Csövek varázsában

Nem is emlékszem már kristálytisztán hogyan is fedeztük fel.Mikor is járhattunk elöször a Csövek-völgyében.A történet talán oda nyúlik vissza amikor Gergővel elkezdtük tanulni a jelzéseket.Magát azt a sztorit elolvashatod ha ide kattíntasz. A dolog lényege az volt,hogy miközben játszva tanítottam Gergőnek a túrázás dolgait,mindig haladtunk egy kicsit elöre az aktuális túránkkal.Minden helyi túrán egy kicsivel tovább mentünk.Persze egy idő már nem kellett tovább tanítani Gergőt,hiszen a vérében volt a dolog.Ekkor már a környéket jártuk felfedezni,mindig egy kicsivel tovább vagy többet.Így értünk el a Dunai szivattyúházból a dombra felfutó csövekig.

Onnan lentről jönnek,de vajon hova vezethetnek a csövek?

Furdalt minket a kiváncsiság vajon hova vezet ez a sok hatalmas nagy cső.Persze nyilvánvalónak tűnt,hogy a város déli iparterületén lévő gyárakba.Na de mégis merre,hova?Így határoztuk el,hogy felfedezzük ezt is.Nem tudhattuk mi vár ránk,nem ismertük a területet.Az is benne volt a pakliban,hogy esetleg olyan helyre tévedhetünk,ahonnan esetleg kizavarnak,ami tiltott rész.Vállaltuk a kockázatot és egy szép napon elindultunk megnézni hova is vezethetnek a csövek.Mondhatni pompás ötlet volt...!

Ezt a csövet követtük

A dombtetőn láttuk,hogy lentről hogyan jönnek fel a csövek (lásd felső kép).Ott fenn azonban szerteágaztak!Nem olyan szabályszerűen vezettek tovább mint ahogyan felvezettek.A szélrózsa minden irányába mentek tovább nyugati irányban.Mit volt mit tenni,kiválasztottuk a legszimpatikusabbat is elkezdtük azt követni.Az a domb másik oldalán lefelé irányt vett.Mentünk hát.Jó kb.100-150 méter múlva pedig leértünk az eddig látott talán legfantasztikusabb és egyben legrondább völgybe!

Az első viaduktról a látkép

Nem jó szó a ronda.Nem volt az.A völgy igenis szép volt!Csak hát a csövek...valahogy sehogyan sem illettek bele a képbe.Ám mégis ez adta a völgynek a semmihez sem hasonlítható fillingjét.Soha sem láttunk ehhez hasonló völgyet sem addig,sem azóta.A csövek viadukt szerűen külömböző magasságokban szelték át a völgyet!Elképesztő látvány volt.Mai fejjel is hihetetlen,hogy néhány cső is ekkora csodát tudott okozni... Fantasztikus volt a völgy.Ha jól emlékszem talán egy februári napon lehettünk itt,de nem biztos,lehet november volt.Annak a csőnek a viaduktján voltunk amit eredetileg követtünk a dombról.Mivel hideg volt és a környék jegesnek,csúszosnak tűnt,úgy döntöttünk ekkor még nem megyünk le a völgybe.De elhatároztuk amint az időjárás úgy alakul visszatérünk és felfedezzük a völgyet.Így is lett,ekkor készültek ezek a zöld képek.

Túra a völgyben.A csövön tudtuk csak haladni

Visszatértünk és elkezdtük felfedezni a völgyet Gergővel.Láttuk,hogy több viadukt is van a völgyben talán négy is vagy öt.
A legmagasabban lévő szinte hivott magához.Úgy gondoltuk végigjárjuk a völgyet majd felmegyünk a legmagasabbra
.A völgy talán hát mit is mondjak,lehetett talán 500 méter hosszúságú és olyan "J" betű formában húzodhatott az ismeretlen dunaújvárosi dombok között és leejtett a Duna irányában.Két oldalán is csövek futottak lefelé.A csövek között ekkor csalán volt,így magán a csövön kellett mennünk.Csodaklassz volt...Az egész ismeretlenség fillingje és a tudat,hogy lényegében otthon vagyunk és mindez nálunk van.Lejebb egy csatorna volt a két cső között középen.

A völgy belefutott a másik szivattyúházba ami volt a környéken.Ott végzödött.Különféle csatornák voltak már ott lenn és sajnos egy lezárt kerítés is.Így továbbmenni nem lehetett.Így itt felkapaszkodtunk a dombra felfedezni a legmagasabban futó viaduktot.Teljesen olyan volt mintha valami hegységben túráznánk.Nem gondoltam,hogy városunk ennyi érdekességet rejt.Később kideritettem ezt a helyet alig ismerték a város lakói.Megleltük a legmagasabb viaduktot és fentről ereszkedtünk le rá.Talán nem mondtam még a viaduktokon a csövek mellett jól járható járdák voltak korláttal bíztosítva,így mindre fellehetett menni.A legmagasabb cső-viaduktról pompás kilátás volt a völgyre.Az érdekes völgy így az évek alatt nagy kedvencünké vált.

Látkép a legmagasabb viaduktról

Rendszeressé váltak az ide vezető túráink.Évente egyszer mindig eljöttünk ide.A csövek okozta érdekesség mellett rendszeresen láttunk itt állatokat,őzeket,macskákat,mókust.Embert szerencsére soha!Így talán a völgy kiérdemelheti a minden idők legnyugisabb völgye címet - ha lenne ilyen persze.A hely belopta magát a szívünkbe.Gergő távozása óta azonban nem voltam itt....és alighanem nem is jövök már soha többet.Nincs kivel.A völgy adottságai jelenlegi túratársaimnak szerintem meghaladja a képességeit,nem beszélve a tériszonyukról...így eleve esélytelen felmenni a magas viaduktokra,egyedül pedig nem tanácsos ide eljönni,érheti baleset az embert és akkor nincs aki segítsen.Gergő tehát itt is pótolhatatlan űrt hagyott maga után...

Gergő a viaduktok varázsában a fantasztikus völgyben

Így már csak emlékeimben él a csövek varázsa.
Fura ugye,hogy még ebben is megtaláltuk a szépséget az érdekességet és azt a sok csodát amit itt éltünk át....

utószó: még annyi,ez kimaradt - a völgynek tudomásom szerint nincs neve,a sok cső miatt adtuk mi neki az igen találó Csövek-völgye elnevezést.

Elrockosodó sziget

Városunk fő szigete a Szalki-sziget mondanom sem kell csodálatos természeti környezetben fekszik
.Megannyi bejegyzésem egyik fő helyszíne,vagy éppen mellékszereplője.
Így vagy úgy,számos túránk vezetett a szigeten vagy érintette azt.

Imádjuk és szeretjük,a sziget szépségét emeli,hogy 2016-ban elnyerte a év dunai szigete címet.Ám a sziget két részre bonható.Az északi rész rendezett,ápolt.Van itt kemping,halászcsára,szabadstrand sőt már turistaszálló is.
Na és vannak kiváló sétautak.

A sziget déli része viszont elhanyagolt.Ugyan vannak itt ipari létesitmények,de a maradék rész dzsungelhez hasonlítható.Nehezen járható utakkal,elzárt vízműteleppel sok hasonló mára feleslegessé vált dologgal.Így tehát míg az északi rész virul,addig a déli rész állapota meglehetősen rossz...

A sziget szépségei magával ragadóak

Az észak rész különféle rendezvényknek ad otthont és adott az elmúlt évtizedekben is.

Talán nincs is ezzel semmi gond.Csak akkor már nem lehetne a déli részt is rendbehozni és esetleg egy tanösvényt létrehozni,akár a legdélibb ponton egy Dunára néző ha nem is kilátót,de egy kilátó teraszt megvalósítani?Szánalmas ahogy a déli rész egyre inkább az enyészeté lesz,miközben az északi rész él és virul.A megszokott rendezvények mellé pár éve érkezett a Rockmaraton is.Féltettem a szigetet a sok rockertől,hiszen a fesztivál több tízezres tömegeket vonz,Féltettem mert én a szigetben továbbra is a természeti értékeit tartom fontosnak és félő volt,hogy ez a több tízezres tömeggel igencsak csorbát szenved.

Megjelent a tömeg mellett egy rahedli szemét is,a drog és még a sziget déli elhanyagolt részén is tábort verő mókustojások.Azonban kellemesen csalódtam.

A sziget az év nagy részén a béke szigete

A szervezők a buli után maradéktalanul kitakarították a szigetet!Sőt azt mondhatom,hogyha ez kell,hogy a sziget legalább évente egyszer átessen egy alapos takarításon,akkor legyen rockfesztivál.Szóval idővel megbarátkoztam a dologgal,hogy évente egyszer egy hétre benépesül a sziget a rockerekkel.Aztán a napokban érkezett a hír,hogy a Rockmaraton mellett idén egy újabb rockfesztivál is a szigetre költözik.Méghozzá a MTV Cityrocks.

Bennem pedig újra elöjöttek a régi félelmek,hogy vajon a több ezres tömeg nem tesz-e kárt a mi szépséges szigetünkben.Tudni kell,hogy itt a szervezők nem ugyanazok lesznek akik a Rockmaratonnál,így nem tudhatom jelen sorok írásakor,hogy lesz-e ugyanolyan kitakarítás?

A rock szigete

Tehát a 2020-as esztendőre mondatni,hogy a sziget alaposan elrockosodik.Csak remélni tudom,hogy minden rendben lesz és akkor az én természeti szépségek miatti aggodó gondolataim is tovaszállnak.A szigetet én a béke és nyugalom szigetének szeretem továbbra is,ahogy az a Gergővel megélt emlékeimben is él...ahol jókat lehet sétálni,ahonnan átlehet kellni a kiszáradt holtágakban a szomszédos szigetekre is időnként.

Ahol hattyúkat lehet etetni,ahol strandolni lehet...stb.

Remélem,hogy a rockfesztiválok nem zavarnak ebbe a képbe bele,hisz a városlakók számára a kommentekből a lájkokból ítélve csak az számít és cseppet sem a sziget természeti értékei...

Minden évszakban szép!

Köd előttem,köd utánam...

Kicsit híján vagyunk a túráknak ezekben a napokban.Egyrészt nem igazán van jó idő hozzá (bár ez sosem volt akadály mikor Gergővel mentünk),másrészt vajmi kevés a szabadidő mostanság,főleg a túlórázásaink miatt.
Na de majd megyünk ám azért rövidesen!

Gondoltam egyet a jó kis ködös időben,kisétálok a helyi Tescoba,útközben ugyis keresztezni az utam a régi pentelei temetőt.Arra gondoltam a ködben csinálok pár képet az amúgy normál körülmények között is misztikus jellegű temetőben.Ám hiába,ember tervez,Isten végez...ugye.Mire kiértem oda gyakorlatilag a köd nagyrésze felszállt.
Gondoltam ha már itt vagyok lövök pár képet.

Kis kápolna a temető közepén.Valamikor a kiegyezés könyékén épülhetett.

A temető és azon túl a Tesco.Felfedezed a képen?Ha nem,segítek!Nézd meg a következő képet.

Túrázásainkhoz nem igazán kellett ez a temető sosem.Nem érintette egyetlen túránk sem a múltban.Én tettem egy kitérőt ide amikor Gergő három fájához túráztam ki a nyáron.Sokkal inkább "kell" ez a temető ha a helyi Tescoba megy az ember.Mert bár van út ami megkerüli,de átszelve a sírkertet sokkal rövidebb a táv.Sosem szoktuk megkerülni amúgy.

A temető is mind sok-sok minden más is,az őszi finálé idején a legszebb,olyankor a legmegkapóbb a látvány.
Ha nem felejtem el,idén kijövök majd pár képet lőni akkor.

Hasonló klassz lehet ködben,ami ugye most felszállt... Mit ad isten már mikor hazafelé battyogtam a köd ismét kezdett leszállni.Na tessék,szórakoztak velem az égiek.Hát mindenesetre vissza már nem mentem.Majd egy más alkalommal.

Így már talán jobban látszik a környezetbe abszolúlt nem illő Tesco...

Mystic cemetery...

Az utolsó meccs

Az utolsó meccs semmiben sem külömbözött a összes többitől...persze nem tudhattam,hogy ez az utolsó meccs.
2018 november 11-ét írtunk.Egy héttel voltunk túl a fenomenális Salabasina-ároki túra után.Az utolsó túra után...és egy hónappal voltunk Gergő távozása előtt.Az élet még szép volt...akkor ennek még nem voltam tudatában.Ma már igen.

Aki ismer tudja,de talán e blogból is rálehet jönni,hogy a túrákon kivül egy szenvedélyem van még,az pedig a meccs.Szeretek meccsre járni,gyakorlatilag 1977 óta.A legtöbbször focimeccsre jártam,de dunaújvárosiként a kilencvenes években a jégkorong és a kézilabda is nagyon népszerű volt.Megannyi csodát átéltem a meccseken is,vannak felejthetetlen emlékeim innen is.A focimeccsre járás 2005 után került nálam némi hullámvölgybe.Aztán 2009-ben a csapat is megszünt,ám a kertek alatt kinőtt egy új egyesület a városban.Az is felvette a Dunaújváros nevet,így újra volt kinek drukkolni.Gergővel 2013 táján kezdük el a meccsrejárást,én ugye újra...

A csodaszép arénánk mindig is a szívünk csücske marad....

Nem voltak ugyan olyan sikereink mint a múltban,de mi élveztük és 2013-tól minden meccsen ott voltunk.Én ugye újra....Aztán jöttek a sikerek mi pedig fürödtünk benne.Imádtuk a csapatot,imádtuk az arénát.A sikerek után aztán jöttek a kudarcok is,a mélyrepülés.De mi kitartottunk.A kudarcok idején is ott voltunk minden meccsen.A csapat a harmadosztályban találta magát ahonnan nem tud kitörni,így évek óta ott vesztegelünk.Ám itt is élvezet minden meccs és mi minden meccsen ott voltunk.A csapatot a harmadik ligában is szerettük,sőt egy idő után idegenbeli meccsekre is eljárkáltunk.Na és egyszer azt is megfogadtuk,hogy játszunk akármilyen szarul is,kapjunk ki akárhogy is,a csapatot a játékosokat soha nem szídjuk.Lőn csoda,nem is szidtuk soha!

Az élet folyásában földöntúli boldogságot tudott okozni amikor gólt szerzett a csapatunk...

Szóval minden meccsen ott voltunk,volt sok győzelem,de akadt vereség is.Gergő kimondhatatlanul szerette a meccseket,magával ragadta még a nagyrészt üres stadion hangulata is.Az idegenbeli meccseket meg mindig ötvöztük egy jó kirándulással oda,ahol éppen játszott a csapat.A meccsek sokaságában elérkezett a 2018/19-es őszi szezon utolsó hazai mérközésre.Rémálmaiban sem gondoltam volna,hogy ez lesz a mi utolsó közös meccsünk...de sajnos az lett.Nem emlékszem már magára a mérközésre,nyilván egy felejthető szinvonalú derbi lehetett.Az megvan még,hogy az ellenfelünk a Bp.Honvéd MFA gárdája volt és,hogy a végeredmény az nulla-nulla lett.Volt még két meccs az őszi szezonból de mindkettő idegenben.Makóra és Pécsre ezúttal nem mentünk el,így a történelem úgy hozta,hogy ez a gólnélküli meccs lett a mi utolsó meccsünk.

Úton fel a lelátóra az utolsó mérközés előtt.....

Már hazafelé menet hiányzott a meccs...már tervezgettük a tavaszi idényt,hogy idegenben majd hová tudunk elmenni.Voltak terveink,amelyek aztán már csak álmok maradtak...Gergő elment nem várta meg a bajnokság végét,nem várta meg,hogy végleg elkészüljön a szeretett arénája.Hogy mekkora drukkerré vált az évek alatt mi sem bizonyítja jobban,hogy halálakor a csapata közösségi oldala is megemlékezett róla,mint leghűbb szurkolójáról...

Ehhez nincs mit hozzáfűzni úgy gondolom....

A csapat megemlékezése

A témához szorosan kapcsolódó írásaim még a linkekre kattíntva olvashatóak!

Árva zászló - ide kattíntva olvasható 

A stadion szeretete - pedig itt olvasható 

Talán e blogbejegyzést olvasva érthető miért is ilyen lett Gergő emlékfala

Elméretezett túrák

Bizony előfordult túrázásaink történelmében,hogy nem éppen jól mértük fel elözetesen a távolságot és ennek az aktuális túrán ittuk meg a levét.Persze azért tragédia nem történt.Ugye mi szinte soha nem használtunk gps-t,alkalmazásokat is csak nagy ritkán,a soron kövekező túra távját mindig a térképről becsültük meg.A legtöbbször ez sikerült is,kisebb eltérések ugyan előfordulhattak,de ezek jelentéktelenek voltak.Volt azonban három olyan túra az elmúlt években amikor alaposan mellélöttünk.Mai bejegyzésemben ezekről esik szó.Az első kettő Gergőhöz köthető,míg a harmadik Zoli és Manó barátomékhoz.Lássuk akkor ezek történetét.

Ballagunk egy löszmélyúton a Tolna-hegyhátban egy gyönyörü napon...

Az első ilyen elméretezett túra 2017 márciusának elején volt.Alig léptük ki a télből,ám mégis szenzációsan kellemes időben indultunk neki Simontornyának Gergővel.Egy körtúrát szándékoztunk tenni Kisszékelyen és Pálfán át,majd a Sió mentén vissza Simontornyára.

A túra maga fantasztikus volt,szebbnél szebb tájakat érintettünk és nagyon-nagyon jól éreztük magunkat az én drága kisfiammal.Előzetesen a túrát a térképet olvasva 18km-nek becsültük.Ám már az első állomás Kisszékely is szokatlanul messze volt.Nagyjából 5-6km-nek becsültük Simontornyától,de volt az tíz is.Aztán a Kisszékely-Pálfa távolságot talán már nagyjából jól saccoltuk meg.A következő tévedés a Sió mentén ért.A Pálfa-Simontornya távolságot nagyjából 5km-nek gondoltuk,de az meg majd 8 volt.Ráadásul túra elején elkeveredtünk Simontornyán mert a jelzések elégtelenek voltak.Mindennel együtt a 18km-es túra valójában 24-25km volt.

Megérkezés Simontornyára,de a vonat már elment....

Pálfán még úgy gondoltuk Gergővel,hogy elérjük azt a vonatot Simontornyán amiről nem kell átszállni,megy egyenesen haza Dunaújvárosba.Emlékszem mentünk a Sió mentén a távolban látni lehetett Simontornyát.Mentünk,csak mentünk,de a település mintha nem akart volna közelebb kerülni.Fokoztuk a tempót,majd túrázásaink történetének leggyilkosabb tempóját diktálva haladtunk Simontornya felé.Ám az továbbra sem akart közelebb kerülni...olyan volt mintha már ösidők óta vándorolnánk és az elöttünk lévő város nem más mint egy délibáb.Egy ponton aztán nyilvánvalóvá vált,hogy nem érjük el a vonatunkat.Visszavettük a gyilkos tempóból és már kényelmesen sétáltunk be a végre elénk kerülő városba.A következő vonatig még mindig volt két óránk,ráadásul arról átkellett szállni.Csokit zabáltunk és a vasútállomáson pihenve vártuk meg a vonatot.Kifáradtunk,de gondolkodás nélkül belevágnék újra,ha valami csoda folytán Gergő itt teremne és erre kérne...

Gergő elöl,én mögötte a Baglyas-hegyi túrán

A második ilyen kirivó esetünk a Bakonyban volt 2018 októberében,Gergő halála előtt két hónappal...Várpalotáról indult a túra amely felvitt a Baglyas-hegyre,majd onnan el egészen Iszkaszentgyörgyre.Előzetesen ezt a túrát is olyan 18-19km-nek becsültük.Aztán...bár mondanom sem kell,elképesztően szép tájakon át vezetett a túra,de már a Baglyas-hegy is mintha messzebb lett volna mint azt gondoltuk.Ám a neheze a csodás hegy után következett.Minden idők legrosszabbul felfestett turistaútjain mentünk tovább.Borzasztóan kellett figyelnünk,nehogy eltévedjük.Itt-ott már kellett alkalmazás segítség is.Egy ponton láttuk magunk mögött a Baglyas-hegyet,de az már olyan 8km-re lehetett.Mentünk és mentünk,de Iszkaszentgyörgy nem volt sehol...Úgy gondoltam a 18km már rég megvan,de még mindig a hegyen kevertünk.Ügyesek voltunk mert nem tévedtünk el ezen a legrosszabbul felfestett részen.Ám mivel rosszul mértük fel a távolságot a vízkészletünk idő elött elfogyott...

Jelzett,de valójában jelzetlen utakon Iszkaszentgyörgy közelében

Az utolsó kilométereken szomjúság kínzott,de nem akartuk kihagyni amiért jöttünk,az iszkai kilátót és a kőpiramist.Meg is találtuk azokat,de már nagyon nehéz volt víz nélkül,mert hiába volt október közepe,meglehetősen meleg volt.A piramis után még vagy 1,5km volt a falu és vagy 2-re az a hely ahol a szomjunkat tudtuk végre oltani...Gyönyörű túra volt,mert az volt valóban,de ez az elméretezés akár tragédiát is okozhatott volna,meg persze a balfaszságunk... 18km-re elég vízet hoztunk csak,de mentünk 27km-t!

De ebbe is belevágnék újra,mondanom sem kell.

Itt még volt Zolikánál víz

A harmadik ilyen eset pedig rá egy évre volt,2019 októberében.Gergő sajnos ekkor már nem élt.Zolikával és Manóval vágtunk neki Akasztóról egy alföldi túrának.Soltszentimrén át a Kolon-tóhoz vezetett a túránk,onnan pedig Izsákra.Ezt a túrát is nagyjából 18km-nek saccoltuk.Most is meleg volt mint egy évvel korábban.A Kolon-tóig nem is volt semmi gond.Sőt Soltszentimrén ittunk is egy jót.A Kolon-tó után azonban valahogy sehogy sem akartunk Izsákra érni.Úgy gondoltuk majd lesz idő,eszünk,iszunk majd egy vendéglőben a kis alföldi városkában.Ám az ahogy annak idején Simontornya,nem igazán akaródzott közelebb kerülni...A jelzések egy pont után el is vesztek,de nem térhettünk le róla,mert nem volt más út sehol sem.A vízkészletünk itt is elfogyott...

Ballagunk a Kolon-tói túrán

Egy ponton az is nyilvánvalóvá vált,hogy nemhogy enni,inni nem lesz idő,de ahhoz is fokozni kell a tempót,hogy azt az utolsó buszt is elérjük amivel még hazajuthatunk...Nagyon-nagyon sokára értük el a települést,a túratársaim nagyon kivoltak már,fura de én ekkor nem annyira.Elérve Izsákot óriási szerencsénk volt.Már az elején ott vigyorgott ránk egy ilyen kék színű útszéli csap,amilyent már mindenki látott.Itt aztán lehetett adni a szamaraknak...Fejenként vagy két liter vízet azonnal ihattunk...aztán evésre már valóban nem volt idő.Egy gyors fröccsre még igen.Szép túra volt ez is és jó buli.Ám a 18km,valójában 26 volt....

Na,hát ezek voltak a legnagyobb tévedéseink,végül is egyikből sem lett semmi baj.

Bár fokozottan figyelek ezentúl ezekre,de ilyen tévedés bármikor benne van a pakliban...

A Tolnai.hegyháti túra filmjének 2.része,

benne az utolsó kilométerekkel..

A Baglyas-hegyi túra,benne az utolsókilométerekkel...

Formán kivül a szürke Budapesten

Aki ismer vagy aki akár a blogomat is szokja olvasni az tudja,hogy legritkább esetben fáradok el úgy egy-egy túra után,hogy teljesen kitikadjak.Most azonban egy egyszerű városi séta szinte térdre kényszerített.Na persze voltak előzményei.Elég zűrös nehéz hetem volt benn a munkahelyemen,tetézte a dolgot,hogy a jó bakancsom végleg tönkrement.Így előkellett venni az újat amit adtak korábban.Ez persze nagyon kényelmetlen volt és alaposan megfájdult benne a lábam is.Így aztán idehaza hiába bújtam bele a kényelmesebb cipőmben a lábfájásom már az első perctől kínzott.Tetejébe meg felvettem a kényelmetlen bársony nadrágomat is,hisz most nem mehettem szabadidő vagy éppen túranaciban.Annál is inkább mivel Budapesten a volt exemmel találkoztam újra,akivel baráti viszonyt ápolunk.

Ő kért meg,hogy segítsek.Akart valamit venni ami csak egy bizonyos boltban volt kapható.Azért kérte a segítségemet,hogy odataláljon.Gondoltuk közben sétálunk és dumálunk egy jót.Végül is így is lett.Csak hát...

Hollóetetés a városligetben

Reggel fél kilenckor találkoztunk a Stadionok buszpályaudvar várótermében.Mivel nem egy városban lakunk ugye.Innen indult el a séta amelynek első részében lényegében még igazán baj nem volt.Éreztem ugyan a lábfájást,de nem tűnt túl vészesnek.A Stefánia úton indultunk el,ahol rácsodálkoztam a már elkészült új Puskás stadionra.Nagyon tetszett.Gergővel egész biztosan eljöttünk volna megnézni....de így egyedül nem tudom hogyan jöjjek el és nézzem meg belülről is...Na mindegy ez az én problémám.Szépen haladtunk a nagykövetségekkel tarkitott utcában,hamar odaértünk a városligethez.

Itt egy holló szegödőtt a nyomunkba,mivel nem hagyott ott minket,gondoltuk adunk neki a pogácsánkból.El is fogadta,de forró dróton lehetett a társaival,mert azonnal ott termett vagy tucatnyi holló akiknek szintén adtunk kis csámcsogni valót.Valóságos harc alakult ki köztük a kajáért....

Feltűnik Vajdahunyad vára

Itt kavartunk még kicsit a ligetben.Akadt közös témánk,hiszen exem Julcsi is alaposan benne van a spirituális dolgokban,így áttudtuk beszélni a Gergővel való túlvilági dolgokat is.Kellett ez a beszélgetés,részben ezért is jöttem el erre a "randira".Közben feltűnt a Vajdahunyad vára.Hátha már itt volt gondoltuk bemegyünk.Nem jártam itt vagy negyven éve...az egyedüli amire emlékeztem az Anonymus szobra volt.Őt persze most is láttam,a vár pedig elnyerte tetszésemet.Szürke,hideg idő volt de ez a hely kifejezetten tetszett.Úgy tűnt Julcsit is magával ragadta a hely szépsége.Ő is járt már itt,de ő csak pár éve.Frisebbek voltak az itteni emlékei.

Anonymus nem hiányozhat egy túrablogból

Lassan alaposan megnézve mindent sétáltunk itt.Ha jól emlékszem a mezőgazdasági múzeum volt itt,na és szebbnél szebb épületek,egy templomféle,valami torony és néhány szobor is.A hideg idő ellenére pár turista is kobászolt erre.Magyar szót persze nem hallottunk.Jó pár fotót készítettünk itt.Közben eszembe jutott,hogy odahaza minden szép fehér,a hó,dér,köd együttes hatásának hála,itt viszont minden szürke.Pedig milyen szép lehetne ez a hely fehérben... Aztán már nem volt mit tenni mentünk tovább.Dudaszót,ricsajt lehetett hallani valahonnan a közelből,mentünk a zaj felé.

A mezőgazdasági múzeum épülete

Vajdahunyad várában

Tetszett a vár!

Kiérve a Vajdahunyad várából még visszanéztünk egyszer.Kiderült innen volt a főbejárat.Innen is szép volt.Közben megleltük a zaj forrását.Az a közeli városligeti műjégpályáról jött ahol elképesztő élet volt.Vagy ezernyi ember volt ott,a pályán jégkorongos gyerekek garmadája oldalt a szülői sereg.Meglehetősen nagy zajt csaptak,ráadásul három-négy percenként egy erős de annál kellemetlenebb dudaszó is tarkitotta a müsort.Na de mi mentünk tovább,annál is inkább mert feltűnt a Hösök tere.

Élet a jégen...

Feltűnik a Hösök tere

A Hösök terén már rengetegszer jártam,de nem felejtettem el.hogy utoljára éppen Gergővel...Továbbra is spirituális dolgokra beszélgettünk,amikor az egyik szobron egy éppen olyan jelet láttunk amiről beszélgettünk...Véletlen lenne?Ugyan...Itt is csináltunk pár fotót.Én azért annyit nem fotózgattam,tudtam ebben a szürke időben olyan nagyon jók nem lesznek ezek a képek.Rácsodálkozva itt is a dolgokra az Andrássy úton vezetett tovább a sétánk.Ott éppen egy ferde hajlamú mókus adott valami müsort női ruhában,a társa meg vette kamerával...Mentünk tovább,a Terror házához érve újra Gergő jutott eszembe.Vele voltam itt is utoljára...Az Oktogonnál a Teréz körútra fordultunk és két utcával odább ott volt az az utca ahol az üzlet volt található amely Julcsinak kellett.Megvette ami kellett,aztán a Nyugati pályaudvaron könnyitettünk magunkon.Majd a WestEndbe betérve úgy döntöttünk megebédelünk.

A Margit-sziget keleti partjánál

Innen aztán a hideg és szürke pesti utcákon át,kibattyoktunk a Margit-szigetre.A szigeten sem volt melegebb,sőt...annak keleti partján sétáltunk kicsit,ahol némileg húzatos volt a levegő.Mivel itt volt a helyi futópálya is,rengetegen futottak erre a cudar időben is.Úgy döntöttünk beljebb megyünk a szigetre,ott legalább a huzat elmúlt.A nagy füves margitszigeti réteken találtuk magunkat.A hidegben nem sok hangulata volt.Érdekesen nőt fák köszöntek szembe.Majd a Ferences kolostor megmaradt romja is feltűnt.Ezt közelebbről is megnéztük,mert érdekesnek és szépnek tűnt.A kolostort IV.Béla alapította,egyes feltételezések szerint pedig utódja V.István.1270 körül épülhetett.Ezt is körbejártuk,körbefotóztuk minden szemszögből.

A kolostrorrom aszigeten

Julcsi jól bírta

Ebből a szemszögből is a rom

 A kolostorrom után tovább sétáltunk a szigeten.Itt már nagyon fájt a lábam,de próbáltam elviselni.Nem nagyon akartam lebőgni Julcsi előtt.Fáradt is voltam már,elvégre a Stadionoki buszpályaudvartól gyalog jöttünk idáig,ami azért nem semmi.Julcsi bezzeg most kitünően bírta.Elhaladtunk a Palatinus strand,majd a szigeti szabadtéri szinpad mellett is.A sziget északi részénél már nagyon kivoltam.Nehezemre esett a mozgás a kényelmetlen cipőben és nadrágban.Felmentünk a kilátóhoz hasonlító kútra,ami valóban,inkább volt kilátó mint kút.Innen a japán kerthez mentünk,ahol kisebb mesterséges tavak voltak.Érdekes volt,hogy az egyik nem,a másik viszont bevolt fagyva.Az elöbbinél a kacsák még a hideget is élvezték.

A kút ami inkább kilátó

A sziget északi részén felmentünk aztán az Árpád-hídra amelyen aztán besétáltunk Óbudára.A hídon minden eddiginél hidegebb volt.Szinte vonszoltam magam.Óbudán pedig a Szentlélek tér felé vettük az irányt.Szép volt,de kicsi.Aquincum erre benyuló romjai köszöntek még szembe.Majd egy kis vendéglőt találtunk,ahová javasoltam,hogy menjünk be,mert már nem bírtam szinte járni sem és kutyahideg is volt.Bentültünk jó félórát,így némi erőre kaptam,de messze voltam a tőlem megszokott szintől..Annyi maradt még,hogy a Flórián térnél felszálltunk az 1-es villamosra,majd azzal mentünk vissza a buszpályaudvarra.Ott megvártuk Julcsi buszát,majd nem maradt más hátra mint a búcsú.

Aquincum a Flórián tér alatt

Éreztem,hogy kissé csalódást okoztam Julcsinak,de számomra is megmagyarázhatatlan volt,hogy így kitikkadtam.
Ez abszolúlt nem volt rám jellemző eddig.Az igaz,hogy egy-egy városban sétálva jobban eltudok fáradni mint kinn a hegyekbe,de ez akkor is érthetlen volt.
Hát remélem lesz még alkalmam javítani valamikor.Hazafelé sem volt egyszerű utam.A vonatom csak Adonyig ment.Előtte lévő állomáson jelezték,hogy fa dölt a felső vezetékekre Rácalmásnál,így Adonytól pótló busz megy majd.Odaérve azonban az sehol sem volt még...Félórás várakozás után tudtam csak hazafelé venni az irányt.
Hát ez volt a séta a szürke Budapesten,ettől szürkébb talán csak én lehettem most...

Pirossal a sétánk útvonala.Kékkel a villamos út vissza

A négyszázadik nap

Fehérség és szürkeség borúl a tájra,a tél így az évszak közepére kezdi végre felvenni valós téli arcát,ám mifelénk azért a hó még hiánycikk...Hol is köszöntek ránk az elmúlt évek tél közepéi?Alighanem ha jól emlékszem,18-ban a Nagy-Szénáson lehettünk az évszak közepén,egy évvel korábban pedig a Csiki-hegyekben Sorrento szikláinál éltük át a csodákat,négy éve pedig idehaza nálunk egy ártéris erdő túrával vigasztaltalak,mert éppen valahol valaki csúnyán elbánt veled....Persze elég visszalapozni ebben a blogban és rögtön megláthatom épp hol jártunk ekkor két vagy éppen három éve.Tavaly már nem tehettük meg ezt,hiszen akkor volt egy hónapja,hogy elmentél,most pedig éppen a tél kellös közepén van,hogy négyszáz napja távoztál ebből a világból.Persze ma már tudom,hogy csak egy időre,hiszen majd visszajössz és visszajövünk mindannyian,de ez a jelenlegi fájdalom küszöbömön nem igazán segít.A tényen most semmi sem változtat,a tény pedig az,hogy kerek négyszáz napja,hogy nem vagy velem.

Sorrento szikláinál,három éve ugyanezekben a napokban...

Természetesen "csak" fizikai valódban nem vagy velem,mert a lelked velem maradt,erről nap mint nap megbizonyosodom,hála a jó égnek.Így ez az ami segít elviselni az elviselhetetlent és az örökséged amit itt hagytál - azok a csodás utak és uticélok ami miatt még időnként azt tudom érezni,hogy nem hiába valóan kel fel a nap és kelek fel vele együtt...  Elképesztően szalad az idő,az előbb említett Csiki-hegyes túrának is már három éve...pedig olyan mintha tegnap történt volna.Na és ez a négyszáz nap is ami azóta eltelt...mintha örült sebességgel száguldana az idő.Voltam az elmúlt négyszáz napban is túrázni,voltam mert ezt hagytad itt nekem,erre kértél,hogy bármi is van,ezt ne hagyjam abba....

Az ártéri erdőben,négy éve...

Ám nem tudom megszokni a hiányod...Jó persze a legtöbbször jelzel,hogy most is ott vagy velem,de aki látna,néha azt látná,hogy ez az idióta magában beszél....pedig csak hozzád szólok olyankor,mert tudom,hogy ott vagy,ahogy mindig is ott voltál!De nem ugyanazok ezek a túrák mint a mi időnkben,amikor nevettünk,élveztük az élet és az út minden egyes percét...Olykor egyedül megyek,ilyenkor "beszélgetünk" ugye...máskor velem tartanak azok akik megmaradtak,aranyosak,kedvesek,de velük nem olyan mint veled volt...Velük nem tudom ugyanazokat az örültségeket megcsinálni mint amiket veled....Ugyan ki jönne fel velem manapság a jeges Rám-szakadékon?Vagy kivel tudnék végigmenni a magyar rém szakadékon a Salabasinán?Ami cseppet sem rémes,nekünk legalábbis nem.

A Nagy-Szénási túrán két éve....

Gyakorlatilag a Duna vonalától nyugatra (és kicsit keletre is) a Pécs-Veszprém-Esztergom-Párkány vonalig eső közbenső területen nem tudok olyan helyre menni,ahonnan ne ugorna be egy-egy közösen megélt szép emlék...Annyi,de annyi sok helyen voltunk,annyi,de annyi sok csodát átéltünk.Hálás vagyok a sorsnak,hogy veled lehettem,az a 19 év volt életem legszebb időszaka amit együtt tölthettünk.Hálás vagyok mert nélküled nem tudtam volna ennyi csodát megélni és átélni.Hiszen számtalanszor írtam már nem csak a fiam voltál hanem a legjobb barátom is.

Mit is mondhatnék még?Nem nagyon van olyan amit még nem mondtam el,nem írtam le...

de ha mégis akad ilyen az ötszádaik napon majd megemlítem.

Ma van négyszázadik napja,hogy elmentél....

A szeretet sosem múlik el...

Azthiszem semmi sem tudja kifejezni jobban a köztünk álló jelenlegi viszonyt mint ez a vers.

Ha jól tudom ezek Szent Bernát sorai,de olyan mintha Gergő mondaná:

A halál nem jelent semmit.
Csupán átmentem a másik oldalra.
Az maradtam, aki vagyok
És te is önmagad vagy.
Akik egymásnak voltunk,
Azok vagyunk mindörökre.
Úgy szólíts, azon a néven,
Ahogy mindig hívtál.
Beszélj velem, ahogy mindig szoktál,
Ne keress új szavakat.
Ne fordulj felém ünnepélyes, szomorú arccal,
Folytasd kacagásod, nevessünk együtt
Mint mindig tettük.
Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts.
Hangozzék a nevem házunkban, ahogy mindig is
Hallható volt, ne árnyékolja be távolságtartó pátosz.
Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más.
A fonalat nem vágta el semmi,
Miért lennék a gondolataidon kívül…
Csak mert a szemed nem lát…
Nem vagyok messze, ne gondold.
Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden.
Meg fogod találni a lelkemet és benne
Egész letisztult szép gyöngéd szeretetemet.
Kérlek, légy szíves… ha lehet, töröld le könnyeidet,
És ne sírj azért, mert annyira szeretsz engem.

Az "első kapavágás"

Ahogy arról már korábban beszámoltam,új kilátó épül a Mecsek legmagasabb csúcsán a Zengőn.
Ígéretet tettem rá,hogy a kilátó építését fokozott figyelemmel kisérem,ha bármi történik akkor arról beszámolok,
hiszen az egyik kedvenc helyemről van szó.

Nos úgy tűnik megtörtént az ugymondd "első kapavágás",kezd kinöni a földböl valami.

A képet Hosszúhetény közösségi oldala tette közzé.Ime:

Elkezdödött...

.Látható,hogy több más kilátóhoz hasonlóan (Csóványos,Pilis-tető) a geódéziai mérőtorony köré építenek egy vázat amit valószinüleg majd körül burkolnak-borítanak valamivel.Hogy a lépcsőszerkezet a toronyban vagy az új vasszerkezetben lesz-e most még nem tudom.
Az új kilátó átadását idén március 31.-re tervezik.Meglátjuk sikerül-e addigra

Én pedig azon leszek,hogy még idén felkeressem az megújult kilátót.

Meleg-hegy is kipipálva

Sűrűn megfordulunk a Velencei-hegységben,közelsége lévén ez valahol természetes is.Mondhatni bejártuk már ezt az amúgy nem igazán nagy hegységet keresztül-kasul.Elég csak az ingókövekre gondolnunk,de jártunk már az Angelika-forrásnál is,a Bodzás-völgyben ,a katonai emlékhelyen,a Doni emlékműnél is,vagy akár a hegység keleti részén is,a nadapi ősjegynél vagy éppen a pázmándi szikláknál.Ám a hegység legmagasabb hegyén amely már akár Dunaújváros magasabb épületeinek felsőbb emeleteiről is látszik,a Meleg-hegyen még nem jártunk.Illetve hát az oldalán futó piros jelzésen már mentünk,de magán fenn a gerincen még nem.Eljött az idő,hogy ezt is valóra váltsuk,valóra váltsam.
Tudtam Gergő is szeretné ezt.

A sukorói kálvária

Úgy terveztem túránkat Sukoróról inditjuk a környék köveinek és az olasz kőfejtőnek megtekintése után emelkedünk majd fel a Meleg-hegyre ahol majd megnézzük a Likas-kőt és az elhagyatott kommunikációs bázist és onnan ereszkedünk le a Nadapi-völgybe,majd kapaszkodunk fel a Bence-hegyre.Túránkat pedig Velencén fejezzük be.Meglehetősen ködös mondhatni szar időt jósoltak nekünk az időjósok erre a napra,hezitáltunk is rajta nekivágjunk-e egyáltalán.Aztán tessék -   teljesen napfényes mondhatni kifogástalan idő fogadott Sukorón...Tehát időjós barátaink megint hozták a formájukat,úgy a seggükbe lőnék néha igazán... Kilenc előtt szálltunk le a buszról Sukoró Fehérvár felöl érkezvén első buszmegállóján.A terv megvolt merre kell menni,mégis egy csöppet elkallódtunk.Közben eszembe jutott,hogy Gergővel jártam itt utoljára,nincs még két éve sem...

Sukoró híres kövénél

Hamar sikerült kijavítani a hibát és a templomnál már képben voltam hol is vagyunk.

A szokásos túratársak kisértek el,akikkel a legtöbbet túrázom átlagban.A teplomnál remek a kilátás már a Velencei-tóra.ám a napfény és a tó felett lebegő ködpára miatt maga a tó nem látszódott,de a jelenség nagyon szép volt.Ezután a templom felett értünk ki a faluból,ahol annál a nagy kőnél pihentünk ahol anno Gergővel is annak idején... Meg is kajáltunk itt,bár hiába volt itt pad,leülni nem lehetett,mert a vízes volt ahogy az éjjeli fagy kezdett felengedni.

A környék innen néve már lenyügöző volt,látszodott jól a Meleg-hegy és a távolban a Bence-hegy is a kilátóval.Viszont még mielött igazán belemerültünk volna,rávettem a többieket egy kis kitérőre,az olasz kőfejtőhöz.

A kőnél a két Zoli

Ez egy minimális kitérőt jelentett csak,hisz a kőfejtő nagyjából 250 méterre lehet a nagy kőtöl és érdemes lemenni igazán.Nem igazán tudok sokat róla azt sem,hogy miért olasz ez a kőfejtő.Talán régen a tulajdonosa lehetett olasz vagy tán olasz munkások dolgozhattak itt,a jó ég tudja...Vagy 8-10 méter magas kőfalról van itt szó ahol rétegesen csatlakoznak egymáshoz a kővek.Mondhatni remek látvány,az út pedig gyakorlatilag körbejárja,tehát kényelmesen fel is tudunk rá menni.Így is tettünk.Újra eszembe jutott Gergő...vele voltam itt utoljára,ettől persze kegyetlenül fájt a szívem most is...

Az olasz kőfejtőn

A többiek még nem jártak itt és hát elnyerte tetszésüket a hely,így alaposan körbe kellett járni és megnézni mindent.Ennek végeztével mentünk vissza a sárga+ jelzésre,ez vitt vissza Sukoróra és ez volt itt maga a Velencei tavat megkerülő bicikliút.Átvezetett azon a remek kis kőhídon amelyen szintén Gergővel bohóckodtunk annak idején.Ez a hely is meglehetősen szép volt amúgy,itt is elcsodálkoztunk kicsit mielőtt tovább mentünk volna.Hamar visszaértünk aztán a sukorói kőhöz majd pedig a faluba.Most kezdöthetett a túra érdemi része.

A kishíd szívemben él,hisz Gergővel meglehetősen szép emlékek fűznek ide

Sukoró szerintem a legszebb a Velencei-tavat körülölelő települések közül,így utcáit járva a ragyogó napsütéses januári időben mondhatni igen kellemes volt!A falu fő utcájára érve elég sok ember mozgott erre,eddig alig-alig láttunk emberi lényt.Itt megnéztük a másik templomot is,majd a templom mögött ráálltunk az innen induló zöld+ jelzésre.Ez már felvitt a hegyekbe,de közben Sukoró északi része is meglehetősen kellemes környezetben volt.Mondhatni szép paloták épültek erre,gondolom tulajdonosai nem a Dunai Vasműben nyomják az igát három műszakban...

Sukoró főterén

Lassan elhagyjuk Sukorót

A falut elhagyva egy csodás erdőben találtuk magunkat.Egy völgy húzodott be a hegység mélye felé,hasonlított a nem túl messze található Hurka-völgyhöz.Azonban a zöld+ nem erre vette az irányt,hanem megkezdte az emelkedést a gerincre,Móni legnagyobb örömére... Egy érdekes fára lettünk közben figyelmesek.Az összes fa az erdőben ugye az évszaknak megfelelően kopasz volt,hisz január közepe volt éppen.Ám ezen zöldültek a levelek!Méghozzá nem abban a kopott zöld színben,hanem ragyogó élénk zöld volt az!Egészen elképesztő volt és nem tudtuk eldöntetni ez itt milyen fa,de azt tudtuk,hogy semmiképpen sem borostyán volt.Hát ez meg,hogy lehet?Nem tudtuk,de újra bizonyságot nyert,hogy a csodák itt vannak körülöttünk,csak észre kell venni!

Csodás téli napfényes erdő.Milyen szép lett volna ez,ha van egy kis hó is...

Az út emelkedett ugyan,de nem volt az olyan vészes.Hogyan is lehetne egy olyan hegységben ami tulajdonképpen dombság,amelynek legmagasabb pontja csupán 352 méter...ide tartottunk éppen.Az emelkedő út,a napfényes erdő az alattunk elterülő völgy csodálatossá tette az egészet.Kifejezetten kellemes és szép volt ez az út felfelé,itt-ott némi kilátással dél felé.Az út jól járható volt,egy-két helyen volt jelentéktelen kis sár.Mi remekül haladtunk,de Móni le-le maradt,valószinüleg nem tettek jót neki az ünnepi kaják...nem bírta úgy ahogy az elvárható lett volna,így időnként bekellett várnunk őt.

A csodák a szemünk előtt vannak...

A zöld+ belefutott a piros sávba,ugye ez az az  út amely végigfut a gerinc oldalában.Itt tartottunk egy kis szünetet.Könyitettünk magunkon,hiszen alaposan beöltöztünk az idióta időjósoknak hála...én pl.két nadrágban voltam,így itt most megszabadultam az egyiktől.Erre már mozogtak túrázók.Mi elindultunk nyugat felé,noha ha jelzett úton akartunk volna felmenni a hegy tetejére  akkor kelet felé kellett volna.Na de én elözőleg áttanulmányozva a ránk váró utat észrevettem erre egy jelzetlen utat a térképen,amellyel nagyjából 1km-et megspórolhatunk a túrából.Ezt persze Gergővel kihagytuk volna,hisz nekünk mindig maga az út volt a lényeg,de én itt már elözőleg tudtam,hogy Móni nem fogja úgy bírni,így ezért volt ez a rövidités.Hamar megtaláltuk ezt a jelzetlen utat és ezen kapaszkodtunk fel a hegy tetejére.

Alattunk a végtelen

Itt voltunk már a Meleg-hegy gerincén nagyjából 300-320 méter magasságban.Az út nem emelkedett durván,Móni is némi erőre kapott itt.A jelzetlen útról időnként remek volt a kilátás a hegységre és a Velencei-tóra.Nem is értettem ez miért nem lehet jelzéssel ellátott út.Nem soká felértünk a hey tetejére.A gerincen a piros3 út futott végig,ebbe torkolott bele a mi utunk.Itt újra nyugat felé fordultunk,hisz erre volt túránk egyik fő látnivalója a Likas-kő.Nem volt messze ez a csoda sem.Nagyjából 200 méter után feltűnt a hatalamas kő amely beleillik a pákozdi ingókövek és a hegység többi híres kőveinek sorába.Rögtön tudtuk miért is Likas-kő a neve...

A Likas-kő a Meleg-hegyen

A kő a lagmagasabb pontján talán négy méter is lehetett.A szép dolgokat alkotó természet úgy hordta ide össze a köveket,hogy azok egymást tartva a képződmény közepén egy lyukat is alkottak,innen lehet tehát a név eredete.Mondanom sem kell,ezt a követ is körbejártuk,felmásztunk rá ahol lehetett,tucatnyi fotót készítettünk.Itt még nem jártam sosem,arra gondoltam Gergő mennyire élvezné ezt is...reméltem most is itt van velem,bár most a túlvilágiak jelenlétét sajnos nem érzékeltem...Fent voltam végre a Meleg-hegyen.

A hegyen amit annyi sok helyről lehet látni a Mezőföldről,ami az első ami feltűnik ha a Velencei-hegységről van szó.Ám nem tudtam eldönteni ez a Likas-kő a hegység legmagasabb pontja vagy a szomszédos elhagyatott bázis.Biztos ami biztos mindkét helyet érintettük a túrán,hogy elmondhassam újabb hegység legmagasabb pontja is kipipálva.

A Likas-kőn

Fájó szívvel hagytuk ott ezt a csodát,de menni kellett tovább.A szomszédban volt egy emlékkő,egy úriember emlékére,akiről sajnos nem tudtam ki lehetett.A piros3 a gerinc tetején haladt,mi visszafelé fordultunk,hiszen a bázis arra,azaz kelet felé volt.Egy kisebb tisztásra ért a piros3 ahol több turistaút is találkozott és egy jelzetlen út is.Ez vitt fel a bázishoz ami innen nagyjából 300 méternyire lehetett.Hamar felértünk.Három torony vigyorgott itt ránk,kettő igen magas volt,gondolom tán valamelyik mobilszolgáltató(k) tornyai lehettek.

A harmadik torony alacsonyabb volt,egy geódéziai mérőtoronyból lett kialakítva,tetején tucatnyi parabola antenna.A két magas torony elvolt kerítve a kisebb nem.De szemmel láthatóan ezek üzemeltek,így az elhagyatott szó nem teljesen fedi a valóságot.

A tornyok és Zolika aki belelóg a képbe

Itt tartottunk egy újabb kajaszünetet.Ám mások is felkapaszkodtak erre.Elöször két túrázó,aztán egy négy fős biciklitúrázós csapat,de senki sem zavart.Kár,hogy nem jutott eszébe senkinek ide egy kilátót építeni.Így a Velencei.hegység legmagasabb csúcsáról bizony nem volt kilátásunk.Mivel itt aztán már különösebb látnivaló nem akadt,elindultunk lefelé a hegyről.Visszamentünk a turistaút csomóponthoz,ahonnan már a sárga sávon folytattuk tovább a túrát,erről gyakorlatilag már le sem kellett térni,hiszen ez levisz egészen a Velencei vasútállomásra.Na de addig még sok volt hátra.Az út lefelé kellemes volt,ez már Móninak is ízlett.Meglepő volt,hogy rengeteg túrázó mozgott erre.Az útról több helyen is remek kilátópontok voltak,ezeket sorra megnéztük.

Lefelé is akadnak szép helyek

Kifejezetten kellemes volt az út lefelé,az idő továbbra is fantasztikus volt.Na és nem volt igazán hosszú sem.Lejebb már kilátásunk volt amarra is Nadap felé.A bázisról lényegébe alig egy óra alatt leértünk a Nadapi-völgybe ahol már rengetegszer jártunk.Itt újra több turistaút is találkozott,többek között az napinditó sárga+ is a bicikliúttal.Azért volt fura mert mindig Velence felöl jöttünk eddig,most viszont épp oda tartottunk.Így szembesültem azzal a dologgal,hogy a  már ismert táj igy lényegébe teljesen más mint ahogy azt eddig ismertem.Persze hiszen más szemszögből látom,mindenesetre érdekes volt a felismerés.

A Nadapi-völgyben

A táj ahogy azt eddig is ismertem,szemben a Meleg-hegy,ott voltunk fenn

Innen viszont újra emelkedés következett.Móni utolsó erőtartalékait mozgósítva végül is bírta a gyürödést.Egy kisebb erdőbe értünk be,ugye ezt ismertük már mindhárman.Majd kiérve innen feltűnt a Bence-hegyi kilátó.Úgy tudtuk 800Ft a belépő,így tanakodtunk egy darabig felmenjünk-e egyáltalán.Még volt pár száz méter ezt eldönteni.Végül is úgy döntöttünk felmegyünk,lesz ami lesz.Innen úgy látszott nyitva van,hiszen emberek mozogtak odafenn.Zolika legnagyobb baja az volt legutóbb,hogy nem tudtunk felmenni,hiszen akkor zárva volt.Most itt volt az alkalom a felmenésre...

Feltűnik a kilátó

Így kicsit lekellett térnünk a sárgáról,hogy feltudjunk menni.Felérve láttuk,hogy valóban nyitva a kilátó,emberek tucatjai mozogtak itt valóban.Kiderült a belépő nem 800 hanem "csak"500Ft...Zolika még mindig nem tudta eldönteni felmenjünk-e,én arra gondolat azért mert ahogy azt eddig kitapasztaltam enyhén tériszonyos.Aztán kiderült azért mert 500Ft sajnál erre...ekkor iszonyatosan mérges lettem rá.Volt egy akciója korábban pár nappal 21000Ft-ot adott egy kutyamenhelynek csak úgy...ez persze nemes cselekedet volt jó ügy.Csak akkor azt nem értettem itt most mi a picsáért sajnál 500Ft-ot...,főleg ugye úgy,hogy imádott Csondor Katájáért is az istenpicsája pénzt is elköltötte..

Felmenjünk-e vagy sem?

Már-már veszekedésbe torkolott a dolog,mikor a jegyszedő bácsi meghallhatta,hogy hangosabbak vagyunk a normálisnál,odalépett hozzánk.Közölte jöjjenek,ingyen felengedem magukat...erre már nem volt ellenszere Zolikának sem...Én meg csak csodálkoztam,hogy egy újabb jóemberbe botlottunk..Örülök,hogy vannak ilyenek,visszadnak némi hitet...már az emberekbe való hitet...Felmentünk hát,Móni lentmaradt ő alapból tériszonyos.Zolikának tetszett a kilátó és úgy tünt nem bánta meg,hogy feljöttünk.Nekem pedig jöttek újra az édes emlékek,hisz mondanom sem kell talán,hogy Gergővel voltam itt fenn utoljára...Akkor április volt,de óriási szél,most január és nem volt szél.Na és nem voltak fenn talán csak négyen-öten.Szétnéztünk hát.

Kilátás a Velencei-tóra

Csak feljött a fenegyerek

Én is újra itt 21 hónap múltán Gergővel a szívemben...

Jó negyedórát lehettünk fel,már Zolika is örült,hogy nem hagytuk ki.Mondjuk dühitő az tény,hogy egyes kilátókért pénzt kérnek az országba,de ahol eddig jártam azok 90-95%-nál nem kellett fizetni és ugye hála a bácsinak nekünk most sem.Leérve pedig nem maradt más lereszkedni Velencére.Itt is elöjött az érzés,hogy én ezt úgy ismerem,hogy onnan jövünk,nem pedig úgy,hogy oda tartunk.Tényleg érdekes korábban nem tapasztalt érzés volt ez.Azért persze letaláltunk.Velence utcái csöndesek voltak,élet alig.Ám a korzón tömeg volt,de ez nem bizonyúlt zavarónak.

A Velence korzó

A tó pedig némi melepetésemre bevolt fagyva!Egy kis rész volt ami nem,oda csoportosult a környék élővilága.Ezt nem hagyhattuk ki!Oda is mentünk ahol már egy csomóan csodálkoztak rá erre a csodára.Rengeteg hattyú és kacsa szorult be pár négyzetméteres nem befagyott részbe...láthatóan azért boldogultak a helyzet súlyosságával,a tömeg pedig etette őket,így azok ki-ki jöttek a partra is.Fantasztikus látvány volt a lassan lenyugvó nap fényében!

Kis részbe szorult be a tó élővilága....

Talán a helyzet nem olyan súlyos...?

Fantasztikus csoda....

A nap aztán lassan lenyugodott és kezdett meglehetősen hideg lenni,nem volt más hátra kimentünk a vonathoz.Itt az állomáson végzödött tehát ez a túra amely szerintem igen kellemes volt sok látnivalóval.Az év első túrája hozta azt amit reméltem tőle,sajnos a jelenlegi csapatom nem alkalmas arra amire Gergővel képesek voltunk,dehát legalább örülök,hogy nem maradtam egyedül ezeken a kalandokon...Így is jó volt.A vonat megjött aztán és Érdi átszállással könnyen és rendben hazaértünk.Tehát a Meleg-hegy is kipipálva.