Nemrég újabb látványossággal bővült a már eddig is különlegesen gazdag kultúrájú Hódmezővásárhely: ezúttal egy 4,5 m magas, zömében újrahasznosított faanyagból készült szobor, egy gigantikus troll telepedett meg a vásárhelyiek parkerdejében, a Kása-erdőben. Az Ölelő Olgának keresztelt alkotás kirándulók tömegét vonzza az erdőbe, messze földről is érkeznek kíváncsi látogatók.
A trollszobor a dán Thomas Dambo alkotása, aki már 150-nél is több hasonló szobrot jegyez világszerte Észak-Amerikától a Távol-Keleten át Ausztráliáig. Talán a koppenhágai hippinegyed, Christiania bejáratát vigyázó Green George trolljával volt eddig a legkönnyebb találkoznunk, egyébként az egész trollprojekt is Koppenhágából indult 2016-ban a „Six Forgotten Giants” című sorozattal. A művész zöld környezetben elhelyezett trolljai a természet szeretetét és egyben a védelmét hirdetik,a szobrok újrahasznosított anyagokból készülnek és céljuk,hogy minél több embert csábítsanak ki a szabadba.
Ölelő Olga személyesen
A trollok eredetileg az észak-európai hitvilág lényei, de a különféle fantasyregények és -filmek miatt lettek világhírűek. Bár ezekben többnyire valamilyen veszélyes, gonosz szerepet kapnak a trollok, Thomas Dambo alkotásai kedvesek, jámborak, szerethetőek. Olga ráadásul modern troll, a nyaklánca egy madárodú, fülében pedig a ma divatos industrial piercing díszeleg – természetesen ez is fából készült.
A vásárhelyi troll 2025 szeptemberében született. A hónap közepén érkezett meg a Kása-erdőbe a faanyag, amiből azután egy nemzetközi (dán, német, finn, kanadai) asztaloscsapat szerelte készre Olgát a helyi önkéntesek segítségével. Ölelő Olga a parkerdő nyugati szélén rejtőzik, bár 4,5 méteres magasságának köszönhetően viszonylag messziről kiszúrható. Na meg azért is, mert igazi zarándokhellyé változott a trollfészek: kíváncsi kirándulók százai keresik fel a szobrot, különösen a kisgyerekes családok körében népszerű, az aprónép izgalmas kihívásnak veszi a troll megmászását.
Nem semmi a leányzó
Ölelő Olga elérte a célját, olyannyira, hogy a Kása-erdő Facebook-oldalán a megnövekedett látogatószám miatt már fel kellett hívni a figyelmet a kirándulás alapszabályaira... Talán a troll kedves, ölelő mozdulata láttán a szemetet és a cigicsikket elhajigáló, hangoskodó kirándulók is jobban a szívükön viselik majd a saját környezetük védelmét.
A troll mellett egy tágas,több asztalból és padból álló pihenőhelyet is kialakitottak,ahol szemetes is van.
Szintén kifeszítettek egy molinót a trolltérképpel, ahol a trollszobrász főbb alkotásait jelölték be, természetesen Hódmezővásárhely is kapott egy nagy X-et. A térkép online interaktívan is nézegethető, az egyes trollokra kattintva elolvashatjuk a főbb infókat.
A térkép
Ölelő Olgát legegyszerűbben a vásárhelyi 41-es busz Kása-erdő megállójából érhetjük el egy 15-20 perces sétával a K↺ jelű turistaúton. Ugyanitt autóval is tudunk parkolni, de vonattal is mehetünk, a Hódmezővásárhelyi Népkert vasútállomásról rövid sétával érjük el a Kása-erdőt, majd a K↺ körúton elindulva az erdő túlfelén találunk rá a trollra.
Az,hogy mi eljuthatunk-e ide valaha is most még nem tudom.Nyilván csak elhatározás kérdése.Igazából Hódmezővásárhely annyira kivül esik túrázásaink szemszögéből,hogy soha nem terveztünk még ide semmit és tervben sincs,hogy valaha is tervezünk.Tőlünk ráadásul tömegközlekedésileg a nehezen elérhető helyek közé sorolható.Másfelöl szívesen jövök ilyen helyekre ilyen cikuságokat megnézni.Át kell vizsgálnom,hogyan hozható össze ide egy bármilyen fajta "buli",aztán szólhatnak a fanfárok akár...Szóval nincs kizárva,hogy egyszer megnézzük Olgát.
A napokban fejeztük be a balatoni kéktúrát,az igazoló lapra pedig 16 pecsétet gyüjtöttünk.Az volt a kérdés,hogy leadjuk-e postán,vagy vigyük el személyesen a Veszprém megyei Természetbarát Szövetségbe.Az utóbbi mellett döntöttünk és ha már ez mellett döntöttünk,úgy gondoltuk összekötjük a kellemest a hasznossal.Veszprémbe kellett menni,annak is valahova a közepére.A Jutas kilátó viszont a város északi részén volt nem messze a vasútállomástól.Adta magát a dolog,hogy akkor vonattal jövünk.majd onnan besétálunk a városba és majd busszal megyünk haza.Így is lett.Nem túl korán,a fél tízes vonattal indultunk Zolikával Dunaújvárosból,keddi napon.Azért nem kellett korán indulni és azért kedden,mert a szövetségbe minden hónap első keddjén délután háromtól volt ügyfélfogadás.Fehérváron a Göcsej IC jelentős késése ellenére is ott voltunk Veszprémbe délután egy előtt.
A veszprémi vasútállomás
Az erdőben
Az állomástól a zöld jelzés vitt fel a kilátóhoz,ami az első 2-300 méteren még az utcákon haladt,aztán betért egy erdőbe.Itt egy kellemes ösvényen haladt tovább az út.Némi emelkedő ugyan volt,de nagyon nem kellett megerőltetni magunkat.Haladva fel a domocskára feltűnt már távolabb a kilátó.Megkapó látványnak tűnt.Szépen pirinyó kerülővel el is vitt oda az út.Különös építmény volt.Én ugyan másodszor voltam itt egy kedves barátommal jöttem először,de akkor a város felöl jöttünk.Teljes egészében fából készült kilátó volt és különösen emelkedtek körbe a farönkök.Annak is oka volt,hogy miért.
Feltűnik a kilátó
Megérkezünk a kilátóhoz
Alulról a kilátó amelynek 101 darab fa rönk magassága a matematikai Fibonacci-számsort követi. (Ezzel a számsorral írható le a csigák mészvázának és például a faágak növekedésének spirális modellje, de ilyen görbét ír le a víz a lefolyóban és ilyen alakú a Tejút-rendszer is.)
Azonnal bírtokba vettük a kilátót.Szerencsére kedd révén nem volt itt rajtunk kivül senki.Széles nem magas jól járható csigalépcső vitt fel a csupán 6,15 méter magas kilátószintre.Szerencsére a kilátó teljesen rendben volt,de ez is amúgy azok közül a 2014-15 körül épült kilátók közül való volt amelyeket sorba bontanak le országszerte...Ez itt még rendben volt! A kilátás sem volt amúgy rossz.
A kilátó alulról
A kilátóban
Elsősorban észak felé volt kilátásunk,ott pedig feltűnt a Bakony vonulata.Nagyon szép volt.Kelet és nyugat felé alig-alig volt valami érdemleges kilátás.Délre alattunk egy bringapark volt,aztán erdők sora a távolban pedig látni lehetett a veszprémi várat is.Végül is jó volt.El ökörködtünk több mint félórát itt,aztán indultunk be a városba.Továbbra is a zöld jelzés vezetett,az Aranyos-völgyön keresztül.Még nagyon meleg volt,de itt már ébredezett az igazi ősz a sárguló színekkel.Sajnos azonban betonút vezetett végig,ennek nagyon nem örültünk.Végül az út a völgyből emelkedni kezdett és felvitt egészen az autóbusz pályaudvarig.Természetesen innen még mennünk kellett tovább.
Zolika a kilátónál
Búcsú a kilátótól
Aranyos-völgy
Nagyon meleg lett,így beültünk egy üditőre és kávéra az egyik Lipóti pékséghez.Majd innen indultunk tovább.Persze előzetesen felkészültem merre kell menni,így minden különösebb probléma nélkül odataláltunk a Veszprém megyei Természetbarát Szövetséghez.Az oda vezető út leglátványosabb eleme volt,hogy egy látványos nem mindennapi temetőn is keresztül kellett menni.Egy egyemeletes szürke kis épületben volt a Szövetség irodája.Ide mentünk fel.Nyitva volt az ajtó benn egy nő gépelt valamit a szémítógépen mellette egy férfi ült.Ki szólt nekünk,hogy menjünk be foglaljunk helyet,addig is beszélgetünk.Így is lett.
Valahol Veszprém belvárosában
A nő olyan hetven év körüli volt,de rendkivül talpraesett és olyan kedves volt,hogy jó egy órát elbeszélgettünk vele,meg a férfival is.Mint kiderült ő volt a szövetség korábbi elnöke és most is jelentős szerepet tölt be ott.Nagyon jól elbeszélgettünk a túrákról,túrázásokról nagyon élvezhető egy óra volt! A férfinak igazolta le közben a papírjait.Mikor kiderült,hogy mi Dunaújvárosból jöttünk a pasival egyeztetve persze,előrevett minket,hogy időben elérjük még a buszt hazafelé.Végül leigazolta a lapunkat és megkaptuk a túráért járó jelvényt is.Ezt követően vettünk búcsút.Örülök amikor ilyen kedves emberekkel találkozunk!
Minden lényeges
Búcsú utáb visszasétáltunk a buszpályaudvarra,éppen lekéstünk egy átszállás nélküli hazafelé menő járatot.Sebaj mentünk a következővel,arról viszont Fehérváron átkellett szállni,de ez sem volt baj.Mivel hosszú távon nem bírom a buszt így tudtam egyet pisilni is.Végül rendben,este nyolcra haza is értünk.Mindent egybevetve kellemes nap volt és ezzel pedig végleg lezárult a Balatoni kéktúránk!Majd valamikor persze ha lesz időm és kedvem csinálok egy összefoglalót róla.Mivel ez nem túra volt,film most nem készült.
A híres ötveméter Veszprémben a buszállomás mellett
Emlékezetem szerint valamikor 2023 őszén Zolika agyából pattant ki először a balatoni kéktúra ötlete.Akkor sem rajongtam érte.Lehet fordítva müködök mint mások,de én nem vagyok oda ezekért a "kötött" úzvonalú túrákért,mint az OKT,vagy Közép-Dunántúli piros és a többi hasonlóért sem.Szeretem magam szervezni a saját magunk kis túráit,az útvonalakat a látnivalókat és hát az esetek több mint 90%-ban jól is választok,hiszen a túráink sikeresek.Zolika azonban ragaszkodot a balatoni kékhez,addig-addig fűzte az agyam míg bele nem mentem.Így aztán nekivágtunk a 103 kilométeres túrának,amely tetszés szerint több szakaszra is bontható.Van aki azonnal lezavarja,mások kettőben,négyben,hatban vagy még több szakaszban csinálják meg,ki ahogy akarja.Mi nem vagyunk az azonnal robogjunk át a túrákon tipusú emberet,így tudtam minimum nyolc szakasz vár majd ránk,de inkább hét-nyolcnak saccoltam.Így is lett.A nyolcadik szakaszra indultunk a befejezőre 2026 október 3-án.
Az induló pont
Az utolsó szakaszt ott kezdtük,ahol az előzőt abbahagytuk,a kövágóörsi katolikus templom előtti Hösök kútjától.Most nem bíztunk semmit a véletlenre,időben elakartuk kezdeni,így éjszakai indulás után már reggel nyolc után ide értünk.Átvágtunk a kék jelzést követve Kővágóörs maradék részén és mentünk bele az utolsó szakaszba.A jelzés itt az országúton vitt,de a kellemetlen aszfalton menést feledtette velünk a szép táj.A Káli-medence déli részén trappoltunk,délre a tanúhegyek garmadája pompázott északra a felvidék többi hegye,központban a Hegyestűvel.Rendkivüli szépségű táj volt!A falut elhagyva rögtön egy szép mosóházra bukkantunk amelybe persze bementünk.Innen indult ki a Theodora tanösvény amely ötletet is adott hozzá,hogy egyszer majd végigjárjuk.A ház szép volt kivül,belül.Mellette megfelelő tájékoztató táblával ellátva.Azonban sokáig nem akartuk húzni az időt,így csattogtunk tovább a kéken.
Alakul a táj...
A mosóház kivül...
...és belül
Továbbra is az orzágúton haladtunk és kezdett egyre melegebb lenni.A balaton kéki túráink sajátossága,hogy az elsőt és egy kicsit a második szakaszt kivéve hőségben zajlottak.Úgy tűnt elég meleg lesz ezen a napon is.Aztán ez így is lett...Négy kilométerre volt Kékkút Kővágóörstől,addig betonos szakasz vitt minket.Továbbra is vigyorgott ránk a fenséges táj az út két oldalán.Végre aztán elértünk Kékkút közelébe.Pont az az üzem mellett kötöttünk ki ahol a Kékkúti ásványvízet csinálják és minő meglepő itt volt a szépséges Theodora-forrás is.Erről a forrásról majd írok részletesen is,most legyen elég annyi,hogy nem mindennapi szépségű és jelentőségű forrás ez.Jöttek is állandóan vízet vinni vagy kóstolni az emberek.Mi is frissitettünk a vízkészletünkön,majd tettem el hazavinni is egy kulaccsal ebből a vízből.
Az úttól jobbra a Badacsony...
...balra a Hegyestű a csodaszép tájon
Előttünk az ezen a környéken nagy népszerűségnek örvendö Theodora-kút
A forrás után pár méterrel be is értünk végre Kékkútra.Az apró település csodaszép volt és kicsinysége ellenére élet is volt benne.Volt étterem és volt egy vegyesbolt,ahol e napon először tudtunk kávézni is egyet,egy nagyon kedves kiszolgálás kiséretében.Csodás főleg népi házak tarkitották a települést sok nádfedeles volt ezek közül.Arra gondoltam szívesen elélnék itt közelgő öreg napjaimon...Átcsattogtunk a meseszép településen a falu másik végén egy major szerű hely volt ahol meg fantasztikusan szép lovak legelésztek.Az egyik annyira szép volt,hogy földbe is gyökerezett a lábam.Szerencsére pózt is állt a paci egy jó képhez,így sikerült egy megfelelő képet lőni róla.Nagy-nagy meglepetés volt Kékkút a szó pozítiv értelmében!
Megérkezés Kékkútra
Kékkút gyönyörű település volt!
Gyönyörű állat a kékkúti majorban
Kékkúttól az út salakosra,majd kövesre végül földúttá változott fokozatosan végre.Majd Salföld közeledtével ugyanez vissza változott ugyanígy.Kékkút és Salföld között is gyönyörű volt a táj ahogy haladtunk a Káli medence déli részén.Salföldnél igazi hatalmas major fogadott,mindenféle állattal.Szürkemarhák,juhok,lovak,csacsik,baromfik,magalicák stb.minden volt itt.Bemenni nem mentünk be,hiszen időt vett volna el a mai eredeti túratervből.Éppen csak érintette a kék Salföldet,de itt volt egy pecsételési pont.Rákerült az utolsó előtti pecsét az igazoló lapunkra.Közben úgy döntöttünk,teszünk egy kitérőt a kék tanösvényen,hogy megnézzük a Csöngő-hegyi kilátót.Először mentünk felfelé ezen a szakaszon.
Salföld közeléből a Hegyestű,rá zoomolva
Salföld nagy részét nem láttunk,de ide tevben van egy visszatérés
Nem okozott gondot a nem túl meredek és nem túl magas hegyre való felkapaszkodás.Fenn valóban ott állt a teljesen fából készült Csöngő-hegyi kilátó.Fel is mentünk rá.Alacsonyabb volt mint vártuk a kilátásba pedig erősen bezavart a kilátó mellett álló fa.Így nagyon részleges kilátásaink voltak csak,főleg a Káli medencére,de összeségében a kilátó csalódást okozott,még akkor is ha a másik oldalon látszódott a Gulács és a Tüti-hegy csúcsai.Így hát mentünk is tovább a tanösvényen amely egy másik ponton ment vissza a kékbe,mint ahol letértünk róla.Azonban nem várt meredek emelkedő következett,lényegébe a semmiért,ráadásul kezdett immár nagyon meleg lenni ez pedig a fő ellenségem.Így nem is annyira a meredek emelkedő,hanem a meleg ki is szívta az erőmet.Leérve,úgy döntöttünk röviditünk a túrán több okból is.
A kilátó
A Gulács és a Tóti csúcsai
Az első ok az volt,hogy lehetőség volt rá.Volt egy út amelyen átlósan haladva közel három kilométert spórolhatunk meg.A másik ok az volt,hogy hiába az igyekezetünk kezdtünk kicsúszni az időből.Még akartunk egy "győzelmi" kaját enni a végállomásnál és így félő volt,hogy kifutunk az időből ha nem röviditünk.Volt még egy templomrom is ahol biztos minimum félórát eltöltöttünk volna,mert mint írtam a mi túráink nem arról szólnak,hogy megyünk mint a fene.Mi megnézünk alaposan ilyesmiket mint egy templomrom például...A harmadik ok az volt,hogy az erőm kicsit elhagyott.Nem vagyok már fiatal,mostanában nem is vagyok túl jól a meleg idő pedig egyszerűen leszívja az erőmet.Tartottunk egy kajaszünetet,ez némileg helyrehozta a kondimat így akkor a röviditett útvonalon folytattuk a túrát ami persze egy ponton majd újra belemegy a kékbe.
A röviditett úton
A Gulács
Ennek az útnak első fele kellemes volt,helyenként hövős árnyékos részeken haladva.Több helyről nyíltak kilátsaink a Gulácsra vagy éppen a Badacsonyra.Aztán a második fele az útnak már nem volt ilyen kellemes.Egy részben járhatatlan szurdikba értünk.Kicsit idézte a Salabasina-árkot,na persze olyan durva azért nem volt.Itt nehezen haladtunk,de végül újra beértünk a kék jelzésbe.Innen már nem is tértünk le a balatoni kékről.Ez eleinte beért a kertek közé,majd fokozatosan leért a hegyekből.Itt is több helyről volt csodás kilátásunk a feljebb említett hegyekre.Végül beértünk Badacsonytomajra.Akartunk egy kávét inni,de itt túlságosan drága volt,így letettünk róla.A kisváros szép volt,de mégsem fogott úgy meg mint Kékkút.Átérve rajta következhetett az utolsó kilométer.A balatoni kék utolsó kilométere!
Újra a Gulács
A Badacsony
Badacsonytomaj
Természetesen erre már újra aszfalton haladtunk,itt pont a 71-es út melletti járdán.Motoros banda jött szemből,aranyosak voltak mert voltak vagy harmincan,de kivétel nélkül mindenki kiintett,mi meg persze visszaintegettünk.Nehezek voltak az utolsó méterek,hiába október,pokoli meleg volt!Végül feltűnt Badacsony település,a balatoni kéktúra végpontja.A pecsételő hely a vasúti megálló mellett volt egy fán,itt végződött a 103 kilométer.Rengetegen mozogtak erre,de ez nem érdekelt minket Zolikával.Diadal érzet kapott el minket így éljenzések közepette végeztünk ezzel a túrával.Rányomtuk az utolsó pecsétet is az igazoló lapra.Mehettünk enni,mert már meg éheztünk.
Zolika rányomja az utolsó pecsétet a lapra
Teljes a kollekció
Némi keresgélés után ráakadtunk a megfelelő helyre.Én ahogy szoktam egy babgulyást nyomtam le,Zolika pedig egy magyaros lecsót cipóban.Kávéztunk,söröztünk,boroztunk megünnepeltük a balatoni kék teljesítését.Mondjuk nálunk lassabban aligha csinálta meg bárki is,de ez az én hibám.Majd lesz egy összefoglaló valamikor az egészről is.Kaja után kimentünk a partra majd tartottunk egy rövidke teljes összefoglalást,ez látható illetve hallható a filmünk végén.Ezt követően vonatra szálltunk és elindultunk haza.Megvalósult tehát Zolika álma és végigmentünk a balatoni kéken még úgy is,hogy ennek a kötött túrának én nem igazán voltam híve.
A babgulyás
Itt a vége a balatoni kéknek!
Ez volt az év tizenharmadik túrája és ezen most 18 kilométert trappoltunk.Ez így éves összesítésben már 178 kilométer.Ez pedug így közel 13,7km/túra átlagot jelent.
Utózönge,hogy az igazoló lapot elvittük Veszprémbe leadni,majd erről is lesz egy bejegyzés,hiszen megnéztünk egy kilátót is ott.
Közel nyolc éven át volt a blog fő képe Gergő ikonikussá váló képe,amelyen a somoskői vár alatt a kőtengeren áll.Talán ez a legjobb kép róla,ez fejezi ki legjobban őt.Nem véletlen tehát,hogy a nyolc év alatt hozzá sem nyúltam a képhez.A kép amúgy poszter formájában is megvan és itt van a falon Gergő múzeumában.Nem terveztem,hogy leveszem mint fő képet a blogból,nem is gondoltam rá,hogy ezt lekéne venni valaha is.Hiszen ez a blog lényegében Gergőé,róla szól ő a főszereplője-Ám aztán mégis történt valami,ami változtatásra késztetett.
Gergő ikonukus képe nyolc éven át volt a blog fő képe
Hozzáteszem,nem elképzelhetetlen,hogy valaha majd a kép visszakerül fő képként a blogba,hiszen mégis ez a kép tetszik legjobban Gergőről,meg aztán lehet ideje korán ráunhatok az újra is.Minden benne van.
Szóval a minap meglátogatott Gergő lelke odaátról.Régen kommunikáltunk már egymással.Ideje volt újra.Arra kért,hogy cseréljem le mostmár a képet.Mivel itt ezen a helyen nem készült közös képünk,ma már létezik a mesterséges intelligencia,így kreáljak egyet kettőnkröl és tegyem azt ki.Mert mint mondta,ez a blog nem csak róla szól hanem rólunk.Hiszen együtt indultunk a kalandokra és együtt éltük át őket.Az a legméltóbb ha ketten nézünk onnan vissza mindenkire és a nagy világra.Legyen így.
Az új kép legjobb formánkban mutat minket
Elkészült tehát a mű,melyet az AL kreácsolt,de Gergő lelke azt mondta,hogy vegyem úgy,hogy ezt ő csinálta.Nem teljesen jó,de nem is rossz.Minket talán a legjobb formánkban ábrázol,de legyen így.A vár sem százszázalákosan olyan mint a valógságban és a kőtengeren is találhatunk "hibákat",de mindent egybevetve egész jó.Ezt felturbóztuk egy ötletesebb,kreatívabb felírattal mint ami eddig volt,így aki erre jár,azonnal tudja,hogy hova került!
Teljes pompájában az új kép
Hogy meddig lesz ez a blog fő képe.Lehet pár órát csak,lehet pár napot,hetet,de lehet pár évet,vagy örökre.Ki tudja.Mindenesetre érjen meg hasonlóan sok túrabeszámolót,legyen része minél több jóban és minél kevesebb rosszban.A képcsere megtörtént,Gergő óhaja teljesült.