A hajnal hozta és a hajnal vitte

 Nagyjából jó 20-25 perc lehetett napfelkeltéig.Nyár volt,már rövidültek ugyan a nappalok,de azért ez a nap még az év leghosszabb napjai közé sorolható volt.Korán kelt a nap,drukkoltam Gergőnek,hogy napfelkeltéig ide érjen.Kellett ugyan hozzá némi erőfeszítés,de ideért!Azon a nyári nap hajnalán Gergő a világra jött.Ügyes volt,ideért napfelkeltére a hét első napfelkeltéjére.Gyakorlatilag már együtt néztük meg a napfelkeltét vele,hiszen a karomban tartottam.Indultunk egy csodás nagy utazásra.Azonban nem gondoltuk,hogy nem sok időnk adatik...De a hajnal meghozta Gergőt és mi ünnepeltünk,jó érzéssel töltött el a dolog.

A szép hajnalok,azon a nyári napon érték el csúcsformájukat

Még 6921 hajnalunk volt...de aztán a napfelkeltét nem nagyon nézegettük meg,bár előfordulhatott,hogy útban voltunk valahova és a buszból vagy a vonatból éppen látthattuk felkelni a napot.Ám ha a napot nem is láttuk felkelni,csodákban azért nem volt hiány.A 6921 hajnal talán 5-10%-a hozott igazi csodákat.Az élet folyt a maga medrében,nem gondoltuk,hogy közeledünk egy borzalmas hajnal felé.Pedig közeledtünk.Már tél volt a 6921-ik nap hajnalán,a nap pedig már jóval később kelt,valamikor talán háromnegyed hét tájában.Gergőnek pedig jó szokásához híven viharozva kellett volna kihúznia a szobán át,hogy elvégezze kis dolgát.De azon a hajnalon nem jött át senki a szobán...

A szép hajnalok azon a téli napon csődöltek be...

Hiába is drukkoltam volna Gergő ezt a napfelkeltét már lekéste...De ha csak ennyi lett volna a baj,az még belefért volna.A baj az volt,hogy ez az utolsó alkalom lett volna,hogy lássa még a napot felkelni,de az a hajnal még a világosodás előtt elvitte őt...Elment a téli hajnallal együtt,mi pedig itt maradtunk nélküle.A csodák véget értek,a jó elmúlt.Értelmetlenné vált minden.Hiába jönnek-mennek új és újabb hajnalok,már egy sem hozta vissza őt.A hajnali fiút a hajnal vitte el.Ajándék és csoda volt,hogy ha csak rövid időre is,de az életünk része lehetett...

Gergő ma hét éve,hogy elment...

Elment a legjobb barátom...

 Nem múlhat el úgy ez a nap egyik évben sem,hogy meg ne emlékeznék Gergőről,hiszen ma van a születésnapja.Ma lenne 25 éves,tehát már távolról sem lenne gyerek.Alighanem már túl lenne egy-két barátnőn,az sem elképzelhetetlen,hogy már megálapodott volna,bár őt ismerve azért ez nem túl valószínű...Ő most is inkább járná a hegyeket,az erdőket,kimenne inkább meccsre (ha olyan csapatunk lenne még amiért érdemes kimenni),de persze szelíd természetéből adódóan azért azt sem zárhatom ki,hogy már megállapodott volna egy igazi (nak tűnő) kislány mellett.

Sok-sok mindent megírtam már Gergőről,hiszen ez a blog főleg róla szól még holtában is.Nem tudom,hogy tudok-e még újat írni.De valamit firkantok ide,mert ez ezen a napon semmiképpen sem maradhat el!

Gergő a Vaskapunál,ekkor még három hónapot voltunk együtt...

Kettőnk történetében talán az volt a legszebb,hogy mi nem csak apa-fia kapcsolatban voltunk.Mi szó szerint barátok voltunk,a legjobb barátok.Olyan barátok akik bármikor bármilyen körülmények között számíthattak a másikra.Amikor az első "hivatalos" szeánszon voltam és lehívtuk Gergő lelkét,neki is szinte az volt az első mondandója,hogy mi nem csak apa-fia voltunk,hanem barátok is a legjobb barátok...

Nem is tudom,hol és hogyan kezdtek el így alakulni a dolgok.Mi rengeteg időt voltunk együtt,hisz ha nem túráztunk,vagy nem meccseztünk akkor lementünk a kutyussal sétálni nagyokat.Ezeken a sétákon aztán oltári jókat beszélgettünk vagy nagyokat hülyéskedtünk.Persze ugyanez megvolt a túrákon is.Így aztán a sok együtt töltött idő,az azonos érdeklődési kör összekovácsolt minket.Gergő mindig megbízott bennem és biztonságban érezte magát velem,de nekem ő,az ő jelenléte ugyanúgy biztonságot adott.Na meg erőt és magabiztosságot.Persze,hogy barátságba fordult ez a dolog,de ugyanakkor valahol megmaradtunk apa és fiaként is.Így vagy úgy,nagyszerű idők voltak.

Hát mit lehet erre mondani?

Azon az átkozott reggelen tudtam,hogy pótolhatatlan veszteség ért.Persze felfogtam azonnal a dolog súlyát,mégis ami először az eszembe jutott az volt,hogy nem lesz több túránk,nem lesz akivel olyan jókat beszélgessek,hülyéskedjek....hogyan,ha elment a legjobb barátom?Idővel a túrák újra beindultak,de kellett némi idő ehhez és Zolika valahol annyiban átvette Gergő szerepét és van kivel túrázgatom újra és ha olyan jókat nem is ,de azért vele is jókat beszélgetünk.Valahol mindig úgy éreztem,hogy Gergő alakította így a dolgokat odaátról,hogy ne maradjak teljesen egyedül nélküle...

Ma sincs máshogy mint korábban,ahogy mindig is írtam.Számtalan túrán érzem azt,hogy Gergő vezérel ő segít odaátról,elérni vagy épp megmutatni az újabb célt az újabb csodákat.És a mai napig vannak olyan túrák melyek egyes szakaszaint szó szerint a nyomában járok.

Elment a legjobb barátom..

A legjobb barátom elvesztése sok mindenre megtanított.Legfőképp a fájdalom küszöbömet kitolta heted-hét határon is túlra.Hiszen ma már nem igazán fáj semmi...Amiért korábban lelkibajaim lettek volna ma már leszarom.Belémkötnek,leszarják a munkámat,vérig sértenek?Ugyan kérem..ezek nem fájnak.Hogyan is fájhatnának amikor már megtörtént velem a létező legrosszabb dolog...és igazából már nem tud fájdalmat okozni senki és semmi.

Gergő elment és mostanában nem fogom a jeleket odaátról,de mégis érzem valahol,hogy ő velem van.Barátságunk pedig nem csak e világi,hiszen az túlmutat a csillagokon az időn és a fényeken.Biztos vagyok benne,hogy még találkozunk!

Boldog születésnapot kisfiam,bár tudom ez csak ebben a világban számít.De tudd,gondolok rád és ahogy te velem,úgy én is veled vagyok mindörökre.

A nap amikor meghalunk

 Amikor este elindultam aludni jó érzésekkel tettem.Hiszen másnap indult a karácsonyi szabim,úgy voltam vele,hogy semmi gondom nem lesz.Élem a világomat élvezem az életem és majd hétvégén elindulunk egy új kalandra Gergővel...De az új nap nem tartogatott semmi jót.Amikor az oldalamra fordultam nem tudhattam,hogy reggelre meghalunk... Reggel már nem voltunk az élők sorában,én sem... Az események persze úgy alakultak,hogy nekem kellett végigélnem ezt a szituációt,ezt a semmihez sem fogható tragédiát.Hiába élezgettem újra,hiába hívtam a segítséget,neki már mennie kellett.Így rendeltetett.Hiába a sok remek túra,a sok csodálatos élmény a szebbnél szebb és jobbnál jobb napok.Nem voltak olyan erősek,hogy itt tartsák,hogy maradásra bírják...Elment.És én meghaltam vele együtt.

Elment,mert várta a végtelen...

Elment,de neki volt könnyebb.Neki odaát jött a segítség,a megértés a szeretet.Én is meghaltam,de nem vitt át semmi és senki.Nem jött senki a segíthetett volna...na persze jöttek az emberek,a vigasztalások,az együttérzések,részvétek...de olyan segítség ami engem feltámaszhatott volna egyszerűen nem jöhetett,mert nem volt ilyen segítség.Ilyen nem létezett.Még nem találták fel.Azon a napon meghaltunk mind a ketten.Meghalni jó mondják.Pontosabban ami odaát vár az nagyon jó...de aki meghal és itt marad?Itt nem volt fény,nem volt szellemi segítő,nem voltak angyalok...Itt csak fájdalom volt,de olyan amiről nem gondoltam volna soha,hogy ilyen egyáltalán létezhet...

Már csak egy út volt ahová mehetett...(a kép illusztráció)

Gergő csak hazatért.Eleve nem szándékozott sok időt tölteni ebben az eldurvult,önmagából teljesen kifordult világban...Valahol ezt megértem,de...azok a túrák,azok az élmények...persze ezzel nem számolt.Nem gondolta,hogy lesznek azért itt jó dolgok is.Pedig voltak,de nem voltak eléggé erősek,hogy őt itt tartsák...Hazament és már boldog és vár rám.Vár ránk.De nekünk itt nem járt a fény,nem járt a mennyország.Nem jöttek angyalok,legfőképp nem vártak elhunyt hozzátartozóink a kapuban,mert még kapu sem volt...

A végsó állomás...(illusztráció)

A testet elvitték.Nem emlékszem arra sem milyen autóval,pedig lekisértem,ajtót nyitottam..Elvitték felboncolták,majd Tatabányára szállították ahol elhamvasztották,úgy került vissza haza a temetési szertartásra.Persze a lélek már hazatért.Kicsit talán fájlalta elhagyni erre az életre vállalt testét,de jobban fájt neki,hogy látta és átérezte a mi fájdalmainkat.Három éve van már otthon,még újra leszületnie nem kell,de az is eljön majd.Mai tudásommal viszont úgy tudom megvár majd és együtt közösen tervezzük el a szellemi segítőnkkel a következő életet,ami várhatóan sokkal jobb lesz a mostaninál.

Minderre természetesen semmi bizonyítékom sincs,csupán a hit és az a tudás amit a spirituális dolgokba való belemélyülés után szereztem meg.Azon a decemberi napon három éve meghaltunk mindketten.Gergő csak előre ment,otthon berendezni a dolgokat,hogy mire megyek minden klappoljon,,,Az ő mennyországa a fény a béke és a szeretet.Az enyém még itt a sötétség,a durvaság a megkülönböztetés,a szeretet, érzelem nélküli világ...Gergő három éve ezen a napon ment el.Azon a napon mindketten meghaltunk.

Gyula is elment...

Sok ez már mostanság...sorra mennek el életem meghatározó emberei,akik így vagy úgy,de legalább egy ponton keresztezték utamat mély nyomokat hagyva...Gyulával a középiskolában lettünk jóbarátok,a nyolcvanas évek második felében.Aztán már a legjobb barátok lettünk.A középiskolás évek összekovácsoltak minket.Együtt jártuk a csehókat a diszkókat,együtt csajoztunk vagy inkább próbáltunk csajozni.Szinte elválaszthatatlanok voltunk.Együtt mentünk el nyaralni.Hozzá fűzhető ez a sztori is amelyről ezen a helyen írtam.Úgy tűnt elválszthatatlanok leszünk... aztán egyszer valami ostobaságon összevesztünk.Meg nem mondom már min.És ettől a lufi kipukkadt.Hiába próbálgattuk toldózgatni,foltozgatni már nem volt olyan mint eredeti állapotában...

Az évek alatt aztán egyre messzebb kerültünk egymástól.Külön utakon jártunk már.Érdekes volt,hogy pont a velük szembe lévő házba költöztünk...persze akkor ő meg már épp elköltözni készült onnan,de amig szomszédok voltunk át-át járkáltunk egymáshoz.Ám a régi barátságot nem sikerült megújitani.Elköltözött és végérvényesen eltávolodtunk egymástól.
A jelenkornak hála a közösségi oldalak révén,újra tudtunk egymásról,ám csak hébe-hóba írtunk rá egymásra.Úgy tűnt remekül elvagyunk a magunk kis világában.

Nyugodj békében barátom!

Szíven ütött a halálának híre..és sajnos egy kicsit késve is.Így a temetésére nem tudtam kimenni,de itt nyugszik valahol a mi temetőnkben ahol Gergő is...Ám ez a temető óriási.Keresgetem sírját ám egyenlőre nem lelem.Mintha tűt keresgélnék a szénakazalban...

Fiam halála után egyre inkább a spiritualitás világa felé fordultam.Hála ennek és hitemnek ma már biztosan tudom,hogy létezik az "odaát" és az igazság is valóban ott van.

Tudom ma már,hogy mindennek van értelme még a halálnak is.Az ittmaradottaknak azonban ez nem vigasz (főleg ha még fogalmuk sincs róla) és a fájdalom szíven üt (még ha tudsz is róla).Hiszem és tudom,hogy mostmár ő is jó helyen van.

Találd meg odaát a békét a nyugalmat és a boldogságot barátom!