Két nap az élet

 Fura dolog az osztályozó.Az égig emelhet,kaput nyithat egy magasabban jegyzett ligába,de tönkre is tehet egy egész évet.

Az asztalnál ülő futballhoz fabatkát sem értő nagyurak nagy találmánya.A mai napig nem tudják úgy leszervezni a magyar 

bajnokságok menetét,hogy egy bajnok alanyi jogon indulhasson egy magasabb ligában.

Egész tavasszal ott voltunk a csapatunk minden meccsén amely megnyerte a bajnokságot,de nem indulhat alanyi jogon a felsőbb ligában.Újra osztályozót kell játszanunk.Amely lutri.Vagy sikerül,vagy nem.A hétvégi és a jövő hétvégi meccseken dől ez el.Addig is álljon itt,hogyan alakult városunk csapatának osztályozói a történelemben.

Az a bizonyos első osztályózó 1983-ban

Mióta én követem és szurkolok a helyi csapatnak öt alkalommal volt osztályozó.

A mérleg pedig negatív...Kétszer sikerült,háromszor pedig nem.

Az elsőre az 1982/83-eas idény végén került sor.A már akkori nagyurak is olyan remekül megszervezték a bajnoki kiírást,hogy 1982-ben az NB II.-ből hatodik helyezést elérve is kiestünk az NB III.-ba (akkor Területi bajnokságba)!Más kérdés,hogy az utolsó fordulóban pár ellenfél hathatós bundája is közrejátszott ebben...Na,de akkor az első öt maradt benn az NB II.-ben,mi pedig 82 őszét már a harmadik ligában kezdtük.A bajnokságot nagy fölénnyel,helyenként látványos játékkal sikerült megnyerni.Hála az akkor hatcsoportos bajnokságnak osztályozóra kényszerültünk.Ráadásul összesorsolták a két legerősebb gárdát a Dunaújvárost és a Veszprémet (akkor még Bakony Vegyészt).Az első találkozóra Veszprémben került sor és ötezer néző előtt némi meglepetésre 2-0 arányban leszívtunk.Ez nem szegte kedvét a dunaújvárosi drukkereknek.A visszavágóra Dunaújvárosban 10 ezer (!) ember ment ki.Köztük jómagam is.Minden eddigi idők legjobb meccse volt...és a Dunaújváros rendes játékidőben ledolgozta a hátrányát!Kétszer 15 perces hosszabítás következett,elképesztő izgalmak közepette.Bár voltak lehetőségeink,nem sikerült belőni azt a gólt amely az NB II.-be való jutást jelentette volna.Tizenegyesek következtek ahol....elbuktunk.Óriási kimondhatatlan hatással volt rám a mérkőzés,kisgyerekként ott sírtam a régi Kohász stadion lelátóján.Hatalmas trauma volt...

Így a 83-as ősz is a harmadik ligában talált ránk.A bajnokságot most is megnyertük ha nem is akkora fölénnyel mint egy évvel korábban.Annyiból szerencsésebbek voltunk,hogy a szegedi Délép SC "személyében" nem a legerősebb ellenfelet kaptuk ezúttal.Az első mérkőzésre Szegeden került sor ahová szurkolói busszal lementünk mi is.Kétezer néző előtt úgy tűnt megismétlődik az egy évvel korábbi veszprémi mérkőzés,hiszen a Délép már 2-0-ra vezetett.Hát megint elbukunk? Aztán a 86.percben góllá érett a fölényünk és sikerült egy gólt szereznünk.A 2-1-es vereség azt jelentette,hogy otthon elég 1-0-ra győznünk.Akkoriban még számitott az idegenben szerzett több gól.A hazai mérkőzésre ismét megtelt a stadion,újra 10 ezer néző szorongott a lelátón!Nem volt olyan jó meccs mint az egy évvel ezelőtti Veszprém elleni,de izgalmakban nem volt hiány.Sokáig 0-0 volt az állás.Hiába voltunk fölényben nem sikerült megszerezni azt az egy gólt.A csereként beállt Mártait aztán a 80.percben a tizenhatoson belül buktatták.Tizenegyes! A büntetőhöz az a Gróf András állt aki jelenleg a Dunaújváros edzője.Félve néztünk oda,de Gróf nem hibázott és a hálóba lőtte a labdát! Megvan!Szűk 10 perc volt hátra csak az eredmény tartására kellett figyelni.Évekkel később Mártai egy beszélgetés alkalmával megemlítette,hogy akkor ott a 16-son belül nem ért hozzá a kapus!De vissza 1984-be.A Délép mindent egy lapra téve elkezdett rohamozni mi pedig beszorultunk.Aztán a végén egy kontra alkalmával Ress Józsi feltette az i-re a pontot és betalált a Délép kapujába,2-0! Sikeres osztályozó.Mehettünk végre az NB II.-be.

Szegeden 84-ben

Hat év telt el,jöhetett az újabb osztályozó.Az NB II.Nyugati csoportjának másodikjaként az NB I.leggyengébb nem kieső csapatával kellett osztályzót játszanunk az NB I.-ért .Ez az osztályozó kimaradt az életemből mégpedig azért mert katona voltam.Ellenfelünk a Debreceni VSC volt az első meccs nálunk Dunaújvárosban volt.Ugyanaz a Gróf lőtte a gólunkat aki pár éve hősként vonult be a helyi foci történelmébe.Azonban ez is kevés volt,mert a hazai 1-1-es döntetlen után Debrecenben 1-0 arányban kikaptunk és nem sikerült a feljutás.Mint a hazain,mint a debreceni mérkőzésen 4-4000 néző volt.

Hét év telt el a következő osztályzóig és ekkor már az NB I.-be jutásért kellett osztályozót játszani!Mégpedig újra az NB I.leggyengébb nem kiesőjével az akasztói Stadler FC-vel!Ezúttal hazai pályán kezdtünk és 9000 néző most is ott volt az utolsó éveit élő Kohász stadionban 97 nyarán.Bűn rossz mérkőzés volt a párharc első felvonása.Nem is játszott jól az Újváros.Végül a 2-2-es döntetlen és a csapat gyatra játéka nem sok jót ígért a visszavágóra... Nem tudom miért,talán mert nem bíztunk már benne,de nem mentünk el az akasztói visszavágóra.Pedig bejuthattunk volna az ekkor még híres Stadler stadionba.Háromezer ember ment ki a visszavágóra amelyet a Stadler 2-1 arányban megnyert nővelve ezzel elbukott osztályozóink számát.

Eltelt 16 év mire jött a következő osztályozó.Ekkor már a Dunaújváros PASE néven futott a helyi foci.Újra az NB II.volt a tét.A Soproni VSE csapatát kaptuk.Újra itthon kezdtük az összecsapást.Mindössze 2200 néző volt kinn a mérkőzésen és szintén egy görcsös döntetlen született csak.Az 1-1-es eredmény nem sok jót ígért ugyan a visszavágóra,de mindenki érezte a mi csapatunkban több van ennél.Közben kiderült,hogy vesztes osztáyozó esetén is feljutunk majd...De a soproni visszavágót megtudtuk nyerni 1-0 arányban.Jöhetett újra az NB II.!

Eddig tehát két sikeres és három elbukott osztályozó van a dunaújvárosi foci történetében.

A jelenegi csapat,vajon sikerül-e az osztályváltás?

Most "csak" az NB III.-ért osztályozunk,de ez is fontos mérföldkő lehet.Siker esetén elindulhat egy pozitív irányú folyamat,ami el is indult már,de az,hogy teljesebb legyen ehhez kellene ez a siker.Ha elbukunk félő,hogy örökre elhalhat a foci a városban.Tehát hiába csak NB III.-ért megyünk a tét ennél sokkal nagyobb!

Hogy mi lett az osztáyozó végkimenetele,majd a Véget érő szezon bejegyzésemben számolok be,ha már mindeezeken túl leszünk.

A kétezredik nap

Kétezer nap...Kétezer egy napja még itt voltál,tervezgettük a következő túrát.Ám eljött a kegyetlen másnap és minden álmunk véget ért.Már kétezer nap....kétezer nap az annyi mint öt és félév.Nem gondoltam,hogy újra tudom kezdeni.Nem goldoltam,hogy erős vagyok.De nem is vagyok az.Bár úgy tartja a mondás,nem tudhatod mennyire vagy erős amíg erősnek lenned az egyetlen lehetőséged...Kétezer nap és újrakezdés.Nem számoltam meg,de alighanem száz körül lehet a túrák száma azóta.Száz túra.Nélküled.Hogy voltam képes erre?Hogy lehetettem képes erre?Száz túra,ezernyi csoda...nélküled.Én ezt veled akartam átélni,megmutatni neked.Valószinű ha maradsz még ennél is többre lettünk volna képesek,mert ketten együtt voltunk igazán erősek.

 Kétezer nap.Valószínű sokkal több meccsre mentünk volna.De látod a meccsek is véget értek,a csapat kiesett...de tudom veled ott lettünk volna még a legnagyobb vereségnél is.Annyi minden így elmaradt...már biztos felmentünk volna egy válogatott meccsre is...de veled ugyanúgy megmásztuk volna a Kékestetőt,eljutottunk volna a Megyer-hegyi tengerszemhez,visszatértünk volna Somoskőre,hajókáztunk volna a Balatonon és bejártuk volna a nagyobb városokat.De nincs ha,nincs olyan,hogy mi lett volna.Elmentél mert valamiért így rendetetett és írhatok én ide bármit attól már nem fog változni semmi.Talán igaz lesz az ami eljutott hozzám,hogy következő életünkben folytatjuk majd és sokkal több időt kapunk!

Kétezer napja,hogy elmentél kisfiam.A szívem és a lelkem azóta is vérzik...

A nap amikor meghalunk

 Amikor este elindultam aludni jó érzésekkel tettem.Hiszen másnap indult a karácsonyi szabim,úgy voltam vele,hogy semmi gondom nem lesz.Élem a világomat élvezem az életem és majd hétvégén elindulunk egy új kalandra Gergővel...De az új nap nem tartogatott semmi jót.Amikor az oldalamra fordultam nem tudhattam,hogy reggelre meghalunk... Reggel már nem voltunk az élők sorában,én sem... Az események persze úgy alakultak,hogy nekem kellett végigélnem ezt a szituációt,ezt a semmihez sem fogható tragédiát.Hiába élezgettem újra,hiába hívtam a segítséget,neki már mennie kellett.Így rendeltetett.Hiába a sok remek túra,a sok csodálatos élmény a szebbnél szebb és jobbnál jobb napok.Nem voltak olyan erősek,hogy itt tartsák,hogy maradásra bírják...Elment.És én meghaltam vele együtt.

Elment,mert várta a végtelen...

Elment,de neki volt könnyebb.Neki odaát jött a segítség,a megértés a szeretet.Én is meghaltam,de nem vitt át semmi és senki.Nem jött senki a segíthetett volna...na persze jöttek az emberek,a vigasztalások,az együttérzések,részvétek...de olyan segítség ami engem feltámaszhatott volna egyszerűen nem jöhetett,mert nem volt ilyen segítség.Ilyen nem létezett.Még nem találták fel.Azon a napon meghaltunk mind a ketten.Meghalni jó mondják.Pontosabban ami odaát vár az nagyon jó...de aki meghal és itt marad?Itt nem volt fény,nem volt szellemi segítő,nem voltak angyalok...Itt csak fájdalom volt,de olyan amiről nem gondoltam volna soha,hogy ilyen egyáltalán létezhet...

Már csak egy út volt ahová mehetett...(a kép illusztráció)

Gergő csak hazatért.Eleve nem szándékozott sok időt tölteni ebben az eldurvult,önmagából teljesen kifordult világban...Valahol ezt megértem,de...azok a túrák,azok az élmények...persze ezzel nem számolt.Nem gondolta,hogy lesznek azért itt jó dolgok is.Pedig voltak,de nem voltak eléggé erősek,hogy őt itt tartsák...Hazament és már boldog és vár rám.Vár ránk.De nekünk itt nem járt a fény,nem járt a mennyország.Nem jöttek angyalok,legfőképp nem vártak elhunyt hozzátartozóink a kapuban,mert még kapu sem volt...

A végsó állomás...(illusztráció)

A testet elvitték.Nem emlékszem arra sem milyen autóval,pedig lekisértem,ajtót nyitottam..Elvitték felboncolták,majd Tatabányára szállították ahol elhamvasztották,úgy került vissza haza a temetési szertartásra.Persze a lélek már hazatért.Kicsit talán fájlalta elhagyni erre az életre vállalt testét,de jobban fájt neki,hogy látta és átérezte a mi fájdalmainkat.Három éve van már otthon,még újra leszületnie nem kell,de az is eljön majd.Mai tudásommal viszont úgy tudom megvár majd és együtt közösen tervezzük el a szellemi segítőnkkel a következő életet,ami várhatóan sokkal jobb lesz a mostaninál.

Minderre természetesen semmi bizonyítékom sincs,csupán a hit és az a tudás amit a spirituális dolgokba való belemélyülés után szereztem meg.Azon a decemberi napon három éve meghaltunk mindketten.Gergő csak előre ment,otthon berendezni a dolgokat,hogy mire megyek minden klappoljon,,,Az ő mennyországa a fény a béke és a szeretet.Az enyém még itt a sötétség,a durvaság a megkülönböztetés,a szeretet, érzelem nélküli világ...Gergő három éve ezen a napon ment el.Azon a napon mindketten meghaltunk.

Az ezredik napon

 Mi csak túrázni akartunk.Meghódítani újabb és újabb csodákat.Menni végtelen utakon.Végig járni az erdőket a hegyeket vagy éppen a szigeteket.Nem ártottunk mi soha senkinek,nem voltak rossz vagy bántó gondolataink.Nem szemeteltünk,nem tettünk tönkre semmit.Tiszteltük a természetet.Mi csak túrázni akartunk,menni,menni és menni.

Mi csak a meccsekre akartunk kijárni.Drukkolni a csapatunknak,örülni ha győzünk,bánkódni ha kikapunk,de ott lenni a mi kis stadionunkban.

Sosem akartunk gazdagok vagy kiváltságosak lenni,nem voltak nagyra törő kívánságaink.Mi csak élni akartunk így a túráinkkal és a meccseinkkel...

Régóta nem érdekeltek már a rossz dolgok,hiszen a túrák a meccsek mindenre gyógyírok voltak.Nem zavart ha valaki gonosz volt hozzánk,nem számítottak már egykori szerelmek elvesztései sem.Mentünk a végtelen utakon és boldogok voltunk...

Ám ezer napja egy átkozott reggelen minden véget ért.

Vajon miért szakítottak minket el egymástól?Azóta sem értem igazán,még ha belemerültem is ebbe a spirituális világba amely sok mindenre magyarázatot ad.De az igazi miértre nem tud.Miért?Nem voltak nekünk olyan bűneink amelyért így kellett megfizetnünk.Ám tőlünk hatalmasabb erők valószínűleg nem így gondolták.Azon az ezer nappal ezelőtti reggelen én is megsemmisültem.Elmentél és én itt maradtam,de ez a rosszabb... Azt tanultam meg a spirituális dolgokból,hogy mi magunk írjuk a sorsunk könyvét szellemi segítőinkkel karöltve és azért alakulnak úgy a dolgok ahogy mert mindent meg kell,hogy éljünk.Miért így van ez kitalálva?Miért nincs más lehetőség?Ha én vagy mi döntünk a leendő életutunkról akkor miért úgy kell csinálnunk,hogy teletűzdeljük fájdalmakkal.Nincs más alternatíva?A léleknek fejlődnie kell és a fájdalmak megélésével fejlődik a legjobban.Miért?Miért nem a jó dolgokkal?Miért nem a jó megélésével fejlődik a lélek?Nem értem és nem tudom felfogni.Meg,hogy az előző életekből hozott dolgokért is le kell tudni a karmánkat... Azt mondja a spiritualitás,hogy ugye több életet élünk (nagyon is sokat),de az alapvető személyiségünk is megmarad azt hozzuk magukkal életeken át.Ha így van akkor nem lehettünk mi olyan rosszak a korábbi életekben sem,akkor mi a jó fenét kellett most letudnunk?Jó lenne ezekre konkrét válaszokat kapni,hiszen azóta az ezer nappal ezelőtti időpont óta keresem erre a válaszokat,de csak erre az okfejtésre jutottam...

Ezer nap telt el és a külvilág azt látja,hogy jól vagyok és vidám vagyok.Sokat ökörködünk meg minden.Hiszen a túrázásokat nem hagytam abba,bár akkor rendkívül nehezen indultak meg újra,de megindultak mert te is így akartad és még segítettél is ebben.Jókat túrázunk,láttunk és átéltünk számtalan csodát,de ez nem ugyanolyan mintha te is ott lennél... A külvilág a vidámságot látja,hiszen minek traktáljak bárkit is a szenvedéseimmel.Egy-két barát az aki megérti miről van szó.Mert azt senki sem látja,hogy olykor bizony összeroppanok a kínzó hiányodtól,hogy megszakad a szívem ha arra gondolom mi történt veled,mennyire megijedhettél amikor ez történt veled és én nem tudtam ott lenni melletted,hogy segítsek...De nem számít mit gondol a külvilág,teljesen érdektelen.Nem ez a baj,a baj az,hogy ezer napja már,hogy elmentél...

A túrák ahogy ez a blog is tanúsítja sok helyen,úgy alakulnak,hogy valamilyen formában a mai napig köthetőek hozzád.Vagy ugyanoda jutok vissza ahol veled is mentünk,vagy régi álmaink,terveink valósulnak meg.Például ez a lassan elmúló nyár is éppen erről szólt.Az az infó jön odaátról,hogy te mindig ott vagy velem a mai napig is minden túrán.Sokszor érzem is ezt,hiszen jeleket,jelzést fogok odaátról.Hiszem,hogy így is van.

A világ nagyon rossz irányba fordult el.Az emberek végtelen gyűlölettel vannak teli,gondolom te ez elöl menekültél el,hiszen ez a mi érzésvilágunkkal összeegyeztethetetlen.Nagyon sokszor eszembe jut,hogy ennek itt én sem akarok annyira részese lenni,de ez van.Nekem még maradnom kellett.

Mi csak túrázni akartunk és meccsekre járni.Nem vágytunk mi semmi másra.De elszakítottak minket egymástól és megfosztottak ezen dolgok együtt megélt örömeitől.Ezer napja azon a reggelen minden véget ért.Én még itt vagyok a célját nem igazán tudom miért,hiszen egy-két emberen kívül senki sem figyel rám,senkinek sem számítok.Más nem maradt,ameddig bírom és ad az ég erőt hozzá folytatom a túrázásokat,hiszen már a meccsektől is megfosztottak a gonosz emberek.Járom a világot ahogy veled,hiszek benne,hogy ott vagy velem most is.Hiszek mindenben,hogy nem hagytál egyedül és aki hisz az sohasem menekül...

Ezer napja,hogy elmentél kisfiam.

Hiszek a csodában...

Az ötszázadik nap

Megboldogult testvérem,aki azóta szintén jobb létre szenderült sajnos,anno azt mondta,hogy mindig az első a nehéz.
Az első karácsony szerettünk nélkül,az első újév,az első húsvét,az első szülinap,az első évforduló stb.Belátom teljesen igaza volt.Valóban így történt,az első nap,az első hónap,karácsony,az első év...és így tovább.A helyzet annyiban változott,hogy bár a fájdalom nem múlt el,ahogy soha nem is fog elmúlni,de az idők sodrásával megtanultam a fájdalommal együttélni.A fájdalom ami a leghűségesebb dolog hozzám az életben,ez nem hagy el,ettől nem kell tartanom.Most,hogy elértük az ötszázadik napot sem enyhül.Egyszerüen csak megtanultam elviselni.Az űr amit Gergő maga után hagyott továbbra is meghatározza az életemet.Bár a külvilág nem látja,hisz sokat nevetek vagy inkább csak mosolygok,sokat ökörködöm még így az ötödik ikszet átlépve is,de ahogy mondani szokták,estére egyedül maradok a lelkemmel.Hát igen...immár ötszáz napja,hogy Gergő elment....

Ha el is mentem itt leszek veled,leszek a lelkeden aranykeret....

Nem sok minden van,amit még nem írtam le ezzel kapcsolatban,hiszen ez a blog Gergő blogja én lényegében csak folytatom.Ez most is róla szól,az ő örökségét és emlékét ápolja.Ugye esett már szó spirituális "utazásaimról" amik nagyon sokban segített a nehéz időkben és segítenek a mai napig is.Bár az utóbbi időkben egy kicsit talán hanyagolva lettek ezek részemről,hiszen az új kiskutyus és a munka,az agyi fáradtságok annyira lekötöttek az elmúlt hetekben,hogy ritkán jutott időm spirituálisan utazni.Persze ezen majd igyekszem javítani,hiszen szüksége van a lelkemnek ezen irányú megnyugvásra.

Hold fényén suhanva őrzöm álmodat,hisz tudom mindig is téged vártalak...

Olyan élményeket kaptunk mi ketten közösen,hogy szinte érezhető volt,hogy ezek nem sokáig tarthatnak (ki tudja miért?).Valahogy éreztem végig,hogy a levegőben van,hogy ezek nem tartós dolgok.Annyira szuper és nagyszerű volt minden,minden egyes túra,minden meccs,de minden séta is,hogy volt,hogy azt éreztem ez valami felsőbb erő által irányitott ajándék,de csak rövid időre szól.Arra azonban nem számítottam,hogy ennyire rövid időre...Az első szeánszkor a médium azt mondta nekem,hogy Gergő nem akart leszületni,az utolsókor viszont már olyan infó jött,hogy Gergőnek is hiányoznak ezek az élmények.Azthiszem ez mindent elmondd....

Adj jelet ha érzed,van elég erőd,hogy szórd ami jó s nincs félnivaló...

Na de ennél jobban most nem akarom beleásni magam és az olvasót a spirituális dolgokba.Csak ez az ötszázadik nap és megszoktam ilyen százas napokon (is) emlékezni a kisfiamról.Április vége van,ilyenkor minden évben a Mecsekben toltuk... idén hála ennek a koronavírusnak még ettől is meg lettem fosztva... A legfontosabbat amire Gergő kért,a túrázásokat nem hagytam abba.Ezek az elmúlt ötszáz napban is folytatódtak.Bár  -ezt is leírtam már sokszor- semmi sem olyan mint régen,mint amikor Gergővel keltünk csodásabbnál csodásabb útakra...

Ha elmész majd egyszer s talán nem látlak már,szívemnek melegét vidd el magaddal,halld az imám...

Szóval a shownak folytatódnia kell...fájdalommal és űrrel telien,de ezekkel már megtanulva együttélni folytatódik is,Gergő pedig tudom,hogy ott van velem mindig,ha nem is látom már,de érezni érzem.Ez ad erőt (és mindent legyöző akaratot)..

Hát most így az ötszázadik nap táján éppen várjuk,hogy elmúljon végre valahára ez az istenverte koronavírus és a hiszti ami körülöleli,hogy útra kelhessünk végre.Annyi szép tervem volt a tavaszra is,nem akarom hagyni elveszni őket.Majd ezekkel folytatjuk,hisz tudom Gergő is ezt akarná.

Bármilyen világot jársz be,a szeretetem mindig elkísér édes drága kisfiam...

Az utolsó nap

Egy teljesen átlagos hétfő reggel volt.Nekem tele volt már korán reggel a hócipőm a küszöbön álló délutános műszakkal.Vigasztaló volt a gondolat,hogy már csak két hét,aztán jöhet a vakáció és jöhetnek a túrák!Gergő is átlagosan ébredt,indult iskolába.Elszokatam kisérni délutános héten egy jó darabon,na nem azért mert egyedül félne vagy ilyesmi.Egyszerűen ezeken a heteken csak reggel és este találkoztunk,így legalább addig is beszélgettünk míg elkisértem.Ám ezen a napon valahogy nem volt kedvem hozzá.Nem volt jó kedvem,elég húzos délutános műszak várt rám,mondtam neki most ne haragudjon majd a hét többi napján elkísérem,azt majd dumálgatunk jókat ahogy szoktunk.El is indult rendben.Az ablakból nézve ahogy eltűnt a látóhatár mentén,újra előjött a rossz előérzetem,ami egész hétvégén kínzott,fokozatosan egyre jobban.Ekkor már bántam,hogy nem tartottam vele.De ezen a reggelen nem történt semmi baj.

Nem nagyon tudom mivel illúsztrálni az utolsó nap történéseit,hiszen nem készültek képek ezen a napon.
A képen Gergő iskolája,ide indult reggel.

Én miután elment megittam a kávémat,majd levittem a kutyust egy körre.Majd nem nagyon volt mitcsinálni,leültem a géphez.Szorongó érzéseim voltak,egyrészt a rossz előérzet miatt,másrészt a közelgő délutános műszak végett.Nem történt semmi rendkivüli délelött.Gergő még iskolában volt amikor én elindultam a munkába.A szokásos hülyeség fogadott odabenn.Aztán később mellém lépett a fönök,közölte mivel sok a szabim még,holnaptól nem jöjjek,menjek pihenjek egyet.Mondtam oké,mert szívből gyülöltem mindig is a délutános műszakot.Amint volt kis időm felhívtam Gergőt,közöltem vele holnaptól otthon leszek.Elkisérem majd minden nap és elé is megyek.Elégtétellel nyugtázta a dolgot.Én pedig végeztem tovább a munkámat.

Gergő és a fény....

Később újra elöjött a rossz előérzet.Éreztem valami nem kerek,de még nem tudtam mi...A szemem is elkezdett viszkedni,jobban mint valaha bármikor is... Szorongtam és kicsit már féltem is.Próbáltam elhesegetni a gondolataimat,igyekeztem jó dolgokra koncetrálni,a közelgő túrákra a jövő nagy túra terveire,így műszak végére némiképp meg is nyugodtam.

Hazafelé a buszon elterveztem a szabim.Mivel még Gergő suliban lesz a héten minden délelött én előveszem a régi filmeket és filmezek majd,nassolok élvezem kicsit a szabadságot a magam módján.Így aztán a buszról leszállva már nyugodtan és jobb kedvel jöttem hazáig.Fokoztam a jobb kedvemet,hogy a házhoz közeledve láttam,hogy Gergő ablaka vílágit és odabenn a sötétitő függöny mögött egy árnyék mozog.Gergő tett vett.Megnyugodtam,minden rendben.

Egyszer majd újra együtt álmodunk...

Megérkezve Gergő és a kutyus is jó kedvel fogadott.Gergő szája mint mindig be nem állt.Csak beszélt,csak beszélt egy folytában...Szombaton lesz a szalagavatójuk,azt mesélte,hogy készül rá,mi lesz a menü és persze,hogy mennyi lové kéne rá.Persze mondtam,hogy adok,csak érezze majd jól magát,a túra majd megvár.Vacsiztam,közben tovább özönlöttek felém a szavai... Aztán mondta lassan elmegy csicsikálni.Mondtam oké,én még fentleszek egy darabig.Nem sok időt tudtuk együtt tölteni az utolsó napon,de amit együtt töltöttünk az jó volt.Gergő izgatott volt,vidám és jókedvű a közelgő szalagavató és az év végi túrák varázsától.

Kellemes érzésekkel,jó kedvvel a szívében aludt el....

A háromszázadik nap

A háromszázadik napra az ősz is visszatért és próbálja felvenni azt az arcát amelyet az elmúlt években mutatott.Amennyire visszaemlékszem a tízes évtizedben minden évben pazar volt az ősz.Most is próbálkozik...de elmarad egyenlőre a korábbi évek színvonalától és külömben is,ez már nem lehet ugyanaz mint volt...Hogyan is lehetne,ha nincs itt az aki a legjobban visszavárta?Kétségtelen azonban,visszatért az ősz.Egy éve ilyentájt nyomtuk a Bakonyban végig a Kopár-hegyeken,micsoda túra volt!Atyaég!Visszagondolva szinte beleborzongok abba a sok csodába amit akkor átéltünk... Két éve pedig ekkor mentünk görögből magyarba,ugye a magyar görög faluból Beloianniszból Ercsibe.Az sem volt rossz buli,mint egyik sem amelyeken voltunk...Három éve pedig a Csepel-szigetet szeltük át keresztbe,hogy aztán a gyönyörű Ráckevén lyukadjunk ki.Micsoda idők voltak....

Most meg?Most ez a háromszázadik nap...

Angyal vigyáz már rád,te pedig az én őrangyalom lettél

Járom azóta is a világot,túráim folytatódnak.Mi másom maradt?Semmi.Legalább ez még van.Kértél is,hogy folytassam.Tudtam az első perctől kezdve,hogy ezt akarnád.Hogy folytassam.Folytatom.Vannak is jó bulik,vagy inkább úgy fogalmaznék jó bulihoz hasonlitó túrák...mert nélküled nem ugyanaz.Nem ugyanolyan.Egy túra sem.Hiányzol rettenetesen mindegyikről,veled volt ez az igazi!Tudom,tudom...most is ott vagy.A szeretet ami összefűz minket számomra is meglepő,hogy mennyire erős.Sokkal sokkal erősebb,minthogy az egy életből származzon csak...ezért is tudom,hogy most is ott vagy velem.Jó érzés esküszöm,de jobb lenne ha nemcsak éreznélek,hanem láthatnálak is,mint rég...

De ez már a háromszázadik nap...

Nélküled semmi vagyok...

A stadionban is...nélküled meccsre menni,hát ez nem ecsetelem mennyire durva volt...lassan ugyan megszokom a megszokhatatlant,szerencsére mindig belebotlok egy-egy jóemberbe...vagy ha úgy tetszik egy jó lélekbe.Láthattad a csapat nem feledkezett meg rólad,óriási szívetmelengető gesztus volt,hogy kirakták az a képet....A székek már nem a régiek,megújultak ahogy azt te is vártad és tied most is ott van mellettem....Most is magamon érzem a simidet,így tehát látod amit írok....ennek igazán örülök.

De ez akkor is a háromszázadik nap...

A széked,de ha piros kell (mert az volt a kedvenc színed) arébb ülünk!

Háromszáz napja tűnt el az életemből a fény és a remény és minden amiben hittem....Azon a reggelen elvesztek az álmaim is,a terveink,minden.... Nem tudok ebből már kijönni azthiszem,de minek is?Talán ennek is "köszönhetem",hogy egy olyan világ felé fordultam,ami adthat némi reményt,hogy nem veszett el minden,hogy nem úgy van ahogy azt gondoljuk,hanem teljesen másként és búcsúnk csupán átmeneti...

De ez akkor is a háromszázadi nap.

Háromszáz napja,hogy elmentél kisfiam....

Mindörökké

Mostanában mifelénk

Lassan-lassan megdöbbentő a dolog,de az idei év eddigi legmelegebb napja az január 6.-a volt,ez annak fényében meglepő,hogy holnapután már április...

Mivel húsvét hétvégéje van,terveztünk egy be nem tervezett túrát a Velencei-hegységbe,de olyan borzalmas időt mondanak újfent,hogy ez valószinűleg törölnünk kell majd.

Így hát más nem akadt,sétálgattam egyet a kutyusommal a környéken.

Ilyen most nálunk március végén a világ:

Néha előbújik a nap,de nem akar tavasz lenni

Kis völgy a kiserdőnkben

Itt megy át a villanyvezeték is,ez bíztosítja az alföldi környező
települések áramellátását

A kutyus nincs oda a melegért,neki jó ez az idő

Kibújt a nap is

A virágok már tavaszi formában

Igazi hősök - A hazatérés napja

A közelmúltban újra eljutottam egyik kedvenc helyemre Somoskőre.Az erről készült bejegyzésem ezen a helyen olvasható.Jártam már itt többször az elmúlt évtizedben és a sok élmény mellett ami itt ért,mindig figyelmes lettem egy táblára amely ott áll a Somoskői vár alatt a Petőfi ligetben és a hazatérés napjáról emlékezik meg.Mindig is jobban utána akartam nézni a történetnek,de valahogy mindig elmaradt.Most erőt vettem magamon és utána néztem a dolgoknak.Megérte.A végére mire összeszedtem minden infot,már nem tudtam könnyek nélkül végignézni a Somoskőújfalu hazatérése videót,amely a bejegyzésem alján látható...

A felemelő eseményre emlékeztető tábla Somoskőn

Nehéz elindulni vele,hogy hol is kezdödjön ez a lebilincselő történet.Főhösünk Dr.Krepuska Géza  1861 szeptember 5-én született.E blog kevés hozzá,hogy ennek a fantasztikus embernek a teljes életművét leírjam.Próbálom a lényeget kiemelni: 1888-ban végezte el az egyetem orvosi karát.A fülgyógyászatra specializálta magát, 1898-ban a magántanári képesítést is megszerezte. Szakmai munkáját elismerve ún. „fő” tanszékké (belgyógyászat, sebészet rangjára) léptették elő a fülészetet, őt nevezve ki Magyarország első fülészeti tanszékvezető egyetemi tanárává. (Egyben ő volt az utolsó fülész klinikavezető is, mert őt már orr-, fül-, gégész tanszékvezetők követték.). A magyar Otológiai Szakosztálynak alapító tagja, majd évtizedekig elnöke, később örökös, tiszteletbeli elnöke volt. Előadásai, több mint 100 dolgozata nagyon nagy mértékben visszaszorították a füleredetű halálozást és a süketséget.Több fülbetegséget ő írt le a világon először, több mint 100.000 beteget gyógyított, 6000 agyműtétet hajtott végre.1932-ben munkásságát a legnagyobb magyar orvosi kitüntetéssel – a magyar orvosi „Nobel Díjnak” emlegetett – Balassa emlékéremmel jutalmazták.Nyugdíjazásakor pedig Horthy Miklós, Magyarország kormányzója az államfői elismerés kifejezése-ként a Signum Laudis érdemrenddel tüntette ki.Az 1936-ban írt Fülgyógyászat című tankönyve ma is keresett.

Mindez csak töredéke életének,hiszen sok más területen is maradandót alkotott!

A hösök köztünk éltek...Dr.Krepuska Géza

Az ő nevéhez füzödik pl. a Cabernet bor magyarországi elterjedése.

Pestszentimrén felépítette Magyarország első beton épületét,ez a Krepuska kastény,ipartörténeti emlék.Kiválóan hegedült és brácsázott.Kilenc (!) gyermeket nevelt.

Rengeteg minden fűzödik még hozzá,ám élete fő műve mégis az lehetett,hogy két magyar falut Somoskőt és Somoskőújfalut "hazahozta".Erről az egészen elképesztő és szívetmelengető történetről szól a mai bejegyzésem amely ezúttal nem (csak) orvosi munkásságáról, polihisztori tevékenységéről ír,hanem emberi nagyságáról mely előtt fejet hajthat a ma embere,s példaképe lehet a ma ifjúságának...

Emlékműve Somoskőn a vár alatt

Az 1920-as trianoni békediktátum a Karancs-Medves-vidéken, Salgótarjántól északra, Somoskő és Somoskőújfalutól délre húzta meg Magyarország új határát. Tehát a döntés értelmében Somoskő és Somoskőújfalu is Csehszlovákiához került, a környék számos, jelentős szén- és bazaltbányájával együtt. Egy különleges, egészen egyedülálló eset folytán azonban e két falu sorsa ezután kivételesen szerencsés módon alakult.

Dr. Krepuska Géza, a polihisztor fülészorvos, akkoriban egyedülálló műtéti technikájával nem csupán számos betege hallását mentette meg, de a sokat átkozott trianoni határokon is igazított egyet. 

A várat nem sikerült megmenteni...de így is nagy szó,hogy az a határ nem
kilométerekkel délebbre került....

Történt ugyanis a következő évben, hogy a budapesti antantbizottság egyik angol tagját, amikor (valami életveszélyes fül- vagy gégeproblémával) megbetegedett, a legjobb pesti szakemberhez, dr. Krepuska Gézához, a Rókus kórház fül-orr-gégész professzorához ajánlották be. Krepuska Géza  pedig nem csak hogy Nógrád vármegyében töltötte gyermekkorát, de történetesen éppen azon fővárosi befektetők közé tartozott, akiknek birtoka volt (egy kis bányával együtt) Somoskő-Somoskőújfalu környékén, ahol szerény, virágzó gazdaságot létesített, valamint ahol ásvány- és kőzetgyűjtői szenvedélyének is hódolhatott. Ezért Krepuskát érthető módon nagyon megviselte, mikor a tragikus trianoni döntés következtében még személyes sérelem is érte, hiszen ezáltal „külföldre” került kedves somoskőújfalui birtoka és kedves ismerősei is…

Igazi hösök...

Visszatérve az antantbizottság tagjára: a beteg eljutott Krepuskához, aki sikeresen meggyógyította az angol tisztet; közben pedig elpanaszolta neki is somoskőújfalui birtoka elvesztésének sajnálatos történetét, és rábeszélte páciensét, hogy jöjjön el vele a korábbi birtokra. Az angol tiszt elfogadta a meghívást és egy antantbizottsággal együtt Somoskőújfalura látogatott, ahol Krepuska, valamint a Rimamurányi Vasmű igazgatója (Lipthay B. Jenő) és egy jogi szakértő (dr. Auer Pál) kísérték őket körbe a faluban. Ők javasolták a bizottság tagjainak azt is, hogy próbáljanak meg bárkivel is szóba elegyedni az utcán szlovákul. Meg is próbálták, és bizony nem jártak sikerrel, mivel a lakosok közül senki nem tudott szlovákul. Az antant-bizottság tagjai ekkor döbbentek rá, hogy az elcsatolt település, melyen járnak, egy színtiszta magyar falu!

Szintiszta magyar falu...

A látottak, no meg a korábbi kezelésért érzett hála, meggyőzték az antant tisztet és társait, hogy az előbb említett személyek bevonásával tárgyalásokat kezdeményezzenek az elcsatolt Somoskő és Somoskőújfalu helyzetének felülvizsgálatára. Amilyen felelőtlenül, indokolatlan és meggondolatlan hirtelenséggel csatolták el hazánk nagy részét, nos, azzal szemben e pici területdarabka kérdésének tisztázása viszont annál tovább tartott. A szakértői vizsgálatok, tárgyalások és jogi procedúrák évekig elhúzódtak, de ami a lényeg: 1923-ban megszületett a sokak által elképzelhetetlennek gondolt döntés, miszerint Somoskőt és Somoskőújfalut, valamint a környékbéli bányákat, 1924. február 15-i hatállyal, visszacsatolták Magyarországhoz!

A hazatérés emlékműve Somoskőújfaluban

Somoskő és Somoskőújfalu települése bár visszakerült Magyarországhoz, a somoskői vár viszont Csehszlovákia birtokában maradt. Így állt elő az a hosszú évtizedekig tartó abszurd helyzet, hogy ha valaki Somoskőről föl akart menni a falu szélső házától alig ötven méterre lévő várba, annak a legközelebbi határátkelőn át, hatalmas és nehézkes kerülőt kellett tennie ehhez. Azt viszont sikerült még elérniük Krepuskáéknak, hogy a többi, korábban magyar tulajdonú, „csehszlovák oldalon” ragadt bazaltbányákba továbbra is átjárhassanak a magyar bányászok és vámmentesen szállíthassák Magyarországra a kitermelt követ – mindezt azzal az ügyes állítással tudták elérni, miszerint Budapest kövezésére kizárólag a határ túloldalán maradt bányák bazaltköve alkalmas…

Azért volt amit vámolni is kellett...
Az egykori vámház a bánya és Somoskő között

1924 február 15-én megtörtént Somoskőújfalu, Somoskő és a Medves-fennsík egy részének ünnepélyes átadása. A történelem fintora, hogy a hivatalos átadási jegyzőkönyvet a napnak éppen abban a szakában (délután fél ötkor) írták alá, mint 1920. június 4-én a trianoni békediktátumot… Persze a Trianonban az újonnan létrejött csehszlovák államnak juttatott 61 631 négyzetkilométernyi magyar területhez képest ez a kb. 15 négyzetkilométer, amit e két községgel visszaadtak Magyarországnak, igazán csekélységnek tűnik. Ám e falvak esete mégis szívet melengető, és a leleményesség, amellyel sikerült visszatérniük, megtanít minket az ilyen piciny elégtételek s örömök megbecsülésére, és arra, hogy sose veszítsük el a jövőbe vetett hitünket, amivel akár hihetetlennek tűnő célokat is elérhetünk…

Tábla őrzi a hős emlékét...

Dr.Krepuska Géza 1949 október 15-én hunyt el.

Budapesten, a Reviczky utca 4. szám alatt, Krepuska Géza egykori lakhelyén, márványtábla őrzi a doktor emlékét, Pestszentimrén – ahol szintén birtoka volt - sétányt neveztek el róla. Emlékoszlopa pedig a Somoskő Váralja Emlékparkban található. Kőbevésett emlékeztetőként, hogy a trianoni határokat nem vésték kőbe…

Végül pedig álljon itt saját videóm

Dr.Krepuska és minden igaz hazafi emlékére...