Gergő első emléktúráján voltunk amikor a nagy bánatom ellenére is figyelmes lettem egy emlékműre amely a dunaújvárosi repülőtér észak-nyugati csücskében állt,lényegében a senki földjén.Szinte jelentéktelenül.Lényegébe a kutya sem jár azon az úton,amely mentén az emlékmű állt.Ám nem véletlenü állt ott ahol állt...!Mindig is amolyan emlékmű rajongó voltam,így ezt is megnéztem közelebbről.A teljesen jelentéktelen kis fa oszlopon egy név állt:"Görbicz Károly repülőoktató emlékére" a születési és a halálozási évével.Persze ekkor kisebb gondom is nagyobb volt annál,hogy ennek utána járjak,így a feledésbe merült a dolog.Aztán idén tavasszal újra arra jártunk és az emlékmű látszodhatott a filmemben,mert egykori kedves túratársam Gyuri bácsi elküldte nekem ennek az egésznek a történetét.Már akkor gondoltam amikor nem nagyon lesz miről írni,majd bekerül ez is a blogomba.Most július van,túrázásilag mindig is ez volt a leggyengébb hónap,hiszen a nyári forróságban nem esik jól túrázgatni.Így jöhet Görbicz Károly tragikus története:
Jelentéktelennek tünő emlékmű a senki földjén
Görbicz Károly az 1970-es évek elején kezdett ejtőernyőzni a budapesti Csepel Repülőklubban, majd 1975 körül, munkahelyváltás kapcsán Székesfehérvárra került és emiatt a közelebbi Dunai Vasmű Repülőklubba igazolt át.
1976. július 15-én a kisapostagi repülőtéren a HA-AND lajstromjelű, AN-2-es típusú repülőgép igénybevételével területi ejtőernyős verseny zajlott, melyen G.K., mint fedélzeti bíró vett részt. Úgynevezett stílusugrás történt, melynek lényege, hogy a versenyzők 2000 méterről kiugorva, 30 másodperces szabadesés közben különböző gyakorlatokat (spirál, szaltó) hajtanak végre.
Görbicz Károly
Ez egész napos fárasztó munkát jelentett számára, melyet azzal tetézett, hogy szinte minden felszállás végén még ő is kiugrott, sőt 12.00 óra körül még egy ejtőernyőt kihozott a raktárból, hogy biztosan többet tudjon ugrani.
A végzetes felszállásra 16.00-kor került sor, melynek során felemelkedtek a 2000 méteres magasságra, és miután minden versenyző elhagyta a gépet, G.K. is kiugrott, hátán egy PTCH-8M típusú csehszlovák sporternyővel.
Ettől kezdve indult a tragikus eseménysor. Mint már említettem ebből a magasságból 30 másodpercet lehet zuhanni a nyitásig, azonban ő "túlzuhant" néhánymásodpercet. Ez még nem lett volna baj, azonban nyitáskor a nyitóernyő beleakadt a lábába és patkót hozott létre. Próbálta leakasztani, ami végül is sikerült, de a nyitóernyő ezután becsapódott a kupolába és az egész ernyő összecsomósodva lobogott a feje fölött. Ebben a helyzetben egyetlen megoldás a hibás főernyő leoldása és a mentőernyő kinyitása. G.K. igyekezett ezt tenni, azonban a túlzuhanás és a lábleakasztás miatt eltelt idő következtében vészesen alacsonyan volt, kb. 300 méteren.
Tekintet a végtelenbe...
A PTCH-8M ejtőernyő leoldózárát elég nehéz volt működtetni, azonban ez mégis sikerült neki és kinyitotta a Be-7 típusú mentőernyőt, de ekkor már olyan alacsonyan járt, hogy az ernyő nyílófélben volt, amikor becsapódott a reptér É-Ny-i végén lévő kukoricásba. Gyakorlatilag a mentőernyő belobbanásához pár méter hiányzott. G.K. azonnal meghalt, ez kb. 16.50-kor történt.Így mostmár mindenki számára világos,hogy miért is ott van az az emlékmű ahol van...
Időközben a földön is ijesztő jelenetek játszódtak le, mert a 3 ugrónak volt ugyanolyan az ernyője (piros-fehér) és mindegyiknek kint volt valakije. Az egyiknek a terhes felesége, a másiknak a családja, G.K.-nak a menyasszonya. Elkezdődött a hisztérikus találgatás, hogy ki lehetett a lezuhant ember.
Amikor már, olyan alacsonyan voltak, hogy be lehetett azonosítani őket és nyilvánvalóvá vált, hogy G.K. járt szerencsétlenül, akkor menyasszonya őrjöngeni kezdett, hogy : "Ugye nem a Karcsi, volt az!"
Az ugrásvezetői napló az adott napon...
A reptér vezetői beszálltak egy UAZ gépkocsiba és kimentek a helyszínre, egyidejűleg értesítették a hatóságot is, akik késő este érkeztek meg Budapestről.
A szemlére éjszaka steklámpák fénye mellett került sor a kukoricásban. G.K. hanyatt feküdt, a karórája és a sisakja leszakadva hevert mellette, nyitott szemmel nézett felfelé, kezében a mentőernyő kioldóját szorította. Csak a füléből és a szájából szivárgott egy kis vér.
Még aznap éjjel egy 403-as Moszkviccsal, Pinczési István nevű sporttársa indult el a repülőtér parancsnokkal együtt Bakonycsernyére, közölni a tragédia hírét. Hajnali 03.00-kor érkeztek meg és G.K. édesapja orvosi ellátásra szorult a hír hallatán.
A nagyszabású temetésre Bakonycsernyén került sor, ahol a Dunai Vasmű Repülőklub nevében Csernák Imre ejtőernyős oktató búcsúztatta Görbicz Károlyt.
A dunaújvárosi repülőtér fő emlékművén ott van Görbicz Károly neve is
1996-ban – az évfordulón - néhány egykori sporttárs koszorút vitt a sírra, azonban 2006-ban ez már nem ismétlődött meg…Ennek okait nem az én tisztem megítélni.
Hát eddig a megdöbbentő történet. Azthiszem egész más szemmel tekintek majd az emlékműre ha majd újra erre vet a sors még.
Túrázásaim történetében kétszer jártam már az emlékműnél,sajnos mindkétszer már Gergő nélkül.Az első ugye éppen az ő emléktúrája volt amelyen Zolival és Mónival voltam.Másodszor pedig idén tavasszal a túra Újváros körül keretein belül voltunk itt,szintén Zoli barátommal.
Koronavírusos idők járnak,mást sem olvasok,mint azt,hogy arra kérnek maradjunk otthon.Hát most úgy döntöttünk kicseszünk a világgal és nem maradunk idehaza,hanem túrázunk egy nagyot.Ha már keresztülhúzták a terveinket akkor hazai pályán próbálunk összehozni lehetőleg jobbnál jobb túrákat.Ez a mostani jónak ígérkezett,elsősorban hosszúnak és fordulatosnak.Hisz amig a túra első részében a mezőkön szándékoztunk menni,addig a második részében majd a Duna melletti erdőségbe hatolunk be.A túrára Zoli barátommal indultunk.Tervünk szerint Dunaújváros Kertvárosából indulva kimegyünk a korábban jól megismert utakon a mezőkre.Baracs felé fordulunk,ahol ezúttal majd felmegyünk arra a dombra ahol a jelenlegi M8-as autópálya végződik és megnézzük azt.Majd lemegyünk Baracs-Templomosra ahol a szép horgásztavaknál pihenünk.Ezután indulunk a dunaújvárosi repülőtérre,majd érintelőgesen érintjük Kisapostagot.Ennek nyugati részén áthatolva elmegyünk a Pentele-hidhoz.Ez alatt hatolunk be az erdőségbe és ezen végigmenve érünk majd vissza Dunaújvárosba.A helyi stadionnál fejezzük majd be a túrát.Bár itt a közvetlen környéken megyünk,túránk mégis 26-27km-nek ígérkezett.A repülőtérig pedig ugyanaz a túra útvonala mint Gergő emléktúráján volt...
Túránk első méterei a mezőn
Hamar kiértünk a városból a mezőkre,az ismert sárga mária jelzésen mentünk.Amúgy mindössze egy jelzés jelezte csak,hogy ez a sárga m....Hát rengeteget mentünk erre ugye Gergővel,ez most is végig eszemben volt.Sajnos váratlan dolgokat láttunk.Az út mente telis tele volt szeméttel...volt itt mosdókagyló,wc,piás üveg hegyek,építési törmelék...Sajnos az ember semmiből nem tanul és vajon hova és meddig képes még süllyedni?Az ilyesmi engem mindig alaposan feltud idegesiteni,így némi időbe telt amig megnyugodtam.Pedig a tavaszi táj szép volt.Uralta a tájképet a sárguló repce.Másfél kilométert mehettünk nyugatnak amikor ketté ágazott az út.Északnak Nagyvenyim,délnek Baracs felé.Most ez utóbbit választottuk.
Sárguló repce
Jól járható,de már jelzetlen út vitt dél felé.Egy őz szaladgált a mezőn.Majd elértük a Dunaújvárosból nyugat felé kivezető vasútvonalat.Sokat mentünk rajta,telis teli szép emlékekkel.Ez most is eszembe jutott.Gergő emléktúráján 18 decemberében itt álltunk meg kajálni,akkor minden fehér volt a friss hótól.Most nem álltunk itt meg,mentünk tovább és most zöldelt és ébredezett a táj a kellemes tavaszban.A kijárási korlátozás ellenére a közeli M6-os autópályán azért volt forgalom...
A vasútnál
Lassan kezdtünk mi is nyugati irányt venni.Nagyon szép volt a tavaszi táj,ami ahogy közeledtünk Baracs felé egyre szebb és szebb lett.Persze hiszen kezdett kicsit hullámosra váltani és kicsit dimbes-dombosra is.Mi annak idején Baracsi-völgynek és Baracsi-dombságnak neveztük el a helyet.Nyugat felé haladva jobbra kis dombocskák emelkedtek,balra szeliden emelkedett a táj.Az út köztünk ment egy völgynek is nevezhető helyen.Hivatalos neve nem volt,de itt a mezőkön talán ez volt a legszebb hely.
Combosodik a táj
Ennek a völgynek már a vége felé gondoltam úgy,hogy felmegyünk a dombra.Úgy tudtam ott fenn végződik a jelenlegi M8-as autópálya.Már réges-rég megakartuk ezt nézni még Gergővel is...úgy gondoltam olyan sokat nem járunk erre,hát menjünk fel most.Utunkat azonban a Nagyvenyim-Baracsi ér akadályozta.Amely még ugye a patak szintjét sem érte ugyan el,de kissé mégis széles volt és picit mély is.Szerencsére találtunk rajta egy palából összetákolt kis hídat,ezen átkelhettünk és mehettünk fel a dombra.Hát nem is tudom milyen magasak lehettek itt a dombok,talán 50-60 méternyi.Találtunk egy kevésbé meredek helyet,ott kapaszkodtunk fel.Odafönn pár méter séta után valóban ott volt az M8-as!
Az M8-as autópálya jelenlegi nyugati végpontja Baracs felett.Mikor épül majd tovább?
Érdekes látvány volt itt a fensíkon egy félbehagyott autópálya,amely egyszer majd összeköti a nyugati és a keleti határt....kérdés a mi életünkben ez megépül-e még?Vajon mikor folytatódhat majd az építkezés,hisz tudomásom szerint ez már több mint tíz éve így áll itt...Nem semmi látvány volt na.A dombról viszonylag amúgy jó volt a kilátás észak és nyugat felé.Ráláttunk Baracsra..Valami szántóföldre csöppentünk,ami csodás zöld színben pompázott.Talán egy búzaföld lehetett.Lefelé indultunk egy szelfi után.Út nem vezetett le,de lejebb láttuk,hogy egy ember telefonnal kamerázgatni.
Szelfi Baracs felett
Mivel nem volt járható út lefelé,találomra mentünk arra amerre a kamerázó csávó volt.Közben az is ment lefelé,gondoltuk ott akkor le is lehet menni.Üggyel-bajjal végül is valóban letudtunk menni,azonban úgy tűnt egy kert hátsó részében landoltunk,ahol kutyák támadtak ránk.Végül is persze nem támadtak,közel érve hozzánk csupán csak ugattak,igaz jó alaposan.Jött a gazdájuk aki egy nő volt.Gondoltam majd jól kioszt bennünket mi a fenét keresünk a kertjében,de meglepődve tapasztaltam,hogy segíteni jött.Útbaigazitott,mondta itt hol tudunk átkelni az éren,hogy visszajussunk az útra.Sikerült is megtalálni az átkelő helyet.Így a kitérő után visszatértünk eredeti utunkra és így tértünk be Baracsra.
Még a dombon,lent az út,távolabb Baracs
Egy kellemes és egy szomorú látvány fogadott minket Baracs Apátszállás nevű részén.Egy szép szőke lány csodálkozott ránk az egyik portából,ez volt a kellemes.A szomorú pedig az út mentén álló zárva tartó kocsma volt.Milyen jót tudtunk volna most itt inni...kimondhatatlanul kívántunk egy jó hideg sört.Ez most a koronavírusos időkben esélytelen volt.Éppen csak érintettük Baracs-Apátszállást.Szándékosan igyekeztünk kerülni most a lakott területeket.Kifelé menet Apátszállásról egy gyönyörű nőre lettünk figyelmesek,aki miniszoknyában éppen kerítést festett!Amire nem gondoltunk,megszólított minket..."hová-hová fiúk?nincs kedvetek egy keritésfestére?- Tulajdonképpen lett volna- naná,de némileg zavaró volt a hölgy mellett éppen ásó úriember...így nem akartunk bezavarni.Mondtam a csajnak,majd visszafelé jövet beszállunk...ő meg mondta,hogy van pedig behütött fröccse is....Nagyon nehéz volt továbbmenni....
A baracsi tavaknál,háttérben az M6-os hídja
Baracs Apátszállás és Baracs-Templomos közt értük el a tavakat.Ami lényegében a Nagyvenyim-Baracsi ér része.Hogy ez itt,hogyan alakult tavakká,arról nem sok fogalmam van,mindenesetre szép rész volt.Ugye itt pihentünk anno Gergő emléktúráján is.Ám akkor hideg volt.Most jó idő volt,így leültünk az egyik asztalhoz megpihenni kicsit és kajálni.Nagyjából 10km-et már biztos lezavartunk.A tónál volt néhány horgász.Ezeket sem nagyon érdekelte a maradj otthon kampány...Megkajáltunk és vagy félórát pihentünk a kellemes helyen.Meglepödve tapasztaltuk,hogy elmúlt dél.Kilenckor indulva enenk fényében úgy tűnt keveset haladtunk.Igaz nem siettünk,most nem voltunk tömegközlekedéshez kötve.
A pottyantósnál
Egy közeli pottyantósnál ökörködtünk még.Templomosra sem mentünk be,előtte ott volt a leágazás amely a repülőtérre vezetett.Erre tértünk le.Eddig tehát minimálisan érintettünk lakott területeket.Ezt a kornavírus és a marajd otthon fanok miatt írom most le.Pirinyó kis emelkedő következett a tavak után.Meleg lett közben.Aztán sima út vitt tovább.Gyönyörű rálátásunk volt innen Dunaújváros ipartelepére.Nyugisnak tűnt a vasmű innen nézve,lehet ott is visszavettek kicsit a termelésből.Az út a keleti irány után pedig délnek fordult.Ezen a részen hangulatos volt,hisz két oldalt fák kisértek minket.
Út a repülőtérre
Mivel végig beszélgettünk közben úgy tűnt hamar odaértünk a repülőtérhez.Ez az emléktúrán akkor többnek tűnt.... A repülőtéren is volt kis élet.Ezek sem maradtak otthon.Nahát...Egy kis repülőt közben láttunk leszállni.Aztán odaérve négy repülő parkolt éppen a hangár mellett.Arébb emberek voltak.Mi pedig odamentünk az emlékműhöz és a kiállított MIG-hez.Itt végződött akkor rég Gergő emléktúrája...Rég a fenét...olyan mintha tegnap lett volna.Egy kicsit itt is pihentünk,talán a 13-ik kilométernél lehettünk éppen.
Az emlékmű,a MIG és az irányitótorony
Ezután mondhatni a kertek alatt osontunk be Kisapostagra.Szó szerint ott.Elértünk annak szélét.Majd mentünk immár észak felé.Találtunk egy kék csapot,frissitettük a vízkészleteinket.Ez kellett mert meglehetősen itatós túra volt ez.Innen aztán már jelzett úton mentünk tovább,méghozzá a piroson.A település szélső utcáin gyerekek játszottak és rengeteg bringatúrázó haladt el mellettünk vagy jött szembe.Mi van,senki nem maradt otthon?Itt a turistaút kiérve a településről,bicikliút is volt.Kisapostag és Dunaújváros között voltunk épp.Nagyon jó minőségű út volt erre,Újra elértük az M8-ast,most alatta alagúton tudtunk átmenni.Itt pihentünk párszor Gergővel a város felöl jövet...
Az alagúthoz érve
Az alagút után az út ment tovább Dunaújváros felé,viszont volt egy leágazás jobbra amely a hídra vitt.Erre ment a piros jelzés is.Számtalan alkalommal jártunk erre Gergővel is,ám a halála óta nem jártam itt.A szép emlékekkel a szívemben végül is jó volt újra erre járni.Jelentős forgalom volt itt,mert az út itt is egyben bicikliút is volt.Sorra jöttek-mentek a kirándulók.Hát,hogy senki nem maradt otthon...A hídhoz érve a piros jelzés levezett a híd alá.Nem is szándékoztunk most átmenni a Pentele-hídon,így követtük a pirost.
Nem mentünk rá a hídra,lefelé vettük az irányt
A híd alá érve újra megrohantak az emlékek.Kimondhatatlanul sokat pihentünk itt Gergővel egy-egy erre vezető túrán.Csak bámultam a híd alatti pillérek hosszú sorát.Az emlékezésből Zolika csicsergése robbantott ki.Megkapó látvány amúgy itt a pillérek hosszú sora.Több szintes dombról kell itt a vándornak leereszkednie.A távolban lenn két alakot láttunk jönni,két nagy kutyával.Egymáshoz közeledve láttuk,hogy ismerösök.Ők meg Dunaújváros felöl jöttek épp.Ők sem maradtak otthon.Kicsit beszélgettün,majd ment mindenki a maga útján tovább.Mi még pihentünk egyet a Dunánál a híd alatt.
Pillérek sora
A Pentele-híd alulról
A híd után pedig behatoltunk az ártéri erdőbe ahol aztán kellemes meglepetés ért.Kicsit tartottam ettől a szakasztól,hiszen visszafelé még sohasem csináltuk meg.Kivétel nélkül mindig Dunaújváros felöl jöttünk,most viszont oda tartottunk.És hát ilyen visszafelé túra volt már,hogy megzavart a múltban...mintha nem ugyanaz lett volna mint amerre addig jöttünk az idők folyamán.Most is ettől tartottam.Ám félelmem alaptalannak bizonyúlt.Elöször is varázslatosan szép zöldnek tűnt az erdő...Csodálatos volt.Másodszor persze tényleg minta más lett volna az egész...akik csinálta kedvenc túráját egyszer vissza irányba is,az talán megérti az érzést.Ám ez is most pozitív hatást tett rám.Egyszerüen gyönyörű volt minden.
Vadászles az erdőben
A kellemes meglepetést aztán tetézte a szépen rendbehozott turistaút.Részben más nyomvonalon ment mint eddig ahogy én ismertem.Kikerülte a dzsizsás,dzsungeles részeket és egy teljesen jól járható út vezetett megfelelően jól felfesett jelzésekkel Dunaújvárosig.Óriási meglepetésként hatott ez rám.Itt korábban mindig voltak némi gondjaink ha erre túráztunk,hiszen néha nehézkes volt a járás a magasra nőtt növényzet miatt,a dzsungel miatt.Most teljesen rendben volt minden!
Kifogástalan minőségű turistaút az ártéri erdőben
Nem győztem ámuldozni.A stadionig még volt vagy 7-8km és nagyjából mi meg már a húszadikat taposhattunk,de ez a rész most itt fenomenálisan kellemes volt!A hütővíz csatorna előtt aztán az út visszaolvadt egy helyen a régi nyomvonalba,de most ez is jól járható volt.Közben ott az egyik réten két nő napozott!Korábban akármikor jártam erre soha nem láttam senkit.Úgy tűnik a maradj otthon kampány most kicsalja a kevésbé ismert részekre is az embereket.Aztán odaértünk a csatornához.
Zolika már a régi nyomvonalon a csatorna közelében
A csatorna meleltti utat viszont kimosta a víz.Nem tudom mikor történhetett,de alaposan nagy árkot hozott létre.Talán egy nagy viharkor,mert a csatornában folyó víz egész biztosan nem öntött ide ki.Itt egy jó 50-60 méteren kissé nehézkes volt a járás,de persze megoldottuk.Fura volt innen közeledni a csatornához,hiszen itt is mindig és mindig az ellenkező irányból jöttünk.De ettől volt jó ez a túra itt!A csatornában most valami nagyon fehér színű víz folyt örületes sebességgel.Az ember azt is gondolhatta,hogy az ott tej.Újabb kellemes meglepetés várt aztán.
A csatorna a fehér vízzel
A csatornán átívelő kishídat teljesen rendbehozták!Ugye fapalló vitt át rajta ami egy idő után tönkrement.Beomlott,lyukacsos lett,balesetveszélyessé vált.Aztán ezt kicserélték egy vadiújra,de több mint két éve nem jártam itt ugye.Most pedig mély elégedettséggel láttam,hogy a fát is lecserélték lyukacsos rácsokra amely már teljesen biztonságos érzést kelltett!Mondhatni tehát,hogy a hídtól idáig tartó szakasz teljesen rendbe lett hozva!Óriási piros pont az ittenieknek!Immár teljesen biztonságos és kellemes az erre való túrázás!Na és a jelzések felfestése is maradéktalanul jó!Úgy látszik ezt mások is tudták már,hiszen túrázók jöttek-mentek.Ez azért is furcsa mer régebben soha,de soha nem járt erre senki.
A csatorna a kishídról
Az út és a jelzések a csatorna után is kifogástalanok voltak.Ám mi kezdtük érezni a fáradtságot.A környezet a tavaszi délutánban több mint kellemes volt.Közben a napozó hölgyek követtek minket.Bár minket követtek volna....de ugyanarra jöttek a város felé mint mi.A D28 tavak zöme levolt apadva.Szokás szerint a második tóban volt víz.Abban mindig volt bármikor is jártunk erre.Békahangverseny is zajlott éppen.Csodásak voltak a természet hangjai...Itt is voltak emberek,pecáztak éppen,de sajnos szemét is volt itt-ott.A szivattyúháznál értünk ki a hidtól tartó csodás szakaszból.
A D28 második tava
A Siklói út vezetett fel a városba egy idő után már emelkedve.Ezt a részt már meglehetősen nehezen bírtuk.A 26-ik kilométert taposhattuk.Elfáradtunk,igaz kellemesen.Nagy nehezen felértünk a városba.Itt már közel volt a stadion.Ott fejeztük be ezt a gigantikus,fordulatos túrát.Hosszú volt,elfáradtunk,de nagyon-nagyon kellemes volt és jólesett a mozgás.Most is abból főztünk ami volt,hiszen az ország kirándulóhelyei zárva vannak,a tömegközlekedés nehézkes,így a város körül összehoztuk ezt a remek túrát.Mehettünk 27km-et,nagyon klassz volt!
Ősszel került szóba egy olyan túra lehetősége amelyen a Ferihegyi repülőteret járnánk körbe.Ez egy jó tíz kilométeres kör lenne.Novemberben jött elő az ötlet még talán Gergő fejéből pattant ki a dolog (írtam is róla novemberben).Annyira belemerültünk a dologba,hogy egyre jobban kezdett tetszeni a dolog mígnem már teljesen rákattanttunk.El is határoztuk,hogy bevesszük az idei bakancslistás túrába.Sőt az a megtiszteltetés érte a dolgot,hogy bakancslistás túrának neveztük ki.Májusra terveztük megvalósítani.Ám a sors közbeszólt...Gergő elment én meg itt ragadtam egyedül,ilyen és ehhez hasonló álmokkal...
Mindenképp azon vagyok azért,hogy ezt a túrát lehetőség szerint még az idén megvalósítsam,tartozom ennyivel Gergőnek és az ő emlékének,hiszen nagyon elakart erre is jönni.Vizsgálom az útvonal lehetőségeket és a megfelelő időpontot.
Ám nem ez lett volna az első eset,hogy Ferihegyen járunk.Mai történetem ezt az első esetet meséli el.Amennyire persze emlékszem rá.Ugyanis 2004-ben járunk,talán annak tavaszán.
A repülőtér napjainkban
Még hírből sem hívták Liszt Ferenc repülőtérnek és én már nem elöször jártam itt ekkor,hiszen a nyolcvanas évek második felében rendszeresen feljártunk a haverokkal a le és felszálló reppülőket csodálni és egyszer a kilencvenes évek második felében is voltam itt mégpedig Gergő édesanyjával Mónival.Gergő viszont ekkor jött elöször.Egy családi kirándulás jegyében látogattunk el ide.A belvárosból metróval jöttünk ki Kőbányáig,amely egy igen hosszú metróutazás.Emlékszem Gergő ekkor ült elöször metrón és eleinte nagyon is élvezte azt,de aztán rohadtul beleunt.Nem győzte kivárni míg Kőbányára értünk.Érdekes viszont,hogy aztán a következő években imádott metrózni.Kőbányáról aztán busszal mentünk ki tovább és persze egyből Ferihegy 2-re mentünk.Ezt már Gergő is jobban élvezte,engem meg elkapott némi nosztalgia,hiszen egy nem is olyan nagyon régi szerelem ehhez a környékhez fűzött...na de ezen aztán hamar átléptem,arra koncentráltam,hogy Gergő jól érezze magát.
A repülőtéri skanzen,tán ezt nevezik manapság Aeroparknak?
Kiérve némileg esős borús idő fogadott,de ez nem akadályozott meg minket semmiben.Amennyire jól emlékszem két fő épület volt,nem értek hozzá,talán ezeket nevezik terminálnak?Bementünk a baloldaliba,tán ez volt a 2/A ,a jobb oldali meg a 2/B...a jóég tudja már így volt-e,de ez rémlik.Történetünk érthetőségének kedvéért mindenesetre most így nevezem őket.A pár évvel ezelőtti ide látogatásomból én csak egy fő épletre emlékeztem,gondolom a másikat azóta építhették.Bementünk tehát a 2/A terminálba,persze körbejártuk és egyből utána a kilátó részre mentünk.Ki is jutottunk,de a kilátás nem igazán hozta azt amit elvártam tőle,nem beszélve arról,hogy én teljesen másra emlékeztem.A távolban ugyan látszódtak a felszálló repülőgépek,meg itt közel a parkoló gépek,de ezenkivül semmi extra nem volt.Nem is időztünk itt sokat.
Repülő a repülők felett
Átmentünk hár a 2/B-be.Ez valahogy jobban tetszett.Itt is a kilátórész felé vettük az irányt.Jobb is volt innen a kilátás,hiszen tökéletesen lehetett látni a leszálló gépeket.Ezeket aztán el is néztük vagy egy órán át.Gergő ötéves volt és roppantul élvezte ezt az egész milliőt.Kigyönyörködtük magunkat a kilátó teraszon,de a kalandnak még nem volt vége.
Kimentünk az épületből és a közeli repülőtéri skanzen felé vettük az irányt.Ez egy jó ötletnek bizonyúlt,hisz a repülő múzeumot nagyon élveztük.Több régi tipusú gép parkolt itt,amikre fellehetett menni,belehetett ülni...ezt természetesen nem hagyhattuk ki.
Gergővel az egyik repcsinél
Pont egy éve volt annak,hogy a pécsi,akkor mégmünködő,vidám parkban is volt egy repülő.Akkor is fűztem Gergőt,hogy üljünk fel rá,aki némi hezitálás után fel is jött,de odafenn megijedt (ne feledjük,ekkor négy éves volt) valamitől és orditva rohant le az anyjához...Ám most egy év elmúltával kitépve magát a kézfogásunkból rohant fel az első ott álló repülőre.Elképesztően élvezte.Odafentről kiabált,nevetgélt.Beült a pilótafülkébe,játszotta,hogy ő a pilóta.Meg is voltam lepődve,hisz az egy évvel ezelőtti pécsi kaland után ezt nem vártam.Mi is felmentünk a repcsire az anyjával és belementünk a játékba.Gergő volt a parancsnok én az első tiszt,az anyja meg stewi.Elvoltunk mint a befőtt.
Remek móka volt
Persze utána a többi gépet is kipróbáltuk,aztán mindet meg is néztük,körbejártuk,fotózkodtunk.Remek móka volt.Ez volt a ferihegyi kirándulás legélvezetesebb része.Fél napot el is voltunk Ferihegyen.Gergő nem is nagyon akart innen eljönni,de persze elkellett.Indutunk vissza hasonló módon mint ahogy jöttünk.Busszal Kőbányáig,majd metróval a belvárosig.Onnan pedig kimentünk a Margitszigetre.
Ez volt ez első Ferihegyi kaland és Gergőnek sajnos az utolsó is.Terveztük többször is az évek alatt,hogy újra eljövünk,de ezért-azért ez mindig elmaradt,halasztódott.Aztán mint írtam,tavaly novemberben immár véglegesen megcéloztuk,hogy eljövünk ide,ha a terminálokat ki is hagytuk volna a skanzent egész biztosan nem...és hát egy körtúra adta volna a dolog pikantériáját az egésznek.Sajnos ez így ebben a formában már nem válhat valóra,de mondom én még mindenképp elfogok jönni a túrát megcsinálni.Gergő velem lesz most is!
Hát nem így képzeltem,nem így akartam.Nem ezt akartam.
Az elmúlt hétvégén egy héttel eltoltuk ezt a túrát,mondván ezen a hétvégén már nyugodtabbak leszünk,hisz küszöbön lesz a téli szabadság mindannyiuknak,közelebb lesznek az ünnepek...Aztán a sors átírta a forgatókönyvet,óriási lekiismeret furdalást okozva nekem ezért (is, meg sokminden másért is).Ha egy héttel ezelött belevágunk ebbe a túrába Gergő még velem jöhetett volna.Most nem volt ott...Nyolc év után az első olyan túra amelyen nem volt ott...Legalábbis fizikai valójában nem,mert amúgy meg végig éreztük a jelenlétét,egyszer mintha szólt is volna hozzánk,Baracson meg határozottan úgy éreztük átölelt minket...Emléktúra az én gyönyörü kisfiamért.Bárcsak soha ne kellett volna ezt leírnom...
Az állomás,ahonnan annyi csoda felé indultunk...
Ez lett volna a sorban a következő túra.Így hát mi sem természetesebb,hogy ezt neveztük ki emléktúrává (de az összes túra az lesz életem hátralévő részében...).A terv amit még Gergővel dolgoztunk ki az volt,hogy egy darabig megyünk azon az úton amelyen Nagyvenyimre is szoktunk menni,ami végre jelzést is kapott.Ez volt már a sárga Mária zarándokút.Aztán majd az elágazásnál nem Nagyvenyim felé jobbra,hanem Baracs felé balra fordulunk.Elérve Baracsot pedig még elmegyünk a dunaújvárosi repülötérre és Kisapostagon fejezzük be a dolgokat.Az egész nem tűnt vészesnek 12-13km ha lehetett.
Jókedvű mikulás kíván nekünk jó utat,de nekünk nem volt olyan jó kedvünk....
A túrára meghívtam azokat akikkel Gergő a legtöbbet túrázott.Jómagam ugye kilométerek százait,de lehet ezreit nyomtuk le együtt.Aztán eljött Gergő édesanyja Móni,aki nem bírja úgy a túrákat,de most megfogadta bármi lesz is,ezt végigcsinálja.Elhívtam még Zoli barátomat aki szintén sok túrára eljött velünk.Hívtam még a másik Mónit is,aki szintén sok túrán velünk volt,de neki az utolsó pillanatban közbe jött valami,így nem tudott eljönni.
Majd talán legközelebb...Útra keltünk hát a tegnap esett friss hóban.Kisütött a nap amerre mentünk és nem volt rossz idő.Az első gyalogátkelő helynél hangot hallottunk.Mindhárman.De nem volt ott senki aki szólt volna,de a hangot mindannyian hallottunk.Azt nem lehetett kivenni mit mondott,de egyetértettünk abban,hogy Gergő jelezhetett odaátról,hogy ott van velünk...
Még ezen a kietlen úton is olyan boldogok voltunk...
Kiérve a városból tehát a sárga Márián mentünk jó darabig,arra amerre Gergővel rengeteget jártunk...Nyaranta itt körbeér a növényzet a kukoricás,a napraforgó...most azonban a kietlen táj köszönt csak vissza.Bár szép volt a friss hóban és a nap fényében,mégis oly szomorú...Mentünk hát.Zoli barátom próbálta oldani a rossz hangulatot kis hógólyozással.Móni vette is a lapot én azonban nem tudtam kellöen feloldódni.Persze nem akartam,hogy ezt lássák rajtam.Elértük az M6-os sztráda felett átívelő hídat és itt is megrohantak az emlékek.Ha a város felöl jöttünk mindig ez volt az első pihenő állomásunk Gergővel,ha pedig a város felé mentünk,akkor az utolsó.Megannyi emlék még itt is...
Zoli próbált minket kicsit jó kedvre deríteni
Leérve a hídról elértünk az elágazáshoz,de mint írtam most nem Nagyvenyim,hanem Baracs felé fordultunk.A friss hóban még ez a táj is meginditóan szép volt.Egyre több állat nyomát láttuk a hóban,aztán megjelentek a nyulak,őzek.Szaladgáltak a mezőn.Erre nem jártunk olyan sűrűn Gergővel mint Nagyvenyim felé,de emlékeim szerint azért kétszer igen és talán mindkettő biciklitúra volt.Az út visszaközelitett a sztráda mellé,ott ment egy darabig,erre emlékeztem is.
Az ég az igazaké - útközben
Elértük a Dunaújváros-Rétszilas vasútvonalat amelyhez szintén emlékek tucatjai fűznek,hisz ha erre mentünk akkor az mindig valami jó felé vezetett és Gergő nagyon szeretett erre (is) vonatozni.Kicsit megálltunk,kajaszünetre.Nem sok étvágyam volt a héten,régen a boldog túrákon ilyenkor lenyomtam három szendvicset is,most alig ment le az az egy is.Nem írtam még,hogy Gergő hátizsákja volt a hátamon...nyugtatott a dolog...Gergő úgy is megengedte volna,ez ezer meg egy százalék.
A vasútvonal is szép emlékeket őriz...
Gergő zsákjával a hátamon és a szívemben
Az út egy ponton végre elfordult nyugat felé,otthagyva a zajos M6-os sztrádát.Végre megfelelő csend ereszkedett a tájra,jobban öszpontosíthattam Gergőre a gondolataimban és a szívemben...Elértük az út alighanem legszebb részét,miközben őzek tucatjai szaladgáltak a mezőkön.Leértünk egy völgyszerüségbe,melyet a baracsi dombok öleltek körül.Jártunk itt is Gergővel emlékeztem rá.Mivel a helynek tudomásom szerint nem volt neve,így elneveztük Baracsi-völgynek és Baracsi-dombságnak azt.Gyakorlatilag ennek végén értük el Baracsot.A névtábla jelezte a helységet,újabb emlékek villantak fel...minden olyan helységnév táblánál ahol még nem jártunk,mindig fotóztunk egy-egy képet Gergővel.Most nélküle ennek nem láttam értelmét...
A völgy,a domb és az ég...
Baracs két részből áll:Apátszállásból és Templomosból.Apátszállás a nagyobb és ezt értük el elöször.Nem nagyon terveztük beljebb menni a településre a külsö utcán mentünk amely elég hangulatos volt a havas házaival.Beljebb érve a településre egy faragott fa oszlopokkal teli park került elénk,középpontjában egy szoborral.Erről nem tudtam semmit és hát öszintén szólva az elmúlt napok nem arról szóltak,hogy ennek utána nézzek mi is ez.Mindegy.Szép volt,megnéztük,majd mentünk tovább,kiérve Apátszállásról.
A park
Hamarabb odaértünk Templomoshoz mint gondoltam,ott is voltak a tavak a rég látott M6-os alatt...Gergő ezeket szerette volna főleg látni...de mivel ott volt velünk,remélem látta is...Szépek voltak,főleg az első amelynek partja is kivolt alakitva pihenőkké,sétányokká.Az első tó be is volt fagyva.Sehogy sem illett azonban a képbe a tó felett átívelő M6-os sztráda...de talán ez tette érdekessé.Mivel itt volt egy pottyantós budi,így Móni is eltudta végre végezni a kis dolgát.Itt az egyik pihenönél ettünk még egy kicsit.Zoli jóízűen,én meg Móni elég nyögvenyelösen.A híd alatt nem volt befagyva a tó és egy jóember éppen ott horgászott.Kezdett hüvös lenni,így nagy melege nyilván nem volt.Közben jut eszembe Apátszálláson is láttam a sárga m jelzést amit egyenlöre nem tudok hová tenni,hiszen térképeim,alkalmazásaim nem jelölik.Gergő biztos utána járt volna a dolognak,talán majd egyszer én is.Mentünk azonban tovább.A második tó nagyobb volt,de csúnyább mint az első.
A tó és az M6-os
A második és a harmadik tó között néztem a harmadik tóra.Arra már nem mentünk tovább mert a mi utunk visszaágazott kelet felé.Úgy tűnt a harmadik tó hatalmas.Talán majd egyszer kijövök jobban megnézni.Míg én ezt megnéztem a többiek a leágazásnál vártak.Móni mondta,hogy úgy érezte Gergő átölelte...ki sem monda,már én is úgy éreztem átölel a fiam...Egész biztos így volt,mert így kellett lennie!Letértünk a keletnek induló útra,Elöször a túra során némi emelkedöt kellett mászni,de ez semmi volt,persze a nagy hóban némileg megerőltető.Móni kezdett kidőlni,de megfogadta csak azért is végig csinálja.Érdeklödött mennyi van még hátra,montam kb.4km. Egy jó óra.
A második tó
A messze elnyuló harmadik tó
Kissé egyhangúvá vált az út,ami enyhén dél-keleti irányt vett.A távolban látszódtak Dunaújváros gyártornyai amik elég szépen okádták a füstöt.Az út nehezen volt járható mert a friss hó alatt ott volt a friss sár is.Kissé előre mentem,többször rámszóltak lassítsak...Hiába én a Gergővel megszokott tempót diktáltam,ők ezt nem annyira bírták,de volt,hogy csak azért mentem előrébb mert rámjött a sírás...mivel erősen Gergő körül jártak a gondolataim.A repülötér sarkán aztán egy emlékmű zökkentett ki a rossz hangulatomból.Egy ejtőernyős emlékmű volt,egy oszlop.
Az ejtőernyős emlékmű
Innen aztán már nem volt túl messze a repülötér.Kezdtünk igencsak belemenni a délutánba,de egyértelmünek tűnt,hogy még világosban odaérünk azért.Oda is értünk.A repülötér főbejáratánál egy régi MIG vadászgép van kiállítva alatta pedig egy repülös emlékmű.Naná,hogy nem hagyhattuk ki,hisz ez Gergőt is érdekelte volna.Meg is néztük közelebbről.A vadászgépet mindig csak a hatos úton elhaladva láttam,sosem jöttem ide hozzá.Ezért is szerette volna Gergő is közelebbről megnézni.Mivel ott volt velem,odamentünk hát.Nagyon frankónak tűnt a vadászgép alulnézetből.
A gép és az emlékmű
Alatta pedig ott volt egy repülögép szerencsétlenségben elhunytakra emlékező emlékmű,számomra megkapó felírattal: Az ég a bátraké.Ekkor jutott eszembe,hogy talán így van,de lehet úgy is,hogy az ég az igazaké.Az olyan igaz tiszta lelkeké mint amilyen Gergő is...így úgy döntöttem ez lesz a bejegyzésem címe is.
Lényegébe befejeztük itt a túrát,de busz az csak jó egy óra múlva volt és a lemenő napban kezdett nagyon hideg lenni.Ráadásul a buszmegálló jó 400 méterre volt amit csak a forgalmas hatos út mellett érhettünk el.Ez öngyilkosságnak tűnt.Szerencsére volt egy másik alternatíva is.
Így búcsúztam hát el tőled Kisfiam,tudom így szeretted volna...Persze csak képletesen,mert ezután is együtt leszünk mindörökké....
Igaz némi kerülövel egy kertek alatt futó úton,de biztonságosan elérhettük a buszmegállót.Igaz ez nagyjából plusz egy kilométert jelentett,Móni nagyon kivolt már,de nagyon igyekezett,hogy a fia büszke lehessen rá.Nekem persze meg sem kottyant ez a túra,mi más dimenzió voltunk Gergővel...Aztán odaértünk a megállóhoz még mindig volt 40 perc a buszig,de kegyetlenül hideg lett.Móni telózott az anyjának,aki értünk jött kocsival így hamar visszaértünk a busz elött vagy negyedórával a városba.
Hát ez volt Gergő emléktúrája.
A szívem soha sem fájt még ennyire...
Illetve dehogynem..kedd reggel óta egyfolytában...
Már időtlen idök óta benne van a levegőben egy ötlet egy olyan túra lehetősége amely a Ferihegyi repülötért járná körbe szinte teljes egészében.Most úgy tűnik jövőre megvalósíthatjuk ezt a régi elhalt tervet amely valahol mindig is ott lapult az ötletláda mélyén a sarokban.Jártunk már Ferihegyen én többször is,ám körbe még sosem jártam.
Gergő fedezte fel a dolgot,én nem nagyon figyúztam ide,pedig sokszor csak úgy spontán bámulom a térképeket,új túraötletek után kutatva.Ez végig ott volt a szemem elött csak nem figyeltem rá.Lényeg,hogy Gergő észrevette és ő szólt egyszer oda nekem,hogy van ám a repülötér körül olyan kilátópont ahonnan nézhetjük a repülöket.Jó,gondoltam majd egyszer utána nézek,de mivel éppen nem a gép meg a térkép elött voltunk kezdett elfelejtödni a téma.Tegnap aztán újra leültem csak úgy a térkép elé és eszembe jutott amit Gergő fiam mondott,utána jártam hát.Amit találtam az megváltoztatta a még nem végleges jövő évi bakancslista terveinket...
A Cargodombról kitünöen lehet látni a felszálló repülöket
Mielött belevágnék leírom,hogy mind a Cargo mint a Spotterdombot így is meg úgy is írják.Van ahol egyben,van ahol külön.Az én térképem egybe írja őket így:Spotterdomb,máshol ahol keresgéltem már külön írták: Spotter domb.Hogy melyik a megfelelö rátok bízom,ki-ki döntse el saját maga.Szóval elöször a Spotterdombot fedeztem fel a térképen,Vecséshez közel.Elkezdtem nézegetni hogyan lehet ide eljutni,hát sok-sok féle lehetöség van erre.Ha tudom,hogy létezik ez a hely akkor amikor kb. egy éve Vecsésen voltunk meccstúrán egész biztos eljöttünk volna ide,de akkor még nem tudtam.Tehát sokféleképpen ellehet jutni ide,legegyszerübben Vecsésről vagy éppen Ferihegy 2-röl.
A Spotterdomb a repülötér déli részén van,azthiszem ott ahol a repülök szállnak le.Egy kiépitett kilátóhely padokkal.Amiket találtam róla fotókat mindegyiken meglehetösen sokan voltak,tehát elég népszerű lehet,hisz innen aztán szépen lehet fotózni a leszálló repülöket.
Persze megtetszett a dolog és már villant is az agyamban,hogy ide elkell jönni!De ha már ide eljövünk akkor megkell vizsgálni egy repülötért körbejáró túra lehetőségét is...
A Spotterdombról jól látni a leszálló repülöket
Ennek is utána jártam és végül is úgy tűnik a túra megvalósítható.Ekkor még azt gondoltam,hogy innen a Spotterdombtól indulhat majd a túra (ám később felfedeztem a Cargodombot,valószinű onnan fog,de erről majd később).A repülőteret körülölelik a (valószinűleg) földutak.Ha nem is mindig közvetlen a reptér mellett haladnak,mégis meglehetösen közel hozzá.Azok a területek ahova nem lehet bemenni úgy is elvannak kerítve.Úgy tűnt tehát minden adva van egy túrához.Nézegettem körbe az utakat amikor is a repülötér északi részén felfedeztem a Cargodombot.Utána jártam hát ennek is.
Népszerű helyek...
A Cargodombhoz még egyszerűbb odatalálni mint a Spotterdombhoz.Hisz elég lehet ha Szemeretelepnél leszállunk a vonatról,onnan szinte pár lépés.Így célszerűnek tűnik,hogy a majdani túrát innen indítsuk.A Cargodomb már nem igazán kialakitott kilátóhely,spontán a természet hozhatta létre olyannak amilyen.Innen kitünően lehet látni a felszálló repülöket,hisz ha jól speklizek akkor ez a felszálló pálya mellett található.Naná,hogy elkell ide jönnünk!Mindkét hely úgy tűnik népszerű,sokan jönnek ki nézni és fotózni a le és felszálló repülöket,így ha ide tervezünk túrát számolni kell vele,hogy nem leszünk egyedül.Még az is elöfordulhat,hogy hétköznap jövünk,talán jobbak az esélyek,hogy egyedül lehetünk..Szóval innen indulna túra és a repülöteret északi irányba kerülné meg.Persze a pontos útvonal tervet majd kikell dolgoznunk,mert annyira nem egyszerű azért a helyzet,hogy csak úgy nekivágjunk.
Ilyen a felszállás a Cargodombról nézve
A repülőtérnek aztán annak keleti oldalán haladna a túra.Itt van az,hogy hol közel,hol távolabb vezetne az út,persze lehetőség szerint majd próbálunk minél közelebb menni..maximum elzavarnak.Aztán dél felöl kerülnénk meg a leszállópályát,itt ha szerencsénk lesz a fejünk felett érkezhetnek majd a leszálló gépek.A déli megkerülés után juthatnánk el a Spotterdombhoz.Az,hogy a keleti oldalon vannak-e hasonló dombok azt nem tudom,de több helyen valószinüleg nyilik rálátás a repülötérre.A Spotterdombtól pedig elsétálnánk Ferihegy 2-re ahol megnéznénk a repülögép skanzet ahol már amúgy jártunk,de elég régen,Gergő még kicsi volt.Hát ennyi lenne a túra amely így kb.10km-es lenne,tehát nem egy megeröltető valami.
Ilyen a leszállás a Spotterdombról nézve
Hát mire mindennek utána jártam már megvolt a túraterv.Annyira izgalmasnak és hivogatónak tűnt,hogy elhatároztuk,hogy a reptéri túrát bevesszük a jövő évi bakancslistába!Tehát ez egy Bakancslistás túra lesz,ezt a stitulust pedig egy évben mindössze 12 túra érdemli ki.Úgy tűnik jelen állás szerint májusra fogjuk betenni ezt az izgalmasnak ígérkező kalandot.Persze a 2019-es Bakancslista véglegesitése majd a téli szünetben fog megtörténni,így változás még előfordulhat.
Mindenesetre a terv tehát megvan és annyira tetszik,hogy jövő évben egész biztosan eljövünk!
Frissités (2020.04.09.)
A túrát 2020 márciusában sikerült megvalósítani. Ide kattíntva elolvasható.
