Lassan-lassan immár öt éve lesz,hogy Gergővel a Tassi zsilipnél jártunk.Akkor a környék és az,hogy letudtunk menni a Csepel.sziget legdélibb pontjára is,magával ragadott minket.Valószinűnek tűnt,hogy jövünk még erre,hogy majd visszatérünk egyszer.A történtek ismertek,Gergővel már nem volt többé alkalmam visszatérni,de mivel a nyomában járok,valami most is erre vezérelt... A napokban agyalgattunk,hogy nem akarunk végig otthon ülni a március 15-i hosszú hétvégén.Nem akartunk most messze menni,de mégis akartunk valahova menni.Valahogy nem jöttek most az ötletek sem.Aztán mint egy hirtelen villámcsapás,egy megvilágosodás - eszembe jutott a Tassi zsilip.Viszont úgy gondoltam,hogy most ellenkező irányból,némi módosítással csináljuk meg a túrát.Tehát pont szembe megyünk azzal az iránnyal amelyről Gergővel jöttünk 16 őszén (az akkori túráról itt olvashatsz).Ez viszont azzal járt,hogy elkellett mennünk egészen Tassra és onnan inditani a túrát.Sebaj,ugysem jártunk még Tasson (az öt évvel ezelőtti túra a zsilipnél végződött) és így megtudjuk nézni a Kiskunsági főcsatornát is.A hosszú hétvége szombati napjára jósolták a legjobb időt,így ennek reggelén keltünk útra Tassra,Manó és Zoli barátommal közösen.
Tass temploma
Már fél nyolckor Tasson voltunk,ami légvonalban ugyan nagyon közel van Dunaújvároshoz,de csak kerülővel lehet elérni a Pentele -hídon átkelve.Így sem volt hosszú utazás mert 31 kilométerre volt a település központja.Tasson a szombat reggel és a koronavírus harmadik hulláma ellenére meglehetősen nagy élet volt.Szokatlanul nagy.Mielőtt belevágtunk volna a túrába,úgy döntöttünk megnézzük a település templomát és a parkot mögötte.Odáig sétálva láttuk,hogy a sünök is itt cikáznak egy rendőrautóval,mondtam többieknek maszkot fel (ez 2021 márciusában sajnos kötelező).Manónak nem tetszett,meg is találták a sünök,de szerencsére csak odaszóltak,nem büntettek.A templom és a park szép volt,telis tele szép emlékművekkel,melyek legláványosabbika egy koronás emlékmű volt,ami persze nem a koronavírus emlékműve volt,hanem Szulejmán szultán koronavisszaadáa a magyar királynak emlékműve.Ilyent sem láttam sehol még.
A koronás emlékmű
...és,hogy mit is ábrázol
A szép park után indultunk vissza,még megláttuk Charlie angyalainak a szobrát is,amely négy mezitelen női alakot ábrázolt,akik egymással háttal körben állnak négyen.Ha jól tudom ez a négy évszakot megtestesítő szobor akar lenni.Tetszett nekünk!Ezután aztán már ráálltunk a túra útvonalára.Nem vezettek erre jelzett turistautak mégis sokkal könnyebb dolgunk volt mint pl.a legutóbbi nagylóki túrán.Értelmezhetően vezettek az utak jelzések nélkül is.A településről kiérve azonnal levettük az egészségünkre rendkivül ártalmas maszkokat.Nem kellett sokat menni már ott is voltunk a Kiskunsági főcsatornánál,amely folyókat megszégyenitően széles és szép volt.Egy hattyú uszkált a túlpart közelében,de ahhoz messze volt,hogy normális képet lehessen róla készíteni.Mentünk a csatorna partján,a jobb helyeken közelebb meszészkedve a vízhez.
A szépséges Kiskunsági főcsatorna,elöször túrázásaim történetében!
Az út másik oldalán pedig,helyenként kitünő rálátásunk volt Dunaújvárosra!A Pentelei fensíkon elterülő várost ebből a szemszögből még sosem láttam és azt hell,hogy mondjam meglehetősen szép volt!Kellemes volt az útnak ez a szakasza.Közben a túlparton rendezett nyaralók tűntek fel,mindegyik előtt ápolt,tiszta stégekkel.Ezeket a nyaralókat valószinűleg horgászok hozták itt létre és így kialakult itt egy horgászparadicsom.Később már ezen a parton ahol mi mentünk is,nyaralók voltak.Ami feltűnt,hogy tiszta volt minden,sehol semmi szemét és ami még ennél is érdekesebb volt,hogy a csatorna víze is teljesen tiszta volt!A fene sem gondolta,hogy Dunaújvárostól alig pár kilométerre észak-keletre ilyen paradicsomi körülmények vannak...
Manó és Zolika fotóz az egyik stégen a csatornánál
Egy hídhoz értünk ami a csatornán át vezetett,alatta valami zsilip féle építmény volt,hajó,de még csónak sem nagyon fért ott át.Innen is megcsodáltuk a csatornát,aztán búcsút vettünk tőle.Furcsáltam,hogy ilyen közel van Dunaújvároshoz mégsem voltam eddig itt sosem.Lehet tervezünk majd még erre a jövőben.Egy pár száz méternyi betonutas szakasz következett,ez már erre kezdett ismerős lenni,hiszen itt végzödőtt a túránk öt éve,Kiértünk a Ráckevei Dunához,ahol már egyből ott is volt a Tassi zsilip.Öt kilométert jöttünk a falutól!Mivel itt voltak padok,asztalok az idő meg kezdett kellemessé válni,úgy döntöttünk megreggelizünk.A kellemes környezetben remekül elvoltunk.Alattunk a kék Duna ág nagyon szép volt.Löttünk pár fotót itt,majd megtámadtuk a zsilipet.Ahogy annak idején Gergővel is,most is a kis hídon mentünk át felette,persze máshol nem is lehetett.Innen volt a legjobb rálátás az építményre észak felé.Délre meg a szép Duna bontakozott ki.
A Tassi zsilip
A zsilip a hídról,most épp nem münködött
Kiltás a hídról a másik irányba
Manóval a daru alatt a zsilip hídján
A zsiliphez lementünk még a másik oldalon pár fotót lőni,majd terveink szerint elindultunk a sziget legdélibb pontjához.Itt egy félsziget akadályozott így felkellett mennünk az útra.Közben láttuk,hogy a félsziget másik oldalán épül egy új zsilip.Most is dolgoztak ott a munkások.Az útat ami a sziget végére vezetett munkagépek foglalták el.Gondoltam itt baj lesz.Mentünk,mondtam max majd kizavarnak.Ránk is szólt az egyik fószer,hogy menjünk innen ki.Mondtam,hogy dehát egy turistanevezetességhez való utat zárnak le,ezt nem tehetik.De menjünk innen,nekik ezt adták ki,nem ő találta ki,nem ő tehet róla.Jó visszafordultunk akkor,de meggondolta magát és szólt,hogy jólvan menjenek.Így letudtunk menni a Csepel-sziget legdélibb pontjára.Amúgy úgy emlékeztem,hogy ez a félsziget itt nem létezett,hiszen a zsiliptől simán lelehetett menni oda.Gondolom a mostani új zsilipnek hála,alakitották át így a tájat.Kicsit illúzió romboló volt,de végül is rendezettnek tűnt minden.
A Csepel-sziget déli végpontja az Életfával
A déli végen nem sok minden változott,talán semmi.Annyiból jó volt,hogy most nem volt itt senki.Gergővel mikor itt jártunk öt éve egy szerelmes pár nyalta-falta itt egymást nem nagyon lehetett itt fotózkodni akkor.Most nem zavart senki és semmi.Így jó sok fotót lőttünk itt is.Jobb volt az idő is mint öt évvel ezelőtt,gyakorlatilag minden jobb volt és semmi sem volt jobb.Nem lehetett jobb,hiszen nem volt itt Gergő... és sajnos ezen a túrán nem is éreztem a lelke jelenlétét,ez persze nem zárja ki,hogy ott volt.Szóval megcsodáltuk a déli véget,a többiek elöször jártak itt.Innen is látni lehetett Dunaújváros egy darabját,nem volt messze,talán 10km...sajna csak a város ipari része látszódott innen.Itt volt valahol amúgy Bács-Kiskun és Pest megye találkozási pontja is,noha a végpont maga már Bács.Kiskun megye volt.A nagy Duna ág túloldalán pedig egy kedves ismerös vigyorgott ránk: a Rácalmási-sziget.Alaposan kigyönyörködve magunkat indultunk vissza folytatni a túrát.
A legdélibb pont
Zolika és Manó is eljutott ide
Jómagam Manóval a déli sarkon
Visszamenve mégegyszer megköszöntük a fószernek,hogy beengedett,majd rátértünk a töltésre.Emlékeztem ez itt egy hosszú betonutas szakasz lesz.Noha jó rálátásaink voltak innen a Ráckevei Dunára az út hála a betonnak mégis kicsit kimerítő volt.A part mentén nem volt annyi lakókocsi mint öt éve,viszont pottyantós az akadt bőven,el is neveztünk a helyet Zolival a Pottyantósok-völgyének.Nagyon sokára ért véget a betonos szakasz.Emlékeztem itt Gergővel is megszenvedtünk öt éve.A Makádhoz tartozó gyálai szabadstrandon értek véget ezen írányú megpróbáltatásaink.A pirinyó strandon szerencsére voltak padok,így itt pihentünk egy jó negyedórát,nézve a kék meglepően tiszta vízet!
A batonutas szakasz
Pottyantósok-völgye
Pihi a gyálai strandon
A gyálai strand után visszatértünk a töltésre,amely belefutott a másik,az egész szigeten át futó töltésbe,erre tértünk le egyenlőre visszaíányba dél felé,de aztán az kezdett nyugat majd észak felé fordulni és ez már nem betonút volt!Az én lábam már kezdett alaposan fájni,nem csak a betonútas szakasz miatt,hanem a rendkivül kényelmetlen munkahelyi bakancs miatt is,amitől egész héten szenvedek amúgy is.Mivel most délutános műszak után érkeztünk a túrára másnap reggel,nem volt időm pihentetni sem,így esett meg,hogy kezdett piszkosul fájni már,de azért bírtam a tempót.Ahogy kanyarodott a töltés,szép rálátásunk volt dél felé a makádi halastavakra.Három tó volt a Csepel-sziget legdélibb részén,,persze lekerítve...magánterület.... Ettől aztán felment a pumpra mindhármunkban.Lassan ebben a tetves országban nem lehet sehova sem menni,mert mindent felvásárolnak a mókustojások.Sajnos nem volt nálunk pálinka ami megnyugtasson,így beletelt némi időbe mire lenyugodtunk...haladtunk a jól járható töltésen miközben nyugat felé a kulcsi szélmalom és dombok okoztak kis izgalmat.Persze ezek már a Duna túloldalán voltak.Magát a Duna fő ágát innen nem lehetett látni.
A szigetet körülölelő töltésre érve
Rálátás a makádi tavakra
Az út a töltés közben észak felé fordult.Lórévig szándékoztunk menni,mert ott tudtunk átmenni a Dunán vissza a Dunántúlra,komppal.Tudtuk ez még 7-8 km szinte egyenes útvonal.Remek rálátásunk volt innen a teljesen sík Csepel-sziget déli részére.A hatalmas sziget gyakorlatilag nem rejtett semmi érdemleges látnivalót,de mindig is szerettem erre túrázgatni,volt valami varázsa még ennek a sík tájnak is.Jókat beszélgetve én lábfájósan haladtunk észak felé a kellemes időben.Nem sokára erdők közé ért az út.Erre is emlékeztem,többször jártunk már erre.Ugye Gergővel is akkor öt éve,csak akkor letértünk a töltésről mert bementünk Makádra.Most nem tértünk le,mentünk az erdők között a töltésen,végre enyhe kanyarok is voltak az útban.Aztán elértük azt a részt ahol két éve Zolival és Mónival annyi hóvirágot láttunk.Most is volt ezernyi,de nem csak hóvirág hanem még ibolya is,meg valami kék és sárga virág is,amikről én már nem tudtam milyen virágok.
Erdők között
Virágok között
Megcsodáltuk a virágos erdei mezőt,majd visszamentünk a töltésre.Kiérve a mindkét oldalt erdős részből,már csak a nyugati oldalon volt ártéri erdő,keletnek ismét feltünt a végtelen sikság.Annyi külömbség volt,hogy pár kilométerre keletnek feltűnt maga Makád is,északi irányba pedig Lórév.Ezek ismerős részek voltak.Az egykori tanya ami itt volt a töltés mellett viszont teljesen eltűnt.Emlékszem itt gyöngytyúkok üdvözöltek mindig mikor erre túráztunk,most viszont nem maradt itt semmi,a tanya helyén pár autógumi volt csak.Közben a nyugati ártéri erdőn látszodott,hogy alaposan megkopaszították...itt is zajlott az erdőírtás...Láttuk Lórévet magunk előtt,de az csak nem akart közelebb kerülni.Úgy tűnt időtlen idők óta megyünk már,de mintha semmivel sem került volna közelebb a falu.
Lórév
Nagyon sokára értük el Lórévet.Lementünk a töltésről be a faluba,ahol rögtön a szerb ortodox templom szolgált látnivalóul.Majd végigmentünk az észak-dél irányban nem igazán hosszú településen.Itt él a legnagyobb szerb kisebbség,nem lehetnek sokan,hiszen minössze 300-an lakják a kicsiny falucskát és főleg magyar hangokat hallottunk csak kiszürödni mindenhonnan.A vízem viszont meglehetősen kifogyóban volt és csap az nem akadt a településen,se semmi ahol valamit vehettünk volna.Sebaj.A 300 méter amelyen végigmentünk a falun már nem merített ki.Visszatértünk a falu északi végén a töltésre,majd nem sokkal utána lementünk a nagyon kedvelt Zichy kápolnához amelynél már sokadszorra jártam.
A nagyon kedvelt Zichy kápolna
Mindig szívesen jövök ide
Itt elfogyasztottuk a maradék kajánkat.Meglehetősen sokan kezdtek el mozogni a környéken,ez erre a vidékre abszolúlt nem volt eddig jellemző.Akárhányszor jártam itt,rajtunk kivül nem járt erre senki sosem.Most rendesen ficeregtek erre nem mondom.Így nem akartunk zavarni,mert a kápolna előtt üldögéltünk és gondoltuk,hogy más is akar fotózkodni,elindultunk hát a komphoz.Nem volt messze,talán öt perc járás.A Dunánál már meglehetősen nagy szél fújt és itt is sokan voltak.Ide is eljutottak a sünök,gyorsan felvettük a maszkokat,de ezek nem foglalkoztak itt ezzel.Negyedórát kellett várnunk az indulásra és hivatalosan itt fejeztük be a túrát.Mivel mértük így pontosan tudom,hogy 22,2 km-t tettünk meg.
A lórévi rév
A nagy szél ellenére simán átkeltünk a Dunán.Odaát Adnyban még bekelett sétálnunk a buszmegállóig,ha ezt még ideveszem akkor volt kb. 1.8 km plusszunk.Itt útközben találtunk egy mobiltelefont egy régi tipusú münködőképes nokiát.Hiába hirdettem meg a közösségi oldalon eddig nem jelentkezett a gazdája,nekem meg erre nincs szükségem.A hazaút sima volt és gyors,így aztán öt óra előtt már itthon voltam.A lábfájásom ellenére ez is egy kitünő buli volt,egy szuper túra,amely nem volt előzetesen benne a tavaszi tervekben,hirtelen ötletből született.Megérte.
Az elmúlt években immár mondhatni hazajárunk a lórévi Zichy kápolnához,ahogy azt tettük az elmúlt hétvégi túránkon is.Van valami varázslat és megkapó az ártéren álló gyönyörü kápolnában és magában a helyben is.Van mert valahányszor erre járok valóban olyan mintha hazatérnék...Ám beleásva magunkat a történelembe a kép koránt sem olyan idilli.
.A kápolnánál éppen egy szörnyű eset történt a múltban...Filmjeimben,blogomban már volt erről szó,de mindig csak érintőlegesen érintettük a témát.Most nézzük meg mi is történt valójában.Mai bejegyzésemben kivessézzük Zichy gróf tragikus sorsát és megtudhatjuk milyen titkot is rejt a gyönyörü hely a kápolna előtt.
Zichy gróf emlékkápolnája Lóréven
A Zichy család népes verdői ágának gyermekeként született 1809. szeptember 25-én, apja második házassága középső fiaként Ödön gróf. A keresztségben az Eugén nevet kapta, amit magyarul Ödönnek írt. A második házasságból született három fiútestvér közül Domokos később veszprémi püspök lett. A fiúk közül csak a legfiatalabb, Edmund nősült meg.
Politikai nézeteiket tekintve Domokost a konzervatív beállítottság, testvéreit a reformellenzékkel kapcsolatot ápoló szimpátia jellemezte. Edmund aztán visszavonult a politikai élettől az 1840-es években, Ödön pedig nézeteiben a mérsékeltek felé közeledett, de az 1843–1844-es országgyűlésen már a konzervatívokat támogatta, és ennek köszönhette, hogy a király 1845 őszén Fejér vármegye főispáni helytartójává nevezte ki. Feladatát komoly diplomáciai érzékkel végezte, fontosnak ítélve a megyei radikálisok féken tartását. Ezt 1848 márciusáig sikeresen megoldotta, amikor is adminisztrátorként, mint politikailag nemkívánatos személyt, már nem választották be a megyei bizottmányba.
Zichy gróf 1809-1848
Visszavonult a politikai élettől, majd csak Jellasics horvát bán csapatainak magyarországi betörését követően, 1848. szeptember 17-én tűnt fel ismét a megyeszékhelyen. Kért és kapott „Sauve-garde”-ot, azaz menlevelet a bántól Karl Roth császári-királyi vezérőrnagyhoz, hogy Kálózon fekvő birtokai mentesüljenek a horvát sereg sarcolásaitól. Ezekben a napokban találkozott vele Batthyány Lajos miniszterelnök, hogy Jellasicsot együtt keressék fel. A miniszterelnök a bánnal szeretett volna tárgyalni, hogy ne folytassa előrenyomulását, de útja eredménytelenül végződött, így továbbutazott Veszprémbe. Zichy Ödön a horvát csapatok városba érkezését követően a megyebizottmány ülésén részt vett, bár komolyabb szerepet nem játszott.
Zichy szeptember 29-én délutánra, Nagy Ignác megyei pénztárnoknál tett ebédlátogatását követően tervezte a város elhagyását, hogy kálózi birtokára utazzon. Délután unokaöccsével, Zichy Pál századossal hintón hagyták el Székesfehérvárt. Soponya határában váratlanul magyar csapatokkal találkoztak. A különítmény parancsnoki teendőivel Görgey Artúr honvéd őrnagyot bízták meg, aki 1848. augusztus 27. óta a tiszáninneni önkéntes mozgó nemzetőrségi kerület szolnoki tábora, majd szeptember 24-étől a Csepel-sziget parancsnokaként működött. E feladatkörében kellett a Roth-féle sereg esetleges dunai átkelését megakadályoznia. Batthyány Lajos miniszterelnök egyúttal arra is felhatalmazta Görgeyt, hogy a nem engedelmeskedő polgári és katonai tisztviselőket, a rendeleteket be nem tartókat hazaárulóként haditörvényszék elé állítsák, megbüntessék.
Görgey...
Görgey a parancsnoksága alá rendelt csapatokkal nem tudta ellenőrzése alá vonni a térséget, így egy laza őrvonalat hozott létre. A két Zichy ezen a vonalon akadt fenn. Az elfogó Hunyadi-szabadcsapatok feltartóztatták az unokatestvéreket, és útjuk felől érdeklődtek. A szóbeli választ követően a poggyászban talált császári kiáltványok és iratok miatt letartóztatták a két férfit. A foglyokat Abára kísérték, majd másnap tovább utaztak velük Adonyba. A Görgeynek küldött jelentésben „hazánk ellenségeinek” minősítették a két grófot, és a jelentéshez nyomatékul mellékelték a náluk talált iratokat és fegyvereket. Az Adonyba érkezett Görgeynek javasolták, hogy Pestre szállíttassa őket. Ő a tervet nem tartotta megfelelőnek, Meszlényi és Szalay tudomására hozta, hogy a katonai helyzet miatt csak a haditörvényszék elé állítást tartja elfogadhatónak. Az ellenkezőkkel vitatkozva Görgey magára vállalta a felelősséget, és katonai rangját kihasználva, a foglyokat csónakkal a szigetre vitette. Rendelkezése ellenállásba ütközött, emiatt csak az egyik ellenszegülő lelövetése után tudta a két férfit hatalmi szóval megszerzett molnárladikon átszállíttatni a Csepel-szigetre.
A sebtében összeült tizenkét tagú hadbíróság a Görgey-zászlóalj katonáiból került ki, a hadügyészi tiszt teendőit Karcsai Károly látta el. Először Zichy Ödön grófot hallgatták ki a tárgyaláson, aki kálózi utazási szándékáról beszélt, majd a nála talált horvát kiáltványokkal kapcsolatban kijelentette, hogy a házába szállásolt horvát tisztek után maradtak ott, és szolgája csak tévedésből tehette a poggyászába. A horvátok által kiállított menlevélről közölte, hogy Kálóz megkímélése érdekében kérte. Zichy Ödön unokaöccséről elmondta, hogy korábban elhagyta a katonai pályát, és az ő poggyásza tartalmáról semmit sem tudott. A másodikként kihallgatott Zichy Pál vallomása megerősítette az Ödön gróf által elmondottakat.
A keresztnél történt az akasztás
Karcsai hadügyésznek a kihallgatások után kialakított véleményét a következőkben lehet összefoglalni. Az, hogy Zichy Ödön nem közölte a magyar csapatokkal Roth seregeinek közeledtét, valamint a kiáltványok és iratok tartalma, arra enged következtetni, hogy „Magyarország ellenségeivel cimboráskodott, azokat a magyar haza ellen indított pártütő hadban tettleg segítette, a magyar nemzet és szabadság eltiprására irányzott törvénytelen proklamációkat terjesztőfélben elfogadott”. A fentiek miatt a hadbíró kötél általi halált javasolt büntetésül, amit a hadbíróság tagjai elfogadtak. Zichy Pál vallomásával kapcsolatban megjegyezték, ugyan azt ellenőrizni nem tudják, de amit elmondott, az valószínű, így ügye „a köztörvény útjára utasíttassék”.
Zichy Ödön, megbizonyosodva a helyzet megmásíthatatlanságáról, lelkészt kéretett. Juraszek Károly adonyi segédlelkészre bízta végső akarata családjával történő közlését: testét a kálózi templomban helyezzék örök nyugalomba, és halála évfordulóján minden évben mondjanak misét, amire kétezer forint összegű alapítványt tett. Kedvesének, Kandillának negyvenezer forintot hagyott örökül, és gyűrűit. Óráját püspök öccsére hagyta, vagyonát testvére gyerekeire. Kérését, hogy ne akasszák, hanem lőjék le, nem teljesítették, válaszként azt kapta, hogy az ítéletet nem lehet megmásítani.
Jogos volt-e az ítélet?
Kivégzésekor nyugodtan viselkedett, s amikor a bitófa lépcsőjére fellépett, e szavakat mondta: „Nyugodtan halok meg, hazámat mindig szerettem, áruló nem voltam soha, s adja Isten, én legyek utolsó áldozat hazámért – áldás hazámra.” Szemtanúk egy üvegcsét láttak elővenni zsebéből, amelynek tartalmát gyorsan kiitta, és ezt követően szinte az akasztás befejezése előtt arca sötétfekete színűre változott. A következő napon a bitófáról leemelve Koller János adonyi plébános szerette volna eltemettetni, de nem engedték meg neki. Egy Hunyadi-csapatbeli katona holttestével együtt Lórév mellett, a révnél elföldelték.
Az utókor felteheti a kérdést, jogos ítéletet hozott-e a hadbíróság, amelyet Görgey is elfogadott? Az ítélet súlyossága mindenképpen elgondolkoztató. Azonban azt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Görgey katonaként és egy harcoló egység parancsnokaként joggal állíttatta hadbíróság elé a hadműveleti területén elfogott személyt. A hadi helyzet és a néphangulat nem engedhette meg számára, hogy a gróf ügye érdemi eljárás nélkül záródjon. Az ítélet feltűnést keltett, bár a kivégzést követően a közvélemény többsége 1848 októberében inkább elégedettséggel fogadta a hírt.
Zichy gróf kivégzése (a Szarvason felírat nem ide kapcsolódik)
Egy évvel később, 1849. szeptember 18-án, gróf Zichy Ödön teteme „sógorasszonyának rendeletére mai napon ásaték fel; a test, várakozáson kívül egész formáját megtartá annyira, hogy reája lehetett ösmérni”. Koporsóba tették, és az adonyi plébániára vitték, majd Kálózra szállították kívánsága szerint, és október első napján eltemették.
Zichy Ödön gróf emléke előtt tisztelegve a kivégzés után tíz évvel az egykori akasztófa helyén a királyi család kápolnát építtetett. Ennek emléke fennmaradt a ráckevei Knajtner család által a XIX. század közepétől vezetett naplóban is.
A naplóíró leírta a tíz évvel korábbi eseményt, majd így folytatta: „annak Emlékére az Familiája egy szép kápolnát építettek Loré melé 1858-ban és 1859dik November 15dikén az Székes Fehérvári Prépost által felis Szenteltetett”.
Zichy gróf emlékére...
A kápolnát a Duna árterében található dombra építették. Stílusát tekintve romantikus, egyhajós, homlokzata huszártornyos. A kápolna keletelt. A nyíláskeretek és a támpillérek kőből készültek, az épület többi része téglából. A nyugati kapu feletti részen rózsaablak látható három háromkaréjos kőráccsal. Az oromzaton kissé előreugró részen látható a huszártorony. Az északi és a déli oldalakon kőkeretes ablakpárok figyelhetők meg. A szentély nyolcszög három oldalával záródó részén támpillérek és közöttük a hajóéval azonos ablakok vannak.
A kápolna belseje keresztboltozatos hajóból és a szentélyrészből áll. A sarkokon a bordák címerpajzsos gyámkövekre végződnek. A szentély boltozata háromsüveges. Ablakai ólomkeretes, nyújtott hatszöges beosztásúak. Berendezése fehér festett oltár, aranyozott díszítéssel, neogótikus munka. Középen a keresztre feszített Krisztus két oldalán Mária és Magdolna faragott szobraival. Az épület teljes körű restaurálása 2000-ben, a magyar millennium évében fejeződött be, gyöngyszemként illeszkedik a tájba. felhasznált forrás: arcanum.hu
Idei második túránkon szó szerint Gergő nyomába eredtünk,hiszen szinte méterre pontosan ugyanazt a útvonalat szándékoztam bejárni,amit Gergővel is meghódítottunk valamivel több mint három éve.Az Adonyból induló túra,Lórév és Szigetbecse érintésével Ráckevére vezetett.Arról a régi túráról ezen a helyen amúgy olvashatsz.A szokásos túratársaim kisértek el most is.Az első döbbenet a dunaújvárosi buszállomáson fogadott.Zolika minden különösebb felszerelés nélkül érkezett...Se kaja,se ital,se hátizsák nem volt nála...nem kicsit döbbentem le.Ennél azért komolyabban kéne venni a dolgokat.Úgy éreztem ezzel a túrát szégyeniti meg.Mégis mit gondolt?Bálba megyünk?Adonyba érve aztán ráparancsoltam,hogy a helyi sparban vásároljon be,vagy akkor ne jöjjön velünk.Mivel zsákot sem hozott,szatyrot is vetettem vele.Mégis mit képzelt,majd cipelem a cuccát?
A szívemhez közel álló adonyi-öböl
Miután rendeződtek valamelyest a dolgok az adonyi öböl mentén mentünk el a kompállomásig.Sok szép emlék jött elő a szívem mélyéről,bár nem tudtam ezekre teljesen koncetrálni,mert Zolika szünet nélkül locsogott.Időben odaértünk a nyolc órási komphoz,még várnunk is kellett rá jó negyedórát.Aztán a kompon rajtunk kivül még ketten jöttek át Lórévre.Február másodikát írtunk,de pompás idő bontakozott ki a napfényes reggelen.Simán átértünk Lórévre. Kezdödhetett a túra érdemi része.
Úton Lórévre
Ha az ember komppal érkezik a lórévi oldalra mi az első amivel szembetalálkozik?Na persze az egykori rév büfé amit én még soha nem láttam nyitva,de tovább haladva az úton nagyon hamar feltűnik a Zichy kápolna.Az út odáig most alaposan sáros volt.Akadtak esők az elmúlt napokban ezek nyomai maradtak itt.Na és persze Gergő nyomai...eszembe jutott az az első csodás alkalom mikor itt jártunk.Szép volt akkor az élet,egy gyönyörű októberi napon...
A nap most is kezdett gyönyörü lenni,csak hát...pont Gergő nem volt itt.Folyton éreztem a hiányát jelentő fájdalmas szúrást a szívemben.Odaérve a kápolnához,ismét kigyönyörködtük magunkat benne.Aztán ezen a pompás helyen megkajáltunk.
A Zichy kápolna,sosem hagyom ki ha erre járok
Ugye Zichy Ödön gróf itt ért szomorú véget,ám a kajaszünet nem nagyon akart véget érni,mert Zolika igencsak elhúzta az időt.Nem tudom mi okozta,hogy ennyire formán kivül volt...Nagy nehezen indultunk csak el.Mivel Lórév a töltés túloldalán terült el nagyjából 400 méter hosszan észak-dél irányban,túratársaimat óvva úgy döntöttem nem az északi végénél megyünk be mint mi annak idején Gergővel,hanem a déli részén hatolunk be a településre.Így már rögtön az elején megspóroltam nekik fél kilométert,láttam,hogy egyikük sincs éppen élete csúcsformájában.Néhány helybéli illedelmesen ránk köszönt.A település amúgy a legnagyobb magyar szerb kisebbség hazája,itt főleg szerb anyanyelvűek élnek.Az egyik fószer szerbül is köszönt ránk.Néhány méternyire érintettük csak a települést,majd haladtunk tovább Gergő nyomán...
Út Lórév után kelet felé
Az utunk lényegében egyenesen vezetett ki Lórévből és vonzáskörzetéből kelet felé.Eleinte aszfaltozott országút volt,ami egy ponton elfordult délnek Makád felé,a mi utunk innetől földút lett.Helyenként jól járható volt,helyenként sáros.Gyönyörü zöld színben pompáztak a mezők.Most februárban!Kissé melegünk lett,nem számítottunk ennyire jó időre.Élénk szél fújt néha,de ez inkább volt kellemes,mint kellemetlen.Természetesen a Csepel-sziget ezen részén nem akadtak turistajelzéssel ellátott utak.De tudtam merre kell menni,Gergő nyomát követtem...Egy pinceszerűség tűnt fel a semmi közepén a szántóföldön.Nem emlékeztem,hogy annak idején Gergővel ezt észre vettük volna.Valószinüleg akkor 16 októberében az előtte lévő bokor még bőven zöld volt és az takarhatta.Most odamentem,benéztem.Valami tanya lehetett egykor.Az egykori szobában már kinőtt egy fa,amely legalább 20 évesnek tűnt,tehát nem mai gyerek volt itt ez a rom.De fura volt belegondolni,hogy itt valaha emberek élhettek...a környék falvai (Lórév,Makád,Szigetbecse) már kicsit messze voltak.Vajon hova járhattak az itteniek várásolni?Na mindegy mentünk tovább.
Volt ahol,voltak gondjaink....
Később egy trágyakupac köszönt szembe,ami aztán némi szaggal is járt.Ráadásul itt a sár is nagy volt.Valahogy átevickéltük magunkat.Aztán innentől már nem volt nagyon problémánk az uttal.Jó húsz perc múlva beértünk Szigetbecsére.A település is ismerös volt,nem sokat kellett mennünk,hogy betaláljunk a központban lévő kis tavacskához.Itt Móni hozta a szokásos formáját,megkellett pihennünk újra.Lórévtől tökéletes sík terep vezetett ide ami nagyjából jó ha volt 5km.Ő képes volt itt is elfáradni.Na,de pihentünk és újra falatoztunk csöppet.Itt is újra Gergő jutott eszembe,az a rész,ahogy azon a régi túrán etettük itt a kacsákat...Most nem láttam egyet sem,de aztán elöjöttek,csak nem ott ahol a padon ültünk,hanem kissé távolabb.
A kis tavacska Szigtebecsén
Közben a tavacska túloldalán észrevettem egy vendéglőt.Gondoltam meghívom a társaságot egy kávéra,hisz egyikük sem éppen a legjobb formáját futotta ezen az amúgy ritka könnyü túrán.Beérve kedves vendéglátós csajok egy külön terembe vezettek minket ami nagyon elitnek tűnt.Na gondoltam nem lesz olcsó a kávé,de mindegy.Nem is volt,a három kávéért közel ezer forintot szurkoltam le,de reméltem ettől némi erőre kapnak a túratársak.Kijövet az út túloldalán észrevettem az életfát.Hát ehhez is szép élmények fűztek,így nem hagyhattam ki...
Zolikával az életfánál
Az életfa után pedig levittem a társaságot a közeli Tőzike tanösvényre,amely alig emlékeztetett régi önmagára.Mintha a pusztulás útjára lépett volna az egész,vagy csak azért éreztem ezt mert február van és nem úgy festett mint akkor rég októberben?Ha nem is pusztult,de elvolt hanyagolva így némileg emlékeztetett a dolog a Rácalmási-szigeti tanösvényre.Azért beérve a csöppnyi erdőbe nem volt csúnya.Kicsit mentünk,aztán valami mocsár szerűség állta utunkat,nem tudtunk tovább menni az ártéri erdőben.Vártuk hátha feltűnik Shrek,de úgy tűnt nem ez a mocsár az ő otthona.Visszamentünk a tanösvény elejére ahol a padokon ismét megkellett,hogy pihenjünk.Nem volt semmi...mert nagyjából ha 350 métert jöttünk az elöbbi pihenő óta... Nem volt más akkor fotózgattam,felmentem abba a mini vadászlesbe ahová egykor Gergő is felment....
Gergő a mini vadászlesen 16 októberében...
Az apa a fiú nyomában....
Hiába na,nem tudom megszokni Gergő hiányát mindenhol ő jut eszembe főleg az olyan túrákon amelyeken korábban vele is jártam...Reméltem kipihente magát mindenki így folytattuk a túrát.A tanösvény talán egy szigeten lehet,mivel amerre jöttünk holtág vette körül,azt viszont nem tudtam,hogy körülveszi-e az egészet.Így csak tipp,hogy szigeten voltunk.Kis pofás fahídacska vezetett ki a tanösvényről.Egy utcába futottunk bele ahol egy kedves kutyus fogadott.
A becsei holtág
Egy német juhász volt amiről az embernek első látásra némi félelem érzet jön elő.A kutyus egy kerités mögött kémlelt ki,egy hatalmas udvarból.Valami gumijavitó mühely lehetett talán,nem tudom,de valami olyasmi.Gyönyörü állat volt!Odamentem szóltam hozzá,hogy gyönyörü vagy...nem ugatott nem morgott.A mancsát a keritésre helyezte.Nem bírtam ki odamentem megsimogatni,a többiek nem merték.Benne volt a pakliban egy kutyaharapás,ám esze ágában sem volt megharapni.Rendkivül kedves volt nagyon szeretet éhes...megnyalt,bújt volna hozzám.Annyira aranyos,kedves volt...szinte rossz érzéssel töltött el,hogy ott kellett hagyni.Szívesen hazavittem volna.Ugye Gergővel való túrázásaink 80%-án mindig szembe köszönt egy-egy nagyon kedves állat.Jó lenne ha ez a sorozat visszatérne...Folytattuk a túrát.
Ráckeve legszebb fája
Ráckeve következett ami gyakorlatilag összeépült Szigetbecsével.Hisz ameddig az utunk mentén kint viritott a helységnév tábla,hogy "Ráckeve" addig az út túloldalán nem a Ráckeve végét jelző tábla volt,hanem már az,hogy "Szigetbecse".Hosszan vezetett be a településre az út,aztán elértünk egy újabb tavacskát.Nem engedtem pihenni a társaságot,de itt nem is volt hol,hiszen nem volt pad.Gyönyörködtünk kicsit a tóban és a vagy 100 fős kacsa hadseregben.Dobáltunk nekik kaját,de ezek itt beszariak voltak,nem úgy mint a múltkor a Velencei-tónál lévők.A tó nagyobb volt mint a Szigetbecsei,szépségben nagyjából egy szinten voltak.
A Szulay-tó Ráckevén
Zolikának közben elfogyott a vízkészlete,pedig hát három litert vett ott Adonyban.,.nálam összesen volt fél liter és még az is félig volt.Igy bementünk egy közeli bolta,pontosabban csak ő.Móni addig kihasználta az időt a bolt előtti padon egy újabb pihire...nagyon nem volt formában.Ő amúgy sem arról híres,hogy jól bírja a túrákat,ezért is hivtuk el csak néha annak idején Gergővel,de mostani teljesítménye minden eddigit alulmúlt.De legalább nem nyavajgott.A poén az volt,hogy ez valóban az egyik legkönnyebb túra volt.Másrészt a múltkori nehezebb Likas-kői túrát sokkal jobban bírta.Mindegy pihentünk,jó idő volt.
Nem a Balaton,hanem a Duna Ráckevénél
Ezután lementünk a ráckevei Dunához amely itt szinte olyan széles mint a Duna főága Adonynál.Jól kiépített sétány vezetett a parton Ráckeve központja felé.Közben meséltem Zolikának,hogy a városháza tornyán kilátó münködik.Ellentétben a Velencei kilátóval,itt azonnal benne volt,hogy akkor felmegyünk.De odáig még volt egy kilométer.
A part a Duna,a stégek,a csónakok,a kacsák,hattyúk megkapó szépséget adtak a tájnak.Közeledve a városközponthoz egyre több érdekesség köszönt szembe.A templomtornyok,a vízimalom,a híd...Úgy döntöttem a malomba benézünk,ám odaérve az zárva volt.Majd tavasszal kinyit és látogatható lesz...
Ráckeve szépséges!
A vízimalom zárva
A hídhoz érve természetesen felmentünk rá.Átmentünk az egyik oldalon,visszajöttünk a másikon.Pompás a kilátás volt mindkét irányba.A túloldalon a híd után volt nagyjából ötszáz méterre az a templomrom ahová akkor rég Gergővel elmentünk.Most látva a többiek nem éppen fitt álapotát úgy döntöttem oda nem megyünk el.A kilátás a Dunára észak felé érdekes volt,ugyanis a víz külömböző színű volt!Tippeltük mi lehet a jelenség oka.Móni mondta az elöször megmosolyogtató dolgot,de aztán rájöttem igaza lehet.A világosabb kék résznél a víz még belehetett fagyva.Láttuk a madarak nem a vízen úszkáltak hanem jártak ezek szerint a jégen.Azért volt fura mert 12 fok volt,de valószinúleg olyan jégréteg lehetett amely csak lassan olvad el.
Az Árpád-híd Ráckevén
Kilátás,látható a víz külömböző színe
Visszaérve a partra emlékművek köszöntek szembe,egy trianoni és egy 56-os.Aztán rögtön ott volt a városháza a kilátójával.Elhatároztuk felmegyünk.Annak idején Gergővel ezt kihagytuk sajna.úgy voltunk vele majd legközelebb.Sajnos nem volt legközelebb....Most azonban itt voltam,Gergő iránti tiszteletből fakadóan elhatároztam felmegyek.Itt is 500Ft volt a belépő,mint a velencei kilátónál,érdekes Zolikát most nem zavarta.Ám jött a feketeleves.Odaérve a kapuhoz a kilátó bizony zárva volt.Nyitás majd tavasszal...Puff neki.Dühitő,hogy télen mindenhol minden zárva tart.Sehol nem számolnak ilyentájt turistákkal?Igy a ráckevei kilátó ismét kimaradt az életemből.Remélem lesz még rá alkalmam felmenni egyszer....
A városháza
Odafenn a kilátó terasz
A városháza előtt is volt egy pad.Természetesen itt is pihenni kellett,igaz most én javasoltam nekik,pihenjenek addig én fotózgattam és videógattam.Ennek végeztével indultuk a város északi része felé.Nagyon szép utakon mentünk és itt már jelzett turistaút vezetett méghozzá ha jól tudom az Ecsibe vezető piros jelzés.Volt olyan tervünk Gergővel,hogy egyszer majd azon is végigmegyünk....Egyszer talán megpróbálom megvalósítani még.Egy szép hajóparkhoz értünk ahol egy harcsa szobor és egy hatalmas csónak volt,valamint itt volt a helyi hajóállomás is.Szétnéztünk,kimentünk a Dunához,innen még nem láttam a hídat.Szép volt minden.
Csónak a hajóparkban
Ezután értünk el a Savoyai kastélyhoz amely...szintén zárva volt.Mit is lehet erre mondani?Persze mi jöttünk rossz időpontban.Lementünk itt is a Dunához,újabb szép park köszönt ránt,csodás fákkal.Láttuk a parton tovább vezet egy sétány így az erre már kevésbé szép utcák helyett az azzal párhúzamosan futó sétányon mentünk inkább.Egy mobil wc köszönt szembe,itt mindenki könnyített magán.Még egy hajó jelentett még látnivalót,azt csak kivezetett a sétány az utcára.
A park és a Savolyai kastély
Kiértünk a hév állomásra.Negyedóra várakozás után indult is.Itt az állomáson végzödött a túra hasonlóan mint akkor régen Gergővel is.Fő túratársam elvesztése után gyakorlatilag ez volt az első olyan túra amelyen szinte végig az ő lépteit követtük.Voltak hasonló túrák persze,de itt az út 90-95%-án arra mentünk ahol vele is.Talán ezért volt nehezebb nekem is érzelmileg az átlagnál..A hév borzasztóan lepusztult állapotban volt.Meleg,kényelmetlen,büdös...Viszont nem volt az állomáson jegypénztár,kalauz meg nem jött,így ingyen mentünk fel a Közvágó hidi állomásig.Még a hévről felfedeztünk egy közeli Tescot,oda elmentünk és bekajáltunk.Innen pedig gyalog mentünk el a Népligeti buszpályaudvarra.A túra nagyjából 13-14km-es volt,de túratársaim most nagyon nem voltak a toppon,de nem tudok mitcsinálni nem válogathatok kikkel megyek,örülök ha eljönnek velem.Gergő nagyon hiányzik....
