Hát nem így képzeltem,nem így akartam.Nem ezt akartam.
Az elmúlt hétvégén egy héttel eltoltuk ezt a túrát,mondván ezen a hétvégén már nyugodtabbak leszünk,hisz küszöbön lesz a téli szabadság mindannyiuknak,közelebb lesznek az ünnepek...Aztán a sors átírta a forgatókönyvet,óriási lekiismeret furdalást okozva nekem ezért (is, meg sokminden másért is).Ha egy héttel ezelött belevágunk ebbe a túrába Gergő még velem jöhetett volna.Most nem volt ott...Nyolc év után az első olyan túra amelyen nem volt ott...Legalábbis fizikai valójában nem,mert amúgy meg végig éreztük a jelenlétét,egyszer mintha szólt is volna hozzánk,Baracson meg határozottan úgy éreztük átölelt minket...Emléktúra az én gyönyörü kisfiamért.Bárcsak soha ne kellett volna ezt leírnom...
 |
| Az állomás,ahonnan annyi csoda felé indultunk... |
Ez lett volna a sorban a következő túra.Így hát mi sem természetesebb,hogy ezt neveztük ki emléktúrává (de az összes túra az lesz életem hátralévő részében...).A terv amit még Gergővel dolgoztunk ki az volt,hogy egy darabig megyünk azon az úton amelyen Nagyvenyimre is szoktunk menni,ami végre jelzést is kapott.Ez volt már a sárga Mária zarándokút.Aztán majd az elágazásnál nem Nagyvenyim felé jobbra,hanem Baracs felé balra fordulunk.Elérve Baracsot pedig még elmegyünk a dunaújvárosi repülötérre és Kisapostagon fejezzük be a dolgokat.Az egész nem tűnt vészesnek 12-13km ha lehetett.
 |
| Jókedvű mikulás kíván nekünk jó utat,de nekünk nem volt olyan jó kedvünk.... |
A túrára meghívtam azokat akikkel Gergő a legtöbbet túrázott.Jómagam ugye kilométerek százait,de lehet ezreit nyomtuk le együtt.Aztán eljött Gergő édesanyja Móni,aki nem bírja úgy a túrákat,de most megfogadta bármi lesz is,ezt végigcsinálja.Elhívtam még Zoli barátomat aki szintén sok túrára eljött velünk.Hívtam még a másik Mónit is,aki szintén sok túrán velünk volt,de neki az utolsó pillanatban közbe jött valami,így nem tudott eljönni.
Majd talán legközelebb...Útra keltünk hát a tegnap esett friss hóban.Kisütött a nap amerre mentünk és nem volt rossz idő.Az első gyalogátkelő helynél hangot hallottunk.Mindhárman.De nem volt ott senki aki szólt volna,de a hangot mindannyian hallottunk.Azt nem lehetett kivenni mit mondott,de egyetértettünk abban,hogy Gergő jelezhetett odaátról,hogy ott van velünk...
 |
| Még ezen a kietlen úton is olyan boldogok voltunk... |
Kiérve a városból tehát a sárga Márián mentünk jó darabig,arra amerre Gergővel rengeteget jártunk...Nyaranta itt körbeér a növényzet a kukoricás,a napraforgó...most azonban a kietlen táj köszönt csak vissza.Bár szép volt a friss hóban és a nap fényében,mégis oly szomorú...Mentünk hát.Zoli barátom próbálta oldani a rossz hangulatot kis hógólyozással.Móni vette is a lapot én azonban nem tudtam kellöen feloldódni.Persze nem akartam,hogy ezt lássák rajtam.Elértük az M6-os sztráda felett átívelő hídat és itt is megrohantak az emlékek.Ha a város felöl jöttünk mindig ez volt az első pihenő állomásunk Gergővel,ha pedig a város felé mentünk,akkor az utolsó.Megannyi emlék még itt is...
 |
| Zoli próbált minket kicsit jó kedvre deríteni |
Leérve a hídról elértünk az elágazáshoz,de mint írtam most nem Nagyvenyim,hanem Baracs felé fordultunk.A friss hóban még ez a táj is meginditóan szép volt.Egyre több állat nyomát láttuk a hóban,aztán megjelentek a nyulak,őzek.Szaladgáltak a mezőn.Erre nem jártunk olyan sűrűn Gergővel mint Nagyvenyim felé,de emlékeim szerint azért kétszer igen és talán mindkettő biciklitúra volt.Az út visszaközelitett a sztráda mellé,ott ment egy darabig,erre emlékeztem is.
 |
| Az ég az igazaké - útközben |
Elértük a Dunaújváros-Rétszilas vasútvonalat amelyhez szintén emlékek tucatjai fűznek,hisz ha erre mentünk akkor az mindig valami jó felé vezetett és Gergő nagyon szeretett erre (is) vonatozni.Kicsit megálltunk,kajaszünetre.Nem sok étvágyam volt a héten,régen a boldog túrákon ilyenkor lenyomtam három szendvicset is,most alig ment le az az egy is.Nem írtam még,hogy Gergő hátizsákja volt a hátamon...nyugtatott a dolog...Gergő úgy is megengedte volna,ez ezer meg egy százalék.
 |
| A vasútvonal is szép emlékeket őriz... |
 |
| Gergő zsákjával a hátamon és a szívemben |
Az út egy ponton végre elfordult nyugat felé,otthagyva a zajos M6-os sztrádát.Végre megfelelő csend ereszkedett a tájra,jobban öszpontosíthattam Gergőre a gondolataimban és a szívemben...Elértük az út alighanem legszebb részét,miközben őzek tucatjai szaladgáltak a mezőkön.Leértünk egy völgyszerüségbe,melyet a baracsi dombok öleltek körül.Jártunk itt is Gergővel emlékeztem rá.Mivel a helynek tudomásom szerint nem volt neve,így elneveztük Baracsi-völgynek és Baracsi-dombságnak azt.Gyakorlatilag ennek végén értük el Baracsot.A névtábla jelezte a helységet,újabb emlékek villantak fel...minden olyan helységnév táblánál ahol még nem jártunk,mindig fotóztunk egy-egy képet Gergővel.Most nélküle ennek nem láttam értelmét...
 |
| A völgy,a domb és az ég... |
Baracs két részből áll:Apátszállásból és Templomosból.Apátszállás a nagyobb és ezt értük el elöször.Nem nagyon terveztük beljebb menni a településre a külsö utcán mentünk amely elég hangulatos volt a havas házaival.Beljebb érve a településre egy faragott fa oszlopokkal teli park került elénk,középpontjában egy szoborral.Erről nem tudtam semmit és hát öszintén szólva az elmúlt napok nem arról szóltak,hogy ennek utána nézzek mi is ez.Mindegy.Szép volt,megnéztük,majd mentünk tovább,kiérve Apátszállásról.
 |
| A park |
Hamarabb odaértünk Templomoshoz mint gondoltam,ott is voltak a tavak a rég látott M6-os alatt...Gergő ezeket szerette volna főleg látni...de mivel ott volt velünk,remélem látta is...Szépek voltak,főleg az első amelynek partja is kivolt alakitva pihenőkké,sétányokká.Az első tó be is volt fagyva.Sehogy sem illett azonban a képbe a tó felett átívelő M6-os sztráda...de talán ez tette érdekessé.Mivel itt volt egy pottyantós budi,így Móni is eltudta végre végezni a kis dolgát.Itt az egyik pihenönél ettünk még egy kicsit.Zoli jóízűen,én meg Móni elég nyögvenyelösen.A híd alatt nem volt befagyva a tó és egy jóember éppen ott horgászott.Kezdett hüvös lenni,így nagy melege nyilván nem volt.Közben jut eszembe Apátszálláson is láttam a sárga m jelzést amit egyenlöre nem tudok hová tenni,hiszen térképeim,alkalmazásaim nem jelölik.Gergő biztos utána járt volna a dolognak,talán majd egyszer én is.Mentünk azonban tovább.A második tó nagyobb volt,de csúnyább mint az első.
 |
| A tó és az M6-os |
A második és a harmadik tó között néztem a harmadik tóra.Arra már nem mentünk tovább mert a mi utunk visszaágazott kelet felé.Úgy tűnt a harmadik tó hatalmas.Talán majd egyszer kijövök jobban megnézni.Míg én ezt megnéztem a többiek a leágazásnál vártak.Móni mondta,hogy úgy érezte Gergő átölelte...ki sem monda,már én is úgy éreztem átölel a fiam...Egész biztos így volt,mert így kellett lennie!Letértünk a keletnek induló útra,Elöször a túra során némi emelkedöt kellett mászni,de ez semmi volt,persze a nagy hóban némileg megerőltető.Móni kezdett kidőlni,de megfogadta csak azért is végig csinálja.Érdeklödött mennyi van még hátra,montam kb.4km. Egy jó óra.
 |
| A második tó |
 |
| A messze elnyuló harmadik tó |
Kissé egyhangúvá vált az út,ami enyhén dél-keleti irányt vett.A távolban látszódtak Dunaújváros gyártornyai amik elég szépen okádták a füstöt.Az út nehezen volt járható mert a friss hó alatt ott volt a friss sár is.Kissé előre mentem,többször rámszóltak lassítsak...Hiába én a Gergővel megszokott tempót diktáltam,ők ezt nem annyira bírták,de volt,hogy csak azért mentem előrébb mert rámjött a sírás...mivel erősen Gergő körül jártak a gondolataim.A repülötér sarkán aztán egy emlékmű zökkentett ki a rossz hangulatomból.Egy ejtőernyős emlékmű volt,egy oszlop.
 |
| Az ejtőernyős emlékmű |
Innen aztán már nem volt túl messze a repülötér.Kezdtünk igencsak belemenni a délutánba,de egyértelmünek tűnt,hogy még világosban odaérünk azért.Oda is értünk.A repülötér főbejáratánál egy régi MIG vadászgép van kiállítva alatta pedig egy repülös emlékmű.Naná,hogy nem hagyhattuk ki,hisz ez Gergőt is érdekelte volna.Meg is néztük közelebbről.A vadászgépet mindig csak a hatos úton elhaladva láttam,sosem jöttem ide hozzá.Ezért is szerette volna Gergő is közelebbről megnézni.Mivel ott volt velem,odamentünk hát.Nagyon frankónak tűnt a vadászgép alulnézetből.
 |
| A gép és az emlékmű |
Alatta pedig ott volt egy repülögép szerencsétlenségben elhunytakra emlékező emlékmű,számomra megkapó felírattal: Az ég a bátraké.Ekkor jutott eszembe,hogy talán így van,de lehet úgy is,hogy az ég az igazaké.Az olyan igaz tiszta lelkeké mint amilyen Gergő is...így úgy döntöttem ez lesz a bejegyzésem címe is.
Lényegébe befejeztük itt a túrát,de busz az csak jó egy óra múlva volt és a lemenő napban kezdett nagyon hideg lenni.Ráadásul a buszmegálló jó 400 méterre volt amit csak a forgalmas hatos út mellett érhettünk el.Ez öngyilkosságnak tűnt.Szerencsére volt egy másik alternatíva is.
 |
| Így búcsúztam hát el tőled Kisfiam,tudom így szeretted volna...Persze csak képletesen,mert ezután is együtt leszünk mindörökké.... |
Igaz némi kerülövel egy kertek alatt futó úton,de biztonságosan elérhettük a buszmegállót.Igaz ez nagyjából plusz egy kilométert jelentett,Móni nagyon kivolt már,de nagyon igyekezett,hogy a fia büszke lehessen rá.Nekem persze meg sem kottyant ez a túra,mi más dimenzió voltunk Gergővel...Aztán odaértünk a megállóhoz még mindig volt 40 perc a buszig,de kegyetlenül hideg lett.Móni telózott az anyjának,aki értünk jött kocsival így hamar visszaértünk a busz elött vagy negyedórával a városba.
Hát ez volt Gergő emléktúrája.
A szívem soha sem fájt még ennyire...
Illetve dehogynem..kedd reggel óta egyfolytában...
