2024. április 25., csütörtök

Top10 legszebb útvonal

 Szinte lehetetlen feladatnak tűnik,hogy kiválasszam a tíz legszebb túraútvonalat amelyen valaha is jártam.Lehetetlen mert több száz,de lehet több ezer út közül kell kiválasztanom a legszebb tízet.Na és persze vannak útak amelyek az évek múlásával kissé már elfelejtődtek.Meg lehet ha holnap,vagy egy hét vagy egy hónap múlva írnám ezt a bejegyzést teljesen más lista jönne ki.Tehát a mostani top10 a szó szoros értelmében a jelenlegi érzéseimet tükrözi.A lista teljesen szubjektív és természetesen csak olyan utak kerülhettek be amelyen legalább már egyszer jártam.Visszafelé számolunk a tizediktől most is.


10.Mecsek,Jakab-hegy kék jelzés a Sasfészeki becsatlakozótól a Pálos kolostorromig

A mecseki Jakab-hegy amúgy is szenzációs,hiszen bármerre is járunk csupa csodában lehet részünk és tulajdonképpen még vagy tíz út is bekerülhetne ide a környékről.Valamiért mégis ez a szakasz fogott meg a legjobban.Persze nem mindegy mikor érkezik ide a vándor.Nagyon szerencsés medvehagyma virágzás környékén érkezni,hiszen ekkor az út mellett jobbról és balról is medvehagymák milliói virágoznak és illatoznak,valamint teszik felejthetetlenné a látványt.Nyilván sok helyen lehet még hasonló út az országban,de a Mecsekben találni meg a legnagyobb kiterjedésű medvehagyma tengereket!A szakasz talán akkor van a legnagyobb hatással az emberre ha a Babás szerkövek és a Sasfészek felöl jövő kék3 jelzésen kapaszkodunk fel a hegyre és megyünk a Zsongorkő és a Pálosok kolostora irányába.

A Jakab-hegyi út a medvehagymák árnyékában felejthetetlen

9.Visegrádi-hegység,Holdvilág árok felső szakasza és még feljebb

A híres szurdok akkor nyújtja a legkellemesebb látványt ha október végén,november elején az őszi finálé idején érkezünk ide a Kiskovácsi felöl jövő piros+ jelzésen.Ahogy halad a vándor a völgyön felfelé,az úgy válik méterről méterre egyre szebb és szebbé.A csúcspontját a Meteor létra környékén éri el a dolog,ha nagyon szerencsés vagy akkor egy időszakos zubogó vízesés látványát is elkaphatod a létra mellet.A helyet uraló sziklafalak és barlangok csak fokozzák az élményt.Másszuk meg a létrát és térjünk le a piros+ jelzésről és maradjunk a szemközti ösvényen!Mert itt újabb csodák várnak!Alacsonyodnak a falak és kisebb sziklák között kanyargó folyosó szerűen halad az út.Ne ijedjünk meg,ne forduljunk vissza,hiszen ez az ösvény aztán belevisz az imént elhagyott piros+ jelzésbe és folytathatjuk a túrát!Mindenképp megéri letérni itt a jelzett útról! (megjegyzés: előfordulhat valamikor a jövőben,hogy erre vezetik tovább a piros+ nyomvonalát,vagy kap egy másik jelzést ez a szakasz).

A Holdvilág-árok legszebb része,odafenn folytatódik!

8.Bakony,Cuha szurdok Vinyétől - Porva Csesznekig

Az egész Dunántúl egyik leghíresebb szurdoka (bár bőven vannak vetélytársai).A Cuha szurdokon vezető piros jelzés is bőven tartogat szebbnél szebb csodákat.Mi az útvonalat Vinyétől csináltuk meg,így arról nem tudok információt adni,hogy ellenkező irányból milyen hatással van az emberre,de gondolom valami hasonló.A szurdokban legalább nyolcszor keresztezzük a patakot és kell átkelni rajta.Érdekes,hogy a völgynek a keleti fele inkább sziklás és érdekesebb,persze itt-ott a nyugati is.Na és a nyugati oldalában láthatjuk azt is,hogy fentebb megy el a vonat.Majd a vasúti viadukt teszi még felejthetetlenebbé az élményt és az alagútakra is ráláthatunk.Biztos,hogy aki valaha is ide téved sosem fogja elfelejteni!

A Cuha-szurdok a viaduktal

7.Bakony,Fajdas-hegy piros+ jelzés Bátorkő - Vár-völgy közötti szakasz

Tulajdonképpen maga a Vár-völgy is méltó lehetne rá,hogy bekerüljön a top 10 -ben,de talán a gerincen futó piros+ jelzés egy fokkal még annál is szebb.Mi első alkalommal sűrű ködben voltunk itt és a köd misztikus varázst adott a helynek.Aztán visszatértünk jó időben is és feltárult a láthatár amely felejethetelen.Bátorkő vára felett nem csak a várra hanem az egész környékre lelátunk.Egy kilométerre odébb pedig a Vár-völgy felett galadva vannak olyan részek ahol csak egy méter széles az út a gerinccel együtt,jobbról-balról pedig a mélység.Szépséges útvonal.Érdemes itt körtúrázni akár a Vár-völgyön (Várpalotáról jövet) Bátorkőig és vissza a Fajdas-hegyen,vagy akár fordítva.Senki nem fogja megbánni ezt az útvonalat sem!

A Fajdas-hegyi út van,hogy keskeny

6.Tolnai-hegyhát,Annafürdői tóhoz levezető tanösvény jelzés

Sok remek hely van a még érintetlen Tolnai-hegyhátban.Hál isten a csodálatos dombság nem annyira felkapott,pedig tele van jobbnál jobb és szebbnél szebb helyekkel.Itt is lehetne találni bőven top10-es helyeket.Nálam most az Annafürdői tóhoz levezető T jelzés ami leginkább megfogott.Magát az utat alig észrevenni,mert úgy ágazik le egy magasabban rangsorolt turistaútról,bevan nőve részben növényzettel a jelzések meg gyengék (legalábbis itt jártunkkor ezt tapasztaltuk).De ha megvan mindenképp érdemes lemenni a tóhoz mert páratlan kilátás jutamazza az erre tévedő túrázókat!Nem hosszú ez a szakasz talán 150 méter,de eszméletlen.A környék amúgy is tele szép helyekkel,de alighanem ez a hely koronázza meg az egészet!

Annafürdői tó

5.Mecsek,Óbányai-völgy,Óbánya - Kisújbánya közt vezető kék jelzés

Óriási népszerűségnek örvend a Mecseknek ez az útvonala,sajnos már-már zavaróan nagy népszerűségnek.Nem volt mindig így,még a kilencvenes években is sokkal nyugisabban végig lehetett menni az Óbányai-völgyön mint manapság.Hála az ilyen blogoknak és a közösségi oldalaknak a népszerűsége csak egyre nő.Persze nem véletlenül.A kék jelzés az ország legszebb völgyén visz át.Sok kis zubogó ad látnivalót a vándoroknak.Mindez kicsúcsosodik a Csepegő sziklánál és a Ferde vízesésnél.Van,hogy a mederbe is lemegy az út.A völgy két végén pedig a két kis festői falucska fokozza az élményt.Valóban bliriáns szépségű útvonal!

Valahol az Óbányai-völgyben

4.Balaton-felvidék,Tihany az Óvári tetőn a Barátlakásokig vezető zöld jelzés

A Tihanyi-félszigeten sem kell a szomszédba menni szépségekért.Itt is jó néhány hely beleférhetne a top10-be,az én választásom az Óvári-tetőn futó zöld jelzésre esett amely majdnem a hegy (domb) legtetején halad,de mégis kicsivel alatta,de elég magasságban ahhoz,hogy csodálatos panorámákban legyen részünk.Ha mondjuk a tihanyi focipályánál kapaszkodunk fel ide,odafentről feltárul a sziget belseje a Belső és Külső-tóval a központban,továbbhaladva az úton ahogy az kanyarodik a hegy ívén feltárul másik oldalon a Balatonfüredi-öböl.Egészen fantasztikus kilátásokban lehet itt részünk.Ereszkedés után pedig szembeköszönnek a nem kevésbé szép Barátlakások is a sziklafalban.Nagyon szép útvonal ez is!

Az Óvári-tetőn haladó zöld jelzés

3.Balaton-felvidék,Csobánc fel és le a kék jelzésen

Tulajdonképpen mindegy melyik irányból érkezünk,vagy melyik irányba megyünk.Mi Gyulakesziről mentünk fel és a kék jelzés felső szakszán már eszméletlen kilátás nyílt a Tapolcai.medencére és a többi tanúhegyre.Odafenn a várnál is hasonló a helyzet.A másik oldalon pedig ereszkedtünk le Káptalantóti felé.Lefelé menet feltárul szinte az egész Balaton-felvidék.Elképesztő kilátás a jutalma az itt túrázóknak!A Csobánc maga is egy csoda és ezekért a kilátásokért mindenképp megéri feljönni!

A Tapolcai-medence és a hegyek a Csobáncról

2.Somoskő a vártól a Bukovinkai-völgybe levezető út már szlovák területen

Somoskő és környéke is leírhatatlan szépségű hely.Az országhatár túloldalán,attól pár méterre álló vár sajnos kivülrekedt a trianoni gyalázat következtében...Maga a vár és a faluból felvezető út is igen szép,meg a liget a vár alatt.Azonban mégis érdemes továbbmenni a túloldalon és leerszkedni legalább a völgybe,mert az igazi csodák itt vannak.A cikk-cakkban levezető út jelzésének a színére megvallom már nem emlékszem,talán zöld,de lehet piros.Mindegy,menjünk le rajta mert olyan csodák várnak az országhatártól centiméterekre mint a bazaltorgona.Csodás látvány a megszilárdult bazaltzuhatag!Nem kevésbé szép a pár méterre arébb elterülő kőtenger sem!A hatalmas kőmező lebilincselő látvány!Tovább menve pedig lejutunk a völgybe ahol hangulatos patak folyik.Érdemes akár tovább menni,körtúrázni a Macskalyukhoz fel,vagy a Krúdy-forráshoz a völgyben.Rendkivüli szépségű helyek!

A somoskői kőtenger

1.Mecsek,Zengő a kék háromszög jelzés a Püspükszentlászlói-völgy és a Paraszik tető között

Hozzá kell tennem ez az útvonal csak az év egy bizonyos szakaszában a legszebb.Viszont akkor a legeslegszebb!Az időjárás függvényében,de általában április második felében virágzó medvehagymák milliói teszik felejthetetlenné ezt az útszakaszt.Ehhez még párosult egy csodaszép erdő,melynek sajnos egy részét az évek alatt kivágták... Az egész látvány ilyenkor olyan hatással van az emberre,hogy az nem akar innen elmenni.Úgy van vele ez a világ legszebb és legbékésebb helye.Mégegyszer mondom,ezt ki kell fogni,de az esetek nagy részében április utolsó hétvégéje jó szokott lenni!Az út egy enyhe emelkedő a Zengő alsó szakaszán még.Nem szükséges felmenni a csúcsig,hiszen egy körtúrával visszajuthatunk Hosszúheténybe a kék,majd a sárga háromszög jelzésen!

A legszebb út a Zengőn

Ez tehát az én top 10-es legszebb útjaim,ami mint írtam egy teljesen szubjektív lista és személyes élményeken alapul.Lehet ha máskor írnám ezt a bejegyzést más sorrend jönne ki és olyan utak is bekerülhetnének a top 10-be amik most nem.De most ez van,ezek a pillanatnyi érzéseim.Egy biztos ezek akármelyikén is indulunk el nem fogunk csalódni!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése