A hajnal hozta és a hajnal vitte

 Nagyjából jó 20-25 perc lehetett napfelkeltéig.Nyár volt,már rövidültek ugyan a nappalok,de azért ez a nap még az év leghosszabb napjai közé sorolható volt.Korán kelt a nap,drukkoltam Gergőnek,hogy napfelkeltéig ide érjen.Kellett ugyan hozzá némi erőfeszítés,de ideért!Azon a nyári nap hajnalán Gergő a világra jött.Ügyes volt,ideért napfelkeltére a hét első napfelkeltéjére.Gyakorlatilag már együtt néztük meg a napfelkeltét vele,hiszen a karomban tartottam.Indultunk egy csodás nagy utazásra.Azonban nem gondoltuk,hogy nem sok időnk adatik...De a hajnal meghozta Gergőt és mi ünnepeltünk,jó érzéssel töltött el a dolog.

A szép hajnalok,azon a nyári napon érték el csúcsformájukat

Még 6921 hajnalunk volt...de aztán a napfelkeltét nem nagyon nézegettük meg,bár előfordulhatott,hogy útban voltunk valahova és a buszból vagy a vonatból éppen látthattuk felkelni a napot.Ám ha a napot nem is láttuk felkelni,csodákban azért nem volt hiány.A 6921 hajnal talán 5-10%-a hozott igazi csodákat.Az élet folyt a maga medrében,nem gondoltuk,hogy közeledünk egy borzalmas hajnal felé.Pedig közeledtünk.Már tél volt a 6921-ik nap hajnalán,a nap pedig már jóval később kelt,valamikor talán háromnegyed hét tájában.Gergőnek pedig jó szokásához híven viharozva kellett volna kihúznia a szobán át,hogy elvégezze kis dolgát.De azon a hajnalon nem jött át senki a szobán...

A szép hajnalok azon a téli napon csődöltek be...

Hiába is drukkoltam volna Gergő ezt a napfelkeltét már lekéste...De ha csak ennyi lett volna a baj,az még belefért volna.A baj az volt,hogy ez az utolsó alkalom lett volna,hogy lássa még a napot felkelni,de az a hajnal még a világosodás előtt elvitte őt...Elment a téli hajnallal együtt,mi pedig itt maradtunk nélküle.A csodák véget értek,a jó elmúlt.Értelmetlenné vált minden.Hiába jönnek-mennek új és újabb hajnalok,már egy sem hozta vissza őt.A hajnali fiút a hajnal vitte el.Ajándék és csoda volt,hogy ha csak rövid időre is,de az életünk része lehetett...

Gergő ma hét éve,hogy elment...

Az utolsó naplemente

 Talán ha jól emlékszem azon a decemberi délutánon elvileg látható volt a naplemente.Ám a sors nem adta meg,hogy megnézzük együtt,hogyan megy le utoljára a nap...Sajnos nekem dolgoznom kellett így nem tölthettük együtt azt a délutánt.Igazából talán sosem mentünk el kifejezetten azzal a céllal,hogy megnézzük a naplementét,mégis talán láttuk az összeset.Kivéve az utolsót.Mikor jöttünk hazafelé a túrákról a vonat vagy a busz ablakából mennyi,de mennyi naplemente suhant el a távolban...és a lenyugvó nap emléke mindig velünk volt.

Az utolsó naplemente Dunaújvárosban

Az utolsó naplemente nem tudhatta,hogy ő az utolsó naplemente.Miként én sem és ő sem tudhatta.Azon a decemberi délutánon lement a nap ahogy mindig szokott,de nem kelt fel többé.Elvitt magával oda ahol nincs szükség naplementékre.Elvitte az álmainkat és a reményeinket is.Én aki itt maradtam,számomra nem volt többé naplemente,hiszen a nap ha nem kelt fel többé akkor ugye le sem nyugodhatott...Engem itt felejtett és hiába kerestem,többé nem ragyogott a napsugár...

Az utolsó naplemente ragyogja be az emlékek tucatjait őrző hídat...

Az a nap még a miénk volt,ha a délutánt nem is tölthettük együtt.Úgy távozott a nap,hogy tudtuk majd reggel visszajön.De nem jött el többé...Máig tartó sötétség borult az én kis világomra amely így persze teljesen összeomlott.Néha még a jövőben itt-ott pislákolt némi fény,de a nap nem kelt fel többé...Pedig a lelkem fényben él,de a sötétben te eltűntél...Nem láthattuk többé a naplementét,nem suhant el a távolban ahogy a vonat ablakából bámulva robogtunk hazafelé..

Megy le a nap Révbérpusztán viszi magával az itteni emlékeket...

De vár még ránk ezernyi naplemente.Visszajövünk még és lesz folytatás.Ilyen remek dolgok mint amiken keresztülmentünk nem halhatnak el csak úgy...Lefogunk születni újra,újra felfog kelni a nap és te itt leszel mellettem.Új utakra indulunk majd és majd elmegyünk oda ahol megcsodálhatunk ezernyi naplementét...

Az utolsó naplemente őrzi emlékedet....

Mint azon a hajnalon...

Az előtte lévő este 1999 július 11-én este jöttem haza a kórházból.Kezdett nyilvánvaló lenni,hogy azon a héten már nem érkezel meg.A vasárnap az utolsó óráit rúgta és vártunk már nagyon.De még nem jöttél,ráérősre vetted a figurát.Persze meghagytam,hogyha mégis érkeznél azonnal telefonáljanak.Mivel nem történt semmi,kissé kimerülve fél tíz után le is feküdtem aludni.Mikor már elaludtam csörgött a telefon.Mégis jössz...Bár szinte biztosra vettem,hogy aznap már nem érsz ide,de az éjszaka valószinűleg igen.Visszaöltöztem hát,hívtam egy taxit és besiettem vissza a kórházba.Már vártam jöttödet,Még nem volt éjfél,úgy voltam vele napkeltéig tuti megérkezel...

Az első utadra készültél...

Ide érkeztél meg...

Elütőtte az óra az éjfélt a naptár pedig 1999 július 12-be fordult.

Az életem legszebb napja következett.

Édesanyád már a szülőszobában vajúdott,nekem meg kint kellett várakozni (még) a folyóson.Hiába jártunk előtte tanfolyamra amely felkészített az apás szülésre,egyenlőre még nem engedtek be.Az ablakon bámultam kifelé a harmadik emeletről,néztem a lenyugodott várost.Aztán egyszer csak szóltak bemehetek.Zöld köpenyt kellett öltenem.

Odabent jöttek a fájások.Én a tanfolyamon tanultak szerint csináltam mindent,mondjuk ebben a helyzetben ott én igazán nem számítottam,sőt a szülész doki szerintem a pokolba kívánhatott,de ez persze engem cseppet sem érdekelt

Hiszen úton voltál....

Az első kép Gergőről,akkoriban nem voltak okostelefonok még,
a kórházban nem nagyon engedtek ekkor fotózni

Nem volt könnyű dolgunk.

Megszenvedtünk mire megérkeztél.Kicsit elhúztad a dolgokat.Odabentre pedig már nem is egy doki kellett hanem három is,mert te félúton meggondoltad magad.Úgy voltál vele végül is ráér még a dolog.
Kicsit még hagy várjon a muter meg a fater.

Szóval kellett egy kis (nagy) segítség,pedig már akkor mondtam,hogy gyere,megyünk majd ezernyi csodát nézni... Két óra is elmúlt,majd három is.Valamikor kevéssel négy után kelhetett a nap,szóltam,hogy addig mindenképp érj ide.

Aztán nem kevés szenvedés után végül is ideértél...

Minden perc ajándék volt veled...

Hajnali 3óra 52perckor megérkeztél.

Rögtön teleordítottad az egész kórházat,persze ekkor ez volt a lehető legjobb dolog ami történhetett.Elvittek megmosdani aztán hoztak vissza.Mivel anyukád teljesen kimerült és pár perc pihenőt és türelmet kért így nekem adtak oda.

A világon elöször én tartottalak a karomban... 

Persze ekkor neked még cseppet sem tetszett,ordítottál mint a sakál,én aztán hiába is nyugtattalak nem akartál még rám hallgatni.Így aztán végre odatettek édesanyád mellé ahol hamarosan megnyugodtál.

Itt voltál napkelte előtt ahogy azt megbeszéltük.

Hajnali 3.52 perckor,52 centivel és 3,55 kg.-os súllyal megérkeztél.

1999 július 12.-e volt.

Indultunk a csodák felé!

A két legpompásabb fickó akikkel összehozott a sors....

Bár visszatudnám tekerni az időt arra a húsz évvel ezelőtti hajnalra,olyan nagyszerű volt minden...Elindultunk és valóban átéltünk ezernyi csodát,olyan élményeink lettek amilyenek nincsenek senki másnak!Ez a blog erről szól,ahol főleg a veled átélt csodákat dokumentálom.Ezért született,hogy maradjon nyoma az emlékezetünkön kivül is,hogyha majd akár én akár te öreg korunkban már némiképp szenilisen leülünk ide,tudjuk és emlékezzünk a csodákra mindörökre....

Ám átkozottul kevés időt kaptunk...

Még mindig várt ránk ezernyi csoda,de elkellett menned....

Kibírhatatlanul fáj a szívem azóta is,de ez a bejegyzés most nem erről szól,hanem az érkezésedről.

Szeretlek kisfiam a mindenségen át is!

Mondani szeretném,hogy Boldog születésnapot,ahogy az elöző években mondtam is,de most hogyan ha nem vagy itt....persze talán itt vagy,hisz érezlek,fogom a jeleket a mai napig.

Te voltál minden kincsem,nélküled semmim sincsen....

Az élményeink felbecsülhetetlenek mint ahogy az az idő is amit veled tölthettem.

Tudom magaddal vitted a sok szép élményt és csak ez számít és a szeretet amely körülragyogja ezeket.

Tudom azt is,hogy majd folytatjuk,hiszen ezt lekommunikáltuk...!

Egyetértesz a kép elötti utolsó mondatommal.Jólvan,jól...

Ma lennél húsz éves....