2019. október 29., kedd

Bába-kút

Miért éppen a mecseki források?Elöször is azért mert a Mecsek a kedvencem és a források hazája a több mint kétszáz forrásával.Természetesen nem tudtam még mind a kétszáznál járni,de egyrészüknél már jártam és ittam is a vízükből.
Úgyanúgy mint a népmondás sorozatomnál,minden hónapba egy forrást mutatok be.Kétszáz forrás...hát pár évig ez elfog tartani szerintem,még az is lehet,hogy túlél engem...Mire végzek,lehet egy-két forrás már létezni sem fog,hiszen ezeket is karban kell tartani,ápolni kell,nem hagyni elenyészni.Ahol jártam már és lesz saját képem,ott természetesen azt teszem be,ahol nem,ott kénytelen leszek a neten keresni róluk,később ha járok az aktuális forrásnál mégis,akkor lecserélem a képet sajátra.Ez remélem senki érdekeit és jogait nem sérti...

A mai októberi részben a Bába-kúttal ismerkedhetünk meg.

Bába-kút
Püspökszentlászlótól északnyugatra található forrás, a Kistóti-völgy bal oldalában, a kék háromszög (K∆) jelzésű turistaút mellett.

Korábban szabad elfolyású, állandó jelentkezésű forrás volt, amelyet később a Hosszúhetény vízellátását részben biztosító – a Daragói-nagy-forrástól induló – vízvezetékbe kötöttek be.
A forrás eredeti kilépési pontja nem a jelenlegi helyen (hegy és a földút között) volt, hanem a földút és a patak között. Miután földbe mélyített foglalásokat alakítottak ki - a jelenlegi új helyen - azt bekerítették, és napjainkban is ez látható. Az eredeti fakadási hely közelében egy alacsony betonfallal elválasztott túlfolyó látszik.
A vizet – csővezetéken keresztül elvezetve – távolabb, egy víztározóban tárolják.
A kerítésen belül látható az egykori szabad forrás táblája kőbe ágyazva.

Alig észrevehető
A forrás a nevét onnan kapta, hogy valamikor itt, a hegyoldalban egy cigánytelep volt, és az újszülött gyerekeket a bába itt fürösztötte meg, tehát a domb aljában lévő réten kútja volt a helyi bába asszonynak (a bábaság a családon belül öröklődött).

- Régebben Zrínyi-forrásként is említették, e nevet az 1935-ben itt táborozott szigetvári cserkészek adták a forrásnak, ami akkor nem volt névtáblával ellátva. Ezt a nevet a „A Mecsek részletes kalauza” is említi, sőt a Daragói Nagy-forrást is, íme: „Tovább a patak bal partján a felette emelkedő kocsiúton a Zrínyi-forrás és innen 5 percnyi járásra a Nagyforrás.”

- 1959-ben megjelent mecseki leírás szerint: "Zrínyi-forrás a Tóti-völgy felső részén az erdőszélen levő jóvízű foglalt forrás."

Megjegyzés:

- A Bába-kút táblája, stílusa, formája és mérete megegyezik olyan források tábláival (Bögrés-kút, Éger-forrás) amiket Csokonay Sándor vésett. Leírást nem találtunk róla, de a hosonlóságból és az időpontból (1935) arra követjeztetünk, hogy ennek tábláját is Ő készíthette.

- Ugyan a forrás már nem ad vizet a turistáknak, ennek ellenére 2017. nyarán a táblát felújították.

Elképzelhető,hogy jártunk itt,akár Gergővel,akár Sándorral,de nem igazán emlékszem rá,így tehát nem százszázalék...

2019. október 27., vasárnap

Meccstúra extrákkal

Mint a régi szép időkben...elmentünk meccsre egy másik városba,természetesen a mi csapatunk meccsére (más nem érdekel),előtte az adott településen császkálunk,sétálunk,bóklászunk megnézzük az érdekességeket.A város ezúttal maga Budapest volt és érdekességekből volt miből válogatni.Mégis úgy gondoltam még a héten,hogy bepótoljuk az augusztusi rosszul elsült Sas-hegyi túrát,azt annak végeztével megyünk majd ki Csepelre a Szabadkikötő pályájára,mivel a meccs ott lesz.Ám a Sas-hegyi buli több sebtől vérzett.Utánajárva a dolgoknak,láttam ugye,hogy csak idegenvezetéssel lehet körbemenni a Sas-hegyi tanösvényen,amely koponyánként 1200Ft..aztán az első vezetett túra 11 órakor indul,na a meccs meg fél ketőkor kezdödik,félő volt,hogy nem érünk így oda.Meg minek fizessek én 1200Ft-ot,egy 800 méteres túráért?Hol élünk már?Külömben is ki sajátította így ki magának a Sas-hegyet?Úgy gondoltam így,akkor ejtem a Sas-hegyet...oké,hogy ez is szerepelt még Gergővel a terveink között,de ne már,nehogy már mindenből pénz csináljanak...hagyjuk már.Szóval lemondtam a Sas-hegyről,lehet végleg.Remélem Gergő sem haragszik odaát ezért rám,hisz számos tervét már megvalósítottam és még meg is fogom.Felérve Kelenföldre már vasárnap reggel nyolc előtt kellemetlen meglepetés fogadott.Kedvenc kocsmánk zárva volt.

Zárva a vályú
Szerencsére hamar megérkezett az illetékes és kinyitotta a kocsmát.Gondoltunk lenyomunk egy fröccsöt és egy kávét,aztán Sas-hegy helyett elmegyünk a Gellért-hegyre,azt ott járunk egyet.Gondoltam elmegyünk egészen a Filozófusok kertjéig,azt majd meglátjuk,hogy állunk idővel,azt úgy tervezzük a továbbiakat.Ám a fröccs kegyetlenül szar volt most és a kávé is vagy félóra várakozás után készült el,amely szintén szar volt.A baj onnan eredt,hogy a pultos hölgy késett és addig a tulaj szolgált fel,aki nagyon kedves volt amúgy,csak nem értette a dolgokat.Egy órát bohóckodtunk a kocsmában,így kezdett dúgába dőlni a Gellért hegyi túra terve.Aztán úgy döntöttünk menjünk gyalog azt lesz ami lesz.A Bartók Béla út felé vettük az irányt.Ismertem,hiszen egyszer itt a 126-os háznál (ha jól emlékszem) egyszer nagyon boldog voltam néhány évezrede.Innen indult ki az a bizonyos Isten óvd a királynői túra anno...így jó volt újra erre járni.

A Bartók Béla úton
A Bartók Béla út egy nagyon hosszú út,hisz szinte a Kelenföldi vasútállomástól tart a Szabadság hídig.Ennek nagyjából a felénél értük el a Feneketlen tavat.Ekkor jutottak eszembe itteni emlékeim,hiszen én sétáltam itt a Királynővel,életem talán legnagyobb  szerelmével...fura,hogy ez az emlék csak most ilyen hirtelen jött elő,alaposan elvolt ásva valahol a szív mélyén,nyilván kellett hozzá,hogy újra eljöjjek ide majd harminc év múltával...Maga a tó nagyon szép volt és a környezete is,de nem emlékeztem rá így.Körbesétáltuk mindenesetre.

Jómagam a Feneketlen tónál
Ezután tértünk vissza a Bartók Béla útra,majd a körtéren vettünk BKK jegyeket.Majd tovább sétálva hamarosan elértünk a Szabadság hídhoz,itt tudtunk felmenni a Gellért hegyre.Még volt időnk,annyi belefért,hogy a szoborhoz felmegyünk,de a Filozófusok kertje úgy tűnt kimarad.Sebaj,írány fel!A kocsmánál még hideg volt és fáztam,de itt már kellemesen izzadtunk felfelé.Az őszi színekbe öltözött Gellért-hegy lenyügöző volt.Ám a rengeteg turista zavarónak bizonyúlt.Mindegy mentünk fel.A szokásos:mindenfelé széplányok és remek kilátások voltak.Zoli elöször járt itt,így élvezte a dolgot.

Egy a sok Gellért-hegyi kilátás közül
Felérve a szobor lenyügőzte,én a kilátást csodáltam és elöször volt itt nálam messzelátó a történelemben,így azon kukkoltam Budapestet,de meglehetősen koszos és párás volt a levegő,nagyon messze nem láttunk el.A kigyörködés után még elmentünk a Citadella aljánál tovább,de erre is rengetegen voltak.Ráadásul egy wc-zés 300Ft-ba került....Hova jut már ez az ország ahol 300 egy húgyozás...természetesen ennyit nem adtam érte ki,nekem megteszi majd a susnyás is.Innen aztán visszafordultunk és leereszkedtünk a hegyről.

Lefelé a Gellért-hegyről
Könnyebben leértünk mint fel.Óriási volt a forgalom a hegyen,mindenfelé turisták voltak.Annak ellenére,hogy maga a hegy az ország egyik leglátogatottabb hegye,meglehetősen szemetes volt.Ez kicsit úgy gondolom szégyen az országra nézve...Leérve aztán a Szabadság hídon mentünk át a Pesti oldalra,hiszen a csepeli hévhez igyekesztünk.A túloldalon tehát elkellett sétálnunk a Petőfi hídi hévállomásig.A kellemes időben ez nem jelentett különösebb problémát.

Móni is eljött velünk,itt éppen a Szabadság híd pesti oldalánál
Végig a Duna mentén is rengetegen voltak.Nagyon élt a város vasárnap a déli órákban.Kellemes séta vezet a Szabadság hídtól a Petőfiig a pesti oldalon.Mondjuk a Petőfi híd alatt iszonyatos a bűz,a húgyszag csak úgy ellepi az arra járókat.Nem is értem,ide húgyoznak a pestiek?Itt van a hídon túl aztán a csepeli hév vég vagy épp kezdő állomása.Már fél egy körül voltunk,így felszálltunk egy éppen bentálló hévre és indultunk ki Csepelre.

Villamos közeleg,de mi hévvel mentünk
Mindössze két megállónyira volt a Szabadkikötő.Ha lett volna még több időnk a meccsig,kisétáltunk volna.Hamar kiértünk.Elvégezve szükségleteinket az erdőben,elmentünk a THSE pályájához ami nagyon közel volt.Itt csapott össze a Dunaújváros a THSE csapatával.A stadionhoz cseppet sem hasonlító pályára olcsó volt a belépő és helyet foglaltunk az egyik mobillelátón.Tűzött ránk a nap,de nem volt olyan vészes.Kijöttek a csapatok melegiteni,vártuk a kezdést.

Melegítés
Ha stadionhoz nem is hasonlított a pálya,de mindeképp kellemes környezetben volt.Végre elkezdödött a mérközés.Nem gondoltam volna,hogy Gergő elvesztése után eljutok még idegenbeli meccsre,de ez már a második volt a szezonban.Nagyon fordulatos,érdekes,élvezetes meccset játszottak a csapatok.A kicsinyke pályán teltház volt ami persze nem jelentett többet 400 nézőnél.Elhúzunk 1-0-ra,meg 2-1-re,de az ellenfél rendre egyenlített,sőt a 75.percben a vezetést is megszerezte!3-2 volt a javukra...mi voltunk a mérközés esélyesei,de ezen a ponton félő volt,hogy kikapunk...

A csapatok,a pirosak a mieink
Szerencsére a csapat nem adta fel,két perc múlva már egyenlitettünk és a végére maradt a csattanó,az utolsó percben újabb gólt szereztünk,így megnyertük a mérközést 4-3 arányban.Izgalmas jó csata volt.Ráadásul ezzel a győzelemmel feljöttünk a tabellán a harmadik helyre!Azok után ahogy a szezont kezdtük,ezt már nem is reméltük.Meccs végén pár játékossal sikerült lepacsizni.

A fiúk meccs végén mindig egy kört alkotnak,így örülnek a győzelemnek
Jó érzésekkel távoztunk tehát a THSE pályájáról.Mentünk vissza a hévhez amely közel volt nagyon,tán 150 méterre.A pálya fekvésének érdekessége volt amúgy még a felettünk elhúzó időnként meglehetősen alacsonyan szálló utasszállító repülők.Reméltem egy sem pottyan a fejünkre,nem is pottyant hál isten.A hév is hamar megjött,vissza csak egy megállót mentünk,ezt elblicceltük.A Rákóczi hídnál pedig felszálltunk az 1-es villamosra amellyel vissza akartunk menni a Kelenföldi pályaudvarra,de valamiért az csak a Bikás parkig közlekedett.Így onnan gyalog-galopp következett.Útközben egy erdélyi magyar/cigó keveredett mellém,aki ezúttal a rövidebbet húzta,persze mást akart,de végül oda jutottam vele,hogy 300Ft.ért adott 5 pár zoknit.Ez jobb üzlet volt mint a 300 egy húgyozásért buli...

Ennyire volt a hév
Kelenföldi állomáshoz érve Zolika felhúzta magát valamin,tiszta ideg volt jó ideig.Mindennel és mindenkivel volt valami baja,csak a vonatban nyugodott le.Sima út volt hazáig,de már a téli időszámítás első napja volt.Így végig sötétben jöttünk.Ez volt tehát az október záró bulija,illetve lesz még egy kupameccsünk 31-én,de erről csak akkor írok ide,ha valami különlegesség történik.Az október végül is nem volt rossz,persze a tavalyitól azért elmaradt.Reménykedem valami hasonlóan kellemes novemberben is...

2019. október 26., szombat

Az utolsó szünet

Megfigyeltük az elöző években,hogy mindig október utolsó és november első hetében a legszebb a természet.Ez az a két hét ami a legjobban kedvez a túrázásoknak is (előfordulhat persze egy-egy kivétel,de álltalában így van).Szerencsére Gergő iskolai őszi szünetei mindig erre az időszakra estek,így igyekesztem én is mindig úgy szervezni a dolgaim,a szabadságaim,hogy erre az időszakra mindig legyenek szabadnapjaim.Ez így is volt évről évre,ilyenkor mindig felkerekedtünk és nekivágtunk egy-egy túrának.Meg is fogadtuk,alakuljon bárhogy is a dolog,erre az időszakra mindketten tartogatunk majd pár nap szabit.Persze szabadságom most is van,de mint ismert minden a lehető legrosszabbul alakult,hiszen Gergő már nem lehet itt velem.Amikor 2018 október 27.-én kezdetét vette az utolsó őszi szünet,minderről persze fogalmunk sem lehetett.Nem tudhattuk,hogy ez az utolsó őszi szünet...

Ikonikus hely túrázásaink történelmében: az Adonyi-öböl
Három túrát terveztünk az őszi szünetre,amely kilenc nap szabadságot bíztositott számunkra.Elöször az őszi finálé megtekintését tűztük ki célul az Adonyi-szigeten,majd hét közepén úgy akartuk elmegyünk végre és megcsináljuk a Sándor emléktúrát végre,majd hétvégén felkerekedünk a félelmetesnek ígérkező Salabasina-árok meghódítására.
Aztán nem minden alakult úgy ahogy terveztük...Lebetegedtünk mindketten.Gergő viszonylag hamar kilábalt belőle,de én még kedden is szenvedtem.Nyilvánvaló volt,hogy a három tervezett túrát már nem tudjuk megcsinálni.Gondoltam nem engedhetem,hogy a sors ennyire kiszúrjon velünk,szerdára valahogy összekapartam magam.Mivel még nem voltam teljesen százszázalékos,úgy döntöttünk Gergővel,hogy a nagyobb erőlétet követelő Sándor emléktúrát halasztjuk el.Mégpedig akkor majd a téli szünetre.Nem örültünk persze neki,de nem volt mit tenni.Szerda reggel nekivágtunk az Őszi finálés túrának,amely nem ígérkezett nehéznek.

Szemben az adonyi-sziget
Különösebb cél nélkül bóklásztunk a szigeten,nem is egy kifejezett útvonal teljesitése volt most a cél,hanem a gyönyörű őszi finálé megtekintése,amelyre úgy tűnt éppen az utolsó pillanatban érkeztünk.Persze megérte,mert gyönyörű volt...a szigeten meg mentünk amerre a lábunk vitt.Egy ponton szinte el is tévedtünk.Annyi az út a szigeten és annyifelé megy,hogy nem lehetett eldönteni melyik a jó írány.Persze kitaláltunk,nem is volt ezzel semmi gond.Gyönyörű volt az őszi sziget.Íme a fináléról készített filmünk:


Végül is annak ellenére,hogy még éppen kilábalóban voltam a betegségből,egész kellemes kis túrácska lett ebből.Elvoltunk Gergővel remekül,mint mindig...A közbenső napokon én pihentem,írtam a blogot,a videót csináltam vagy éppen a kutyussal sétálgattunk.Sajnáltuk ugyan az elmaradt túrát,de gőzerővel készültünk a Salabasina-árokira.Szerencsére szombatra már teljesen jól voltam én is,semmi sem akadályozott meg benne,hogy elinduljunk.Pompás,mondhatni a valaha volt legjobb túraidő volt aznap.A Salabasina-ároki túra története már ismert,hiszen kétszer is írtam róla és még fogok is.Most nem térek rá ki részletesen.Elég annyi,hogy ahhoz képest ahogy paráztunk tőle - életünk legnagyobb túraélményét hozta...

Gergő a Salabasina-árokban sziklát mászik
A túra utolsó szakaszában értünk be a Dera szurdokba.Ez hozta közös (túra)életünk utolsó kilométerét amelyről majd a jövő heti évfordulokor részletesen írok.Óriási élményekkel tértünk haza 2018 november 3.-án este.Nem tudhattam,hogy nem lesz több túrám a kisfiammal...Másnap ennek a szuperbulinak a krónikáját írtam ide és szerkeztettem az erről szóló filmet.Ezzel ért véget az őszi szünetünk.Megfogadtuk,hogy bárhova is sodor az élet az évnek ebben a szakaszában veszünk ki pár nap szabit és útrakelünk majd....majd akkor is ha Gergőnek már családja és gyerekei lesznek.Ám túlságosan is messze ment az én kisfiam.Én nélküle most nem tudok olyan kaliberű túrákra menni mint amilyenekre vele mentem...

Boldogan a Salabasina-árokban
Ilyen volt tehát az utolsó szünet.Ha a szünidő első részében betegek is voltunk,mégis újra maradandó lett az élmény.Annak fényében ami meg alig több mint öt hét múlva történt,különösen maradandó!Ekkor lehettünk utoljára felhőtlenül és gondtalanul boldogok,én egész biztosan utoljára az életemben.Az őszi szünet és a Salabasina-ároki túra elmúltával már nem volt több túránk.Sajnos aztán a november elég szerencsétlenül alakult,de úgy voltunk vele december végén majd mindent pótolunk.
Hát az az ami aztán nem jött soha már el...
Az utolsó szünet emléke is örök,élményei felébecsülhetetlenek.

Az utolsó túra filmje

2019. október 24., csütörtök

Kész a Törpkunyhó is!

Úgy tűnik a felújított házak napjait éljük.Hihetetlennek tűnik,hogy három nap alatt,három álltalam kedvelt ház felújításáról is hírt kapok,illetve a három közül egyet a saját szememmel látok.A Dornyay turistaház és a mi Elvarázsolt kastélyunk után ma a mecseki kis Törpkunyhóról is érkezett egy örvendetes hír,én meg az ilyeneket boldogan osztom meg.
Ugye a kis mézeskalács házikó majdnem végzetes sorsáról nem is olyan nagyon régen írtam,ha lemaradtál róla erre a helyre kattíntva megtalálhatod.Aztán hál isten időben érkezett a segítség,erről pedig itt lehet olvasni.Telt múlt az idő vártam a fejleményeket,de aztán el is feledkeztem a dologról,míg a mai munka után bekapcsolva a internetet fogadott a jó hír,hogy kész a kis kunyhó.Íme a remekmű:

Így néz ki jelenleg a mézeskalács házikó (fotó:Lippert Károly)
Arról sajnos nem érkezett infó kinek köszönhető a felújítás,ismeretlenül is gratulálok neki(k).
A Törpkunyhó amúgy 1975-ben épült Scholtz Péter erdőmérnök tervezése alapján.Ilijin Petar vajdasági ácsmester építette.Azt rebesgetik erdei manók lakják a kis házikót és ha erre jársz és ha szerencséd van akár össze is futhatsz velük.

Már csak a Nyárádi kunyhót illetően reménykedek valami kedvező fordulatba...

2019. október 23., szerda

Kalandpark a Vidámpark helyén

Talán a kilencvenes évek elejére tehető a helyi vidám park teljes pusztulása,vagy legalábbis a bezárása.Bár jó néhány játék még a helyén maradt évekig,többé már nem használták.Az óriáskerék még a kétezres évek elején is a helyén volt,emlékszem mikor még Gergő kicsi volt kimentünk oda és beleültünk annak egyik fülkéjébe.Gergő életéből kimaradt ez a vidám park,hiszen mikor ő gyermek volt a park már nem üzemelt.Így ott az óriáskerék fülkéjében ülve próbáltam neki elmagyarázni ezt az életérzést amit soha nem tapasztalhatott meg(bár utána egyszer elmentünk a pesti vidámparkba).Aztán teltek az évek és a vidám parkból eltűnt minden egykori játék,ment a kohóba a nagyolvasztóba... ezzel a reményét is elvesztettük annak,hogy itt valaha is újra kinyithasson a vidám park.Igazából az én és a nálam öregebb generációnak volt ez lesúlytó esemény,a fiatalságot mivel nem igazán tudott a korábbi vidám parkról,így nem is érdekelte a dolog.

Az egykori óriáskerék nekünk nagy kedvencünk volt,gyermekeink már nem élhették át a csodáját
A vidám park (sok helyen egybe írják a vidámparkot,de itt a főbejáratnál így írták,azért írom én is külön) területén a gaz kezdett nőni és igazából semmi nem maradt a régi csodákból.Egy szép napon aztán úgy döntöttek az illetékesek,hogy a területre felépítenek egy nagy focipályát.Ez meg is valósult,ez lett a helyi futballklub utánpótlásának pályája.Mellette épült még egy fűves kézilabda méretű pálya.Ám ezzel abba is maradt az egykori vidám park területének hasznosítása.A pályák üzemeltek,de más nem volt itt.Illetve dehogynem,az egykori dodzsem beton váza ami egy pókhoz hasonlitott megmaradt és lejebb az elvarázsolt kastély épülete is.Ami persze összedölés állapotába került az évek során.

A kisebb pálya palánkja,háttérben a nagy pálya,a sportcsarnok és a stadion
Ez évekig így volt,aztán most talán az önkormányzati választásokra is készülve neki álltak itt egy kalandpark létrehozásának.Bár már évek óta tervezték,most kezdték el csinálni pár hónapja.Mostanában szállingóztak a hírek,hogy nagyjából készen is van a park.Gondoltam akkor alkalom adtán megnézem milyen.Mára egy túrát terveztem,hisz nemzeti ünnepünk volt és így dolgozni nem kellett a szerda ellenére sem,ám alaposan elfáradtam a tegnapi melóban,így nem volt erőm ma túrázni menni,ráadásul Zoli barátom sem ért rá,így elhalasztottam a túrát,helyette sétáltam ki a kalandparkba.

A teniszpályák
Ugye a focipályák az egykori vidám park nagy részét elfoglalják,a maradék részre épült a kalandpark.Illetve még valószinű tovább is fog épülni,mert vannak helyek ahol elvan túrva a föld,gondolom nem azért,hogy igy maradjon.Kiérve a focipályák mellett elhaladva elsősorban a teniszpályákra voltam kiváncsi.Híre jött,hogy az is épült itt és mivel mi szoktunk teniszezni Zolival és nem igazán van a városban használható pálya,így hát ezek felé vettem az irányt.Tudni kell,hogy a vidám park fénykorában ugyanezen a helyen volt ugyanígy teniszpálya,de aztán a vidám park pusztulásával elpusztult az is.Majd hajléktalanok vertek a helyén tanyát.Mellette ment el az az út amelyen mi szoktunk túrázni pl. a Csövek-völgye felé.Odaérve láttam,hogy valóban van itt két tökéletes teniszpálya,szépen bekerítve.Egy ajtó volt a közepén,gondoltam zárva van,de nyitva volt!Rajta egy felirat ugyan vigyorgott rám,azt írta,hogy üzemeltető még nincs és amig nincs a pályákat használni tilos...Na de legalább megvalósult a pálya.Mentem tovább.

Az egykori dodzsem helyén létesült pálya népszerű volt
Az egykori dodzsem helyére ahol megmaradt a pókos betonváz,egy extrém sportoknak alkalmas pályát alakitottak ki,lehet bmx-elni,gördeszkázni,görkorizni...állítólag ezen kivül még kettő ilyen van az országban.Jó ötletnek tűnt az egykori dodzsem helyének ilyen hasznosítása.Mellette egy büfé is nyilik majd.A dodzsem mellett a másik oldalon,létesült egy játszótér és egy olyan extrém féle mászóka,nem is tudom elmagyarázni milyen.Elöször is jó nagy,aztán mindenféle módon lehet rajta végigmenni,függeszkedve,mászva,csúszva stb.,de szigorúan csak biztonsági felszereléssel!Amúgy még ez sem üzemelt,üzemeltető hiján...

A mászókagyár egy szelete
A két létesitmény között vezetett a láthatóan felújított út le az elvarázsolt kastélyhoz.Gondoltam megnézem.A kastély a parkhoz viszonyitva a fensík dombjának oldalában volt,lépcső vezetett le.Emlékeztem erre nagyon szép az erdő,még gyerekkoromban csodáltam meg,arra is emlékeztem,hogy a kastélytól nem vezet tovább út lefelé.Hát mostanra sokminden megváltozott.Jól járható út vezetett le a kastélyhoz amely óriási meglepetésemre gyönyörű szépen fel lett újítva!Mellette az a forgó hordóval együtt.A hordó is eltűnt amúgy az évek alatt,de most itt volt,szépen rendbe hozva.

Az elvarázsolt kastély a hordó és a környéke
Nem tudom milyen funkciót fog betölteni az épület a jövőben,nem valószinű,hogy elvarázsolt kastélyként fog münködni újra,bár ennek ellent mondd a mellette lévő forgó hordó.Na majd meglátjuk,mindenesetre örvendetes,hogy az épületet szépen helyrehozták,Úgy látszik ez a rendbe hozott épületek napja a blogomba,hiszen elöző bejegyzésemben is,amit szintén ma írtam,szintén egy felújitott épületről volt szó.Az őszben a felújitott kastély és környéke megkapó látvány volt.Azt az út aminek gyerekkoromba itt vége volt,folytatodott tovább!Láthatóan egy jól járható út vezetett tovább lefelé a domboldalon.Hát...ha Gergő itt lehetett volna most velem,egész biztos elindultunk volna felfedezni hova vezet.Így azonban eltettem majd jobb időkre a dolgot,valószinű amúgy,hogy levezet a Dunához az alsó útra amelyen túrázni szoktunk,amely már maga a piros jelzés.

Út visz tovább
A másik oldalon a kastéllyal szemközt egy völgy volt.Emlékeztem gyerekkoromban nagyon szépnek találtam és valami varázslatos hangulata volt a domboldali kastélynak és az alatta elterülő erdős völgynek.Most azonban benötte a növényzet,nem nagyon lehetett lelátni.Arra gondoltam,ez nem-e az a völgy amit mi Gergővel Ól-völgy hasonmásnak neveztünk és szemközti dombján szoktunk túrázni...de szerintem nem,az odébb lehet kicsivel,nem emlékszem,hogy láttam volna a szemközti dombról az elvarázsolt kastélyt...de felkéne fedezni.Sajna nem igazán van kivel...

A hordó
Szóval a lényeg,hogy szépen megújult a kastély és környéke,kivéve a növénnyel benött völgyet.Ha ezt megtudnák ritkitani,szép hangulatú hely lehetne ismét.Nem volt más,visszafordultam,azt az új utat majd egyszer eljövök felfedezni.Azon agyaltam itt a völgyben létre lehetne hozni még egy nyári bobpályát.Nem e ezért van arébb eltúrva a föld?Jó lenne...Összegezve tehát:az egykori dunaújvárosi vidám park maradék területén létesült egy még semmire sem jó kalandpark,ami remélhetőleg idővel azért üzemel majd megfelelöen.Ami aggódásra ad okot,hogy ezt a jelenlegi kormány támogatásával épült meg,remélve,hogy megnyerik majd az önkormányzati választásokat.Ám itt nálunk az ellenzék nyert és félő,hogy így majd elapadhatnak a pénzforrások.Ugye a helyi stadion így járt 2002-ben (írtam róla) amely aztán ott rohadt több mint tíz évig mig folytatták az épitését,remélhetőleg a kalandpark nem jár így....

A hordó belülről,utoljára kb.35 éve voltam benne....
Ez az egész végül is úgy érzem jó dolog.Kihozták az egykori vidám parkból amit még lehetett.Kiváncsian várom hogyan alakul ennek a kalandparknak a sorsa,remélhetőleg az én életemet már végig kiséri.Játszani valószinüleg a játékokon én már nem fogok,max ha valóban megvalósulna egy bobpálya,azt kipróbálnám.Reméljük a legjobbakat.

Megmenekült a kisértetház!

Két és fél évvel ezelőtt írtam a Dornyay turistaházról amelyről számos mendemonda,legenda kering.A történet érdekelte az olvasóim,hiszen jó néhány héten keresztül az egyik legnépszerűbb bejegyzés volt a blogomban.Ám nem is igazán a kisértet história volt a lényeg,hanem a ház egyre romló mondhatni már-már kétségbeejtő állapota.
A házé ahol megfordultam én is egyszer-kétszer és amelyet hasonlóan a mecseki bányánál lévő házhoz kinéztünk magunknak,hogy majd szállodát csinálunk belőle.Persze ez csak amolyan következő életre szóló terv volt,de mindenesetre a ház romosan is elnyerte tetszésemet.Ám úgy tűnt ütött a 24.óra,ha nem történik valami összedől...
Itt van amúgy a másfél évvel ezelőtti bejegyzés.

Kritikus volt a helyzet.
Aztán valakik megelőztek...hiába álmodoztunk mi,hogy majd megvesszük,felújítjuk és szállodát nyitunk...Na ,de szerencsére valakik úgy gondolták meglehet menteni a romos és kritikus állapotban lévő építményt.Nem igazán tudok sokat az esetről,csak látom mivel benne vagyok egy olyan csoportban amely ezzel a tájegységgel foglalkozik és ott látom az eseményeket.Amit tudok,hogy a salgótarjáni önkormányzatnál gondolták úgy,hogy fekarolják végre az ügyet.A házon első lépésként egy állagmegóvást biztosító felújítást végeztek.

Folynak a munkálatok
Az elsődleges munkálatok tehát arról szólnak,hogy rendben legyen a ház és a környéke,majd a későbbiekben egy teljes felújítást végeznek rajta és elfoglalhatja majd régi funkcióját: vendéglátó és szálláshelyként üzemelhet majd.Úgy gondolom ez mindenképp örvendetes sztori és szívből örülök neki,hogy ez a kincset érő épület megmenkült!

Azért így már jobban fest...(fotó:Csánk László)
A ház amúgy igen jó helyen van,a Salgó hegy északi lábánál maga a Salgó vár alatt.Remek túrák tehetők akár ide fel a várhoz,de a másik vár a Somoskői is elérhető távolságban van,egy könnyű túrával elérhető az is.Sőt a környék további érdekességei is,pl.maga a Karancs csúcs is egy kedvező célpont lehet.Így aztán igazi főhadiszállása lehet majd a turistaház az ezen a környéken túrázó kirándulóknak a jövőben.

Így már üde látvány (fotó:Csánk László)
Mint említettem,volt egy olyan rejtett álmunk a haverommal,hogy szállodát nyitunk itt.Mi úgy csináltuk volna,hogy ezeket a kisértet legendákat életben tartottuk volna.Népszerűsitettük volna a közösségi oldalakon,esetleg tovább szöve azokat,akár videókat készítettünk volna,stb... A legenda köré épitettük volna a szálloda hírnevét,hiszen a rejtélyes dolgok sok embert bevonzhatnak ide,akik ugye fizető vendégek...

Szinte jólesik ránézni (fotó:Csánk László)

Közel a Salgó vár (fotó:Csánk László)
Amúgy Gergővel és volt exemmel Julcsival is érintettük ezt a helyet,volt,hogy ide álltunk be az eső elöl védekezve.Így hát kellemes emlékek fűznek ide,éppen ezért (is) örülök,hogy a ház mostmár rendben van és megmenekült.Jó lenne valami hasonlóról írni szeretett kunyhóm a Nyárádi kunyhó esetében is...

2019. október 20., vasárnap

Egyenesen át - Emléktúra

Ebben a blogban is olvasni az elmúlt két év Egyenesen át túrájáról.Arról a túráról amit még 2017 októberében csak egy hiánypotló túrának szántunk itt a közelünkben és amelytől nem vártunk sokat.Aztán azon hirtelenjében a valaha volt legjobb környékbeli túra vált belőle a mi nem kicsi meglepetésünkre is.Ketten voltunk Gergővel,de már akkor tudtuk,hogy ezt a túrát jövőre megismételjük.Így is lett.2018 októberében elhívtuk a többieket is:Zolit és Gergő anyukáját Mónit is.Sikerült megfejelni az elöző év remek túráját,hiszen ez lett minden idők legvidámabb túrája túrázásaink történelmében.Végig nevettük,bohóckodtunk egész túrán,oltári jó buli volt.Megfogadtuk Gergővel,hogy ezt a túrát minden év októberének derekán megcsináljuk.Megcsináltuk.Ma is.

Ám az élet kegyetlensége úgy hozta,hogy ez már Gergő emléktúrája lett...

Start egy kedves helyről - Szent Bernát arborétum
Aki esetleg még mindig nem tudná a történteket (mindenről van amúgy részletes leírás),a történet lényege az,hogy Gergőt sajnos 2018 decemberében elvesztettük...Az ő akaratát és örökségét tovább ápolva a túrázásokat nem hagytuk,elsősorban én nem hagytam abba.Nem volt könnyű nélküle folytatni,de aztán az év történései biztositottak róla,hogy Gergő lelke továbbra is ott van velünk minden túrán.Ettől függetlenül persze szerettem volna neki egy rendszeres állandó,évenként ismétlödő emléktúrát szervezni.Bár minden túrában benne volt,vittem magammal a szíveben mindig és minden róla szólt halálát követően is,úgy gondoltam ez a túra lehet az ő méltó emléktúrája.Mégpedig azért mert ő is ezen a túrán volt a legvidámabb,így ő is annak örülne ha egy vidám emlékezetű túra lenne az ő úgymondd hivatalos emléktúrája.Így kineveztem annak megfogadva,hogy ahogy azt eredetileg akartuk is,ezt a túrát amig tudok menni és az egészségem is olyan,minden év októberének derekán megcsinálom.Hát így lett és így lesz ez Gergő állandó emléktúrája,amelyre jövőre is elfogunk jönni.

Természetesen örök túratársam Gergő most is,mint mindig velem tartott!
Eleinte agyaltam rajta,hogy mivel annak idején sokan rám írtak amikor Gergő elhunyt,hogy meghirdetem a közösségi oldalon,hogy aki ismerte és szerette és kedve van hozzá az tartson velünk.Ám a múltbéli rossz tapasztalataim alapján,gondoltam most is csak a szájkarate menne,de eljönni aligha jönne el bárki is.Így letettem erről a tervről és a jólismert csapattal akikkel legtöbbet túrázott Gergő,vágunk neki az emléktúrának,azaz most is Móni és Zoli tartott velem.Tudni kell erről a túráról,hogy nem különösebben látványos,de mégis olyan fokú kellemes hatást tesz az emberre,hogy az elképesztő.Nem véletlenül volt ránk ekkora hatással az elöző években.Persze vannak a túrának szép,nagyon is szép szakaszai.
Nagyvenyimről indultunk,nem korán,hiszen éjszakás műszak után voltam.A tíz órási busszal mentünk ki és az ismert és kedvelt Szent Bernát arborétumról vágtunk neki az Egyenesen át túrának,amit azért nevezünk így mert az út 90%-ban egyenesen vezet el célpontunkhoz Perkátára.

Az arorétumban
Sok időt most azért az arborétumra nem vesztegettünk.Persze megdobbant a szívem a templom előtt álló harangnál,mégpedig azért mert valahányszor erre jártunk Gergő mindig megkongatta azt... Nem messze volt innen a Rátgéber tó,amit magamban elneveztem Gergő tavának,hisz talán ez volt az a tó amelyet a legtöbbször érintettünk túrázásaink varázslatos történelmében....Az út mellette haladt.Természetesen megálltam itt is emlékezni kicsit...ugye ez volt az a hely,ahova kijöttünk Gergő halálának napján vagy tán másnapján (már nem emlékszem,hiszen azt sem tudtam akkor fiú vagyok-e vagy lány) és az akkor kiapadt tavat feltöltöttem a könnyeimmel...

Gergő tava
Elhagyva Nagyvenyimet az út már egyenesen haladt.Ez volt a zöld jelzés.Megint rácsodálkoztunk az egyik telepen arra a szegény kutyára akit egy igen kicsi ketrecbe zártak és ott tengeti mindennapjait.Itt volt már két éve.Amikor arra gondolok milyen keserű is az én sorsutam,olyankor eszembe jut szerencsétlen pára.Az út egyenesen haladt,különösebb látnivaló és érdekesség nélkül.Enyhe élénk nagyon kellemes szél volt az idő pedig csodálatos volt,mint az elöző két évben is.Közeledtünk Mélykút felé.Annak a fasornak a közelében ahol tavaly is,most is megálltunk megkajálni.

Velük csapattuk:Zoli és Móni

Gergő velünk volt!
Múltkori a Kolon tavi túránkon ahogy írtam is,nem éreztem Gergő lelkének jelenlétét.Mivel már képesnek tartom magam,ennek megérzésére,nem is tudtam hova tenni a dolgot.Mivel Gergő lelke a szeánszokon megígérte,hogy mindig velem lesz,minden túrán.Ott is volt akkor,csak nem jelzett,vagy én nem figyuztam úgy.Most viszont az első perctől kezdve éreztem Gergő jelenlétét,ami aztán jeleket is küldött.Persze kell egyfajta képesség,hogy ezt fogja az ember tudata,de én ugye Gergő halála után ennek szenteltem az életem,így fogom a túlvilág jelzéseit.Amikor kereszteztük a 62-es útról leágazó Mélykútra vezető utat búcsút vettünk a zöld jelzéstől amely szintén Mélykút felé tartott,mi azonban mentünk tovább egyenesen át.

Egyenesen át,elérjük a börtönt
Már jelzetlen út vitt tovább.Balra figyelmesek lettünk egy istállóra,amelyet már úgy tűnt nem használnak.Az ablakok úgy nyíltak,hogy lentről felfelé buktatva volt kinyitva.Minden ablak kb.húsz nyitva volt.Egy azonban csapkodott! Ki-be.Már nem volt szél sem,a többi ablak tárva nyitva,ez azonban csapkodott...!Ki-be,ki-be folyamatosan.És ami meglepő volt,hogy amikor arébb mentünk már a csapkodás abba maradt!Na ki mit von le ebből?Nyilván én túlvilági jelet,amit a mai szeánszon meg is erősítettek,hogy valóban az volt.Mások nyilván úgy gondolják,hogy volt ott valaki aki jöttünket látva csapkodta az ablakot...alig járnak erre adja magát a dolog,hogy vár ott valaki,valakiket várva ugye...Megint mások azt mondják csak a szél volt.Egy bibi van,pontosabban kettő: nem volt szél,na és ha volt a többi ablakot miért nem csapkodta? Szóval...én már tudom,hogy Gergő lelke jelzett igy is,hogy ott van velünk!

Balra a temető...

Balra a ravatalozó...

Jobbra a börtön...
Elértük az erdős részt,ahol balra a temető volt,jobbra pedig a börtön.Az út a kettő között ment tovább északnak,egyenesen.Az elöző két évben mindig bementünk a temetőbe,most úgy döntöttünk kihagyjuk.Jobbra a börtönbe nem vágytunk annyira,amúgy úgy tűnt senki nincs odabenn.Az elöző években szürödtek ki onnan hangok,most azonban csak a csend volt,semmi más.Mi történhetett?Tönkrement a cég,felújítás,eladás,átköltöztetés?A jó ég tudja csak,annyira nem is érdekelt.Mentünk tovább és beértünk abba a csodaszép mélykúti erdőbe ahol már ezerrel zajlott az őszi színjáték.

Őszi színek
Nem soká elértük azt a pontot ahol az egyenes belefutott egy másik útba,amely jobbról-balra tartott vagy balról-jobbra,mindegy.Az egyenes itt véget ért mi pedig balra tartva egy enyhe balívű kanyarba értünk.Meseszép volt itt az őszi erdő.Elértük a csomópontot ahol az erdőben összefutnak az utak,tavaly itt csináltunk néhány képet.Úgy gondoltuk most sem hagyjuk ki ezt a varázslatos helyet,amelyet valószinűleg csak kevesen ismernek.

Ritkán szoktunk mi összeállni,de Gergőért most igen...

A kedvenc részem ebben az erdőben,amikor az út nyugatnak fordul
Az út nyugatnak majd újra északnak fordult,újra egyenesre váltott.Nagy kár szerintem,hogy erre nem vezet jelzés,hiszen nagyon kellemes túrákat lehet erre tenni.Az erdő nyugati szélén is bohóckodtunk tavaly,valami lövészárok félébe másztam bele akkor.Az árok most is ott volt...megint előjöttek az emlékek,a Gergővel megélt emlékek... most nem másztam mindenesetre bele.Most sem volt amúgy rossz a hangulat,de természetesen nem lehetett olyan mint tavaly,Gergő hiánya,fizikai valójának hiánya azért éreztette magát....A nyugati szélen is csodás volt ez az erdő.Szinte fájt,hogy lassan kiérünk belőle.


Az erdő nyugati szélén

Gombákat is találtunk,de,hgy milyen - én sajna ezt a témát nem vágom
Kiérve az erdőből ott találtuk magunkat azon a hatalmas réten ahonnan már látni lehetett a Velencei-hegységet.Ugye tavaly a piszkos levegő miatt nem látszódott,tavalyelőtt igen.Most ismét,tehát ebből is letudtam szűrni,hogy tiszta a levegő.Visszanézve az aranyló erdőre látszodott a sűrűben az a kis bodé ahol tavaly ökörködtünk Gergővel,ettől ismét megdobbant a szívem,vagy inkább megszakadt...Szép volt a rét amely hasonlóan az erdőhöz nagyjából 1km hosszú volt dél-észak irányban.Most a nyugati szélétől átlósan vezetett az út a keletihez,ahol aztán újra egyenesen mentünk északnak.


A rét,ha ránagyitassz látszik a Velencei-hegység
Gyerekek jöttek szembe.Hárman bicikliztek.Illendően köszöntek.Mi meg haladtunk az aranyló réten előre.Valami erősen csillogott távolabb a fűben,de pokolian erősen!Mintha...egy kisebb gömb lett volna.Mentünk közelebb,de még mindig erősen fénylett.Aztán odaértünk és egy élére(!) állított 50-es pénzérme vigyorgott ránk a fűben!Hát ez meg,hogy lehet...?
A fűben,kicsivel arébb az úttól a semmi szélén egy élére állított 50 Ft-os erősen fénylik amit már vagy hatvan méterről látjuk,hogy erősen fénylik...jó a nap éppen rásüt,de akkor is....Hogy lehet?Persze én tudtam,hogy ismét Gergő jelzett.Aki meg mást gondol...hát gondoljon.A rétnek és az északnak vezető útnak aztán végérvényesen vége lett.Egy köves,majd később aszfaltozott útra értünk,ez vezetett be Perkátára,de ekkor már inkább kelet felé mentünk.


A rét északi végénél,ezen is látszik a közeli hegység
Egy ponton birkák jöttek szembe a gazdájukkal és két kutyussal.Láthatóan érdekeltük őket (már a birkákat),de akármilyen kedvesen is néztek ránk,nem álltunk be közéjük,az út szélére mentünk,hogy eltudjanak menni.Amúgy jófejeknek tűntek,a gazda is aki köszönt.Már látni lehetett a perkátai templomtornyot,közel volt a falu.Annak szélén ahogy múlt héten Izsákon egy kék csapra leltünk.Ugye akkor felért egy életmentéssel a dolog.Most ugyan nem fogyott el a vízkészletünk,de kicsit felmelegedett.Így ittunk a friss vízből.Ez után beértünk Perkátára.


Jófejek voltak ám!
Az út bevezetett az első kocsmáig ahol tavaly szintén jókat hülyéskedtünk.Akkor nem volt itt senki.Most viszont tömeg volt.Rendeltünk italokat meg kávét is és kiültünk a teraszra,ahol mindenki kezet fogott velünk,sőt Móninak egy plussz üditőt is akartak fizetni.Olyan érzés volt,mint akik tudják kik vagyunk...a nagy túrások,mintha látták volna az elöző évek blogbejegyzéseit és filmjeinket...Persze nem így volt,csak igy kell elképzelni a szitut.Sok helyen botlottunk túrázásaink történelmében kedves emberekbe,most is.Bár kicsit aztán hangosak voltak,de nem zavart minket.Amikor meg eljöttünk további jó utat kívántak.Vajon ennyire lerít rólunk,hogy túrázunk éppen?Aztán a falu közepén észrevettem,hogy elhagytam a távcsővem tokját és a napszemüvegemet is.Tudtam is nagyjából hol.A tokot az erdőben ahol fényképezkedtünk,a szemüveget meg a kocsmánál.Már nem mentem vissza érte,van otthon még szemüveg,a tok meg nem osztott,nem szorzott.


Perkátán is szép az ősz
Elértünk a Győri kastélyhoz,mivel itt rengeteg fotó készült az elöző két évben,most olyan sok időt nem vesztegettünk rá.Elmentünk a kastély mögötti parkba inkább.A tavalyi túra itt érte el csúcspontját.Az erőléti torna játszótéren ökörködtünk a legtöbbet tavaly.Most sem volt mondjuk hiány ebben..persze annyira nem ragadtattuk el magunkat mint egy éve,de azért elvoltunk.Félórát biztos elszórakotunk itt most is.Valami lehet ebben a helyben,kihozza az emberből a jót....


Az ökörködés az eszközökön
Túránkból nem sok maradt.Lementünk a központi buszmegállóhoz.Most sem volt igazán megerőltető ez a túra,de hála az új munkahelyi bakancsomnak a túra utolsó szakaszában rámjött  a talpfájás.Utoljára ilyen a nagykarácsonyi túrán volt 17 nyarán.Nem kellemes,így intézkedem talpbetét ügyben odabenn,hogy aztán ne kínozzon ez engem a túrákon.
Leérve nem kellett sokat várni egy hazafelé induló járatra.Sikeresen is hazaértünk aztán.A túrát Nagyvenyimről kb,fél 11-kor kedtük és Perkátán voltunk négy órára úgy,hogy volt közben pihenő is.


A torony és a szívem az égig ért...
Ez volt tehát Gergő emléktúrája és ez lesz a jövőben,amelyet majd minden év ezen szakaszán majd megcsináljuk.Persze minden túra róla szól,mindegyikhez köthető valamilyen formában most is,de ez lesz a kijelölt hivatalos emléktúrája amelyre míg menni képes vagyok minden évben eljövök majd.Ez az útszakaszt minden évben a vidámság jellemezte.Most sem volt rossz kedvünk,valószinűleg Gergő is így akarta.Érdekesek voltak az útközbeni fura dolgok.amire én ugye tudok magyarázatot.
Nagyon hiányzott Gergő,de jó buli volt ez is.




Túránk útvonala pirossal