2018. szeptember 8., szombat

Leány-kő

Továbbra sem fogytam ki a mecseki legendákból,népmondákból.Ahogy eddigi is,ezután is minden hónapban közzéteszek egyet.Olyankor amikor valamilyen kapcsolatban van éppen aktuális túránkkal akár többet is.E havi legenda egyik kedvenc helyem Magyaregregy környékére kalauzol el minket,a Vágyom-völgybe.Itt áll a Leány-kő.

A mecseki Leány-kő,eldugott helyen,távol a világ zajától
A Leány-kő nevét onnan kapta, hogy egyszer egy fiú és egy lány egymásba szerettek. A szülők nagyon ellenezték a szerelmet és megátkozták őket, hogy ha még egyszer találkoznak, váljanak inkább kővé, mint hogy szégyent hozzanak a családra. A fiatalok családjuk haragja elől elbújva, lopva az erdőben találkoztak. De hiába rejtőztek el a szülők szeme elől, az átok utolérte őket. Szerelmük leghőbb pillanatában, mindketten kővé váltak. Hogy melyik a fiú, melyik a lány, azt már Neked kell megállapítanod...

Azért szoktak erre járni
A Leány-kőig jelzett turistaút nem vezet. Részben a zöld sávon,részben szekérutakon, ösvényeken, vadcsapáson közelíthető meg Magyaregregy, Kisbattyán, Kisvaszar vagy akár Szalatnak felől is.

Legrövidebb úton, végig emberjárta ösvényen, többször irányt váltva, dombot mászva, Magyaregregy felől 3 km-es (csak oda) túrával érhető el.

A legszebb és könnyen követhető útvonal, minimális szintkülönbséggel, de patakon és kidőlt fákon való átugrándozással Kisvaszarról a Szabadság- és a Vágyom-völgyön át vezet. (4 + 2,25 km távolság, csak az odaút.) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése