábban.Mivel nem volt jó idő és kezdett sötét is lenni,lesétáltunk a buszhoz.Az jött rendesen és délután négy órára már itthon is voltunk.Most sem volt rossz ez a túra,annak ellenére sem,hogy nem volt jó idő.Újabb és újabb szépségekkel ajándékozott meg minket a teremtő ezúttal is.Nem éreztem Gergőt úgy mint tavaly.Vagy nem jöttek most jelek úgy odaátról vagy mi nem figyeltünk most ezekre.A zaj a börtönnél mindenesetre érdekes volt...
Kutakodva emlékeimben,a régi november elsejékről természetesen az ugrik be,hogy ilyenkor rendszerint a temetőbe mentünk.Gyerekkoromban még tiszteletét tette valamelyik rokon és úgy mentünk ki a nagyszülők sírjához.Majd ahogy teltek az évek sajnos egyre inkább a közeli hozzátartozóim sírját kellett meglátogatni.Apáméval kezdödött,aztán anyámét,majd nővéremét,bátyámét és sajnos Gergőét...Aznap este mindig gyertyákat gyújtogattunk,mindenkinek volt egy saját gyertyája és mi mindig figyeltük melyik ég legtovább.Mégis van két olyan november elsejénk amely eltér a többitől,eltér az átlagtól.Most Gergő emléktúrájának előestéjén és két nappal mindenszentek előtt ezek elevednek fel...
Álltalában a temetőbe visz ilyenkor az út,de akadt kivétel...
Ezek egyike 2014-re nyúlik vissza...és mi Gergővel nem a temetőbe mentünk ki sötétedésre,hanem a stadionba!Ugyanis fontos mérközést játszott a csapatunk.Persze a temetőt nem felejtettük el,de arra már nem emlékszem,hogy előtte vagy utána egy nappal mentünk-e ki?Meccs volt és mi már akkor sem hiányozhattunk onnan.Ráadásul még friss volt a világítás,ez volt Dunaújváros történetének második villanyfényes mérközése.A Pécs érkezett és mi újonc csapatként éppen kezdtünk elmozdulni az utolsó helyről.Ebben egy győzelem óriásit segített volna még...
Az első gólunknál...(fotó dpase.hu)
Kemény meccs volt és nem játszottunk jól.De ha jól nem is játszottunk,szívvel igen.Sosem láttam még így küzdeni saját csapatomat.Az ellenfél vezetett 1-0-ra,de egyenlítettünk,majd 2-1-re is az ellenfél vezetett,de azt is kiegyenlitettük!Aztán a hetvenedik perc táján csereként pályára lépett kedvenc játékosunk Goldslove aki amúgy színesbörű volt.Nagy gólvágó volt,de korábban a harmad és másodosztályban ment csak neki.Itt az NB I.-ben láthatóan nem tudta megszokni a légkört.Gólt ekkor még nem szerzett az idényben.Hatalmas meccs lett közben a derbiből,óriási izgalmakat éltünk át.Aztán egy támadásnál Goldslove-hoz került a labda,valahogy csetlett.botlott,de mindig nála maradt a labda,egészen addig amíg kapura nem lőtt.Ahogy rárúgta a nem túl erős lövés a Pécs kapujában kötött ki!Góól!Mi vezettünk 3-2-re!Azt a gólörömöt azt az extázist amit akkor átéltünk a többi hazai szurkolóval,azt nem lehet überelni...ez volt minden idők legnagyobb gólöröme mindkettőnk számára.Sosem felejtem el...
Életünk góljánál.Gegő örül,de én is látszódom.
Nem tudom ki volt az a fotós aki azt a képet csinálta,de örök hálám neki.Hiszen így megmaradt valami abból az extázisból...Hát így örültünk.A mérközést aztán megnyertük 3-2-re.A végén pedig lementünk pacsizni a játékosokkal.Óriási,fergeteges ünnep volt.Nem a jó játékunknak köszönhettük a sikert hanem szó szerint a szívünknek.Óriásit küzdött a csapat és a közönség hálás volt.Évek múlva is minden november elsején eszünkbe jutott a meccs.Volt,hogy Gergővel éppen a temetőbe menet beszélgettünk róla.A régi nagy meccsről amely 2014 november elsején volt.
A pacsizás.Balról a második kar Gergőé a negyedik az enyém
A másik szokásostól eltérő november elsejénk pedig 2016-ban volt.Ekkor túrázni indultunk (természetesen Gergővel). Nem volt jellemző sosem a múltban,hogy ezen a napon túrázunk.Ekkor ha jól emlékszem több napos ünnepet hozott november elseje és az itt sincs meg,hogy elöző vagy az eztkövető napon mentünk-e ki a temetőbe.Így vagy úgy november elsején túrázni mentünk a Csepel-szigetre,le egészen a Tassi zsilipig.Alighanem azért választottuk ezt a napot a többnapos ünnepen mert erre ígérték a legjobb időt.Aztán...jól megszívattak most is.
Gergő a tassi zsilipi túrán
Elvolt erősen borúlva és nem volt jó idő.Na jó egy túrához azért tűrhető volt.A túra maga nagyszerű volt most is.Makád érintésével jutottunk le a zsilipig.Az utolsó kilométerek betonúton vezettek,egy túrázónak ez maga a halál.Meg is fájdult a lábunk erősen,de a táj szépsége és érdekessége ezt feledtette velünk.A zsilip előtt pedig még lementünk a Csepel sziget legdélibb pontjáig.Fantasztikus volt.Ezután mentünk vissza a zsiliphez,amely szintén remek látvány volt.
A Tassi zsilip
A zsiliphez megkértük a mamáékat,hogy jöjjenek el értünk kocsival,mert Tassról nem volt busz még kerülövel és átszállással sem,amivel ekkor hazajuthattunk volna.Ám a megbeszéltekhez képest vagy negyven perccel előbb odaértek.Nekünk meg így nem volt időnk alaposabban körülnézni.Gergőnek nem is tetszett a dolog,azzal vigasztaltam,hogy eljövünk még ide.Sajnos nem jöhettünk többé...
Ezen sorok írása után,holnap lesz Gergő 2020-as emléktúrája.Ugye aki olvas az tudja,hogy az Egyenesen át túrát nyílvánitottuk ugymondd Gergő "hivatalos emléktúrájává" és ezt minden évben még menni tudunk megcsináljuk,minden októberben.Arról,hogy miért ez lett,három bejegyzéssel ezelőtt írtam.Most nem fejtem ki bővebben.
Holnapután november elsején pedig elindulok Gergő sírjához gyertyát gyújtani és virágot vinni...
Az utolsó sziget ragyogott a napfényben amikor elöször megláttuk azon a kellemes október végi reggelen.Jártunk már korábban rajta,hisz már hívott minket hónapokkal ezelőtt is,de lehet már évekkel ezelőtt.Ki tudja talán nem volt olyan szép mint a pár kilométerre arébb lévő szomszédja,de lehet csak azért éreztük ezt,mert a szomszéd átlagon felüli szépségű volt.Azért persze ez sem volt éppen csúnya.Némileg lekéstük az őszi finálét,ez azonnal tudatosult bennem amikor ráléptünk a szigetre.Talán egy utolsó felvonást azért még úgy tűnt elkapunk.
Az utolsó sziget azon az októberi reggelen...
Egy részét már korábban bejártuk,úgy gondoltuk,hogy most azmellett,hogy megnézzük a legjobb helyeket,elmegyünk a sziget számunkra eddig ismeretlen részei felé.Így is lett.Az elmúló aranyló őszben azért ott volt a szeren ez a sziget is.Nem jártunk olyan sok szigeten túrázásaink története alatt.Ez persze természetes,hiszen a túrák elsősorban a hegyekben zajlanak.Persze másoknál,mert mi a szigetekben is megtaláltuk a szépségeket.Abban az évben amikor a dunai holtágak kiszáradtak,akkor volt lehetőségünk a két már ismert óriás mellett a környékünk apróbb szigeteit is megismerni.Életre szóló élmény volt!Ez az utolsó sziget amin most voltunk kicsit kiesett ebből a sorból,persze hiszen kissé távolabb volt a többitől.De a mi öt szigetünkkel és ezzel voltunk hat szigeten.Ha ide veszem még a nagy Csepel és a Margitszigetet,valamint a földvári szigetet,akkor is csupán kilenc szigeten jártunk összesen.
A kilenc közül ez volt az utolsó sziget...
Út az utolsó szigetre
Na nem azért mert ezt ismertük meg legkésőbb... hanem azért mert ez volt az utolsó sziget amin az én kis túrakirályom járt...Azon a ragyogó októberi napon bejártuk aztán a sziget még ismeretlen részeit és újfent bebizonyosodott,hogy nemcsak egy hegyvidéki túra lehet remek.Ami nálunk ritkán,vagy tán sosem fordult elő,eltévedtünk! A sziget útjai olyan kacifántosan,olyan labirintus szerűen hasitották keresztül-kasul magát a szigetet,hogy nagyon könnyű volt eltévedni még egy gyakorlott túrázónak is.Ám nem lettünk volna azok akik,simán megoldottuk ezt a bakit és persze kitaláltunk a labirintusból is.Persze nem siettünk,hiszen éppen az eltévedés vezetett be a sziget legszebb részeire.
Út a szigeten
A sziget nem volt kicsi,így kicsit elidőztünk.Nem siettünk,élveztük az utolsó felvonást.Egy tavat kerestünk aztán amit korábban nem találtuk és tudtuk,hogy a szigeten van.Most sem leltük,illetve találtunk valami vízet amelyről nem tudtuk megállapítani az a tó-e vagy egy benyuló dunai holtág.De nem is volt fontos,nem ez számított.Szabáztunk tovább a szigeten amelyen persze nem volt jelzéssel ellátott út.Az apadás ebben az évben is nagy volt,így itt is találtunk kiszáradt Duna medert.Kiérve a sziget labirintusából egy ilyenre akadtunk rá.Azt észrevettük,hogy ez a holtág éppen a szárazföldet a szigettel elválasztó ág.
Valahol a sziget mélyén
Végigmentünk a kiszáradt mederben ahogy annak idején a mi szigeteink között odahaza.Nem is volt olyan száraz,mert az iszapos talajba olykor bele-bele süllyedtünk,a járás igy meg nehézkessé vált.Kimentünk hát a partra.Úgy mentünk tovább.A sziget már a túlparton volt.Közben arébb már víz is volt a mederben.Békák használták ki ezt a "fényüzést" mert jó sok a partról ugrándozott a vízbe.Arébb pedig csónakok parkoltak és horgászok horgásztak.Mi pedig már nem mentünk vissza a szigetre.
Az utolsó felvonás az utolsó szigeten
Talán hiba volt.Mert ha tudom,hogy ez az utolsó sziget,egész biztos visszamegyünk még és kiélvezzük azt az időt amit még kaphattunk...A szigeti bejáróig még volt azért néhány méter és a sziget a túlpartról vigyorgott felénk.Mi meg megígértük neki,hogy majd hamarosan visszatérünk,talán majd a tavaszi hóvirágszezon idején,mert tudtuk,messze földön híres a sziget a nagy hóvirágos mezőiről.Igen úgy gondoltuk akkor majd egész biztosan újra eljövünk.
Búcsú...
Ám nem jöttünk többé... kiérve a szigetvilág csodavilágából egy út vezetett ki,némileg emelkedve.Emlékszem,hogy nagyon rossz érzés volt rajta kifelé menet menni.Mintha valami azt súgta volna,hogy ez egy utolsó alkalom és becsüljem meg azokat a dolgokat amiben most részem volt... Akárki,akármi is volt sajnos jól súgott... Nem jöttünk többé.Még egy túránk volt hátra az utolsó túra.Gergő ezekután nem sokkal váltott dimenziót és költözőtt át egy szebb és jobb világba.Az utolsó sziget hasonlóan az utolsó faluhoz és városhoz megőrizte lépteink...
Igazából valahova a Budai hegyek környékére terveztünk erre a napra,de sorra jöttek a hírek,hogy a fővárosban a legnagyobb a vírusveszély,így ezekben a koronavírusos időkben most nem kockáztattunk.Átvarriáltuk és a híradások alapján legbiztonságosabb Tolna megyére esett a választásunk,a későbbre tervezett gemenci erdei túránkat előrébb hoztuk.Mivel háromnapos hétvége következett a nemzeti ünnep apropóján,már csak azt kellett kitalálni melyik nap menjünk.A vasárnap eleve kiesett mivel hazai pályán játszik a csapatom,a meccsről pedig nem hiányozhatok.A szombat és péntek közül pedig ez utóbbira ígértek jobb időt,így délutános műszak után kevés alvással,reggel ott találkoztunk a buszmegállóban,ahol a már szokásos fél hetes busszal indultunk el szekszárdi átszállással Pörbölyre,a gemencei túrák talán legjobb kiindulópoontjára.Most Zoli és Móni tartott velem,Manó és a Tizedes a Vértes felé vették az utukat,velük majd egy másik alkalommal megyünk újra.
Az ökoközpont utáni első méterek
Negyed tízkor szálltunk le a pörbölyi vasútimegállónál a buszról,pár méterre volt innen a ökoturisztikai központ.Innen indítottuk tavaly novemberben is a gemenci túránkat.Mielőtt nekivágtunk volna,most is beültünk egy kávéra a kisvasút restijébe.Majd még ökörködtünk egyet az ökoközpontban.Ezután még mindig nem vágtunk bele a túrába,hanem kitértünk a vadmegfigyelőhöz mint tavaly.Móni akkor nem volt itt,nem látta a vadakat,így kimondottan a ő kedvéért tettük ezt.A központtól a vadmegfigyelő pár perc séta csupán.Az állatok pedig egy nagyjából 350 x 250 méteres elkeritett részben vannak.Főleg vadisznók,őzek és szarvasok.Ide is érkeztünk,körbejártuk,annyi állatot nem láttunk mint tavaly.De azért akadt.Tavaly csak mi voltunk itt,most elég sok ember,talán ez volt az oka,hogy nem jöttek annyira elő az állatok.
Őzike fogad minket
Persze azok most is kedvesek,aranyosak voltak.Sok odajött hozzánk a kertéshez.Ezek legkedvesebbike egy vaddisznó volt,aki messziről kiszúrt minket,hívtuk őt,hogy jöjjön oda hozzánk,ezt készséggel megértette és odajött.Aztán pózolt ott nekünk,majd végigkisért a kerités mentén.Aranyos volt,de a kerítés védelme nélkül aligha találkoznék vele szívesen az erdő rengetegében.De most is igaz volt,hogy az állatok szeretete öszintébb és kedvesebb mint az emberé... Nehéz szívvel mondtunk búcsút neki.Reméljük találkozunk még azért.
Kedvenc kis malackánk
Indulhatott a túra!Terveink szerint egy nagyjából 16km-es kört szándékoztunk menni a Gemenci erdőben,érintve a szép dunai holtágakat,mint Cserta Duna,a Vén Duna és a Rezéti Holt Duna.Majd a túrát pedig itt fejeznénk be ahonnan elindultunk,az ökoközpontnál.Az első métereken egy töltésen vitt a kék jelzés,ami betonút volt.Szerencsére ez a rész nem tartott sokáig talán egy kilométeres ha lehetett.Itt még be sem tért az út az erdőbe,annak szélén haladtunk el.Persze nem ez volt a Gemenci erdő déli határa,hiszen elnyúlik az még dél felé pár kilométert.Egyszer majd arra is eljövünk.Az ősz némi késéssel,de elkezdte színesre festeni a természetet,amely leginkább itt a Gemenci erdőben a legszebb.
Az első métereken
Aztán egyszer csak véget ért a betonutas rész,a jelzés pedig behatolt az erdőbe.Teljesen jól járhatóak voltak az erdei utak.Itt-ott előfordult némi dagonya,de 95%-san jó volt az út.Az erdő pedig már az első métereken lenyügöző volt!Valóban megkezdödött végre az őszi színelőadás,amelyet annyira szerettünk mindig is Gergővel... Az út pár kilométeren át szinte tökegyenes volt.Akár itt is meglehetett volna rendezni az Egyenes át túránkat is.Beszélgetésbe elegyedtünk Zolival,Móni némileg lemaradt,csodálta az erdőt,fotózgatott.Egyszer csak egy puffanást hallottunk.Hátranéztünk Zolival,hát Móni esett egy ólajtónyit.Gondolkodtam vajon mitől,hiszen ritka jól járható út volt,semmi bucka vagy akadály...Elmondása alapján egy fa mégis kiállt valahol,abban botlott meg...Szerencsére komolyabban nem ütötte meg magát.
Hosszú egyenes,de szépséges út
Nagy sokára érkezett el az első kanyar.Lehetett legalább három kilométer hosszú az egyenes szakasz.Lényegtelen,mert szépnek nagyon szép volt.A kanyar után rögtön ott volt egy dunai holtág.Alighanem ez lehetett a Cserta Duna.Az út itt már kanyargott,erre-arra.Az erdő a levegő pedig több volt mint kellemes,ez mellé pedig párosult egy kiváló túraidő.A Cserta Duna is szép volt.Térkép nélkül mentünk amúgy mint mostanában szinte mindig.Elöre felmértem a terepet,ha elakadtunk valahol,akkor pedig elővettem egy telefonos alkalmazásomat,ami útbaigazitott.Mert a jelek felfestése azért messze volt a tökéletestől.Igaz láttunk már sokkal rosszabbat is.Kis hídakon mentünk közben át.Móni már megéhezett,mondtam,ha lesz valahol pihenő majd ott eszünk.Ám egyenlőre az nem volt.
A Cserta Duna
Szépen haladtunk,persze különösebb nehézséget nem okozott az út.Mónira egy ponton rájött a híg fosás.Pottyantós híján,kénytelen volt bemenni a sűrűbe elvégezni a dolgát.Kicsit kezdte régi formáját idézni,amikor is sokat nyüglödött.Ez sokat javul Gergő elvesztése után,de most mintha kezdett volna visszasüllyedni oda ahova rég...Jó persze,híg fosás volt már,hogy mindannyiunkra rájött valahol,ezzel nem is volt gond.A kék jelzésen haladtunk,majd bejött utunkba a piros is.Ez visz le amúgy az erdő déli részére,egyszer majd alighanem arra fogunk menni,ahonnan ez jött.De most mentünk még a kéken.Becsatakozott közbe a kék+,de ez csa eddig vezetett,bele a kékbe.Arra szándékoztunk is menni tovább,de közben feltünt a pihenő.Mielőtt folytattuk volna utunkat a kék+ -on,tartottunk egy reggeli szünetet.Jó persze már benne voltunk alaposan a délelőttbe.Ez amúgy az a pihenő volt ahol tavaly Manóékkal is megpihentünk.
A pihenő
Ez a pihenő amúgy már a Vén Duna partján volt és amennyire megtudtam ítélni,a Cserta Duna éppen a Vén Duna egyik ága volt,abba torkollott bele.Megkajáltunk,azt lepróbáltam menni a Vén Dunához,de egyfelől mindenhol dzsindzsás akadályozott meg benne,ahol meg nem ott vagy horgászok voltak,vagy a tavalyinál magasabb vízállás akadályozott meg benne.Így érdemleges kép a Vén Dunáról most nem tudott készülni sajnos.A pihenő után visszatértünk akkor tehát a kék+ jelzésre.Szemből jöttünk tavaly Manóékkal erre.Rögtön elöször egy kis fahídra mentünk fel.Alattunk volt a Cserta Duna a torkolat meg alig pár méterre volt innen.Odalenn pedig egy kenus csapat próbálkozott átmenni a híd alatt.Szűk lehetett odalenn a hely,mert szerencsétlenkedtek egy sort,de aztán sikerült nekik.Mi meg csodáltuk fentről a természetet.
A Cserta Duna a hídról
Folytattuk a túrát immár a kék+ jelzésen.Erre jöttünk tavaly,mondhatni már ismerös volt.Ám mégis....ugye többször is volt olyan túránk már,amelyen visszafelé mentünk mint elözőleg amikor arra jártunk.Ilyenkor néha teljesen más a kép,teljesen másként hat az emberre a dolog a táj,hiába jártál már itt,nem az a megszokott kép fogad mint előzőleg és ez olykor bezavarhat nem tagadom.Persze kellő odafigyeléssel így sem lehet gond.Az út olyan volt mint eddig,jól járható,kevés dagonyával.Móni is ügyesebb volt már ezen a részen,nekünk pedig nem okozott gondot Zolival.Egyes részekre emlékeztem tavalyról,egyes részekre meg nem,de a gyönyörű erdőben igazán kellemes volt menni.
Móni ügyesen lavirozott a dagonyánál
Egy ponton mégis megzavart ez a visszafelé irányba haladás dolog,de lehet csak mi merültünk bele a beszélgetésbe jobban.Zolikával ez nem gond,hiszen tudja fosni a szót.Tény elvesztettük a kék+ jelzést (ami persze erre meglehetősen gyengén is volt felfestve).Akkor esett le a dolog amikor elértük a Rezéti Holt Dunát.Hiszen az a bal kezem felöl volt.Annyi tájékozodó képességet pedig már szereztem az évek alatt,hogy tudtam,ha vele párhuzamosan megyek nyugati irányba,akkor a holtágnak a jobb kezem felöl kell lennie.De a bal kezem felöl volt...Sikerült korrigálnunk a hibát,vagy 150 méterre ezelőtt nem vettük észre,hogy az út amarra tért le.Így arra vettük az irányt és lőn csoda,utána aztán a holtág már a jobb kezem felöl volt!
Útközben Zoli és Móni
Az út aztán eljött a Rezéti Holt Dunától,vissza az erdőbe,hogy majd később újra elérje azt.Az útnak erre a részére megmondom az őszintét nem emlékeztem.Pedig alig 11 hónapja jártam erre.Ez persze nem tartott vissza semmitől.Folyton jeleztek a táblák útközben egy Káposztás névre hallgató tavat,de sehogyan sem találtuk.Most itt volt az út mellett valami...nem tudtuk megállapítani,hogy tó-e vagy ez is egy holtág lehet-e.Mindenesetre mi elneveztük Zolikával Káposztás-tónak.Nem biztos,hogy az volt,de mi kineveztük annak.Örvendtünk vala neki.
Ez volna vala a Káposztás tó?
Ezután aztán újra kiért az út a Rezéti Holt Dunához,ahol egy nagy rét volt.Erre már emlékeztem,ahogy arra is,hogy itt megy el a gemenci kisvasút is.Pont jött is kettő járat amig itt voltunk.Mindkettőn full teltház volt.Tehát a gemenci kisvasút úgy tűnik roppant népszerű.Lehet egyszer eljövünk majd kisvasútazni is.Itt is volt pihenő,így itt is megpihentünk.Tavaly itt mi voltunk csak,most emberek tucatjai mozogtak erre is.Jó persze ünnep volt,szuper idővel.Tavaly itt gyönyörű képeket csináltam a holtágról,most indultam hasonlóért.Ám jóval magasabb volt a vízállás mint tavaly,így nem tudtam a vízhez közel menni,képek tehát most itt sem nagyon készültek...
Újabb pihenő
A gemenci kisvasút
Én is itt voltam mielőtt elfelejteném...
A pihenő után újra a kékre tértünk rá,itt már emlékeztem mindenre.Egy töltésen haladt az út vissza az ökoközpontig ami nagyjából egy 4km-es szakasz volt.Itt már dagonya sem volt,az erdő eddig is szép volt,de itt mutatta talán legszebbik arcát felénk.Lényegében ez is egy egyenes szakasz volt,igaz ezen már akadtak kanyarok is.Móni közben kezdett rendesen fáradni.Pedig hát ez egy meglehetősen könnyű terep volt.Jó nem túrázott már velünk jó pár hónapja,de akkor is..Mi még megcsodáltuk az utolsó métereket mielőtt kiértünk volna a fantasztikus Gemenci erdőből.
Ökörködés az utolsó métereken
Vagy ez a Káposztás tó?
Aztán kiértünk.Újra ott voltunk a ökoközpontnál.Sok volt az ember erre,de nem zavaróan sok.És mindenki normálisan viselkedett.Bementünk újra a központba.Kicsi pihenő volt itt is,majd bespájzoltunk italokból az útra,még egy kávét lenyomtunk és elvégeztük a dolgainkat is.Rengeteg poloska volt a kisvasútállomáson,valóságos invázió.Mondjuk akad idahaza is.Itt végzödőtt tehát a túra.Annyi maradt még,hogy kimentünk a közeli vasútállomásra,mert busz már nem,vonat viszont ment még vissza Szekszárdra.Így megvártuk a vonatot és visszalibbentünk vele Szekszárdig.
Vonatra várva...
Szekszárdon még volt 50 percünk a buszig,így kicsit sétáltunk a belvárosban.Szép volt,de egy kicsit nyomasztó.Nem sok élet van a kicsiny megyeszékhelyen.Aztán visszamentünk a buszhoz.Jött az esti jól megszokott gyorsjárat,ami a sztrádán haladva egy óra alatt Dunaújvárosba is ért.Egy újabb kellemes túra volt,egy csodás helyen,egy alakuló csodás őszi színjáték közepette.
Egy teljesen jelentéktelen túrának indult még 2017 októberében,aztán a dolgok véletlen és tragikus alakulásának köszönhetően kinőte magát az egyik legjelentősebb túráknak életem és túrázásaim történelmében.Ma már minden évben megrendezésre kerül és idén sem hagyjuk ki,valószinűleg három héten belül sort is keritünk rá.Pedig tényleg csak egy jelentéktelen túrának indult.Azon az októberben még 17-ben egy kicsit megszorultunk anyagilag,na nem nagyon,de ahhoz éppen eléggé,hogy nagyobb túrába ezúttal ne vágjuk a fejszénket... Így agyalgattunk Gergővel a környéken egy hiánypotló túrán amelyen azért jól is érezhetjük majd magunkat.Keresgélés,agyalgatás után végül is ráakadtunk erre a majdnem teljesen egyenes útszakaszra amelynek fele ráadásul még jelzett turistaúton is halad.Nevezetesen a szomszédos Nagyvenyimről induló és Perkátára induló túra 90%-a egy teljesen egyenes útszakaszon megy.Úgy döntöttünk belevágunk hát,most ez is jó lesz nekünk,egész biztosan mi itt is megfogjuk találni a szépséget és élvezni fogjuk a túrát.Így is lett!
Ősz a Szent Bernát arborétumban
Kilibbentünk tehát a közeli Nagyvenyimre,akkor még csak Gergővel.Az akkora már ikonikussá vált Szent Bernát arborétumból inditottuk a túrát.Az ősz ekkor gyönyörű volt itt,tehát már akkor rácsodálkoztunk a szépre amikor a túra még el sem indult...Hamar ráleltünk a jelzett egyenes útra,ekkor (is) haladtunk el a Rátgéber-tó mellett amelyet aztán átkereszteltem Gergő tavának.Majd egy telepen egy ketrecben egy szegény kutya ugatgatott.Akkor kivoltunk már akadva,hogy egy ilyen gyönyörü kutyát egy ilyen szűk ketrecben tartanak... Sajnos ez később sem változott,mert a kutya a következő években is ott volt... Ezután marhák legelésztek a mezőn,ők mókáztak ott,ezeken jókat nevetttünk Gergővel.Ezek a marhák aztán a következő években már nem voltak ott.A legelésző állatok után tértünk rá a túrának nevet adó egyenes szakaszra.
Az évek óta ketrecben raboskodó kutyus...
A táj a síkság és a pusztaság ellenére is lenyügőzően szép volt.Élveztük.Pompás idő is volt,utána is minden évben ilyenkor...!Haladtunk,majd egy erdőre lettünk figyelmesek a távolban.Akkor még nem tudhattuk,hogy utunk bizony áthalad majd rajta.Előtte még a környék legmagasabb pontján megkajáltunk.A legmagasabb pontot a sikságtól mérve kb.8 méter magasságban tessék érteni.Pompásan jó volt a levegő,a táj szép,úgy tűnt jó választás volt ez a túra.Pedig a java csak ezután következett.Ahol a zöld jelzés elhagyja az utat,balra letérvén,mi folytattuk egyenesen át tovább a túrát.És innen kezdett emlékezetes és életre szóló élménnyé változni az egész buli!
Egyenesen át
Láttuk,hogy az út mentén jobbra egy börtön vigyorog.Mintha szólt volna,"ha nem vigyáztok magatokra befogadlak ám titeket is",de mi persze vigyáztunk magunkra.Balra pedig ott volt a már távolabbról is felfedezett erdő.Gondoltam az út választja el egymástól a kettőt.Arra ami ott fogadott álmomban sem gondoltam!Ahogy közelebb értünk,láttuk,hogy az erdőben egy temető bújik meg,teljesen jó állapotban,úgy tűnt ide a mai napig temetnek is!Igy is volt,a közeli Mélykútpuszta temetője volt és rendkivül szép volt ott az erdőben!De az egésznek a hatását az tette rendkivülivé,hogy mellette meg ott volt a börtön.Ahonnan kihallatszottak a hangok.Teljesen szűrreálisnak tűnt,de eszméletlen jó volt.Ekkor fordult meg fejemben elöször az a gondolat,hogy ide jövőre is eljövünk.
Temető és a börtön
A börtönt és a temetőt követően az út beért végérvényesen az erdőbe.Nem tűnt különösebben érdekesnek.Egy teljesen átlagos síkvidéki erdő,különösebb látnivaló nélkül,persze azért kellemes.Aztán ahogy haladtunk előre azt vettük észre,hogy ez az erdő egyre szebb és szebb....Itt-ott már a hegyvidéki erdők hangulatát idézte.Na és itt volt az első kanyarunk is a túra folyamán.Az októberi aranysárga erdő szépségére pedig már nem voltak megfelelő szavak...Úgy tünt mintha egy fensikon haladnánk.Egy ponton ötös útkereszteződés volt.Öt felé ment az út.Ez volt talán az egész túra legszebb pontja.Térkép és minden különösebb felkészülés nélkül is tudtuk merre kell menni tovább,melyik a mi utunk.Mert itt nem egyenesen ment ám tovább.Gyönyörü szakasz volt.
Az évtized legszebb útja
Egy kanyar után újra egyenesre váltott az út,majd kiértünk egy hatalmas mezőre.Olyan volt mintha a szavannán járnánk.Két oldalt fák határolták a mezőt és annak közepén is elszórva voltak fák.Visszanézve sárgában pompázott ez a nem mindennapi szépségű erdő.Előre is volt egy nem szokványos kilátásunk.Ide látszódott a Velencei-hegység!Teljesen jól kivehető volt annak legmagasabb hegye a Meleg-hegy.Az út pedig átlósan szelte át a mezőt,majd újra egyenesre váltott.Nagyon szép rész volt ez is!Meg örvendetes volt,hogy rajtunk kivül nem járt erre senki.A mező pedig nagyjból 1km hosszúságú volt,de lehet kicsivel több.Az út pedig a végén fordult jobbra a közeli Perkáta felé.
Zolival és Gergővel...micsoda csapat voltunk!
A lesajnált Perkáta kellemes meglepetés volt.Legszebb pontja a Győri kastélynál található.Ide érkeztünk,majd az épület mögötti parkban ökörködtünk egy sort Gergővel.Ezután tértünk haza,kellemes élményekkel.Már ott is és aztán egész évben beszélgettük majd megfogadtuk,hogy ezután minden év őszén,lehetőség szerint októberben visszatérünk erre a túrára.A következő 2018-as évben már elhívtuk Mónit és Zolit is.Rájuk aztán ugyanolyan hatással volt a buli,mint ránk egy évvel azelőtt.Rendkivül élvezték és ki tudja már min,de végig kacagtuk,nevettük ezt a túrát.Ekkor is jó idő volt,Pekátán a parkban pedig óriásit ökörködtünk megint.Még az elöző évinél is jobban éreztük magunkat!
Jó a buli a 18-as túrán is
Természetesen abban maradtunk és ebben a többiek is benne voltak,hogy a túrát minden év őszén megcsináljuk,ők meg ha tudnak jönnek is.Ez volt a történelem legvidámabb túrája.Következő évben viszont már nem volt ekkora okunk örülni.A történtek ismertek,de aki most olvassa elöször az lapozzon vissza,minden benne van ebben a blogban.Gergő 2018 decemberében elhunyt.
Alaposan meginogtam sokmindenben,abban is,hogy folytassam-e a túrázásaimat,de aztán sok-sok minden meggyőzött róla,hogy folytatnom kell,hiszen ha ez sem marad már meg nekem,végleg elveszek.Persze a döntő érv az volt,hogy tudtam Gergő is ezt akarja,sőt ezt értésemre is adta odaátról,bármily hihetetlen is esetleg ez egyeseknek.
Ökörködés Perkátán
Így a túrázásaim folytatódtak,persze az első egynéhány túrán azzal a tudattal menni,hogy Gergő már nem lehet itt velem rendkivül nehéz volt.De aztán amikor arról volt szó,hogy legyen minden évben egy emléktúrája Gergőnek,nem kellett sokat gondolkodni melyik is legyen az.Nyilván az egykori legvidámabb túra kellett,hogy ezt a tisztet betöltse.Így az Egyenes át túrát kineveztük Gergő "hivatalos" emléktúrájává,amelyet igyekszünk továbbra is minden év őszén megtenni.Így aztán 19 őszén már sajnos Gergő nélkül vágtunk neki az Egyenesen át túrának.
Gergő szüleiként,rá emlékezünk az ő emléktúráján...
Azaz ez ebben a formában nem teljesen igaz.Hiszen számtalan jel érkezett a túra folyamán,hogy Gergő bizony ott van velünk.Mi mással magyarázható pl. egy szélcsendben csapkodó ablak egy istállószerűségben amely teljesen üzemen kivül van és nincs benne senki?Vagy mivel magyarázható egy élére állított 50 forintos pénzérme a puszta kellős közepén ami távolról csillog már?Ugye-ugye.Szóval Gergő ott volt,tudtuk,éreztük.Persze hiányzott a kacagása a vidámsága.Mi pedig értelemszerűen nem tudtunk olyan vidámak lenni mint egy évvel korábban...Persze azért kihoztuk a dologból amit lehetett.Tudtam Gergő is azt szeretné,ha vidámak vagyunk,ha kacagunk mégha annyira nem is tudunk mint egy évvel korábban...
Gergő mindig életvidám volt és kacagott szinte minden túrán.Különösen ezen.
Perkátán ekkor is ökörködtünk,reméljük ebből is hagyomány lesz.Igaz nem annyira mint az elöző években,de azért igyekeztünk legalábbis nem sírni... A túra és a róla írodó történelem pedig itt zárul(t) be.Egyenlőre.Hiszen idén is szeretnénk megcsinálni ezt a túrát és én akkor is megfogom ha történetesen nem jön senki velem,persze bízom benne,hogy jönnek a többiek is.Nagyon bízom abban is,hogy Gergő idén is ad majd pár jelet,tudatva velünk,hogy bizony ott van velünk ezúttal is... Annyi változás elképzelhető,hogy idén fordítva tesszük meg ezt a túrát,Perkátáról indulunk és Nagyvenyimre érkezünk majd,de ez még egyeztetés alatt van,hisz a perkátai ökörködés is a túra végén szerves része a bulinak.Na majd meglátjuk.
Gergő mindig velem lesz!!!
Ez tehát az Egyenes át túrák története.Látható,hogy vált egy jelentéktelen túra az egyik legjelentősebbé úgy,hogy az nem is hegyvidékeken vezet keresztül.Én pedig ezzel a túrával (is) adózom Gergő emléke előtt.A legvidámabb túra emlékével.
Az első Egyenes át túra eredeti bejegyzése ide kattíntva elolvasható.
A második ama legvidámabbé pedig ezen a helyen látható.
A harmadik amely már emléktúra volt itt nézhető meg.
