Egy hete még átkozottam,amikor is szakadó esőre ébredtünk és ennek hála az utolsó pillanatban elhalasztottuk a túrát.Utólag az is kiderült,hogy feleslegesen,hiszen az eső elállt és napközben csak szórványosan volt itt-ott némi csapadék.A mostani hétvére sem tudtak valamire való normális prognózist felállítani időjós barátaink.Figyelve mindennap az időjárásjelentést,azt láttam,hogy mindennap mást is mást mondanak a hétvégére ezek az analfabéta semmirekellők.Egy idő után fel is adtam,nem foglalkoztam a zagyvaságukkal,úgy voltam vele bármi lesz megyünk.Így is lett.Szombat reggel Zolikával elindultunk Bonyhádra,túránk kiinduló helyére.Az utsó pillanatban aztán erre a napra sem mondtak sok jót.Jó,hogy nem hittünk nekik,hiszen pompás kiváló idővé alakult a nap!Ladományt tehát a múlheti halasztás után hamar elértük,ám az út odáig és azon túl sem volt éppen egyszerű.Na,de lássuk akkor a részletes krónikát.
A bonyhádi székelykapu,jártunk már itt Gergővel is
Háromnegyed kilencre értünk Bonyhádra egy kényelmes gyors busszal,amelyen kummantottunk is egy jót.Bonyhád annak ellenére,hogy még soha nem inditottunk innen túrát,ismerösként köszönt vissza.Rengetegszer itt szálltunk és szállunk át a mai napig ha pl.a Mecsek apró falvaiba megyünk túrázni,de érintette 2008-ban az autós túránk is amelyen a Kelet-Mecseket jártuk körbe.Jártam itt már szinte minden jelentősebb személlyel az életemből (ha nem is mindenkivel).Szóval mindig jó ide visszatérni,de túrát most elöször indítottam innen.A belvárosra most nem vesztegettünk időt,hiszen az utunk kelet felé,azaz a belvárossal pont ellenkező irányba ment ki a településről.Korábbi tapasztalataim alapján joggal bíztam benne,hogy a Szekszárdi-dombságban nem lesznek gondjaink a jelzésekkel.Aztán mégis voltak...Az út eleje mindenesetre még sima volt.Útközben a helyi kálváriát érintve,Bonyhádszerdahelyen keresztül hagytuk magunk mögött Bonyhádot.Körtúrára készültünk,terv szerint éppen a kálváriánál térünk majd vissza a városba egy másik jelzésen.
Kilátás Bonyhádra,Bonyhádszerdahelyről
A jelzésekkel egyelőre semmi komolyabb gondunk nem volt.Az út Bonyhádszerdahely után kiért a hatos út mellé,ott mentünk egy darabig,majd egy-két száz méter után visszafordult dél felé be a Szekszárdi-dombság területére.Türhető volt az út mínősége,a táj meg kezdett fokról fokra egyre szebb lenni.Sokat dumálgatva útközben haladtunk,egy idő után feltűnt,hogy nem látjuk sehol sem a nekünk kellő sárga turistajelet,de mentünk tovább.A térképről azt olvastuk le,hogy jó irányba megyünk.Aztán akkor döbbentünk rá,hogy lúzerkedtünk amikor a sárga helyett a kék+ jelzésbe futottunk bele.Ez már a visszafelé vezető út volt!Hoppá!Hol basztuk el?Visszafordultunk és megleltük a sárgát.Nagyjából 700 méterrel ezelőtt vesztettük el...
Arra valahol vesztettük el a sárgát...
Persze,hogy nem lehetett észrevenni,hisz a jelzés maga alaposan elvolt dúgva,másrészt az út ami letért kelet felé szinte járhatatlan volt...Végül is némi balfaszkodás és kavarc után elindultunk rajta.Hát nem volt egyszerű.Úgy benőtte az utat a növényzet,hogy az helyenként a derekunkig ért.Egyetlen pozitívuma volt ennek a szakasznak,hogy rengeteg őz futkosott a közelünkben.Volt amit mi ijesztettünk fel,miközben az pihent a magas fűben.Persze nem szándékosan tettük ezt.Nehéz és hosszú szakasz volt ez.Nagyjából másfél kilométer után értünk ki járható útra.
Lúzerkedés,de ilyen volt a sárga jelzésű turistaút...
Itt még nem is olyan vészes,ezután vált azzá...
Ám a kis eltévedéssel és a kavarással elvesztettünk legalább egy órát a túrára szánt időből.Mát itt agyalgattam,hogy így megtudjuk-e tenni a kört és vissza tudunk-e majd menni Bonyhádra?Míg haladtunk próbáltam összeállítani fejemben egy "b" tervet is.Ez kiderült kellett is aztán,de erről majd később.Haladtunk immár teljesen jó úton.Nagyon szép részhez értünk.Tavak voltak alattunk egy csodaszép völgyben,mögöttünk a dombság lankáival.Gyönyörű hely volt!A tavak pontos nevét nem tudom,talán a bonyhádi bojlistavak,de lehet egyikük maga volt a Ladományi-tó.Utunk két tó között vezetett.Természetesen itt megálltunk.egyrészt kajálni,másrészt csodálni a nem mindennapi szépségű tájat.Két valamilyen tartály is volt itt.Mivel fellehetett mászni rájuk egy létrán én felmásztam az egyikre és onnan is lőttem a fotókat.
Tó és lankák,alakul a táj..
Zolika bóhóckodik az egyik tartálynál
Én felmásztam rá és többek közt ezt láttam
Jó félórát bóhóckodtunk itt,majd mentünk tovább betonúton.Egy magánterület mellett haladtunk el,amely tele volt kis fenyőfákkal.Alighanem az itteni fószer neveli ki a karácsonyfát a népnek... jó kis biznisz... Haladva tovább pedig feltűnt Ladomány.A tavaktól nem volt igazán messze,pár száz méternyire csak.A zöld nyugis apró településen csak a kutyaugatások törték meg a tökéletes nyugalmat.Valóban a béke szigete volt ez itt.A központban egy kis templom állt.Furának tűnt mert a képeket és a térképet előzetesen vizsgálgatva úgy gondoltam az út másik oldalán lesz,de nem ott volt.Én még megnéztem a falucska romantikus temetőjét,mikőzben Zoli azt vizsgálgatta merre megy a mi utunk.Ezeket letudva letudtuk Ladományt.Szép volt,jó volt,de mégis egy kicsivel többet vártam tőle.
Elérve Ladományt
Ladományi kistemplomnál
A falucska temetője
Ladományt elhagyva,következett a túra első komolyabb emelkedője.Ami nem igazán volt nagy,hiszen a dombság legmagasabb csúcsa is mindössze 256 méteres,de valahogy mégsem ment egyszerűen a dolog.Persze azért sikeresen letudtuk és valami fensík szerűségen kötöttünk ki,amelynél továbbra is emelkedett az út,de már nem olyan meredeken.Vissza nézve meg valami egészen fenetikus kilátás bontakozott ki,elsősorban a szomszédos Mecsekre.Hejj,ha ezt Gergő láthatta volna...persze bíztam benne,hogy látja,miként abban is,hogy ennek a túrának az ötletét is ő súgallta.Fenomenális szépségű táj volt!
Nem rossz...
Hosszú szakasz következett a fensíkon,alighanem a Szekszárdi-dombság legmagasabb részein járhattunk.Csodás volt ez a szakasz is,de hosszú.Sokára értük el az országos kéket.Itt vettünk búcsút túránkat idáig vezető sárga jelzéstől,ami azt a másfél kilométeres szopatást leszámítva,egészen jó volt.Idáig szinte senkivel nem találkoztunk,de a kék és a sárga találkozásánál három túrázó is jött szembe,persze külön-külön.A kék eleinte kiválóan felvolt festve,de csak eleinte...az út közben ereszkedésbe kezdett és hatolt be egyre mélyebbre a Szekszárdi-dombságba.Szép erdők,fás domboldalak,kibontakozó völgy a távolban,ezek jellemezték ezt a szakaszt.Egy kulcsosházban botlottunk,majd lejebb a völgyben lenn egy másikba.A felső kiváló állapotban volt,a lentiről már ez nem mondható el.Erre voltak táblák is.Ezek szerint a Verebes-völgyben voltunk.A sárga és kék találkozásánál is volt egy tábla,ott azt jelezte Gárbóc még 5,1km, itt a völgyben ez már csak 3,9 volt.
Ott fenn a kulcsosház,onnan jövünk
Az út leért a szép völgybe.Körös-körül,erdők,dombok,lankák...meseszép volt.Viszont a jelzések teljesen eltűntek.Többször megkellett állnunk,ellenörizni jó úton megyünk el.Józan paraszti ésszel ez volt a jó út és az alkalmazásaink is ezt mutatták,ettől függetlenül a jelzések hiánya idegesítő volt.Láttam,hogy esélytelen lesz már úgy visszamenni Bonyhádra,hogy elérjük az utolsó hazafelé menő buszt.Így egyre inkább érett a "B"terv,ami szerint ha felakarunk még menni Grábócon a kilátóba,akkor egy busszal innen elkell mennünk Bátaszékre és onnan haza.Bonyhád így már felejtős lesz.Haladva a hosszú völgyben kezdett megérni teljesen ez a terv,egy idő után nyilvánvalóvá is vált,hogy ez lesz az egyetlen lehetőségünk,de végső döntés majd Grábócon,amit csak nem akartunk még elérni...
A Verebes-völgyben
Közben a kulacsomat rosszul zárhattam le,mert kicsöpögött a vízem.Az még hagyján,hogy a derekam környéke tiszta vízes lett,de nem volt már mit innom.És hát igen meleg lett... bíztam benne Grábócon lesz majd egy csap,ha meg nem kérek majd vízet az egyik háznál.Meglehetősen sokára értük el a települést,hiába haladtunk csodaszép tájakon keresztül,a fáradtságtól már annyira nem tudtuk élvezni.A településre beérve,láttuk,hogy az is egy nagyon szép völgyben terül el.Aztán a helyi fő buszmegállóhoz érve,láttuk,hogy Bonyhádra lesz busz 10 perc múlva,azzal elérhetjük a mi utolsó buszunkat Bonyhádon.De ha elmegyünk vele,lemaradunk a kilátóról.Viszont van busz Bátaszékre két óra múlva.Így bőven belefér a kilátó amely 1km-re volt innen.Természtesen maradtunk és elindultunk a kilátóhoz.Az egyértelmű volt,hogy gyalog Bonyhádig már nem fog menni,nem a fáradtság miatt,hanem mert nem lesz mivel hazajönni onnan.Tehát maradtunk és útban a kilátóhoz hál isten egy csapot is találtunk.
Grábócra érve
Pihentünk is kicsit a csapnál,volt itt egy játszótér és egy nagyon szép park,távolabb a templommal és a kálváriával.Jól jött a frissitő,meg is ittam majd egy liter vízet.Ám ahogy elindutunk fel a kilátóhoz,azon kaptam magam,hogy alig bírom.Kivolt írva mindig: kilátó 300métere,kilátó 200 méterre...ám ez végig felfelé menet volt egy nem túl magas dombra,mégis szinte kileheltem a lelkem is...nem tett jót a szünet,a pihenő.Lendületből kellett volna megoldani,akkor nem bénáskodom itt.Na,de akkor meg víz nélkül maradtam volna.Végül is ha nehezen is,de sikerült felérnünk a kilátóhoz.Amit amúgy Mária kilátónak hívtak.Természetesen majd egyik szereplője lesz a kedvenc kilátóink sorozatomnak is.
A grábóci Mária-kilátó
A kilátó mögött voltak padok,asztalkák.Még mielőtt megtámadtuk volna az építményt,megettük a maradék kajánkat.Ezután indultunk fel a kilátóba.A fa szerkezetű kilátó nem lehetett túl régi,hiszen teljesen jó állapotban találtuk.Három szintes volt.Hibája annyi volt,hogy a lépcsőfokok keskenyek és meredekek voltak.Így kapaszkodni nem ártott.Odafenn aztán fenetikus kilátás fogadott elsősorban nyugat felé.Bár körpanorámánk is lehetett volna,de kelet felé a fák úgy megnőttek már,hogy eltakarták a kilátást.Mondjuk amit láttunk nyugat felé,az mindenért kárpótolt.Alattunk a völgyben persze láttuk magát Grábócot elterülni,majd a dombság lankáira és dombjaira láttunk rá,azon túl pedig ott tornyosultak a Mecsek hatalmas csúcsai.Gyönyörű volt,majd egy órát fenn is voltunk és csak bámultuk ezeket a csodákat.
A lépcső ennek a kilátónak az egyetlen hibája
Kilátás
Nehéz szívvel jöttünk le.Egy kis család jött még fel közben,de nem voltak zavaróak.Lefelé menet nagyokat estünk a meredek keskeny lépcsőn.Na jó nem,ezt csak eljátszottuk néhány poénos kép kedvéért.Persze lefelé sem ártott kapaszkodni.Búcsút vettünk a kilátótól és haladtuk le vissza a faluba.Útközben lejebb ahol még kocsival is járható az út,jött felfelé egy autó.Átkozottunk miért nem húzodik kicsit le,hiszen így szinte nem férünk el a szűk úton.Közelebb érve az egyik kollegánk vigyorgott ki belőle.Nahát milyen kicsi a világ...Leérve újra visszamentünk a csaphoz,mivel én közben megittam a vízemet.Aztán még közelebbről szemügyre vettük a kálváriát és a templomot.Gyakorlatilag itt fejeztük be a túrát.Még a megállóba sétáltunk vissza,ami innen nem volt tán száz méterre sem.
Zolika leesett a kilátó lépcsőjén..
A grábóci kálvária
A megállóban a buszt várva még szóba elegyedtünk egy helyi fószerrel.Kiderült Dunaújvárosban volt katona.Jó arcnak tűnt,de volt egy nem éppen kellemes szaga...Végre jött a busz,amely a dombság álltalam nem ismert gyönyörű tájain vezetett át Bátaszékre.Útközben figyelmes lettem egy falura:Bátaapáti.Ritka gyönyörűnek tűnt,még utána nézek ennek...!Bátaszéken átkellett szállnunk,tíz percet várakoztunk,egy szerencsétlen kutyus kevert ott,szaladgált át ide-oda az 56-os főúton...bízom benne,hogy nem érte baj.Innen Szekszárdra mentünk ahol szintén átkellett szállnunk.Innen már a sztrádán ment a busz Dunaújvárosig,így hazaértünk időben.Hát mit is mondjak.Jó volt,de alaposan elfáradtunk,nehezebb volt mint előzetesen gondoltam és ha az a másfél kilométernyi szivattyú nincs akkor alighanem sikerül a teljes kör és visszatérünk Bonyhádra.Mindegy,így is jó volt,mehettünk kb.20km-et!
A Kerekerdő elnevezést a Kelet-Mecseknek az egyik Mecsekkel foglalkozó facebook oldal adta évekkel később mint ahogy történetünk játszódik,de mivel találó így most én is így nevezem el.Éppen a Kelet-Mecseki Nyárádi kunyhóban nyaraltunk sajnos már fél évvel Sándor halála után.A szomorú esemény után még volt két nyarunk amikor itt tudtunk nyaralni.Ez volt az első.A buli második napján kemény vihar csapott le a Kerekerdőre,de csak délelött.Délutánra egy kicsit fásult lett a társaság,így kitaláltam mi lenne ha tennénk egy autós körtúrát a Kelet-Mecsek körül.Mindenki benne volt,de mire összeszedtük magunkat menetkészre már volt vagy délután öt óra.Ez persze nem tántorított el.Elindultunk.
A szászvári bányatelepen
A kocsit a várható saras utak miatt lenthagytuk a szászvári bányatelepen,addig persze lekellett gyalogolni oda a kunyhótól.Ez persze nem egy nagy vasziszdasz,az út addig 3km,végig lefelé menet gyönyörü erdőben az Ól-völgy felett.A piros + jelzés maga.Hamar leértünk a kocsiig.Itt áll az egykori bányászépület.Gondolom irodák meg öltözök voltak hajdan benne,mára már csak szellemház.Talán majd egyszer írok erről is.Benéztünk ugyan,de nem akartuk az időt erre fecsérelni.Ma már,lehet összehoznék itt egy videót.Innen már autóval gurultunk le Szászvárra.Első útunk a helyi temetőbe vezetett.Tiszteletünket tettük Sándor sírjánál,elvégre természetesen a srácok is ismerték.Nekem is ez volt akkor az első alkalom a halála óta,hogy eltudtam ide jönni.
Nyugodj békében barátom!
Aztán visszaültünk a kocsiba és minden elözetes terv nélkül mentünk amerre a négy kerék vitt minket,megálltunk ott amiröl úgy gondoltuk érdekes lehet.Így gurultunk be Váraljára egészen a Váraljai-tavakig elmentünk ahol is maga a Váraljai-völgy kezdödik.Sokat jártam erre Sándorral és késöbb a fiammal is voltam erre (lásd a mecseki bejegyzéseim).A tavon tavirózsa vigyorgott ránk a völgy szép füves részén pedig ekkor is sokan voltak.Kellemes kikapcsolódást biztositó egy hely az biztos.Kicsit járkáltunk itt néztük a tavakat,kellemes volt a lassan estébe forduló nyári délutánban.
A váraljai tavaknál
Kocsiba ülve Váralja után Bonyhádon álltunk meg legközelebb.Itt leraktuk a kocsit valahol majd benéztünk a belvárosba egy sétáló utcát jártuk végig,majd egy fagylatozóban nyaltuk a fagyikat.Sétáltunk még egy picit a főutcán is és talán abba a Milleniumi parkba is benéztünk,de erről nem tiszták az emlékeim,lehet az egy másik alkalommal volt.Mindenre nem emlékezhetem én sem.Bonyhád élte a csendes nyugodt kisváros mindennapi életét.Mi pedig beültünk az autóba és indultunk tovább,dél felé a 6-os úton.
Fagyizás Bonyhádon
Mecseknádasd következett.Javasoltam álljunk meg itt is,hiszen akad látnivaló.A híres templomromhoz mentünk fel a Schlossberghez (remélem jól írtam).A nagyon romos rom tetszett a fiúknak is,itt elbohóckodtunk kicsit.Rengeteg fotót csináltunk a romokon mászkáltunk és volt itt kialakitva valami nézőtér féle is meg valami szinpad is.Gondolom valami előadások is szoktak itt lenni.A romoktól pár méterre van csak a Várhegyi-kilátó,hát persze,hogy nem hagytuk ki azt sem.Ekkor jártam a kilátóban elöször (azóta már többször is) így nagyon tetszett,el is voltunk itt is vagy félórát,persze itt is sok-sok fotó készült.Már este fél hét felé járhatott az idő,de nyár közepe révén még bőven világos volt.Élveztük Mecseknádasdot.
Fotózás a Schlossbergen
Schlossberg
A környék a romokról
A Várhegyi kilátó
Kezdett egy kicsit beborúlni és a távolban dörgéseket is hallani véltünk,így beültünk az autóba és mentünk tovább.Mire a közeli Zengővárkonyba értünk mindennek már nyoma sem volt...Ha már Zengővárkony nem hagyhattuk ki a Szelídgesztenyést és Rockenbauer Pál sírját sem,amely itt található!Valamennyien ekkor jártunk itt elöször.Sándorral ide sosem jöttünk el korábban,így fokozottan is érdekelt a dolog a gesztenyés és a sír is.Hamar ráleltünk,a gesztenyésben egy jól járható ösvény vezetett a sírhoz,útközben volt egy kopjafa is,lehet akkor megnéztük kié,erre ma már nem emlékszem.Megkapó volt a Rockenbauer sír látványa a gesztenyés közepén.A sok virág és a kis zászlócskák tanúsították,hogy ez itt a túrázók zarándokhelye.
A Rockenbauer sír
Tiszteletünket tettük tehát a nagy túrázó és filmes előtt.Örültem,hogy végre eljuthattam ide is.Aztán az évek során még eljutottam ide máskor is,de ez volt az első alkalom.Egyre inkább úgy tünt,hogy az immel-ámmal elinduló társaság fokról fokra jobban élvezi ezt a kis autós túrát.Zengővárkony után Pécsváradra ugyan nem mentünk be,de a Dombay-tóhoz elmentünk.Már fél 8 felé járhatott az idő,de a Dombay tavat természetesen körbejártuk,A legjobb az volt,hogy szombat ellenére rajtunk kivül nem volt itt senki,így nyugodtan eltudtunk itt lenni.Itt is számtalan fotó készült majd találtunk itt egy hamburgerest ami minő meglepő nyitva volt!Így meg is tudtunk vacsorázni.
Dombay-tó
Én is itt voltam,csak,hogy lássátok
Kezdett nagyon este lenni,így indutunk tovább.Lett volna még látnvaló útközben,Pusztabánya vagy éppen a Máré vár,de nagyon este révén már nem mentünk be sehova sem,a vár külömben sem volt már nyitva.Fél 9 körül értünk vissza a szászvári bányatelepre.A kocsit otthagytuk és gyalog mentünk fel a kunyhóba a már sötét erdőben.Nagyon kellemes volt,félelmetes és gyönyörü is egyben.Már teljesen sötétben értünk vissza főhadiszállásunkra,Az induláskor még vonakodó társaság megköszönte az ötletemet,mindenki nagyon élvezte ezt a túrát amely valóban nagyon szuper volt!
Kicsit hiányos a térkép,de valahogy így mehettünk,szaggatottal a gyalog megtett út
