Elment a legjobb barátom...

 Nem múlhat el úgy ez a nap egyik évben sem,hogy meg ne emlékeznék Gergőről,hiszen ma van a születésnapja.Ma lenne 25 éves,tehát már távolról sem lenne gyerek.Alighanem már túl lenne egy-két barátnőn,az sem elképzelhetetlen,hogy már megálapodott volna,bár őt ismerve azért ez nem túl valószínű...Ő most is inkább járná a hegyeket,az erdőket,kimenne inkább meccsre (ha olyan csapatunk lenne még amiért érdemes kimenni),de persze szelíd természetéből adódóan azért azt sem zárhatom ki,hogy már megállapodott volna egy igazi (nak tűnő) kislány mellett.

Sok-sok mindent megírtam már Gergőről,hiszen ez a blog főleg róla szól még holtában is.Nem tudom,hogy tudok-e még újat írni.De valamit firkantok ide,mert ez ezen a napon semmiképpen sem maradhat el!

Gergő a Vaskapunál,ekkor még három hónapot voltunk együtt...

Kettőnk történetében talán az volt a legszebb,hogy mi nem csak apa-fia kapcsolatban voltunk.Mi szó szerint barátok voltunk,a legjobb barátok.Olyan barátok akik bármikor bármilyen körülmények között számíthattak a másikra.Amikor az első "hivatalos" szeánszon voltam és lehívtuk Gergő lelkét,neki is szinte az volt az első mondandója,hogy mi nem csak apa-fia voltunk,hanem barátok is a legjobb barátok...

Nem is tudom,hol és hogyan kezdtek el így alakulni a dolgok.Mi rengeteg időt voltunk együtt,hisz ha nem túráztunk,vagy nem meccseztünk akkor lementünk a kutyussal sétálni nagyokat.Ezeken a sétákon aztán oltári jókat beszélgettünk vagy nagyokat hülyéskedtünk.Persze ugyanez megvolt a túrákon is.Így aztán a sok együtt töltött idő,az azonos érdeklődési kör összekovácsolt minket.Gergő mindig megbízott bennem és biztonságban érezte magát velem,de nekem ő,az ő jelenléte ugyanúgy biztonságot adott.Na meg erőt és magabiztosságot.Persze,hogy barátságba fordult ez a dolog,de ugyanakkor valahol megmaradtunk apa és fiaként is.Így vagy úgy,nagyszerű idők voltak.

Hát mit lehet erre mondani?

Azon az átkozott reggelen tudtam,hogy pótolhatatlan veszteség ért.Persze felfogtam azonnal a dolog súlyát,mégis ami először az eszembe jutott az volt,hogy nem lesz több túránk,nem lesz akivel olyan jókat beszélgessek,hülyéskedjek....hogyan,ha elment a legjobb barátom?Idővel a túrák újra beindultak,de kellett némi idő ehhez és Zolika valahol annyiban átvette Gergő szerepét és van kivel túrázgatom újra és ha olyan jókat nem is ,de azért vele is jókat beszélgetünk.Valahol mindig úgy éreztem,hogy Gergő alakította így a dolgokat odaátról,hogy ne maradjak teljesen egyedül nélküle...

Ma sincs máshogy mint korábban,ahogy mindig is írtam.Számtalan túrán érzem azt,hogy Gergő vezérel ő segít odaátról,elérni vagy épp megmutatni az újabb célt az újabb csodákat.És a mai napig vannak olyan túrák melyek egyes szakaszaint szó szerint a nyomában járok.

Elment a legjobb barátom..

A legjobb barátom elvesztése sok mindenre megtanított.Legfőképp a fájdalom küszöbömet kitolta heted-hét határon is túlra.Hiszen ma már nem igazán fáj semmi...Amiért korábban lelkibajaim lettek volna ma már leszarom.Belémkötnek,leszarják a munkámat,vérig sértenek?Ugyan kérem..ezek nem fájnak.Hogyan is fájhatnának amikor már megtörtént velem a létező legrosszabb dolog...és igazából már nem tud fájdalmat okozni senki és semmi.

Gergő elment és mostanában nem fogom a jeleket odaátról,de mégis érzem valahol,hogy ő velem van.Barátságunk pedig nem csak e világi,hiszen az túlmutat a csillagokon az időn és a fényeken.Biztos vagyok benne,hogy még találkozunk!

Boldog születésnapot kisfiam,bár tudom ez csak ebben a világban számít.De tudd,gondolok rád és ahogy te velem,úgy én is veled vagyok mindörökre.

Egy kis emberség

 Tegnap írtam Gergő születésnapjáról a "Hiányzol a fényképekről" c.bejegyzésemben.Ahogy itt is mindig megemlékezem a születés és a távozásának napjáról,úgy a legnépszerűbb közösségi oldalon is megszoktam ezt tenni,ami így ugye évi két alkalmat jelent.Júliusban és decemberben.Persze a posztot mindenki láthatta,hiszen nyilvános volt.Így tettek kedvenc futballcsapatunk illetékesei,akik ezt követően felhívtak mondván,hogy nem bánnám-e ha a csapat közösségi oldalán is megemlékeznének Gergőről,mint a csapat egykori törzsszurkolójáról.Természetesen nem vágytam nagy népszerűségre,de egy ilyen kedves gesztus után nem mondhattam nemet.Közöltem posztoljanak nyugodtan és megköszöntem.Csupán egy képet kértek amelyen Gergő a stadionban látható.Ezt elküldtem és nem sokkal ezután ki is tették a megemlékező posztot.Rendkivül emberinek éreztem és hálás vagyok az egyesületnek,hogy ennyire törödik a szurkolóikkal.A telefonban még elbeszélgettünk a csapat jelenlegi helyzetéről és a várható jővőről.Szóval csak azért írom ezt le mert ebben a rendkivüli módon eldurvult embertelen világban nagyon jól esett most egy kis emberség.Köszönet a Dunaújváros FC-nek!

Az égi túrák királya

 Sajnos az életem már szinte csak az emlékezésekről szól,abban a tekintetben,hogy mára már minden vér szerinti szerettem és hozzátartozóm odaát van... Nem is könnyű így.A mostani időszak is az emlékezésé,hiszen 15 éve,2008 februárjának végén "ment haza" vagy ha úgy jobban tetszik távozott Sándor,hogy az égi turistaútakon folytassa azt amiben már itt is király volt.Ha kezdetektől fogva követsz tudod kiről van szó,ha nem akkor elárulom,hogy Sándor az édesanyám öccse volt,magyarul a nagybátyám.Óriási túrázó volt elsősorban a Mecsek volt neki a hazai terepe,de azért persze el járt máshova is.Ő vitt be engem is ebbe a világba a túrázás világába amit soha egy percre sem bántam meg,hiszen ennek köszönhetően élmények százai,de lehet ezrei értek már.És amikor távozunk bizony mi is csak az élményeket visszük magukkal,anyagi dolgokat nem.Ő tanított meg mindenre,ő álltala szerettem meg a Mecseket és lett első számú kedvencem.Neki volt ott az a bizonyos kunyhója ahol nyaralgattam,vagy amely főhadiszállásként szolgált mecseki túráinkhoz.Apámként szerettem és tiszteltem.Tizenöt éve,hogy elmentél barátom.Most rád emlékezem.

Sándor kunyhója

A kunyhó varázsa.A kunyhó amely szememben a világ legcsodálatosabb palotája volt és az is marad mindörökre.Megannyi boldog óra színhelye.Talán sehol máshol nem éreztem magam annyira szabadabbnak és boldogabbnak mint itt azokban az időkben amikor még Sándorral voltunk itt.A kis kulcsosházat Sándorék üzemeltették hosszú éveken át.És amikor Sándor elment a kunyhó vele halt...Hiszen onnantól kezdve a pusztulás útjára lépett a mára már közel 100 éves épület,ha egyálltalán áll még.Soha senki ezután nem viselte úgy a szívén a sorsát mint Sándor,nem volt aki felügyelje,gondozza,karbantartsa.Legutolsó ott jártamkor már az összedölés határán volt.Nem nagyon merek azóta erre túrázni,mert ha már csak hült helyét találom a kunyhónak az olyan lesz mintha szíven dőftek volna...

Egy boldog bulin valahol a Mecsekben.Jobbra Sándor

Sándornak köszönhetően ismertem meg a Kelet-Mecsek számtalan csodáját,olyanokat mint az Óbányai-völgy,a Máré vár,Püspökszentlászló vagy a Zengő.Annak a tudásnak amit átadott ma is sokszor hasznát veszem.Ezt a tudást adtam én is tovább Gergőnek,de ő meg annyira profi volt,hogy összelehetett kötni Sándorral túrázási tudásokat illetően.Sándor 1938-ban született egy csöppnyi alföldi faluban a nagy síkság déli részén.Ez nem borítékolta azt,hogy egyszer majd ő lesz a túrák királya.Ám élete úgy alakult,hogy egy mecseki faluban kötött ki amivel bár akkor még nem tudhatta,de velem is jót tett.Egy fia és egy lánya van,valamint egy nevelt lánya.A fia Svédországban él,a lányok itt abban a mecseki faluban a mai napig.

Egy túrán a sok közül.Balra Sándor

Engem 1982 húsvétján vitt ki először a Mecsek erdőségébe és ezzel döntően alakította a sorsomat.Hiszen ez az esemény meghatározta az életemet.Ennek köszönhetően lettem nagy természetszerető és túrázó.Sokat tanultam tőle,de persze az ő tudásához és profizmusához én soha nem érhettem fel.Mivel emberként is a legjobbak közül való volt én mindig jól éreztem magam a társaságában.Mindig eltudtunk kitűnően beszélgetni,élvezettel hallgattam a történeteit a túrázós kalandjairól.Emlékezetem szerint 2007 novemberében találkoztunk utoljára.Az azóta szintén "hazatért" bátyámmal látogattuk meg az akkor már betegeskedő Sándort.Sajnos a gyilkos kor őt is utolérte,de vagy öt évet harcolt hősiesen ellene és betegen is volt,hogy eljött velünk túrázni.Szervezete 2008 februárjának végén adta fel végleg a harcot.

Odaát is a túrák királya!

Gergővel nem sokat találkozhatott,hiszen Gergő akkoriban cseperedett felfelé amikor Sándor már beteg volt.Ennek ellenére Gergő is őszintén szerette és Sándor is Gergőt.Hárman együtt mindössze egy nagy túrát adott a sors.Bőven van erről szó a blogban más helyeken mint a fentebb leírtakról is.Sándor temetésén megítélésem szerint legalább ezer ember volt.Ez nagy szó egy kis mecseki faluban,de ez is jelzi azt,hogy milyen ember volt.A mai napig emléktúrákat csinálnak minden évben a Kelet-Mecsekben a tiszteletére.Természetesen engem is megérintett a halála.Csináltunk már mi is emléktúrákat a tiszteletére,de terveztünk mi 2018-ban még Gergővel egy mindent átfogó nagy emléktúrát,amelyet egy gyönyörű videóval kívántam volna megfejelni.Ám Gergőnek is haza kellett térnie,így ez az emléktúra soha nem valósult meg.Mónival meg Zolival csináltam aztán egyet még,de ez nem ugyanaz volt.Majd a bejegyzés végére beteszem.Ráadásul ennek még a minősége sem lett valami jó...na de ez a kisebbik baj.

Sándor sírja félévvel a halála után.
Azóta már sírkövet kapott.

Tizenöt éve,hogy elmentél drága barátom.Azóta is az a tudás vezet a túráimon amit tőled tanultam.Jelenlegi spirituális ismereteim szerint úgy tudom,hogy majd újra leszületünk és akikkel úgymondd egy "hullámhosszon" voltunk azokkal újra együtt leszünk majd ismét.Tudom,hogy akkor majd folytatjuk!Sándorral és Gergővel voltam a legjobban egy hullámhosszon ebben az életben és ha csak ezt a két lelket fogom ismerni egy új életben akkor mindent ismerni fogok!De addig is.Úgy tudom odaát is hódolhatunk kedvenc tevékenykedésünknek és mintha valami azt súgná,hogy ott jelenleg is rója útjait a két legnagyobb Sándor és Gergő.Ráadásul együtt!Ide fogok majd csatlakozni mikor én is hazatérek!

Az ezredik napon

 Mi csak túrázni akartunk.Meghódítani újabb és újabb csodákat.Menni végtelen utakon.Végig járni az erdőket a hegyeket vagy éppen a szigeteket.Nem ártottunk mi soha senkinek,nem voltak rossz vagy bántó gondolataink.Nem szemeteltünk,nem tettünk tönkre semmit.Tiszteltük a természetet.Mi csak túrázni akartunk,menni,menni és menni.

Mi csak a meccsekre akartunk kijárni.Drukkolni a csapatunknak,örülni ha győzünk,bánkódni ha kikapunk,de ott lenni a mi kis stadionunkban.

Sosem akartunk gazdagok vagy kiváltságosak lenni,nem voltak nagyra törő kívánságaink.Mi csak élni akartunk így a túráinkkal és a meccseinkkel...

Régóta nem érdekeltek már a rossz dolgok,hiszen a túrák a meccsek mindenre gyógyírok voltak.Nem zavart ha valaki gonosz volt hozzánk,nem számítottak már egykori szerelmek elvesztései sem.Mentünk a végtelen utakon és boldogok voltunk...

Ám ezer napja egy átkozott reggelen minden véget ért.

Vajon miért szakítottak minket el egymástól?Azóta sem értem igazán,még ha belemerültem is ebbe a spirituális világba amely sok mindenre magyarázatot ad.De az igazi miértre nem tud.Miért?Nem voltak nekünk olyan bűneink amelyért így kellett megfizetnünk.Ám tőlünk hatalmasabb erők valószínűleg nem így gondolták.Azon az ezer nappal ezelőtti reggelen én is megsemmisültem.Elmentél és én itt maradtam,de ez a rosszabb... Azt tanultam meg a spirituális dolgokból,hogy mi magunk írjuk a sorsunk könyvét szellemi segítőinkkel karöltve és azért alakulnak úgy a dolgok ahogy mert mindent meg kell,hogy éljünk.Miért így van ez kitalálva?Miért nincs más lehetőség?Ha én vagy mi döntünk a leendő életutunkról akkor miért úgy kell csinálnunk,hogy teletűzdeljük fájdalmakkal.Nincs más alternatíva?A léleknek fejlődnie kell és a fájdalmak megélésével fejlődik a legjobban.Miért?Miért nem a jó dolgokkal?Miért nem a jó megélésével fejlődik a lélek?Nem értem és nem tudom felfogni.Meg,hogy az előző életekből hozott dolgokért is le kell tudni a karmánkat... Azt mondja a spiritualitás,hogy ugye több életet élünk (nagyon is sokat),de az alapvető személyiségünk is megmarad azt hozzuk magukkal életeken át.Ha így van akkor nem lehettünk mi olyan rosszak a korábbi életekben sem,akkor mi a jó fenét kellett most letudnunk?Jó lenne ezekre konkrét válaszokat kapni,hiszen azóta az ezer nappal ezelőtti időpont óta keresem erre a válaszokat,de csak erre az okfejtésre jutottam...

Ezer nap telt el és a külvilág azt látja,hogy jól vagyok és vidám vagyok.Sokat ökörködünk meg minden.Hiszen a túrázásokat nem hagytam abba,bár akkor rendkívül nehezen indultak meg újra,de megindultak mert te is így akartad és még segítettél is ebben.Jókat túrázunk,láttunk és átéltünk számtalan csodát,de ez nem ugyanolyan mintha te is ott lennél... A külvilág a vidámságot látja,hiszen minek traktáljak bárkit is a szenvedéseimmel.Egy-két barát az aki megérti miről van szó.Mert azt senki sem látja,hogy olykor bizony összeroppanok a kínzó hiányodtól,hogy megszakad a szívem ha arra gondolom mi történt veled,mennyire megijedhettél amikor ez történt veled és én nem tudtam ott lenni melletted,hogy segítsek...De nem számít mit gondol a külvilág,teljesen érdektelen.Nem ez a baj,a baj az,hogy ezer napja már,hogy elmentél...

A túrák ahogy ez a blog is tanúsítja sok helyen,úgy alakulnak,hogy valamilyen formában a mai napig köthetőek hozzád.Vagy ugyanoda jutok vissza ahol veled is mentünk,vagy régi álmaink,terveink valósulnak meg.Például ez a lassan elmúló nyár is éppen erről szólt.Az az infó jön odaátról,hogy te mindig ott vagy velem a mai napig is minden túrán.Sokszor érzem is ezt,hiszen jeleket,jelzést fogok odaátról.Hiszem,hogy így is van.

A világ nagyon rossz irányba fordult el.Az emberek végtelen gyűlölettel vannak teli,gondolom te ez elöl menekültél el,hiszen ez a mi érzésvilágunkkal összeegyeztethetetlen.Nagyon sokszor eszembe jut,hogy ennek itt én sem akarok annyira részese lenni,de ez van.Nekem még maradnom kellett.

Mi csak túrázni akartunk és meccsekre járni.Nem vágytunk mi semmi másra.De elszakítottak minket egymástól és megfosztottak ezen dolgok együtt megélt örömeitől.Ezer napja azon a reggelen minden véget ért.Én még itt vagyok a célját nem igazán tudom miért,hiszen egy-két emberen kívül senki sem figyel rám,senkinek sem számítok.Más nem maradt,ameddig bírom és ad az ég erőt hozzá folytatom a túrázásokat,hiszen már a meccsektől is megfosztottak a gonosz emberek.Járom a világot ahogy veled,hiszek benne,hogy ott vagy velem most is.Hiszek mindenben,hogy nem hagytál egyedül és aki hisz az sohasem menekül...

Ezer napja,hogy elmentél kisfiam.

Hiszek a csodában...

Túra a Mennyországba

Az elmúlt hétvégén nem voltunk sehol mivel azt családi tragédia árnyékolta be.

Apósom gondolt egyet és indult el egy túrára a Mennyországba.

Hogy úgy mondjam,ezzel lényegébe mindent el is mondtam róla ami az ő és a túrák kapcsolatát illeti.Nagyon nem is tudok róla olyasmit írni amivel "kiérdemelné",hogy bekerüljön a túranaplóba.Természtesen persze kiérdemli,hiszen így vagy úgy,de az életem része volt.Mielőtt a nagy túrára indult volna alaposan megszenvedett,hiszen nagyjából két éven át készült rá...na persze nem önszántából.Az istenverte rák őt is fokozatosan felfalta.Vagy,hogy finomabban fogalmazzak - fokozatosan készítette fel a nagy túrára...

Indulás a nagy kalandra...

 Azon gondolkodom milyen túrázással kapcsolatos emlékeim lehetnek róla,de bárhogy erölködöm nem jut eszembe ilyesmi,mert nincs ilyen.Akkor talán valami természettel kapcsolatos élmény?Itt már eszembe jut valami: kint voltunk a telken valamikor az ezredforduló tájékán,amikor is az öreg gondolt egyet és tűzet rakott...Nem volt egy szerencsés ötlet a harmincöt fokban...Sikerült is leégetnie a szomszéd lucernásának felét...

De volt még ennél is szebb kapcsolata a természettel: szintén az ezredfordulótájt amikor is lezúgott a körtefáról.Meg is csókolta az édes anyaföldet...

Valószinüleg akad még egy-két emlék,de ezek most nem jutnak eszembe.

Ahová nem vezetnek jelzett utak - mégis mindenki odatalál...

Az öreg a kis telkén megtermelte a magának való kis borát amit aztán minden évben sikeresen el is pusztitott.Konok egy ember volt,de a lelke mélyén mégis jólelkű.

Azhiszem esély sem volt rá,hogy közelebbi barátságba kerüljünk valaha is mert teljesen mások voltunk,de próbáltam tisztelni benne az embert.

Az utolsó két év küzdelmeiért nagyon megsajnáltam.Nem ő volt a világ legjobb embere,de ezt nem érdemelte és azon amin keresztülment még az ellenségemnek sem kivánom.

A hösies küzdelemben végül is alulmaradt.Nem győzhetett hiszen esélye sem volt....

Remélhetőleg odát minden happy...

Nem ő a túrnaplóm főszereplője,sőt szinte mellékszereplöje sem volt soha.

Mégis úgy illett pár sor erejéig megemlékezzek róla.Hát így sikerült.

Két évnyi szörnyű szenvedés után 67 évesen szombat reggel örökre elaludt...

Vagyis elindult a nagy túrára.

Nyugodj békében öreg!

Rockenbauer emlékére és az Országos Kéktúra története

Már sokszor írtam ebben a blogban Rockenbauer Pálról,meg is emlékeztem róla tavaly halála és idén születése napján.Most kerek évforduló van.Alap,hogy most is megemlékezem,hiszen tisztelői közé tartozom.Tavalyi bejegyzésem egy éven keresztül vezette a nézettségi listámat,ez persze nem az én,hanem az ő érdeme.

Bizony már harminc éve,hogy elment,azon szoktam gondolkodni merre lehettem amikor ő az örök túramezőkre távozott.A hideg nyirkos 87-es novemberben valószinüleg otthon lehettem 17 évesen...de abban az évben sokfelé jártunk és valahol mi is pont a Mecsekben lehettünk akkor amikor a Kelet-Mecseki részt forgatták,persze mit tudtam én akkor ki az a Rockenbauer,pedig összefutni vele,velük a Máré várában egészen fantasztikus élmény lehetett volna...

Emléktábla Kiskunfélegyházán

Rockenbauer Pálra legtöbben valószínűleg a Másfélmillió lépés Magyarországon című filmsorozatból emlékeznek: 1978 júliusában az Országos Kéktúra útvonalát bejárva mutatta be a lelkes filmes csapat a hazai tájak és nemzetünk rejtett értékeit. Az út során neves magyar szakemberek segítették az egyes tájak kialakulásának és egy-egy természeti képződménynek a bemutatását. Az adott területet az ott élő emberek hozták a nézők szívéhez közelebb, akik őszintén meséltek otthonukról, környezetükről, munkájukról. A sorozat népszerűségét emelte, hogy Sinkó László Kossuth- és Jászai-díjas színész, a sorozat narrátora is részt vett a túrán.

1987-ben már javarészt megvolt a sorozat folytatása – „…és még egymillió lépés” címmel –, de a befejezését már nem érhette meg. A halál váratlanul ragadta el, a kopjafa az ő emlékére áll ezen a helyen a Naszályon. A zengővárkonyi szelídgesztenyésben nyerte el végső nyugalmát, ahol annyi kellemes órát töltött el.

Sírja Zengővárkonyban a Szelídgesztenyésben

Amikor erre járok mindig tiszteletemet teszem 

Gergő fiam amikor elöször járt itt

A magyar televíziós természetfilmezés egyik legkiemelkedőbb alakja 1933. január 14-én született Budapesten, és 1987. november 26-án Katalinpuszta mellett hunyt el. Biológusként diplomázott, de széles körű irodalmi, természettudományos, szociográfiai és kultúrtörténeti műveltségre tett szert, amit már a Magyar Televízió 1956-os indulásától, a köz érdekében tudott kamatoztatni. A televízió volt első és egyben utolsó munkahelye. Szerkesztőként és rendezőként főleg ismeretterjesztő és természetfilmek készítésében vállalt szerepet, amelynek során mind az öt kontinenst bejárta, és sokat tett a magyar hegymászás népszerűsítéséért is.

A gyermekosztály rovatvezetőjeként neve hamar ismertté vált, népszerűségét latba vetve küzdött, hogy a televíziónézők minél több ismeretet szerezhessenek a Föld országairól és hazájukról. A mediterráneumtól az Antarktiszig bejárta a világot, és olyan tudást adott át, amit akkoriban másképp nem lehetett volna megszerezni. Tudós volt, ugyanakkor kiváló sportember is, aki nem ismert munkája elé gördülő akadályt, legyen az barlang, hegy vagy sivatag. Erről tanúskodik 1976-ban készült Kilimandzsáró című filmje a fekete kontinens legtetejére vezető expedícióiról. „A napsugár nyomában” 13 részen keresztül vezet körbe Földünkön, s bár Rockenbauer legnagyobb fájdalmára a képek minősége hagy kivánnivalót maga után, mégis csoda, hogy mindössze hatezer dollárból készült el.

Kopjafája a Naszályon ahol elhunyt...

Az Országos Kéktúra nemcsak hazánk, de Európa első hosszútávú turistaútja is. Útvonalának végső kialakulása szervesen összefügg Rockenbauer Pál életével és munkásságával. 1938-ban, Szent István király halálának 900. évfordulójára készült el az akkor még 910 kilométeres út dr. Cholnoky Jenő kezdeményezésére. Tíz év alatt, 1928 és 1938 között Sümegtől a Nagy-Milicig festették fel a kék jelzést, és az 1938-as, ünnepi nyitótúrát Szent István-vándorlásnak keresztelték el. A háborút követően 1952-ben keltették új életre a mozgalmat, és ebben az évben adták át az első jelvényt a kéktúra teljesítéséért, amit mára több mint háromezren birtokolnak.

Mindig jóleső érzéssel tölt el a kék jelzés látványa...

Később, a hetvenes években meghosszabbították az utat az osztrák határ menti Velem községig. Az évtized végén Rockenbauer Pál a Magyar Televízió forgatócsoportjával vágott neki az útnak, és Másfélmillió lépés Magyarországon címmel forgatott útifilmjük mérföldkővé vált az Országos Kéktúra történetében. Hét évvel később ismét útra keltek, és az akkori nyugati végpontból elindultak dél felé, hogy a maguk választotta úton előbb a Dél-dunántúli Kéktúra nyugati végpontját, Kaposvárt, majd onnan ezen az úton haladva érjék el Szekszárdot „még egymillió lépés” megtétele után. Ez a szakasz 1989-től vált az útvonal szerves részévé „Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra” néven. Ezzel egy időben, a filmsorozat Rockenbauer Pál emlékének dedikált folytatása, a Kerekek és lépések kapcsán megszületett a terv az út további bővítésére. 1992-ben felfestették az Alföldi Kéktúra első szakaszát is. A keleti megyék egymás után csatlakoztak saját útvonalukkal, míg a millecentenárium évére, 1996-ra elkészült a hatalmas kör, összeért a kék út nyugati és keleti vége, teljes egésszé formálva ezzel az Országos Kéktúrát.

Emlékfája a Vértesben

Gergővel itt

Tisztelet itt is a legnagyobbnak!

Fiammal már mindhárom fő helyen jártunk ahol kellően örzik emlékét.Ugye a zengővárkonyi sírhoz mindenkinek aki kicsit is benne van a túrázás világában alap,hogy legalább egyszer életében eljöjjön ide.Jártunk a Naszályon a kopjafánál ahol meghalt és jártunk a Vértesben a Rockenbauer emlékfánál is.Jó lenne egyszer még eljutni a Nagy Milicre is ahonnan kiindult az egész történet...

Rockenbauer emléke örök.Sorozata pedig végig kiséri életünket.
Isten adjon neki szép utat!

Rockenbauer Pál 1933 január 14 - 1987 november 26.