Elment a legjobb barátom...

 Nem múlhat el úgy ez a nap egyik évben sem,hogy meg ne emlékeznék Gergőről,hiszen ma van a születésnapja.Ma lenne 25 éves,tehát már távolról sem lenne gyerek.Alighanem már túl lenne egy-két barátnőn,az sem elképzelhetetlen,hogy már megálapodott volna,bár őt ismerve azért ez nem túl valószínű...Ő most is inkább járná a hegyeket,az erdőket,kimenne inkább meccsre (ha olyan csapatunk lenne még amiért érdemes kimenni),de persze szelíd természetéből adódóan azért azt sem zárhatom ki,hogy már megállapodott volna egy igazi (nak tűnő) kislány mellett.

Sok-sok mindent megírtam már Gergőről,hiszen ez a blog főleg róla szól még holtában is.Nem tudom,hogy tudok-e még újat írni.De valamit firkantok ide,mert ez ezen a napon semmiképpen sem maradhat el!

Gergő a Vaskapunál,ekkor még három hónapot voltunk együtt...

Kettőnk történetében talán az volt a legszebb,hogy mi nem csak apa-fia kapcsolatban voltunk.Mi szó szerint barátok voltunk,a legjobb barátok.Olyan barátok akik bármikor bármilyen körülmények között számíthattak a másikra.Amikor az első "hivatalos" szeánszon voltam és lehívtuk Gergő lelkét,neki is szinte az volt az első mondandója,hogy mi nem csak apa-fia voltunk,hanem barátok is a legjobb barátok...

Nem is tudom,hol és hogyan kezdtek el így alakulni a dolgok.Mi rengeteg időt voltunk együtt,hisz ha nem túráztunk,vagy nem meccseztünk akkor lementünk a kutyussal sétálni nagyokat.Ezeken a sétákon aztán oltári jókat beszélgettünk vagy nagyokat hülyéskedtünk.Persze ugyanez megvolt a túrákon is.Így aztán a sok együtt töltött idő,az azonos érdeklődési kör összekovácsolt minket.Gergő mindig megbízott bennem és biztonságban érezte magát velem,de nekem ő,az ő jelenléte ugyanúgy biztonságot adott.Na meg erőt és magabiztosságot.Persze,hogy barátságba fordult ez a dolog,de ugyanakkor valahol megmaradtunk apa és fiaként is.Így vagy úgy,nagyszerű idők voltak.

Hát mit lehet erre mondani?

Azon az átkozott reggelen tudtam,hogy pótolhatatlan veszteség ért.Persze felfogtam azonnal a dolog súlyát,mégis ami először az eszembe jutott az volt,hogy nem lesz több túránk,nem lesz akivel olyan jókat beszélgessek,hülyéskedjek....hogyan,ha elment a legjobb barátom?Idővel a túrák újra beindultak,de kellett némi idő ehhez és Zolika valahol annyiban átvette Gergő szerepét és van kivel túrázgatom újra és ha olyan jókat nem is ,de azért vele is jókat beszélgetünk.Valahol mindig úgy éreztem,hogy Gergő alakította így a dolgokat odaátról,hogy ne maradjak teljesen egyedül nélküle...

Ma sincs máshogy mint korábban,ahogy mindig is írtam.Számtalan túrán érzem azt,hogy Gergő vezérel ő segít odaátról,elérni vagy épp megmutatni az újabb célt az újabb csodákat.És a mai napig vannak olyan túrák melyek egyes szakaszaint szó szerint a nyomában járok.

Elment a legjobb barátom..

A legjobb barátom elvesztése sok mindenre megtanított.Legfőképp a fájdalom küszöbömet kitolta heted-hét határon is túlra.Hiszen ma már nem igazán fáj semmi...Amiért korábban lelkibajaim lettek volna ma már leszarom.Belémkötnek,leszarják a munkámat,vérig sértenek?Ugyan kérem..ezek nem fájnak.Hogyan is fájhatnának amikor már megtörtént velem a létező legrosszabb dolog...és igazából már nem tud fájdalmat okozni senki és semmi.

Gergő elment és mostanában nem fogom a jeleket odaátról,de mégis érzem valahol,hogy ő velem van.Barátságunk pedig nem csak e világi,hiszen az túlmutat a csillagokon az időn és a fényeken.Biztos vagyok benne,hogy még találkozunk!

Boldog születésnapot kisfiam,bár tudom ez csak ebben a világban számít.De tudd,gondolok rád és ahogy te velem,úgy én is veled vagyok mindörökre.