2017. július 30., vasárnap

Muki

Ma már a városom jelképe.Elképzelhetetlen nélküle a főutca.A városban mindenki ismeri és mindenki magáénak érzi.Nem fiatal,már több mint 120 éves,története nem mindennapi.A kedves sztorival most megismertetem blogom olvasóit is.Muki a kis mozdony fantasztikus története most megelevenedik nálam is.Hát lássuk.

A születés pillanata 1894-ből (forrás:Kubinszky Mihály)
Muki vagyok, egy kisvonat. Milyen név egy vonatnak az, hogy Muki? Nem tudom. Engem mindig így hívtak. A barátaimat meg Thomasnak, Percynek, Nohabnak, Mollynak, Szergejnek, ők is gőzmozdonyok.
Ja, mire is kíváncsiak, szóval rám? A Berlin-drewitzi Orenstein&Koppel gyárban 1894-ben, 600 milliméteres nyomtávolságúra épült kétcsatlós, szertartályos gőzmozdonyként születtem.

A legszebb napokon...
A mozdonyoknál nincs gyerek-, vagy felnőttkor, én mindig gyerek maradok a méreteim miatt. A mozdonyoknál nem tilos a „gyerekmunka”. Azt nem tudom, hogyan kerültem Magyarországra, de azt igen, hogy húztam a terhet Gyulán, Miskolcon és Ózdon is, szenet, vasat, vagy amit kellett. Aztán 1958-ban elhoztak ide Sztálinvárosba, és fel is újítottak a Vasműben. A Vidámparkban én lettem az Úttörővasút! Na, az voltám a szép idő! A gyerekek ezrével utaztak rajtam és az általam húzott kocsikon. Azokat a sikításokat, visításokat, nevetéseket soha nem felejtem el, életem legszebb négy éve volt. Aztán 1962-ben koholt vádak alapján félreállítottak.

A dunaújvárosi kisvasút legszebb napjain...
Állítólag valamelyik elvtársnőnek kiégette a zsarátnokom a nylon harisnyáját. Kiállítási tárgy lettem egy vakvágányon. Először untam, de aztán csak jöttek a gyerekek,és jöttek és jöttek. Csúsztak, másztak, kiabáltak, meséltek, énekeltek rajtam – őrült jó volt az is közel negyven évig.

Egyedül....
Aztán egyszer csak csönd lett. Egyedül maradtam. Féltem, a barátaim is eltűntek. Értéktelen, öreg, szomorú ócskavasnak éreztem magam. Már azt hittem itt a vég, pedig még csak most vagyok 120 éves. Mozdonyoknál ez még nem öregkor. Van még itt ebben a városban valaki aki ennyi idős?

Egyszer csak valami újra megváltozott! Emberek jöttek, mentek és nagy dolgokat terveztek. Megsimogattak és ígérték megmentenek, mert e fiatal városhoz én hozzánőttem. Ide tartozom. Én igazi dunaújvárosi lettem!

Felújítva,megbecsülve a város főutcáján
Láss csodát,jött egy daru - a Muki repült is!Megmaszírozták,lecsiszolták,lefestették az elrozsdásodott testrészeimet,új elemekkel is gazdagodtam.Aztán egy vidám őszi napon ide kerültem,erre a szép helyre!Azóta újra gyerekzsivaly és szeretet vesz körül!
Nagyon szépen köszönöm mindenkinek!
Muki

Hát ez a sztori amely 2014-ben írodott.
Minden erre járót jó érzés tölti el ha látja a kis gőzmozdonyt amely mostmár örökre a mienk!

A táblán is a történetünk,a mozdony mellett található
Mukit ha megszeretnéd nézni akkor őt Dunaújvárosban találod meg a Vasmű úton,annak közepén a parkos oldalon!

2017. július 29., szombat

Bringakör -Baracs,Nagyvenyim

Bringáinkat megfelelöen felkészitve,bízva benne,hogy most nem ér semmi kellemetlenség,vágtunk neki a biciklitúrának,itthonról Dunaújvárosból.A városból a vasútállomási bejárónál mentünk ki és a Park-centernél lévő körforgónál tértünk rá a Mezöfőld felé vezető (egyenlöre?) jelzetlen útnak.Amúgy úgy gondolom,hogy ez az út megérdemelne már egy turistajelzést,akár a Nagyvenyimről kiinduló és Nagykarácsonyba menő zöldet ellehetne hozni idáig,hátha vannak olyan örültek akik mint mi,akik néha erre is túráznak...Szóval ez az út amely amúgy földút eléggé jó minöségű,talán a kerékpárok is bírják.Ezen mentünk az M6-os autópályáig.

A Dunaújvárosból a Mezőföldre vezető út már megérdemelne egy jelzést
A sztráda előtt fordultunk le az autópálya szervízútjára amely salakos-földes volt,eléggé jól járható volt ez is.Haladtunk a sztráda mellett egészen a városba dél felől bevezető vasútig.Itt tudtunk átmenni a sztráda alatt lemenve a szervízútról.Egy újabb leágazás vezetett,nem tudtuk hova de gyaníthatóan a közeli Baracsra.Amúgy a túraútvonalat nem terveztük el elöre,az volt a cél,valahogy érjük el Baracsot amely Dunaújvárostól enyhéd dél-nyugat - nyugatra telálható 6km-re.Az út átvitt a mezőkön majd egy enyhén dombos-lankás részhez ért,ami végül is szép volt.Persze itt nem nagy dobbokra kell gondolni,a legmagasabb is jó esetben lehetett 25 méteres.A "dombság" után értük el a Baracs-Nagyvenyim országutat,erre balra letérvén rögtön beértünk Baracsra.

Lankás rész Baracs határában
Aszfaltozott út vitt be a faluba.Betekertünk a központig ahol a faluházig mentünk.Itt tartottunk pihenőt egy kis parkban,ettünk és üldögéltünk kicsit.Érdekessége a faluháznak,hogy az építésében részt vettem még tanuló koromban.A pihenő után bolyongtunk még kicsit a település utcáin ide-oda,de túl sok érdekesség és látnivaló már nem igazán akadt,így visszatekertünk az egyik hátsó uton a Nagyvenymre vezető országútig.

Baracsi faluház

Vissza az országútra
Nagyvenyim felé vettük az irányt az ekkor jó minöségű úton.Ez egy hosszú majdnem teljesen egyenes szakasz.Forgalom alig-alig van erre,viszonylag biztonságosan járható kerékpár túrázók számára.Hamarosan elértük azt a bizonyos dél felöl a városba vezető vasútvonalat.A sorompótól látszodott a Baracs-Nagyvenyim vasúti megálló.Az útról ezekután voltak leágazások,mivel ez az egyenes út kissé unalmasnak tünt,hirtelen ötlettöl vezérelve úgy döntöttünk,hogy letérünk az egyikre.Egy kisebb erdőn vezetett át ez az út majd kikötöttünk egy olyan helyen ahol hétvégi telkek sora volt,sok kis vikendházzal.Ahhoz képest,hogy nagyon közel van ez a hely Dunaújvároshoz még nem jártunk itt korábban soha.Nem is tudom ,hogy ez a rész Baracshoz vagy Nagyvenyimhez tartozik.

Látszik a vasúti megálló

A telkeknél
Itt átmenve ezen a területen visszatértünk a Baracs - Nagyvenyim útra és hamarosan beértünk Nagyvenyimre.Ennek a falunak nincs kimondott közponja,talán az iskola környéke tekinthető annak.Itt a víztoronynál pihentünk még egy kicsit.A faluban sok látnivaló nincs,talán az arborétum,de mivel ott mér annyiszor jártunk,ezuttal inkább kihagytuk.Külömben is a falu túlsó végén volt.Elindultunk Dunaújváros felé.

Nagyvenyimen
Persze elkerültük a nagyobb forgalommal bíró a 6-os útba torkolló országutat.Választottuk helyette a földesutat amin gyalogtúrázva is jönni szoktunk.Ez az út elmegy dél-kelet felé innen,gyümölcsösök és a mezők mellett éri el az M6-os sztrádát ahol egy hídon tudunk átmenni és itt már ott találjuk magunkat ahol a szervízútra letértünk.Így ott voltunk a Park-centerhez vezető úton ami ugye megérdemelne már egy turistajelzést.Magyarul mentünk egy frankó kört a Dunaújvároshoz két legközelebbi települést érintve.

Visszafele jövet,szemben a Park-Center
A vasútállomási bejárónál tértünk vissza a városba.Innen már nem is lakunk túl messze.Kellemes kis bringakör volt,most a kerékpárjaink is jól bírták,nem volt semmi gond velük ami ritka.Nagyjából mehettünk kb.18km-et,tehát nem egy vészes távolság,főleg biciklivel.Sok minden látnivaló nem volt ezen a túrán,de egy kikapcsolódásnak jó volt ez is.Aztán jutott eszembe: elfelejtettem sört inni,pedig akár Baracson,akár Nagyvenyimen lett volna rá lehetőség.Na de persze járművel voltam.

Útvonalunk,bár kissé kacifántosnak tünhet,igazából egyszerü volt


2017. július 26., szerda

Éjszaka a Nyomákói-kútnál

Úgy emlékszem ez volt az első alkalom,hogy a Nyárádi kunyhónál nyaraltunk.Fiatalok voltunk éppen elkezdtünk kamaszodni.Az élet szép volt.Túraatyám Sándor is még élete teljében volt.Ekkor még csak egy haveromat vittem le a Mecsekbe.Én ekkor már jártam itt többször is,de ez volt az első alkalom,hogy több napot is eltöltünk a kunyhóban.A sors úgy alakitotta,hogy ezen első alkalomkor többen is ott pihentünk a Nyárádi kunyhóban,hisz Sándor egész családja is ott volt velünk és barátja aki a szomszédja is volt meg annak társa.Így aztán remek hangulatban teltek azok a napok.A kunyhó körüli erdők ekkor még dúsak voltak,nem voltak úgy megritkítva mint manapság.Egyedül szinte gyerekfejjel nappal is félelmetes hatást keltettek az amúgy gyönyörü erdők...

A Nyárádi kunyhó és  Vörösfenyő kulcsosházak,
a kép nem ezen a kiránduláson készült!
Hát még este!Baljós árnyak ereszkedtek ilyenkor a környékre és az egész egyben fenségesen szép volt,de félelmetes is!A napközbeni események úgy alakitották,hogy mi a városi fasza gyerekek vagy inkább a városi puhányok fogadtunk Sándorral,hogy éjszaka mindenféle lámpa nélkül lemerünk menni a közeli forráshoz vízet hozni.A közeli forrás a Nyomákói-kút volt a kunyhótól hát mit is mondjak,kb.700 méter távolságra.Tehát az út oda-vissza majdnem másfél kilométer volt.Igen ám,de az ekkor még dús,sűrű erdő szinte nappal is félelmetesnek tűnt mint írtam,hát még éjszaka!Nem tudom már mi volt a tét,tán az,hogy a másnapi túrán majd a vesztes fizeti a sört.Tehát ha lemerünk menni és hozunk vízet akkor Sándor,ha meg nem akkor mi.Jó kis kalandnak tűnt egészen addig amig el nem jött az este 10 óra és elkellett indulni a elöttünk tornyosuló fenséges de félelmetes erdőbe... mindenféle lámpa és világító szerkezet nélkül....

A Nyomákói-kút az erdő mélyén
Nem akartunk beégni,hisz a többiek is ott voltak ugye,így közönségünk is volt.Elkellett indulni.A nappal még jó kaland félelmetesnek tűnt...de nekivágtunk.Behatoltunk a sürű sötét erdőbe,mind a mai napig jól járható jelzéssel ellátott út vezet amúgy a Nyomákói-kúthoz.Egyre inkább kezdtünk nem látni semmit.Az út enyhén lefelé vezetett be egyre jobban a sűrűbe.Persze beszarás közeli állapotban voltunk,hogy eltereljük figyelmünket a félelmünkröl elkezdtünk beszélgetni,főleg csajokról.Abban a korban voltunk amikor odahaza éppen elkezdtünk csajozgatni,így adta magát a téma.Jó ötlet volt,hisz a sötét erdőben egyszer csak elértünk a forráshoz.

A fenséges gyönyörü erdő néhol nappal is félelmetes
Ám ez persze nem volt elég,megkellett várni amíg a kanna megtelik vízzel,ami legjobb esetben is kb.10 perc... A forrás pont egy még mélyebben fekvő helyen volt,így az eddigi koromsötétséget még szorozzuk meg hárommal,na olyan sötét volt itt.Már éppen hozzászokott a szemünk a sötétséghez amikor ezen a helyen még háromszor olyan sötét volt!A forrás csövét sem volt egyszerü megtalálni,de míg ezzel foglalkoztunk addig se féltünk...Megtaláltuk a csöböl folyó vízet alá tettük a kannát és leültünk mellé várva,hogy megteljen.Persze továbbra is beszélgettünk a csajokról.Bár féltünk,de ott az erdő mélye a sötétben is leírhatatlanul fenséges és kellemes volt!Annak ellenére,hogy féltem remekül éreztem magam.Nem is tudom éreztem-e ehhez foghatót még életem során.
A kanna végül megtelt vízzel mi pedig elindultunk vissza a kunyhóhoz,ezúttal kissé felfelé menetben egy teli kanna vízzel amit felváltva cipeltünk.

Sötét erdő
Akkor nem tudtunk,de Sándorék elbújtak valahol a közelben,csendben lapítottak úgy figyeltek minket.Persze nem volt egyszerü dolguk,hogy megállják röhögés nélkül.Ha valaki elröhögi magát lebuktak volna,de ügyesek voltak.Olyannyira,hogy ráadásul aztán elöbb értek vissza a kunyhózoz mint mi.Persze Sándor ismerte az erdő minden zegét-zúgát,éjszaka is feltünés nélkül tudott ott menni.Mi visszafele is majd beszartunk a félelemtől,de folyamatosan beszélgetve haladtunk és így nem nagyon figyeltünk a félelmünkre,persze alig vártuk már,hogy visszaérjünk a kunyhóhoz.Aztán egyszer csak visszaértünk.Diadal érzet fogott el.Megcsináltuk.Sándorék meg eddig bírták,itt aztán már kitört belölük a nevetés.Ekkor mesélte el,hogy figyeltek azt majd beszartak amikor mi a csajokról beszélgettünk meg arról,hogy milyen fasza gyerekek vagyunk,hogy lemerünk menni a sötét erdőbe.Persze aztán mondta,hogy ügyesek voltunk.Mi pedig marhára büszkék voltunk saját magunkra.Így vált aztán ez a sztori az egyik legkedvesebb ifjú kori emlékemmé amely Sándor halála után csak még jobban felértéklelödött.

Rövidke éjszakai túránk (pirossal) az évek alatt az egyik
legkedvesebb emlékemmé vált

2017. július 21., péntek

Autóstúra a Kerekerdőben

A Kerekerdő elnevezést a Kelet-Mecseknek az egyik Mecsekkel foglalkozó facebook oldal adta évekkel később mint ahogy történetünk játszódik,de mivel találó így most én is így nevezem el.Éppen a Kelet-Mecseki Nyárádi kunyhóban nyaraltunk sajnos már fél évvel Sándor halála után.A szomorú esemény után még volt két nyarunk amikor itt tudtunk nyaralni.Ez volt az első.A buli második napján kemény vihar csapott le a Kerekerdőre,de csak délelött.Délutánra egy kicsit fásult lett a társaság,így kitaláltam mi lenne ha tennénk egy autós körtúrát a Kelet-Mecsek körül.Mindenki benne volt,de mire összeszedtük magunkat menetkészre már volt vagy délután öt óra.Ez persze nem tántorított el.Elindultunk.

A szászvári bányatelepen
A kocsit a várható saras utak miatt lenthagytuk a szászvári bányatelepen,addig persze lekellett gyalogolni oda a kunyhótól.Ez persze nem egy nagy vasziszdasz,az út addig 3km,végig lefelé menet gyönyörü erdőben az Ól-völgy felett.A piros + jelzés maga.Hamar leértünk a kocsiig.Itt áll az egykori bányászépület.Gondolom irodák meg öltözök voltak hajdan benne,mára már csak szellemház.Talán majd egyszer írok erről is.Benéztünk ugyan,de nem akartuk az időt erre fecsérelni.Ma már,lehet összehoznék itt egy videót.Innen már autóval gurultunk le Szászvárra.Első útunk a helyi temetőbe vezetett.Tiszteletünket tettük Sándor sírjánál,elvégre természetesen a srácok is ismerték.Nekem is ez volt akkor az első alkalom a halála óta,hogy eltudtam ide jönni.

Nyugodj békében barátom!
Aztán visszaültünk a kocsiba és minden elözetes terv nélkül mentünk amerre a négy kerék vitt minket,megálltunk ott amiröl úgy gondoltuk érdekes lehet.Így gurultunk be Váraljára egészen a Váraljai-tavakig elmentünk ahol is maga a Váraljai-völgy kezdödik.Sokat jártam erre Sándorral és késöbb a fiammal is voltam erre (lásd a mecseki bejegyzéseim).A tavon tavirózsa vigyorgott ránk a völgy szép füves részén pedig ekkor is sokan voltak.Kellemes kikapcsolódást biztositó egy hely az biztos.Kicsit járkáltunk itt néztük a tavakat,kellemes volt a lassan estébe forduló nyári délutánban.

A váraljai tavaknál
Kocsiba ülve Váralja után Bonyhádon álltunk meg legközelebb.Itt leraktuk a kocsit valahol majd benéztünk a belvárosba egy sétáló utcát jártuk végig,majd egy fagylatozóban nyaltuk a fagyikat.Sétáltunk még egy picit a főutcán is és talán abba a Milleniumi parkba is benéztünk,de erről nem tiszták az emlékeim,lehet az egy másik alkalommal volt.Mindenre nem emlékezhetem én sem.Bonyhád élte a csendes nyugodt kisváros mindennapi életét.Mi pedig beültünk az autóba és indultunk tovább,dél felé a 6-os úton.

Fagyizás Bonyhádon
Mecseknádasd következett.Javasoltam álljunk meg itt is,hiszen akad látnivaló.A híres templomromhoz mentünk fel a Schlossberghez (remélem jól írtam).A nagyon romos rom tetszett a fiúknak is,itt elbohóckodtunk kicsit.Rengeteg fotót csináltunk a romokon mászkáltunk és volt itt kialakitva valami nézőtér féle is meg valami szinpad is.Gondolom valami előadások is szoktak itt lenni.A romoktól pár méterre van csak a Várhegyi-kilátó,hát persze,hogy nem hagytuk ki azt sem.Ekkor jártam a kilátóban elöször (azóta már többször is) így nagyon tetszett,el is voltunk itt is vagy félórát,persze itt is sok-sok fotó készült.Már este fél hét felé járhatott az idő,de nyár közepe révén még bőven világos volt.Élveztük Mecseknádasdot.

Fotózás a Schlossbergen

Schlossberg

A környék a romokról

A Várhegyi kilátó
Kezdett egy kicsit beborúlni és a távolban dörgéseket is hallani véltünk,így beültünk az autóba és mentünk tovább.Mire a közeli Zengővárkonyba értünk mindennek már nyoma sem volt...Ha már Zengővárkony nem hagyhattuk ki a Szelídgesztenyést és Rockenbauer Pál sírját sem,amely itt található!Valamennyien ekkor jártunk itt elöször.Sándorral ide sosem jöttünk el korábban,így fokozottan is érdekelt a dolog a gesztenyés és a sír is.Hamar ráleltünk,a gesztenyésben egy jól járható ösvény vezetett a sírhoz,útközben volt egy kopjafa is,lehet akkor megnéztük kié,erre ma már nem emlékszem.Megkapó volt a Rockenbauer sír látványa a gesztenyés közepén.A sok virág és a kis zászlócskák tanúsították,hogy ez itt a túrázók zarándokhelye.

A Rockenbauer sír
Tiszteletünket tettük tehát a nagy túrázó és filmes előtt.Örültem,hogy végre eljuthattam ide is.Aztán az évek során még eljutottam ide máskor is,de ez volt az első alkalom.Egyre inkább úgy tünt,hogy az immel-ámmal elinduló társaság fokról fokra jobban élvezi ezt a kis autós túrát.Zengővárkony után Pécsváradra ugyan nem mentünk be,de a Dombay-tóhoz elmentünk.Már fél 8 felé járhatott az idő,de a Dombay tavat természetesen körbejártuk,A legjobb az volt,hogy szombat ellenére rajtunk kivül nem volt itt senki,így nyugodtan eltudtunk itt lenni.Itt is számtalan fotó készült majd találtunk itt egy hamburgerest ami minő meglepő nyitva volt!Így meg is tudtunk vacsorázni.

Dombay-tó

Én is itt voltam,csak,hogy lássátok
Kezdett nagyon este lenni,így indutunk tovább.Lett volna még látnvaló útközben,Pusztabánya vagy éppen a Máré vár,de nagyon este révén már nem mentünk be sehova sem,a vár külömben sem volt már nyitva.Fél 9 körül értünk vissza a szászvári bányatelepre.A kocsit otthagytuk és gyalog mentünk fel a kunyhóba a már sötét erdőben.Nagyon kellemes volt,félelmetes és gyönyörü is egyben.Már teljesen sötétben értünk vissza főhadiszállásunkra,Az induláskor még vonakodó társaság megköszönte az ötletemet,mindenki nagyon élvezte ezt a túrát amely valóban nagyon szuper volt!

Kicsit hiányos a térkép,de valahogy így mehettünk,szaggatottal a gyalog megtett út

2017. július 20., csütörtök

A kocsmáros

Nem is tudom,hogyan kezdjem ezt a bejegyzést.Járom a világot,vagy ha úgy jobban tetszik szűkebb környezetemet az országot és a környező vidékeket.Egyre kevesebbszer mondhatni nagyon nagyon néha kerül utamba egy-egy jó ember.A mai eldurvult világunkban szinte teljesen el is vesztettem az emberekben az emberiségben való hitemetAz még hagyján ami a világban folyik jelenleg (az se semmi persze),de az,hogy ott egy híres közösségi oldalon kommentekben csak az egymás fikázása megy,magyar a magyarját szapulja,a kint rekedt magyarokat mindenféle gyalázkodó jelzőkkel látják el...nekem már kicsit sok.Aztán ott van még a folyamatos állatkínzások,elcsodálkozom sokszor egy-egy ember,hogy süllyedhet le ilyen mélyre...Aztán az,hogy a pénzért mindenen és mindenkin átgázolva másokat aztán alaposan lenézve élnek emberek...és még sorolhatnám...szóval kész öröm és felüdülés ha nagy ritkán belebotlok egy-egy jó emberbe.
Ezek aztán olyankor visszaadják az emberiségben való hitem és talán abban is,hogy az Isten mégis jó...

Püspökszentlászlói kastély
Vajon merre kell indulnunk,hova kell mennünk,hogy legalább egy jó emberrel találkozzunk?Ki tudja...útjaimat e téren nem vezeti és nem is vezette a tudatosság.Nem azzal a céllal indultam el sehova se,hogy én most jó embert találjak,de hál isten volt,hogy szembejöttek...Gondoljak csak Sándorra,akiről bőven van szó e blogban.Őt mintha Isten küldte volna nekem,hogy megtanitson a jó dolgokra és utat mutasson hogyan kell átvészelni a zord időket is.Vagy gondoljak Tiborra akit mostmár a barátomnak is mondhatok,aki csak úgy spontán ismeretlenül is vendégül látott minket az egyik mecseki túránkon,sőt elvitt csuda dolgokat mutatni.Ő lett aztán a püspökszentlászlói kastély vezetője,nekünk persze külön tárlatvezetést tartott...Aztán szívesen gondolok a hölgyre a dömösi prépostsági altemplom üzemeltetőjére.Egymaga tartja szinte életben a templomot,közvetlensége és kedvessége révén klasszul elbeszélgettünk vele is.Talán még sorolhatnám,de hirtelen ők jutottak eszembe.Túrám ezúttal Garamkövesdet keresztezte,mivel már elég nagy szomjúsággal küzködtem idejövet,úgy döntöttem bemerészkedünk a helyi kocsmába egy jó sörre.A lehető legjobb ötlet volt minden értelemben.

A garamkövesdi kocsma
Hétfő volt.Azt tudni kell,hogy Garamkövesdet Szlovákiában találjuk meg a Burda-hegység nyugati lábánál festői környezetben.Szóval a kocsmában senki sem volt hétfő dél körül...kértem egy jó sört fiamnak pedig üditöket.Ekkor szólt hozzánk elöször a kocsmáros gyönyörü felvidéki tájszólásban.Egy 50 körüli férfi lehetett.Kiültünk a kocsma teraszára meginni a frissitőnket.Szavak nincsenek rá mennyire jól esett...A kocsmáros kijött hozzánk,érdeklödött honnan jövünk hová tartunk.Elmeséltem és a legnagyobb döbbenet vagy inkább meglepetés akkor ért,amikor azt kérdezte,hogy én vagyok-e az aki azt a Burda-hegységes videót feltöltöttem a you tube-ra.Mondtam,hogy igen.Felemelö érzés volt a tudat,hogy a világnak e részén a videó álltal rám ismertek.Innentől kezdve aztán remekül elbeszélgettünk a kocsmáros úrral.Kértem is még egy kört,nekem is fiamnak is.Sokmindent elmondott az úr az ottani dolgokról,körülményekről én meg a túráinkról az otthonunkról,valahogy mindvégig éreztem a levegőben valami jót...nem tudom megmagyarázni,de valami nagyon jó érzéssel töltött el az egész dolog.

A kocsmáros (illúsztráció)
Hallottam róla korábban és aztán személyesen is meggyözödtem róla,hogy a kinti magyarok,a felvidéki magyarok mennyire kedvesek és közvetlenek.Most a kocsmáros úr személyében erről újra meggyözödhettem.Kicsit távol otthontól egy idegen országban egy kocsmában magyarul beszélgetve a helyi erőkkel fantasztikus dolog volt.Persze az idegen ország itt idézőjelben értendő,hiszen elszakitott magyar területekről van szó.Az úr kedvessége és közvetlensége feldobta az amúgy is kellemes napot.Lassan nekünk persze tovább kellett menni,de örültem a találkozásnak!Annyi vér lehetett volna még az ereimben,hogy a nevét megkérdem,de amilyen hülye voltam még a kocsma nevét sem jegyeztem meg...Ettől függetlenül úgy érzem ismét egy jó emberrel hozott össze a sors.Ha valaha is erre járok még ami elképzelhető,akkor kizárólag csak ebbe a kocsmába fogok jönni frissitőért!Bár hozzá kell tennem amikor tavaly ugyanitt jártunk akkor egy másik kocsmába mentünk be,ott egy hölgy volt az is kedves volt és rendkivül gyönyörü...Szóval legközelebb mindkét kocsmába betérek úgy döntöttem!
Az Isten áldjon meg minden jó embert a világon!

Az egyre jobban kedvelt Garamkövesd
Szóval nem kell sok,hogy az ember kicsit feldobodjon.
Ajánlom ezt a bejegyzést minden kint rekedt magyart gyalázóknak és a népligeti büféseknek is...!

2017. július 18., kedd

Túra a Kovácspataki-sziklákhoz

Tavaly szemptemberen amikor ugyanitt lecsapott ránk a vihar és részben elmosta a túránkat,döntöttük el,hogy idén megismételjük ezt a túrát,remélhetőleg most jó időben.(a tavalyi túra sztoriját ezen a helyen olvashatjátok el).Hát most az időjárásra semmi panaszunk nem lehetett,derült időben érkeztünk meg már reggel negyed 9-re a határ menti Szobra.A közlekedés is kifogástalan volt ide,minden adva volt a jó kedvhez és egy jó túrához.El is indultunk a szobi vasútállomásról a vasút mentén.Itt érjük el a közeli Ipolyon átívelő vasúti hídat,melynek két oldalán szerencsére jól járható járda van,így biztonságosan át lehet rajta kelni a túrázóknak és a bringásoknak is!

A szobi állomásról indultunk.
Távolabb látszik az Ipoly hídja,azon van az országhatár.
A határ amúgy a híd közepén van,itt nem jelzi amúgy semmi más,csak egy M/SK felírat a híd egyik oszlopán.Két oldalt a parton ugyan van egy-egy határkő,de ez ne tévesszen meg senkit.A határ a híd illetve a folyó közepén van!Amúgy a hídról csodás a rálátás a fantasztikus Ipoly folyóra.Átkelve a hídon búcsút vettünk a nemzetközi vasútvonaltól (Budapest-Prága),de aztán majd néhány óra múlva újra érintettük azt,de erről majd később.Lementünk az Ipoly partjára a híd alá,gondoltuk egy hüvős helyen majd megkajálunk,de elég nagy volt a dzsungel a növényzet mindent benőtt,így erről a tervünkről letettünk.Egy felé ment az út ami nem volt jelzett turistaút,de adta magát a dolog,eltévedni nem lehetett.Útra keltünk Helemba és a Burda-hegység felé.

Az Ipoly
Az út a hídtól Helembáig egy mezőn halad keresztül,azonban a környék hegyei pazar látnivalót adnak!Délre a Visegrádi-hegység látszik,keletre a Börzsöny.Észak-nyugat felé pedig a Burda.A hídttól kb.2-2,5km séta maga Helemba,a határmenti szlovák falu amit főleg magyarok laknak.Meglepő volt ahogy beléptünk a faluba a hangszorókon elkezdett szólni egy magyar dal.Mintha csak igy akartak üdvözölni minket.Demjén Ferenc Szerelem első vérig c. dala szólt a villanyoszlopokra szerelt hangszorókból.Mintha egy mesevilágba csöppentünk volna...Itt is lementünk az Ipolyhoz,de itt is alkalmatlan volt a hely megkajálni.

Úton Helembára
Helembán mivel tavaly részben már körülnéztünk,úgy döntöttünk,hogy ezúttal olyan helyre próbálunk menni ahol tavaly nem jártunk.Így felmentünk a falu felett a hegyen található temetőbe.Olvastam valahol,hogy érdemes felmenni.Valóban érdemes volt!Egyfelől a kilátás fenetikus volt!Másrészt a sírok is érdekesek voltak.Gergő arra volt kiváncsi,hogy magyar nevek vannak-e a sírokon.Nos 98%-ban magyar nevek voltak!Rengeteg síron volt valami szent kép is!Nagyon sok olyan sír volt amelynek "lakója" még nagy Magyarországon született,olyanok akik az 1800-as évek vége felé.Na ők voltak azok akik alaposan megszopták Trianont...ez a gondolat kicsit meghatottsággal töltött el,így inkáb megcsodáltam a kilátást.Főleg dél felé láttunk,arra a határ 2,5km-re lehetett,látni lehetett a Dunát és a Visegrádi-hegység vonulatát.Szép volt!

A helembai temető

Szent képek a sírokon és a kilátás
A hátsó bejáraton jöttünk be a temetőbe,de megleltük a főbejáratot amelynél csodás székelykapu állt.Itt mentünk ki és a temető alatt a hegyoldalban végre találtunk egy hüvős helyen egy padot ahol végre megtudtunk kajálni.Ennek végeztével lementünk a főutcára ahol a kedves felvidéki magyarok rendre köszöntek...elmentünk a falu végéig,ahol a helységnév táblánál fotózkodtunk egyet (gyüjtsük a helységnév táblás helyeknél készült képeket).Majd visszajöttünk a végre jelzett turistaútig.Nem volt más hátra behatoltunk a Burda-hegységbe.

Helemba tábla (látjátok a Nagy.Magyarország matricát?)
A Burda-hegység talán magyar nevén ismertebb: Helembai-hegység vagy Kovácspataki-hegyek,lényegébe a Börzsöny nyugatra elnyuló részének tekinthető.Nem igazán magas,a legmagasabb pontja 395 méter.Kevés jelzett turistaút van a hegységben,ezek legújabbika egy kék színű "C" jelzés volt.Ami azthiszem,körtúra jelzés akart lenni.Nagyjából az útvonalat is sejtettem,de mivel ez tavaly még nem volt,így a térképünk nem jelezte.Valószinüleg feljött a Kovácspataki sziklákhoz majd lement Kovácspatakra és Helembára.Mi a kék jelzésen mentünk,de jött velünk a C jelzés is.A Nagy-völgyben haladtunk mint tavaly,de egy ponton a kék leágazott felment az Ipoly kulcsosházhoz (arra mentünk tavaly).Mi maradtunk a "C"-n ez is ment fel a hegyre,de megsprórolta a kulcsosházi kitérőt,ezzel legalább 3-4km-et spóroltunk meg.Kissé ingeszegény,de szép erdőben haladtunk.

A Burda mélyén
Felérve a hegyre újra találkoztunk a kulcsosház felöl jövő kékkel.Itt dörgött elöször az ég a tavalyi túrán...behatolva az itteni erdőbe,elértük azt a pontot ahol tavaly lecsapott ránk a vihar.Most nyugodt volt mindent.Bár már kánikula volt,a hüvös részeken ez nem volt vészes.Hamarosan elértük a Király rétet ahol a tavalyi viharban egy kis menedéket találtunk,egy etető szerű fa épitményben.A rét szép volt és egy vadászles is volt itt,erre nem emlékszem tavaly észrevettünk-e vagy itt volt-e?Valószinű nem,mert akkor célszerűbb lett volna ide menekülni a viharban...

Király-rét a vadászlessel
A rét után némi emelkedő következett,de nem túl vészes és nem túl hosszú.Elértük túránk legmagasabb pontját ami 344 méter volt,itt csatlakozott be a piros jelzés ami Kovácspatakról jött és ez kisért tovább minket Garamkövesdig.Hamarosan elértük a hegység déli részét és már itt is voltunk a Kovácspataki-szikláknál,de nem a sziklák voltak az érdekesek (persze azok is),hanem a kilátás!Amit tavaly nem láttunk a sűrű párában az most maradéktalanul élvezhető volt!Csodás volt a kilátás a szlovákiai Kovácspataki-sziklákról Magyarországra!Alattunk a Duna vonala volt látható,szemben a Visegrádi-hegység,látni lehetett a Prédikálószéket és a Dobogókőt is,ellenkező irányban pedig tökéletes rálátásunk volt Esztergomra!

Kilátás a Kovácspataki-sziklákról
Mentünk a gerincen,több helyen is kiváló kilátásunk volt,az egyiknél megebédeltünk csodálva a környező világot.Sajnos a hegységben nincs forrás,ez kellemetlen volt mert vízkészletünk fogyóban volt és egyre melegedett is.A melegedő víz meg nem vette el a szomjunkat.Így a kilátások megcsodálása után  a piros jelzésen haladva fokoztuk a tempót,minél előbb leakartunk érni Garamkövesdre ahol elterveztem iszok majd egy jó sört.Persze lefelé is fantasztikus volt az út.A Burda nyugati lejtőjén pompás kilátás nyilt Garamkövesdre és Felvidékre.

Alattunk Garamkövesd
Ahogy betettük a lábunkat Garamkövesdre szintén megszólalt a zene...!Mintha csak minket vártak volna esküszöm,ez nem lehetett véletlen...Lehet bevolt kamerázva az út és amikor azt látják,hogy idegen érkezik,ráadják a kakaót?Itt is egy magyar dal szólt,de nem ismertem fel melyik,talán valami Zámbó Jimmy dal lehetett.Mindenesetre furcsa volt,de nagyon király.Legnagyobb örömre rögtön egy kocsmába botlottunk bele,ahol alighanem túránk legfantasztikusabb élményében lett részünk!

A garamkövesdi kocsma
Senki nem volt a kocsmában csak a kocsmáros,akiről hamar kiderült,hogy egy fantasztikus ember.Elkezdtünk beszélgetni vele,vagyis inkább ő velünk.Szép felvidéki tájszólásban beszélt,kiderült,hogy látta a tavalyi Burdáról szóló videónkat amelyben ugye mondtuk,hogy idén júliusban visszatérünk.Na innentől kezdve aztán kitünően elbeszélgettünk vagy egy órát.Igazán élvezetes volt és ez az ember a röpke egy óra alatt visszadta az emberekben való hitem...réges rég meggyözödtem róla,hogy az emberek az emberiség rossz...és rossz úton jár...erre itt távolt otthontól jön egy ember aki bármiféle tudatosság nélkül meggyőz ennek a ellenkezőjéről...Szóval ha bármikor is erre járok,csak ez a kocsma kerülhet szóba!A sör is kitünő volt amúgy,ittam is kettőt!

Garamkövesd déli vége (eleje) a sziklák alatt
Szóval úgy gondolom a garamkövesdi kocsmárost megválasztjuk az év emberének!Végre csillapitva a szomjunkat haladtunk tovább.Tavaly a falu északi része felé hagytuk el a települést,most dél felé mentünk.A falu végén a sziklák alatt igen kellemes volt,ám következett túránk legkellemetlenebb szakasza.Az út véget ért.Ahhoz,hogy áttudjunk kelni a Garam folyón két lehetőség adodott:visszamegyünk a falu északi részére ahol azon a hídon amelyen tavaly átmegyünk a folyón,vagy felmegyünk a sínekre és ezen megyünk át a folyón a vasúti hídon.Ez mellett döntöttünk.Igen ám,de ez itt a nemzetközi Budapest-Prága vasútvonal volt,jelentős forgalommal...Egy sínpár haladt itt.Járható út nem volt...Próbáltunk a két sín között haladni,de nem mindenhol lehetett,így a sínekre is rákellett lépni és azon haladni.Nagyon figyeltünk,jön-e a vonat...

Vagy fél kilométeren itt kellett haladni
Szerencsére jóval előbb mint ahogy azt látni lehetett,hallani lehetett a közeledő vonatot.Addig volt idő találni olyan helyet a sínek mellett ahova félre tudtunk állni.Így itt vártunk meg amig a vonat elhalad.Egy hosszú tehervonat ment el.Azon a sínen haladtunk tovább amelyen elment a vonat,gondoltuk néhány percig nem jön erre újabb...A híd aztán maga volt a csalódás...nem volt rajta olyan járda mint az Ipoly vasúti hídján...így a vasúton menve kellett átmennünk a kb. 150 méter hosszú hídon.Na nem mentünk,szaladtunk,hisz ha vonat jön akkor végünk...de rendben átértünk,amikor lementünk a hídról a Garam partjára,akkor húzott el a nemzetközi gyors azon a vágányon amelyen átjöttünk...Vigyáztak ránk az örangyalaink úgy tünt.

A Garam hídja
A Garam partján a híd közelében kellemes hüvösben volt hely egy nagyot pihenni.Hoztunk egy-egy hideg kólát a garamkövesdi kocsmából azt itt megittuk.Újabb vonat húzott el a hídon...A Garam nagyon szép volt.A Felvidéket átszelő folyó Magyarországot nem érintette...300 méterre lehetett innen a torkolat,elmentünk oda.Itt ömlött a Dunába a folyó még szlovák területen.A torkolat után a Duna menti töltésre tértünk rá,ezen mentünk Párkány felé.Mögöttünk a Burda vigyorgott még ránk.Itt már hatalmas volt a kánikula és a fák sem védtek minket,így leégtem kissé.Érdekes mert Gergő viszont nem.Egy emlékmű került elénk,amelyen magyar felírat is volt amelynek tanúsága szerint itt egy repülögép zuhant le a háború idején.Az áldozatok emlékére készült az emlékmű.

Az emlékmű
Innen már hamar beértünk Párkányba,ahol újra a híres sétálóutcán találtuk magunkat.Rengeteg jó nő volt itt...ettünk itt egy hamburgert a már jól ismert helyen.Szerintünk itt árulják a világ legfinomabb hamburgerjét.Ha itt járunk,ide mindig benézünk!Jártunk még egy sort az utcában,majd lassan-lassan elmentünk a Mária-Valéria híd felé.Persze a Dunához még kinéztünk.Imádjuk Párkányt,csodálatos város!Jövünk még szerintem ide.Nem volt más hátra a hídon átkelni Magyarországra.

Itt árulják a világ legjobb hamburgerjét és sok a jó nő a környéken!
Esztergomba még elmentünk egy szökőkúthoz,itt fejeztük be a túrát.Még egy boltba bementünk italokat venni az útra,majd kimentünk a vasútállomásra.Nem kellett sokat várni a vonatra.Elfáradva,de kellemes emlékekkel indultunk el haza.Budapesten még gyalog mentünk át a Nyugati pályaudvarról a Délibe...

Távolban a Burda a sziklákkal





Erre mentünk