A természetjárók által csak félistenként tiszteltRockenbauer Pál 1987 november 26-án hunyt el,halálának 34.évfordulóján a Turista magazinban megjelent megindító írást teszem most közzé változtatás nélkül:
Ez a pusztulásában is fenséges, végtelen nyugalmat és békességet árasztó ligeterdő immár több mint három évtizede zarándokhely a természetjárók számára. Itt minden az elmúlásról szól, mégis valamiféle megmagyarázhatatlan, léleknyugtató hangulat az, amit az évszázados fák elszáradt törzsei közt sétálva érez az ember.
A zengővárkonyi Szelídgesztenyésben alussza örök álmát Rockenbauer Pál
A Zengővárkony és Pécsvárad határában elterülő, több száz éves szelídgesztenyés egykor a Mecsek legmagasabb hegyének, a Zengő erdeinek pereméig nyújtózott. Anekdoták szerint még a törökök elől menekülő magyarok ültették a fákat, ezért egészen a közelmúltig tucatszámra voltak fellelhetőek a 300–400 esztendős kort is elérő matuzsálemek.
A gesztenye biztos gyarapodást jelentett a zengővárkonyi családoknak, a férfiaknak munkát adott, a hajadonoknak hozományul szolgált, éppen ezért féltőn óvták értékes termést adó fáikat. Az évszázadok során egyre több történet kapcsolódott a gesztenyéshez, így a fák a helybéliek számára a hagyományok, a folytonosság és a túlélés jelképévé is váltak.
Sírja a túrázók zarándokhelye
Az 1974 óta védett szelídgesztenyést még az eredetihez közelítő állapotában láthatta és filmezhette le 1986 őszén az ...és még egymillió lépés című filmsorozat forgatásakor a legendás televíziós, Rockenbauer Pál és maroknyi csapata.
Megkapóan szép képsorok mutatják be az akkoriban még erejük teljében lévó,évszázados matuzsálemek alkotta,csodálatos őszi színekben pompázó,mediterrán ligeterdőt,amelnyek hangulata oly mértékben ragadta magával Rockenbauer Pált,hogy ezt a csoda szép gesztenyést választotta örök nyughelyéül.
Sinkó László baritonja szokatlanul szomorúan cseng ennél az epizódnál:
"E kedves szép fák sátoros lombja alatt a napsütéses déli lejtő mediterrán békessége,nyugalma marasztaló.Épp a legjobb hely...megpihenni."
A sorozat tévébe kerülését Rockenbauer Pál már nem érhette meg, éppen ezért hangoznak oly dermesztően ezek a mondatok a filmet figyelmesen követő néző számára. Rövid, burkolt, ám annál fájdalmasabb búcsú ez a képernyőn keresztül egy nagyszerű embertől.
A legjobb hely megpihenni...
Zengővárkony szelídgesztenyése 1987 óta zarándokhely. Minden évben, november vége felé turisták tucatjai látogatnak el a gerecsei vörös márványból készült síremlékhez. Van, aki csupán pár percre érkezik, majd egy néma főhajtást követően indul is tovább. Vannak, akik beszélgetnek egy jót, anekdotáznak, mesélnek, és vannak olyanok is, akik több órát töltenek a gesztenyésben sétálgatva, nézelődve, emlékezve, mert a múltat idéző hangulat bizony elvarázsolja az arra fogékonyakat. Az egykori lombok alatt gondozott környezetben magányosan álló vörösmárvány síremlékre egyre többször süt be a napsugár, a valamikor oly terebélyes matuzsálemek már szinte mind elpusztultak.
Hatalmas törzseik állva halnak meg, de az elszáradt, évszázados torzók holtukban is őrzik csemetéiket, és az új sarjak élni akarásának látványa parányi reményt hoz az elmúlás csendes szomorúságába.
Jómagam is lerótam már tiszteletem párszor Rokenbauer sírjánál
Nehéz megmagyarázni, még saját magunknak is, hogy mi az, ami elhoz ide egy késő őszi hétvégén, egy nyirkos, ködös novemberi napon. Talán egy nagyszerű ember emléke, akit idő előtt nyelt el a nagy magyar ugar, talán az emlékezés csendje, amely ablakot nyit egy mára megszépült, jobbnak gondolt, régi világra, talán az ismerősökkel való találkozás, talán egy kép, talán egy mondat. Egy biztos: a szépen gondozott síron több mint harminchárom esztendő múltán is mindig friss a virág.
Barátaimmal a sírnál 2020-ban
Eddig tart a megkapó írás a Szelídgesztenyésről és az országos kéktúra névadójáról Rockenbauer Pálról.Természetesen túrázásaim történetében már jó párszor megfordultam a sírnál,sőt a többi Rockenbauer emlékhelyen is az országban.Volt,hogy a barátaimat is lehoztam ide és természetesen Gergőt is.Az viszont kicsit fura,hogy Sándorral nem jutottam el ide,de vele másmilyen csodákat éltem meg.Hasonlóan a többi természetjáróhoz és túrázóhoz én is félistenként tekintek Rockenbauerre.Filmsorozata a mi bibliánk,amely végigkíséri életünket...
Gergő odaát már találkozhatott vele és mivel rokonlelkek alighanem találkozott is!
Hát akkor elérkezett végre a nap,hogy felkeressem a Zengő űj kilátóját.Ugye már számtalan szó és bejegyzés volt ebben a blogban a Zengő új és régi kilátójáról.Ígéretet tettem is rá,hogyha elkészül majd az új akkor még az idén felkeresem majd.Áprilisra terveztem jó szokásunkhoz híven a zengői túrát,de a koronavírus okozta kijárási korlátozás ebben akkor meghíúsított.Járvány most is van,sőt erősebb mint tavasszal,viszont nincs (még?) kijárási korlátozás,így semmi sem tartott már vissza,hogy megvalósítsam ezt az ígéretemet.Eredetileg két héttel korábban akartunk jönni,de akkora ítéletidőt mondtak (nem volt az!),így elhalasztottuk akkor két hétre a túrát.Most viszont minden adott volt egy újabb jó bulihoz,az idő több mint remek volt.Nem hiába a túrázásoknak leginkább kedvező október volt végre.Reggel fél hétkor indultunk Dunaújvárosból busszal,a lassan egyre jobban összeérő csapattal: jómagam,Zolika,Manó és a Tizedes barátaimmal.
Harangláb Zengővárkonyban
Egy átszállással fél tíz után már Zengővárkonyban is voltunk.Innen indult a túra.Terveink szerint majd bemegyünk a szelídgesztenyésbe,majd Pécsváradon körbejárjuk a várat ezúttal kivülről,onnan pedig megkezdjük kapaszkodásunkat fel a Zengőre.A kilátó és a kilátás megcsodálása után pedig leereszkedünk Hosszúheténybe ahol elfogyasztjuk majd immár szokásos babgulyásunkat.Hozzávetőleg ez egy 12-14km-es túrának ígérkezett.Belevágtunk hát.Zengővárkonyra magára nem sok időt vesztegettünk,éppen csak azt néztük meg ami utunkba került,ezek leglátványosabb eleme egy harangláb volt.Gyorsan kiértünk a faluból.
Reggeli szüneten
Hamar feltűnt a Szelídgesztenyés.Egy-két száz méterre volt csak,sőt magát a települést jelző táblát már kitették ide a Szelídgesztenyés mellé.Mielőtt behatolhattunk volt egy szép ligetes részre lettünk figyelmesek,ahol padok és asztal is volt.Úgy döntöttünk akkor itt megreggelizünk mielőtt belevágnánk a nagy kalandba.Így is lett.A reggeli végeztével behatoltunk a gesztenyésbe.Szép volt persze mint mindig.Nekem eszembe ötlött,hogy utoljára itt is Gergővel jártam 2014-ben... A gesztenyés fő eleme persze maga a Rockenbauer sír volt amely a túrázók zarándokhelye.Szomorúan állíptottam meg,hogy négyünk közül volt egy személy aki nem tudta ki az a Rockenbauer Pál...(nevet most nem mondok).Fotózgattunk,majd Manó és a Tizedes megpróbált pár gesztenyét gyűjteni.Kevés sikerrel.Lényegében mindannyiuknak tetszett a Szelídgesztenyés.
A Rockenbauer sírnál
Miután tiszteletünket tettük Rockenbauer Pálnál (én,túrázásaim történetében már harmadszor) folytattuk a túrát Pécsvárad felé.Egy kis időre elvesztettük ugyan a piros+ jelzést ami vezetett minket,de aztán hamar megtaláltuk újra.Pécsvárad pár száz méterre volt csak.Odaérve kicsit kanyargott az út az ugymondd "peremkerület" részén,de könnyen odataláltunk a várhoz.Ehhez lekellett térni kicsit a piros+ -ról.A várhoz érve már előre lefixáltuk,hogy most nem megyünk be.Én meg Zoli tavaly jártunk itt,Manó is egy-két éve.A Tizedes sajnálta kicsit a dolgot,de aztán belenyugodott.A vár mögötti/alatti park lenyügőzöen szép volt,tele vagy hatvan szoborral.Elöször azthittem ezek hasonlóak mint nálunk az acélszobor park,de közelebb menve egyikhez felfedeztem,hogy ezek nem acélból készültek,hanem fából (...)
A vár alulnézetből
Az egyik szobor és a vár
Megkerültük - körbejártuk tehát a várat,még megnéztük a kálváriát és a templomot,majd következhetett a túra érdemi része.Kapaszkodás a Zengőre.Választhattunk: vagy a piros+ - on megyünk tovább,vagy ide a várhoz is betérő sárgán.Mivel innen még sosem ment fel egyikünk sem a Zengőre nem tudtuk melyik a könnyebbik.Mert azzal tisztában voltunk,hogy könnyű éppenséggel nem lesz a felfelé vezető út.A piros+ még kavargott kicsit a városka utcáin a sárga viszont egyenesen vezetett fel a rengetegbe.Így ez utóbbi mellett döntöttünk.A piros+ odafenn amúgy belefut ebbe a sárgába egy ponton.Elhaladtunk feltehetőleg a helyi brikett-telepen mielőtt emelkedésbe kezdett volna az út.Aztán már ott is voltunk.A Zengő erdejében!
A csodás zengői erdő
Október közepét írunk lassan és bizony késik az ősz.Nem is keveset!Ilyenkorra már javában zajlik az őszi színjáték,de itt is mint odahaza még minden zöld volt...Hiányoltam a sárguló fákat,de egyenlőre nyoma sem volt.Ettől persze még lenyügőzöen szép volt a zengői erdő.Az út rendkivül jól járható volt.Aztán utak tömbkelege halad itt mindenfelé.Szerencsére a jelzések jól voltak felfestve,így nem tévedtünk el.Egyenlőre szelíden emelkedett a sárga jelzés.Azonban tudtuk ez nem lesz mindig így...Ez amúgy az a sárga ami ugye felmegy a Zengőre,lereszkedik a másik oldalon elképesztő meredekséggel,majd megy be a Mecsekbe,hogy átvigyen a Miske tetőn,felvigyen a Cigány-hegyre,a Dobogóra és megérkezzen a Nyárádi kunyhóhoz....Tehát mondhatni a legkedvesebb mecseki utam amelynek számos részén jártunk már.Itt viszont még nem.Egy ponton aztán ahogy gondoltuk odalett a szelíd emelkedés és meglehetős fingatósba kezdett az út...
A Viki pihenő
A többiek a pihenőidőn
A kilátóig már bizony ilyen volt.Fingatós emelkedők.Meglepő volt,hogy most az eddig szinte minden túrán hátul kullogó Zolika ment elől és ő bírta a legjobban a terepet.A Csepegő-árkos szenvedése után most kiváló kondiban volt.Mi hárman meg szenvedtünk felfelé.Nehezen bírtuk.Jól jött egy kis pihi a Viki pihenőnél.Meglepő tömeg kezdett lenni közben a Zengőn.Immár elnyerte a hozzá méltó népszerűséget a hegy!Számomra ez persze zavaró volt.Vágytam a régi idők zengői nyugalma után.Erre most semmi esély nem volt.Valóban tömeg volt fenn...Na de sebaj,a pihenő után még akadt fingatós rész,de egyszer csak ott volt a kilátó...!
Első találkozás az új kilátóval
Első látásra beleszerettem.Persze hiányzott a régi filling,a régi kilátó és annak nyugalma.Bár ott volt benne az új kilátóban a régi is.Ugyanis ahogyan korábban már írtam párszor,az új kilátót a régi köré építették.A régi geódéziai mérőtorony köré húzták fel ezt az acélvázat,ami szerintem meglehetősen jól sikerült.Ami nem kicsit volt zavaró az a tömeg.Óriási tömeg volt a Zengő új kilátóján és annak környékén.Ráadásul akadt néhány jóképességű akik megint kiakartak tűnni a tömegből,az egyik asztalkánál (ahol annak idején Gergővel is ettünk) röhögött óriási fenhangon...legszívesebben hozzábasztam volna egy 20 tonnás tekercset a melóhelyünkről... Érdekes volt,hogy még amig a régi kilátó volt szinte nem járt itt senki.Most meg...többen voltunk mint egy MTK meccsen.Na de indultunk fel a kilátóba.
Felfelé
Új kilátó lévén,természetesen kiváló állapotban volt,a lépcsők és a szintek rácsos elemekből álltak,a vázak rendkivül erősnek tűntek.Hét szint volt ha jól számoltam,mint anno múltkor a Gizella királyné kilátóban is.Ez azonban magasabb volt öt méterrel és néggyel a régi kilátó tetejétől is,a maga 22 méternyi magas kilátószintjével.Óriási tömeg volt odafenn.Ahogy haladtam felfelé a hatodik szintnél ugye elértem a régi kilátó tetejét.Szívem újra megdobbant,hisz megannyi szép emlék fűzött ide...Jártam itt a régi cimborákkal,Sándorral és Gergővel is.A régi kilátó a szívem egy darabja...Na de mentem fel a legfelső szintre.
A régi kilátó és annak teteje az új kilátóból
Odafenn is óriási volt a tömeg.A védő korlát a szinttől meglehetős magasan volt,így a kilátószint rendkivül biztonságos volt!Persze kisgyerekek nem nagyon látnak ki,de fő a biztonság ilyen magasságban.Nehezen fértem oda megcsodálni a kilátást,de sikerült.Felsejlett a történelem legszebb kilátása a Mecsek hegységre!Na és persze a környékre.Nem volt a legtisztább idő,de türhető azért.A teljes hegységet lehetett látni és nagyjából 25-30 km távolságra a környéket is.A Dráva ezúttal nem látszodótt és persze nem lehetett látni a Badacsonyt sem,pedig úgy tartja a fáma tiszta időben lehet.Mint írtam nem volt 100%-os tiszta idő.
Kilátás a Hármashegyre
Kilátás a Mecsekre
A Mecsek ismert részei persze jól látszódtak: a Hármashegy,a Misina, a Miske tető,a Cigány-hegy,a Dobogó,a Réka-völgy és sok más is.Ismert élmények,emlékek köszöntek szembe.Órákig eltudtam volna itt lenne a tömeg ellenére is.Imádtam mindig a Mecseket,a Zengőt.És új volt a kilátó,de ott volt alattunk a régi is.Sajnos hiába az alig három hónapja átadott építmény a sok fasz már belekarcolta itt-ott a nevét meg sok minden ökörséget.Szerencsére ez nem tudta elrontani az élményemet azért.Csodáltam a szentélyt odafentről.Ugye a régi kilátóból ezt már nem lehetett,mert a fák elérték annak magasságát.Bízunk benne ilyen magasra már nem fognak nőni azok a fák.
A Mecsek tetején
Na de a többiek elindultak lefelé,így lassan én is búcsút mondtam ennek a csodának.Ötödszörre voltam a Zengőn és ha rajtam múlik jövök még,hogy láthassam ezt a csodát újra és újra.Leérve sem csitult a tömeg.Két nő lépett hozzám segítséget kérni.Nem tudom,de ezekszerint rám lehet írva,hogy ismerem a Mecseket.Útbaigazítást kértek én pedig útbaigazitottam őket.Mi meg búcsút vettünk a kilátótól.Megkezdtük ereszkedésünket lefelé.Közben mivel közeledett a Bocz kereszt,meséltem a többieknek a Báránylesről,ami egy népi hagyonmány és itt van a színhelye a keresztnél,minden év húsvét hajnalán (talán volt már róla szó a blogban is).Tetszett nekik,olyannyira,hogy szeretnének is eljönni majd.De ez még a jövő zenéje...Elértük tehát a keresztet.Mondanom sem kell gondolom,hogy itt is Gergővel jártam utoljára még 2017-ben...
Búcsú a Zengőtől
A Bocz kereszt
Nem kellett többé felfelé menni.A fingatós részek megszűntek.Ám lefelé ahogy a lábunk tartotta a testünket a meredek utakon,kissé fárasztó volt.Persze nem panaszkodni jöttünk,nem is panaszkodtunk.Ez már a sárga háromszög jelzés volt,ezt már jól ismertem.Egy ponton csatlakozott be az a kék háromszög jelzésű út amit annyira szerettünk,hisz itt található az a medvehagymás amelynek virágzásakor nincs szebb hely ennél a világon.De most mentünk lefelé a sárgán ahol egykor Gergővel,egykor meg Sándorral mentünk.Tavaly meg Zolival meg Mónival.Most október lévén,medvehagyma már nem volt,csak a zöld erdő.
Ahol becsatlakozik a kék3
Lefelé még egy traktor(!) szolgált látnivalóval,ami a turistaút mellett volt az erdőben és úgy tűnt a földből nőtt ki.Lejebb pedig az a pont ahol mindig megálltunk,akárkivel is voltunk erre.Itt volt csodás rálátásunk a Hármashegyre.Most is mint mindig nagyon szép volt.Most is készült itt fotó mint mindig.Most is megmutatom mint mindig.
A Hármashegy
Tudtam a sárga háromszög oda vezet a Tavasz vendéglőhöz ahová pont tartottunk.Ám egy ponton nem is értem hogyan elvesztettük a jelzést és Hosszúhetény egy másik utcájában kötöttünk ki.Gondolkodtam hogy a pinyóba,hiszen nem elöször jártam itt...Valószinűleg az történhetett,hogy annyira beszélgettünk,hogy nem figyeltünk az útra,így a jelzés valahol letért.Tragédia persze nem történt,annyiból volt kellemetlen,hogy így nagyjából még ötszáz méternyit gyalogolhattunk a vendéglőhöz.Na de megérkeztünk és ezzel bevégeztetett a túra.Betértünk kedvenc helyünkre,voltunk már itt ugye valamennyien,legutóbb a Mecseket átszelő túrán pár hónapja.Beültünk és elöször leöblitettük az út fáradalmait,ki-ki sörrel vagy fröccsel.
Egészségetekre!
Ezután következhetett a nap csúspontja a babgulyás.Itt készítik a világ legfinomabb babgulyását,most azonban nem volt olyan finom mint szokott.Ennek oka,hogy nem volt marhahús a készleten,helyette csülökből csinálták,így meg olcsóbban adták.Persze azért finom volt így is.A falatozás után jöhetett a következő sör,majd kávé és egy adag palacsintát is lenyomtunk.Több mint két órát eltöltöttünk most is itt.Újra megvoltunk elégedve.Jövünk még ide az biztos.Volt még 50 percünk a buszig,így elsétáltunk a közeli templomig még.
A hetényi templom és környéke
Megcsodáltuk a templomot és környékét,majd még egy utolsó pillantást vettünk a Zengő kilátójára,mert innen lehetett látni a csúcson.Majd elsétáltunk a buszmegállóig.Jött a busz rendesen.Hazafelé Pécsről csak vonatpotló busz volt Dombóvárog,onnan már vonattal mentünk Szabadegyházáig,ott meg most elértük a Dunaújvárosba menő buszt.Így fél 11-re hazaértünk.Hát újra egy pompás nap volt,egy oltári jó buli,rengeteg látnivalóval.
A Kerekerdő elnevezést a Kelet-Mecseknek az egyik Mecsekkel foglalkozó facebook oldal adta évekkel később mint ahogy történetünk játszódik,de mivel találó így most én is így nevezem el.Éppen a Kelet-Mecseki Nyárádi kunyhóban nyaraltunk sajnos már fél évvel Sándor halála után.A szomorú esemény után még volt két nyarunk amikor itt tudtunk nyaralni.Ez volt az első.A buli második napján kemény vihar csapott le a Kerekerdőre,de csak délelött.Délutánra egy kicsit fásult lett a társaság,így kitaláltam mi lenne ha tennénk egy autós körtúrát a Kelet-Mecsek körül.Mindenki benne volt,de mire összeszedtük magunkat menetkészre már volt vagy délután öt óra.Ez persze nem tántorított el.Elindultunk.
A szászvári bányatelepen
A kocsit a várható saras utak miatt lenthagytuk a szászvári bányatelepen,addig persze lekellett gyalogolni oda a kunyhótól.Ez persze nem egy nagy vasziszdasz,az út addig 3km,végig lefelé menet gyönyörü erdőben az Ól-völgy felett.A piros + jelzés maga.Hamar leértünk a kocsiig.Itt áll az egykori bányászépület.Gondolom irodák meg öltözök voltak hajdan benne,mára már csak szellemház.Talán majd egyszer írok erről is.Benéztünk ugyan,de nem akartuk az időt erre fecsérelni.Ma már,lehet összehoznék itt egy videót.Innen már autóval gurultunk le Szászvárra.Első útunk a helyi temetőbe vezetett.Tiszteletünket tettük Sándor sírjánál,elvégre természetesen a srácok is ismerték.Nekem is ez volt akkor az első alkalom a halála óta,hogy eltudtam ide jönni.
Nyugodj békében barátom!
Aztán visszaültünk a kocsiba és minden elözetes terv nélkül mentünk amerre a négy kerék vitt minket,megálltunk ott amiröl úgy gondoltuk érdekes lehet.Így gurultunk be Váraljára egészen a Váraljai-tavakig elmentünk ahol is maga a Váraljai-völgy kezdödik.Sokat jártam erre Sándorral és késöbb a fiammal is voltam erre (lásd a mecseki bejegyzéseim).A tavon tavirózsa vigyorgott ránk a völgy szép füves részén pedig ekkor is sokan voltak.Kellemes kikapcsolódást biztositó egy hely az biztos.Kicsit járkáltunk itt néztük a tavakat,kellemes volt a lassan estébe forduló nyári délutánban.
A váraljai tavaknál
Kocsiba ülve Váralja után Bonyhádon álltunk meg legközelebb.Itt leraktuk a kocsit valahol majd benéztünk a belvárosba egy sétáló utcát jártuk végig,majd egy fagylatozóban nyaltuk a fagyikat.Sétáltunk még egy picit a főutcán is és talán abba a Milleniumi parkba is benéztünk,de erről nem tiszták az emlékeim,lehet az egy másik alkalommal volt.Mindenre nem emlékezhetem én sem.Bonyhád élte a csendes nyugodt kisváros mindennapi életét.Mi pedig beültünk az autóba és indultunk tovább,dél felé a 6-os úton.
Fagyizás Bonyhádon
Mecseknádasd következett.Javasoltam álljunk meg itt is,hiszen akad látnivaló.A híres templomromhoz mentünk fel a Schlossberghez (remélem jól írtam).A nagyon romos rom tetszett a fiúknak is,itt elbohóckodtunk kicsit.Rengeteg fotót csináltunk a romokon mászkáltunk és volt itt kialakitva valami nézőtér féle is meg valami szinpad is.Gondolom valami előadások is szoktak itt lenni.A romoktól pár méterre van csak a Várhegyi-kilátó,hát persze,hogy nem hagytuk ki azt sem.Ekkor jártam a kilátóban elöször (azóta már többször is) így nagyon tetszett,el is voltunk itt is vagy félórát,persze itt is sok-sok fotó készült.Már este fél hét felé járhatott az idő,de nyár közepe révén még bőven világos volt.Élveztük Mecseknádasdot.
Fotózás a Schlossbergen
Schlossberg
A környék a romokról
A Várhegyi kilátó
Kezdett egy kicsit beborúlni és a távolban dörgéseket is hallani véltünk,így beültünk az autóba és mentünk tovább.Mire a közeli Zengővárkonyba értünk mindennek már nyoma sem volt...Ha már Zengővárkony nem hagyhattuk ki a Szelídgesztenyést és Rockenbauer Pál sírját sem,amely itt található!Valamennyien ekkor jártunk itt elöször.Sándorral ide sosem jöttünk el korábban,így fokozottan is érdekelt a dolog a gesztenyés és a sír is.Hamar ráleltünk,a gesztenyésben egy jól járható ösvény vezetett a sírhoz,útközben volt egy kopjafa is,lehet akkor megnéztük kié,erre ma már nem emlékszem.Megkapó volt a Rockenbauer sír látványa a gesztenyés közepén.A sok virág és a kis zászlócskák tanúsították,hogy ez itt a túrázók zarándokhelye.
A Rockenbauer sír
Tiszteletünket tettük tehát a nagy túrázó és filmes előtt.Örültem,hogy végre eljuthattam ide is.Aztán az évek során még eljutottam ide máskor is,de ez volt az első alkalom.Egyre inkább úgy tünt,hogy az immel-ámmal elinduló társaság fokról fokra jobban élvezi ezt a kis autós túrát.Zengővárkony után Pécsváradra ugyan nem mentünk be,de a Dombay-tóhoz elmentünk.Már fél 8 felé járhatott az idő,de a Dombay tavat természetesen körbejártuk,A legjobb az volt,hogy szombat ellenére rajtunk kivül nem volt itt senki,így nyugodtan eltudtunk itt lenni.Itt is számtalan fotó készült majd találtunk itt egy hamburgerest ami minő meglepő nyitva volt!Így meg is tudtunk vacsorázni.
Dombay-tó
Én is itt voltam,csak,hogy lássátok
Kezdett nagyon este lenni,így indutunk tovább.Lett volna még látnvaló útközben,Pusztabánya vagy éppen a Máré vár,de nagyon este révén már nem mentünk be sehova sem,a vár külömben sem volt már nyitva.Fél 9 körül értünk vissza a szászvári bányatelepre.A kocsit otthagytuk és gyalog mentünk fel a kunyhóba a már sötét erdőben.Nagyon kellemes volt,félelmetes és gyönyörü is egyben.Már teljesen sötétben értünk vissza főhadiszállásunkra,Az induláskor még vonakodó társaság megköszönte az ötletemet,mindenki nagyon élvezte ezt a túrát amely valóban nagyon szuper volt!
Kicsit hiányos a térkép,de valahogy így mehettünk,szaggatottal a gyalog megtett út
November 26.-a van e sorok írásakor az úr 2016.-ik eszdendejében.Napra pontosan éppen,hogy 29 éve ezen a napon halt meg az álltalunk igen tisztelt Rockenbauer Pál,akit gondolom és remélem nem nagyon kell bemutatni azoknak akik soraim olvassák.Ő járta végig az országos kék túrát ami azután Rockenbauer kék túra lett,filmjei a mára már ösklasszikusnak számító Másfélmillió lépés Magyarországon és az ...és még egymillió lépés Magyarországon a túrázók bibliája nagyban hozzájárultak ahhoz,hogy mi is nagy természetjárókká,túrázókká váljunk.Halálának évfordulóján rá emlékezem...
Rockenbauer Pál
Miképpen Goethe vándora a hegytetőn,úgy Rockenbauer Pál a Zengővárkony melletti szelídgesztenyés száz éves fái között találta meg azt a helyet ahol megpihenhet.
Természetesen többször is tiszteletünket tettünk már sírjánál,sőt a Naszályon is voltunk ahol halálát lelte.Ott egy kopjafa őrzi emlékét.
Halálát máig homály fedi,okát pedig sohasem tudjuk meg.
Nem is ránk tartozik.
Rockenbauer egy kirándulása alkalmával a Naszály tövében,a Szendehely-Katalinpuszta környéki erdőben önkezével vetett véget életének.Hálózsákban fekvő holttestére környékbeli gyerekek találtak rá...
Sírja Zengővárkonyban
1979 július 31-én indult el 10 fős stábjával arra a legendás útra,amelyről a Másfélmillió lépés Magyarországon címmel forgatott filmet.Az Országos Kéktúra útvonalon végighaladva elindultak a Nagy-Milicről (Zempléni hg.) és túrázva,gyalog mentek végig az osztrák-magyar határ melletti Irottkőig.Útközben megmutatták a túra útvonalába eső szépségeket és az ott élő embereket.Elérték,hogy a néző úgy érezze,ő is ott baktat velük és tolja az elmaradhatatlan mérőkereket.Hitelesek voltak és emberiek,azonnal megszerették őket a tévénézők.Páratlan országjárásukat folytatták És még egymillió lépést tettek meg az Írottkőtöl Szekszárdig majd megkezdték a harmadik,újab egymillió lépés útvonalának megtervezését.Már nagyrészt megvolt a sorozat bejárási útvonala amikor Rockenbauer Pál 1987 november 26-án elhunyt...
Tiszteletadás a legnagyobb sírjánál...
Kívánsága szerint a Zengővárkonyi Szelídgesztenyésben helyezték örök nyugalomra.
Sírja azóta a túrázok zarándokhelye.Évente több száz,de lehet több ezer túrázó teszi itt tiszteletét.
Kb. 3-4 évente mi is eljutunk ide és sosem hagyjuk ki,hogy tiszteletünket tegyük az egyik legnagyobb előtt...
