Királynői séta Komárnoban

Az évek ködfátyolán át eszembe jutott egy kiránduláska életem egyik nagy szerelmével akit e blog berkein belül csak Királynőként emlegetek (olvashatsz róla még: ezen a helyen ).

Megvallom az öszintét: ha a feledés homályába nem is merültek ezek az emlékek,azért már rég nem gondoltam rá...de most egy véletlennek köszönhetően eszembe jutottak.

Akkor ott erről sajnos semmiféle fénykép nem készült,nem is készülhetett,mert nem volt nálunk fényképező.Azóta már van annyi sütnivalóm,hogy bárhová is megyek viszek fotó eszköszt.Na,de akkor nem készült ugye semmi,így e sztorit kénytelen vagyok az interneten talált képekkel illúsztrálni,napok óta keresgéltem,de nagyon olyant sem találtam ami visszaadja azokat a helyeket ahol pont jártunk,ráadásul nagy hó is volt,ilyeneket meg nagyon nem találtam...szóval bekell most érni azokkal amiket felleltem.

Akkor üljünk be az időgépembe és utazzunk vissza.

Az időpont 1990 december közepe táján.Nem emlékszem pontosan...

talán december 8.?

Komárno a hóban

Vonattal érkeztünk meg Komáromba.Nem tudom már mi volt az elképzelés,azt sem,hogy mi volt a kiruccanás célja és miért éppen Komárno volt az úticél.Arra viszont igen,hogy a Királynő gyakran megfordult ez idő tájt a Felvidéknek ezen a részein,így valahogy biztos köze volt ehhez a dolognak.Nagy hó volt,akkoriban még december volt a december....Egy hónappal voltam a seregből való leszerelésem után.Leszállva a vonatról a komáromi vasútállomáson,azonnal a közeli Duna felé vettük az irányt.Kisebb kis dombocska volt a Duna partján,tán több száz méteren húzodott a határ (mert ugye az is itt volt a Duna közepén) magyar oldalán Komáromban.A Királynőnek ezt látva kedve szottyant csúszkálni (....),egye fene csúszkáljunk....Így seggre csücsülve a dombocskán csúszkáltunk lefelé a jelentéktelen lejtőn.Miután a csúszkálástól némiképp megfájdult fenséges kis pópója hógolyózásba kezdtünk...Na így teltek a kirándulás vagy inkább kiruccanás első percei.

Jégzajlás valahol Komáromnál,akkoriban nem volt ennyire durva

Ezután mentünk fel a komáromi hídra,mi is a neve?Erzsébet híd?Alighanem.Akkoriban még nem lehetett csak úgy átmenni a két ország határán,kellett útlevél.Az volt nálunk,de a túlparton a komárnoi határörök figyelemre sem méltattak.Mentünk hát be az ekkor még csehszlovák városba.Elözöleg persze váltottunk cseh koronát,az euro ekkor még nem létezett erre.A hóban egy kellemes kis városkára leltünk,rendkivül hangulatos volt amennyire emlékszem belőle.Egy hangulatos utcában mentünk épp és arra világosan emlékszem,hogy azt éreztem:mintha valamiféle Holle anyó mese helyszínén járnánk.Nagyon tetszett ez a rész.Aztán bementünk egy áruházba azt,hogy minek már nem tudom.Ami megvan ebből az az,hogy a táskákat még azelőtt lekellett rakni,hogy bementünk a vásárlói térbe...Akkoriban csehszlovák barátaink még nem tartottak ott ahol manapság,a fejlödésnek ekkor még nem igazán volt nyoma.Például nem lehetett nálunk kapni csokoládét...viszont a Királynő elmondása alapján a konzerveik finomak voltak,így vettünk hát párat.

Talán ez a kép emlékesztet legjobban az akkori hangulatra

Valamerre még sétálhattunk de,hogy merre azt már nem tudom,ami megvan még:egyre inkább kiértünk a belvárosból egy lakótelepre ahol elképesztően szürke panelrengeteg fogadott.Itt már nem volt tapasztalható a belvárosi varázslatos Holle anyós hangulat.Itt is egy boltra leltünk,bementünk valamit venni mert már éhesek kezdtünk lenni.A bolt leginkább egy mai Pennyre emlékeztető valami volt,annak színvonalától ekkor persze messze elmaradva.Csokoládé itt sem volt.Volt viszont valami elképesztő fonomságú kifli és franciasaláta.Ezeket vettem kajcsizni.Valóban elképesztően finomak voltak.

A szürke panelek között már nem volt kedvünk sétálni,így visszafele vettük az irányt a belvárosba.Nem nagyon lakhattunk jól,mert kedvünk támadt egy hamburgert is megenni.Találtunk is egy hamburgerezőt.Nem kellett volna...A hamburger nem sokkal maradt el az elöző bejegyzésemben emlitett szerbiai hot-dogtól...na ennek még azért normális íze volt,de így festett akkor egy csehszlovák hamburger: zsömle,benne a hús és némi pirosarany...Na ehhez képest hozzáteszem mára már óriásit fejlödtek,hiszen 26 évvel később a szlovákiai Párkányban fiammal rálelünk majd a világ legfinomabb hamburgerjére...

Talán itt is voltunk?A jó ég tudja...

Mi ezek után a híd fel vettük az irányt és átjöttünk a magyarországi Komáromba.Lehet,hogy itt ettünk aztán normális hamburgert,már nem emlékszem,csak halványan rémlik valami.Itt is bementünk a belvárosba,itt is volt valami áruház,de aztán,hogy bementünk-e,meg merre mentünk az nincs már meg...A vasútállomásra visszaérve megvártunk egy vonatot azzal távoztunk erről a helyről.Hát durván ennyi ami megmaradt ebből.Fura,hogy évek óta eszembe sem jutott,de egy véletlen most előhozta.Ezek szerint ott volt ez valahol a szív nagyon mélyén...mintahogy a Királynő is ott van az összes többi Királynővel együtt.Ha valami előhoz még emlékeket bármelyikükkel kapcsolatban,azokat leírom majd ide.

Az elveszett útlevél

Az elöző bejegyzésem írásakor eszembe jutá még egy sztori,alig korábban egy héttel mielött a havas Mecsekbe indultunk,lementünk a szerbiai (akkor még jugoszláv) Szabadkára.A hírhedt piacra terveztünk egy bevásárló utazást.El is indultunk,én a bátyám annak havarja és két nő,egy régi 1500-as Ladával...Tesóm ült elöl a haverjával,én hátul a két csajszi között.Aligha kívánhat kellemesebb utazást magának az ember...

Semmi jele nem volt azon az október végi napon,hogy egy hét múlva hatalmas hó lepi el az országot.Még viszonylag jó időben vágtunk neki az útnak.

A Tompai határátkelő

Keresztül vágtunk az Alföldön,főleg az 53-as főútvonalon haladva.A Lada öt emberrel is szinte repült.Viszonylag hamar elértük az akkoriban még nyugis Tompai határátkelőt.Még jóval a jugoszláv háború előtt voltunk,migránsokról sem hallott ez idő tájt még senki.A határra érve azonban így is kellemetlen meglepetés ért.A határőr ki tudja miért engem nézett ki magának.Ki kellett mászni az autóból és bemenni az őrszobára vagy mi volt az.Kipakoltatta velem a zsebeim és átmotozott.Nem volt mibe belekötnie,így visszamehettem a kocsiba.Amúgy ekkor én legalábbis 300 márkát hoztam magammal (euro még képzeletben sem létezett).Ezt szándékoztuk majd beváltani valahol Szabadkán.

A határ jugoszláv oldalán csak legyintettek a határörök,mehettünk simán tovább.

Szabadka október vége felé

Az út a határtól Szabadkáig,hát nem igazán kötött le,keresztül mentünk egy falun (talán Kelebiján?) amelyben semmi szépséget nem fedeztem fel.Beérve Szabadkára,első látásra a város sem nyerte el tetszésemet.Leparkoltunk a piac közelében,aztán rögtön találtunk megfelelő embereket a márka beváltása ügyében.Akkor a 300 márkáért kaptam 1 millió dínárt.Elöször életemben milliomos voltam!Na persze sokat nem ért,de odakinn jóval olcsóbb volt minden.Így a piacot végig böngészve alaposan sikerült bevásárolnom úgy,hogy félmillió dínárom még maradt is.Vettem egy csomó polót,farmert,zoknit,vettem kabátot na és a helyi specialitást rízses csokit.Két órát kobászoltunk a piacon ahol aztán minden környékbeli nemzet fiát meglehetett találni...Mivel még mindenkinek maradt pénze,úgy döntöttünk a belvárosban is szétnézünk.

Szabadka belvárosa

A belvárosnak már voltak olyan részei amik tetszettek.Végül is hiába hívták ezt itt ekkor Jugoszláviának,ez egy régi magyar város volt...A belvárosban is sikerült bevásárolni.Itt vettem meg ekkor életem legjobb cípőjét (ezt ekkor még nem tudtam) egy simodot,amely 8 évig szolgált aztán engem.Bevásárlás után megéheztünk.Elmentünk hot-dogot enni.Miután beleharaptam a kivülröl jól kinéző hot-dogba határozottam az az érzésem támadt,a hús fura íze után,hogy kutyát eszem...nem tudom az volt-e valóban,de nem kellett többet beleharapnom a hot-dogba...ment a kukába.Fura volt az utcákon szerbek között járni,de semmi gond nem volt.Még egy élelmiszer boltba benéztünk,itt kaptunk végre valami ehető kaját is.

Szabadka szép arca

Mikor mindennel végeztünk és a pénzünk nagy része elfogyott,ideje volt visszaindulni haza.El is indultunk.A határ előtt centiméterekkel jött a feketeleves...a soförünk,tesóm haverja ekkor döbbent rá,hogy az útlevelét elhagyta...Miután végigfutott rajtunk az első döbbenet,elkezdtünk gondolkodni,hogy mi is legyen,hol veszhetett el az útlevél.Ha nem lesz meg hogyan jutunk haza?Lekell menni Belgrádba a magyar követségre ideiglenes papírokért,hogy áttudjunk menni a határon?Aztán az agyalások közepette eszébe jutott a pilótánknak,hogy valószinüleg a szabadkai piacon veszhetett el az útlevél,amikor egy farmert próbált fel kitette az asztalra...Na akkor irány vissza a szabadkai piacra!Rekord idő alatt odaértünk...

A nemzetközi piac

Némi keresgélés után ráleltünk arra a helyre ahol a farmert próbálgatta a pilótánk.Szerencsére az eladók magyarok voltak és még nagyobb szerencsére náluk volt az elveszett útlevél!Látták,hogy valaki otthagyta az útlevelét,elrakták,gondolták majd csak hiányolja azt visszajön...Hát így lett meg nem kis szerencsére az útlevél...Mi van ha ezek az emberek nem magyarok?Vagy ha idő elött összapakolják az árujukat,mondván mára ennyi volt...sose találjuk meg őket,azt lehet még a mai napig valahol Szerbiában keverünk...

A jó istenke ekkor tán még szeretett és fogta a kezem,kezünket,így aztán rendesen hazaértünk a kalandos nap után.Jól bevásároltam életem első milliójából...

Rövid ideig milliomos lehetettem...

A kivülrekedt vár

Tán a földkerekség egyik legaranyosabb vára,már ha várak esetében használhatunk ilyen jelzőt,Salgótarjántól északra dacolva az évszázadokkal egy vulkálni kúpon emelkedik Somoskő vára.A romjaiban is meginditóan gyönyörü ás látványos vár,valamint a környék fenséges tája sem tudja velünk feledtetni azt a tényt,hogy a vár a Trianoni békeszerzödés következményeként országhatáron kivül rekedt.Mégha csak 10-15 méterrel is...

Eresztvény felöl jövet az első pillanat amikor feltűnik a vár

Maga Petőfi is járt itt 1845-ben,őt is rabul ejtette az akkor még nem ennyire látványos vár.

Így ír élményéről: 

"Somoskő nem nagy vár volt, nem is nagy helyen fekszik, de bámultam építését, mely gyönyörű öt-hatszögű kövekből van".

A sors úgy hozta,hogy ez elmúlt egy évtizedben elég sokszor megfordultam itt,legutóbb épp két és fél hónapja.A várba szinte első látásra beleszerettem.Az egyik kedvenc váram lett.Megér egy külön blogbejegyzést ez a nagyszerű építmény!

Somoskőre érve ez a látvány fogad

Somoskő várat minden valószínűség szerint szintén a Kacsics

nemzetség valamelyik ágának tagja építhette a tatárjárás
után, pontos adatot azonban nem ismerünk a megvalósítás idejéről.
Nevét a vár az alatta elterülő kis faluról, Somoskőről kapta. Az 1560-
as években Balassi Bálint gyakran látogatott ide Losonczy Annához,
emléküket egy hangulatos pihenőhely őrzi a Salgóbánya felé vezető
Petőfi-sétány mentén.

A somoskői várat 1574-ben harc nélkül foglalta el a török, visszafoglalására
a salgói várral egy időben, 1593-ban került sor. 1605-ben
a Habsburgok ellen harcoló Bocskai csapatai szállták meg, majd a
király tulajdonába került.

Itt vagyok a vár alatt a Petőfi ligetben

I. Lipót király elrendelte a vár lerombolását, azonban annak csak

részlegesen tett eleget az akkor zálogbirtokos, Ráday Pál: a várat
kiégették, de a falakat nem rombolták le teljesen.

Sokáig semmi sem történt,ugye a Petőfi látogatáson kivül nem nagyon említ semmit a

krónika.Majd a Trianoni gyalázat következtében a vár Csehszlovákia tulajdonába került.

Bár egy nagyszerű orvos Dr.Krepuska Géza egy életmentő mütéttel kitudta harcolni,hogy a már elcsatolt Somoskő és Somoskőújfalu visszakerülhessen Magyarországhoz,a várat már nem sikerült megmenteni....

Így az a helyzet állt elő,hogy a gyalázatos trianoni határ éppen a vár alatt húzodik,szinte tényleg csak centiméterekkel mérhető távolságban...

Az igazi hazafinak számitó Dr.Krepuska Géza emlékműve a vár alatti ligetben megtalálható.

Gergő a határon,centiméterekkel a vártól...

A Cseh majd Szlovák állam tulajdonába került várat sokáig mostoha gyerekként kezelték új gazdái,aztán az 1970-es években elkezdték felújítását.Ekkor került a nyugati toronyra a "sapka" is.Ám a munkálatok sajnálatos módon valószinüleg pénz források elapadása miatt abba maradtak.Bár lehet,hogy nem is sajnos,hiszen a vár így néz ki mesebelien,így van neki igazi hangulata.Bár ez csak az én véleményem.

Szlovák barátaink aztán lassan-lassan kezdenek rájönni,hogy mekkora érték a vár.Rengetegen látogatják és személyes tapasztalatom alapján azt mondom,hogy inkább Magyarországról.Persze szlovákokkal is találkoztam itt azért bőven.

Így aztán annyit tettek még a szlovákok a várat illetően,hogy a keleti torony tetejét befedték 2010-ben és kialakitottak ott egy kilátót.Gyakorlatilag vár két tornya tehát kilátóként (is) funkciónál.

A várudvar egy része

A vár bár Somoskő település felett található mégis Siatorska Bukovinkához,azaz Sátorosbányához tartózik manapság... Szlovákia felöl léphetünk be a csodás építménybe gyakorlatilag jelentéktelen összegért.Ma már Magyarország felöl is megközelíthetjük a várat,ez nem volt mindig így,hiszen az EU-s tagság előtt itt a határvonalon kerítés húzodott és nem nagyon lehetett itt úgy mozogni mint manapság.

A várba belépve egy romos mégis szép várudvaron találjuk magunkat.A két tornyon kivül a vár minden zúgába betudunk szinte menni,alagút is van az udvar alatt ami a keleti toronyhoz vezet.Sok helyről pompás kilátás élvezhető,szinte 100%-os a körpanoráma!

A vár zúgai

A vár északi oldalán – szintén szlovák oldalon – található a híres

bazaltömlés. A csaknem 500 méter tengerszint feletti magasságból
kihajló, mintegy 16 méter hosszú oszlopok orgonasípokra hasonlítanak.
A bazaltömlés része a Bükkrétpusztáról (Siatorska Bukovinka,
Szlovákia) kiinduló geológiai tanösvénynek.

Kicsivel lejebb találjuk a kőtengert ami egy nagy bazaltmező sok ezer kővel.

További séták,túrák tehetők ha lejebb megyünk az úton az érdekességek a látnivalók nem fogynak. (ezekről olvashatsz ebben a bejegyzésemben ).

Magyar oldalon a vár és a határ alatt pedig megtaláljuk a Petőfi ligetet.A ligetben van a Petőfi kunyhó amely a költő ide látogatásának emlékét őrzi.Ezenkivül rengeteg emlékművet találhatunk a csodás ligetben valamint vármakett kiállítást is!

Vannak padok,asztalok ahol pompás környezetben pihenhetünk!

Szlovákia felöl sem csúnya a vár...

A várat és csodás környezetét mindenkinek ajánlom aki egy igazi jót akar kirándulni.Olyan látnivalók olyan lehetőségek vannak itt amelyeket vétek kihagyni!

A bátrabban ne elégedjenek meg csak a vár meglátogatásával,hisz továbbmenve még számtalan csoda várhat a vándorra!

Na de ahogy azt Rockenbauer Pál mondaná,mindenféle leírásnál,filmnél és képnél sokkal sokkal többet ér a személyes élmény!

Vár(ak) a Macskalyukból

A kocsmáros

Nem is tudom,hogyan kezdjem ezt a bejegyzést.Járom a világot,vagy ha úgy jobban tetszik szűkebb környezetemet az országot és a környező vidékeket.Egyre kevesebbszer mondhatni nagyon nagyon néha kerül utamba egy-egy jó ember.A mai eldurvult világunkban szinte teljesen el is vesztettem az emberekben az emberiségben való hitemetAz még hagyján ami a világban folyik jelenleg (az se semmi persze),de az,hogy ott egy híres közösségi oldalon kommentekben csak az egymás fikázása megy,magyar a magyarját szapulja,a kint rekedt magyarokat mindenféle gyalázkodó jelzőkkel látják el...nekem már kicsit sok.Aztán ott van még a folyamatos állatkínzások,elcsodálkozom sokszor egy-egy ember,hogy süllyedhet le ilyen mélyre...Aztán az,hogy a pénzért mindenen és mindenkin átgázolva másokat aztán alaposan lenézve élnek emberek...és még sorolhatnám...szóval kész öröm és felüdülés ha nagy ritkán belebotlok egy-egy jó emberbe.

Ezek aztán olyankor visszaadják az emberiségben való hitem és talán abban is,hogy az Isten mégis jó...

Püspökszentlászlói kastély

Vajon merre kell indulnunk,hova kell mennünk,hogy legalább egy jó emberrel találkozzunk?Ki tudja...útjaimat e téren nem vezeti és nem is vezette a tudatosság.Nem azzal a céllal indultam el sehova se,hogy én most jó embert találjak,de hál isten volt,hogy szembejöttek...Gondoljak csak Sándorra,akiről bőven van szó e blogban.Őt mintha Isten küldte volna nekem,hogy megtanitson a jó dolgokra és utat mutasson hogyan kell átvészelni a zord időket is.Vagy gondoljak Tiborra akit mostmár a barátomnak is mondhatok,aki csak úgy spontán ismeretlenül is vendégül látott minket az egyik mecseki túránkon,sőt elvitt csuda dolgokat mutatni.Ő lett aztán a püspökszentlászlói kastély vezetője,nekünk persze külön tárlatvezetést tartott...Aztán szívesen gondolok a hölgyre a dömösi prépostsági altemplom üzemeltetőjére.Egymaga tartja szinte életben a templomot,közvetlensége és kedvessége révén klasszul elbeszélgettünk vele is.Talán még sorolhatnám,de hirtelen ők jutottak eszembe.Túrám ezúttal Garamkövesdet keresztezte,mivel már elég nagy szomjúsággal küzködtem idejövet,úgy döntöttem bemerészkedünk a helyi kocsmába egy jó sörre.A lehető legjobb ötlet volt minden értelemben.

A garamkövesdi kocsma

Hétfő volt.Azt tudni kell,hogy Garamkövesdet Szlovákiában találjuk meg a Burda-hegység nyugati lábánál festői környezetben.Szóval a kocsmában senki sem volt hétfő dél körül...kértem egy jó sört fiamnak pedig üditöket.Ekkor szólt hozzánk elöször a kocsmáros gyönyörü felvidéki tájszólásban.Egy 50 körüli férfi lehetett.Kiültünk a kocsma teraszára meginni a frissitőnket.Szavak nincsenek rá mennyire jól esett...A kocsmáros kijött hozzánk,érdeklödött honnan jövünk hová tartunk.Elmeséltem és a legnagyobb döbbenet vagy inkább meglepetés akkor ért,amikor azt kérdezte,hogy én vagyok-e az aki azt a Burda-hegységes videót feltöltöttem a you tube-ra.Mondtam,hogy igen.Felemelö érzés volt a tudat,hogy a világnak e részén a videó álltal rám ismertek.Innentől kezdve aztán remekül elbeszélgettünk a kocsmáros úrral.Kértem is még egy kört,nekem is fiamnak is.Sokmindent elmondott az úr az ottani dolgokról,körülményekről én meg a túráinkról az otthonunkról,valahogy mindvégig éreztem a levegőben valami jót...nem tudom megmagyarázni,de valami nagyon jó érzéssel töltött el az egész dolog.

A kocsmáros (illúsztráció)

Hallottam róla korábban és aztán személyesen is meggyözödtem róla,hogy a kinti magyarok,a felvidéki magyarok mennyire kedvesek és közvetlenek.Most a kocsmáros úr személyében erről újra meggyözödhettem.Kicsit távol otthontól egy idegen országban egy kocsmában magyarul beszélgetve a helyi erőkkel fantasztikus dolog volt.Persze az idegen ország itt idézőjelben értendő,hiszen elszakitott magyar területekről van szó.Az úr kedvessége és közvetlensége feldobta az amúgy is kellemes napot.Lassan nekünk persze tovább kellett menni,de örültem a találkozásnak!Annyi vér lehetett volna még az ereimben,hogy a nevét megkérdem,de amilyen hülye voltam még a kocsma nevét sem jegyeztem meg...Ettől függetlenül úgy érzem ismét egy jó emberrel hozott össze a sors.Ha valaha is erre járok még ami elképzelhető,akkor kizárólag csak ebbe a kocsmába fogok jönni frissitőért!Bár hozzá kell tennem amikor tavaly ugyanitt jártunk akkor egy másik kocsmába mentünk be,ott egy hölgy volt az is kedves volt és rendkivül gyönyörü...Szóval legközelebb mindkét kocsmába betérek úgy döntöttem!

Az Isten áldjon meg minden jó embert a világon!

Az egyre jobban kedvelt Garamkövesd

Szóval nem kell sok,hogy az ember kicsit feldobodjon.

Ajánlom ezt a bejegyzést minden kint rekedt magyart gyalázóknak és a népligeti büféseknek is...!

Túra a Kovácspataki-sziklákhoz

Tavaly szemptemberen amikor ugyanitt lecsapott ránk a vihar és részben elmosta a túránkat,döntöttük el,hogy idén megismételjük ezt a túrát,remélhetőleg most jó időben.(a tavalyi túra sztoriját ezen a helyen olvashatjátok el).Hát most az időjárásra semmi panaszunk nem lehetett,derült időben érkeztünk meg már reggel negyed 9-re a határ menti Szobra.A közlekedés is kifogástalan volt ide,minden adva volt a jó kedvhez és egy jó túrához.El is indultunk a szobi vasútállomásról a vasút mentén.Itt érjük el a közeli Ipolyon átívelő vasúti hídat,melynek két oldalán szerencsére jól járható járda van,így biztonságosan át lehet rajta kelni a túrázóknak és a bringásoknak is!

A szobi állomásról indultunk.
Távolabb látszik az Ipoly hídja,azon van az országhatár.

A határ amúgy a híd közepén van,itt nem jelzi amúgy semmi más,csak egy M/SK felírat a híd egyik oszlopán.Két oldalt a parton ugyan van egy-egy határkő,de ez ne tévesszen meg senkit.A határ a híd illetve a folyó közepén van!Amúgy a hídról csodás a rálátás a fantasztikus Ipoly folyóra.Átkelve a hídon búcsút vettünk a nemzetközi vasútvonaltól (Budapest-Prága),de aztán majd néhány óra múlva újra érintettük azt,de erről majd később.Lementünk az Ipoly partjára a híd alá,gondoltuk egy hüvős helyen majd megkajálunk,de elég nagy volt a dzsungel a növényzet mindent benőtt,így erről a tervünkről letettünk.Egy felé ment az út ami nem volt jelzett turistaút,de adta magát a dolog,eltévedni nem lehetett.Útra keltünk Helemba és a Burda-hegység felé.

Az Ipoly

Az út a hídtól Helembáig egy mezőn halad keresztül,azonban a környék hegyei pazar látnivalót adnak!Délre a Visegrádi-hegység látszik,keletre a Börzsöny.Észak-nyugat felé pedig a Burda.A hídttól kb.2-2,5km séta maga Helemba,a határmenti szlovák falu amit főleg magyarok laknak.Meglepő volt ahogy beléptünk a faluba a hangszorókon elkezdett szólni egy magyar dal.Mintha csak igy akartak üdvözölni minket.Demjén Ferenc Szerelem első vérig c. dala szólt a villanyoszlopokra szerelt hangszorókból.Mintha egy mesevilágba csöppentünk volna...Itt is lementünk az Ipolyhoz,de itt is alkalmatlan volt a hely megkajálni.

Úton Helembára

Helembán mivel tavaly részben már körülnéztünk,úgy döntöttünk,hogy ezúttal olyan helyre próbálunk menni ahol tavaly nem jártunk.Így felmentünk a falu felett a hegyen található temetőbe.Olvastam valahol,hogy érdemes felmenni.Valóban érdemes volt!Egyfelől a kilátás fenetikus volt!Másrészt a sírok is érdekesek voltak.Gergő arra volt kiváncsi,hogy magyar nevek vannak-e a sírokon.Nos 98%-ban magyar nevek voltak!Rengeteg síron volt valami szent kép is!Nagyon sok olyan sír volt amelynek "lakója" még nagy Magyarországon született,olyanok akik az 1800-as évek vége felé.Na ők voltak azok akik alaposan megszopták Trianont...ez a gondolat kicsit meghatottsággal töltött el,így inkáb megcsodáltam a kilátást.Főleg dél felé láttunk,arra a határ 2,5km-re lehetett,látni lehetett a Dunát és a Visegrádi-hegység vonulatát.Szép volt!

A helembai temető

Szent képek a sírokon és a kilátás

A hátsó bejáraton jöttünk be a temetőbe,de megleltük a főbejáratot amelynél csodás székelykapu állt.Itt mentünk ki és a temető alatt a hegyoldalban végre találtunk egy hüvős helyen egy padot ahol végre megtudtunk kajálni.Ennek végeztével lementünk a főutcára ahol a kedves felvidéki magyarok rendre köszöntek...elmentünk a falu végéig,ahol a helységnév táblánál fotózkodtunk egyet (gyüjtsük a helységnév táblás helyeknél készült képeket).Majd visszajöttünk a végre jelzett turistaútig.Nem volt más hátra behatoltunk a Burda-hegységbe.

Helemba tábla (látjátok a Nagy.Magyarország matricát?)

A Burda-hegység talán magyar nevén ismertebb: Helembai-hegység vagy Kovácspataki-hegyek,lényegébe a Börzsöny nyugatra elnyuló részének tekinthető.Nem igazán magas,a legmagasabb pontja 395 méter.Kevés jelzett turistaút van a hegységben,ezek legújabbika egy kék színű "C" jelzés volt.Ami azthiszem,körtúra jelzés akart lenni.Nagyjából az útvonalat is sejtettem,de mivel ez tavaly még nem volt,így a térképünk nem jelezte.Valószinüleg feljött a Kovácspataki sziklákhoz majd lement Kovácspatakra és Helembára.Mi a kék jelzésen mentünk,de jött velünk a C jelzés is.A Nagy-völgyben haladtunk mint tavaly,de egy ponton a kék leágazott felment az Ipoly kulcsosházhoz (arra mentünk tavaly).Mi maradtunk a "C"-n ez is ment fel a hegyre,de megsprórolta a kulcsosházi kitérőt,ezzel legalább 3-4km-et spóroltunk meg.Kissé ingeszegény,de szép erdőben haladtunk.

A Burda mélyén

Felérve a hegyre újra találkoztunk a kulcsosház felöl jövő kékkel.Itt dörgött elöször az ég a tavalyi túrán...behatolva az itteni erdőbe,elértük azt a pontot ahol tavaly lecsapott ránk a vihar.Most nyugodt volt mindent.Bár már kánikula volt,a hüvös részeken ez nem volt vészes.Hamarosan elértük a Király rétet ahol a tavalyi viharban egy kis menedéket találtunk,egy etető szerű fa épitményben.A rét szép volt és egy vadászles is volt itt,erre nem emlékszem tavaly észrevettünk-e vagy itt volt-e?Valószinű nem,mert akkor célszerűbb lett volna ide menekülni a viharban...

Király-rét a vadászlessel

A rét után némi emelkedő következett,de nem túl vészes és nem túl hosszú.Elértük túránk legmagasabb pontját ami 344 méter volt,itt csatlakozott be a piros jelzés ami Kovácspatakról jött és ez kisért tovább minket Garamkövesdig.Hamarosan elértük a hegység déli részét és már itt is voltunk a Kovácspataki-szikláknál,de nem a sziklák voltak az érdekesek (persze azok is),hanem a kilátás!Amit tavaly nem láttunk a sűrű párában az most maradéktalanul élvezhető volt!Csodás volt a kilátás a szlovákiai Kovácspataki-sziklákról Magyarországra!Alattunk a Duna vonala volt látható,szemben a Visegrádi-hegység,látni lehetett a Prédikálószéket és a Dobogókőt is,ellenkező irányban pedig tökéletes rálátásunk volt Esztergomra!

Kilátás a Kovácspataki-sziklákról

Mentünk a gerincen,több helyen is kiváló kilátásunk volt,az egyiknél megebédeltünk csodálva a környező világot.Sajnos a hegységben nincs forrás,ez kellemetlen volt mert vízkészletünk fogyóban volt és egyre melegedett is.A melegedő víz meg nem vette el a szomjunkat.Így a kilátások megcsodálása után  a piros jelzésen haladva fokoztuk a tempót,minél előbb leakartunk érni Garamkövesdre ahol elterveztem iszok majd egy jó sört.Persze lefelé is fantasztikus volt az út.A Burda nyugati lejtőjén pompás kilátás nyilt Garamkövesdre és Felvidékre.

Alattunk Garamkövesd

Ahogy betettük a lábunkat Garamkövesdre szintén megszólalt a zene...!Mintha csak minket vártak volna esküszöm,ez nem lehetett véletlen...Lehet bevolt kamerázva az út és amikor azt látják,hogy idegen érkezik,ráadják a kakaót?Itt is egy magyar dal szólt,de nem ismertem fel melyik,talán valami Zámbó Jimmy dal lehetett.Mindenesetre furcsa volt,de nagyon király.Legnagyobb örömre rögtön egy kocsmába botlottunk bele,ahol alighanem túránk legfantasztikusabb élményében lett részünk!

A garamkövesdi kocsma

Senki nem volt a kocsmában csak a kocsmáros,akiről hamar kiderült,hogy egy fantasztikus ember.Elkezdtünk beszélgetni vele,vagyis inkább ő velünk.Szép felvidéki tájszólásban beszélt,kiderült,hogy látta a tavalyi Burdáról szóló videónkat amelyben ugye mondtuk,hogy idén júliusban visszatérünk.Na innentől kezdve aztán kitünően elbeszélgettünk vagy egy órát.Igazán élvezetes volt és ez az ember a röpke egy óra alatt visszadta az emberekben való hitem...réges rég meggyözödtem róla,hogy az emberek az emberiség rossz...és rossz úton jár...erre itt távolt otthontól jön egy ember aki bármiféle tudatosság nélkül meggyőz ennek a ellenkezőjéről...Szóval ha bármikor is erre járok,csak ez a kocsma kerülhet szóba!A sör is kitünő volt amúgy,ittam is kettőt!

Garamkövesd déli vége (eleje) a sziklák alatt

Szóval úgy gondolom a garamkövesdi kocsmárost megválasztjuk az év emberének!Végre csillapitva a szomjunkat haladtunk tovább.Tavaly a falu északi része felé hagytuk el a települést,most dél felé mentünk.A falu végén a sziklák alatt igen kellemes volt,ám következett túránk legkellemetlenebb szakasza.Az út véget ért.Ahhoz,hogy áttudjunk kelni a Garam folyón két lehetőség adodott:visszamegyünk a falu északi részére ahol azon a hídon amelyen tavaly átmegyünk a folyón,vagy felmegyünk a sínekre és ezen megyünk át a folyón a vasúti hídon.Ez mellett döntöttünk.Igen ám,de ez itt a nemzetközi Budapest-Prága vasútvonal volt,jelentős forgalommal...Egy sínpár haladt itt.Járható út nem volt...Próbáltunk a két sín között haladni,de nem mindenhol lehetett,így a sínekre is rákellett lépni és azon haladni.Nagyon figyeltünk,jön-e a vonat...

Vagy fél kilométeren itt kellett haladni

Szerencsére jóval előbb mint ahogy azt látni lehetett,hallani lehetett a közeledő vonatot.Addig volt idő találni olyan helyet a sínek mellett ahova félre tudtunk állni.Így itt vártunk meg amig a vonat elhalad.Egy hosszú tehervonat ment el.Azon a sínen haladtunk tovább amelyen elment a vonat,gondoltuk néhány percig nem jön erre újabb...A híd aztán maga volt a csalódás...nem volt rajta olyan járda mint az Ipoly vasúti hídján...így a vasúton menve kellett átmennünk a kb. 150 méter hosszú hídon.Na nem mentünk,szaladtunk,hisz ha vonat jön akkor végünk...de rendben átértünk,amikor lementünk a hídról a Garam partjára,akkor húzott el a nemzetközi gyors azon a vágányon amelyen átjöttünk...Vigyáztak ránk az örangyalaink úgy tünt.

A Garam hídja

A Garam partján a híd közelében kellemes hüvösben volt hely egy nagyot pihenni.Hoztunk egy-egy hideg kólát a garamkövesdi kocsmából azt itt megittuk.Újabb vonat húzott el a hídon...A Garam nagyon szép volt.A Felvidéket átszelő folyó Magyarországot nem érintette...300 méterre lehetett innen a torkolat,elmentünk oda.Itt ömlött a Dunába a folyó még szlovák területen.A torkolat után a Duna menti töltésre tértünk rá,ezen mentünk Párkány felé.Mögöttünk a Burda vigyorgott még ránk.Itt már hatalmas volt a kánikula és a fák sem védtek minket,így leégtem kissé.Érdekes mert Gergő viszont nem.Egy emlékmű került elénk,amelyen magyar felírat is volt amelynek tanúsága szerint itt egy repülögép zuhant le a háború idején.Az áldozatok emlékére készült az emlékmű.

Az emlékmű

Innen már hamar beértünk Párkányba,ahol újra a híres sétálóutcán találtuk magunkat.Rengeteg jó nő volt itt...ettünk itt egy hamburgert a már jól ismert helyen.Szerintünk itt árulják a világ legfinomabb hamburgerjét.Ha itt járunk,ide mindig benézünk!Jártunk még egy sort az utcában,majd lassan-lassan elmentünk a Mária-Valéria híd felé.Persze a Dunához még kinéztünk.Imádjuk Párkányt,csodálatos város!Jövünk még szerintem ide.Nem volt más hátra a hídon átkelni Magyarországra.

Itt árulják a világ legjobb hamburgerjét és sok a jó nő a környéken!

Esztergomba még elmentünk egy szökőkúthoz,itt fejeztük be a túrát.Még egy boltba bementünk italokat venni az útra,majd kimentünk a vasútállomásra.Nem kellett sokat várni a vonatra.Elfáradva,de kellemes emlékekkel indultunk el haza.Budapesten még gyalog mentünk át a Nyugati pályaudvarról a Délibe...

Távolban a Burda a sziklákkal

Erre mentünk

Ahol Felvidék kezdődik

Tudtuk előre,hogy ez a túra az egész napunkat igénybe veszi,úgy is mondhatnám ez volt a leghosszabb egy napos túra,na nem távban,hanem időben.Éjjel kettő után kellett kelni és mire újra ágyba kerültünk az másnap éjjel egy óra körül volt.Tehát lényegébe 23 órát kellett fent lennünk,hogy megvalósíthassuk ezt a túrát.Persze megérte.Páratlan szépségű helyeken voltunk és már elözőleg a bakancslista összeállításkor ezt szántuk az év fő túrájának.A vonatunk éjjeli 3 óra 30.kor indult a dunaújvárosi vasútállomásról.Minden rendben volt vele,flirt révén kényelmes és gyors volt és nem voltak rajta sokan.Budapesten szálltunk át a salgótarjáni buszra,mégpedig úgy,hogy Kelenföldön szálltunk le a vonatról és a négyes metróval elmentünk a Keletiig,onnan pedig mivel még volt némi idő,elsétáltunk a Stadionoki buszállomáshoz.Döbbenetünkre a metróból kijövet esett az eső.Nem igazán ezt igérték mára,így levoltunk döbbenve.Na persze csak szemerkélés volt az az eső.

Somoskő vára lentről

Salgótarjánba érve szinte azonnal volt helyijáratos csatlakozásunk túrakiindulópontunkhoz Eresztvénybe.Innen inditottuk a túrát,terveink szerint innen megyünk át Somoskőre ahol majd felmegyünk a várba.A Várhegy túloldalán ereszkedünk le ahol rengeteg a látnivaló.A Bukovinkai-völgyet érintve kezdjük meg emelkedésünket a Macskalyuki kilátóhoz és bányához,onnan pedig leerszkedünk Sátorosbányára,onnan pedig Somoskőújfaluba térünk vissza.Ez volt tehát az útvonalat érintő tervünk.Na akkor lássuk a részleteket.

Vár az eresztvényi útról

Az Ersztvényből Somoskőig tartó út csalódást okozott.Mivel jártam már itt évekkel korábban volt mihez viszonyítanom.Az útat sok helyen benőtte a növényzet,a pihenő helyeket Petőfi emlékfát szintén.A korábbi pazar kilátás szinte megszűnt,szintén a növényzet miatt.Egy-egy helyről volt csak némi kilátás.Így értünk be Somoskőre.Leérve a főtérre úgy döntöttünk nem megyünk fel a várhoz hanem elhúzunk jobbra megnézni mi van arra.Egy apró észrevétem még az Eresztvényből jövő útról: az úton régen és a térkép szerint is a piros jelzés vezetett végig jól jelezve.Most,hogy jöttünk mindenféle jelzést láttunk épp csak a pirosat nem...vajh hova tűnhetett a régi kifogástalan jelzés?Szóval mi meg lementünk jobbra,egy szép réten találtuk magunkat ahonnan pompás rálátás volt a várra (felső kép).Itt volt az országhatár is és mint később kiderült a Bukovinkai-völgy vége is.Itt ment be a patak a völgybe.

Sorompó a határon,fent a vár

Még nem szándékoztunk átmenni a határon,inkább akkor felfelé vettük az irányt a várhoz.A vár alatti Petőfi ligethez érve végre megérkezett a jó idő.Elmentek a felhők,kisütött a nap és innen aznap már nem volt gondunk az időjárással.A ligetben megkajáltunk mielött felmentünk volna a várba,úgy tünt nincs erre senki és a várban sem.Erre hirtelen megjelent vagy 15 autó,jöttek a műmájerek...el is lepték a parkot és a várat...Mi még megnéztük az emlékműveket és a Petőfi kunyhót amely a költő 1845-ös látogatásának emlékét őrzi.A kunyhó amúgy az eredeti mása,az összeomlott 1965-ben.Ezután aztán átmenve a határon felmentünk a várba.

A Petőfi liget,a távolban a Salgó vára

A nyugati torony a határról

A várba meglepő módon ingyen mehettünk be,a jegyszedő tán elaludt...Mivel már voltunk itt párszor,ismertük.Minden zúgát megnéztük,felmentünk az ép nyugati toronyba,a kilátós keletibe,az alagútba.Telt ház volt.A 15 kocsival jött népség éppen itt tartozkodott...A vár hozta a szokásos magas színvonalát,a napfényes időben a kilátás is tiszta volt a szélnek hála semmi pára nem zavart be.Egyszer csak arra eszméltünk,hogy csend van...elment a népség!Lementek a bazaltorgonához,így mi még vártunk kicsit a várban.Nézelödtünk végre nyugiban.Nehéz szívvel hagytuk aztán el most is a várat.Nem tudom mikor jövünk legközelebb...jövünk-e még?

A várudvar

A nyugati torony a keleti toronyból

Kilátás

Búcsú a vártól,vajon találkozunk még?

A vár után leereszkedtünk a bazaltorgonához.Éppen jöttek felfelé a mümájerek...a legszebb az volt amikor megtárgyalták,hogy a 150 méterre lévő vadasparkba majd kocsival mennek...érdekes volt az öltőzékük.Némelyik pasas öltönyben,pár nő pedig szoknyában kirándult itt vasárnap délelött...A Bazaltorgonánál már hál isten nyugi volt,ezt is megcsodáltuk mint rég,aztán lementünk a pár méterrel lejebb található kőtengerhez.

Mindkettő szenzációs látványosság pár méterrel a gúny határtól.A bazaltorgonát lassan már minden magyar ismeri,egy 16méterről lefolyó megszilárdult láva zuhatag,nem sok van ilyen a világon.A kőtenger meg egy bazaltmező a hegyoldalban kb. 40x100 méteres.

Gergő a bazaltorgonánál

Én a Kőtengeren

A látványosságok után leereszkedtünk a Bukovinkai-völgybe a zöld jelzésen majd innen a sárgán indultunk a szemközti hegyen felfelé.Az egykori kisvasút nyomvonalát követtük.Itt ugyanis kisvonat járt a macskalyuki kőbányától Magyarországra a 20-as 30-as években.Az egykori vámháznál megálltunk,itt ellenörizték a vonatokat mielőtt átlépték a határt.Ebből sem sok maradt,a ház talapzata és egy csille.Két csajszi húzott el mellettünk,nem tudtuk magyarok vagy szlovákok-e,mivel csak hello volt a köszönés.Feljebb érve találtuk a teknős forrást ahol inni tudtunk jó friss vízet.

A vármháznál

A forrás

A forrás után az erdőben egykori házak romjai látszodtak,ezek az egykori Macskalyuk nevezetű itt álló település maradványai voltak.Itt laktak a kőbányában dolgozók és családjaik,a faluban iskola,üzletek és orvosi rendelő is volt.Nem sok minden maradt...a természet szinte teljesen magáévá tette az egykori települést.Nem semmi látnivaló volt azért ez sem.Az iskola romjaival szemben találtuk a Macskalyuki kilátót,ez teljesen jó állapotban volt,mi sem természetesebb felmentünk rá!

Az egykori iskolát is benőtte a természet

A kilátó

A kilátóból fenetikus kilátás fogadja a vándort.Csodás kilátásunk van dél felé ahol látszik a két mesevár a Somoskői és a Salgó.Valamint látszik a Sátoros-hegy jókora darabja is.Nem volt itt senki,itt is nézelödtünk,aztán egy szlovák pár jött,lehet megijedtek tőlünk mert csak a srác jött fel a kilátóba,de hallva a magyar szavakat gyorsan el is ment.Nem akartunk mi semmi rosszat,oda is engedtük,hogy tudjon fotózni... a kilátó után aztán következett maga a bánya.Na ez sem semmi látvány volt.Idáig ismertük az utat,mert idáig jöttünk el évekkel ezelőtt,most azonban ez volt a túra féltávja.

Mesevárak

A kőbányából ered a híres macskakő.Itt bányászták azokat a köveket amelyekből a macskakőves utak készültek,ezeket vitték kisvonattal Magyarországra.Mondhatni nagy tájseb van itt a hegyen,de mégsem.Az egész valahogy szép és látványos,kövek mindenhol és lecsupaszitott sziklafalak.Nem semmi látvány!Mivel még nem sikerült korábban most felmentünk a bánya fölé,hogy onnan is megcsodáljuk a dolgokat.Érdemes volt!

A Macskalyuki bánya legszebb része lentről...

...és fentről

Jó a kilátás innen is

Innen is látszottak a mesevárak és a Sátoros-hegy Sátorosbánya felőli része és kicsit a Karancs is.Na és persze maga a bánya is fantasztikus látvány volt fentről.Ebédszünetet tartottunk a gyönyörü helyen.Még kicsit körülnéztünk ebéd után fent,valószinüleg a Medves-fensik ide elnyuló részére bukkantunk,mert óriási csodás hullámos mezőre leltünk,kedvem lett volna bejárni,de tömegközlekedéshez voltunk kötve ezuttal is,nem volt rá idő.

A fensík a Macskalyuk felett

A csodák után megkezdtük ereszkedésünket Sátorosbánya felé.Magasan lehettünk mert jó hosszan vezetett le a hegyről az út.Jók voltak a jelzések,szlovák barátaink úgy tünt adnak erre.Az út eleje java részt erdőben vezezetett majd kiérve csodás rétek következtek fantasztikus kilátásokkal!Gyönyörü volt...A Sátoros-hegy amely már az eresztvényi útról is látható volt végig kisérte túránkat.Innen észak felöl is megcsodáltuk,fenséges volt.Volt egy pont ahol beljebb is elláttunk Felvidék felé,látszódtak a Cseres-hegység északibb részei,nincsenek szavak amelyek kifejezhetnék mennyre szép volt...Aztán a Sátoros lábánál a rétek...nem lehet ezeket leírni emberek,ezt látni kell!Ilyen gyönyörü,békét és nyugalmat árasztó helyen azthiszem még nem jártam...

Lelket nyugtató helyek

Amire szavak sincsenek...

Egy helyről még utoljára a Somoskői várt is lehetett látni,mintha búcsúzott volna...aztán lassan leértünk a szlovákiai kis faluba Sátorosbányára.Gyönyörü idő volt,gyönyörü kis faluban találtuk magunkat,bár az itt élő emberek csak 8%-a magyar  mégis kedvesnek tűnt minden és mindenki.Na és egy szuper vendéglátóhelyre akadtunk ahol lement a sör (ezt hiányoltam anno Váralján és Kisszékelyen).Az,hogy milyen jól esett arra megint nincsenek megfelelő szavak.Az étteremben amúgy úgy tünt telt ház van és csak magyarok vannak itt.

Tovább menve északra fordultunk és elmentünk egészen a Sátorosbányai tavacskáig amelyre szintén nehéz jelzőket találni.Itt is elidöztünk kicsit,igazi felvidéki hangulat volt itt.

Tó Sátorosbányán

A tó után átmentünk a vasúton,itt járt egykor a Somoskőújfaluból Fülekre tartó vonat amely nagy-nagy kár,de megszünt...sőt Gergő utánajárt Budapestről indulva erre járt egy Losoncra tartó vonat.Most csak a csend járt erre na és mi.Dél felé fordultunk a piros jelzésen és ez már elvitt Magyarországra.A Lusta-hegy oldalában kanyargott az út eleinte majd szintén kiérve csodás réteken keresztül haladva rámentünk a sárga jelzésre.Innen meglehetett csodálni a Sátoros-hegyet nyugatról is,valamint a Lusta-hegyet és a Karancsot is.

Aztán a hivatalos határátkelőnél találtuk magunkat,átmentünk Somoskőújfaluba.

Lusta-hegy

Somoskőújfaluban aztán megvolt minden amit a Tolnai falvakból hiányoltam: elöször is csapok az utcán száz méterenként!Na és ötven méterenként nyitva tartó kocsmák!Földi paradicsom volt ez a hely.Mivel volt még némi idő a vonatunk indulásáig,beültünk az egyik kocsmába egy félórára.Aztán már meglehetősen elfáradva a vasútállomásig sétáltunk ahol befejeztük a túrát.Délután öt óra volt,a vonat negyed 7-kor indult a hátralévő időben az állomás melletti büfében vettünk útravalókat és kicsit még sétáltunk.Aztán vonatra ülve elindultunk haza.Negyed 7-kor indultunk Somoskőújfaluból és éjjel fél 1-kor érkeztünk haza Dunaújvárosba.Nem semmi volt,de megérte.Valóban úgy tünik ez volt az év túrája!

Végállomás:Somoskőújfalu

Az év túráján mindennel együtt kb. 18-19km-et mehettünk.A túrát kb.9-kor kezdtük Eresztvényből és délután öt elött fejeztük be Somoskőújfaluban.Rendkivül sok látnivaló volt a túrán és tényleges lelket simogató helyek sora...Kishíján 24 órát voltunk talpon,de az élmény egészen fenetikus volt.

Folytatjuk.

Az út