Tizenötéves a Pentele-híd

 Bizony telik az idő,mit telik,rohan!Még világosan emlékszem rá amikor a tízéves hídról írtam már ezen blog keretein belül 2017-ben.Erről amúgy ide kattíntva olvashatsz.Hihetetlen,hogy már azóta is eltelt öt év.Még hihetetlenebb,hogy akkor még itt volt velem Gergő és most nincs itt...A híd amely jelentős szerepet töltött be túrázásaink újkori történetében.Számtalan alkalommal mentünk át rajta,hogy az Alföld csodáit is felfedezhessük.Nagyon jó túra (mára már ösklasszikus) vezet le a városból a hídig és mindig azon vagyok,hogy legalább évente egyszer eljöjjünk erre.Örvendetes,hogy ezen a szakaszon a turistautat és a jelzéseket is teljesen rendbe hozták,így aztán bárkinek bármikor vállalható egy könnyű kellemes túra ide.Néhány jelentősebb élmény felidézése előtt nézzük át mit illik tudni a dunaújvárosi Pentele-hídról:

A híd alulnézetből.A képeket a Túra János vitéz Iluskájának sírjához túráról vettem kölcsön.

Pentele-híd 1682 méter hosszú autópálya-híd 2x2 forgalmi sávval, 2x1 leállósávval, a híd északi oldalán kiépített kerékpárúttal és gyalogjárdával. A híd megépítéséről a szerződést Dunaújváros közgyűlési termében 2004. szeptember 17-én írták alá. 

Indoklás az értéktárba történő felvétel mellett: A Dunaújváros térségében a Duna folyam felett átvezető Pentele-híd Magyarországon – a fővárosi hidakat leszámítva - a legnagyobb kapacitású Duna híd, amely egyúttal a magyar hídépítő mérnöki zsenialitás bizonyítéka is. Az 1682 méter hosszú és 41 méter széles Pentele-híd valójában öt különálló acélhíd együttese. Az öt híd egésze a Kisapostag közigazgatási területén levő nyugati és a Dunavecse közigazgatási területén elhelyezkedő keleti hídfő között egységesen lejt keleti irányba 1,46%.kal.

A híd felülnézetből

A Pentele-híd egyedülálló és zseniális mérnöki teljesítmény, alátámasztására szolgálnak a következők: a két nyugati 1067 méter hosszú ártéri híd közel száz tonnás elemeit a csepeli Duna part közelében hegesztették össze a terv szerint uszályokon hozták Dunaújvárosba, az épülő két ártéri hídhoz. Az egyes elemeket a 13. pillér magasságában hegesztették a korábban ideszállított elemhez. Az így fokozatosan egyre hosszabbodó és mind nagyobb tömegű két ártéri hidat  emelkedő szögben, 7 ezer méter sugarú ív mentén kellett milliméter pontossággal (számítógépes megoldás segítségével) lassan eltolni egészen a nyugati hídfőkig.

A Duna folyam felett átvezető mederhíd kéttámaszú, kábelekkel függesztett merevítő gerendás, kosárfül elrendezésű ívhíd. Támaszköze 307,9 méter, Jelenleg a mi hidunk a világon kategóriájában a legnagyobb. Korábban a japán Shinhamadera híd volt a világrekorder 254 méteres támaszközével (áthidalt távolság). A Pentele-híd ívhíd részének támaszköze ezzel szemben 307,9 méter, tehát nem centiméterekkel, hanem több mint 20%-kal nagyobb! Mérnöki csúcsteljesítmény, egyúttal világrekord a dunaújvárosi ívhíd.

Az is világrekord, amiként a dunavecsei Duna-parton összehegesztett, uszályokra átterhelt és összesen mintegy tízezer tonna tömeget a dunavecsei partról a végleges helyére úsztatták. Nem tengeren, nem állóvízen, hanem egy kis vízmélységű folyam, a Duna felszínén, ami számítások sokaságával megalapozott mérnöki csúcsteljesítmény!

A híd a hídról

Élmények tucatjai kötnek ide,ám azt már nehéz megmondanom mikor jártunk először a hídon.Azt tudom,hogy a 2007-es mecseki nyaralásra indulva a srácokkal autóval tettünk ide egy kitérőt,hogy megnézzük az akkor új hídat.De az,hogy túrázni mikor jöttünk először ide...nekem mintha 2007 október 23. derengene.Mónival és Gergővel jöhettünk egy Dunavecsére vezető túrára,kifejezetten a híd megtekintése volt a túra célja és az,hogy átmenjünk rajta végre gyalog is.Ez emlékeim szerint jól sikerült.Gergő még nagyon fiatal volt,de a túrát már lényegében ő vezette.Ez volt az első randevúnk a csodás építménnyel.

Ettől kezdve rendszeressé váltak a hídon átvezető túrák és ezek tartanak még napjainkban is.Mint említettem legalább évente egyszer igyekszem erre járni.

De nem csak gyalog hanem biciklitúrázva is átjöttünk a hídon jó párszor.Ezek legemlékezetesebbike a 2013-as Révbérpusztára az Ösök napjára vezető biciklitúra volt,amikor is 60km-t tekertünk.De ezen kivül is vezettek át biciklitúrák a hídon.Ezek közül említést érdemel még a Regős Bendegúz emléktúra szintén 2013-ból és két olyan túra amelyeken sajnos mindkétszer defektet kaptam.

A kosárfül

Emlékezetes gyalogtúrákban sem volt hiány.Ide tartozik korábbi kutyusommal megtett egyik túra amely a hídon át szintén Dunavecsére vezetett.A kutyus rendkivül élvezte a túrát,de éppen a hídon félt kicsit.Hiába korábban sosem járt ilyen magasságokban.

Emlékezetes volt a 2016 szeptember 11-én megtett túra is Gergővel.A változatosság kedvéért ekkor is Dunavecsére igyekeztünk.Közel 40 fok volt és már ekkor is János vitéz Iluskájának a sírját kerestük a dunavecsei temetőben (Nagy Zsuzsikáról van szó,Petőfi egyik szerelméről,róla mintázta Iluskát) ekkor sikertelenül.De megfogadtuk visszajövünk és megkeressük majd.

2016 december 11-én kerek két évvel Gergő halála előtt is,itt mentünk át...ekkor Apostagra túráztunk egy jót Gergővel.Szinte tavaszias meleg volt azon a napon...

Említést érdemel a 2018 februárjában megtett túra az Ebédleső-hegyre és még azon túlra.Ez volt mind a mai napig ennek az évszázadnak leghosszabb túrája,ezt csak a múlt században múltuk eddig felül.Ekkor is érintettük a hídat.

2020 novemberében tértünk vissza megkeresni János vítéz Iluskájának sírját,ekkor már Zolikával.Gergő ekkor már nem jöhetett,de tartoztam neki annyival,hogy megcsinálom azt amit megfogadtunk.A sírt megtaláltuk egyszerűbben mint gondoltam,nem is értettem,hogy akkor rég Gergővel ez miért nem sikerült.Természetesen ezen a túrán is átmentünk a hídon.

A számos itt megélt élménynek köszönhetően a híd a szívemhez nőtt,úgy érzem összetartozunk...

Természetesen a felsoroltakon kívül is számos jobbnál jobb túra érintette a hídat és olyan soha nem volt,hogy nem volt jó átmenni rajta,hiszen akármikor is mentem vagy mentünk át az valamilyen kellemes élményhez volt köthető.

Igaz megfordult a fejemben egy kellemetlen dolog is.Gergő elvesztését követően voltak olyan napok amikor életben maradni is nehéz volt és hát olykor olyasmi is megfordult a fejemben,hogy kimegyek a híd közepére és levetem magam a Dunába...Na,de volt annyi eszem,hogy ezt soha nem tettem meg.

Minden valószínűség szerint jövünk még.Vezet majd még erre túra és akarom is,hogy vezessen.Hiszen a környék jó,szép,jól járható,jókat lehet túrázni erre.És odaát a túlparton annyi fel nem fedezett csoda van még...Az eddigi csodák pedig nem válhattak volna valóra ha nem épül meg az idén éppen tizenötéves híd...

Dunavecse felől a híd a lenyugvó nap fényében

A hajmáskéri tűzérségi laktanya története

 Pár nappal ezelőtti túránkon érintettük Hajmáskéren a Tűzérségi laktanya nem mindennapi épületét amelybe be is mentünk.Elképesztő állapotokkal találkoztunk odabenn.A túra beszámolómban ígéretet tettem rá (és talán a videónkban is),hogy majd részletesen is foglalkozom ezzel a több mint érdekes épülettel.Nos alapos leírást találtam róla az idex egy 2019-es cikkében,ezt teszem most közzé,apróbb változtatásokkal csak.

Az épület romosan is impozáns

A szovjet erők Veszprémben is nagy számban állomásoztak. Többek között Hajmáskéren is, ám az ottani, kastélyszerű katonavárost nem nekik köszönhetjük, hanem még az Osztrák–Magyar Monarchiának, ami a 20. század eleji, nagyszabású fegyverkezési láz indításaként döntött úgy, hogy óriási tüzérlaktanyával erősíti európai pozícióját. Majdnem száz évvel később, tökéletes keretként zárta le a hajmáskéri laktanya történetét, hogy innen indultak haza az első szovjet csapatok a megszállás után. A laktanya jövője ma erősen kérdéses, csak az tűnik biztosnak, hogy az állapota tovább romlik.

A bejárat

Az 1900-as évek legelején egész Európában érezhető volt a politikai feszültség, aminek hatására általános fegyverkezés indult szinte minden vezető hatalomban. Ez alól az Osztrák–Magyar Monarchia sem volt kivétel, főleg azután, hogy a 19. század második felére mennyiségileg ugyan még meghatározó, minőségileg viszont már egyre romló szintet képviselt a Monarchia hadereje.

Ezt ellensúlyozandó, Bécs a század legelején minden korábbinál drasztikusabb és gyorsabb ütemű haderőreformot indított, aminek fő területe a tüzérség és a laktanyák fejlesztése volt. Az egyik ilyen helyszín az állandó nyári lőgyakorlatok területe, a Gyulafirátót és Hajmáskér közötti lőtér lett, ami mellé a Monarchia legnagyobb laktanyáját kezdték építeni I. Ferenc József parancsára. Ez a lőtér a hossza miatt emelkedett ki a többi közül, nagyjából bármit lehetett tesztelni rajta – sőt még a mai napig is lehet, az elmúlt években NATO-gyakorlatokat is tartottak rajta, de harci helikopteres bevetésekre is használják a mai napig.

A bejárat közelebbről

Az 5065 hektáros területet 1,8 millió koronáért vették meg, majd további 5,6 millió koronába került az építkezés, ami aztán idővel, további fejlesztéseknek köszönhetően kicsit még drágább lett. A végeredmény 1909-ben a kor legmodernebb közép-kelet-európai laktanyája lett 56 épülettel, 260 tiszttel, 2000 tüzérrel, 1030 lóval és 100 ágyúval.

A tervezésre a kor felkapott építészpárosát, egyben egyik legfoglalkoztatottabb vállalkozóit, Kondor Mártont és Feledi Józsefet kérték fel, akik szó szerint új várost képzeltek el, 10 holdas parkkal, mesterséges tórendszerrel, 60 épülettel. A terv a kor villaépítészetére jellemző, historizáló stílusjegyeket viselte magán, ennek köszönhetjük a kastélyszerű parancsnoki főépületet. E mellé egy mesterséges tóval díszített parkot is megálmodott Kondor és Feledi, ennek viszont ma már nyoma sincs, a második világháború után a szovjetek betemették, majd lebetonozták az egészet, de erről majd később.

"Legnagyobb épített ékessége az ágyúk fővárosának az impozáns, díszes parancsnoki palota, esténként villamos lángokkal szegett félszáz (44 m) méter magas tornyával, berendezése fejedelmi kényelmével és hatalmas ünnepi termével"

– lelkendezett a Vasárnapi Újság a hajmáskéri tüzérlaktanya kapcsán 1911-ben. Hiába készült el ugyanis 1909-re a komplexum, csak egy évvel később adták át, és csak újabb egy évvel később szentelték fel. Ráadásul a katonás dolgok iránt általában lelkesedő Ferenc József meg sem jelent az 1911. július 13-i ünnepségen, helyette három főherceg képviselte az uralkodó családot: Lipót Szalvátor tüzérségi főfelügyelő, József Károly lovassági tábornok, és az akkor a 2. császári és királyi tüzérezred hadnagyaként szolgáló Károly Albert.

Az egyik lépcsőház a sok közül

A Kondor és Feledi által megálmodott katonaváros tényleg önálló egységként létezett Hajmáskér mellett. A falusiak csak a csendőrségtől kapott igazolvánnyal léphettek a laktanya területére, ahol lényegében minden megvolt ahhoz, hogy akár a külvilágtól elzártan működhessenek.

A 101 méter hosszú, egyszintes fogadóépület mögött két, egymással párhuzamos úton lehetett eljutni a 78 méter hosszú, 25 méter széles központi lovardáig, ami mellett két, egymással szembenéző, C alakú istálló volt. Az odavezető út mellett kilenc egyszintes épületben voltak a tiszti és legénységi lakások, ezek egyikében van jelenleg a Gábor Áron Általános Iskola. Maga a 101 méteres fogadóépület is csak részletében áll ma, a nagyját lebontották. A megmaradt 23 méteres darabját felújították, és jelenleg hadtörténeti kiállítás tekinthető meg benne. Ezektől jobbra helyezkedik el a kastélyszerű parancsnoki épület. 

Az egész komplexumot saját szennyvíztisztító telep, gőzzel és „dynamogépekkel” működtetett gépház, jéggyár, műhelyek, lőszerraktárak, léghajócsarnok, színház és kaszinó, kórház, templom, iskola, vágóhíd, tejgazdaságát szolgálta ki. Az épületeket keskeny nyomtávú, belső vasúthálózattal is összekötötték, ennek már nyoma sincs mára. Bár a felújítás nem érte el, a laktanya maradványának legérdekesebb épülete természetesen a 6000 négyzetméter alapterületű parancsnoki épület a maga 50 méteres, négy kisebb sarokbástyával és erkéllyel díszített tornyával.

Jobb sorsra érdemes romjaiban is gyönyörű lépcső

Az első világháború alatt és után hadifogolytábort alakítottak ki a laktanya területén. Egyes források szerint ötezer, más források szerint háromszor ennyi szerb, orosz és olasz katonát tartottak itt fogságban. Ők 1914-ben a várpalotai brikettgyárban, 1916-ban pedig az inotai barakktábor építésén dolgoztak. A munkájukért pénzt is kaptak, az 1913-ban bevezetett magyar–német kétnyelvű koronát, ami csak a fogolytáboron belül volt elfogadott.

A Monarchia 1918-as bukása után, a fehérterror alatt a hadifoglyok helyét politikai elítéltek vették át az internálótáborrá átalakított telepen. „Igazi internálótábor eleinte csak Hajmáskéren működött, létrejötte 1919 őszére datálható, megszűnése pedig 1920 áprilisára. Az öthektáros területen fekvő, háromszintes, összesen 6000 négyzetméter alapterületű hajmáskéri kastély 1906-ban, tehát még az Osztrák–Magyar Monarchia idején császári és királyi tüzérségi lövőiskolának építették. Az utolsó biztosnak és hivatalosnak mondható létszámjelentés szerint 1920. március 15-én 1877 internált személyt őriztek Hajmáskéren. Az objektumra azonban a hadseregnek is szüksége volt, ezért aztán vissza is vették azt 1920 tavaszán” – írja Kovács Tamás Az internálás mint rendészeti válasz állambiztonsági és államrendészeti kihívásokra 1919–1945 között című tanulmányában.

Folyósó volt egykor...

Az 1920-as visszavétel után a Ludovika Akadémia tisztképzőjeként is működött a laktanya, ahol a két háború között fejlesztett és beszerzett tüzérségi fegyvereket tesztelték. A Monarchia által épített központ újra megtelt élettel, sőt, időnként talán túl nagy élet is volt. Egy 1933-as parancsnoki jelentésből kiderül, hogy a táborban rendszeres orvosi vizsgálaton áteső, állami alkalmazottként dolgozó prostituáltak is voltak a legénység hangulatának javítására. A jelentést egyébként azért írták, mert az egyik főhadnagy részegen rántott fel egy kéjnőt maga mellé a lovára, majd a templom előtt átvágtázott vele az istállóba, ahol a nő beverte a fejét a szemöldökfába – eleveníti fel a kor egyik pillanatát Varsányi István Hajmáskér-kutató, helytörténész.

Ezután 1944-ben német, 1945-ben pedig szovjet kézre került – előtte viszont még jutott fontos szerep a legnagyobb magyar lőtérnek. A trianoni szerződés ugyanis magába foglalta azt is, hogy a lőporkészlet és a lőszergyárak nagy része mellett a Monarchia nehézlövegeit is fel kell számolni. A magyar hadsereg viszont ennek nem nagyon akart eleget tenni, így cselhez folyamodott. Ennek részeként egyrészt a lőtérre szállították az antant hatalmak által megsemmisített lövegek darabjait 1924 környékén, hogy a látványos páncéltemetőt figyelemelterelésre használják. Több, épen maradt löveget viszont elástak, köztük két 305 mm-es mozsarat, amikkel az elásás előtt még gyakorlatoztak is.

Csakhogy a francia–brit szövetség egyik ellenőre valahogy a nyomukra bukkant, és cövekekkel jelölte meg az elásott mozsarak helyét, hogy kiássák azokat. Amikor a hajmáskéri katonák látták, hogy nemzetközi diplomáciai botrány van kirobbanóban, az éj leple alatt áthelyezték a cövekeket, hogy ne találják meg a két ágyút. Ezek végül így biztonságban a földben maradtak, és bár a második világháború idejére elavultak, mégis bevetették őket a Románia elleni támadás előkészítéséhez – derül ki szintén Varsányi kutatásaiból.

Mi lehetett?Szoba?Kantin?Iroda?

A második világháború után a laktanyába a szovjet déli hadseregcsoport (DHDSCS) egységei kerültek, ezzel el is kezdődött a terület komolyabb átalakítása. Szinte mindenhol szétverték az angolvécéket, hogy a helyüket szovjet mintára pottyantósokra cseréljék, a templomból és a lovardából klubotcsináltak, az egyik legénységi lakóházból pedig iskola lett. Ők építették a parancsnoki épület köré a lakóteleppé formálódó panelházakat is, amikben a tiszteket szállásolták el.

A főépület mögött elterülő parkot sem kímélték. Az addigra már kiszáradt tavat feltöltötték és lebetonozták, a park fáinak nagy részét pedig kivágták, felsőbb utasítás miatt ugyanis maximum 8 méteresek lehettek csak a fák. A színház- és kaszinótermet jelentősen nem bántották, ebből lett a mozi. Ahogy egyébként a legtöbb, általuk használt épület állagát is jól megóvták, a mára látható pusztulás tehát nem elsősorban a szovjet katonák érdeme.

A szovjet csapatkivonás ugyan már 1989-ben elindult, a végleges kivonulásukról csak 1990. március 10-én állapodtak meg. Két nappal később meg is kezdődött a szovjetek távozása, állítólag pont Hajmáskérről indult az első szerelvény a Szovjetunió felé.

Három évvel korábban, 1986-ban a szomszédos Gyulafirátóton ölték meg a szovjet megszállás utolsó magyar áldozatát. Június 16-án, egy kocsmai vitát a község határában hagyott tankkal akart eldönteni három szovjet tiszt, akik a nézeteltérés után belehajtottak a helyi kocsmába a T-72-es tankkal, amivel halálra zúzták a kocsmába a szovjet katonák és a helyiek között kitört vita után betérő 36 éves Radics Józsefet. A tettesek egyébként hadgyakorlat miatt tartózkodtak Hajmáskér közelében.

Pusztulás nyomai mindenhol

A szovjet kivonulás után állami tulajdonba, egészen pontosan az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-hez került a hatalmas, üresen maradt terület, aminek hasznosítására azonnal lett terv is: a csernobili atombalesetben sugárfertőzött gyerekek kezelésére alakítottak volna ki itt szanatóriumot. A helyi lakosok nagyon ellenezték a kezdeményezést, így végül népszavazást írtak ki 1992 legelején, amin el is bukott a tervezett szanatórium.

Miután az ÁPV Rt. hat éven át nem tudta eladni a laktanyát, a Horn-kormány határozata alapján a terület az alig 3 ezer lakosú Hajmáskér önkormányzatához került, aminek értelemszerűen nem volt anyagi lehetősége az állagmegőrzésre, ezért fokozatosan elkezdett lepusztulni a parancsnoki épület és a többi ház.

Azóta persze párat felújítottak, ahogy azt cikkünk elején említettük, a főépülettel nem tudtak semmit kezdeni, még úgy sem, hogy az egykori épületállomány nagyjából felét azóta lebontották. 2005-ben egy svájci cég vette meg, hogy sokcsillagos szállodát csináljanak a kastélyból, de a projektből nem lett semmi. 2007-ben újra gazdát cserélt, szintén felújítási szándékkal, de az a beruházás sem indult el. A terület jelenleg a Zsolnay-tulajdonos Bachar Najarié, aki fejlesztés helyett leginkább csak pereskedett Pécs önkormányzatával a terület,illetve a terület értéke miatt. 

Színházterem!

A képeket látva,van akinek nem vérzik a szíve egy ilyen épületért?

A felújítás kapcsán az egyik fő problémát egyébként pont az jelenti, hogy bár kastélynak néz ki, mindenki annak is nevezi, valójában soha nem volt az. Bár az épület műemlék, komolyabb átalakítást tehát nem lehet rajta végrehajtani, ugyanakkor nem kastély, így uniós forrás nem igényelhető a felújítására. Ez pedig elkellene, az állaga ugyanis folyamatosan és rohamosan romlik, 2015-ben például a főépület egyik kéménye omlott az épület mellé a nagy májusi esőzések miatt, és a tetőzet is egyre több helyen beszakad.

Félő ha nem történik semmi az épület előbb-utóbb a földdel lesz egyenlő...

Filmünkben 19.50'-nél érjük el a laktanyát és megyünk be az épületbe-

felhasznált forrás: index.hu - képek 90% saját,többi index.hu

Kedvenc kilátóink (26.) - Bence-hegyi kilátó

 Több mint két éve megy már a kedvenc kilátós sorozatom,amelybe csak olyan kilátók kerülhetnek be ahol már legalább egyszer jártunk.Bőven van még két évre való anyag,ráadásul folyamatosan firssülnek is kilátós élményeink.Sorozatom 2022 márciusi versenyzője,egy viszonylag közeli kilátó,ahol már háromszor is jártam.Ez pedig a velencei Bence-hegyen található kilátó,amely még fiatal tagja a kilátók népes táborának.Nézzük meg mi tudható róla.

A kilátó első ott jártamkor

A Bence-hegyi kilátót 2018. márciusában adták át a Sukoró melletti Bence-hegyen. A 20 méter magas toronyra 113 (torony)+42 (felvezető út) lépcső vezet fel.

A Velencei-tóra jó kilátást nyújtó 210 méteres magaslaton már 1965 novemberében emeltek kilátót. Erre a célra egy elavult olajfúró-tornyot helyeztek át a zalai olajmezőkről. Az acéltorony hamar nevezetessé vált, jó tájékozódási pontot jelentett a kirándulók és a tavon hajózók számára is. Sziluettjét két helyi egyesület is használta logójában.

Karbantartás hiányában azonban az acéltorony szerkezete elöregedett, 1988-ra életveszélyessé vált, ezért robbantással lebontották. A velencei önkormányzat a kilátó helyén több alkalommal is megpróbált új tornyot építtetni, de kísérleteik meghiúsultak. Végül a Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács valamint a VADEX Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. 2014 végén nyolcvanmillió forintos keretösszeggel kiírt ötletpályázata már nagy sikert aratott, arra 156 pályamű érkezett. A bíráló bizottság a közönség szavazatait is figyelembe véve Kruppa Gábor és Merkel Tamás építészek (egyébként második díjas) természeti formákat is idéző tervét fogadta el megvalósításra.

Gergő velem volt az első ott jártamkor

A torony építése 2016 júliusában indult, de a fővállalkozó cég nehézségei miatt a 2017 januárra tervezett átadás csúszott és a költségek is emelkedtek. Végül 2017 szeptemberében folytatódtak a munkálatok, és a létesítményt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes adta át a 2018-as választási kampány idején.Az ünnepség során kisebb tüntetésre is sor került a politikus vadászati szokásai ellen.

Mint írtam a toronyba 113 lépcső vezet fel a kilátó lépcsőházában,közben a falakon különféle természeti képeket csodálhatunk.Csigalépcsőn juthatunk a kilátószintre,ahol folytatódik a lépcsősor.Tehát a kilátószint sem sík,ugyanúgy meg fel a végpontig a csigalépcső.

A kilátó csiszolt és színezett lőtt betonból készült.Furcsa alakját a Velencei-tó szemközti településeiről is jól látni,de kivehető a Velencei-hegységből is sok helyről.Sajnos a kilátó belépődíjas és rossz időben nem nyit ki.

Gergő a kilátóban Mónika Bernadettel 2018 húsvétján

A kilátó a 210 méteres Bence-hegyen található Velence település szomszédságában.Autóval is kitűnően megkőzelíthető,éppen ezért gyakran előfordul a tumultus,főleg ünnepnapokon és kellemesebb hétvégeken.Én személy szerint ajánlom a kilátó felkeresését hétköznapokon.

A kilátásért megéri felmenni,mert az fenomenális!Teljes körpanoráma jutalmazza az ide feljövő turistákat.Teljes pompájában látható a Velencei-tó,a szemközti településekkel.Jól kivehető a Mezőföld tóig benyuló része.Másik irányba pedig szembeköszönnek a hegyek,főleg a Velencei-hegység vonulata uralja a látképek,de látszik Sukoró is,Nadap és sok más település is.Ezt egy túrázónak legalább egyszer az életben látnia kell!

A kilátás egy szelete

A kilátóba eddig háromszor jártam/jártunk.Első alkalom nem sokkal az átadása után volt.Ekkor 2018 húsvét hétfője volt.Gergő és Mónika Bernadett jött el velem,a Velence-Sukoró túrára,ennek keretében érintettük a kilátót.Ekkor óriási már-már zavaró tömeg volt itt.

A második alkalom Gergő halála után volt három héttel.Vele terveztük még el a pázmándi sziklákhoz vezető túrát amelynek egyik állomása lett volna a kilátó.Gergő már sajnos ekkor nem jöhetett velem,de tartoztam neki annyival,hogy megcsinálom ezt a túrát.Ekkor Móni és Zoli jött el velem és a túra amolyan búcsú volt Gergőtől... A kilátót ekkor viszont zárva találtuk.Eső esett éppen,de az aztán elállt.Így vagy úgy a kilátóba ekkor nem tudtunk felmenni,de a sziklákig eljutottunk.

A kilátónál Gergő elvesztését követően három héttel...

A harmadik alkalom 2020 januárjában volt amikor a Meleg-hegyet másztuk meg szintén Zolival és Mónival.Január ellenére pompás időnk volt.A Meleg-hegyről lefelé jövet érintettük a kilátót és ekkor fel is tudtunk menni rá.Örvendetes volt,hogy ekkor nem volt tömeg.

Ez volt tehát a három alkalom amikor itt jártunk.Mivel a kilátó nincs igazán messze Dunaújvárostól bőven benne van a pakliban,hogy jövünk még erre.Nem biztos,hogy a közeljövőben,de valamikor biztosan.

Bár a Bence-hegyi kilátó fizetős,úgy gondolom mindenképp megéri,hogy legalább egyszer felkeresse mindenki.Kiváló kirándulási célpont lehet.Én azonban javaslom,hogy autó helyett,gyalogosan másszuk meg a hegyet.Jelzett turistaút is visz fel.

Jómagam a kilátószinten,mögöttem a Meleg-hegy

Menedékház

 Immár életem nagyobb részében itt éltem Dunaújvárosban az egykori József Attila általános iskola épülete mellett.A jelentéktelen épület nem igazán különbözött az ország számos hasonló iskolai épületétől.De már régen nem üzemel általános iskolaként.Talán amikor 92-ben idejöttünk még anyámmal lakni,akkor még iskola volt,de a kilencvenes éve iskola összevonásainak egyik áldozatává vált az épület.Én amúgy nem ide jártam iskolába.Szóval valamikor a kilencvenes években bezárták a környékbeli gyerekek pedig járhattak máshová iskolába.Az épületet évekig senki sem használta,kezdett az enyészeté lenni.

Az iskola a békeidőkben

Teltek múltak az évek,semmi sem történt.Engem úgy nem érdekelt a dolog,ott mentem el nap mint nap,láttam megvan az épület,de nem használja senki.Később a kutyámmal,ha nem tudtam messzebb menni akkor rendszeresen megkerültük az épületet és az iskola udvart,ez volt a séta.Ez ma is amúgy a séta Rexivel olyankor amikor nem jön össze nagyobb séta.Aztán egyszer csak,de már a tízes években elkezdték felújítani az épületet.Nem tudom kinek a tulajdonában állt,de többek közt a Dunaújváros Pase is használta aztán.Rendbe hozták és még egy plussz emeletet is húztak rá és az udvari bejárat fölé egy közösségi szárny félét is csináltak.Mint kiderült kollégium lett belőle:Széchenyi kollégium.Nem tudom miért nem maradhatott meg a József Attila név.Így használta aztán a Dpase,utánpótlás korú vidéki játékosainak itt biztosított szállást,de alighanem használhatta a Széchenyi gimi is,azért lett ez a neve.A dolog érdekessége,hogy maga a gimi majd két kilométerre van innen.

Az iskola keleti vége,ott a háttérben ahol az ablak vílágít az a mi házunk

Pár évig így münködött az épület,aztán egyik napról a másikra egyszer csak,összepakoltak és kiköltözött mindenki.Mi történhetett?Újra nem használta senki az épületet és ez kb.jó két éve van így.Újra kezdett az enyészeté lenni az egész.Aztán pár hete kitört az ukrán-orosz háború,emberek milliói menekültek el a támadási zónákból és Magyarország is befogadott akiket csak tudott.Minap aztán ahogy a kutyával jártam körül az egykori iskolát láttam,hogy megint mozognak ott,felújítanak,takarítanak.Nem tudtam megint mi lesz,aztán már elkezdtem sejteni...Ide szállásolják majd el a menekültek azon részét akiket városunkba szállítanak.Gondoltam,hogy azért olyan durva nem lesz mint a mingrások esetében a dolog,de nem tudtam mire számíthatunk...Menekültek alig ötven méterre tőlünk...

Mindenhol ég már a villany a menedékházban

Mivel arra jövök haza,vagy megyek vásárolni és ugye a kutyát is sétáltatom itt,akkor is látom a dolgokat ha nem akarom.Láttam,hogy egyre nagyobb a mozgás,aztán azt,hogy egyre több ablak világit esténként.Ott áll a rendörautó a bejáratnál stb...Nem azt mondom,hogy féltem,de óvatos voltam azért.Aztán ez kezdett szerte foszlani mikor megláttam a menekülteket.Ezek bizony nem azok a sziriai,afgán menekültek voltak akik rázták a kerítést a határon,ezeken lerítt,hogy a háború elöl menekültek na és az sem mellékes,hogy csak nők voltak és gyerekek...és most,hogy közelről láttam őket óriási sajnálat érzés öntött el...Nem lehetett könnyű ezeknek a szerencsétlen embereknek... voltak köztük magyarok,de hallani lehetett az orosz/ukrán nyelvet is ahogy beszéltek.Na és voltak köztünk szép és csinos nők is.Sajnálatos,hogy idáig fajult a világ...

Ismét a keleti vég,jobban látszik a mi házunk is

Az egykori iskola úgy lett felújítva,hogy szobák vannak és a szobákban van vízesblokk is.Így legalább ezek a szerencsétlenek valamennyire komfortos körülmények közé érkeztek.A város közben gondoskodott az étkezésükről is és most tesznek abba a közösségi szárnyba egy tévét is,hogy a gyerekek legalább mesét tudjanak nézni...Ahogy járom körbe az épületet a kutyussal,látom,hogy a szobák felöli oldalon is égnek a villanyok,máshol pedig gyertya van az ablakokban...Ezek az emberek itt nem ártanak senkinek,az emberi gonoszság és gyülölet áldozatai.Remélem az iskolából lett mendékház valamennyire megóvja őket...

Monori meccstúra

 Az idejét sem tudom már mikor volt utoljára meccstúra.Ugye ezt még Gergővel találtuk fel,noha létezett már korábban is,csak így nem fogalmaztuk meg sosem,hogy meccstúra.Aztán Gergővel kezdtünk a focicsapatunk idegenbeli mérkőzéseire járni úgy,hogy a meccset összekötöttük mindig egy kis kirándulással azon a településen ahol játszott a csapat.Így alakult ki a meccstúra elnevezés.Aztán sajnos Gergő elment és úgy tűnt a meccstúrák örökre elhalnak.De aztán életben tartottuk a dolgot,hol elmentünk teniszre,vagy hol ugyanúgy a csapat idegenbeli meccseire.Aztán,hogy sose legyen az örömünk teljes,az aktuális vadbarmok bevezették a védettségi kártyát és ezzel minket mint oltatlanokat és egészségeseket kitiltották a stadionokból,sportcsarnokokból,így végleg elhaltak a meccstúrák.Ám most márciusra hirtelen enyhítettek (ne legyen kétségünk,csak átmenetileg),így rögtön egyből,elsőre feltámasztottam a meccstúrákat,amúgy is vágytam már a csapatot látni hiszen mostanág kitünően szereplünk a bajnokságban!

Székelykapu fogad az állomás melletti parkban Monoron

Nem is tudom mikor volt olyan,volt-e egyáltalán,hogy este hazatértünk egy túráról és másnap reggel már indultunk újra.Most így történt.Este értünk haza a Bakonyból,reggel pedig indultunk a fél nyolcas vonattal Monorra.Ott került sor a mérkőzésre.Kelenföldön és Kőbányán kelett átszállni és így fél 11-re értünk Monorra.Zolikával voltam akire rájöttek az egészségügyi problémák,így a monori vasútállomás vécéjében próbált könnyíteni magán.Bár ne tette volna!A vécére a gusztustalan jelző szinte dicséretnek számít!Tele volt szarva minden,undorító szagok terjengtek mindenfelé,az ember majd elhányta magát...Utoljára a komáromi állomás volt ilyen.Monor így hát már az első percben elégtelenre vizsgázott.Ám Zoli problémái így még nem szüntek meg...

Trianoni emlékmű a parkban,ez tetszett!

Szerencsére ahogy elindultunk a stadion felé,rögtön szembeköszönt egy kocsma.Persze majd elfelejtem az állomás mellett volt egy szép park,azt megnéztük Zolival.Szép emlékművek és egy székelykapu volt itt.Szóval bementünk a kocsmába egy italra,itt majd tud Zoli vécézni.Erősen lepukkadt lebuj volt,minősíthetetlenül szar volt az ital is amit ittunk,de legalább Zoli eltudta végezni a dolgát,bár azt mondta ez a vécé csak egy fokkal volt jobb mint az állomási.Nevezetesen ez nem volt teleszarva...

Zoli az összetartozás emlékművénél

Elindultunk a stadionhoz,volt még időnk,de megakartuk nézni hol van pontosan.Az álomástól hát olyan...másfél kilométernyire lehetett.Nagyon szerény kis stadion volt a mienkkel összehasonlíthatatan,de persze ennek is megvolt a maga varázsa.A stadion melleti uszoda épülete volt leginkább magával ragadó,ez spec. szebb volt mint a mi uszodánk odahaza.Ezt körbe is jártuk.Mivel még bőven volt időnk a délutáni meccsig elindultunk a Vejko étteremhez.Ezt még otthon néztem ki.Úgy gondoltuk itt megebédelünk.Amerre mi mentünk Monor nem tűnt éppen a legszebb városnak...Még soha nem voltunk itt amúgy,csak átutaztunk vonattal a településen.Persze én előzőleg mindent jól megnéztem mi merre van,így nem okozott gondot,hogy eltaláljunk az étteremhez.

A monori uszoda

Mint egy ufo

Útközben még a helyi sporcsarnok épülete volt valamennyire szép és érdekes és néhány lakóház sem nézett ki rosszul.Kicsit kacskáztunk az utcákon,de végül is különösebb gond nélkül megtaláltuk az éttermet.Szerencsére hely is volt bőven,így befészkeltük magunkat egy asztalhoz.Szép és elegáns hely volt és különösebben drága sem volt.Na és itt a vécé is elit volt már.Egy alföldi gulyáslevest nyomtunk le,meg egy rántott csirkemellet,ittunk egy bort és egy kávét is.Jó két és fél órát töltöttünk benn,de kényelmesen és nyugisan.Jó volt!

Mindenki nyugodjon le a picsába,itt most megebédelünk!

Az étterem belül

Ízléses tálban kapjuk a gulyást

Ideje volt visszaindulni a pályára.Jó negyedórás séta volt az étteremtől a stadionig az út.Mire odaértünk a csapat már melegített.Az egyik oldalt volt fedett lelátó,úgy döntöttünk most odaülünk.Nem láttunk dunaújvárosi szurkolókat,így a hazai oldalon a lelátó szélén ültünk az első sorban.Közben aztán láttunk egy-két újvárosi arcot jönni,menni.A meccs elkezdödőtt.Több mint egy év után tudtam újra meccsre jönni! Azt hiszem ez nem az én szégyenem hanem a jelenlegi világrendé amely egyre jobban megfosztja szabadságától az embereket!

A monori stadion lelátója

Még sehol senki,de mi már itt vagyunk!

Kezdődik a meccs!A pirosak a mieink.

Élvezetes jó meccs volt és az első félidőben többnyire mi támadtunk aminek meg is lett a következménye.A 26.percben megszereztük a vezetést!Nagyon nem mertem örülni mer körül ültek a hazai drukkerek...de azért persze örültem neki.Viszont a fedett hűvös lelátó alatt kezdtünk fázni,hiába volt elfogadható idő.Úgy döntöttünk második félidőben átmegyünk majd a napos oldalra.Egy nullás vezetésünkkel zárult az első félidő,következhetett az ilyenkor elmaradhatatlan húgyozás.A vécé a lelátó mögött volt és ez egész elfogadható is volt.Odaérve sorban jöttek a mi játékosaink elvégezni a dolgukat...hát ez meg mi,az itteni öltőzőben nincs klozett?Arra jó volt,hogy jó néhányukkal kezet fogtunk akik megismertek,Dorogi Renóval meg még el is beszélgettünk pár percet.Kedves,rendes srácok voltak mind!Miután szabaddá vált a klozett mi is elvégeztük a dolgunkat majd átmentünk akkor a napos oldalra.

Zajlik a meccs

Itt már nem fáztunk.Viszont a második félidő az első ellentetje volt.Nagyon neki állt támadni a hazai csapat a Monor,félő volt,hogy hamarosan gólt kapunk.De a mieink hősiesen védekeztek és állták a sarat,pontosabban az ellenfél nyomását.Jöttek melegíteni a tartalékjátékosok,pont velünk szembe ahol álltunk.Bita Laci a technikai vezető szólt ki hozzánk,hogy választhattunk volna jobb meccset is,ez nagyon izgalmas.Mondtam nincs ezzel semmi gond,úgy jó egy meccs ha izgalmas.Ez viszont kezdett nagyon az lenni.Lassan aztán kezdtünk kijönni a szorításból és az ellentámadásaink veszélyesek voltak,benne volt a levegőben,hogy mi szerzünk újabb gólt.Ám az eredmény nem változott.Egy nullára megnyertük a mérkőzést,ami idegenben nagyon jó eredmény.Győzelemmel tértek tehát vissza a meccstúrák!

Zoli fellépett labdaszedőnek!

Meccs után nem maradt más mint visszasétálni a vasútállomásra.Kicsit másfelé mentünk mint amerre jöttünk,de ez a város erre sem tetszett különösebben.Volt persze egy-két szép épület.Rendben visszaértünk,azt ott megvártuk a vonatot.Azzal most a Nyugati pályaudvarig mentünk.Nehezen tudtunk bkk jegyet venni,de végül is sikerült,így villamossal átmentünk a Széll Kálmán térre,majd onnan gyalog a Délibe.Ott megvacsoráztunk majd beszálltunk a vonatba.Ahogy egy nappal korábban most is este fél kilencre értünk haza.Jó buli volt ez is,főleg úgy,hogy győztünk,főleg úgy,hogy pár játékossal le is kezeltünk.

Remélem lesz még tavasszal meccstúra!

Monori utcákon

Bakonyi túrával indult a tavasz

 Sajnos a dolog szerencsétlen alakulásának köszönhetően már négy hét telt el a legutóbbi túra óta.Eredetileg ez a túra még februárra volt betervezve,de mivel akkor nem jött össze,átkerült márciusra.A túrára most is Zolikával indultunk el,de úgy volt,hogy új túratársak csatlakoznak hozzánk akik Pestről jönnek vonattal,mi pedig erre a vonatra szállunk fel Fehérváron és akkor ott találkozunk,hogy majd elmenjünk Pétfürdőig a túránk kiinduló pontjáig.Viki és Tomi szándékozott csatlakozni hozzánk.Igen ám,de míg vártuk őket Fehérváron,Viki hívott,hogy lemaradtak a vonatról,egyel későbbivel jönnek...Nem igazán tudtam mitcsináljak,így is már egy órával később voltunk a tervezettnél.Két óra késés úgy éreztem sok és nem fér majd bele a túra.Mondtam Vikinek,mi elmegyünk ezzel a vonattal,lassú tempót diktálunk aztán majd beérnek minket.Így is lett,na de addig persze történtek események.

A Fehérvári állomás feletti átjáró

Székesfehérváron kész lett az a vasúti felüljáró/átjáró amit még akkor kezdtek csinálni amikor Gergővel itt jártam utoljára.Gergő mondta is,hogy majd ha készen lesz,kipróbálja.Mivel ő már fizikai testben nem tudott itt lenni,így természetesen teljesítettem egykori akaratát és felmentünk az átjáróba,ami igen szép és formás,de teljesen felesleges építménynek tűnt.Végig is mentünk rajta,kb.húsz percet bohóckodtunk itt,de senki sem járt erre.Ráadásul a vége lényegébe bevezetett a semmibe,egy senki álltal nem használt útra vitt le....Na mit lehet ilyenkor mondani?Lehet majd ki lesz ott alakítva valami közlekedési útvonal,de jelenleg értelmét nem láttam ennek az építménynek...Na ezt követően mentünk le a vonathoz amely pontosan jött és érkezett aztán Pétfürdőre Vikiék nélkül,de velünk a fedélzeten.

Itt juthatunk fel

Megérkezés Pétfürdőre

Pétfürdő településen másodszor jártunk és hát belopta magát a szívembe ez a nem kicsi falu.Mert,hogy hiába volt városias jellege ez bizony "csak" egy falu volt,de igen szép.Kimentünk a közeli tóhoz,de a szigetre most nem mentünk rá,mert az további időveszteséget okozott volna és mivel más látnivalók voltak most a céljaink,sajnáltam időt vesztegetni erre.Amúgy Sólyon át Hajmáskérre igyekeztünk.Sólyon is és Hajmáskéren is két fő látnivalót tartogatott a túra,de ezen kivül is bőven akadtak csodák ezen a túrán is!Közben Viki újra telefonált,elindult már az ő vonatjuk is,úton vannak.Újra bíztositottam,hogy lassan megyünk,befognak érni bennünket.Sajna a jelzés nem vitt be Pétfürdő központjába,egy külső utcán szelte át a települést,majd ért ki a természetbe.A jelzések felfestése kifogástalan volt!

A tónál

Szép helyekre ért ki a kék jelzés,körülöleltek a Bakony szelídebb hegyei,majd emelkedésbe kezdett az út,de ennél kellemesebb emelkedővel már rég találkoztam.Nem volt különösebben megerőltető de mégis vitt felfelé.Aztán odafenn észak felé elfordulva pazar kilátás fogadott.Elsősorban észak-keleti irányban nyílt kilátásunk.Jól láttuk alattunk Pétfürdőt,azon túl a távolban feltűnt egy régi kedves ismerős a Baglyas-hegy.Jó volt újra látni,hiszen gyönyörű emlékeink vannak onnan Gergővel..Szép hely volt így rögtön az elején!Na,de mentünk tovább a kéken,egy fensíkon haladtunk.

Alattunk Pétfürdő,a távolban a Baglyas

Nem sokára feltűnt a távolban egy geódéziai mérőtorony.Nem fűztem hozzá nagy reményeket,hogy nyitva van,de Zolika erősködött,hogy nézzük meg.Egy-két száz méteres kitérőt igényelt csak.Odaérve legnagyobb meglepetésemre nyitva volt!Tudni kell,hogy 108 ilyen geódéziai mérőtorony van az országban,ezek nagy része lezárva,azon címszóval,hogy életveszélyesek...Na de ez nyitva volt és ha már nyitva volt felmentünk rá.Ahogy az ilyen tornyokban szokás belül enyhén megdőlt létrák vezettek fel itt is.Nem a magas tornyok közül való volt ez,nagyjából ha tíz méter lehetett.Megérte feljönni,mert odafenn csodák vártak!

A torony

Zolika halad felfelé

Teljes 100%-os körpanorámánk volt egy lebilincselően szép tájon!Dél felé is sok mindent lehetett látni,de ott nem tudtam mi micsoda...Keletre Pétfürdő és a nitrogénművek uralta a tájat.Északra a Baglyas,Várpalota a Futónék,Öskű és Hajmáskér is kivehető volt.Nyugatra pedig Veszprém is feltűnt.Fenségesen csodás helyen voltunk!Nem igazán volt cúg sem odafenn,így maradéktalanul élvezhető volt a kilátás!Jó negyedórát nézelődtünk,Viki újra szólt,már itt voltak a közelben.Így lejöttünk még lentről is körülnéztünk azt visszamentünk a kék jelzésre.Jó öt perc várakozás után végre feltünt Viki és Tomi.Először találkoztunk új túratársainkkal.Viki látta a videóim és a blogom,ennek apropóján írt rám és addig ismerkedtünk míg elhívtuk őket egy túrára.

Kilátás Öskű felé

Visszamentünk velük a toronyhoz,ők is látni akarták,majd ezt követően ráálltunk a kékre és folytattuk a túrát.Hosszú kissé ingerszegény szakaszok következtek.Vikiék jó arcoknak tűntek,hamar összebarátkoztunk velük.Jókat beszélgettünk útközben,majd egy rétre érve megreggeliztünk.Jó idő kezdett lenni.Egy ponton bevetették az utat,így az a szántóföld szélén vezetett.A jelzések még mindig kifogástalanok voltak!Ezután pedig egy erdőbe értünk be,újabb hosszú szakasz jött.Az erdő ha nem mondok ökörséget akkor bükkös volt,majd ezt felváltotta egy idő után a fenyőerdő.Ez utóbbi volt nagyon szép!

Viki,Tomi és Zoli,együtt az új csapat,én a kamera mögött vagyok

Fenyvesek,idén sokat szembeköszönnek!

Egy darabig a fenyvesek között mentünk,majd először ezen a túrán hagytak cserben a jelzések.Túl is mentünk egy kicsit,mert volt egy leágazás,de semmi sem jelezte,hogy az a jó irány.Szerencsére résen voltam,így hamar korrigáltuk a dolgokat.Egy kisebb dombra értünk ahonnan feltűnt következő célpontunk: Sóly.Jó másfél kilométernyinek becsültem a távolságot.Búcsút vettünk a kék jelzéstől amely csak a legvégén tréfált meg kicsit.Egy sárga gyöngyszerű jelzésen mentünk tovább,de ez viszont abszolúlt nem volt kijeleve.Sebaj az út nyomvonala adta magát és nem soká el is értük Sólyt.

Így teljes a társaság

Sólyra érve

Sólyra érve a tisztavízű Séd patak fogadott és egy nagyon szép kőhíd.A fakardhoz igyekeztünk amely némi letérőt igényelt eredeti útvonalunkhoz képest.Nagyjából 400 méterre volt egy dombon a 18 méter magas fakard.Nem hagyhattuk ki!A fakard történetére most nem térek ki,egyrészt hallható a videóban,másrészt a közeljövőben majd részletesen foglalkozom vele.Az építmény legyen elég annyi érdekes,szép és egy csodálatos helyen van.Nagyon érdemes útrakelni és megnézni!Útban visssza a jelzésre még a főtéren találtunk egy SÓLY felíratot ahol csináltunk pár képet.

Jómagam a fakardnál

Sóly az egyik legrégebbi magyar település!

Sóly lenyügőzött minket és még nem volt vége az itteni csodáknak.Visszatérve a turistaúthoz egy fiatal srác jött szembe aki rögtön megismert engem(...) !Mondta,hogy tudja ki vagyok és,hogy szokta nézni a videóim a you tuben.Hát nem kis meglepetés volt.Ugye hasonló eset fordult elő pár éve Garamkövesden amikor is Gergővel jártunk ott.Beszélgettünk vele kicsit,Fehérvári volt amúgy és Dunaújvárosról is meglepően sok mindent tudott.Na,hát ilyenek is vannak.Az út a Séd patak mentén vezetett tovább.A patak tükörtiszta volt!Jó egy kilométer múlva értük el az egykori sólyi papírmalmot,amellyel már foglalkoztam részletesen a blogban.Odaérve láttuk,hogy a papírmalomból csupán egy L alakú fal maradt meg,de ez is sejtette,hogy valamikor ez itt egy nem semmi építmény lehetett.És az se semmi,hogy itt már a 18.század végén gyártottak papírt!

A sólyi papírmalom

Viki és Tomi jön át a malomhoz

Hát érdekes volt a papírmalom,örülök neki,hogy ide is eljutottam.Bár Gergő is itt lehetett volna még velem... Az út tovább dzsungelesre váltott,nehezen tudtuk magunkat átverekedni ezen a szakaszon,szerencsére nem volt hosszú.Elértük a 8-as főútat.Átmenni rajta nem lehetett,de kicsivel arébb volt egy felüljáró,így elmentünk odáig és ott keltünk át.Pár méter után pedig már meg is érkeztünk Hajmáskérre,utunk végállomására.Na de itt is akadt bőven látnivaló.A falu keleti részére mentünk.Itt volt a gimnázium és a könyvtár nem mindennapi szépségű épülete,de a fő látnivaló az egykori tűzérségi laktanya-kastély épülete volt,amely fénykorában fantasztikus lehetett,de most csak egy lepusztult szellemkastélyként köszönt vissza.

Megérkezés Hajmáskérre

A könyvtár épülete

A laktanya épülete

Az épületbe belehetett menni!Be is mentünk.Bent ugyanez volt a helyzet.Érezhető volt,hogy ez egykor egy nem mindennapi építmény lehetett,de most elképesztő pusztulás nyomait láttuk csak,valóban olyan volt mint egy szellemkastély és hatalmas!Felmentünk a második emeletre,szétnéztünk,bejártunk mindent.A másik oldalon egy udvar volt amelyet teljesen magáévá tett a természet..Hogy engedhettek egy ilyen épületet így tönkremenni?Na majd ezzel is részletesen fogok fogalkozni a közeljővőben,kicsit utána nyomozok a dolgoknak.Még lenéztünk az első emeletre is,majd kijöttünk és hátulról is megnéztük a hatalmas lepusztult kastélyt.

Sóhajok lépcsőháza

Pusztulás nyomai

A belső rész

Hát ebben a laktanyában egy napot ellehetne tölteni és alaposan bejárni.Benne van a pakliban,hogy egyszer még esetleg eljövünk majd... Innen a víztorony felé vettük az irányt amiről az a hír járta egykor,hogy Európa egyik legszebb víztornya.Volt.Mert hasonlóan lepusztult állapotok uralkodtak mint a laktanyába.Hát miért nem lehet valamit kezdeni ezekkel a csodákkal?Miért nem költ erre valaki?Odaérve azt láttam,hogy kivülről még most is szép az a víztorony.Ide is belehetett menni,ott benn már nem ez volt a véleményem.Pusztulás nyomai itt is...felmentünk az első emeletre majd feljebb is akartunk menni,de a lépcső innen felfelé már életveszélyes volt,így nem kockáztattunk.Kár érte,nagyon kár.Talán majd ezzel is fogalkozom részletesen,hiszen a hely több mint érdekes...

A víztorony

Belül a pusztulás...

A kilátást még megcsodáltuk a víztorony első emeletéről,majd elindultunk a vasútállomásra.Útközben még betértünk egy cukrázdába egy kávéra és egy krémesre.Majd a falu másik részének a végén található vasútállomásra mentünk el.Itt végződött a túra.Még egy óránk volt a vonatig és az állomáson nem volt semmi,így kipihentük a fáradalmakat.A vonat jött pontosan.Mi átszálltunk Zolival Fehérváron,Vikiék mentek tovább Pestre,így a vonaton elbúcsúztunk egymástól.Mivel szimpatikusak voltak,így elképzehető,hogy lesznek még közös túráink.Mi fél kilencre minden különösebb probléma nélkül hazaértünk.

Végállomás Hajmáskér

Mindennel együtt mentünk kb.20 kilométert így 91,3km-nél tartunk idén amikor is eddig öt túránk volt.Ez pedig 18,26km/túra átlagot jelent.Ez a túra is jól sikerült,csodás új helyeken jártunk.Mindegyik esélyes egy valamikor visszatérésre majd.