2026. július 30., csütörtök

Végstádium? - Kezdődő szezon

 Ezen sorok írásakor már megkezdődött az új szezon,sőt olyannyira,hogy egy forduló már le is ment.Ám a mi csapatunk nem lépett pályára.Első fordulós meccsét egyszerűen lemondta.Mi vezetett idáig és hol tartunk most,amikor is egy hajszál választja el a klubot a csődtöl.

Pedig egyre több volt a néző...

Egy évvel ezelőtt jutottunk fel a harmadik ligába,na jó már kicsivel több mint egy éve.Nagy reményekkel vágtunk neki akkor az új szezonnak,hiszen hosszú idő után egy csupaszív,szerethető csapatunk volt,tele jobbnál jobb arcokkal,akik közül jó páran közel is kerültek a szívünkhöz.Aztán telt múlt az idő,jól indult minden,de a végére lecsúsztunk a nyolcadik helyre,de úgy,hogy akkor már sorozatosan kaptunk ki,sok kedvencünket el is küldték.Belső viszályokról,veszekedésektől volt hangos a klub,na meg elmaradó fizetésekről.Aztán véget ért a szezon,vártuk a következőt.Minden csapat orrba szájba játszotta a felkészülési mérkőzéseit,kivéve a mienkét.Ami még rosszabb volt,hogy szinte hír sem jött ki a klub felöl.Aztán beindult a lavina.Lássuk mi történt a holtszezonban.

Hová lett a csapatunk?
A klub súlyos adósságspirálba került: Az elmúlt években tetemes mennyiségű múltbéli tartozást és kötelezettséget halmozott fel, amelyeket nem tudott törleszteni.

Kritikus anyagi helyzet és infrastrukturális problémák.

Elmaradt állami támogatások: A 2025-ös és 2026-os évre tervezett üzemeltetési támogatások nem érkeztek meg a klubhoz.

Létesítmények visszaadása: A fenntartási költségek finanszírozhatatlansága miatt a klub kénytelen elindítani a Dunaújvárosi Stadion és a Radari Sporttelep üzemeltetésének visszaadását a tulajdonos önkormányzatnak.

Szponzorhiány: A felnőtt csapat fő szponzori szerződése június végén lejárt, új támogató pedig eddig nem jelentkezett.

Bajnoki kiállási problémák: Az anyagi ellehetetlenülés miatt a csapat a legutóbbi hétvégi bajnoki mérkőzésére sem tudott kiállni, és a hírek szerint felmerült az új tulajdonos bevonásának lehetősége a helyzet rendezésére.

Egy éve úsztunk a boldogságban...

Tulajdonosváltási és szponzorációs kísérletek

Új befektetőjelölt: Bár a klubnak sikerült találnia egy potenciális új szponzort/tulajdonost, a tárgyalások elakadtak.

A feltétel: Az új finanszírozó kizárólag azzal a feltétellel vállalná a Dunaújváros FC működtetését, ha a múltbéli adósságok és kötelezettségek rendezését nem neki kell állnia.

A vezetőség a helyi gazdasági szereplőkhöz fordult segítségért, hogy támogassák az újvárosi labdarúgás fennmaradását.

A kialakult krízis miatt a klub átmenetileg szünetelteti az utánpótláscsapatok edzéseit is, amíg nem találnak megnyugtató, hosszú távú megoldást a helyzetre.

 Mivel a 2025-re és 2026-ra tervezett állami fenntartási támogatások nem érkeztek meg, a klub megkezdte a Dunaújvárosi Stadion és a Radari Sporttelep működtetési jogainak visszaadását az önkormányzat részére.

Mehet a szekrény mélyére a sál is...

A helyzet óráról órára változhat ugyan,de sok időnk már nem maradt...Az első fordulói meccslemondás után úgy hírlik,hogy a hétvégi Érd elleni Magyar kupa mérkőzést is lemondja a klub.Ezt most még megtehetjük,de büntetés már járni fog érte (anyagi),viszont ha a bajnokság második fordulójának mérkőzését is (szintén az Érd ellen) lemondjuk,akkor már gondolkodás nélkül kizárnak minket...

Hát ide jutottunk.Összefoglalva: lenne egy szponzor/új tulajdonos,de csak akkor ha a klub rendezi fenálló tartozásait.A vezetőség ugyan mindennel megpróbálkózik,de úgy tűnik ezidáig nincs eredménye.A második forduló meg hat nap múlva lesz.

Valószínű ez már a végstádium,úgy érzem itt már csak a csoda segíthet.Ez pedig azzal fog járni,hogy a klub csődbe megy és megszűnik.Nekünk pedig nem kell többé meccsre járni.Ez mellett több mint kétszáz gyerek sportolási lehetősége szűnik meg a városban.A frissen megválasztott új képviselő csak a vállát vonogatja,milyen jó,hogy bele fektettük a bízalmunkat...

Szóval nagyon úgy tűnik,hogy itt a vége.Ha meccsre akarunk majd menni akkor mindenképp más településre kell majd mennünk,de akkor sem a saját csapatunknak szurkolhatunk...Gergő forog a sírjában.Ismerek szurkolókat akiket ez nagyon megvisel,köztük engem is.

Akkor enniy volt?

Ha valami csoda folytán mégis elindulnánk a bajnokságba félő lesz,hogy az első pár meccsen alaposan elvernek minket,hiszen a csapat nem készült fel a bajnokságra,nem játszott előkészületi mérkőzéseket.Jó sok játékos elment,de vannak akik maradtak...

Na majd még egy bejegyzés lesz róla,hova lyukadt ki ez az egész.Napokon belül kiderülhet.

2026. július 27., hétfő

Balaton kör - II.szakasz

 Nem nagyon reméltem,hogy júliusban tudunk még túrázni menni,de ez is összejött.Móni ugye súlyos orbáncos fertözést kapott június végén,úgy gondoltam ezzel oda is az egész nyár.Azonban szépen gyógyul azóta és olyan állapotban volt már a héten,amely lehetővé tette,hogy mi Zolikával túrázhassunk végre egyet.A kutyámra így már Móni vigyázott,persze ő levinni nem tudja,nem is mehet le átmenetileg az utcára még,így Zolika tesója ment át megsétáltatni még mi elvoltunk.Mivel nyár van ami nem igazán kedvez a túrázásoknak és egyre melegebb is,így elővettük a kánikulai időkre szánt túránkat a Balaton kört.Ugye ez arról szól,hogy a Balatont túrázzuk kötbe apró lépésenként.Oly apró,hogy tavaly egy ilyen túránk volt,közel egy éve,az volt ennek a körnek az első szakasza amely Siófoktól,Zamárdiig vezetett.Most került akkor sor a második szakaszra,ez pedig terveink szerint Zamárditól,Balatonföldvárig tart majd.

A Balaton Szíve szobor

Sima kényelmes utazásunk volt Zamárdiba és már negyed kilenckor ott is voltunk július utolsó szombatjának reggelén.Hamar kimentünk a Balatonhoz és a túra második szakaszát onnan inditottuk ahol az elsőt abbahagytuk.A már jól ismert Balaton szíve szombortól.Innen indultunk,lehetőség szerint amikor csak lehet a víz mellett,amikor meg nem lehet,akkor a lehető legközelebb hozzá.Zamárdi is mint minden Balaton parti település hosszan elnyúlt a tó mentén és az első két-három kilométerünk kifejezetten kellemes volt.A tó mellett a Morgó Ede sétányon haladtunk remek rálátásokkal a Balatonra a Tihanyi-félszigetre és a Balaton-felvidékre.A távolban feltűnt a Hegyestű majd a Badacsony is.Közben Szántódnál láttuk,hogy jönnek-mennek a kompok.El is határoztuk,hogy megyünk egy oda-vissza menetet velük majd ha odaérünk.A kellemes részen lassan haladtunk,semmi sem indokolta,hogy siessünk.Az idő is kellemes volt,még nem volt kánikulai meleg.

Balatoni vízivilág

Kellemes szakasz a túra első három kilométerén

Szántód felé közeledve,de még Zamárdi területén egy kisebb,de látványos hídon vezetett át a túránk.Az út amin mentünk jelzetlen volt,a Balaton vezetett minket.A hídon átkelve kellett ezen a túrán először elhagyni a Balatont.Magánterületek állták az utunkat... Kissé beljebb mentünk hát,vagyis kissé távolabb a magyar tengertől és a 7-es út mellett találtuk magunkat.Itt mentünk a következő kilométeren,az idő lassan kezdett melegedni.A bringaút is mellettünk haladt.Látványos szállodák meg a jó ég tudja mik mellett haladtunk el,Family park meg ilyesmik,míg végre elértük Szántódot.Itt kinn állt a hetes úton a kompra várakozó kocsisor.Gyalog most gyorsabban haladtunk mint az autók.Letérve a hetes út mellől,nem soká oda is értünk a szántódi komphoz.Óriási tömeg volt,de megvettük a retur jegyünket a kompra.

Sóhajók hídja Zamárdi módra

Elérjük Szántódot

A kompon

A tömeg ellenére hamar feljutottunk a hajóra.Négy komp közlekedett oda-vissza Szántód és Tihany között.Voltunk már ezen a kompon öt éve,de akkor csak oda mentünk.Most vissza is.Kicsit élveztük a balatoni hajózást ami élvezetes is volt.A csodás tájon áthaladó hajó a kellemes enyhe szélben kifejezetten kellemes volt.Jó húsz perc kb.az út.Úgy határoztunk nem jövünk egyből vissza,járunk egy kicsit a Tihanyi-félsziget ezen részén is.Egy szép napon majd ideér ez a körtúra,de ez még évek kérdése,akkor is majd csinálunk egy oda-vissza komputazást.Jártunk már itt akkor öt éve amikor a gejzírkúpokhoz túráztunk Zolikával meg Manóval.Most nem erre túráztunk csak egy kávézót kerestünk meg egy lángosost reggelire,de nem volt itt semmi (..) kicsit beljebb aztán egy piacra akadtunk,de itt olyan bunkó volt a lángosos,hogy letettünk róla,hogy itt eszünk.Átmentünk egy szálló strandjára.Erre vitt a turistaút is fel a gejzírekhez.Itt a kellemes hüvősben találtunk végre egy lángosost.

Ezzel jöttünk

Zoli pihen kicsit a Tihanyi-félszigeten

Bár a kiszolgálók itt kedvesek voltak mégis életem legszarabb lángosát fogyasztottam itt el.Nem volt jó és még drága is volt.Kicsit még jártunk itt egyet,de minden baszott drága volt,így visszamentünk a komphoz.A visszaútra a négy közül a legmodernebb hajót sikerült kifogni,így duplán élvezetes volt az út.Amíg Tihany felöl alig volt felszálló a kompra,addig Szántódon még mindig kilométeres kocsisor várakozott.Átérve folytattuk a túrát.Sajnos Balatonföldvárig már nem tudtunk kimenni a Balatonhoz,kivéve egy szűk kis helyet.Ott meg azt láttunk,hogy alaposan levan apadva a víz.Meleg lett az út a szűk helyi utcákon vezetett,majd kiért újra a hetes úthoz.Itt végre találtunk egy jó és olcsó büfét.Tudtunk inni egy kávét és hosszúlépést is.

Érkezünk vissza Szántódra

Leszállás,látható,hogy szemben kilométeres kocsisor várakozik

Balatonföldvár felé

Az útunk beljebb ment a hetes úttól,Szántód utcáin haladtunk,elhaladtunk a helyi vasútállomás mellett,majd Földvár felé haladva az volt kellemes,hogy egy hosszú platán sor vezetett végig,így árnyékban haladtunk már egészen Balatonföldvárig.Oda érve a már ismert vitorláskikötőnél lyukadtunk ki.Itt néztünk körül.Indultak már innen túráink az elmúlt években talán három is.Így ismerösként köszönt vissza ez a hely.Kimentünk a moló végéig,ott állt a Sárga kilátó.Nem emlékeztem rá és Zolika sem,pedig kurva ég,hogy itt volt amikor itt jártunk....Arra sem emlékeztünk,hogy felmentünk-e rá,így hát most betámadtuk a kis építményt.A neve Sárga kilátó volt,ám a színe az fehér.Nem volt magas,talán értelme sem volt,de beláttuk innen a kikötőt és szép kilátásunk volt a Balatonra.

A kikötő

A Sárga kilátó!

A kilátó után a legszebb kilátást biztosító vendéglátóhelyre ültünk be egy-egy limonádéra.Kishíján nem volt elég rá a fizetésünk...de kellemes hely volt.Majd a kikötő elején ráakadtunk a Csigaházra amely egy étterem volt.Mivel árultak gulyást tűrhető áron így itt megebédeltünk.Nagyon finom volt.Az ebéd amúgy már három és négy óra között volt.Utána folytattuk a túrát.Újra kitudtunk menni a vízhez és egy hosszú gyönyörű dupla platánsor között ment az út.Zolika közben a papírhajó mánia után új projektbe fogott és fahajót engedett üggyel-bajjal útnak a vízben.A parton szépszámú közönsége is akadt,amely dőlt a röhögéstől...Ezt letudva még mentünk kicsit a platánok árnyékába.Elértük a strandra kirakott hatalmas Balatonföldvár felíratot és akkor itt fejeztük be a második szakaszt.

A gulyás

Platánsor

Zolika készül az új projektre

Végállomás:Balatonföldvár

Innen még visszasétáltunk a közeli vasútállomásra.A hazaút sem volt vészes.Este 11-re voltam itthon.Hát hosszú idő után tudtunk újra túrázni.Kellett már,mert nagyon leült a nyár...A túra végül is kellemes volt és különösebben nehéz sem volt.Nehézséget az egyre melegebb idő okozott valamint a sok betonos rész.Így vízhólyagom is lett túra után,de a fene bánja.Július vége van és ez csupán az év hetedik túrája volt...Most 12 kilométert mentünk,összesítve így tartunk 104 kilométernél.Ez pedig 14,85 km/túra átlagot jelent.Most az volt a legfontosabb,hogy újra visszazökkenjünk.

2026. július 23., csütörtök

Ahol még a kútból is sör folyik

Žalec, Szlovénia komlófővárosa, ahol még a kútból is sör folyik, 2016-ban valósult meg sok sörbarát álma a Celje városától nyugatra fekvő nagy komlótermesztő vidék központjában.  A városka főterén, a sörszökőkút hat csapjából saját magunknak csapolva kóstolgathatjuk a különböző szlovén sörfajtákat. Akit mélyebben érdekel a sörös téma, semmiképpen se hagyja ki a meglepően érdekes helyi komló múzeumot, ahol a sörgyártás, komlótermesztés érdekességeibe a tárgyi emlékeken kívül virtuálisan is elmerülhetünk. 

Micsoda látvány!Sörkútak

A sör jellegzetes, kesernyés ízének okozója, a Zöld Arany, a komló, magasra kúszó növényének ültetvényei borítják be végeláthatatlan, katonás sorokban a Savinja völgyét. Többszázéves múltra tekint vissza a komló termesztése itt a hűvös, csapadékos völgyben, az ország legismertebb sörgyára sincs innen messze, a Celjétől 10 km-re délre fekvő Laško városában már 1825 óta főzik a komlóval ízesített nedűt. Žalec, melynek neve sokat sejtetően hasonlít a világ leghíresebb komló fajtájának központjáéra, a csehországi Žatecre, a szlovéniai komlótermesztés legfontosabb városa.

Zalec,a sörkút

2016 szeptemberében nyitott meg Európa első nyilvános sörkútja a belváros egyik parkjában, méltó emléket állítva a hőn szeretett árpalének. Azóta is csodájára jár a fél ország, igazi turistamágnes lett az önkiszolgáló sörkút. A kettős félkör alakú, szökőkútra hajazó építmény hat sörcsappal rendelkezik, a jövőben lehet, hogy bővítik is a csapok számát. A kút melletti bódéban tudjuk megvásárolni a kb. 2 decis kis söröskorsónkat, melynek alján egy csip szabályozza sörcsapolásunkat a kutakból. Minden kútból, a jelen állás szerint 7 különbözőből, egyszerre 1 dl-t enged csapolni a csip. Kétféle variáció van, egy 6-os, ill. egy 10-es korsót lehet venni. Értelemszerűen az előbbi 6x1 dl-t enged csapolni, a másik pedig 10x1 dl-t. Természetesen egy fajtát is lehet többször kóstolni, míg a keretünk tart. A végén megtarthatjuk a korsót bónuszként.

Így néz ki közelről egy sörkút

A kínálat folyton változik, jellemzően az ország kézműves söreiből válogatnak, a pilzeni típusútól, a lageren és barnán át a divatos APA és IPA fajtákig, de pl. mindig van speciális zöld színű, komlós sör is. A kút körüli információs táblák bemutatják a komló jelentőségét, a sör létrejöttének fázisait, a helyi, komlótermesztéshez köthető hagyományokat.

Nyitvatartás: áprilistól októberig minden nap 10.00 – 21.00 óra között, a nyári hónapokban este 11-ig tudunk sörözgetni.

Árak: 6x1 dl: 8,00 €, 10x1 dl: 10,00 €

Sör a sörkútból

A szlovén komlótermesztés és sörgyártás ökomúzeuma

A hangzatos nevű múzeum a „sörösök” számára kötelező zarándokhely, de a téma iránt érdeklődőkön kívül is látogatásra érdemes, elsősorban a remek virtuális bemutató eszközöknek köszönhetően. A négyszintes, eredetileg komló szárító épületben 2009 novemberében nyílt meg az átfogó kiállítás. A gyűjtemény végig kalauzol a komlótermesztés, a sörgyártás, a kereskedelem minden fázisán, gazdagon illusztrálva korabeli dokumentumokkal, fényképekkel, tárgyi eszközökkel. Nagy hangsúlyt kapnak a helyi néphagyományok, szokások, ünnepek, melyek mind a Zöld Aranyhoz köthetők. Az információk legnagyobb része angolul is olvasható, de találtunk magyar nyelvű plakátokat, dokumentumokat is a gyűjteményben. Az egyik teremben VR szemüvegeken keresztül leshetünk be egy korabeli komlószüretbe, megdöbbentően színvonalas, teljes 360 fokos filmben érezhetjük magunkat az egyik munkás bőrében. A helyi komlóhercegnő választás is megelevenedik a múzeumban. Természetesen ajándékbolt is van, rengeteg sör- és komló témájú cuccal, de itt is meg tudjuk venni a sörkút kóstoló korsóját is. A helyi Kukec sört pedig csapolva meg is kóstolhatjuk a büfében.

Minden ami lényeges
Nyitvatartás: K – P: 9.00 – 17.00, Szo: 9.00 – 12.00, hétfő, vasárnap zárva.

Belépő: 4,00 €, VR filmmel 5,00 €.

2026. július 18., szombat

Tíz év - A Rám-szakadék árnyékában

 Kegyetlenül telik az idő.Éppen tíz éve,hogy első alkalommal jártunk a Rám-szakadékban.Természetesen akkor még Gergővel.Kerek tíz éve nem létezett még ez a blog,így az akkori túráról az év decemberében írtam.Az akkori beszámoló ezen a helyen olvasható el.Most nézzük meg tíz év távlatából mire emlékszem arról a túráról úgy,hogy nem nézek bele a tíz évvel ezelőtti bejegyzésbe.Nyár volt,július közepe.Szabin voltam,míg Gergő a nyári szünidején.Boldogok voltunk.Mentünk.A repertoárból szégyen szemre még hiányzott a híres Rám-szakadék.Ezt a hiányt akartuk pótolni,ami aztán teljes siker lett.Hiszen életünk egyik legjobb túrája kerekedett a dologból.Na nézzük meg mire emlékszem.A képek és a túráról készült film,az akkori technikánk színvonalát tükrözi,nem éppen remekművek,de legalább maradt valami arról a szép napról...

Gergő boldogan a dömösi hajóállomáson
Valószinűleg a reggeli fél hatos vonattal támadtunk.Budapesten meg valahogy kikeveredtünk a Városkapu buszállomára.Talán ha jól emlékszem volt némi időnk,így kinéztünk a közeli Északi vasúti hídhoz.Aztán egy hosszú buszutazás után értük el Dömöst.Innen indult a túra.Igazából Dömös nincs messze Budapesttől,de mivel a busz szinte minden fűzfánál megállt,így több mint másfél órás utazás volt ez.Megérkeztünk és ha a képeknek hinni lehet a helyi hajóállomásra mentünk ki megcsodálni a Dunakanyart.Szép is volt,élveztük is,de minket várt a Rám-szakadék.Indultunk hát.

Keresztül Dömösön

A zöld jelzésen!

A falut észak-dél irányban átszelve a zöld jelzést végig követve jutottunk ki a Rám-szakadék közelébe.Szándékosan egy keddi napot választottunk,mert tudtuk,hogy itt hétvégente elférni sem lehet.Persze izgultunk mert azt hallottuk,hogy a szurdok félelmetes meg kemény,helyenként durva,de ez olyan kellemes izgalom volt.Mielőtt beértünk volna abba az erdőbe amelyben a szakadék indult ki Gergő be is melegített.Ha jól emlékszem látszik is a filmben a bolondozása.Ja majd efelejtettem,idefelé jövet természetesen érintettük a csodás kis Szentfa kápolnát is,amelynek a legendája is megérintő Erről itt olvashatsz .Szóval Gergő bemelegítése után haladva az erdőben a zöld jelzésen elértük a Rám-szakadékot.Az elején kis vízcsobogás volt a nehéz helyeken pedig korlát segített a haladásban.Hőség volt,de a szurdokban kellemes volt a klíma.Hamar két forrásra is leltünk itt.Hálát adtunk az égnek,hogy kedden jöttünk mert valóban alig-alig voltak.

Belépés a szurdokba

Végre ide is eljutottunk!

Könnyen haladtunk felfelé a látványos szurdokban,amely egyáltalán nem volt sem félelmetes,sem ijesztő,sem durva.Ellenkezőleg.Már az első métereken tudtuk,hogy egy csodának vagyunk a részesei...Valóban nagyon jó volt a klima és leírhatatlanul szépséges volt minden.Nem soká elértük a szurdok ugymondd fő helyét.Itt a hatalmas sziklás falak között egy földön fekvő kövön egy tűzoltóra való emlékezés gyanánt,volt egy amolyan mini emlékmű.Természetesen ekkor még nem tudtuk miről volt szó,de hazaérve utánajártam.Egy tűzoltó vesztette itt életét mentés közben.Ha kiváncsi vagy erre a történetre erről is írtam:ide kattíntva elolvashatod a nem mindennapi dolgot.Persze megrendültünk mert éreztük,hogy valami borzalmas dolog történt itt.De valahogy tovább kellett lépnünk,mert ez egy szép nap volt a túra pedig az átlagosnál is fantasztikusabb.

Gergő is élvezte az első perctől az utolsóig!

Jobbra az emlékkő

Jöttek a vízesések! Fantasztikus látvány volt!Létra vezetett fel a zubogó,nagyjából hat-hét méterről lezugó víz mellett.Eszméletlen klassz volt.A létra viszont csúszott,így fokozott figyelemmel mentünk fel.Odafenn újra korlát segített a haladásban.Ez a korlát mentette meg félévvel később az életemet,de ez egy másik történet és van róla szó böven ebben a blogban.Felérve is csodás sziklás falak között a szépen folydogáló patak mellett haladt a zöld jelzés.Rövidesen újabb vízesés következett.Szinte ugyanolyan volt mint az első annyi különbséggel,hogy most a másik oldalon volt a létra.Ez is csúszott,figyelni kellett,de rendben felértünk.

Az első vízesésnél

A második vízesésnél

Szelidültek a falak,de csodás volt a szurdok.Ettől féltünk annyira? A harmadik vízesés már kicsit más volt.Fele akkora mint az eddigiek és a létra is úgy vezetett fel,hogy volt közben egy pihenőszint is.Jóval egyszerűbb volt felmenni itt,mint az első kettőnél.Fokozatosan szelidült a szurdok,de még volt egy vízesés.Itt már nem volt létra.A sziklába vájt lépcsőfok szerű lyukakon lehetett felmenni,nem volt nehéz.Igaz félévvel később amikor a jeges télen voltunk itt,alaposan meggyűlt a bajunk itt,de ez is egy másik sztori.Nem sok minden maradt felérve már a Rám-szakadékból.Pár méter után ott voltunk a felső végén.Ha valamit sajnáltam akkor az az,hogy a végéhez értünk.Legszívesebben feljöttem volna mégegyszer.Gergő is élvezte az első métertől az utolsóig.Láttam rajta a boldogságot és úgy érzem magával vitte ennek a csodának az emlékét odaátra...Életre szoló élmény volt,felejthetetlen...

A szurdok végénél

Sajnáltuk,hogy vége.Rögtön el is döntöttük,hogy télen majd visszajövünk.(így is lett).A túrának azonban még nem volt vége.Ott ahol az út egyik irányba visszament a Lukács-árokba,másik irányba meg fel a Dobogóköre tartottunk egy pihenőt.Nem mintha elfáradtunk volna,de megéheztünk,így megkajáltunk.Majd felkapaszkodtunk a Dobogókőre ami szintén nem volt semmi.A kilátás a hely is leírhatatlan volt.Aztán egy csodás lefelé út onnan a hegy másik oldalán Pilisszentkeresztre.Ezeket most nem részletezem,mert ez a bejegyzés a Rám-szakadékra volt kihegyezve.Az eredeti bejegyzésben minden levan írva.

Gergő Dobogókőn fotózza a csodát

A csoda...

Pilisszentkereszten végződött a túra.Az ikonikus hellyé váló faluban ha jól emlékszem ekkor voltunk először.Csodálatos nap volt,csodálatos túra a létező legjobb társaságom volt.Felejthetetlen élmény és örökre itt maradt a szívemben Tíz év telt el a Rám-szakadék árnyéka a túra és a hely hangulata mindenhova elkisér és tudom ez ott van Gergőnél is akárhol is van éppen a mindenségben.Még szeretnék majd ide visszatérni.Remélem ez még összejön majd a rövidre szabott időmben...


2026. július 17., péntek

Béri andezitcsúszda

Nem csak nevében páratlan a béri andezitcsúszda: az eldugott nógrádi zsákfalu, Bér egykori kőfejtőjében olyan kőzetforma van a felszínen, amihez hasonló nem sok ismert a világon. Az oszlopos elválású, hajlott andezit feltárása azok számára is izgalmas látványosság, akik csekély érdeklődést mutatnak a földtudományok iránt. 

Ez se semmi..

Bér mellett, a lankák közti kőfejtőben található a világszerte is ritka, oszlopos elválású, csúszdaszerűen hajlott andezitfeltárás. Annak ellenére, hogy mesterséges, nagyon is természetesnek hat, hiszen a mohával fedett kőlapok sűrű erdő szorításából bontakoznak ki. A béri andezitömlés az elmúlt évtizedek szinte minden magyarországi földrajztankönyvében szerepelt illusztrációként, bár nem tipikus megjelenési formája e vulkáni kiömlési kőzettípusnak: ez a formavilág általában a bazaltra jellemző.

A béri andezitcsúzda

És hogy miért egy egykori kőfejtő mélyén lelhető fel ez a páratlan látványosság, ha kiömlési kőzetről van szó? Mert a kb. 15 millió éve működött vulkán lávaanyaga törmelékes kőzetek repedéseibe nyomult, és sosem érte el a felszínt. A mélyben kihűlve andezitté szilárdult, és végül a bányászat következtében került a felszínre (igaz azonban, hogy a külső erők is pusztították a fedő üledékeket). A hajdani Holczer-bánya kemény andezitje jó építőanyag volt, és például sírkövek megformálására használták.

Bakancslistás hely!

Valóban mintha csúzda lenne

A kihűlése közben zsugorodó andezitláva egyre szilárdabb testét repedések járták át, ezek mentén váltak el az oszlopok. A hasadékok, melyekben a folyamat végbement, hajlottak voltak, az andezit pedig ezekre merőlegesen szilárdult, ez alkotta meg a jellegzetes, csúszdaszerű formát.

Andezit csúzda

A közelben kőtár található, ahol a környező táj kőzeteiről és az „andezitcsúszda" kialakulásáról többet is megtudhatnak a Bér felől érkező túrázók.

Megközelités: 

A buszmegállóból déli irányba tegyünk pár lépést a Fő téren, majd a Bér-patakon átkelve forduljunk jobbra! Innen 1,3 km-en keresztül a Z+ jelzést kövessük! A kereszteződésben térjünk balra a Z jelzésre! 1,2 km után ebből ágazik ki a Z▲ jelzés, ami a célunkig vezet (összesen 2,6 km).

Egész évben ingyenesen látogatható.

Érdemes felkeresni!
Hiszem,hogy az ilyen helyek nem véletlenül kerülnek elém.Most is "véletlen" hozta fel a facebook egyik megosztása,én pedig utánajártam és hát birizgálja is a fantáziám.Nem mondom,hogy valaha is eljutunk majd ide,főleg ahogy most kinéznek a dolgok,de hátha...Hátha valóban nem véletlen került ez elém,mert odafönn tudja valaki,hogy érdekel az ilyesmi....

2026. július 12., vasárnap

Megint 27!

 Egy normális világban most ünnepeltük volna meg Gergő 27.születésnapját.Őt ismerve ezt minden valószínűség szerint egy túrával tettük volna meg,még akkor is,ha esetleg úgy alakult volna az élete,hogy már megálapodott volna.De ez egy nem normális világ,egy nem normális élet és én most tértem haza a temetőből.Gergő sírjánál voltam.Egyre nehezebbek az évek és az utolsó túra óta valami átok ül rajtunk,mert a szokásosnál is nagyobb szenvedésen megyünk keresztül.Pedig...abban a normális világban valami szép helyen lettünk volna ismét.Talán végigmentünk volna újra a Salabasinán,vagy felkapaszkodtunk volna újra a Baglyasra.Csodaszép is lehetett volna minden.De nem lett az.

Gergő diadalittasan miután legyűrtünk egy nehéz aladályt a Salabasina-árokban

Mennyi mindent végigjártunk volna ha az elveszett évek nem vesztek volna el.Rengeteg túra,rengeteg élmény amit együtt élhettünk volna át.De Gergő születésnapja már nem ünnep,hanem az emlékezés napja.Persze minden nap az,de ez fokozottan.Ezen a napon a szokásosnál is jobban hiányzik és ha egy ideje nem,de ezen a napon legördül egy-egy könnycsepp is.Az élet ezen a napon az átlagosnál is nehezebb.

Nagyon sokat foglalkoztam az elmúlt években a spiritualitással a túlvilággal,de még mindig nem tudom biztosra,hogy van-e túlvilág,vagyunk-e még odaát és nem hiábavaló itt semmi.Bár minden porcikán,minden idegszállam,minden tapasztalásom azt mondja,hogy igen,vagyunk odaát és ott sokkal jobb mint itt.És Gergő vár,figyel és vigyáz rám.

Egy boldog bohóckodás amikor az Egyenes át még nem emléktúra volt...

Szinte mindent megírtam már rólunk és most nem jut eszembe olyan sztori amit még nem.Csak azt tudom,hogy ma Gergő születésnapja van és ezmellett ma sem mehetek el szó nélkül,hiszen ő ennek a blognak a főszereplője,ő érte van,az ővé.Én csak írom amit súgall.Gergő ma lenne 27 éves,1999 nyarán egy meleg júliusi éjszaka végén született pár perccel korábban mint a nap.Aztán 19 évvel később pár perccel a napfelkelte előtt ment el.Borzasztóan hiányzik,a másik felem volt,a jobb kezem,a legjobb barátom.Rendkivül üres vagyok nélküle és sokszor értelmét sem látom annak,hogy én még itt vagyok,hiszen sokkal jobb hely lehetne ez a világ nélkülem...

Viszont maradnom kellett,gondolom most azért,hogy Mónit ápolhassam,de a nap szintű jajjgatása már felemészt engem is.Rendkivül lassan gyógyul az orbáncos lába,ami fájdalommal is jár,csak közben már én fogyok el.Közben se túra,se meccs nincsen,a két dolog amiben még láttam némi értelmet,hogy élek.Nem tudom milyen idők jönnek.De a jelen nagyon nehéz.

Itt a következő pillanatban beszakadt Gergő alatt a föld és sutty,szerencsére baj azért nem történt!

Szóval Gergő ma lenne 27 éves,tudom ennek odaát jelentősége már nincs.Itt még számontartjuk és emlékezünk.Szóval akkor boldog születésnapot kisfiam.Most nem tudtam mást írni bocsi....