2026. augusztus 30., vasárnap

A kánikula győzött! - Nyári összefoglaló

 Ahogy minden évszak végén,úgy most is jöhet az összefogaló.Mi az évszakokat az adott évszak első hónapjának első napjától,az utolsó hónap utolsó napjáig számoljuk,tehát jelen esetben június1.-től augusztus 31-ig.Még akkor is ha tudjuk,hogy a nyár hivatalosan június 21.től,szeptember 21-ig tart.A nyár 92 napjából gyakorlatilag 88 napon iszonyatos kánikula tombolt,de ha 88-on nem is,85-ön biztosan.Ezt pedig alaposan megszívtuk.Idén is.A nyár sosem volt a kedvenc évszakom,de életem jelenlegi szakaszára már kegyetlenül utálom is.A túrázásoknak sem kedvez és a napon már szinte percek alatt le lehet égni.Gyerekkoromba még kifeküdtünk órákig napozni,ma már két percet nehéz kibírni...Szóval egy iszonyatosan szar nyár van mögöttünk és nem csak a túrázásokra gondolva...

A Hajnácskő sziklái

Pedig jól kezdődött! Már egy korábbi időpontra tervezett túrát valósítottunk meg ami a Mátrába vezetett.Az utóbbi években kezdtek csak megszaporodni a Mátrába vezető túráink és sosem csalódtunk.Talán a leghíresebb magyar hegység állandó csodákkal ajándékozott meg minket.A mostani túra a markazi várromhoz vezetett.Hál isten még nem volt kánikula,persze fázni azért nem fáztunk.Mátrafüredről tartottunk Markazra.Rendkivül látványos túra kerekedett a dologból,rengeteg látnivalóval,egészen fantasztikus kilátásokkal.Azonban a Hajnácskőről levezető út a maga elképesztő meredekségével és csúszásával kivette az erőmet.A Várbécre a várhoz már alig tudtam feltápászkodni...pedig nem vezetett fel egy vészes út.Csodákat láttunk,csodás élményekkel gazdagodtunk,de pár hétre a lefelé úton szerzett lábfájás,otthon tartott és nem indultunk újabb túrákra.

A markazi várrom

Júniusba azért még elmentünk egy meccstúrára.Kedvenc játékosunk Jancsi ekkor a Dunavarsány csapatában játszott,ők pedig Sárbogárdon játszottak osztályozó mérkőzést az NB III.-ba való jutásért.Janiék kikaptak 3-1-re mi pedig Zolikával jókat ettünk a sárbogárdi tesco melletti büfénél.Aztán Mónival mentünk még el Ercsibe a Shíva menedékébe,ahol most kicsi,de szokatlanul jó buli volt.Egy szuper gulyással fejeltük meg az itt létünket,majd hazafelé alaposan eláztunk.Talán ekkor volt az utolsó komolyabb nyári eső,legalábbis erre mifelénk.Innentől kezdve aztán pár hétre pokollá vált az élet.

Isteni jó buli volt most Shíva menedékében

Hetekre iszonyatos kánikula ágyazta magát be.Hőkupola alakult ki felettünk,ritka volt a negyven fok alatti nap...Móni pedig kapott egy orbáncos fertőzést.Több mint nyolc órát töltöttem vele a sűrgősségin mire valaki foglalkozott vele,hiába volt fertőző beteg.Természetesen benntartották a kórházban,a tapló orvosokkal és nővérekkel teli fertőzőre került,ahol nyolc nap múltán engedték ki.Ez hetekre ismét otthon tartott engem is,de persze a negyven fokokban kedvem sem volt kimozdulni.Mónihoz mindennap nővér járt ki kötőzni a lábát.Egy nap aztán július végén gyógyultnak nyílvánitotta és nem jött többet.De a mi kálváriánknak még nem volt vége...

Pokoli órákat töltöttünk a sürgősségin

Közben rendkivül rossz hírek érkeztek a csapat házatájáról is.A csőd közelébe került klub nem áltt ki első három bajnoki mérkőzésére és kizárták a bajnokságból! Ezzel pedig megszünt a foci és a meccsrejárás a városban,pedig ez életem szerves része volt.Nem tudtam mivel tud még verni az isten,de hamarosan megkaptam erre is a választ.Mónit kontrollra rendelték és közben a lábán kezdett kialakulni egy dudor amiből folyt a genny.A dolognak újabb kórházba való befeküdés lett a vége.Annyi,hogy most nem a fertőzőre került,hanem a sebészetre ahol sokkal kedvesebbek és normálisabbak voltak mint a fertőzőn.Öt nap múltán jöhetett ki,miután leoperálták a lábáról azt a dudort.Újra kötözést rendeltek el nála,de már saját maga köti,megtanitották rá,hogy kell...Jelenleg lábadozik,reméljük újabb gond nem üti fel a fejét.

A Balaton Balaonföldvárnál,szemben a tihanyi Csúcs-hegy

A túrázások közben álltak június első hétvégéje óta.Július végét mutatott már a naptár és már nagyon ideje volt valahova menni,ha már a meccseket is elvette tőlünk a jó/?/ isten...Azonban továbbra is folyamatos volt a kánikula,miközben eső egy csepp sem esett.Egy szombatra hideg front érkezett,nem 40,hanem csak 32-33 fokot jósoltak...Indulhattunk,holott máskor már az ilyen időt is kánikulának mínősitettük.Agyaltunk mi legyen a következő túra,vagy a hűvös Monostori erőd,vagy egy vártúra,vagy a Balaton kört folytassuk.Végül a Balaton kör nyert így folytattuk a második szakasszal pont a kánikulai időkre szánt Zamárdi-Balatonföldvár távval.Jól elvoltunk és még komppal átmentünk és vissza Tihanyba.Egy kicsit ugyan sokat költöttünk,de már ideje volt kimozdulni.

A Balaton a szántódi hévről

Augusztus elejére újabb negyven fok körüli hőhullám jelentkezett be.Már nagyon elegünk volt,de már nem érdekelt.Menni akartam.Egy újabb megálmodott tervet kellett megvalósítani.Az eddig szinte nélkülözött Bükkbe mentünk,igaz inkább a Bükkaljába.A magyar Kappadókia néven is ismert szomolyai kaptárköveket néztük meg.A nagy meleg ellenére ez egy fantasztikus túra volt.Körtúráztunk Szomolyáról egy nem túl hosszú és nehéz távon illetve terepen.Azonban érezhető volt a hetek óta tartó szárazság a Bükkben is,az erdők kezdtek olyan színesek lenni amilyen október vége felé szokás.Nem tartottuk kizártnak egy esetleges erdőtűzet sem...Végül elértük a kaptárköveket amely óriási élmény volt.A szeznzációs látványosságnál majd két órát töltöttünk.Onnan pedig felkapaszkodtunk a szomolyai kilátóhoz ahonnan fenséges kilátásunk volt a Bükkre,de még a Mátrára is.Nagyon klassz túra volt.

Az egyik szomolyai kaptárkő

A négynapos augusztus húszadikai hétvége egyik napjára harminc fok alá ment a hömérséklet.Itt is agyaltunk hova menjünk.Az egyik verzió a kazári riolittufa volt a másik a két kilátó a hollóköi várral.Utóbbihoz katasztrófális volt a közlekedés így a kazári riolittufához mentünk.Itt is volt a és b terv is.Az a szeint egy kazári körtúra keretén belül csináljuk meg ezt a túrát a b szerint elmegyünk Salgótarjánba.Sok dologtól függött ez is,végül is a körtúra mellett döntöttünk.Salgótarjánba meg ahazfelé bementünk.Remek túra volt ez is,remek látnivalókkal és élményekkel.A nyár utolsó négy túrája tehát remekül sikerült.Jól elvoltunk.Salgótarjánban pedig jártunk egyet.

A riolittufa

Mindössze négy túránk volt a nyáron,plusz egy meccstúra,plusz egy kirándulás.Ha csak ezt nézzük még azt is mondhatnám elmegy kategória.Azonban a szinte szünet nélküli kánikula csaknem teljesen felemésztett.Újabb kínlódásokat eredményezett nem csak Móninál,de nekem is jöttek elő bajok folyamatosan.Most agusztus 30-án a kánikula még mindig tart,de már nagyon-nagyon elegünk van belőle.Jöhetne már a sokkal kellemesebbnek ígérkező ősz és jöhetne már csapadék is.Talán a túrázások is jobban beindulhatnának végre.Összeségében nem volt jó ez a nyár,sőt életem egyik legszarabb nyara volt.Nagyon várom már a végét időjárásilag is!

Salgótarján augusztus 22-én

2026. augusztus 28., péntek

Visszatérés Salgótarjánba

 Nógrád megye legnagyobb városában 1985-ben jártam először még megboldogult tesómmal.Ha jól emlékszem van is erről bejegyzésem valahol a blogban,de én most elő nem keresem.Aztán hosszú éveket kellett várni a következő alkalomra,valahogy mindig olyan elérhetetlennek tűnt ez a távoli város.Aztán sikerült egy idevalósi exel összejönni,így rendszeresen jártam ide,általa megismertem a várost és a környéket is,ami nagyon tetszett.A vele való szakítás után már nem igazán jöttem ide,már úgy,hogy csak ide.Mert a várost azért érintettük.Például itt szálltunk át Gergővel 2017-ben, a Somoskőre induló helyijáratra.Aztán 2024-ben meg Judittal és Zolikával szeltük át a várost kocsival szintén Somoskőre tartva.Bárhogy is volt szép emlékeket őrzök a városról és a szívemnek kedves hely.Mostani legutóbbi túránk úgy hozta,hogy ide vezérelt valami,de az igazság az,hogy mostani rövidke itt létünk alatt,nem minden nyerte el a tetszésünket.

Salgótarján és környéke gyönyörű

A völgyben hosszan elterülő város gyönyörű,de elsősorban a környező hegyek teszik azzá.Hiába a megye legnagyobb városa még mindig kisebb mint a mi városunk Dunaújváros,pedig az is egyre kisebb... A pazar kazári riolittufás túránknak volt két változata,ott menetközben kellett eldönteni melyiket is választjuk.Az egyik változat vagy ha úgy tetszik terv szerint eltúráztunk volna egészen Salgótarjánba.Nem lett volna vészesen hosszú túra a maga 14 kilométerével,de vakon voltunk a kazári dolgok utáni szakasszal.A térkép szerint 4-500 méteres hegyek állták útunkat és nem tudtuk a mi útvonalunk felmegy-e ezekre vagy elkerüli azokat.Nem a tereptől ijedtünk meg,de úgy kellett terveznünk,hogy biztonságosan elérjük azt az utolsó buszt amivel még biztosított a hazatérésünk.Így hát nem ezt a változatot választottuk.Ám Salgótarjánba mindenképp bekellett jönnünk,hiszen ott tudtunk átszállni.Így Kazárról egy helyközi járattal bejöttünk a nagy városba.Azonban gyorsan és hamar odaértünk.A mi buszunkig volt még majd két és félóránk.Az időt pedig haszonsan illet eltölteni.Zolikának javasoltam menjünk fel a közeli káváriára,onnan pazar a kilátás

Itt kell felmenni a kálváriára

A buszpályaudvartól a kálvária nincs messze,pár száz méter talán.De már ezen a szakaszon is rengeteg volt a cigány.Ez persze nem baj,hiszen Szomolyán is sok volt.Csak amig Szomolyán a múltkor mindenki tökre normális és kedves(!) volt,addig itt mindeki nagyképűnek és bunkónak tűnt.Ez nem tudom mitől volt.Talán a kisebb közösségben jobban megértik a békés egymásmellett élés jelentőségét vagy nem tudom.De ez így nem tetszett.Mindegy a kálváriára már egy sem merészkedett fel.Emlékeztem,hogy hosszú meredek lépcsősor vezet fel félútig.Olyan lépcsősor amilyen nálunk is felvezet az Alsó Dunapartról a Felsőre.Odaérve azonban meghökkentett a látvány és már nem voltam biztos benne,hogy jó ötlet volt-e ide jönni...Még az exel jártam itt először és egyszer Gergőt is felhoztam ide,ha jól emlékszem.Tehát legalább harmadszorra voltam itt,de lehet négy vagy ötödszörre.Belevágtunk is ugye mi már túl voltunk aznap egy túrán így nyögvenyelősen értünk fel a Nagy Magyarországot ábrázoló emlékhelyig,de felértünk.

Az emlékhely

Zolikának nagyon tetszett a hely és végül is nekem is,annak ellenére,hogy már voltam itt.Löttük a fényképeket sorba,de videót itt már nem készítettünk.Az emlékhely felett kezdődött a kálvária és innen már nem lépcső vezetett fel,hanem a kálváriákról jól ismert cikk-cakkos út.Így valamivel könnyebbé vált a felfelé menet,de meleg volt és így is megizzasztott.Sebaj volt váltás polóm,úgy voltam vele fenn leülök kicsit és ha lemegy rólam az izzadság akkor majd polót cserélek.Élvezetes volt a felfelé út az egyre nagyobb kilátásokkal,Zolika valóban élvezte.Végül aztán felértünk és odafenn nem mindenhol volt annyira jó a kilátás mint mondjuk a hegy két harmadánál.A környező erdő fái megnőttek is akadályozták némileg az élményt.Sok túrázó érkezett valahonnan közben,talán a Karancs felöl.Mindenki köszönt illedelmesen.Némi pihi után akkor polót váltottam és jöhettek a fényképek itt is és a lefelé úton is..

Balra a Pécskő,alattunk a város

Polóváltás után

Közben lentről a főtérről nagy-nagy hangzavar jött fel.Zene és valamit kommentált egy szpíker.Megnéztem messzilátóval és kiderült,hogy odalenn ökölvívó meccsek vannak!Mondjuk ez azért annyira nem érdekelt.Jobban érdekelt a szemközti hegyoldal minket.Egyfelől észak-keleti irányban ott volt a több mint ötszát méter magas Pécskő ahol szintén jártam már talán két vagy három alkalommal.De ennél is jobban érdekelt az eltemetett viadukt.Kilenc éve írtam róla és szinte ma is ez a blog egyik legnépszerűbb bejegyzése.Egy hatalmas viadukt van ugyanis elásva valahol a szemözti hegyoldalban!Olvastam,hogy a nyomvonal valahogy felfedezhető avatott szem számára.Ezt próbáltuk kivenni mi is és úgy tűnt sikerrel járunk!Volt ott egy olyan vonal amely alatt a szenzációs viadukt rejtőzhet!Azt olvastam a szerkezet a föld alatt ma is szinte teljesen ép!Miért ásták el? Talán segít a válaszban a kilenc évvel ezelőtti bejegyzésem itt elolvasható .Szóval a lényeg,hogy nagyon érdekel a dolog minket és úgy tudjuk több helyen is leástak a viadukt szerkezetéig.Elis határoztuk,hogyha isten is megsegít akkor még ebben az évtizedben eljövünk felfedezni a viadukt nyomvonalát és akkor a Pécskőre is felmegyünk.Valószínű az én életemben már utoljára.

Te is felfedezed a nyomvonalat?Ha egyáltalán az...

Mentünk már lefelé még itt-ott csináltunk képeket.Lejebb a lépcsősor mellett érdekes padokra lettünk figyelmesek melyek háttámláján érdekes felíratok voltak írva.Dunaújvárosban is voltak ilyenek húsz-harminc évvel ezelőtt.Az egyiken pl.az volt,hogy "Várok rád".Gondolatam akkor itt megvárlak,de nem jöttél a buszunk meg indult,nem volt idő itt órákat várni.Leérve még azért volt jó ötven percünk mondtam nézzünk be a belvárosba vegyünk az útra hideg italokat.Alig-alig találtunk valamit,végül a helyi posta közelében egy dohányboltban tudtunk vásárolni italokat.Ez is hemzsegett a nagyképű ki ha én nem cigánykamaszoktól,akik bepofátlankodtak a sorba is...aztán a boltban meg nem fogadták el a bankkártyát,még jó,hogy Zolikánál volt készpénz.Benéztünk még a főtérre,de a rendezvénynek már vége volt.Visszaballagtunk a buszpályaudvarra.

Hiába vártalak

A buszpályaudvaron több sebtől vérzett a dolog.Bementünk elvégezni a kis dolgunkat,de a vécénél ment a dzshiád.Egy cigánylány összeszarta a nöi vécét...A kinti váró részen meg jöttek a nagyobbnál nagyobb arcok szintén a brazil gépsorról.Óriási hanggal beszélgettek,mintha mindenkit az ő beszédjük érdekelne...A busz jött rendesen amelyre fel is szálltunk.Oda is feljöttek jó páran a brazilok közül és a csókát semmi sem zavarta,ott nyalta a fagyit a buszon.Próbálnád te vagy én ezt megcsinálni...a másiknak meg a cigi lógott ki a szájából.A soför gondolom nem akart balhét így figyelmen kivül hagyta a dolgot,na de azért kéremszépen...na.Hol élünk már?Salgótarján kellemes helyként él az emlékeimben,de most a kálváriát leszámítva olyannak tűnt mint egy lepratelep.A brikett telepesek aztán útközben leszálltak valahol,így utána már nyugodt útunk volt hazafelé Pesti átszállással.

Búcsú

Merem remélni azért a többséggel nincs most sem gond Salgótarjánban.A környező táj pedig gyönyörű és hívogató.Ha minden igaz akkor valamikor majd eljövünk felfedezni a viadukt nyomvonalát,de ezen kivül is van itt sok-sok érdekesség.Persze más tájak is hívnak az időnk pedig egyre fogy.Így vagy úgy jó volt ide kicsit visszatérni.

2026. augusztus 26., szerda

Kutyák világnapja

A Kutyák Világnapját minden évben augusztus 26-án ünnepeljük. Ez a nap az ember legrégebbi és leghűségesebb társáról, a feltétlen szeretetről, valamint a felelős állattartás fontosságáról szól.

Colleen Paige amerikai állatvédő, kutyakiképző és életmód-szakértő hívta életre a kezdeményezést 2004-ben.Colleen családja ezen a napon fogadta örökbe az első kutyáját (egy Sheltie-t) egy menhelyről, amikor ő 10 éves volt.Az ünnep nemcsak a saját kedvenceink kényeztetéséről szól, hanem hangsúlyozza a menhelyi kutyák örökbefogadását, az állatvédelmet, valamint a hősies munkát végző szolgálati és segítőkutyák elismerését. 

Rexivel az erdei réten


Ahogyan nagyon sok ember életében úgy az enyémben is meghatározó szerepet töltöttek be a kutyák,így természetesen ezen a napon megemlékezem róluk.Nem kell ecsetelni,hogy ezen élőlények mennyire jó fejek és szeretetre méltóak.Az én életemben négy kutya volt amelyekre azt mondhattam,hogy az enyémek.Kettő még gyerekkoromban,kettő pedig mostani életemben.A negyedik Rexi e sorok írásakor még most is él,jelenleg hat éves.Mind a négy kutyám fiú volt.Név szerint Pudi,Blöki,Buksi és Rexi.Talán Pudi volt a legnagyobb valamilyen juhászkutya volt,de már nem emlékszem milyen.A legkisebb pedig a Blöki volt,ő valamilyen tacsi keverék lehetett.Én mind a négyet szerettem.Valószínűleg a Buksi ami egy fekete mudi volt,ő volt a legokosabb és vele tudtam sétálni a legtöbbet.A mostani Rexi kicsit buta,legalábbis lenn,mert fent a lakásban mindent megért.Vele nem igazán tudok jókat sétálni.Húz sokszor és nem tudtam megtanitani rá,hogy ezt ne tegye.Továbbá lenn szófogadatlan is,de ha lejutunk a közeli erdőbe ott azért elvan.

Buksi már boldogan a szivárványhíd túloldalán

Nálunk minden kutya családtagnak számított éppen ezért nem volt könnyű megélni azt amikor eltávoztak közülünk.Valószínűleg Rexi után már nem lesz több kutyám,ha meg igen akkor a lehető legkisebb fajtából.Nem nagyon megy már egyedül a vele törödés.Munkából sokszor hulla fáradtan érek haza és akkor még a beteg Mónira is vigyázni kell,így egyre nehezebb a kutyával törödni.Így persze túrázni is nehezebben jutok el,hiszen Móni már nem tudja levinni.Amikor mi túrázni megyünk Zolikával,a ő tesója szokott jönni levinni.Ha ő nem segítene nem tudnék túrázni menni.Mondták már,hogy adjak túl rajta vagy vigyem be menhelyre,de én nem köpöm szembe magam és nem ártok annak az állatnak akit befogadtam.Bármily nehéz is mindig van valami megoldás.

Játék Rexivel

A kutyák világnapján most ezek a gondolatok jutottak eszembe.Sosem értem az olyan férgeket akik kutyákat vagy állatokat bántanak.Amikor értesülök egy-egy kutya elleni bántásról legszívesebben azonnal megölném a bántalmazót.Aztán immár rendszeres látogatói vagyunk Shíva menedékének az Ercsiben található kutyamenhelynek és támogatói is vagyunk.Évente 3-4 alkalommal is leszoktunk már oda menni.

Mivel úgy néz ki a nyáron már több túra nem lesz,így ha nem lesz elviselhetetlen meleg Rexivel lemegyünk a közeli erdőbe és rendbetesszük azt a helyet ahol az előző kutyám Buksi nyugszik.A kutyák világnapja ünnep,szeresd te is a kutyádat!

2026. augusztus 25., kedd

Túra a kazári riolittufához

 Már régóta érlelődött a kazári riolittufához vezető túra terve.Eljött az ideje ennek is,hogy végre valóra váltsuk.Az augusztus 20-i hosszú hétvégére ugyan voltak más terveink is,de ez amolyan "b" tervként szerepelt a kivánságlistán.Hollókőre szerettünk volna elsősorban menni,de az ünnepi menetrend olyan fokon mínősithetetlenül szar volt ami nem garantálta,hogy elmegyünk túrázunk egy jót,plusz még megnézzük a várat is.Így bejött akkor a "b" terv.Bár Kazárra sem volt sokkal jobb a tömegközlekedés,de azért egy fokkal jobb volt.A négynapos hosszú hétvége első két napján fullasztó fülledt hőség tombolt,szinte lehetetlenné téve a túrázást.A harmadik napra azonban felfrissült némileg az idő.Elindultunk Zolikával a fél hatos vonattal.Ezzel elértük a Stadionok buszpályaudvarról fél nyolc után induló ózdi buszt,ez pedig megállt Bátonyterenyén.Itt pedig félórát kellett várni a kazári csatlakozásra.Végül is a nem túl optimális 10 órai időpontra érkeztünk meg Kazárra.

Bátornyterenyéről feltűnt a Karancs!

Megérkezés Kazárra

A túraútvonalat illetően viszont remek lehetőségek nyíltak.Két variáció volt,az első szerint egy körtúra keretében érintjük a riolittufát aztán visszatérünk Kazárra.A második lehetőség pedig az volt,hogy a riolittufa után elmegyünk egészen Salgótarjánba.Az első 9,a második variáció pedig 14 km-es túrát ígért.A piros+ jelzésen indultunk.Ez egy ponton visszatért abba a pirosba amelyről Kazárról kiágazik.Ott kellett majd eldönteni,hogy melyik variációt választjuk.Ez sok mindentől függhet.Hogy állunk idővel és erőléttel,valamint mennyire van meleg vagy épp fullasztó meleg.Kazáron nem sok időt vesztegettünk mentünk is a piros+ jelzésen tehát ki a riolittufákhoz.Ezekre a tufákra most nem térek ki részletesen majd írok róluk egy külön bejegyzést,egy főleg fehérszinű több millió éves közet amely végig van szórodva a hegyoldalban.

Kazárról a Mátra és a Kékes

Sík terepen vezet az út

Nem kis meglepetésemre a piros+ jó másfél kilométeren át sík terepen haladt.Azt követően egy erdőbe betérve kezdte meg az emelkedést.Amúgy tájegységileg nem egyszerű ezt a területet behatárolni.Az első infó alapján amit olvastam még a Cserhátban van.A térképre pillantva én úgy ítélem meg,hogy a Heves-Borsodi-dombságban.A mesterséges intelligencia szerint pedig ez már a Karancs-Medves vidéke.Szóval csak a jó ég tudja,hogy most a blog jobb oldali menűjének melyikébe tegyem be.Talán marad a Cserhát.Megkezdve az emelkedést örültünk,hogy ezen a napon nem volt kibírhatatlan hőség,sőt a helyenként kicsit megélénkülő észak-nyugati szél kifejezetten kellemessé tette a levegőt.Jó hétszáz méteren át tartott csupán az emelkedős szakasz és már ott is voltunk a riolittufánál!

Feltárulnak a csodák

Fantasztikus hely!

A legelső benyomás az volt,hogy ez minden?Ez nem egy nagy eresztés...de aztán fokról-fokra feltárult a hely és megmutatta minden szépségét.Pár perc múlva már tátott szájjal néztem a tagolt és barázdált mélységes vájatokkal teli fehéres riolittufát.Még közben megcsodáltuk innen fentről a kilátást.Dél felé kibontakozott a Mátra vonulata dél-nyugatra pedig a Cserhát.Észak felé nem volt kilátásunk.Elkezdtük bejárni a helyet sok-sok képet készítve és közben a filmet is forgattuk.Szenzációsan szép volt és izgalmas a nagyjából focipálya nagyságú riolittufa oldal.Fentről néztük aztán mivel tudtuk,hogy le is lehet menni megkerestük a lejáratot ami nem volt nehéz,hiszen ott volt tőlünk tíz méterre és lementünk.

Zoli még fenn,én már lenn

Lenn a csodák földjén!

Odalenn még az eddigieknél is nagyobb csodák fogattak.Gyakorlatilag egy folyosórendszerbe jutottunk le.A vájatokon keresztül belehetett járni az egész riolittufát alulról.Több ágra osztodtak szét ezek a vájatok és ezeken lehetett közlekedni.Az oldalfalakon ott volt a szebbnél szebb alakzatokat öltött riolittufa.Az egyik ilyen ág vagy nevezzük folyosónak hosszabb volt mint a többi.Elindultunk rajta és az haladt le szűk járatszerű járaton a riolittufa legalsó részére.Szenzációs útvonal volt és volt vagy háromszáz méter hosszú,de lehet még több is.Elmentünk a végéig,ez a rész a filmben jól látható! A vége ugyan a semmibe vezetett,ágak,bokrok közé és nem is ment tovább,de így is egy csodaút volt!A végénél aztán visszafordultunk és visszamentünk oda ahol szétosztódtak a vájatok.

Csodavilág

Vájatok mindenfelé

Felnézve is csodálatos

Benéztünk és amennyire lehetett végig is mentünk minden járatban.Végül aztán visszamentünk a riolittufa felső részére.Erre az alsó részre nincsenek szavak...Fentről még megcsodáltuk ezt a nem mindennapi látványosságot amely egyedüli Európában és a világon is csak hat ilyen van.Végül nehéz szívvel hagytuk ott ezt a helyet.Majd két órát elvoltunk itt! Ez pedig azt jelentette,hogy nőtt a körtúra esélye és csökkent a Salgótarjánig vezető verzió lehetősége.Mentünk tovább a piros+ jelzésen enyhén emelkedő úton egy kellemes erdőben.Kijutottunk egy pihenőhöz ahol volt pad és asztal és ami a legfontosabb frissnek tünő kitünő levegő! Itt meg is kajáltunk,félórát pihentünk a jó levegőben majd indultunk tovább.

Fantasztikus járatok odalenn

A leghosszabb folyosó

A pihenőhely

Hangulatos ligetszerű erdőbe ért az út,meleg volt,de a kellemesebbik fajtából,járt a szél.Közben annyira belemerültünk a beszélgetésbe Zolikával,hogy kihagytuk az út mellett valahol található bányatavat.Mire észbekaptunk,már rég elhagytuk.Mentünk az egyáltalán nem nehéz túrán,egy kiszáradt forrást érintettünk,majd a piros+ út egy hajtúkanyarral fordult az eddigi észak-nyugati rány után,dél-nyugati irányba.Pár száz méter után meg beletorkolottunk a Kazárról jövő és Salgótarjánba tartó piros jelzésű útba.Ez volt az a pont amikor elkellett döntetni merre tovább.Vissza Kazárra dél felé,vagy irány észak Salgótarjánba.

Kellemes részeken ment az út

Visszatérés a piros jelzésre

Úgy döntöttünk visszamegyünk Kazárra.Salgótarján sem volt túl messze,de nem tudtuk milyen terep vár ránk,több 4-500 méternyi hegy is volt előttünk nem tudtuk mennyire megy fel rájuk a piros jelzés.Nem azért mintha nem tudtuk volna ezeket megmászni,de nem kockázthathattuk,hogy ne érjük el az utolsó olyan buszt Salgótarjánba amivel még e napon hazaérhetünk.Lehet persze elértük volna ha arra megyünk is,de maradtunk a körtúra verziónál és dél felé fordultunk.Pár kilométerre volt csak Kazár és addig sem volt unalmas az út! Lassan ereszkedett lefelé szeközt pedig feltűnt a Mátra vonulata.Egy ponton pedig egy tisztásra kiérve csodálatos kilátás volt a Mátrára.Odalenn pedig felfedeztük a piros+ jelzést a távolban.Ott jöttünk túra elején.

Lefelé a Mátrát csodálhattuk


Haladva tovább,jobb oldalon feltűnt a Cserhát,alattunk pedig maga Kazár.Ez is szép hely volt.Túl sok már nem maradt így lementünk Kazárra.Teljes volt a kör.Körtúra lett tehát a dologból,de így is jó volt nagyon.Próbáltunk keresni egy csehót,de mint utólag kiderült most is rossz irányba indultunk,így csak egy boltot találtunk és egy dohányboltot.Vettünk hideg italokat ésegy kávé is lement.Aztán megvártuk a Salgótarjánba menő buszt,azzal pedig elmentünk,így végül mégis eljutottunk a megyszékhelyre.Salgótarjánhoz szép emlékek fűznek,de most egy lepratelepet találtunk ott.Ezt nem is akarom részletezni,de néhány itt élő nem ütötte meg az emeberi normákat és a viselkedésük enyhén szólva is sok kívánnivalót hagyott maga után...

Kazár

Kazári templom

Végül is nagyon időben értünk Salgótarjánba,könnyen lehet,hogy a túrával is ideértünk volna még időben.Mivel még volt két és félóránk a buszig,úgy döntöttünk felmegyünk a közeli kálváriára ahol én már többször is jártam.Na,de ez már egy másik történet,majd megírom egy új bejegyzésben a folytatást.

A túra remekül sikerült,hatalmas élményben volt most is részünk és szinte tökéletes időnk is volt.Nem volt nehéz a terep sem.Az egész túrán jó ha egy kilométert kellett csak felfelé menni.Most is csak 10 kilométert mentünk.Ez csupán az év kilencedik túrája volt és összesítésben tartunk 124 kilométernél,ami 13,77 km/túra átlagot jelent.

Az előző túránál azt írtam felejthetelen volt.Nos ez is az volt!

2026. augusztus 19., szerda

Az utolsó gól

 Egyre csak visszaköszön egy hír.Pedig már múlt héten is közzétették,de csak ma lett hívatalos.De visszaköszön,rendre és rendre és nekem ez nem jó.Rossz érzésekkel tölt el.A Dunaújvárost kizárták a bajnokságból.Kész,vége csőd totális összeomlás a helyi fociban.Évtizedek óta újváros drukker vagyok,egészen pontosan 48 éve és 10 és fél hónapja...Láttam azt az első gólt ami az én meccsrejáró pályafutásomat is meghatározta.Szepi búcsúztatásakor írtam róla.Mert Szepi szerezte azt az első gólt (ha ide kattíntasz elolvashatod a sztorit).Szepi...és mit ad isten Szepi szerezte az utolsó gólt is.Apa és fia.A történet így nagyon keretbe foglaltatik,de hogyan tovább?Valóban ez volt az utolsó gól?

A hálóban az utolsó gól

Közel 49 éve járok tehát meccsre és szégyenszemre az utolsó gólt nem láttam...Nem láttam mert nem mentem ki a meccsre!Én az örök meccsrejáró nem mentem ki az utolsó meccsre megnézni az utolsó gólt.Na persze...bepipultam a vezetőségre rendesen.Mert egyfelöl nem kommunikáltak a szurkolókkal a csapat oldalán így maguktól a játékosoktól kellett megtudnom,hogy elmentek...Mert elkellett menniük.Ez volt az a pont amikor elegem lett és úgymondd bosszúból lemaradtam a mérkőzésről.Persze ha tudom,hogy ez az utolsó meccs és ez az utolsó gól...sosem hagyom ki...De nem tudhattam,bár érezni lehetett,hogy valami van a levegőben,valami ami nem jó.A fiatalabbik Szepi szerezte a Dunaújváros utolsó két gólját amivel 2-0-ra vezettünk is a Ferencváros II. ellen.De mégis kikaptunk 3-2-re....Nem voltam kinn,a haverok mesélték,hogy egy ember volt a pályán akit megviselt a vereség: Szepi...A könnyeivel küszködött,valamit ő már tudhatott.A közel 42 éves játékos ellentétben társaival a lelkét kifutotta és tett meg mindent a Dunaújváros győzelméért.Valószínűleg ő már tudhatta,hogy nincs tovább.Neki ez a búcsúmeccse ha nem is mondta ezt ki még senki,ő már tudta...Szepit amúgy óriási tisztelet övezi a helyi szurkolók körében és méltán.Azmellett,hogy kiváló játékos és csapatkapitány a klubhűség mintaképe is.A legzordabb időkben is hű maradt a Dunaújvároshoz így nem véletlen,hogy az emberek első számú kedvence.Az meg,hogy milyen ember is álljon itt a kommentje amit az én megosztásomhoz írt miután láthatóan megviselt a csapat kizárása és ezt ki is posztoltam.

Kedves Zoli!

Szeretném megköszönni neked azt az elhivatottságot amit a csapatunkért,de még inkább a dunaújvárosi labdarúgásért mitattál ás mutatsz a jövőben is!

Sokunknak ez a hely nyújtotta az otthont,ahol azt csinálhattuk amit a legjobban szerettünk a világon.A sportért,a meccsekért,a futballért éltünk és közben számtalan kapcsolatra,sportbarátségra tettünk szert.

Köszönöm neked és F**** Zoli barátodnak,hogy nem létezett olyan hely ahová ne követtétek volna a csapatot és a legnehezebb helyzetekben is mindig bíztatok bennünk és szurkoltatok támogattatok minket.

Remélem amikor egyszer újra pattig majd a labda a szentélyben,Ti akkor is ott lesztek a lelátón és teszitek azt amit mindig.Képviselitek a labdarúgást szerető dunaújvárosiakat!

Tisztelettel:

Szepi

Szepi pirosban nem ismert lehetetlent sosem

És ugye arról,hogy nincsenek véletlenek...azt a bizonyos első gólt is Szepi szerezte ennek a Szepinek az édesapja.Azt láttam,de ami érdekes,hogy akkor is a Ferencváros volt az ellenfél és akkor mi fordítottunk 0-2-ről 3-2-re! Érdekes hasonlóság...épp ezért félek attól,hogy ez valóban az utolsó gól volt hiszen annyira keretbe foglaltatik így az egész...

Szepi nem kapott sem búcsúköszöntést sem búcsúmeccset,pedig ha valakinek itt Dunaújvárosban ez kijárna,akkor neki igen! A vezetőség szégyene,hogy az egyik legnagyobb klublegendának így kell búcsúznia,hiszen 42 évesen nyilvánvaló,hogy már nem folytatja.

A háttérben már mozgólodik egy szakemberekből álló csapat,hogy megmentsék a helyi labdarúgást és ha kell egy új klubbot alakítsanak.Így csak remélni tudom,hogy ez sikerül és ha majd sikerül Szepi is megkaphatja a méltó búcsúztatást,mert az nem lehet,hogy ez volt az utolsó gól! Én nem láttam és az utolsó gólt nekem látnom kell!


2026. augusztus 15., szombat

Utolérte a végzet a tavalyelőtti év kilátóját is

 Megszámlálhatatlanul sokadik kilátó kerül lebontásra kis hazánkban.Nem igazán tudom,hogy mi történik...Valóban nem tudunk kilátókat építeni?Nincsenek megfelelő mérnökök,szakemberek erre?Vagy tényleg a sok lenyúlt pénz lenne ennek is az oka?Ebben a blogban is sok kilátó lebontásáról beszámoltam már,néhány megemlítve ami most hirtelen eszembe jut: Dévényi kilátó Piliscsabánál,a Napszentély kilátó Magyarhertelendnél,az Ámos-hegyi kilátó Eplénynél,a Vár-hegyi kilátó Fonyódon többek között,de nagy veszélyben van a Festetics kilátó Keszthelynél,vagy a Mayer Antal kilátó Bánd felett.Ezek amik hirtelen eszembe jutnak.Egyszer majd szentelek egy olyan bejegyzést ami a lebontott kilátókról szól,összegyüjtve azokat.Úgy menj egy-egy kilátóba,hogy lehet amikor legközelebb arra jársz már nem lesz ott.Érdekességként megemlitem,hogy az általam legjobban nem szeretett és valóban katasztrófális Jókai kilátó Balatonfürednél még áll.A sors utolérte a 2024-es év kilátóját is.A Boldog Mór kilátóban alig több mint egy éve jártunk és szerepelt a kedvenc kilátós sorozatomban is.

Hamarosan eltűnik az életünkből a Boldog Mór kilátó is

A Pannonhalmi-dombság (Sokorói-dombság) erdei fölött húsz méter magasba emelkedő toronyból tiszta időben a Bakony északi vonulataiig kalandozhatott a tekintet. Ma már egyetlen felirat fogadja az érkezőt: „Balesetveszély miatt lezárva.”

A kisalföld,hu írta meg,hogy a 2024-ben még az év kilátójának választott Boldog Mór kilátó faszerkezete olyan állapotba került,hogy nem menthető meg.

A Sokorói-dombság tölgyfáiból épített tornyot 2012-ben emelték egy korábbi,1992-ben átadott kilátó helyén.Elődjét szerkezeti károk miatt 2011-ben bontották el. A mostani építmény azonban még rövidebb életűnek bizonyulhat.

A múltam csak múlt...
A kilátó és környezete időközben a Kisalföld Erdőgazdaság zrt.-től a Pannonhalmi Főapátság tulajdonába került.A főapátság tájékoztatása szerint egy független szakértői vizsgálat megállapította,hogy elöregedett faszerkezet állékonysága már nem felel meg a biztonsági követelményeknek.

A torony ezért nem javítás,hanem bontás előtt áll,a munkát a tervek szerint még az idén elvégzik...

Vele mi biztosan nem találkozunk többé
A hegy azonban várhatóan nem marad végleg kilátó nélkül.A főapátság egy új biztonságos a tájba illeszkedő torony tervezését készíti elő.Hogy mikor nyílhat meg róla ismét a panoráma a Sokorói-dombság és a Bakony felé,egyelőre a rendelkezésekre álló forrásoktól függ.A pannonhalmi lombkorona ösvény azonban látogatható,bár érzésem szerint kilátó nélkül olyan mint az étel só nélkül..

A kilátóban 2025-ben
A kilátóba mi egyetlen egy alkalommal jártunk mégpedig 2025 május 2-án.Nem mondom,hogy rossz volt mert végül is tetszett,a kilátás is,de nem értettük,hogy lehetett ez az év kilátója,hiszen a pár kilométerre arébb lévő nyúli Lila-hegyi kilátó minden tekintetben fényévekkel jobb volt!Most is aki kilátózni akar a közelben azt keresse fel.Ettől függetlenül természetesen sajnáljuk a kilátó lebontását,hiszen kilátó fanként minden hasonló sorsra jutó kilátót sajnálunk.Úgy érzem ezzel nem áll meg kis hazánkban a kilátók lebontása,lesz még ilyen.Reménykedem,hogy a jövő kilátóit már megfelelő szakember gárda fogja megtervezni és egy-egy kilátó 50-100 évet is megérhet.

Boldog Mór kilátó 2012 - 2026

Filmünkben 40'12-nél érjük el ezt a kilátót

2026. augusztus 12., szerda

Nélkülünk megy tovább a szezon

 Néhány nappal ezelőtt ecsereltem a kezdödő szezon bejegyzésemben a jelenlegi helyzetet.Ahogy azt írtam a klub olyan adósságspirálba került amely csőd közeli helyzetet idézett elő és az első bajnoki mérkőzésen nem is lépett pályára.Lemondta azt.A klubot átvette volna egy új tulajdonos aki üzemeltette volna a létesítményeket fenntartotta volna a felnőtt és a korosztályos csapatok müködését.Egy feltétele volt a klub rendezze az adósságait.Ám a kulub nem tudta rendezni azt,segitő cégek,vállalkozók,magánszemélyek pedig nem akadtak a városban.A csapat így az első kupameccsére valamint a második és harmadik fordulós bajnoki mérkőzéseire sem tudott kiállni.Bekövetezett a legrosszabb: a szövetség kiárta a klubot a bajnokságból,ha meg is maradunk jövőre csak két oszállyal lejebb a megye II-be indulhatunk.


A Magyar Labdarúgó Szövetség kizárta a Dunaújváros FC-t a 2026/27-es NB III Dél-Nyugati csoportjából, miután a klub hivatalosan bejelentette visszalépését a bajnokságtól.Az MLSZ határozata értelmében a Dunaújváros FC Kft. felnőtt csapata nem folytathatja szereplését a harmadosztályban.A Versenyszabályzat alapján a kizárt csapat addig lejátszott mérkőzéseinek eredményeit, valamint az ezek során megszerzett pontokat és gólkülönbséget valamennyi érintett sportszervezetnél törölni kell.A Dunaújvárost ezt követően az NB III Dél-Nyugati csoportjának utolsó helyére sorolják, így a bajnokság a továbbiakban a csapat nélkül folytatódik.


2026. augusztus 9., vasárnap

Túra kis magyar Kappadókiába

 Kis magyar Kappadókiának is szokták nevezni a Szomolya közelében a Vén-hegy oldalában található kaptárköveket amelyek fülkéikkel hasonlítanak az igazi Törökországban található Kappadókiai kövekre.Ugyanakkor fontos megjegyezni,hogy Nógrádban a kazári rioittufa környékét és emlegetik magyar Kappadókiának,így ha a keresőbe ezt írod be lehet egyből nem a szomolyai helyet hanem a kazárit adja be.Zolika is így járt mert a kazáribók készült fel erre a túrára.Én azonban tudtam mi a dörgés és odafigyeltem a dolgokra.Augusztus első szombatjának hajnalán indultuk el a Borsod megyei Szomolyára.Az év legmelegebb napjai voltak mögöttünk hiszen 40-44 fok is volt a napokban,azonban erre a napra lehűlt a levegő 30-33 körülira.A máskor már ezt kánikulának érző időt most felüdülésnek éreztük.

A mezőkövedi tó

Sima utazásunk volt.A Keleti pályaudvarról kényelmes IC-vel érkeztünk Mezőkövesdre.Innen ugyan ment szinte azonnal busz a közeli Szomolyára és akár már fél kilencre ott lehettünk volna,de gondoltuk van idő,hisz a túránk sem lesz hosszú,előtte így körülnézünk kicsit Mezőkövesden az állomás környékén legalább hiszen nem mindennap jutunk el ide és majd egy órával későbbi busszal megyünk ki Szomolyára.Így is lett.Persze ebből is felkészültem hova és meddig lehet elmenni,hogy elérjük biztonságosan a következő buszt.A közeli festőien szép tóhoz mentünk ki és jártuk félig körbe.Nagyon szép volt,kitünő sétánnyal körbe és futópályával.A tó közepén szőkőkút volt amely úgy volt kialakitva,hogy hosszan nézve a tóban szivárványt láthat az ember!

A kút a tóban

Innen már látszódott a Mezőkövesd Zsóry stadionja így ez volt a következő célpont.Elmentünk megnézni a stadiont ahova minden különösebb gond nélkül belehetett menni.Megnéztük,kicsi de jó kis stadion volt.Csináltunk itt is pár képet majd mentünk vissza a busz pályudvarra.Úgy volt kialakitva a sétánk,hogy egy körút sült ki belőle.Most is Zolika volt velem.A stadion után még volt egy lángosos ahova beálltunk kávét venni,de oly sokan voltak és oly lassan haladt a sor,hogy mondtam Zolikának menjük mert nem érjük el a buszt.Elértük és már húztunk is ki Szomolyára a Bükk aljába.Hát nem sűrűn jártuk erre a múltban,sőt alighanem a Bükk volt az egyik általlunk legritkábban látogatott magyar hegység.Pedig hát csodaszép!

A mezőkövesdi stadion

Gergő,hogy örült volna ennek,hogy benéztünk ide...

Szomolya szépnek tűnt egy völgyben megbújva,de ami elsőnek feltűnt,hogy meglehetősen sok a nem idén barnult ember...Ebből azért később semmi problémánk nem akadt.Mivel a turistaút arra haladt és beültünk kezdésnek egy útmenti kocsmába.Itt elfogyasztottuk a Mezőkövesden elmaradt kávét és már indulhatott is a túra.Egy körtúra volt fel a falu fölé magasodó Vén-hegyre és onnan majd egy másik ponton érkezünk vissza a faluba.A jelzések jók voltak viszont itt is feltűnt az elmúlt hetek szárazsága.A falu szép volt és egyszerű.Lassan azért kiértünk a természetbe ahol ismét a szárazság tűnt fel.

Szomolya

Enyhén felfelé haladva vitt a piros jelzés egy leginkább szurdikhoz hasonlító úton.Az árnyékos részen kellemes volt a levegő a naposokon már érezhető volt az egyre melegebb idő.Nem kellett sokat felfelé menni.Egy kilométer után letértünk a piros3 jelzésre amely már szinten haladt.Erdőn,bozontosokon haladt a jelzés.Itt is feltünő volt a szárazsság.A föld repedezett a levelek sárgultak vagy lehullottak.Volt egy-két hétvégi telek is az út mentén ahol egy ember dolgozott.Kicsit megriadtunk mert a legváratlanabb helyen tűnt fel.Mentünk tovább míg itt is nagyjából egy kilométer után értünk ki a bozontós erdőből.

Haladunk a hegyre fel.

Itt már szinten haladtunk

Egy gyönyörű helyre értünk egy fensíkra!Kilátásokkal teli fensíkra! Keletre alattunk a völgyben ott volt Szomolya felette szemben egy másik hegy.Délre jól látszódott az Alföld.Azonban az igazi csoda északra volt.Mögöttünk ott magasodott az egész Bükk-hegység!Lenyügőző látvány volt!Földbe gyökerezett lábbal néztük ezt a csodát.Nyugatra is felfedeztünk magas hegyeket a távolban úgy éreztem az már Mátra lehet (az is volt).Nagyon szép volt ez a hely.Ilyen helyeken érzem azt,hogy letudnék ülni egy padra egy jéghideg sörrel és nézném ezt a sok csodát.Hamar oda értünk a Kaptárkő tanösvény parkolójához,mert az ellenkező irányból autóval is fellehetett jönni.

Nem gondoltam,hogy ezt így valaha is láthatom: A Bükk vonulata

A parkolónál voltak padok asztalok,egy haználaton kivüli kis ház és egy pottyantós is.Na és egy sorompó is,így autóval tovább menni szerencsére nem lehetett.A májer az utolsó kétszáz métert így kénytelen volt gyalog megtenni a tanösvényig.Megkajáltunk itt majd belevetettük magunkat a súrújébe.Hamar ott voltunk a tanösvény bejáratánál.Furcsa volt mert...és teljesen úgy voltam vele,hogy majd lentről felfelé kell körbemenni a tanösvényen.Hát nem.Fentről lefelé kellett menni.Jól kiépített ösvény vitt körbe a hegy oldalában amely lábrácsos járatokkal volt megerősítve és sok helyen korlát is segítette a haladást.A kaptárkövek meg ott voltak mindenhol.Csodahelyre akadtunk!

A bejárat

A járat

Szebbnél szebb fülkés kaptárkövek a tanösvény mentén.Jól kihelyezett minden fontos infókkal ellátott táblák voltak mindegyiknél.Mozogtak itt mások is,de abszolút nem volt tömeg.Kényelmesen elvoltunk és természetesen körbejártuk a kb.600 méter hosszú tanösvényt.A belépés amúgy ingyenes volt.

A kaptárkövek olyan különleges sziklaalakzatok és kúp alakú kőtornyok, amelyek oldalaiba a régmúlt korok emberei rejtélyes fülkéket faragtak

A sziklákon található vakablakszerű mélyedések (fülkék) pontos funkciója a mai napig izgalmas rejtély a kutatók számára. 

Csodálatos kövek

Ez egy olyan hely ahol az embernek földbe gyökerezik a lába

 A legnépszerűbb tudományos és népi elméletek a következők:

1. Sziklaméhészet: Maga a „kaptárkő” elnevezés is ebből a teóriából ered. Sokan úgy vélik, hogy a fülkékben az erdei méhészkedés során méhcsaládokat tartottak.

2.Síremlékek és urnatemetők: Egyes régészeti feltevések szerint a fülkék a népvándorlás kori vagy kelta törzsek halottainak hamvait tartalmazó urnák tárolására szolgáltak.

3.Kultikus áldozóhelyek: Más elméletek bálványtartóknak vagy pogány áldozatbemutatások helyszínének tekintik a fülkéket.

A csodás Kappadókiához hasonlító kövek árnyékában

Az ilyesmit szerető ember itt nem tud betelni a csodákkal

Közelebbről

Talán jó másfél órát töltöttünk itt ezen a látványos nem mindennapi helyen.Újra egy olyan hely volt,ahonnan nem nagyon akartam elmenni.Mert olyan csodának voltam részese amely nem mindennap adatik meg az embernek.Voltak látványos pihenők is a tanösvényen végül majdnem körbe ért az út.Azért majdnem mert minket is megtévesztett a dolog.Mert a kijárat ugyanolyan volt mint a bejárat.Mondtam is,hogy körbeértünk,de nem,mert amúgy minden más volt mint a bejáratnál.Végül rájöttünk a turpisságra és kiderült jó kétszáz méterre lehettünk a bejárattól.Izgalmas,látványos és teljesen rendben tartott tanösvény volt amely maradandó élményt adott! Nagyon remélem,hogy az olyan kaliberű hülyék akik csak kárt tudnak okozni mindenhol sosem találnak el ide...

Látványos pihenő a tanösvényen

Visszatértünk a fensíkra,de aztán az út elkezdett enyhén lefelé vezetni.A szemközti hegyen meg feltűnt egy kilátó.Természetesen nem hagyhatuk ki.Persze ez is a terv része volt,tudtuk,hogy oda felfogunk menni.Így is lett.Nem okozott problémát megmászni a szemközti hegyet az egyre nagyobb kánikulában sem.Felérve már a kilátóba felmenet előtt is láttuk,hogy itt teljes körpanorámánk van.Volt itt egy kereszt mellette a régi kilátó tartószerkezetének maradványai voltak.Pár méterre arébb volt a minden igényt kielégítő teljesen jó új kilátó.Nagy nehezen meg is tudtuk,hogy a neve Erzsébet kilátó.

A keresztnél

A táj mögöttünk,onnan jöttünk az úton

Az új kilátó

A kilátóról természetesen majd részletesen írok a kilátós sorozatomban.Most legyen elég annyi,hogy nagyon rendben volt.Fel is mentünk.A lenti forróság után odafenn kellemes szél fújt.Mivel tető volt a fejünk felett,árnyékban is voltunk.Valóban teljes 360 fokos körpanorámánk volt,lenyügőző kilátással.Dél felé az Alföldre láttunk ki,itt volt lényegébe a Bükk déli vége.Nyugat,észak-nyugat felé a Mátra látszódott a távolban,igaz ezt csak azokután tudtuk megállapítani,hogy távcsövel megnéztük,hogy a távolban emelkedő hatalmas hegytömb tetején a kékestetői tv-torony állt.Észak felé uralta a kilátást a Bükk csodálatosan szép vonulata.Fantasztikus látvány volt!Keletre egy fenyves megakadályozta a kilátást,de az egész így is tökéletes volt.Szerencsére rajtunk kivül nem járt erre senki.Jó egy órát fenn is voltunk.

Zolika megfáradva az út porától

Távolban a Mátra

Szemben a Bükk

Megint egy olyan hely volt ahonnan nehéz szívvel jöttünk el.Már csak annyi volt hátra,hogy lementünk Szomolyára amely olyan jó egy kilométerre volt innen.Útközben ott voltak a Barlanglakások a falu közelében,de mindegyikből pince lett,így bemenni nem tudtunk egyikbe sem.Végül visszaértünk Szomolyára.Úgy tűnt semmi élet nincs a faluban,nagy volt a csönd.Végül bementünk abba a kocsmába ahol induláskor ittuk a kávét.Itt aztán elfogyasztottuk életünk legjobb meggysörét.Sok nem idén barnult bejött közben a kocsmába,de mindenki tök normális volt és kedves.Szinte mindenki le is kezelt velünk.Itt is jó egy órát eliszogattunk mire jött a buszunk.Innen Egerbe mentünk,ott pedig átkellett sétálni a buszállomásról a vasútállomásra,mivel itt nem egymás mellett vannak.

Végállomás:Szomolya

A hazaút nem volt egyszerű.Bár kényelmes emeletes vonattal utaztunk Egerből Pestig,de olyan fokon szar a pálya erre,hogy az Eger-Budapest távolságot két és félóra alatt tette meg a vonat! Ez egészen elképesztő! Metróval mentünk aztán a Keletiből Kelenföldre.A Dunaújvárosba menő vonattal már nem volt gond,egy óra alatt itthon is volt Kelenföldről.Fél 11 után értünk haza.

Fenetikus túra volt,joggal pályázhat az év túrája címre.Nem mentünk sokat,de olyan látnivalók voltak amelyek maradandó élménnyel szolgáltak.

Ez volt az év nyolcadik túrája.Most 10 kilométert mentünk csak.Összesen így 114 kilomternél tartunk,ez így 14,25 km/túra átlagot jelent.

Felejthetetlen túra volt!