Kegyetlenül telik az idő.Éppen tíz éve,hogy első alkalommal jártunk a Rám-szakadékban.Természetesen akkor még Gergővel.Kerek tíz éve nem létezett még ez a blog,így az akkori túráról az év decemberében írtam.Az akkori beszámoló ezen a helyen olvasható el.Most nézzük meg tíz év távlatából mire emlékszem arról a túráról úgy,hogy nem nézek bele a tíz évvel ezelőtti bejegyzésbe.Nyár volt,július közepe.Szabin voltam,míg Gergő a nyári szünidején.Boldogok voltunk.Mentünk.A repertoárból szégyen szemre még hiányzott a híres Rám-szakadék.Ezt a hiányt akartuk pótolni,ami aztán teljes siker lett.Hiszen életünk egyik legjobb túrája kerekedett a dologból.Na nézzük meg mire emlékszem.A képek és a túráról készült film,az akkori technikánk színvonalát tükrözi,nem éppen remekművek,de legalább maradt valami arról a szép napról...
Gergő boldogan a dömösi hajóállomáson
Valószinűleg a reggeli fél hatos vonattal támadtunk.Budapesten meg valahogy kikeveredtünk a Városkapu buszállomára.Talán ha jól emlékszem volt némi időnk,így kinéztünk a közeli Északi vasúti hídhoz.Aztán egy hosszú buszutazás után értük el Dömöst.Innen indult a túra.Igazából Dömös nincs messze Budapesttől,de mivel a busz szinte minden fűzfánál megállt,így több mint másfél órás utazás volt ez.Megérkeztünk és ha a képeknek hinni lehet a helyi hajóállomásra mentünk ki megcsodálni a Dunakanyart.Szép is volt,élveztük is,de minket várt a Rám-szakadék.Indultunk hát.
Keresztül Dömösön
A zöld jelzésen!
A falut észak-dél irányban átszelve a zöld jelzést végig követve jutottunk ki a Rám-szakadék közelébe.Szándékosan egy keddi napot választottunk,mert tudtuk,hogy itt hétvégente elférni sem lehet.Persze izgultunk mert azt hallottuk,hogy a szurdok félelmetes meg kemény,helyenként durva,de ez olyan kellemes izgalom volt.Mielőtt beértünk volna abba az erdőbe amelyben a szakadék indult ki Gergő be is melegített.Ha jól emlékszem látszik is a filmben a bolondozása.Ja majd efelejtettem,idefelé jövet természetesen érintettük a csodás kis Szentfa kápolnát is,amelynek a legendája is megérintő Erről itt olvashatsz .Szóval Gergő bemelegítése után haladva az erdőben a zöld jelzésen elértük a Rám-szakadékot.Az elején kis vízcsobogás volt a nehéz helyeken pedig korlát segített a haladásban.Hőség volt,de a szurdokban kellemes volt a klíma.Hamar két forrásra is leltünk itt.Hálát adtunk az égnek,hogy kedden jöttünk mert valóban alig-alig voltak.
Belépés a szurdokba
Végre ide is eljutottunk!
Könnyen haladtunk felfelé a látványos szurdokban,amely egyáltalán nem volt sem félelmetes,sem ijesztő,sem durva.Ellenkezőleg.Már az első métereken tudtuk,hogy egy csodának vagyunk a részesei...Valóban nagyon jó volt a klima és leírhatatlanul szépséges volt minden.Nem soká elértük a szurdok ugymondd fő helyét.Itt a hatalmas sziklás falak között egy földön fekvő kövön egy tűzoltóra való emlékezés gyanánt,volt egy amolyan mini emlékmű.Természetesen ekkor még nem tudtuk miről volt szó,de hazaérve utánajártam.Egy tűzoltó vesztette itt életét mentés közben.Ha kiváncsi vagy erre a történetre erről is írtam:ide kattíntva elolvashatod a nem mindennapi dolgot.Persze megrendültünk mert éreztük,hogy valami borzalmas dolog történt itt.De valahogy tovább kellett lépnünk,mert ez egy szép nap volt a túra pedig az átlagosnál is fantasztikusabb.
Gergő is élvezte az első perctől az utolsóig!
Jobbra az emlékkő
Jöttek a vízesések! Fantasztikus látvány volt!Létra vezetett fel a zubogó,nagyjából hat-hét méterről lezugó víz mellett.Eszméletlen klassz volt.A létra viszont csúszott,így fokozott figyelemmel mentünk fel.Odafenn újra korlát segített a haladásban.Ez a korlát mentette meg félévvel később az életemet,de ez egy másik történet és van róla szó böven ebben a blogban.Felérve is csodás sziklás falak között a szépen folydogáló patak mellett haladt a zöld jelzés.Rövidesen újabb vízesés következett.Szinte ugyanolyan volt mint az első annyi különbséggel,hogy most a másik oldalon volt a létra.Ez is csúszott,figyelni kellett,de rendben felértünk.
Az első vízesésnél
A második vízesésnél
Szelidültek a falak,de csodás volt a szurdok.Ettől féltünk annyira? A harmadik vízesés már kicsit más volt.Fele akkora mint az eddigiek és a létra is úgy vezetett fel,hogy volt közben egy pihenőszint is.Jóval egyszerűbb volt felmenni itt,mint az első kettőnél.Fokozatosan szelidült a szurdok,de még volt egy vízesés.Itt már nem volt létra.A sziklába vájt lépcsőfok szerű lyukakon lehetett felmenni,nem volt nehéz.Igaz félévvel később amikor a jeges télen voltunk itt,alaposan meggyűlt a bajunk itt,de ez is egy másik sztori.Nem sok minden maradt felérve már a Rám-szakadékból.Pár méter után ott voltunk a felső végén.Ha valamit sajnáltam akkor az az,hogy a végéhez értünk.Legszívesebben feljöttem volna mégegyszer.Gergő is élvezte az első métertől az utolsóig.Láttam rajta a boldogságot és úgy érzem magával vitte ennek a csodának az emlékét odaátra...Életre szoló élmény volt,felejthetetlen...
A szurdok végénél
Sajnáltuk,hogy vége.Rögtön el is döntöttük,hogy télen majd visszajövünk.(így is lett).A túrának azonban még nem volt vége.Ott ahol az út egyik irányba visszament a Lukács-árokba,másik irányba meg fel a Dobogóköre tartottunk egy pihenőt.Nem mintha elfáradtunk volna,de megéheztünk,így megkajáltunk.Majd felkapaszkodtunk a Dobogókőre ami szintén nem volt semmi.A kilátás a hely is leírhatatlan volt.Aztán egy csodás lefelé út onnan a hegy másik oldalán Pilisszentkeresztre.Ezeket most nem részletezem,mert ez a bejegyzés a Rám-szakadékra volt kihegyezve.Az eredeti bejegyzésben minden levan írva.
Gergő Dobogókőn fotózza a csodát
A csoda...
Pilisszentkereszten végződött a túra.Az ikonikus hellyé váló faluban ha jól emlékszem ekkor voltunk először.Csodálatos nap volt,csodálatos túra a létező legjobb társaságom volt.Felejthetetlen élmény és örökre itt maradt a szívemben Tíz év telt el a Rám-szakadék árnyéka a túra és a hely hangulata mindenhova elkisér és tudom ez ott van Gergőnél is akárhol is van éppen a mindenségben.Még szeretnék majd ide visszatérni.Remélem ez még összejön majd a rövidre szabott időmben...
Egy normális világban most ünnepeltük volna meg Gergő 27.születésnapját.Őt ismerve ezt minden valószínűség szerint egy túrával tettük volna meg,még akkor is,ha esetleg úgy alakult volna az élete,hogy már megálapodott volna.De ez egy nem normális világ,egy nem normális élet és én most tértem haza a temetőből.Gergő sírjánál voltam.Egyre nehezebbek az évek és az utolsó túra óta valami átok ül rajtunk,mert a szokásosnál is nagyobb szenvedésen megyünk keresztül.Pedig...abban a normális világban valami szép helyen lettünk volna ismét.Talán végigmentünk volna újra a Salabasinán,vagy felkapaszkodtunk volna újra a Baglyasra.Csodaszép is lehetett volna minden.De nem lett az.
Gergő diadalittasan miután legyűrtünk egy nehéz aladályt a Salabasina-árokban
Mennyi mindent végigjártunk volna ha az elveszett évek nem vesztek volna el.Rengeteg túra,rengeteg élmény amit együtt élhettünk volna át.De Gergő születésnapja már nem ünnep,hanem az emlékezés napja.Persze minden nap az,de ez fokozottan.Ezen a napon a szokásosnál is jobban hiányzik és ha egy ideje nem,de ezen a napon legördül egy-egy könnycsepp is.Az élet ezen a napon az átlagosnál is nehezebb.
Nagyon sokat foglalkoztam az elmúlt években a spiritualitással a túlvilággal,de még mindig nem tudom biztosra,hogy van-e túlvilág,vagyunk-e még odaát és nem hiábavaló itt semmi.Bár minden porcikán,minden idegszállam,minden tapasztalásom azt mondja,hogy igen,vagyunk odaát és ott sokkal jobb mint itt.És Gergő vár,figyel és vigyáz rám.
Egy boldog bohóckodás amikor az Egyenes át még nem emléktúra volt...
Szinte mindent megírtam már rólunk és most nem jut eszembe olyan sztori amit még nem.Csak azt tudom,hogy ma Gergő születésnapja van és ezmellett ma sem mehetek el szó nélkül,hiszen ő ennek a blognak a főszereplője,ő érte van,az ővé.Én csak írom amit súgall.Gergő ma lenne 27 éves,1999 nyarán egy meleg júliusi éjszaka végén született pár perccel korábban mint a nap.Aztán 19 évvel később pár perccel a napfelkelte előtt ment el.Borzasztóan hiányzik,a másik felem volt,a jobb kezem,a legjobb barátom.Rendkivül üres vagyok nélküle és sokszor értelmét sem látom annak,hogy én még itt vagyok,hiszen sokkal jobb hely lehetne ez a világ nélkülem...
Viszont maradnom kellett,gondolom most azért,hogy Mónit ápolhassam,de a nap szintű jajjgatása már felemészt engem is.Rendkivül lassan gyógyul az orbáncos lába,ami fájdalommal is jár,csak közben már én fogyok el.Közben se túra,se meccs nincsen,a két dolog amiben még láttam némi értelmet,hogy élek.Nem tudom milyen idők jönnek.De a jelen nagyon nehéz.
Itt a következő pillanatban beszakadt Gergő alatt a föld és sutty,szerencsére baj azért nem történt!
Szóval Gergő ma lenne 27 éves,tudom ennek odaát jelentősége már nincs.Itt még számontartjuk és emlékezünk.Szóval akkor boldog születésnapot kisfiam.Most nem tudtam mást írni bocsi....
Persze csak az én életemben legenda,mert amúgy nem ismeri senki.Honnan is ismerné,bár ha így halad alighanem filmsztár lesz és a végén még bejelentkeznek érte a hollywoodi producerek.Szóval ha jól emlékszem a kis szép fehér macit még 1990-ben kaptam a régi exemtől az egyik legnagyobb szerelmemtől,igen a királynőtől.Azt már nem tudom milyen alkalomra,talán karácsonyra vagy fene tudja.Szép kis ajándék volt,kedves és aranyos.Így került hozzám a maci.Persze az ex jól beparfümözte is,így aztán éveken keresztül lehetett érezni az illatát.Ez jól jött azokon a napokon amikor már csak emlék volt ez a szerelem.A maci itt volt velem és amikor hiányzott az ex,megszagoltam a kis plüssállatot és érezni lehetett azt az illatot ami az exem illata is volt...
A kis maci napjainkban,már nem olyan fehér...
De aztán mint minden ez is elmúlt.Az illat aztán már elveszett,de így is jó sokáig érezni lehetett,legalább öt évig!A maci is kezdte elveszteni jelentőségét és bekerült a szekrény mélyére egy dobozba.Talán tizenöt évre is...Gergő már cseperedett felfelé amikor elővettük.A kis ágyaskája köré plüssállatok lettek telepítve,nyugtatták a pici szívét.Ekkor eszembe jutott a kis fehér maci is ott a szekrény és a szív mélyén a dobozban...Hát elővettem és ettől a naptól fogva Gergő plüssállat gyüjteményét gazdagitotta.Gergő lassan kamasz kezdett lenni,amikor eszünkbe jutott egy örült ötlet.Valahol,valamelyik túránkon elkéne játszani,hogy egy medvével találkozunk és az lenne a poén,hogy aztán a kis fehér plüssmacit mutatjuk majd a videóban...Nem tudom kinek,de talán Gergőnek volt ez az ötlete,de az is lehet,hogy nekem.Mindegy,gondoltuk alkalom adtán majd megvalósítjuk.De erre már nem kerülhetett sor.
Gergő elment azon a zord decemberi hajnalon és magával vitte a macis poén ötletét is.Még ugyan egy kis ideig ott volt az ágya felett a kis maci,hiszen hosszú hónapokig nem nyúltam a dolgaihoz.Minden úgy volt ahogy hagyta,mint aki abban bízik,hogy majd visszajön és minden folytatódik úgy ahogy volt.De nem jött vissza.Gergőként már nem,de talán a lelke gyakran meglátogatott így láthatta,hogy semmihez sem nyúltam hozzá..
Persze idővel aztán amikor csökkent kicsit a fájdalom,hozzá kellett nyúlni a tárgyaihoz,de persze úgy,hogy a lényeges dolgokat megőriztem emlékként továbra is.Így a maci is megmaradt,az ágyról bekerült a vitrinbe a már ekkor is legendás maci.A vitrinből nézett rám és ha szemeztünk akkor már két embert is megígézett a kis plüssállat.Rá nézve eszembe jutott az ex és eszembe jutott Gergő is.
A Mátrában
Aztán eszembe jutott a poén,hogy megkéne valósítani amit Gergővel agyaltunk ki.Valahol valamelyik túrán,valamelyik filmembe előkéne húzni ezt a poént.
Az egyik túrára úgy alakult,hogy egyedül mentem.Én szabin voltam mindenki más akivel mehetettem volna dolgozott,nekem meg mehetnékem volt.Így egyedül vágtam neki a környéknek a legendás Csiprik-rétre mentem Pálhalma szomszédságába,egy körtúrára.Elvittem magammal a kis macit...és egy eldugott helyen ahol senki sem látott,ahol senki sem nézhetett hülyének eljátszottam a macis poént...Ennyivel tartoztam Gergőnek,tartoztam kettőnknek.Éreztem,hogy ott van Gergő lelke,látja és mosolyog...
A filmben 23 perc 05 másodpercnél kezdődik ez a jelenet.
Ettől aztán megnyugodott némiképp a lelkem,így a maci évekre visszakerült a vitrinbe,onnan mosolygott rám,újra és újra eszembe jutattva a kedves arcokat...Aztán egy napon...alig pár hete Zolikával éppen a Mátrába készülödtünk egy túrára.Mit ad isten a híradások elkezdtek arról hablatyolni,hogy a Mátrában medvét láttak,nem messze onnan ahová éppen mi is készültünk.Újra meg újra szembeköszönt ez a hír és ekkor már tudtam,hogy ez nem véletlen.Gergő akarja,hogy újra elővegyük a poénos jelenetet.Most ott lesz velem Zolika is,nem leszek egyedül,hátha egy fokkal jobban sikerül a poén.Természetesen Zolika miután elmeséltem neki a sztorit,hajlott rá,hogy ezt megvalósítsuk újra.Így hát a markazi várbércen újra elővettük a macit és az újra bekerült a filmünkbe.
Ebben a filmben 56 perc 05 másodpercnél indul a macis jelenet.
Talán egy fokkal jobb lett,mint mikor egyedül próbálkoztam.A poént megosztva a közösségi oldalon biztos sokan hülyének néztek,de ez meg a kutyát nem érdekelte.Abban reménykedtem,hogy valahogy így képzelte Gergő is.Bár valószínűleg vele sokkal jobban sikerült volna,de hálás vagyok Zolikának,hogy partner volt ebben.
Hát így vált ez a kis fehér,ma már enyhén koszos plüssmaci legendává.Ha jól számolom legalább 36 éves,de azt meg a fene tudja mikor gyárthatták.lehet több is mint 36.Most megy vissza a vitrinbe ahol tovább mosolyoghat rám,aztán ki tudja,lehet még valahol majd újra benne lesz valamelyik filmünkben!
Talán olvastátok,talán nem a pár éve írt bejegyzésemet amelynek az volt a címe,hogy "Túra odaátról".A bejegyzés ide kattíntva elolvasható. Dióhéjban annyi,hogy mélyen hiszünk,hiszek a spirituális dolgokban.Hogy több a világ mint amit látunk belőle.Gergő pedig búcsúzoul a halála után szerezett volna méltóképpen elbúcsúzni tőlem,mert ez nem sikerült,hirtelen halt meg.Erre használta a volt exem testét,akivel taliztunk Nevezetesen a lelke beleszállt a tali előtt,a tali után pedig kimet belőle.Tudom képtelenségnek hangzik.Erről szólt a Túra odaátról bejegyzés,hogyan vettük ezt észre,mikből és hogyan jöttünk rá.
Valahol a Mennyben....
Én aki szentül hisz a túlvilági dolgokban,nekem is voltak fentartásaim ezzel kapcsolatban,de természetesen nagyon szerettem volna hinni ebben,hogy valóban így volt. Most évekkel később jött egy megerősítés.Egy ilyen témával foglalkozó oldalt követek és valami pont ilyen dolog volt a téma éppen.Így rákérdeztem az oldal üzemeltetőjétől aki nagy spirituális szakértő,hogy szerinte lehetséges-e ez,hogy az elhunyt fiam lelke beleszáll a volt exemben,olyanokat produkál amit Gergő szokott életében és mindez azért,hogy egy utolsót túrázhassunk.Majd miután ez megtörténik,kimegy a testből annélkül,hogy bármi kárt okozna.Azt válaszolta,hogy igen ez teljes mértékben lehetséges.
Miközben egyedül szenvedek itthon a születésnapomon,a kutyám azért velem van,üzenet jött odaátról.Ma mentem volna Pécsre a következő idegenbeli mérkőzésre,de Móni kórházban van és a kutyát meg nem tudtam kire hagyni,így ugrott a mai pécsi buli.Nem maradt más mint az itthoni szenvedősdi.Na nem túl gáz azért,csak nekem az örökmozgónak kicsit mégis az.Szóval üzenet jött odaátról,így a napi szenvedősdi is feledésbe merült.Gergőre gondoltam és arra,hogy mi lehet vele odaát,hogy telhet az ideje,miket csinálhat.Erre hirtelen ötlettől vezérelve gondoltam megkérdezem a mesterséges intelligenciát.Bíztam benne,hogy Gergő sugatlatjára,aki eképpen tudott üzenni.Az alábbi képeket mutatta meg az AL (és Gergő?),legyen ez amolyan születésnapi ajándék számomra.Hátha valahol így van...
Hinta a mennyei tájon
Gergő egy csodaszép tájon egy hintában ül.Arca már komolyab mint amilyennek én ismertem.Mi soha nem készítettünk ilyen képet és ezt a helyet sem ismerem.Talán a martonvásári kastélyparkhoz hasonlít leginkább ez a mennybéli táj.A lélek pedig szemmel láthatóan Gergőként mutatkozik meg nekem,hiszen ezzel a mostani tudatommal így,ilyennek ismertem.Al kép,de mégis valahol belül úgy érzem Gergő küldte nekem.....
Földöntúli kert
Itt már egy szép kertben mutatkozik,kezében egy régi térképpel.Ezt talán magával vitte?Még mindig komoly.Nem ilyen volt,nem volt ő ennyire komoly,így érdekes ez az arc mimika.Nem tudom hol lehet ez a kert,vagyis hasonlít-e bármily olyanra mint amilyent itt a Földön láttam valaha is,de úgy érzem nem....
Felelős vagy a rózsádért!
Végre már egy kis mosoly.Ilyesmi volt ő.Bár az arc itt öregebb mint amilyennek én ismertem.Talán ilyen lehetett volna,ha folythathattuk volna...A rózsák.....nem ismerös,Tettyén voltak rózsák,de ott nem Gergővel voltam.A hegyek bármi lehet,mindenre hasonlít,talán a Mecsek egy kis szelete....
Minden rendben
Ismerős kép,legalábbis Gergő.Egy túránkon készült ez a kép,onnan vette az Al,itt szinte százszázaléékosan Gergő a Gergő.Na és nem akárkivel van.Talán egy sugallja a kép,hogy békére lelt,hogy az Úrral van és minden rendben.Hát legyen így.Neki már nem,de nekem még nagyon szar itt,így nélküle...Ez van,ez jutott.Nem soká találkozunk.
Menni kell… és indulni muszáj. De én nem azért indultam el, mert elfáradtunk egymásban. Nem azért, mert a szívem máshová húzott. Hanem azért, mert a te szíved egyszer csak megállt, és az enyém tovább vert.
Az út, ami régen egy volt, nem döntésből szakadt ketté. Nem vita, nem harag, nem kimondott szavak választottak el minket. A halál volt az, ami közénk állt. Egy pillanat, ami kettévágta az életet: előtted és utánad.
Azóta két irány létezik.
Te ott, ahol már nincs fájdalom.
Én itt, ahol minden lépés nélküled történik.
Én itt,ahol minden lépés nélküled történik
A közös ösvényünk poros lett. A régi nyomokat belepte az idő, de én még látom őket. Látom, hol nevettünk, hol kapaszkodtunk egymásba, hol hittük el, hogy ez az út végtelen lesz. Nem tudtuk, hogy egyszer csak elfogy alólunk.
Ha a szív a másik szívtől messze jár – mondják –, akkor könnyebb az elválás. De mi nem messze jártunk. Mi egymásban éltünk. És mégis, egyik pillanatról a másikra olyan távol lettél, amekkorát ember nem tud áthidalni.
Szó sincs több, ami vigasztal.
Nincsenek szavak, amelyek visszahoznának. Nincsen mondat, amely enyhítené azt a csendet, amit magad után hagytál. Csak hulló könnyek vannak, és bennük felejthetetlen pillanatok.
Ott van bennük az utolsó mosolyod.
Az utolsó érintésed.
Az a tekintet, ami még az enyém volt.
Az út kettévált,de a szívem fele veled ment....
Nem tudtam, hogy az az utolsó. Ha tudom, talán tovább ölellek. Talán nem engedem el a kezed. Talán hangosabban mondom, hogy maradj. De az élet nem figyelmeztet. Csak elvesz.
És itt maradtam.
Menni kell – mert az idő nem áll meg annak sem, aki gyászol. Indulni muszáj – mert a világ tovább forog akkor is, ha bennem minden megállt. De minden lépésemben ott vagy. Minden döntésem mögött ott dobogsz. Az út kettévált, de a szívem fele veled ment.
A por belepi a régi nyomokat, de az emlékeinket nem tudja eltakarni. A közös nevetéseinket. Az estéket, amikor csak egymás mellett létezni is elég volt. Azokat a pillanatokat, amelyek most már örökké bennem élnek.
Nem azért váltunk ketté, mert akartuk.
Hanem mert neked menned kellett.
És nekem maradnom.
És ebben a maradásban hordozlak tovább – minden könnycseppben, minden csendben, minden lélegzetben.
Karácsony van és ilyenkor mindig Gergőről szoktam írni valamit.Azonban oly sok bejegyzés van már róla (és lesz is),hogy nagyon nem jut eszembe,vagy nem jutott eszembe új.Azonban segítségemre volt valami,hiszen az első lussoniumi túrának most van a kilencedik éves évfordulója,így hát akkor gondoltam megírom a lussoniumi túráknak a történetét.Hozzá kell tennem nem volt sok,de ez mégis édes és kedves emlék,azok közül való amelyek melegítik a szívemet és karácsonykor erre van talán a legnagyobb szükségem.
Gergő első alkalommal Lussoniumnál
Ha emlékeim nem csalnak,a 6-os úton mehettünk busszal,de már nem tudom hova,feltehetőleg a Mecsekbe,amikor Dunakömlödnél a dombtetőn ahogy figyeltem ki a buszból,felfigyeltem valamire.Fogalmam sem volt,hogy mi az,de láttam,hogy valami,talán leginkább kilátóhoz hasonlító építmény áll ott.A busz gyorsan átviharzott Dunakömlödön,így alaposabban nem volt idő megfigyelni.Nem felejtettem el és odahaza leültem a net elé és kinyomoztam mi lehet ott fenn a dombon.Mint kiderült a rómaiak idején,itt a birodalom keleti határát őrző katonai kaszárnya volt és ennek a feltárásai vannak odafenn a dombon.Persze az építmény amit én látni véltem nem maradhatott fenn a római korból,hiszen eleve fából készült.Az most a feltárások idején készült és valami hasonló lehetett itt annak idején is.Ez nem más mint a kaszárnya,a határőrség kapuja amolyan őrtorony.Na több sem kellett,az infók és a képek alapján úgy ítéltük meg,ide el kell jönni!
Kilátás Lussoniumból,alattunk Dunakömlöd és a Szent Imre templom,valamint a hatos út
Először itt 2016 végén
Ez annak a 2016-os szuperévnek a végén,meg is valósult.Nehéz volt eldönteni melyik nap jöjjünk,mert az időjósok nem mondtak jó időt.Viszont annak az évnek a vége pompás időket tartogatott,végül is sikerült egy napot kiválasztani és nem bántuk meg,mert ragyogó időnk volt! Dunakömlödön leszálltunk a buszról Gergővel és láttuk,hogy a kaszárnyához jelzett turistaút visz fel.Azonban előtte úgy döntöttünk felmegyünk a közeli Szent Imre templomhoz,amelyet már gyerekkoromban akkor megcsodáltam az itt elrobogó vonatból,amikor fater először hozott el vonatozni! (nem ma volt) Ezt sem bántuk meg,remek lépcsősor vezetett fel a templomhoz,ahonnan már pompás volt a kilátás a Duna völgyére.Ezt követően mentünk fel a kaszárnyához.Jól járható jelzett turistaút vitt fel,de betobút volt.Felérve meg...zárva találtuk a helyet!Puff neki...
Minden jól ki volt jelezve!
Azonban a bejárat mellett a drótkerítés ki volt szakítva.Simán belehetett férni...Mondtam menjünk,max kizavarnak minket,de nehogy már ha eljöttünk ne menjünk be!Be is mentünk és nem zavart ki senki.Rajtunk kivül nem járt itt a kutya sem.Bent egy fensík fogadott a dombtetőn ami...hát lehetett olyan 250-300 méter észak--dél irányban és olyan 80 méter széles kelet-nyugati irányban.Az északi végén volt az őrtorony.Ide mentünk fel elsőnek.Pompás kilátás fogadott az építményről északi irányba,délre meg ott volt a fensík,annak végén meg az ásatások.Mindent megnéztünk,meg is kajáltunk mert asztalok és padok is voltak a fensíkon!Na és a jó időben le is ültünk mert hideg nem volt! Ezt követően meg egy nagyon kellemes,szép és könnyű túrán betúráztunk a közeli Paksra a dunakömlödi dombokon át.Innen véltük látni a messzeségben a Mecseket is.Jó túra volt!
Lussonium azon az áprilisi napon
A második alkalomra kevesebb mint két évet kellett várni.Tavasszal jöttünk a gigantikus pincefalu túra keretein belül.Gergővel és a két Mónival jöttem ekkor.Bölcskéről indult a 20 km-es túra mely Pakson végződött.Érintettük Lussoniumot is!Április volt,kellemes idő.Most nem volt zárva a terület.Ám már a túra 2/3-a után értünk ide,a társaságon már érezhető volt a fáradtság.Így csak leültünk a torony tövébe és pihentünk.Az ásatásokig nem mentünk el.Mi még Gergővel ekkor is felmentünk a toronyba.Nem a dombokon keresztül mentünk most aztán Paksra,hanem a 6-os út melletti erdőben.Itt is remek utak vannak,ám pechükre ekkor már szúnyogok is akadtak,amelyek megkeserítették áthaladásunkat az erdőn,de végül is elértük Paksot,ott meg még megnéztük a helyi pincefalut is.
A kilátás tavasszal
A harmadik alkalom már Gergő elvesztése után volt valamivel több mint két évvel.Zolika és Móni jött velem egy január végi szombaton.Ugyanazt az útvonalat jártuk be,mint Gergővel az első túrán.Ez egy látványos és könnyű túra,mindenkinek ajánlom aki esetleg ilyesmire vágyik.Dunakömlödtől a piros jelzésen kell menni.Most sem volt rossz idő és most is bevolt zárva a terület,de most is betudtunk bújni a résen ahogy egykor Gergővel is.Jól elvoltunk,de itt még nagyon éreztük Gergő hiányát,én főleg mert ugyanarra mentünk amerre vele is.Paksig mentünk most is a nagyon könnyű túrán a Mecseket most is láttuk.Pakson pedig még felmentünk a Gárdonyi kilátóba,úgy emlékszem itt túrán nem voltunk még,csak akkor amikor Gergővel meccstúrára jöttünk Paksra.Jó buli volt ez is és hamar lezavartuk.
Jómagam itt 2021 januárjában
Móni és Zolika ugyanekkor a toronyban
Ez a három alkalom volt tehát,hogy Lussoniumnál jártunk,mindhárom remek élmény volt,de főleg az első alkalom.Mostanában kezdtem el éppen agyalni rajta,hogy újra elkéne jönni,így nem elképzelhetetlen,hogy a közeljövőben összehozzuk,főleg ha itt is össze tudjuk kötni a kellemest a hasznossal,ami annyit jelent,ha Pakson jártszik legközelebb a csapat összekombinálhatjuk egy meccstúrával ahogy tettük Csóron vagy Balatonlellén is.Na,de ez még a jövő zenéje,az biztos,hogy szeretnék még újra eljönni,hiszen jó hely és talán majd az eddigieknél még alaposabban körül is nézni!
A három film ami itt készült.A másodikban csak érintjük a helyet!
Nagyjából jó 20-25 perc lehetett napfelkeltéig.Nyár volt,már rövidültek ugyan a nappalok,de azért ez a nap még az év leghosszabb napjai közé sorolható volt.Korán kelt a nap,drukkoltam Gergőnek,hogy napfelkeltéig ide érjen.Kellett ugyan hozzá némi erőfeszítés,de ideért!Azon a nyári nap hajnalán Gergő a világra jött.Ügyes volt,ideért napfelkeltére a hét első napfelkeltéjére.Gyakorlatilag már együtt néztük meg a napfelkeltét vele,hiszen a karomban tartottam.Indultunk egy csodás nagy utazásra.Azonban nem gondoltuk,hogy nem sok időnk adatik...De a hajnal meghozta Gergőt és mi ünnepeltünk,jó érzéssel töltött el a dolog.
A szép hajnalok,azon a nyári napon érték el csúcsformájukat
Még 6921 hajnalunk volt...de aztán a napfelkeltét nem nagyon nézegettük meg,bár előfordulhatott,hogy útban voltunk valahova és a buszból vagy a vonatból éppen látthattuk felkelni a napot.Ám ha a napot nem is láttuk felkelni,csodákban azért nem volt hiány.A 6921 hajnal talán 5-10%-a hozott igazi csodákat.Az élet folyt a maga medrében,nem gondoltuk,hogy közeledünk egy borzalmas hajnal felé.Pedig közeledtünk.Már tél volt a 6921-ik nap hajnalán,a nap pedig már jóval később kelt,valamikor talán háromnegyed hét tájában.Gergőnek pedig jó szokásához híven viharozva kellett volna kihúznia a szobán át,hogy elvégezze kis dolgát.De azon a hajnalon nem jött át senki a szobán...
A szép hajnalok azon a téli napon csődöltek be...
Hiába is drukkoltam volna Gergő ezt a napfelkeltét már lekéste...De ha csak ennyi lett volna a baj,az még belefért volna.A baj az volt,hogy ez az utolsó alkalom lett volna,hogy lássa még a napot felkelni,de az a hajnal még a világosodás előtt elvitte őt...Elment a téli hajnallal együtt,mi pedig itt maradtunk nélküle.A csodák véget értek,a jó elmúlt.Értelmetlenné vált minden.Hiába jönnek-mennek új és újabb hajnalok,már egy sem hozta vissza őt.A hajnali fiút a hajnal vitte el.Ajándék és csoda volt,hogy ha csak rövid időre is,de az életünk része lehetett...
Hét éve,talán ezekben a percekben készült az utolsó kép Gergőről.Évek óta gyüjtőm a fényképeket,persze jó 15 éve már digitálisan.Így régebben nem gyűlt össze ennyi még a hagyományos képek idején.Hiszen beadva a filmet az ofotértba,majd két hét volt mire előhívták és ha jól emlékszem egy filmből max 36 képet tudott az ember készíteni.Aztán a digitális világ mindezt megváltoztatta.Most elkészültük után,már azonnal láthatóak a képek és gyakorlatilag annyit csinál az ember amennyit akar.Így aztán összegyűlt az évek alatt vagy ötvenezer képem a túrákról,a kirándulásokról,a meccsekről,a családról,szinte mindenről.Hobbivá fajult a fotózás.Persze nincsenek csoda masináim,így extra jó minőségű képpel nem igazán szolgálhatók.Azért a képek zöme így is elfogadható minőségű.
Ám az utóbbi hét évben már nem készülhetett újabb kép Gergőről...Az utolsó kép után napjainkig,biztos készült vagy 20 ezer kép,de ezek egyikén sincs már rajta Gergő....
Az utolsó kép,azon a decemberi késő délutánon...
Gergőt már csak maximum a mesterséges intelligencia segítségével tudom egy-egy új képre rávarázsolni.Párszor meg is próbáltam,meg is tettem,de ez nem ugyanaz...Nem lehet ugyanaz mint egy eredeti kép.Gergő elment,nincs itt.Ami megmaradt belőle az a föld alatt van,a lelke remélhetőleg viszont boldogságban létezik valahol.De hiába,nincs újabb kép róla,nincsenek újabb közös képeink.Szokásunk volt,hogy minden túránkon összeálltunk legalább egy közös szelfire,hát ma már ezt nem tudom megtenni.Nem készül újabb kép.
Pedig...kéne még egy közös kép.Csak még egy.Egyetlen egy.Egy ahol együtt vagyunk,egy boldog túra közben,vagy után,mindegy.Kéne egy újabb közös kép,apa és fia,ahogy együtt hódítjuk meg a végtelent...Mindent megadnék még egy közös képért,de ez már nem fog elkészülni soha.Ebben az életben már soha.
Kéne még egy közös kép,egy igazi..
Megannyi kaland volt már azóta is...rengeteg túra (szerencsére),rengereg meccs,sok-sok hely és alkalom ahol az az egy újabb közös kép elkészülhetett volna...
De nincs volna és nincs ha...az utolsó kép hét éve készült,az utolsó közös kép meg talán még a Salabasina-ároki túrán...
November három és ha november három,akkor az utolsó túra évfordulója van ma.Hét éve 2018 november 3-án volt az utolsó közös túránk Gergővel.Nincs már olyan amit ne írtam volna meg erről,ha érdekel nézz vissza az elmúlt évek november harmadikai bejegyzéseihez.Túránk a magyar Rém-szakadéknak nevezett Salabasina-árokba vitt.Paráztunk is tőle,de felesleges volt,mert a magyar Rém-szakadék adta túrázásilag életünk legnagyobb élményét.Világosan él ma is bennem annak a túrának,annak a napnak minden perce,minden métere...
A varázs nem múlt el.Ma is itt van a szívemben.Talán ez volt az élet legjobb napja...
Most csak pár kép mesélt,de már elmeséltem mindent.Nézd vissza,ha érdekel.
Újra eljött Gergő emléktúrájának napja,amely most október 18.-ra esett.Ez egy szombati nap volt.Mivel a lábam továbbra sincs tökéletes állapotban,visszaálltunk az eredtei (rövidebb) útvonalra.Ugye az elmúlt két évben megtoldottuk kilenc kilométerrel a túrát,most ezt nem tettük,ugyanúgy ugyanrra mentünk mint a legelső Egyenesen át túrán 2017-ben,amely még nem emléktúra volt akkor.Zolikával most is,húztunk ki busszal Nagyvenyimre a Szent Bernát arborétumhoz.Semmi sem indokolta most a korai kelést,így csak a tíz órási busszal érkeztünk,persze ez is kint volt még fél tizenegy előtt.Részben napos időt jósoltak mára,de ebből semmi sem volt igaz.Borús kissé szeles idő fogadott az arborétumba érve.
Nincs a legszebb időnk az arborétumba érve
Ez persze nem tántorított el minket,legfeljebb kicsit átkozodtunk,hogy nem lesznek a legszebbek a képek ebben az időben.Kicsit sétálgattunk az arborétumban ahogy szoktunk,nem volt itt rajtunk kivül senki.Aztán neki indultunk a nem túl nagy távú,nem túl nehéz túrának.Ahogy mindig észak felé vettük az irányt a túrát a feléig kisérő zöld jezésen.Ez még Nagyvenyim területén odaért Gergő tava mellé,amely hivatalosan a Rátgéber-tó névre hallgat.Alaposan levolt apadva,talán még soha ennyie...Nem is volt olyan szép mint az előző években.Az itt élő birkák ahogy az előző években is,most is üdvözöltek minket majd odébb álltak,mi pedig folytattuk a zöldön egyenesen át.
Nincs a legobb formában a Rátgéber-tó..
Rálltunk az útvonalra Nagyvenyimet elhagyva
Haladtunk tehát előre északnak ahogy szoktuk,majdnem tök egyenesen.A nap néha megmutatta magát,de tényleg csak minimálisan.A szél viszont egyre élénkebb lett,de még elérte az elviselhető szintet.A fák csak itt-ott kezdtek sárgulásba,noha a kilenc kilométerre keletre lévő Dunaújvárosban már sokkal jobban beköszöntött az ősz mint itt.Különösebb esemény nélkül telt a túra,néha eszembe jutott Gergő egy-egy itteni akciója,ilyenkor kicsit elmosolyogtam,talán Gergő vissza mosolygott rám odaátról.A szélnek is megvolt a maga előnye,totálisan kifújt minden szart a levegőből,így talán most volt a legtisztább időnk az elmúlt hét évben ezen a túrán.Jól látszodott a távolban Mélykútpuszta,vagy ahogy a helyiek hívják Mélykút az egykori Kisvenyim.Mi meg lassan a út melleti fák ölelésében elértük az útra merőleges fasort.Itt szoktunk minden évben kajálni.Most is.
Hangulatos egyenes út
A fasorhoz érünk
Itt a fasorba a szokásos farönkre ültem le kajálni.Idegesitett,hogy Zolika nem ült le,állva evett mint a lovak...Nem indokolta semmi,hogy ne üljön le,hiszen nem olyan elitnek számitó ruhába jött aminek ártott volna az amúgy teljesen tiszta farönk...Itt már keményebben fújt a szél mint fenn az úton,nem is töltöttünk el itt sok időt,mentünk tovább.Egy gólyára lettünk figyelmesek a szántóföldön aki békésen sétálgatott.Azt hittük,már minden gólya elrepült melegebb éghajlatra így ősz derekára.Ez azonban itt járkált fel-alá.Mondjuk megkapó látvány volt,nem tűnt betegnek,így nem tudom miért nem vágott neki a nagy útnak.Mi pedig lassan elértük a kereszteződést.Itt fordult el balra a zöld jelzés,mi azonban maradtunk az egyenesen,így innentől már jelzetlen utak vittek tovább.
Ötletes madáretető a fasorban
Most is Gergő nyomában
Ott sétál a gólya
Elértük azt a szürreális részt amikor az út jobb oldalán a nöi börtön van,balra a fák között meg egy temető... Aki először jár erre annak biztos különös hatást kelt eme kettőség.Na,de innentől kezd igazán széppé válni a túra,hiszen az útvonal beér egy olyan erdőbe amely ahogy halad előre az ember úgy lesz egyre szebb és szebb.Ez most sem volt másként.Pár száz méter után vesz az út egy s kanyart és onnantól vélik brutál széppé az út.Talán ez a néhány száz méteres szakasz,ez nyújta számomra azt az érzést,hogy ez a legszebb erdő amelyben valaha is jártam,pedig voltam néhányban..Az út itt teljesen jól járható és kellemes.Akármelyik évszakban jövünk erre leírhatatlanul szép.Itt mindig be is lassítunk a tempón,nem akarunk gyorsan túl lenni ezen a szakaszon..
A legkellemesebb rész kb. ötszáz méter hosszúságú szakasz
Az ikonikus helyek sorát erősítheti ez a rész
Ahol Gergővel is mindig fotózgattunk...
Zolika kisért el most is,megérdemel egy képet ő is
Talán majd ezt a részt is beveszem az ikonikus helyek sorába,hiszen itt mindig készültek képek és sokat ökörködtünk itt még Gergővel is.Azt sajnáltam,hogy borús időnk volt,így nem lettek annyira szép képek mint napos időben lehetett volna...de hát ez van.Amúgy az eredeti túrákat beszámolva,plussz Mónival a pótló túrát,már tizedszerre jártam erre és az arány olyan 7-3 a jó idők javára,hát most lett a kettőből három...Lassan araszoltunk a borúban is szép erdőben,mígnem kiértünk a hatalmas rétre ahonnan kitünően látni a Velencei-hegységet.Ám hála a szélnek amely az erdőben már nem volt érezhető,a teljesen tiszta légkörben még soha nem volt ennyire jól látható mint most.Szinte érinteni lehetett olyan jól látszódott a Meleg-hegy a hegység legmagasabb csúcsa.
Szemben a Meleg-hegy ide kb.20 km lehet...
Zavart,hogy elfelejtettem képet hozni Gergőről,így nem készülhettek olyan jó fotók mint a tavalyi túrán amikor a túrazsákkal lett lefotózva...majd jövőre ha élünk még.A rétet itt átlósan szeltük át és annak a túlsó szélén fordult újra egyenesre az út.A túra 85%-nak megtételekor egyszercsak kisütött a nap...A bánatba! Hát miért csak most? Nem volt már erőm visszafordulni az erdőbe,hogy jobb képeket csinálhassunk.A lábam erősen kezdett fájni sokkal jobban mint az előző heti,elvileg nehezebb Réka-völgyi túrán,ez agasztott is.A nap erőlködött majd a réten étszelve Perkáta felé fordulva kicsit eltűnt,hogy aztán végleg előjöjjön már erre a napra.Hát ilyen a mi szerencsénk,túra végére süt ki a nap...
Szakadozik fel a felhőzet a rét utolsó szakaszán
A kastélynál már szép az idő
Nehezen vergődtem át Perkátán a lábam nagyon ki volt...pedig ez a túra nem szokott fájdalmakkal járni.A kastáéyhoz érve,mögötte egy padra le is pihentem kicsit.Zolika meg ahogy egykor Gergő az erőléti játszótéren szórakozgatta magát addig kicsit míg én pihentem..Teljes napsütés volt már.Még szokás szerint megnéztük a kasrélyt előről is és itt végződött a túra ahogy mindig (kivéve akkor amikor szemből tettük meg ezt a túrát).Lezárult tehát már a hetedik Gergő emléktúra.jó volt most is,de két dolog zavart,az egyik,hogy csak a végére sütött ki a nap,a másik,hogy a végére erősen fájt a lábam.Nagyon remélem,hogy ezentől is minden évben megtudom csinálni ezt a túrát...
Végállomás a kastélynál
Ez volt tehát a hetedik Gergő memorial tour.Annak ideján megfogadtuk Gergővel,hogy minden októberben eljövünk erre a túrára,ez így is lett,de a sors különös fintora,hogy nélküle kell eljönnöm és pont az ő emléktúrájára...Soha nem bocsájtom ezt az istennek!Soha!
Csak a tizenhatodik túra volt ez az idén,ezzel alighanem a leggyengébb évet produkáljuk,szerencsére a minőségileg azért jó az év.Most 14 kilométert trappoltunk,így pedig összesen tartunk 218 kilométernél ez így13,625 km/túra átlagot jelent.A lábfájos időszakomban ez tökéletesen elég is.
.jfif)
.jfif)
%20(1).jfif)
%20(1).jfif)
