Utoljára 2017 nyarán még Gergővel jártunk Somoskőn.Azt megelőző években is jártam itt párszor és a hely fillingje a táj csodája annyira megfogott,hogy tudtam majd egy szép napon visszatérek.Ám a visszatérés 2020 óta folyton ilyen-olyan okok miatt mindig halasztódott.Idén újra képbe került a dolog annak ellenére,hogy az éves tervbe nem vettük bele.Mivel volt kolleganőnk aki már kétszer volt velünk túrázni jelezte részvételét,mégpedig autóstól!Így adta magát a dolog,nem volt szabad kihagyni ezt a lehetőséget.Csupán az időpont egyeztetéssel akadtak némi gondjaink,de végül is július 27-én megnyílt az út újra Somoskőre!
A fantasztikus kishartyáni völgy
A túra előtt három héttel jöttünk össze az egyik helyi kocsmában egyeztetni a dolgokat.Túratársaim Judit és Zolika rám bízták az egész nap megszervezését.Én pedig mivel autóval jöttünk-mentünk kicsit a szokásosnál gazdagabb programot állítottam össze.A terv pedig az volt,hogy ha már erre járunk megnézzük a kishartyáni kőlyukat is amely szintén képbe került már évekkel ezelőtt.Innen autózunk át majd Somoskőre ahol teszünk egy körtúrát is,majd innen elmegyünk még a Salgó várhoz is.Egész napos program ígérkezett így,nem voltunk végre időhöz sem kötve.Judit először Zolikát vette fel,majd így jöttek el hozzám szombat reggel háromnegyed hatra.Indulhattunk is.Én ültem elöl Judittal,segítve az útvonalat,bár a gps vezetett végig minket.Zolika meg hátul ült a kocsiba.Judit meglepően jól vezetett és két óra alatt minden különösebb probléma nélkül már el is értük Kishartyánt.
Mai túratársak nagyon vidámak, Zolika és Judit
Judit a kőoldal lépcsőjén
Már fenn a kőlyuknál
Nagyon könnyen megtaláltuk a kőlyuk oldalt.Egy fantasztikusan szép völgyben vezetett oda az út,sajnos autóval nehezen járható volt.Le is raktuk a kocsit majd gyalog közelitettük meg a kőlyuk oldalt.Egy villanypásztor állta az utunkat és nem tudtunk rájönni merről lehet megkerülni.Megnéztem,rázott.Így nem volt más választásunk átbújtunk alatta.Meredek,de fantasztikusan szép lépcsősor vezetett fel a kőfalon.Ezen mentünk fel.Az alattunk elterülő völgy szépségeire ahogy fentről visszanéztünk nem is voltak szavak.Hamar felértünk.Két hölgy volt már fenn akikkel kellemesen elcseveréztünk,kiderült ők Hatvanból jöttek.Aztán ők lefotóztak minket,mi meg őket.Ezt követően körülnéztünk a barlangban.Három részből állt a lyuk.Egy nagyobb terem "ablakkal" a középső rész ahol fel is lehetett jönni és kisebb helység ahol szintén volt "ablak".A középső résznek volt még egy hátsó része is,olyan volt mintha valaha az lett volna a vécé.Jól nézett ki az egész a hegy oldalában.
A Kőlyuk nagyobbik terme
Ez meg a kisebbik
Judittal a csodás völgy felett,háttérben a két hatvani csaj
Miután kicsodálkoztuk magunkat indultunk le a meredek lépcsőn.Majd visszaérve a kocsihoz lenyomtunk fejenként egy-egy szendvicset.Ennek végeztével indultunk is,Kishartyánba még megálltunk megnéztük a haranglábat és a közeli kis parkot ahol a Kishartyán felíratnál fotózkodtunk is.Szép volt minden,de mentünk tovább.Elbúcsúztunk Kishartyántól majd a 22-es úton elmentünk Salgótarjánig ahol a 21-esre fordulva mentünk Somoskő felé.Sagótarjánba nem álltunk meg.Bár a város végi tó tetszett Juditnak és agyalt rajta,hogy megálljunk-e,de végül is nem álltunk meg.Hamar elértük aztán Somoskőt ahol a helységnévtáblánál megálltunk,Innen már pompás rálátásunk volt a csodás Somoskői várra!
Visszatérés hét év után...
Innen aztán már gyerekjáték volt elérni a várig.Felmentünk kocsival egészen a vár alatti parkolóig,itt tettük le az autót.Már innen csodás volt a várra a rálátás,de mielőtt felmentünk volna körülnéztünk a vár alatti ligetben.Itt volt az aradi vártanúk emlékműve,Krepuska Gáza emlékműve a Petőfi kunyhó és sok minden más is.Rendkivül kellemes környezet volt ahol már sokadszorra jártam.Túratársaim első alkalommal voltak itt és láttam rajtuk,hogy megfogta őket a hegy szépsége.A liget a vár alatt közvetlenül az országhatár mentén volt.Megnéztük a Petőfi kunyhót is,majd indultunk fel a várba.Átlépve az országhatárt,szinte ötven méter múlva ott volt a vár feljárata.Itt egy jegyszedő bódé állt,ahol a belépőért lehetett forintban is fizetni.Ez ezen a július végi napon 800 forint volt koponyánként.Ezt leszurkolva indultunk is fel a várba!
A várhoz érve Judittal
Krepuska Géza emlékműve és a vár
Zolika a határon
A vár mintha egy kicsit rendezetlenebb lett volna mint hét éve amikor utoljára itt jártam.De amúgy minden a régi volt,ahogy emlékezetemben is élt.Elkezdtünk körülnézni itt is,Zolikáék először a keleti toronyba mentek fel,ennek a teteje volt kilakítva amolyan kilátónak.A toronyba vezető lépcső állapota sokat romlott,szinte kezdett szétesni.Ennek ellenére természetesen feltudtunk menni.A toronyból szétnéztünk,szinte beláttuk az egész környéket.A szokásos látnivaló fogadott a vár maradék részén kivül láttuk a szomszédos Sátoros-hegyet,a Bukovinkai-völgyet alattunk,szemben a Macskalyuki kőbányát,távolban a Felvidéki tájakat,fentebb a Medves-fensíkot,alattunk Somoskőt,a szomszédos déli hegyen pedig a Salgó várát.Felemeleően gyönyörű volt innen is minden!
A vár hátulról
A keleti tornyon
Innen aztán lementünk az alagútba,alulról is megcsodálhattuk a tornyot.Ezt letudva pedig bementünk az egyetlen épen maradt toronyba a nyugatiba.Itt az alsó szinten belül volt asztal meg pad.Itt a hüvősben úgy döntöttünk megkajálunk.Egy kedves szlovák házaspár két kisgyerekkel foglalt még le mellettünk a hosszú asztalnál.Annak ellenére,hogy nem ismertük egymás nyelvét jól megvoltunk egymással.A kaját letudván indultunk fel a felső szintre ahonnan fellehetett menni egy még feljebb való szintre.Erre hét éve még nem lehetett,így ez nekem is új volt.Fentről persze ugyanazt láttuk mint egy szinttel lejebb is.A kilátás szinte ugyanaz volt mint a keleti toronyból.Kicsit elidőztünk itt,majd láttuk,hogy egy csoport jön felfelé,így úgy döntöttünk mi meg megyünk tovább.
A legfelső szinten
A várudvar
Jövünk el a vártól
Lejövet a várból,innen indult akkor az a körtúra amelyet én a múltban már párszor megcsináltam.Juditéknak persze minden új volt.A zöld jelzést követtük immár szlovák földön.Ereszkedtünk lefelé a Vár-hegyen és pár méterrel lejebb bele is botlottunk a fantasztikus bazaltorgonába.Ezt is sokadszorra láttam már,de most így lenyügőzött a látványa ahogy a többieknek is.Sajnos elég jó kamera kell hozzá,hogy ez a látványosság beleférjen a kamerába.Persze eszembe jutott,hogy Gergővel jártam itt utoljára,így most is a nyomában jártam...Az orgonát követően pár méterrel lejebb ott volt a kőtenger.Ezt is jó volt újra látni még akkor is ha most elég sok ember járt erre.És kilátó vagy rálátó teraszokat építettek a kötenger mellé fából,ezek valahogy nem illettek a képbe,hiszen ezek korában itt sem voltak...Persze így is kimentünk a kövekre és onnan néztük meg jobban,de át most nem mentünk mint Gergővel.A szemközti erdőben volt az országhatár.Most azt nem néztük meg.
A Bazaltorgona
A kőtengeren,itt készült a blog fő képe is Gergőről..
Rámentünk azért a kőmezőre ahogy mindig is amikor erre jártunk.Most valahogy nehezebben mozogtam rajtuk mint a múltban.Nem is mentünk beljebb,csupán pár képet készítettünk itt is.Ezt követően ereszkedtünk a zöld jelzésen le tovább a Bukovinkai-völgybe.Leérve ott volt maga a Magyarországon eredő Bukovinkai-patak,rajta pedig a kishíd amelyről sok szép élményem van már.Azt nem tudom ez ugyanaz a híd volt-e,vagy időközben kicserélték,de maga a hely ugyanaz volt.Közben Judit bravúroskodott a patak felett a faágakon,majd indultunk tovább immár a sárga jelzésen.Megkezdtük a kapaszkodást a túloldali hegyen felfelé az egykori kisvasút nyomvonalán.Ez volt most a turistaút.Itt pedig az a kisvonat járt a harmincas években amely a Macskalyuki bányában bányászott köveket szálította át a magyarországi feldolgozó üzembe.Ennek emlékét őrizte az út melletti vámház romja és mellette a kis csille megrakva kövekkel.
Zolika és Judit a kishídon
Vártam,hogy beleesik,de nem...
Eltolom a biciklit,pontosabban a csillét...
A vámházat elhagyva emelkedett az út,de nem durva módon.Nem soká elértük a forrást a hegy oldalában amelyen fából készült kis teknő féleségeken jött ki a víz.Persze ittunk és frissitettük készleteinket,majd indultunk tovább.Hamarosan elértük az egykori macskalyuki falut amelyet mára már teljesen magáévá tett a természet.Az egykori iskola épülete volt úgy ahogy kivehető még az egykor 48 házból álló településből!Aztán némi szomorúsággal tapasztaltam,hogy a szomszédos réten álló kilátó amelyen Gergővel és egy volt exemmel is fentvoltunk többször is,már nem volt sehol...Hét éve voltam itt utoljára,akkor még megvolt.Tehát az elmúlt hét év során valamikor vált semmivé...Olcsó vigasz volt,hogy feljebb épült egy hasonló kilátó.Oda tartottunk most.A Macskalyuki bányából sem láttunk sokat,annyira benőtte már a növényzet.Így a fensíkra vezető már jelzetlen úton mentünk fel a bánya fölé.Egy szép fenskíra akadtunk ahogy hét éve Gergővel is...Ez még a Medves-fensík erre elnyuló része volt.Jöttek túrázók szembe akik arra figyelmeztettek,hogy figyeljünk kellően oda,mert nagyon elvan dúgva a kilátó,nagyon nehéz odatalálni.Ehhez képest gyerekjáték volt megtalálni a kilátót amelyhez jól járható út vezetett.Nem is értettem mi volt a baja a csávónak...
A forrás
Az egykori iskola
A kanyar után már ott is a kilátó
A kilátó nagyon hasonlított az egykori lentebb álló kilátóra.De persze nem ugyanaz volt,hisz tudok olyan időkről amikor mindkét kilátó állt.Ha jól emlékszen Rozanne kilátó volt a neve,de ennek még alaposabban utánajárok ha bekerül majd a kedvenc kilátóink sorozatomba.Ugyanúgy fából készült,két szintes volt és magas.Felmentünk persze rá.Tudtam kivételes élmény lesz!Valóban az volt.A kilátónak volt némi imbolygása és fenn nem volt túl tágas a hely,de a kilátás mindent vitt!Teljes körpanorámánk volt.Északra a Cseres-hegység következő hegye tűnt fel,sajna a nevét nem ismertem.Keletre a Medves-fensík volt főleg a látóhatáron.Délre ott voltak a várak,Somoskő és Salgó.Nyugatra meg sok hegy,lenn a völgyben pedig maga Sátorosbánya ahol Gergővel voltunk azon a hét évvel ezelőtti túrán...még egy fő látványosság akadt a szomszédunkban:maga a Sátoros-hegy.Leírhatatlanul szép tájon voltunk!
A kilátó
Alattunk Sátorosbánya
A várak
A kilátótól aztán elindultunk visszafelé.De csak az egykori faluig mentünk ugyanazon az úton.Itt letértünk jobbra,ha jól emlékszem akkor a piros jelzésre.Ez vitt le a hegyen egy hangulatos csodaszép erdőben..Lejebb aztán már lépcsők vezettek lefelé.Erre is jártam már,de tök másra emlékeztem.Mindegy.Leértünk újra a Bukovinkai-völgybe,igaz nem ott ahol eddig jártunk.Mondhatni a másik végénél.Itt tudtam van a közelben egy büfé,így a javaslatomra elmentünk oda,nem volt messze,talán háromszáz méterre.Jól tettük,hogy eljöttünk ide.A kiszolgáló nő szlovák volt,de tudott magyarul és nagyon kedves volt!Mivel még nem ittunk ma kávét,így azt kértünk.A nő teletöltötte a poharainkat!Ráadásul igen jó kávé is volt!Még szlovák oldalon voltunk,így meglepett a hölgy kedvessége,de jólesett!Még pihentünk jó félórát,majd indultunk vissza a völgybe,vissza a várhoz.
A büfé a Bukovinkai-völgy másik végénél,a zöld polós hölgy volt a kedves házigazda,köszönjük a kedvességét!
Jópofa terasz a büfénél,itt pihentünk
Ballagtunk vissza a hangulatos völgyön,néha csak centiméterekre a magyar határtól!Rövidesen elértük a kis Krúdy tavakat.Innen is sok nagyon szép emlékem van...Megálltunk persze annál is inkább mert volt itt is egy forrás,így frissitettük újfent a vízkészletünket.A tavak úgy tűnt algások voltak,nem voltak olyan szépek mint ahogy az emlékeimben éltek...de a hely az most is nagyon szép volt!Kicsit itt is elidőztünk majd indultunk tovább.Nem soká elértük azt a helyet ahol a sárga levált a zöld jelzésből,itt volt a kishíd is amerre mentünk.Igy mondhatni teljes volt a kör,de felkellett menni még a Vár-hegyen.Már meleg volt így ez kicsit nehézkesen ment,de azért ment.A kőtengernél visszafelé már nem álltunk meg,de a bazaltorgonánál igen.Igaz Judit ment tovább,azt mondta ha megáll,de tud újra elindulni (...) ,én megálltam,mert csak a jó isten tudja,hogy jövök-e még ide valaha.A bazaltorgona is sok szép élményemet őrzi,jó lenne még egyszer valaha majd visszajönni...
A Krúdy tavak
Aztán elhaladtunk még a vár mellett,attól is érzékeny búcsút vettünk,majd a határt átlépve visszaértünk Magyarországra.A parkolóba mentünk az autóhoz.Egy szenyót még lenyomtunk itt is majd indultunk kocsival a Salgóhoz.Éppen egy rendőrautó fordult be elénk,így gyakorlatilag rendőri felvezetés mellett hagytuk el Somoskőt!Aztán valahol elhagytuk a redőrautót,mi meg kapaszkodtunk felfelé Salgóbányára.Ezt Judit kocsija elég nehezen bírta,de azért felértünk.Salgóbánya végében meg ott volt egy parkoló ahol hagyhattuk a kocsit.Egy tábla jelezte,hogy a Boszorkánykő és a Salgó vár is 0,7 km-re van.Ez nem távolság.Elsőnek a Boszorkánykőhöz mentünk,különösebb nehézség nélkül oda is értünk.Kiérve a réteges kőzetű kőre fenséges kilátás fogadott a szélrózsa minden irányába.Kimentünk egyészen a széléig és jó félórát itt is elnézelődtünk.Bliriáns szépségű tájon voltunk ismét!
A Salgó vár a Boszorkánykőről
Nem nagyon vehetö ki,a kép jobb-közép szélén ott van Salgótarján városa,ilyen a Boszorkánykőről
,alighanem széles látószögön felejtettem a kamerát...
Természetesen mondanom sem kell,a Boszorkánykőn is jártam már korábban.Miután kigyönyörködtünk magunkat indultunk a Salgóra a Salgó várhoz,amely innen pont ellenkező irányban volt.Itt az utolsó 200 méter volt egy kicsit nehezebb,itt minimálisan meredekebb az út,bár én jóval meredekebbre emlékeztem.Felérve kellemes szellő legyintett meg minket a vár tövében így öt percre megpihentünk itt.Aztán felmentünk a toronyba.Itt is már sokat jártam,innen is édesek az emlékek... Most is mint mindig,a toronyból fergeteges panoráma fogadott.Gyakorlatilag 30-50 km körben,beláttuk az egész környéket.Magát Salgótarjánt a szomszédos Karancsot,a Sátoros-hegyet a Somoskői várat és a Mátra vonulatát is nagyon jól lehetett látni.Itt újabb egy órát elnézelődtünk.Judit közbe lement,mert olyan éhesség tört rá,hogy kezdett rosszul lenni,a kaja meg a kocsiban maradt.Mi még maradtunk kicsit Zolikával,majd aztán itt is búcsút vettünk a csodás tájtól.
A Salgó vár
A mai napon az utolsó közös kép
A Karancs a Salgó várból
A parkolóba érve,Judit épp evett a kocsiban.Aztán láttuk szemközt,hogy ott van egy büfé.Odamentünk és ittunk kávét,sört,üditőt.Én ettem egy zsíroskenyeret hagymával (isteni volt),Judit is evett még,meg nem mondom mit.Azt még egy jégkrémet is lenyomtunk.Fél nyolc elmúlt,jól elment az idő.Indultunk,de még megálltunk Salgóbányán a Zenthe ferenc emlékparknál,de az óriási csalódást okozott.Bolond fejjel azt gondoltuk,hogy ebben a parkban a nagyszerű színészre emlékeznek valamilyen módon,de a felíraton kivül itt semmi sem emlékeztetett az itt született Zenhe Ferencre...Először is tele volt szeméttel a park (...) ezenkivül volt itt egy játszótér és egy felszabadulási (!) valamint egy első világháborús emlékmű...Csak lestünk,ez lenne a Zenthe Ferenc emlékpark?Hát ez már Salgóbánya szégyene...Na mindegy,akkor ennyi elég volt belőle az óra pedig már este 8 órát mutatott,indultunk haza.
Az emlékparkról nem készült fotó,ez még a Salgó vári kilátás a Sátorosra és Somoskőre
Hazafelé már nem álltunk meg sehol.Judit elképesztően jól vezetett így két óra alatt hazaértünk,úgy is,hogy az M3-on és az M0-án elég erős forgalom volt,plussz az M6-os éppen a dunaújvárosi lehajtónál leborult egy teherautó rakománya,így kicsit várni is kellett.Szóval azért sima út volt hazafelé.
Úgy érzem szenzációs nap volt,rengeteg látnivalóval.Erről csak annyi,hogy én a legjobb túrákon is maximum olyan 120 képet szoktam készíteni,most 280 sikerült...és a filmünk is másfél órás,az eddigi rekord 1 óra 11 perc volt....
Mindhárman élveztük a nap minden percét,nagyon sok szép élménnyel gazdagodtunk,Judit sem bánta meg,hogy összehoztunk egy közös bulit.
A buli három részből állt,de így is túráztunk.Az első résznél 0,4 km-t,a másodiknál 10 km-t,míg a harmadiknál 4 km-t.Ez így összesen 14,4 km.Ez volt az év 14.túrája és összesen tartunk 213 kilométernél ami túránkénti 15,21 km-es átlagot jelent.
Fantasztikus nap volt a túra komoly esélyese az év túrája címre!
Vannak titokzatos helyek, melyekről hátborzongató történeteket meséltek egymásnak az emberek, s ezek a nép ajkán legendaként terjedtek tovább. Ide tartozik a Salgó várához közeli Kis-Salgó szikla, ismertebb nevén a Boszorkánykő, melynek majdnem függőlegesen ég felé meredő fala megközelíti a húsz méteres magasságot. Nosza, idézzünk hát fel néhány epizódot ezekből, a ma már megmosolyogtató történetekből, melyeket elődeink talán még el is hittek!
A Boszorkánykő kúpja Salgótarján felett
A néphit szerint a magas bazaltkúp arról kapta a nevét, hogy tavasszal és ősszel itt, a ködbe burkolt magaslaton gyűltek össze a környékbeli boszorkányok tanácskozni. Tavasszal megtárgyalták, milyen rontást vigyenek a falvakba, milyen járványt, állatbetegséget terjesszenek, mikor legyen árvíz és mikor jégeső, ősszel pedig summázták a munkájukat. A boszorkányokat soha senki nem látta, de a Kis-Salgó közelében lakók a seprők suhogásából sejtették érkezésüket, s ilyenkor messze elkerülték azt a helyet.
Minden tavasszal véres emberáldozatot mutattak be felettesük, a főboszorkány tiszteletére, amiért az új és még nagyobb varázserővel ruházta fel mindegyiket. Valamelyik közeli településről elraboltak egy előre kiszemelt szűzlányt és a tanácskozás végén hangos kurjongatások közepette ledobták a szikláról. Mindez végtelenül borzalmasan hangzik, csakhogy ebből semmi nem igaz, csakúgy, mint a következő történetből sem.
Egy apró csoda az országban.Fekeresését mindenkinek javaslom!
Mari nénitől sokan féltek a faluban, különös asszonynak tartották, boszorkánynak hitték, amit ő tagadott.
– Meg kellene bizonyosodnunk róla – vetették fel a falu lakói és egy nagy tüzet raktak Mari néni háza közelében. A tűzbe döglött csirkét dobtak és megkérdezték Mari nénit; jobb oldalán fekszik az égett csirke vagy a balon? Mari néni azt nem tudhatta, találomra rávágta, hogy a balon. A férfiak szétrúgták a tüzet és a csirke valóban a bal oldalán feküdt, ahogy azt Mari néni megjósolta.
Csodálatos táj,elötérben a Boszorkánykő arébb a Salgó
Szerencsére eljutottam már ide 2010 környékén és ha emlékezetem nem csal Gergővel is jártam már itt. Csak ajánlani tudom mindenkinek,mert egy fantasztikus hely!
A Boszorkánykőről szinte 100%-os körpanoráma tárul elénk,jól kivehető Salgótarján városa,valamint a közeli Salgó vár. A Somoskői vár ugyan nem mindenhonnan látszik a Boszorkányköről,mert maga a kúp egyes részei takarják el,ilyenkor érdemes kicsit arébb mennünk és szemünk elé tárulhat a csodálatos vár és Felvidék is.A Medvesre is kitünő a kilátásunk,de látszik a Mátra a Cserhát és szerencsés esetben akár a Bükk is.
Ne hagyd ki!
Felhasznált forrás: Farkas Ottó: Ahol elkártyázták Madách Ilonkát c. könyv
Ennek a blognak az egyik legnépszerűbb bejegyzése a somlyói eltemetett viaduktról szóló írásom volt.Ha esetleg nem ugrik be miről van szó,van egyáltalán nem tudsz róla semmit ide kattíntva megnézheted a sztoriról írt írásomat.Most úgy tűnik,hogy a történetnek lehet folytatása!Az alábbi írás a Nógrád megyei hírportálon jelent meg november harmadikán.Nézzük hol tart jelenleg az ügy.A cikket Palchuber Kinga írta.
Nem mindennapi dolgot rejtegetnek a salgótarjáni tájak...
Idestova hat évvel ezelőtt Pócsa Sándor elindította a somlyói viadukt feltárását: s aligha akad ma olyan ember, aki nála többet tudhat a kilencven éve eltemetett híd múltjáról. A lokálpatrióta tavaly szakmai és anyagi segítség híján lemondani kényszerült álmáról, ám most egy fiatal csapat kezdeményezésének köszönhetően megcsillant a reménysugár, hogy Salgótarján oly régen a föld alatt szunnyadó csodáját a felszínre hozzák…
A somlyóbányai viadukt építőmesterei több mint száz éve – a Kőröshegyi-völgyhíd átadásáig – Közép-Európa legnagyobb vasbeton hídját építették fel Salgótarjánban. Pócsa Sándor elhivatott lokálpatriótaként hat évvel ezelőtt határozta el, hogy az ívhidat – legalábbis annak egy részét – megpróbálja kiszabadítani meddőhányó sírjából.
– Az interneten 2013-ban találtam rá egy képre a sokak által már elfeledett hídról. Ez adta az ötletet, hogy a már 90 éve földbe zárt híd egyik részének láthatóvá tételével is újra felírhatnánk Salgótarján nevét a térképre – mondta portálunknak Pócsa Sándor, aki akkor hatalmas elszántsággal kezdett bele egy társadalmi munka megszervezésébe, ám az ásatáshoz végül nem kapták meg a szükséges engedélyeket.
Róla van szó...
A lokálpatrióta a kezdeti nehézségek ellenére mégis tovább folytatta harcát a viadukt „feltámasztásáért”, s megépítette annak 1:45 arányú mását.
– Ezután önállóan is hozzáfogtam a híd kiásásához, azonban biztonsági okok miatt még az általam feltárt részt is vissza kellett temetni. Sorra kerestem fel a város vezetőit is, mindhiába. Csupán egy tájékoztató tábla kihelyezését sikerült elérni, amely legalább azt jelzi: egyszer volt, hol nem volt egy legendás építménye a megyeszékhelynek. Ezt idén tavasszal önerőből hoztam helyre, mert meglátszott rajta az idő nyoma… – mesélte Pócsa Sándor. A lelkes lokálpatrióta tavaly szakmai és anyagi segítség híján lemondani kényszerült a völgyhíd feltámasztásáról.
Sándor viadukt mellé temetett álma most azonban újra felpislákolt, ugyanis egy lelkes fiatalokból álló csapat a hozzá hasonló elképzelésekkel újból kísérletet szeretne tenni arra, hogy Salgótarján egykori csodáját a világ elé tárja.
– Az újdonsült viadukt kutatók óriási elszántsággal és komoly elképzelésekkel vannak felvértezve. A napokban már találkoztam is velük, s megdobbant a szívem: a régi önmagamra emlékeztetnek! S amennyiben megfelelő támogatókra találnak, biztos a siker! – hangsúlyozta a lokálpatrióta.
Igazi kincset rejt a föld...
Pálfalvai István, a kezdeményezők szószólója érdeklődésünkre elmondta: szeretnék, ha Salgótarjánban végre történne valami, amire büszkék lehetnek a helyiek.
– Hihetetlen, hogy a város egyik legizgalmasabb turisztikai látványossága a lábunk alatt van eltemetve! Nekünk nem kellene mást tennünk, csak összefogással kiásni a föld alól, hogy turisták tízezrei járhassanak a csodájára. Olyan szép helyen élünk, a turizmus mégis kihasználatlan! – tette hozzá Pálfalvai István, aki csapatával úgy gondolja: először a híd nyomvonalát kellene kitisztítani, majd a viadukt egy ívét a felszínre hozni.
– A napokban terepszemlét tartottunk a helyszínen: a hidat a bányából kitermelt meddő fedi mintegy 60°-os dőlésszögben, amit benőttek a fák. A viadukt környékén több ígéretes feltárási próbálkozás nyomait is megtaláltuk, s felvettük a kapcsolatot Pócsa Sándorral is, aki támogatásáról biztosított bennünket – emelte ki István, aki a legnagyobb közösségi oldalon egy eseményt is létrehozott A somlyói viadukt kiásása címmel. A csapat szeretné felmérni, hogy érdekli-e a projekt a városlakókat.
– Bízom benne, hogy sikerül megmozdítani az embereket és minél többen csatlakoznak hozzánk. A közös megmozdulást 2020. április 25-én szeretnék megvalósítani – húzta alá István.
A szándék, az akarat, a kitartás eredményre vezethet, ám ahhoz, hogy a híd felébredjen Csipkerózsika-álmából nem elég néhány ember: egy egész város összefogására és segítségégre lenne szükség. Salgótarján, ha élsz a lehetőséggel, hamarosan valóban lesz mire büszkének lenned!
Fotóritkaság:emberek a viadukt alatt
Kilencven éve tűnt el szem elől
A híd 18 méter magasan, hét ívével kétszáz méter hosszan szelte át a völgyet. Ezen keresztül a helyi bányából szenet szállítottak a Zagyva-rakodóra. Korának egyedülálló látványossága azonban nem ékesíthette sokáig a nógrádi szénmedencét. Ahogyan a kezdetben virágzó szénbányászat hanyatlani kezdett, úgy pecsételődött meg a viadukt sorsa is. A Teréz-tárót ötvenmillió mázsa szén kitermelése után, 1929-ben bezárták, az oda vezető völgyet pedig meddővel töltötték fel. A híd melletti alagutat berobbantották, s a viadukt lassanként eggyé vált a természettel. A hatvanas évekre már alig emlékeztetett néhány jel arra, hogy egykor a monumentális vasszerkezet ott állt, tekintélyt parancsolva. Ezzel egy ország kincsét, Salgótarján múltjának egy darabját zárták el több mint százezer köbméternyi földdel a külvilágtól…
Két és fél évvel ezelőtt írtam a Dornyay turistaházról amelyről számos mendemonda,legenda kering.A történet érdekelte az olvasóim,hiszen jó néhány héten keresztül az egyik legnépszerűbb bejegyzés volt a blogomban.Ám nem is igazán a kisértet história volt a lényeg,hanem a ház egyre romló mondhatni már-már kétségbeejtő állapota.
A házé ahol megfordultam én is egyszer-kétszer és amelyet hasonlóan a mecseki bányánál lévő házhoz kinéztünk magunknak,hogy majd szállodát csinálunk belőle.Persze ez csak amolyan következő életre szóló terv volt,de mindenesetre a ház romosan is elnyerte tetszésemet.Ám úgy tűnt ütött a 24.óra,ha nem történik valami összedől...
Aztán valakik megelőztek...hiába álmodoztunk mi,hogy majd megvesszük,felújítjuk és szállodát nyitunk...Na ,de szerencsére valakik úgy gondolták meglehet menteni a romos és kritikus állapotban lévő építményt.Nem igazán tudok sokat az esetről,csak látom mivel benne vagyok egy olyan csoportban amely ezzel a tájegységgel foglalkozik és ott látom az eseményeket.Amit tudok,hogy a salgótarjáni önkormányzatnál gondolták úgy,hogy fekarolják végre az ügyet.A házon első lépésként egy állagmegóvást biztosító felújítást végeztek.
Folynak a munkálatok
Az elsődleges munkálatok tehát arról szólnak,hogy rendben legyen a ház és a környéke,majd a későbbiekben egy teljes felújítást végeznek rajta és elfoglalhatja majd régi funkcióját: vendéglátó és szálláshelyként üzemelhet majd.Úgy gondolom ez mindenképp örvendetes sztori és szívből örülök neki,hogy ez a kincset érő épület megmenkült!
Azért így már jobban fest...(fotó:Csánk László)
A ház amúgy igen jó helyen van,a Salgó hegy északi lábánál maga a Salgó vár alatt.Remek túrák tehetők akár ide fel a várhoz,de a másik vár a Somoskői is elérhető távolságban van,egy könnyű túrával elérhető az is.Sőt a környék további érdekességei is,pl.maga a Karancs csúcs is egy kedvező célpont lehet.Így aztán igazi főhadiszállása lehet majd a turistaház az ezen a környéken túrázó kirándulóknak a jövőben.
Így már üde látvány (fotó:Csánk László)
Mint említettem,volt egy olyan rejtett álmunk a haverommal,hogy szállodát nyitunk itt.Mi úgy csináltuk volna,hogy ezeket a kisértet legendákat életben tartottuk volna.Népszerűsitettük volna a közösségi oldalakon,esetleg tovább szöve azokat,akár videókat készítettünk volna,stb... A legenda köré épitettük volna a szálloda hírnevét,hiszen a rejtélyes dolgok sok embert bevonzhatnak ide,akik ugye fizető vendégek...
Szinte jólesik ránézni (fotó:Csánk László)
Közel a Salgó vár (fotó:Csánk László)
Amúgy Gergővel és volt exemmel Julcsival is érintettük ezt a helyet,volt,hogy ide álltunk be az eső elöl védekezve.Így hát kellemes emlékek fűznek ide,éppen ezért (is) örülök,hogy a ház mostmár rendben van és megmenekült.Jó lenne valami hasonlóról írni szeretett kunyhóm a Nyárádi kunyhó esetében is...
Egy régi, elhagyatott háznál nincs szomorúbb látvány. Mintha mindig csak a múlton merengene, és gyászolná a soha vissza nem térő napokat... Üresen kong, és senki nem jár benne, csak a szél.Talán holdsütötte éjszakákon mind visszajárnak... a múltbeli kisgyermekek, a rózsák és a dalok lelkei... és egy pillanatra az öreg ház is újra fiatalnak és boldognak álmodhatja magát...
A Dornyay turistaház a Salgó északi lábánál
Megfordultam itt párszor 2009 és 2012 között,már akkor is így nézett ki mint a fenti képen.A Salgó alatt járunk,Eresztvénytől pár száz méterre délre.Az egykori turistaház üresen áll.Csak az erre tévedő túrázók fordulnak meg erre,azok közül sem megy be mindenki.Mi bementünk.Egyrészt azért mert itt kapott el egy eső az egyik túránkon és a házba tudtunk menedékre lelni.Belülröl valóban olyan volt mint egy szellemház.Bár én nem erre csodálkoztam rá,hanem az állapotára,hogyan hagyhatták ezt a komoly értéket így lepusztulni?Azt rebesgetik kisértet járta hely.Lehet,de valahogy nem volt bennem ilyen fokú félelem amikor bent jártam.
Bemernél jönni?
Pedig ez a ház..1935. október 20-án avatták fel a Salgó-Menedékházat.
1965-ben a kiváló honismerő tudós Dr.Darnay-Dornyai Béla nevét vette fel.A Salgó Menedékházban összesen 50 db jól felszerelt ágy várta a turistákat.Magyaros bútorzata és népies kézimunkái,domborművei,képei stb. pedig szinte páratlanná tették az egész országban.Tulajdonosa némi állagmegóvásról gondoskodozz,de valószinüleg nem tudott forrást szerezni a felújítására.Régen ez egy jól münködő panzió és étterem volt.A második világháború ideje alatt természetesen szállásoltak el itt menekülteket és katonákat.Talán kórházként is münködhetett a háború idején ahol szállást és gyógyítást kaptak a sérült katonák.Alighanem haltak is itt meg közülük...
A ház történetének legszebb napjain
Persze legendák sora járja a környéken...Lehet valóban kisértetházról van szó?
Néha ugyanis lánccsörgést lehet hallani a házból...
Fiatalok mentek erre autóval.Az egyiküket hívta a természet...kiszállt az autóból és a bokrok közé ment elvégezni a dolgát.A barátai gondolták jól megviccelik.Mennek egy kört majd visszajönnek érte.Tíz perc múlva jöttek vissza barátjukért aki falfehér arccal szállt vissza a kocsiba.Elmondta,hogy egy vörös szempár figyelt rá a házból és folyamatosan követte őt akármerre mozgott...
Egy másik legenda szerint egy motoros járt arra...Megállt pihenni.Észrevette,hogy a motor hátulja megnehezedik,tehát súly került rá.Belenézett a visszapillantó tükörbe és egy férfit látott.Éppen hátranézett és közben mondta,hogy szálljon már le a motorjáról,de mire hátranézett a férfi eltűnt.Sehol sem látta maga körül...
Valóságosak lehetnek a legendák?
Ezeken kivül is járja még pár legenda a környéken.Mondom én amikor itt jártam semmi ilyesminek nem tapasztaltam a nyomát.Simán mindenféle félelem nélkül mentem be a házba,persze akkor én még nem hallottam ezekről a legendákról.Tény,hogy nem egy vendégmarasztaló helynek tűnt és lehet,hogy belehetett ide képzelni szellemeket és kisérteteket.Ma már ezekről tudva,lehet elgondolkodnék rajta,hogy bemenjek-e...
Te kedves olvasó,aki betévedtél a blogomba.Bemernél menni?
Ha igen,egyszer írhatsz nekem és összehozhatunk ide egy közös bemenetelt...
Sötétben még rejtélyesebb
A házban található egykori étterem és panzió még a 80-as években is münködött.Késöbb a turisták számának jelentös csökkenése miatt zárt be.Olvastam olyasmiket is,hogy kiírtak rá egy pályázatot,felújítás és üzemeltetés érdekében,ám ez egy éve volt.Azóta se változott semmi,max a ház állaga romlott egyre csak tovább...
Mit is lehetne ide legjobban elképzelni?Elsösorban persze egy turistaszállót.Étteremmel,vagy legalább egy presszóval.
Vagy akár egy kórházat.A környék a levegő még mindig kifogástalan erre...
Lehetne valami szabadidő központ,múzeum féle kiállításokkal.
Persze volna-e látogatója?
Én legjobban ragaszkodnék a legendákhoz és valami szellemház vagy kisértetház néven valami fantasyt képzelnék itt el.Egy hátborzongató múzeumot,ami félelmet keltene a kirándulók körében,de egyben pont ez a félelem hozná ide a turistákat.A rejtélyek a legendák...mindenképp erre alapoznék.
Egyre romló állapotok
Nem tudni tehát jelenleg mi lesz a ház sorsa.Bármi is,csak egyvalami ne legyen - ne várják meg míg összedöl...azthiszem 24.-ik órában vagyunk.Mindenképpen tenni kéne valamit a ház megmentése érdekében!
Nem tudom mikor járok még erre.Járok-e valaha is.Kérdéses.
De ha ilyen marad,akkor is legendák és rejtélyek ide vagy oda,mindenképpen be fogok menni a házba!
