Egy hete még átkozottam,amikor is szakadó esőre ébredtünk és ennek hála az utolsó pillanatban elhalasztottuk a túrát.Utólag az is kiderült,hogy feleslegesen,hiszen az eső elállt és napközben csak szórványosan volt itt-ott némi csapadék.A mostani hétvére sem tudtak valamire való normális prognózist felállítani időjós barátaink.Figyelve mindennap az időjárásjelentést,azt láttam,hogy mindennap mást is mást mondanak a hétvégére ezek az analfabéta semmirekellők.Egy idő után fel is adtam,nem foglalkoztam a zagyvaságukkal,úgy voltam vele bármi lesz megyünk.Így is lett.Szombat reggel Zolikával elindultunk Bonyhádra,túránk kiinduló helyére.Az utsó pillanatban aztán erre a napra sem mondtak sok jót.Jó,hogy nem hittünk nekik,hiszen pompás kiváló idővé alakult a nap!Ladományt tehát a múlheti halasztás után hamar elértük,ám az út odáig és azon túl sem volt éppen egyszerű.Na,de lássuk akkor a részletes krónikát.
A bonyhádi székelykapu,jártunk már itt Gergővel is
Háromnegyed kilencre értünk Bonyhádra egy kényelmes gyors busszal,amelyen kummantottunk is egy jót.Bonyhád annak ellenére,hogy még soha nem inditottunk innen túrát,ismerösként köszönt vissza.Rengetegszer itt szálltunk és szállunk át a mai napig ha pl.a Mecsek apró falvaiba megyünk túrázni,de érintette 2008-ban az autós túránk is amelyen a Kelet-Mecseket jártuk körbe.Jártam itt már szinte minden jelentősebb személlyel az életemből (ha nem is mindenkivel).Szóval mindig jó ide visszatérni,de túrát most elöször indítottam innen.A belvárosra most nem vesztegettünk időt,hiszen az utunk kelet felé,azaz a belvárossal pont ellenkező irányba ment ki a településről.Korábbi tapasztalataim alapján joggal bíztam benne,hogy a Szekszárdi-dombságban nem lesznek gondjaink a jelzésekkel.Aztán mégis voltak...Az út eleje mindenesetre még sima volt.Útközben a helyi kálváriát érintve,Bonyhádszerdahelyen keresztül hagytuk magunk mögött Bonyhádot.Körtúrára készültünk,terv szerint éppen a kálváriánál térünk majd vissza a városba egy másik jelzésen.
Kilátás Bonyhádra,Bonyhádszerdahelyről
A jelzésekkel egyelőre semmi komolyabb gondunk nem volt.Az út Bonyhádszerdahely után kiért a hatos út mellé,ott mentünk egy darabig,majd egy-két száz méter után visszafordult dél felé be a Szekszárdi-dombság területére.Türhető volt az út mínősége,a táj meg kezdett fokról fokra egyre szebb lenni.Sokat dumálgatva útközben haladtunk,egy idő után feltűnt,hogy nem látjuk sehol sem a nekünk kellő sárga turistajelet,de mentünk tovább.A térképről azt olvastuk le,hogy jó irányba megyünk.Aztán akkor döbbentünk rá,hogy lúzerkedtünk amikor a sárga helyett a kék+ jelzésbe futottunk bele.Ez már a visszafelé vezető út volt!Hoppá!Hol basztuk el?Visszafordultunk és megleltük a sárgát.Nagyjából 700 méterrel ezelőtt vesztettük el...
Arra valahol vesztettük el a sárgát...
Persze,hogy nem lehetett észrevenni,hisz a jelzés maga alaposan elvolt dúgva,másrészt az út ami letért kelet felé szinte járhatatlan volt...Végül is némi balfaszkodás és kavarc után elindultunk rajta.Hát nem volt egyszerű.Úgy benőtte az utat a növényzet,hogy az helyenként a derekunkig ért.Egyetlen pozitívuma volt ennek a szakasznak,hogy rengeteg őz futkosott a közelünkben.Volt amit mi ijesztettünk fel,miközben az pihent a magas fűben.Persze nem szándékosan tettük ezt.Nehéz és hosszú szakasz volt ez.Nagyjából másfél kilométer után értünk ki járható útra.
Lúzerkedés,de ilyen volt a sárga jelzésű turistaút...
Itt még nem is olyan vészes,ezután vált azzá...
Ám a kis eltévedéssel és a kavarással elvesztettünk legalább egy órát a túrára szánt időből.Mát itt agyalgattam,hogy így megtudjuk-e tenni a kört és vissza tudunk-e majd menni Bonyhádra?Míg haladtunk próbáltam összeállítani fejemben egy "b" tervet is.Ez kiderült kellett is aztán,de erről majd később.Haladtunk immár teljesen jó úton.Nagyon szép részhez értünk.Tavak voltak alattunk egy csodaszép völgyben,mögöttünk a dombság lankáival.Gyönyörű hely volt!A tavak pontos nevét nem tudom,talán a bonyhádi bojlistavak,de lehet egyikük maga volt a Ladományi-tó.Utunk két tó között vezetett.Természetesen itt megálltunk.egyrészt kajálni,másrészt csodálni a nem mindennapi szépségű tájat.Két valamilyen tartály is volt itt.Mivel fellehetett mászni rájuk egy létrán én felmásztam az egyikre és onnan is lőttem a fotókat.
Tó és lankák,alakul a táj..
Zolika bóhóckodik az egyik tartálynál
Én felmásztam rá és többek közt ezt láttam
Jó félórát bóhóckodtunk itt,majd mentünk tovább betonúton.Egy magánterület mellett haladtunk el,amely tele volt kis fenyőfákkal.Alighanem az itteni fószer neveli ki a karácsonyfát a népnek... jó kis biznisz... Haladva tovább pedig feltűnt Ladomány.A tavaktól nem volt igazán messze,pár száz méternyire csak.A zöld nyugis apró településen csak a kutyaugatások törték meg a tökéletes nyugalmat.Valóban a béke szigete volt ez itt.A központban egy kis templom állt.Furának tűnt mert a képeket és a térképet előzetesen vizsgálgatva úgy gondoltam az út másik oldalán lesz,de nem ott volt.Én még megnéztem a falucska romantikus temetőjét,mikőzben Zoli azt vizsgálgatta merre megy a mi utunk.Ezeket letudva letudtuk Ladományt.Szép volt,jó volt,de mégis egy kicsivel többet vártam tőle.
Elérve Ladományt
Ladományi kistemplomnál
A falucska temetője
Ladományt elhagyva,következett a túra első komolyabb emelkedője.Ami nem igazán volt nagy,hiszen a dombság legmagasabb csúcsa is mindössze 256 méteres,de valahogy mégsem ment egyszerűen a dolog.Persze azért sikeresen letudtuk és valami fensík szerűségen kötöttünk ki,amelynél továbbra is emelkedett az út,de már nem olyan meredeken.Vissza nézve meg valami egészen fenetikus kilátás bontakozott ki,elsősorban a szomszédos Mecsekre.Hejj,ha ezt Gergő láthatta volna...persze bíztam benne,hogy látja,miként abban is,hogy ennek a túrának az ötletét is ő súgallta.Fenomenális szépségű táj volt!
Nem rossz...
Hosszú szakasz következett a fensíkon,alighanem a Szekszárdi-dombság legmagasabb részein járhattunk.Csodás volt ez a szakasz is,de hosszú.Sokára értük el az országos kéket.Itt vettünk búcsút túránkat idáig vezető sárga jelzéstől,ami azt a másfél kilométeres szopatást leszámítva,egészen jó volt.Idáig szinte senkivel nem találkoztunk,de a kék és a sárga találkozásánál három túrázó is jött szembe,persze külön-külön.A kék eleinte kiválóan felvolt festve,de csak eleinte...az út közben ereszkedésbe kezdett és hatolt be egyre mélyebbre a Szekszárdi-dombságba.Szép erdők,fás domboldalak,kibontakozó völgy a távolban,ezek jellemezték ezt a szakaszt.Egy kulcsosházban botlottunk,majd lejebb a völgyben lenn egy másikba.A felső kiváló állapotban volt,a lentiről már ez nem mondható el.Erre voltak táblák is.Ezek szerint a Verebes-völgyben voltunk.A sárga és kék találkozásánál is volt egy tábla,ott azt jelezte Gárbóc még 5,1km, itt a völgyben ez már csak 3,9 volt.
Ott fenn a kulcsosház,onnan jövünk
Az út leért a szép völgybe.Körös-körül,erdők,dombok,lankák...meseszép volt.Viszont a jelzések teljesen eltűntek.Többször megkellett állnunk,ellenörizni jó úton megyünk el.Józan paraszti ésszel ez volt a jó út és az alkalmazásaink is ezt mutatták,ettől függetlenül a jelzések hiánya idegesítő volt.Láttam,hogy esélytelen lesz már úgy visszamenni Bonyhádra,hogy elérjük az utolsó hazafelé menő buszt.Így egyre inkább érett a "B"terv,ami szerint ha felakarunk még menni Grábócon a kilátóba,akkor egy busszal innen elkell mennünk Bátaszékre és onnan haza.Bonyhád így már felejtős lesz.Haladva a hosszú völgyben kezdett megérni teljesen ez a terv,egy idő után nyilvánvalóvá is vált,hogy ez lesz az egyetlen lehetőségünk,de végső döntés majd Grábócon,amit csak nem akartunk még elérni...
A Verebes-völgyben
Közben a kulacsomat rosszul zárhattam le,mert kicsöpögött a vízem.Az még hagyján,hogy a derekam környéke tiszta vízes lett,de nem volt már mit innom.És hát igen meleg lett... bíztam benne Grábócon lesz majd egy csap,ha meg nem kérek majd vízet az egyik háznál.Meglehetősen sokára értük el a települést,hiába haladtunk csodaszép tájakon keresztül,a fáradtságtól már annyira nem tudtuk élvezni.A településre beérve,láttuk,hogy az is egy nagyon szép völgyben terül el.Aztán a helyi fő buszmegállóhoz érve,láttuk,hogy Bonyhádra lesz busz 10 perc múlva,azzal elérhetjük a mi utolsó buszunkat Bonyhádon.De ha elmegyünk vele,lemaradunk a kilátóról.Viszont van busz Bátaszékre két óra múlva.Így bőven belefér a kilátó amely 1km-re volt innen.Természtesen maradtunk és elindultunk a kilátóhoz.Az egyértelmű volt,hogy gyalog Bonyhádig már nem fog menni,nem a fáradtság miatt,hanem mert nem lesz mivel hazajönni onnan.Tehát maradtunk és útban a kilátóhoz hál isten egy csapot is találtunk.
Grábócra érve
Pihentünk is kicsit a csapnál,volt itt egy játszótér és egy nagyon szép park,távolabb a templommal és a kálváriával.Jól jött a frissitő,meg is ittam majd egy liter vízet.Ám ahogy elindutunk fel a kilátóhoz,azon kaptam magam,hogy alig bírom.Kivolt írva mindig: kilátó 300métere,kilátó 200 méterre...ám ez végig felfelé menet volt egy nem túl magas dombra,mégis szinte kileheltem a lelkem is...nem tett jót a szünet,a pihenő.Lendületből kellett volna megoldani,akkor nem bénáskodom itt.Na,de akkor meg víz nélkül maradtam volna.Végül is ha nehezen is,de sikerült felérnünk a kilátóhoz.Amit amúgy Mária kilátónak hívtak.Természetesen majd egyik szereplője lesz a kedvenc kilátóink sorozatomnak is.
A grábóci Mária-kilátó
A kilátó mögött voltak padok,asztalkák.Még mielőtt megtámadtuk volna az építményt,megettük a maradék kajánkat.Ezután indultunk fel a kilátóba.A fa szerkezetű kilátó nem lehetett túl régi,hiszen teljesen jó állapotban találtuk.Három szintes volt.Hibája annyi volt,hogy a lépcsőfokok keskenyek és meredekek voltak.Így kapaszkodni nem ártott.Odafenn aztán fenetikus kilátás fogadott elsősorban nyugat felé.Bár körpanorámánk is lehetett volna,de kelet felé a fák úgy megnőttek már,hogy eltakarták a kilátást.Mondjuk amit láttunk nyugat felé,az mindenért kárpótolt.Alattunk a völgyben persze láttuk magát Grábócot elterülni,majd a dombság lankáira és dombjaira láttunk rá,azon túl pedig ott tornyosultak a Mecsek hatalmas csúcsai.Gyönyörű volt,majd egy órát fenn is voltunk és csak bámultuk ezeket a csodákat.
A lépcső ennek a kilátónak az egyetlen hibája
Kilátás
Nehéz szívvel jöttünk le.Egy kis család jött még fel közben,de nem voltak zavaróak.Lefelé menet nagyokat estünk a meredek keskeny lépcsőn.Na jó nem,ezt csak eljátszottuk néhány poénos kép kedvéért.Persze lefelé sem ártott kapaszkodni.Búcsút vettünk a kilátótól és haladtuk le vissza a faluba.Útközben lejebb ahol még kocsival is járható az út,jött felfelé egy autó.Átkozottunk miért nem húzodik kicsit le,hiszen így szinte nem férünk el a szűk úton.Közelebb érve az egyik kollegánk vigyorgott ki belőle.Nahát milyen kicsi a világ...Leérve újra visszamentünk a csaphoz,mivel én közben megittam a vízemet.Aztán még közelebbről szemügyre vettük a kálváriát és a templomot.Gyakorlatilag itt fejeztük be a túrát.Még a megállóba sétáltunk vissza,ami innen nem volt tán száz méterre sem.
Zolika leesett a kilátó lépcsőjén..
A grábóci kálvária
A megállóban a buszt várva még szóba elegyedtünk egy helyi fószerrel.Kiderült Dunaújvárosban volt katona.Jó arcnak tűnt,de volt egy nem éppen kellemes szaga...Végre jött a busz,amely a dombság álltalam nem ismert gyönyörű tájain vezetett át Bátaszékre.Útközben figyelmes lettem egy falura:Bátaapáti.Ritka gyönyörűnek tűnt,még utána nézek ennek...!Bátaszéken átkellett szállnunk,tíz percet várakoztunk,egy szerencsétlen kutyus kevert ott,szaladgált át ide-oda az 56-os főúton...bízom benne,hogy nem érte baj.Innen Szekszárdra mentünk ahol szintén átkellett szállnunk.Innen már a sztrádán ment a busz Dunaújvárosig,így hazaértünk időben.Hát mit is mondjak.Jó volt,de alaposan elfáradtunk,nehezebb volt mint előzetesen gondoltam és ha az a másfél kilométernyi szivattyú nincs akkor alighanem sikerül a teljes kör és visszatérünk Bonyhádra.Mindegy,így is jó volt,mehettünk kb.20km-et!
Amikor Gergővel négy éve elöször jártunk a Tolnai-hegyhátban,a dombság legészakibb részét jártuk be.Nagyon megtetszett a dombság és úgy terveztük,hogy majd fokról-fokra fedezzük fel a nagyjából 40km hosszan elterülő dombvonulatot.Így is indult a dolog,mert a következő itteni túrán egy kicsit délebbre,de még mindig a dombság északi részén túráztunk.Úgy gondoltuk,majd megint egy kicsit délebbre folytatjuk legközelebb.Ám valahogy elhaltak a Tolnai-hegyháti túrák.Ma már tudom,óriási hiba volt ezt hagyni...Amikor pedig újra elkezdtük volna,akkor sajnos Gergő távozott ebből a világból.Úgy tűnt többé nem jövök a Tolnai-hegyhátba... A dombság az egyik legkönnyebben elérhető túracélpont a mi városunkból és nagyon messze sincs (főleg az északi része).Jól jött Manó barátom terve tavaly,hogy jöjjünk el a dombságba.Eljöttünk az emlékezetes Dús - Annafürdő - Kurd túrára tavaly májusban.Elképesztően szép tájakon keresztül haladtunk akkor.Már tudtam,ide elfogok jönni újra és újra.A dombság valóságos kincsesbánya és örvendetes,hogy az emberek még nem is igazán fedezték fel,így nincs az a tömeg amely lassan egyre gyakoribb az ország kedvelt túrahelyein.
Döbröközi vármaradványok
Tavaszi terveinket újra alaposan keresztülhúzza a kormányunk koronavírus elleni korlátozásai.Egy év múltán sem múlik a járvány.Nyolc órai kijárási tilalom van még 2021 márciusának végén és egyenlőre nem is látni az alagút végén a fényt...Így szinte az egész tavaszi terveinket újra kell gondolnunk.Na és lehetőleg olyan célpontokat keresni ami vonattal elérhető és haza is térhető.Mivel a buszokon sem lehet már jegyet venni..aplikációk ide meg oda,a legutolsó apró faluból ez nem bíztosít hazajárást.Erre az esetre pedig a legtökéletesebb célpont a Tolnai-hegyhát.Manó barátom javaslatára pedig újra ide érkeztünk március utolsó hétvégéjének reggelén.A dombság legdélibb részén szándékoztunk túrázni.A régi terveim némiképpeni újra éledését véltem felfedezni a dologban,amikor még azt terveztük Gergővel,hogy a dombságot fokról-fokra fedezzük fel.Ennek apróbb szépséghibája,hogy pont a középső rész maradt ki.Egyelőre.. Persze ez most cseppet sem zavart.Nem kellett korán indulnunk,így fél tízkor szálltunk le a vonatról a Tolna megyei Döbröközön.
Manó már az első métereken is előttünk
Döbröközt Dombóvártól észak-keletre találjuk meg pár kilométerre.A Budapest - Pécs vasútvonal mentén fekszik.Egyszer majd külön is írok erről a varázslatos vasútvonalról,hiszen szinte mindegyik állomásáról varázslatos túrák tehetők mindenfelé.Leszállva a vonatról a meterológus barátainkat éltettük újfent.Egész héten jó időt jósoltak mára és bár nem volt rossz idő meglehetősen élénk szél fújt ami kicsit kellemetlen volt.Úgy döntöttünk mielőtt belevágnánk a kalandba teszünk egy apró kitérőt a közeli vármaradványokhoz és a települést kettészegő Kapos folyóhoz.Zolival és Manó barátommal jöttünk ezúttal.Hamar elértük az egykori várat.Nem sok minden maradt meg belőle,három toronyszerű fal és egy apróbb kőves valami és maga a földsánc ahol állt.Ennek ellenére persze nem volt rossz.Korábban még a létezéséről sem tudtunk így örültünk,hogy eljutottunk ide is.
Vármaradványok Döbröközön
A vár megcsodálása után lementünk a közeli Kapos folyóhoz.Mivel régi kedves ismerős volt,örültem neki,hogy újra látom.Ugye még Gergővel való túrázásaim történetében találkoztunk kétszer is a kis folyóval,egyszer Kaposváron és egyszer Pincehelyen.Most itt Döbröközön randevúztunk. újra.Tervezek a jövőbe amúgy oda is egy túrát ahol a folyó beleömlik a Sióba,de ez még a jövő zenéje.A folyócska most is szép volt,így itt is fotózkodtunk és felmentünk a közeli hídra ami átszelte azt.Innen még jobb képek készülhettek a Kaposról.Ennek végeztével álltunk rá túraútvonalunkra.Terveink szerint felmegyünk a Hegyhát dombjaira majd azon megyünk végig egészen Dombóvárra ahol még megnézzünk a Konda patak völgyét.Ez nagyjából 16km-es túrát sejtetett,persze benne volt a pakliban plusz mínusz egy-két kilométer.Dombóváron pedig elkellett érnünk a negyed ötös vonatot,ez bíztosította,hogy még este nyolc előtt haza tudjunk érni.
A Kapos folyó
Még egy helyi játszótéren megreggeliztünk.A település szép volt,főleg a Kaposon túli rész látszodott szépnek,de oda most nem mentünk el.Örvendetes volt,hogy már az első métereken kifogástalanok voltak a jelzések.Ez abszolúlt nem volt jellemző korábban a Tolnai-hegyhátra,most azonban ez így volt az egész túránkon végig!Rögtön a településről kiérve a sárga jelzésen egy szurdikba értünk.A löszmélyút a dombság egyik sajátossága,anno annak idején az északi részen is volt részünk ilyen csodákba.Haladva a jelzésen a szurdik úgy lett egyre látványosabb és izgalmasabb.Már itt tudtuk,hogy telitalálat volt a túraútvonal kiválasztása.Elképesztő gyökerek kandikáltak ki a szurdik tetején na és felettük a fák...néha úgy tünt ha rálehelünk már attól leszédülnek.Fantasztikusan szép szakasz volt!
Alakul a szurdik
Gyökerek...
Egy másik út becsatlakozik
Haladva a szurdikban fokról fokra lettek egyre magasabbak a falak két oldalt.A leglátványosabb ilyen szakasz ebben a dombságban (és alighanem egész hazánkban) alighanem Miszla és Nagyszékely között van amúgy.Volt szerncsénk ott járni 17 nyarán Gergővel.A jelzések továbbra is kifogástalanok voltak.A szurdik pedig látványos és szinte sajnáltuk amikor kiértünk ebből a szakaszból.Enyhén emelkedett a szurdikban az út de nem meredeken így nem volt különösebben megerőltető sem.Viszont itt nem lehetett a szelet érezni,így kicsit a mellényeinkben izzadósra fogtuk a dolgot.Kiérve a dombtetőn nyílt némi kilátásunk kelet felé,nyugatra meg egy virágzó gyümölcsös váltotta a tájat.Szép volt!Ezután pedig elöször ezen a túrán beértünk egy erdőbe.Itt futott bele a sárga jelzés a pirosba.Ez vitt tovább végig a túránkon.Arébb kicsivel meg egy egykori vadász vagy erdészház romjaiba botlottunk bele.Vagy esetleg kulcsosház lehetett.Kár volt érte,hogy ilyen állapotba került.
A romos házhoz érve
Elöről jobban látszik az állapota,nagy kár érte...
Maga az erdei szakasz nem volt olyan hosszú talán egy-két kilométer talán kettő és fél.Kiérve az erdőből aztán ott találtuk magunkat Teletabi földön!Egy hatalmas zöld fensík volt előttünk,amelyen enyhén emelkedett az út újra.Arébb pedig,feltehetőleg a legmagasabb részen meg egy egészen elképesztően fantasztikus kilátás fogadott elsősorban kelet és dél felé.Szinte az egész Mecsek hegységre fantasztikus rálátásunk volt!Az egyik legszebb hely volt amelyen valaha is jártam!Tényleg telitalálat volt ez a túra!Teljesen jól látszodtak a közeli Kelet-Mecsek csúcsai,a Hármashegy,a Zengő,a Dobogó tömbje,de láttuk a hegység egyéb részeit a távolban a Misinát a Tubest és a Jakab-hegyet is.Tehát az egész hegységet jól belehetett látni.Varázslatos hely volt!Bár itt újra élénken fújt a szél,de a kutyát nem érdekelte.Elször egy kisebb háromszögelési pontra álltunk fel,majd felmásztunk egy vadászlesbe is jobban megnézni ezt a csodát.A Mecsek mellett jól láthatóak voltak a Tolnai-hegyhát déli lankái és völgyei.Nincsenek szavak ennek a tájnak a szépségére!
A vadászlesből,odalenn Zoli és Manó,de aztán ők is feljöttek
Azt sajnáltam csak,hogy Gergő nem lehetett itt velem.Jó lett volna vele is átélni ezt a csodát.Persze ahogy mindig most is reménykedtem benne,hogy a lelke velem van... Sajnos olyan képeket itt nem sikerült csinálni ami hűen visszaadja ennek a helynek a varázsát.Remélem majd a videóban látható valamennyire (ezt még e sorok írásakor nem tudom).Lassan alig észrevehetően lefelé kezdett ereszkedni az út.A zöld lankás rész kisért minket,egy kisebb erdőbe beértünk ugyan,de aztán újra zöld lankákon mentünk.Leértünk egy országuthoz,ezzel véget ért ez a csodás szakasz is.De innen is látszottak a Kelet-Mecsek egyes csúcsai.Az országuton ment tovább a piros jelzés ami továbbra is kifogástalanul felvolt festve.Az út is ereszkedett,így rálátásunk volt egy közeli tóra és a távoltban Dombóvárra.Betonúton túrázni sosem jó,de a táj szépsége itt is feledtette velünk a kellemetlenségeket.
Betonos szakasz
Leérve a tóhoz láttuk,hogy az cseppet sem kicsi,de ugyanakkor a környező dombok árnyékában csodálatosan szép.Hattyúk úszkáltak beljebb nagy nyugalomban,hiszen rajtunk kivül nem volt itt senki.Közben az út túloldalán is volt egy másik tó,de ahhoz nem tudtunk odaférközni mert levolt kerítve (...) és épületek is megakadályoztak annak szemügyre vételében.Így maradtunk ennél a tónál,ez is minden igényt kielégített!Tovább haladva a beton aztán láttuk,hogy beérünk Tolna megyébe!Tehát ezekszerint már Baranya megyében voltunk!Ez fel sem tűnt,itthon éztem már meg a térképen: maga a piros jelzés volt a dombság egy részén a megyehatár!Szóval akkor úgy fogalmazunk visszaértünk Tolna megyébe.
A tavacska
Meglehetősen vagy is hát viszonylag nagy volt a forgalom ezen az országuton.De inkább az volt kellemetlen,hogy egy olyan szakasz volt ahol alaposan meglehetett nyomni a gázt.Így aztán úgy húztak el mellettünk a kocsik mint az állatok.Jó három kilométeres szakasza volt ez a betonútas szakasza a túránknak.Mielőtt beértünk Dombóvárra kereszteztük a vasútvonalat és újra a Kapos folyót itt is.Itt is a felette átívelő hídról tudtunk képeket csinálni.Majd beérve a városba rögtön az első utcába kellett letértünk balra.Ez rohadt hosszú volt...itt már érezte a lábunk a sok betont.A tótól amúgy fokoztuk a tempót,hogy legyen még idő a völgyre és a vonatot is elérjük.
A Kapos Dombóvárnál
Végül aztán letértünk a Kórház utcába.Majd a Fő utcába és ott volt alattunk a Konda patak-völgye.Közben még egy emlékműre lettünk figyelmesek,mely szerint itt született Buzásznky Jenő az Aranycsapat egykori játékosa.Na ezt sem tudtunk idáig.Mielőtt a völgybe lementünk volna,találtunk egy pihenőt.Mivel erős tempót diktáltunk,ideje volt pihenni.Meg is ettük a megmaradt kajánkat majd lementünk a szép völgybe amelyet Dombóvár szívében lehet megtalálni.Itt aztán volt minden.Kis tó,nagy tó,kis híd,nagy híd,patak,fák,sétányok,emlékművek stb.Nagyon szép hely volt,sokan is mozogtak erre.Amit lehetett azt bejártuk itt.Igazán ideális hely lehet ez itt azok számára akik mondjuk egy randi keretében akarnak sétálni.Hát mi ebből kinőttünk már,így csak megnéztük a helyet mint érdekességet.Amúgy rég óta elszerettem volna már ide is jutni,ez most összejött.
A nagyobbik tó a Konda patak völgyében
Fotó a köveknél Manó és én
Bliriáns szépségű hely volt ez is,olyan ahonnan nem szívesen távozik az ember.Időben ideértünk és volt még egy óránk a vonatig.Az állomásig az utat olyan húsz percesnek ítéltem,így még volt időnk itt sétálgatni.Nyugágyakra lettünk figyelmesek.Hát ezeket ki kellett,hogy próbáljuk.Csináltunk is pár fotót itt,majd az alagút túloldalán ott volt az ismert grafiti a két szem,amelyről mindig is azonosítottam ezt a helyet.Végül aztán nem maradt más elindultunk a vasútállomásra.Most végigmentünk a völgy sétaútján majd egy-két utcára letérve el is értük a vasútállomást ahol ott volt a jól ismert hatalmas gőzmozdony,amelyet Gergővel is mindig megcsodáltuk valahányszor erre jártunk.Ide fűzödik amúgy egyik legmulatságosabb kalandunk is,most ezt nem írom le,hiszen levan valahol a blogban.
Pihi a nyugányakon
A két szem ölelésében
A mozdony ahová a legmulatságosabb élményünk fűz Gergővel..
A vonatot elértük és sima volt az út hazáig.Időben a kijárási faszság előtt haza is értünk.Egy nagyon-nagyon jó túrát csináltunk végig amely akár esélyes is lehet az év legjobb túrája címre.A Tolnai-hegyhát tájaival eddig sem volt gond sosem.Most is elképesztően szép helyeket érintettünk,a terep sem volt vészes,a jelzések felfestése pedig végig kifogástalan volt.Soha rosszabb túrát! Viszont a tavaszi terveinkkel hadilábon állunk,előfodulhat,hogy csak az utolsó pillanatban derül ki hová megyünk míg tartanak ezek a járvány ügyi baromságok.Mondanám,hogy a Tolnai-hegyhátat meleg szívvel ajánlom mindenkinek,mert nem akármilyen szépségű.De nem ajánlom,ennek a dombságnak éppen az a vonzereje,hogy még érintetlen a sokaság elől!
Bringáinkat megfelelöen felkészitve,bízva benne,hogy most nem ér semmi kellemetlenség,vágtunk neki a biciklitúrának,itthonról Dunaújvárosból.A városból a vasútállomási bejárónál mentünk ki és a Park-centernél lévő körforgónál tértünk rá a Mezöfőld felé vezető (egyenlöre?) jelzetlen útnak.Amúgy úgy gondolom,hogy ez az út megérdemelne már egy turistajelzést,akár a Nagyvenyimről kiinduló és Nagykarácsonyba menő zöldet ellehetne hozni idáig,hátha vannak olyan örültek akik mint mi,akik néha erre is túráznak...Szóval ez az út amely amúgy földút eléggé jó minöségű,talán a kerékpárok is bírják.Ezen mentünk az M6-os autópályáig.
A Dunaújvárosból a Mezőföldre vezető út már megérdemelne egy jelzést
A sztráda előtt fordultunk le az autópálya szervízútjára amely salakos-földes volt,eléggé jól járható volt ez is.Haladtunk a sztráda mellett egészen a városba dél felől bevezető vasútig.Itt tudtunk átmenni a sztráda alatt lemenve a szervízútról.Egy újabb leágazás vezetett,nem tudtuk hova de gyaníthatóan a közeli Baracsra.Amúgy a túraútvonalat nem terveztük el elöre,az volt a cél,valahogy érjük el Baracsot amely Dunaújvárostól enyhéd dél-nyugat - nyugatra telálható 6km-re.Az út átvitt a mezőkön majd egy enyhén dombos-lankás részhez ért,ami végül is szép volt.Persze itt nem nagy dobbokra kell gondolni,a legmagasabb is jó esetben lehetett 25 méteres.A "dombság" után értük el a Baracs-Nagyvenyim országutat,erre balra letérvén rögtön beértünk Baracsra.
Lankás rész Baracs határában
Aszfaltozott út vitt be a faluba.Betekertünk a központig ahol a faluházig mentünk.Itt tartottunk pihenőt egy kis parkban,ettünk és üldögéltünk kicsit.Érdekessége a faluháznak,hogy az építésében részt vettem még tanuló koromban.A pihenő után bolyongtunk még kicsit a település utcáin ide-oda,de túl sok érdekesség és látnivaló már nem igazán akadt,így visszatekertünk az egyik hátsó uton a Nagyvenymre vezető országútig.
Baracsi faluház
Vissza az országútra
Nagyvenyim felé vettük az irányt az ekkor jó minöségű úton.Ez egy hosszú majdnem teljesen egyenes szakasz.Forgalom alig-alig van erre,viszonylag biztonságosan járható kerékpár túrázók számára.Hamarosan elértük azt a bizonyos dél felöl a városba vezető vasútvonalat.A sorompótól látszodott a Baracs-Nagyvenyim vasúti megálló.Az útról ezekután voltak leágazások,mivel ez az egyenes út kissé unalmasnak tünt,hirtelen ötlettöl vezérelve úgy döntöttünk,hogy letérünk az egyikre.Egy kisebb erdőn vezetett át ez az út majd kikötöttünk egy olyan helyen ahol hétvégi telkek sora volt,sok kis vikendházzal.Ahhoz képest,hogy nagyon közel van ez a hely Dunaújvároshoz még nem jártunk itt korábban soha.Nem is tudom ,hogy ez a rész Baracshoz vagy Nagyvenyimhez tartozik.
Látszik a vasúti megálló
A telkeknél
Itt átmenve ezen a területen visszatértünk a Baracs - Nagyvenyim útra és hamarosan beértünk Nagyvenyimre.Ennek a falunak nincs kimondott közponja,talán az iskola környéke tekinthető annak.Itt a víztoronynál pihentünk még egy kicsit.A faluban sok látnivaló nincs,talán az arborétum,de mivel ott mér annyiszor jártunk,ezuttal inkább kihagytuk.Külömben is a falu túlsó végén volt.Elindultunk Dunaújváros felé.
Nagyvenyimen
Persze elkerültük a nagyobb forgalommal bíró a 6-os útba torkolló országutat.Választottuk helyette a földesutat amin gyalogtúrázva is jönni szoktunk.Ez az út elmegy dél-kelet felé innen,gyümölcsösök és a mezők mellett éri el az M6-os sztrádát ahol egy hídon tudunk átmenni és itt már ott találjuk magunkat ahol a szervízútra letértünk.Így ott voltunk a Park-centerhez vezető úton ami ugye megérdemelne már egy turistajelzést.Magyarul mentünk egy frankó kört a Dunaújvároshoz két legközelebbi települést érintve.
Visszafele jövet,szemben a Park-Center
A vasútállomási bejárónál tértünk vissza a városba.Innen már nem is lakunk túl messze.Kellemes kis bringakör volt,most a kerékpárjaink is jól bírták,nem volt semmi gond velük ami ritka.Nagyjából mehettünk kb.18km-et,tehát nem egy vészes távolság,főleg biciklivel.Sok minden látnivaló nem volt ezen a túrán,de egy kikapcsolódásnak jó volt ez is.Aztán jutott eszembe: elfelejtettem sört inni,pedig akár Baracson,akár Nagyvenyimen lett volna rá lehetőség.Na de persze járművel voltam.
Útvonalunk,bár kissé kacifántosnak tünhet,igazából egyszerü volt
