2017. október 31., kedd

Egy kis Fehérvár

Annak ellenére,hogy maga a város nem mondhatnám,hogy tetszik,mégis ezernyi élmény,emlék fűz ide.Bár nem egészen igaz,hogy nem tetszik,hiszen vannak részek,főleg a belváros no meg a Rác utca ami igenis tetszik.Szóval nagyon sok élményem van innen,túlnyomó részt kellemes élmények,de van kellemetlen is:édesanyámat pl. itt mütötték agydaganattal,amely után sem sokkal eltávozott.Jártam itt évtizedekkel ezelőtt osztálykiránduláson,vagy itt gyűlt össze a társaság amikor az építőtáborba mentünk,itt ittunk amikor leszereltünk a hadseregből,a két nagy Királynőmmel is jártam itt,az egyikkel nagyon sokszor.Randiztam itt más nőkkel is rajtuk kívül,sok jó meccset néztem a régi Sóstói stadionban és rengeteget sétáltam is a városban,amelyet nagyjából már ismerek is.Sokszor itt szálltunk át ha mentünk valahova túrázni is,mondjuk innen túrát nem inditottunk és nem is volt a város túráink végpontja.Most a legutolsó itt megesett kirándulásomat próbálom elmesélni amit fiammal Gergővel ejtettünk meg.

A Prohászka templom
Székesfehérvár ugye a mi megyénk Fejér megye székhelye.Nagyon jó helyen fekszik az országban,hisz mondhatni ezt a várost a legkönnyebb elérni mint egyénileg autósan is,mint tömegközlekedésileg is.A népesség itt is fogy hisz alig több mint százezren lakják csak.A városban rengeteg a műemlék a látnivaló.Ráadásul a város rendelkezik az ország egyik legjobb focicsapatával,jégkorong és kosárlabdacsapatával is.Igy ha az ember sporteseményekre akar járni érdemes Fehérvárra költöznie.Számomra néha kicsit zavaró a város nagy forgalma,a sok-sok jelzőlámpa a Dunaújvároshoz képest kevesebb park,kevesebb zöld övezet.

A belváros az országalmával
Gergőt ortopédiai vizsgálatra kellett hoznom a helyi kórházba,mikor ezzel végeztünk elindultunk egy hatalmas sétára a városban.Mivel a kórház ugymondd a város szélén van,elindultunk befelé a város központjába.Elöször a vasútállomás felé mentünk.Az állomás éppen felújítás alatt volt,nem tudom,hogy azóta végeztek-e vele.Egy darabig néztük a vonatokat a hatalmas forgalommal bíró vasútállomáson.Innen már látszódtak a Sóstói stadion lámpái,mivel Gergő még nem járt ott,elhatároztuk,hogy megnézzük.Ekkor már tudtuk,hogy hamarosan lebontják és újat építenek majd a helyére.Odaérve szabadon betudtunk menni a staionba,senki nem szólt,senki nem figyelmeztett,hogy ez esetleg tilos.
Sok nagy csatát láttam itt,kicsit sajnálatosnak tartottam a lebontását.Gergőnek tetszett.Ezután a kirándulás után két hónappal aztán még volt szerencsénk egy meccset megnézni itt.

A régi Sóstói stadion,ma már nem létezik
A stadion után aztán visszasétáltunk a belváros felé,útközben egy pékségnél kajáltunk egyet.A belvárosban szinte belebotlik az ember a helyi plázába,végig mentünk hát rajta.Nem egy nagy eresztés,de egy Fehérvár kaliberű városnak megfelelő.Innen aztán utcák vezettek be a belvárosba Székesfehérvár legszebb részébe.Ugye itt belebotlik az ember Kati nénibe,akinek megkell fogni az orrát ahhoz,hogy szerencsénk legyen a továbbiakban...meg is fogtuk neki,nem ellenkezett!

Kati néni
Az országalmához érve már elég sok volt erre a turista,nem hiába ez a város legszebb része.Itt van a városháza,templomok,múzeumok sora,a napóra a színház,a romkert és az órajáték is.Bőven akad látnivaló!Vendéglátó helyek tucatjai várják,hogy költse az ember a pénzét.Sorra megnéztünk persze mindent,legfőképp az órajátékot ahol szerencsénk volt,mert éppen elkaptunk egy játékot!A Kossuth udvaron az Órajáték épületében Óramúzeum nyilt,
Kovács Jenő órásmester hosszú évek kitartó gyűjtő-munkájának köszönhetően. A zsebórától a toronyóráig minden megtalálható itt. A székesfehérvári Órajáték patinás belvárosi épületének földszintjén három teremben több száz különböző korból származó fali-, asztali-, zseb- és karóra, valamint órás szerszámok, sőt még egy 17. századi toronyóra szerkezet is látható.

Az Órajáték figurái a magyar történelem olyan királyi személyiségeit ábrázolják, akiknek nevéhez legendák fűződnek. A Kovács Jenő órásmester által készített órajáték gyönyörű, Ecsedi Mária képzőművész és Korompai Péter keramikusművész munkája lenyűgöző és igazán igényes, és Diós Tibor kovácsmester is tehetsége legjavával támogatta ezt az csodás elképzelést. A történelmi alakok először délelőtt tíz órakor jelennek meg zenei kísérettel, majd a város templomaiban egyszerre megkonduló déli harangszó után láthatjuk őket ismét. Ezt követően két óránként, délután kettő, négy és hat órakor vonulnak fel a királyi alakok.

Az órajáték
A belvárosi nagy séta után a közeli,de már nem a belvárosban található Rác utcához mentünk.Jártunk már itt többször is erről is van bejegyzésem ami ide kattintva olvasható.
Székesfehérvár Palotaváros részén a tíz emeletes panelházak árnyékában találjuk meg a 80-as évek óra skanzenként megörzött Rác utcát középontjában a szerb ortodox templommal és néhány,az egykori Rácváros hangulatát megőrző,a hagyományos népi építészet elemeit tükröző épülettel.Élmény itt végigmenni!Ezt az utcát mindenkinek ajánlom,hogy nézze meg!Megéri!

A Rác utca
A Rác utcából kimetünk a nyugatabbra lévő tavakhoz,itt némi zöldövezetben találtuk magunkat végre.Jártam már itt is többször,randiztam is itt,így számomra kedves hely ez is.Nem tudom hány tó van itt sose jártuk még körbe őket,de kettő biztosan.Sétányok vannak és a magyar királyok fából készült szobrai.Tehát itt is akad látnivaló!Pihentünk kicsit itt,aztán mivel kezdtünk fáradni elhatároztuk,hogy hazamegyünk mostmár.Nem tudom miért vagy mitől van az,de Fehérváron sétálva mindig elfáradok...érdekes mert pl.Pécsen vagy Budapesten nem.Úgy döntöttünk vonatozunk hazáig.Inkább ezt választottuk mint a zsúfolt kényelmetlen buszokat.Visszasétáltunk a vasútállomásra.

Egy iskola a vasútállomásra menet
Útközben még felpakoltunk kajával,azt hazavonatoztunk.Kellemes kis hivatalos dologgal egybekötött kirándulás volt.Székesfehérváron nagyon sok a látnivaló és ennek csak a töredékét néztük meg.Kihagytunk olyan helyeket mint pl.a Bori vár.De a város hosszú utcáin tényleg kilehet fáradni.Nem tudom megszámolni hányszor voltam már Fehérváron,Dunaújváros után valószinüleg ez az a város ahol a legtöbbet tartozkodtam.
Ajánlom mindenkinek mert egy kirándulást mindenképpen megér a város!A legkönnyeben elérhető város szerintem az országban,tehát semmi akadálya nem lehet,hogy egyszer erre vezessen a sors!


2017. október 30., hétfő

Az erdei géppark

Azt mondják ilyen sehol máshol nincs,én azért ezt kétlem.Mindenesetre tény,hogy túrázásaim 35 éve alatt sehol sem találkoztam még ehhez hasonlóval.A poén az,hogy ez a lakóhelyemtől kb.2-2,5 km-re található!Persze ez nem azt jelenti,hogy még sohase jártam volna itt.Ellenkezőleg nagyon is sokszor,de még soha nem tettem róla emlitést.
Mivel ez a évünk elmarad a tavalyi évadtól,kevesebb helyre sikerül eljutnunk,így most elővettem ezt a dolgot.Kisétáltam ide,löttem néhány képet és írok róla,elvégre ez a hely is megérdemli,hogy bekerüljön a blogomba.

Hosszú egyenes út vezet az erdőben
Gyönyörü,de szeles őszi időben sétáltam ide ki.Éppen a tegnapi napon volt az utóbbi tíz év legnagyobb szélvihara,de úgy tűnt szerencsére a környékemen található erdőkben különösebb kárt nem okozott.A géppark,vagy ahogy az internet világában lassan elnevezik,az ipartörténeti skanzen a Dunai Vasmű főbejárata és a helyi autóbusz pályaudvar közötti erdőben található természetesen Dunaújvárosban,az erdő Vasműi végénél.A buszpályaudvartól egy hosszú egyenes út vezet ide ki amely lehet 1km hosszú is,ám kellemes itt sétálni főleg ősszel.Az erdő végénél aztán három fele is megy út,bármelyiken is megyünk találkozunk ezekkel a "csodákkal"

Ha az egyenes úton jövünk ez az első látnivaló
Az erdőben az utak mellett található egykori gépek a Vasműben szolgálhattak,ide való kihelyezésük a vaskohászat múltjának bemutatására valósult meg.Az erdőben itt nem számoltam meg mennyi,de kb.12-15 gép lehet.Egyes híresztelések arról számolnak be,hogy itt nyitvatartási idő van,meg belépő díjat is kell fizetni.Nos megnyugtatok mindenkit semmi ilyesmiről nincs szó.Nincs nyitvatartási idő és ingyen látogatható ez az ipartörténeti skanzen.A megnyitáskor állítólag tájékoztató táblákat is kihelyeztek a vaskohászat múltjának bemutatására, de ezeknek ma már nyomuk sincs. 

Nem tudom milyen gép lehetett,de molomentális
Arról,hogy ez a parki kiállítás mikor jött létre nincsenek pontos információim és nem is találtam neki nyomát.Annyit tudok,hogy én mióta kijárok ide azóta ez itt volt,tehát a 80-as évek végén már megvolt.Arról is olvasni a neten több helyen,hogy ezeket a gépeket már alaposan benőtte a gaz,a növényzet és sok a szemét körülöttük,sőt van amit wc-nek is használnak.Nos erről is leírom a friss tapasztalataimat.A gépek az erdőben vannak,valahol természetes,hogy benővi őket a növényzet,de gazt én nem láttam.Na és annyira nincsenek benőve,hogy ne tudjuk oda menni hozzájuk.Szemetet ezúttal csak az egyik gép környékén láttam ott se túl sokat,wc-zésnek pedig nem láttam egyik gépnél sem a nyomát.Sőt úgy tűnt,hogy éppen az utakat csinálják,hiszen mintha frissen lett volna leterítve a salak,vagy a murva vagy nem tudom pontosan mi,amin jártam.

Egy demag gép
Úgy gondolom minden negatív dolog ellenére ami a neten kering erről a helyről,igenis látványos,viszonylag rendben is van,mondom felújított utak vezetnek ide,így érdemes eljönni olyanoknak akiket ez érdekel.Jelzett út ugyan nem vezet ide,de a vasmű főépülete elött óriási parkoló van (ami hétköznap ugyan tele van),vagy a helyi buszpályaudvartól indulva dél felé a jobb oldali erdőbe kell bemennünk az út rávisz arra az egyenes útra ami ide vezet,sőt visszafelé lehet egy körsétát tenni az a másik út viszont cikk-cakkos,az erdő bár véderdő viszonylag szép.

Nem gurul el,nem kell félni
A nagy gazdasági világválság utáni stabilizációs időszakban szükségessé vált a hazai kohászati kapacitások bővítése, amihez Dunapentelét választották helyszínként. Így létesült 1950-ben a Dunai Vasmű, az ország egyik nehézipari központja.A ma Dunaferr néven is emlegetett cég melegen vagy hidegen hengerelt, pácolt, horganyzott szalagokat és táblalemezeket, illetve idomacélokat gyárt gép-, jármű- és építőipari termékek, acélszerkezetek, háztartási berendezések és egyéb alkatrészek előállításához. A termékeket javarészt külföldön adják el – olvasható a vállalat oldalán.
Valahol természetes,hogy a gyár melletti erdőben létesült egy ilyen gép kiállítás.

Gépek az egyenes út végénél,de van még két másik út,ott is
akadnak gépek!
Tehát mint írtam mindenképpen érdemes ezt megnézni ha erre jár bárki is a olvasók közül,egyfajta élmény ez is.Bár jelenleg nem tartják ezt számon mint valódi kiállitást mégis létezik mégis itt van.Valóban ipartörténeti érdekesség,látványnak sem utolsó,ráadásul egy kellemes erdei sétával fűzerezhető.Én meleg szívvel ajánlom mindenkinek!
Ma voltam kint,úgyhogy a képek frissek!

Egy lemezhengerlő gép ha minden igaz

Valószinüleg egy présgép

Na ez mi?Erdei kávéföző,vagy egy robot,tán egy vasműi gép?

Vasúti kocsi is a kiállított tárgyak között

Kalapácsok

2017. október 27., péntek

A történelemmel egybefonódott sors - Skóciai Szent Margit

A közelmúltban és máskor is megfordultunk már a Mecseknádasdi Réka vár környékén.
A várban született Skócia Szent Margit akinek emlékét mégis inkább a Brit-szigeten tartják nagy becsben.Amikor itt jártunk Mecseknádasd közelében,talán egyszer megígértem,hogy jobban utána nézek majd a dolognak,talán ez a rész valamelyik mecseki videómban látható is,alighanem a Keresztül a Kelet-Mecseken c. videómban.Nos ezt megtettem,így most a blogomban megelevenedik a Réka várban született Skócia Szent Margit csodálatos,lebilincselő története.Hát lássuk,olvassuk!

Skócia Szent Margit
Szent Margit, a skótok királynője Magyarországon született Réka várában, a Baranya megyei Mecseknádasd mellett, 1043-ban. Atyja, Edward, az angol trónt bitorló Kanut elől menekült ide.Anyja,Ágota,Szent István királyunk leánya! Atyja 1056-ban visszatért Angliába, ahol fia, Edgár, 1066-ban király lett, de 1072-ben az angolok elűzték. Özvegy édesanyja akkor gyermekeivel Skóciába menekült. Margit III. Malcolm király felesége lett.Mintaképe volt a tökéletes anyának,a hűséges feleségnek.Népének jótevője,a szegények segítője,az egyház pártfogója volt. Edinburgh-ben halt meg 1093. november 16-án. 

Amint az abban a korban fejedelmi gyermekekkel gyakran megesett, az õ életét is a történelem alakulása határozta meg. Legrégebbrõl fennmaradt életrajzát Dunfermline-i Turgot (Theodoricus) bencés szerzetes, Margit gyóntatója írta, a múlt század végén pedig Münchenben, az Aurora Kiadónál megjelent Nagy Kázmér - addig ismeretlen részleteket is tartalmazó - életrajza Margitról. Miután az V. században összeomlott a brit szigetek fölötti római uralom, a VI. században pedig kialakultak az elsõ angolszász államok, Nagy Alfréd, Wessex királya elfoglalta Londont és uralma alatt egyesítette ezeknek az államoknak a többségét. Margit születése elõtt körülbelül 30 évvel az Angliába ismételten betört dánok megfosztották trónjuktól Nagy Alfréd utódait, majd hosszantartó háborúskodás és vérontás után az angolok elismerték uralkodójuknak a dán királyt, a keresztséget felvett Nagy Kanutot (1016-1035). 

Többször megfordultunk már itt a Mecsekben a Réka várnál és közelében.
Sokminden őrzi ezen a vidéken Margit emlékét,pl. ez a kereszt mögöttem,feljebb a vár
romjainál egy emlékkő,a közeli Óbányán pedig egy szobor
Alfréd király leszármazottai közül két ikertestvér, Edmund és Edward a XI. század elején elõbb Norvégiába, onnan pedig tíz évvel késõbb - amikor Kanut leigázta Norvégiát is - Kelet Európába menekült.Edmund Magyarországon fiatalon meghalt,ikertestvéréről,Edwardról pedig a rendelkezésre álló első biztos adat az,hogy Magyarországon élt és ott vette feleségül Szent István királyunk leányát Ágotát.Ebbõl a házasságból három gyermek született: Margit, Krisztina és Edgar. Angliában eközben, 1042 után ismét a trónra kerültek Nagy Alfréd utódai és az egyetlen még tisztán angolszász fõhatóság, a királyválasztásra egyedül jogosult "bölcsek tanácsa"kikényszerítette, hogy Alfréd utolsó még élõ leszármazottját, Edwardot Magyarországról visszahívják Angliába. 

Ebbõl a célból angol küldöttséget menesztettek Magyarországra és vele együtt - valószínûleg 1057-ben - érkezett Edward a feleségével, Ágotával és három gyermekükkel vissza Angliába, ahol a herceget az uralkodásra alkalmatlannak bizonyult, és ezért lemondatott másik, "Hitvalló" Edward utódának nyilvánították. Õ azonban - máig sem ismert körülmények között - rövidesen meghalt. Margit ekkor 12 éves lehetett. Miután a "Hitvalló" Edwardtól állítólag kicsikart ígéret révén az angol trónra került Harald herceg 1066-ban Hastingsnál vereséget szenvedett a normannoktól és elesett a csatában, a "bölcsek tanácsa", hogy mentse a még menthetõt, a fiatal Edgart, Margit öccsét választotta királynak. 

Az emlékkő a Réka várban
Neki azonban már semmi esélye sem lehetett a Hódító Vilmos vezetésével betört, gyõztes normannokkal szemben, akikrõl a történelem azt jegyezte fel, hogy a XI. század egyértelmûen az övék volt. Ebben a reménytelen helyzetben Edgar anyjával, Ágotával és két nõvérével, Margittal és Krisztinával Skóciába menekült, ahol akkor III. Malcolm uralkodott, aki arra használta fel az angliai zavarokat és az angolszász királyi család jelenlétét, hogy ismételten betörjön Angliába. Ő aztán - nyilvánvalóan angliai befolyásának növelése végett - feleségül vette Margitot, aki csak családjának unszolására lett az alattvalói által "véreskezû"-ként emlegetett Malcolm hitvese. 
De Margit személyében nem akármilyen királynét kapott Skócia!

 Befolyására ugyanis `férje kivetkezett vad szokásaiból... és egész környezete megváltozott` - írja életrajzában Turgot. Férje semmiben sem gátolta a királyné jótékonykodását. Margit nagy együttérzéssel gondoskodott szegényekrõl és betegekrõl. Az irgalmasság minden cselekedetét gyakorolta egész életén át, templomokat, kolostorokat építtetett.A királyné skót usinatot is összehívott, amely eltörölte az egykor a hittérítõ írektõl átvett, a római szokásoktól eltérõ sajátosságokat. Állást foglalt a zsinat által tárgyalt teológiai kérdésekben is. Akkoriban ugyanis nyilvános vita folyt a skót egyházban arról a kérdésrõl, hogy a bűnös ember magához veheti-e az Úr testét az oltáriszentségben? Margit azt a felfogást képviselte a zsinaton, hogy mindannyian bűnösök vagyunk ugyan, ám ha valaki gyónás, bánat és elégtétel után hittel járul a szentáldozáshoz, akkor ez a Szentírás szerint nem ítéletére, hanem bűnei bocsánatára szolgál. 

Skóciai Szent Margit szobra Óbányán
Margit és Malcolm házasságából nyolc gyermek született. Matild nevû lányuk királyné lett: Hódító Vilmos legkisebb fiával kötött házasságot, aki azután I. Henrik néven uralkodott (1100-1135). Az õ, ugyancsak Matild nevû lányuk 1128-ban Anjou Gottfried grófhoz ment feleségül, akivel megalapította - a gróf sisakját díszítõ rekettyeágról elnevezett - híres Plantagenet-dinasztiát.Skót Szent Margit emléke mindmáig elevenen él Nagy-Britanniában. A Westminster apátságban ugyanis az ünnepélyes koronázási szertartáson megkérdezik a leendõ uralkodót, hogy Nagy Alfréd leszármazottja-e? Margit csak négy nappal élte túl férjének és legidõsebb fiuknak elestét az angolok ellen vívott csatában.Népe halála után önként kezdte őt tisztelni és 1251-ben IV.Ince pápa szentté avatta Skócia pannóniai királynéját.

Margit azokután,hogy 1057-ben Angliába érkezett,többé nem tért vissza szülöföldjére...

Sajnos nem sokminden maradt a Réka várból...

...de valahol itt született Skóciai Szent Margit
 "Amikor a királyné halálán volt, belépett hozzá a szobába egyik fia. Éppen a harctérről jött, a lelke súlyos bánattal volt teli, hiszen anyjának azt kellett volna jelentenie, hogy atyja és testvére a csatatéren maradtak holtan, és most anyját is halálán látja. Miközben szívét eltöltötte a keserűség, a királyné összeszedve utolsó erejét, megkérdezte, mi van férjével és a másik fiával. A fiú, arra gondolva, hogy ha az igazat mondja, azzal megöli édesanyját, csak annyit válaszolt, hogy jól vannak. A királynő azonban fölsóhajtott, és ezt mondta: Tudom, tudom, de megesketlek téged a kezemben lévő keresztre, mondd el nekem a valóságot. Így a fiú elmondta a történteket. S ekkor Margit ahelyett, hogy asszonyoknál szokásos jajgatásban tört volna ki, ez a keresztény lélek az égre emelte a szemét és két karját, majd az Istent dicsérte azért, hogy élete utolsó órájában még ilyen nagy szenvedésben lehetett része." 

A szentté avatás alkalmával ereklyéit kiemelték, s a legenda szerint a következő történt. Felnyitották a sírt, és a maradványokat egy ezüst ravatalra helyezték, hogy a templom szentélyébe vigyék át. Amikor a menet Malcolm király sírboltja előtt haladt el, meg kellett állniuk, mert az ereklyét vivők nem tudtak továbbmenni. Akkor egy öregember azt tanácsolta, hogy emeljék ki Malcolm csontjait is, és helyezzék oda Margit mellé. Így "Véreskezű" Malcolm és Skóciai Szent Margit közös sírban pihen azóta is. 

Skóciai Szent Margit kápolna Edinburghban
Hát ennyi ez a fantasztikus történet amelyet én is keresés,kutatás közben ismertem meg igazán.Biztos,hogy ha legközelebb a Réka vár felé járok másképp tekintek majd a dolgokra és ha eszemben lesz viszek egy kis virágot ahhoz az emlékköhöz.Ezt a bejegyzést azon gondolkodtam melyik "mappába" tehetném,talán jól mutatna a "Hösök" között,de inkább maradjon a "Mecsek",hisz onnan indult ki ez a meginditóan szép történet...



2017. október 26., csütörtök

Az élet apró örömei

Nem kellett messze menni,hisz itthon játszottunk.Így túlzás most túráról,meccstúráról írni.Miután az októberből kihoztuk azt amit most lehetőségeink szerint lehetett,túl sok minden már nem maradt...mindesetre a meccsek maradtak.Egy olyan meccset játszottunk amitől aztán nem nagyon jöttünk lázba.Kilátásban volt egy esetleges vereség esélye,de ez nem osztott,nem szorzott.Ez nem bajnoki meccs volt,hanem "csak" egy Magyar kupa 32 közé jutás.Lényegében mindegy volt mi lesz az eredmény,hisz a Magyar kupát aligha mi fogjuk megnyerni.Aztán minden másképp alakult mint ahogy gondoltuk...

Fényárban úszik a dunaújvárosi stadion
Ki tudja miért a dunaújvárosi csapattól valamiért elfordultak a szurkolók... persze nem kis arculcsapás volt,hogy előbb kisetük az NB I.-ből,majd egyből utána az NB II.-ből is.Jelenleg az NB III.-ban szerepelünk,ott viszont az élmezőnyben.Ettől függetlenül a szurkolók mondom elfordultak a csapattól,a legjobb esetben is,jó ha 300-an kijárnak a hazai meccsekre.Mi persze kijárunk és szeretjük a csapatot most is,amely olykor rá is szolgál erre.Szóval egy októberi hétköznap estén a Vasas NB I.-es csapata érkezett hozzánk erre a bizonyos Magyar kupa meccsre,amelynek tétje csupán a legjobb 32 közé kerülés volt.Meglepetésre a meccset a tévé is adta,az M4sport.

Kezdésre készen,a túloldalon jó ha vannak harmincan,itt a mi oldalunkon
talán 200-an,plussz a vendégszektorban vagy 100 Vasas drukker....
Mint írtam benne,volt a meccsben egy esetleges vereség lehetősége,kinézett egy 0-2,vagy akár egy 0-3 is,vagy még nagyobb is.Aztán elkezdödött a meccs és a bajnoki meccseken akadozó újvárosi gépezet,most elkezdett szinte tökéletesen münködni.Csapatunk végig partiban volt a jóval nagyobb nevű ellenfele ellen.Szép támadásokat vezettünk,helyzeteink is voltak.Persze az ellenfélnek is,volt,hogy odaszögeztek minket saját kapunk elé.Aztán egyszer csak megszereztük a vezetést!  1-0 ide!Ki gondolta volna?
Persze ezután a Vasas percei következtek,de a szünetig nem tudtak egyenlíteni!
Vastaps közepette mehetett pihenőre a dunaújvárosi csapat!

Zajlik a meccs,pirosban a mieink
A második félidőt szenzációsan kezdtük.Több veszélyes és szép támadást vezettünk a Vasas kapujára,ám a helyzeteket nem sikerült értékesíteni.Ezekután viszont a Vasas percei következtek.Egész jó volt a meccs!Nagynehezen egy erősen lesgyanús góllal aztán sikerült a Vasasnak egyenlítenie, 1-1 !A gól után ismét kiegyenlítetté vált a játék.Nem úgy tűnt,hogy itt egy NB III-as csapat játszik egy NB I.-essel...Jól játszottunk és fizikailag sem tudtak fölénk kerülni.Ám a percek teltek,ugye kupameccs nem lehet döntetlen...és ha a kilencven perc alatt nincs döntés jön a 2x15 perces hosszabítás... félő volt,hogy azt már nem fogjuk bírni.Akármi is lesz a meccs vége a mieink most aztán minden dicséretet megérdemelnek majd!

Álljuk a sarat
A hajrá percei következtek,nem lanyhult az iram.Nagyon jó volt a meccs!Mindkét kapu előtt adódtak helyzetek.Nem fáradt el a dunaújvárosi csapat,egyre másra vezette veszélyes támadásait.Egy ponton úgy éreztem inkább a Vasas az aki fáradtabb...de persze veszélyesek voltak ők is.Letelt a rendes játékidő ám a bíró 3perc hosszabbitást mutatott!A mieink támadtak és a csapatkapitány Csehi lövése után az egyik vasasi focistán megpattanó labda a Vasas kapujában kötött ki!Góól! 2-1 ide!Euforéába kerültünk az örömtől,ilyent utoljára 2014-ben a Pécs elleni hazai meccsen a győztes gólunknál éreztünk...Óriási.... de még tartott a meccs,mindenki a bírónak üvöltött már,hogy fújja le...aztán lefújta!Gyöztünk!2-1-re!

Mi támadunk,Csehi feltartózhatatlan...
Egy felejthetetlen estén egy felejthetetlen meccs volt,mégha olyan túl nagy téttel nem is bírt.Kiejtettük a kupából az esélyesebb csapatot és továbbjutottunk!Apró öröm,de az utóbbi időkben nem alakultak túl jól a dolgaink,így ez most jól jött... A csapat pedig messze felülmúlta önmagát.Egyszer sem játszottunk ilyen jól a jelenlegi szezon bajnoki összecsapásain,pedig ha így is tudunk játszani akkor volna esélyünk akár az első helyre is és a visszajutásra az NB II.-be...Óriási élmény volt!
A kupában a következő körben a szintén NB-I.-es Balmazújvárost kaptuk.
Ha érdemes lesz arról is beszámolok itt a blogban.

A győzelem után elfelejtették lekapcsolni a világítást

2017. október 25., szerda

A mai erdő

Nem történt semmi különös,egyszerüen csak jó sétálni az őszben.Ezen a dolgos hétköznapon máshová nem nagyon tudok,csak a közeli erdőbe.Még tart az őszi színpompa,de már nem sokáig.A két nappal ezelőtti özönvíznek már semmi nyoma nincs.A hirtelen kialakult időszakos vízesés is megszünt.Ha nyitott szemmel jár ilyenkor az ember meglepő dolgokat is láthat...na nem egészen azt amit igazán szeretne.Az egyik kisebb domboldalról páldául egy részeg ember gurul lefelé éppen.Az erdő közepén egy jóképességű pedig félmeztelenre vetközve jógázik...Hát ez nyújtja a mai erdő...na és persze még színpompát,az ősz csodálatos színeit és hangulatát.

Színek pompájában
A mi kis erdőnkröl írtam már itten .Az amúgy semmire sem jó napokon ez az utolsó mentsváram.Megfelelő élményt tud adni ez is.Az erdőben nincs jelzéssel ellátott út,de egy erdei tornapálya fut körbe,amely sétányként is funkciónál.Erről a sétányról vannak leágazó sétányok több helyen is,így aztán jókat lehet itt sétálni.Néha szerencsésebb napokon őzeket is látni itt,betéved néha egy-kettő,vagy legutóbb volt hat is.Mókusokat pedig redszeresen látni.A telepitett erdő fái vegyes képet mutatnak,akad bőven mind bükk,mind tölgyfa is.Előfordul még juhar,nyír,nyár vagy akácfa is.Tehát mondhatnánk nem éppen egy optimális erdő,ám egy könnyed őszi sétának tökéletes.

A főcsapás és egy leágazás
Hát ez van most egy átlagos októberi hétköznap.Jelen állás szerint hétvégére már télies időt jósolnak,így mire újra szabad lehetek megint rossz idő néz ki.Ám jövő héten őszi vakáció,reméljük legalább egy napon sikerül valahova eljutni.

Szeretem az őszt,főleg egy erdőben

Ő is élvezi

Két nappal ezelőtt ez a meder volt csordultig tele vízzel

2017. október 23., hétfő

Esőerdő

Október 23.Az elmúlt heti nagyon klassz őszi idő durvára fordult.Miért is ne?Szegény melós aki egész héten bevan zárva a gyárba,nehogy kitududjon mozdulni.Emlékszem amikor jó idő van ilyentájt mindig kimozdulunk.Na persze tegnapelőtt sikerült is.Az őszi finálé megnézése közben csúnyán megfázhattam,leizzadtunk az erdőben és a Duna partra kiülve levetköztünk polóra.Valószinű nem kellett volna,annyira jó idő nem volt,így kellemetlen vese fájások gyötörnek újfent...Na de ez az október 23. valóban durva.Erősen fúj a szél,szakad az eső,vagy éppen esik.Lemerészkedtünk ide a mi kiserdőnkbe amely nincs messzebb 100 méternél.Kicsit szelidült az eső,de nem állt el...

Esőben is hozza formáját az erdő és az ősz
Az ősz ebben a rút időben sem hazudtolja meg magát,mert az erdő minden rossz körülmény ellenére most is,így is gyönyörü...Leérünk az erdő patakjához,mondjuk a csatorna inkább megfelelőbb szó rá.Ott ahol vagyunk a nagy eső ellenére nincs benne sok víz.Több szokott.Ám távolabbról dübörgést hallunk.Egy eddig sosem látott vízesésre leszünk figyelmesek!Ilyent még nem produkált ez az erdő!Na persze kellett hozzá,hogy egy-két dolgot átalakitsanak erre.Partcsúszás volt az elöző években,azt hozták rendbe.Na de így?Mindenesetre a látvány lenyügöző...

A dunaújvárosi időszakos vízesés
Amott ahonnan a víz jön,csupán egy kis lyukon folyik,folyna át víz,ez persze nem képes ilyenkor az összes vízet átereszteni,így a patak vagy csatorna alaposan megduzzad,ennek a víze folyik át fent a felszínen!A jelenség mindenestre látványos.Valóban kialakult így itt egy vízesés.Nem számítottunk erre a látványra,nem tudtuk,hogy ez itt zajlik éppen 250 méterre onnan ahol lakom.Mondjuk ezért érdemes volt lejönni ebben a pocsék időben is,az biztos.Lehoztuk a kutyát is,láthatóan ő annyira azért nem élvezi ezt a sétát.Odafent ahol a víz folyik keresztül az úton,át sem mer jönni.

Totálisan tele a meder a szabadidő park területén
Ott ahol megduzzadt a patak az a rész elvan keritve,mert az a Vasmű szabadidő parkja.Félő ha nem áll al az eső,itt egy kisebb fajta árvíz alakul ki.Mondjuk legyen az ő gondjuk ha már ilyen faszul tervezték meg ezt az egészet...De mint írtam,a jelenség nagyon is látványos!Mivel a kutya nem mer átjönni azon a részen ahol a víz a felszinen tör át,kénytelenek vagyunk kerülni az erdőben.Lenyügözően szép az erdő ebben a pocsék időben is,így végül is jólesik a séta.

Folyik át a víz fent...

...és lent

Tele a meder,az elkeritett rész a Vasmű szabadidő parkja/vendégháza
Körbejárjuk tehát az erdő ezen részét.Arébb is van bőven víz a mederben,mellette az utak viszont még jól járhatóak.A kutya is sikeresen hazatud ballagni.Nekem meg nem tesz jót a séta,újra elkezd fájni a vesém,félő még a végén valami komoly bajom lesz.Hát ha nem javul akkor holnap az orvoshoz kell majd eltúráznom....


2017. október 22., vasárnap

Ki szemetel itt?

Sok-sok szép helyen jártam,jártunk már.Szebbnél szebb tájakon,gyönyörü erdőkben,réteken,szigeteken stb.A természet szeretete a véremben van,amit úgy gondolom mára már sikeresen átadtam a fiamnak is.Soha sehol nem dobnánk el semmilyen szemetet.Így aztán nehéz szívvel tudjuk megérteni azt,hogy az emberek miért is szemetelnek a természetben?Mi visz rá egyeseket,hogy gyönyörü erdőkben,csodás vízpartokon,kilátók tövében és sok hasonló helyen hagyják a szemetüket?Sose fogom tudni megérteni....

Idilli kép a Rácalmási-sziget északi részéről,ám ha jobban megnézitek,itt középtájon a part mellett a
vízben az bizony egy forgószék(!) "fejjel" lefelé....

Közelebbről már nem olyan idilli a kép...
hemzseg a szeméttől a part...
Sok túránkon szembe köszön - a szemét.Most a legutóbbin már kiakadtam.A Rácalmási-sziget olyan részére jutottunk el ahol nem jár senki - gondoltam én...Maga a sziget ha úgy vesszük magyar viszonylatban hatalmas.Fut körbe rajta ugyan egy tanösvény,a teljes kör ezen tán 10km lehet.Ám az igazi csodák ezen a szigeten akkor várnak a vándorra ha letér a jelzett tanösvényről és betér jelzetlen utakra vagy akár a sűrű erdőkbe.Szóval a sziget legészakibb részén betévedtünk utak híján egy sűrű erdőbe...álmomban nem gondoltam,hogy erre járhat bárki is....
Ezzel szemben - nézzétek csak meg a következő képet:

Monitor az érintetlen erdőben
Egy monitor (!) vigyorgott ránk a sűrű érintetlen(?) erdő közepén...és ez csak az egyik szemét volt itt a sok közül...mert ezenkívül vagy 100-150 db műanyag flakon hevert szerteszét az erdőben... Láttam már érdekes dolgokat erdőkben: pl. kanapét,monoblokkos wc-t,bevásárlókocsit....ha úgy tetszik egy újabb tárgy a gyűjteménybe...Vajon ha már idáig eltudta hozni az illető a szarát,akkor a szeméttelepig miért nem sikerült?Pedig még az is lehet,hogy közelebb volt mint a szigeti erdő...Tényleg elcsodákozom meddig tud még süllyedni az embernek hívott szarházi lény....

A galyak alatt is hemzseg a szemét
Vajon ki tehette ezt ide?Na meg a 150 műanyag flakont és a 20-30 sörösdobozt?Erre nem nagyon túrázhatnak...talán ha évi 5-6-an ha megfordulnak itt olyanok akik a szigetet felfedezni jönnek egy kis kaland keretében.Nem valószinű,hogy ők dobáltak itt el ennyi szemetet.A horgászok?Belölük már kinézem ezt,annál is inkább mert voltunk olyan helyeken amelyek horgászhelyek és elég sok volt ott is a szemét körös-körül...bár a monitort nem ők hozzhatták ide.(a hely autóval megközelithetetlen amúgy)
A helyi kissebség?Ők nem hiszem,hogy hoznak,ők inkább visznek...
Gyerekek?Idáig elcipelték?Aligha...Lehet tán a szél fújta ide ezt a monitort?
Hát akkor ki?

A kövek között is akad szemét
Szóval nehéz megérteni ha már idáig elsétált az a monitor és a többi szemét,a szeméttelepig vagy akár a legközelebbi kukáig miért nem tudott?Vajon miért kell a gyönyörü környezetet ilyen formán is rombolni?Az a baj mindig lesznek ilyenek,az a szemét ha holnap ki is takaritják az erdőt,holnaputánra újra ott lesz...Az ember nem változik.Ugyanolyan szarházi marad mindig...akinek nem inge az persze ne vegye magára!

2017. október 21., szombat

Őszi finálé

Nehéz meghatározni az őszi finálé pontos időpontját.Ahhoz,hogy ez sikerüljön tudnunk illik - illene - mi is az,az őszi finálé.Teljes kielégítő megfogalmazása persze nincsen.A mi fogalmaink szerint mindenesetre az a pont amikor fákon és a földön (a már lehullott levelek)kb.egyenlő arányban vannak.Amikor a földön már több a levél mint a fákon,az már a finálé utáni rész.A finálé pontos időpontja ezért is megmondhatatlan,csak körülbelüli időpontot tudhatunk ami tájegységenként más és más lehet.Na és minden évben más az időpont is.Próbáltam megfigyelni az elmúlt években mikor is zajlott ez.2015-ben meglehetősen későn november 8-án történhetett.Tavaly 2016-ban már november 1.-re teszem ezt az időpontot.Idén?

Még be sem léptünk a szigetre már éreztette velünk a közelgő csodákat!
Úgy alakult,hogy idén a Rácalmási-szigeten tekintettük meg a finálét.Előzöleg a Pilis-tetőre terveztük ezt idén,de sajnos nem jött össze.Maradt a sziget,amit azért annyira nem bántuk meg.Utoljára talán 2011 környékén voltunk az évnek ezen a szakaszán a szigeten.Emlékeztem,hogy eszméletlenül szép volt...így idén mivel ez adódott,kicsivel jobb felszereléssel mint akkor vágtunk neki a szigetnek.Biztam benne sikerül jobb képeket lőni mint hat éve.Hatalmas szemet gyönyörködtető őszi színjátékra készültünk,hisz hat éve is pont ezekben a napokban voltunk itt.Ám színjáték helyett úgy tünt egyenesen belecsöppentünk az őszi fináléba...ami persze nem zárta ki a fenomenális színelőadást!Viszont október 21.-ét kissé korainak éreztem a finálé időpontjának.Annál is inkább mert odahaza a mi kis erdőnkben még nyoma sem volt neki.Itt viszont kétségtelenül az zajlott....

A tanösvény
Bár jókat lehet túrázni a szigeten,tettünk már itt sok-sok túrát,mint dél,mint észak felé,most nem volt betervezve semmi ilyesmi,próbáltunk az északi rész legszebb helyei felé menni,amerre éppen a lábunk vitt.Körtefákra bukkantunk egy részen,már úgy tünt túlérettek rajta a körték,de azért ettük belőlük.A sziget minden méterén elképesztően szép volt az ősz.Mint mindig...Valóban úgy tűnt itt már a finálé zajlik,ettől függetlenül is leírhatatlanul szép volt minden.Elértük a cölöphídat amely egy állítólagos mocsár felett vezet át.Nos a mocsárból itt semmi nincs.Néha ugyan van olyan magas a Duna vízállása,hogy betör egész idáig,majd a visszavonuló víz,valóban valami mocsár félét hagy itt,de ez nagyon ritkán van.A híd állapota viszont tragikusra kezd fordulni.A fából készült híd meg van vetemedve,szerintem ha nem újítják fel három éven belül összeomlik...

Az Almaház amelynek környékén inkább körtefák tömege található
A cölöphíd végétől a Duna fő ága kb.150-200 mérerre lehet,ez az a rész ahol a legnagyobb színelőadás zajlik.Mondhatni ez a legszebb rész ilyenkor.Most is rácsodálkoztam erre a helyre.Semmi extra,csupán a fákról a földig levezető levélfolyam gyönyörü színeket vesz fel ilyenkor és ez ad különlegesen szép hatást ennek az amúgy semmi extra helynek.
Kiérve a Dunára,úgy tünt most apad.(ugye pár napja láttuk akkor áradt)Így a partról visszavonuló víz után alapos volt itt a sár.A vízhez itt igy közelebb menni nem tudtunk,de nem is ezért jöttünk most.Visszamentünk egészen a cölöphíd elejéig,ott pedig rámentünk a jelzéssel ellátott tanösvényre.

A cölöphíd vége

Az a bizonyos legszebb rész a semmi extra...
Észak felé vettük az irányt a tanösvényen amelyről aztán rövidesen le is tértünk.Egy kisebb időszakos tó volt itt.Azért időszakos mert nem mindig van benne víz,de most volt.Ennek letudtunk menni a partjára.Megkapóan szép hely volt ez is.Remek rálátásunk volt a közeli madárlesre.Nem volt nagy tó,körbejárni sem volt értelme,inkább elmentünk ahhoz a bizonyos közeli madárleshez.Meglehetősen rossz állapotban volt már ez is.Már írtam,egy korábbi a szigetről szóló bejegyzésemben,hogy ráférne ezekre a szigeti látnivalókra a felújítás,mert állapotuk évről évre romlik.Azért még fellehetett menni rá és onnan is megcsodálni a környéket.Lehetett látni a kis tavat,de madarat azt nem.

A kis tavacska és a madárles

A madárleshez érve

A kilátás a madárlesből
A kis tó és a madárles után követtünk egy jelzetlen ösvényt amely kivezetett a Dunához.Itt már nem volt sáros a part.Jó darabon végig lehetett sétálni a parton amely itt olyan hangulatot árasztott mintha valamilyen trópusi szigeten lettünk volna.Na és sikerült az is ami eddig sosem,elértük a sziget északi végét!Igaz itt már a parton nem lehetett tovább haladni,bekellett menni az erdőbe,de végre ide is eljutottunk!Az erdő itt....rendkivül szemetes volt...nem is tudtam ezt mire vélni.Ki szemetelhet itt?Járnak erre ezekszerint emberek?Nem tudtam másra gondolni csak arra,hogy a közelben horgászok hagyják itt a szemetüket...körös-körül rengeteg müanyag flakon volt eldobálva,néhány sörösdoboz na és egy monitor(!)...

Ez most a Rácalmási vagy valamelyik trópusi sziget?

A sziget északi vége,szemben az nem egy másik sziget,az már a kulcsi erdő
Kavarogtunk kicsit itt az erdőben,azt arra amerre jöttünk visszamentünk egészen a tanösvényig.Erre szerencsére már nem volt szemét.A tanösvény hál isten nagyon is rendben volt.Közben két lovassal is találkoztunk!Úgy tünt rendörök... egyikük nő volt.Na mondom ha itt igazoltatnak...de csak rám nevetett a hölgy,rámköszönt a pasi,azt lovagoltak tovább...Nem tudom hobbiból lovagoltak erre,vagy a munkájukat végezték.Tán kerestek valakit?Mert amúgy itt minden rendben volt,remélhetőleg ide a bünözés nem tér be...persze ha felügyelik a szigetet azzal nincs semmi gond.Szóval a tanösvény úgy tünt rendben volt ahol persze tombolt az őszi finálé.

Béke és nyugi a tanösvényen
A tanösvény leromlott állomásaiból itt már csak a nádkunyhó volt meg,az rendben volt.A körtefákkal körülölelt almaházhoz érkeztünk vissza aztán.Kérdeztem Gergőt körül nézzük-e még valamerre a szigeten,hisz a sziget amúgy hatalmas.Ám úgy döntött ennyi most elég lesz.Így visszasétáltunk a szigetre bevezető hídig.A szigeten jó sok turista,turázó ficergett erre-arra.Egy ponton egy szoknyás nőt ölelgetve vonult vele egy hapsi.Na ők lehet nem éppen túrázni vagy sétálni jöttek...A hídról is szép volt a világ.Persze onnan mindig szép,évszaktól függetlenül.

A nádkunyhó
Összegezve a kirándulást,ez most nem kimondottan egy túra volt,inkább csak egy séta.Az őszi csodákra voltunk kiváncsiak,amit itt a Rácalmási-Nagyszigeten maradéktalanul megkaptunk.Tudtam,hogy ilyenkor szép a sziget,nem is kellett csalódnunk.Rengetegszer jártunk már a szigeten amelyet nagyjából tíz évvel ezelött ismertünk meg.Egyetlen egy valami hiányzik már csak a repertoárból.Akkor kijönni amikor bőven van hó,sőt amikor éppen esik.Remélem ez ezen a télen majd összejön.Hisz minden más esetben már láttuk a szigetet,mindenkor szép.A legszebb persze ilyenkor ősszel,de kiváncsiak vagyunk hóban milyen lehet...

Búcsú a színes szigettől
Nem az őszi fináléra készültünk,de azt kaptuk,persze mondhatni akár szerencsére.Ez azonban nem jelenti,hogy mindenhol lezajlott már az őszi finálé,hiszen csak 2017 október 21.-e van amikor e sorokat írom.A Rácalmási-szigeten most zajlik,de mint írtam nálunk például még a kanyarban sincs...így ha úgy adódik a következő két hét végén is még próbálunk kimozdulni a természetbe.Akár még a finálé után is.Úgy tűnik megéri....