Újra eljött Gergő emléktúrájának napja,amely most október 18.-ra esett.Ez egy szombati nap volt.Mivel a lábam továbbra sincs tökéletes állapotban,visszaálltunk az eredtei (rövidebb) útvonalra.Ugye az elmúlt két évben megtoldottuk kilenc kilométerrel a túrát,most ezt nem tettük,ugyanúgy ugyanrra mentünk mint a legelső Egyenesen át túrán 2017-ben,amely még nem emléktúra volt akkor.Zolikával most is,húztunk ki busszal Nagyvenyimre a Szent Bernát arborétumhoz.Semmi sem indokolta most a korai kelést,így csak a tíz órási busszal érkeztünk,persze ez is kint volt még fél tizenegy előtt.Részben napos időt jósoltak mára,de ebből semmi sem volt igaz.Borús kissé szeles idő fogadott az arborétumba érve.
Nincs a legszebb időnk az arborétumba érve
Ez persze nem tántorított el minket,legfeljebb kicsit átkozodtunk,hogy nem lesznek a legszebbek a képek ebben az időben.Kicsit sétálgattunk az arborétumban ahogy szoktunk,nem volt itt rajtunk kivül senki.Aztán neki indultunk a nem túl nagy távú,nem túl nehéz túrának.Ahogy mindig észak felé vettük az irányt a túrát a feléig kisérő zöld jezésen.Ez még Nagyvenyim területén odaért Gergő tava mellé,amely hivatalosan a Rátgéber-tó névre hallgat.Alaposan levolt apadva,talán még soha ennyie...Nem is volt olyan szép mint az előző években.Az itt élő birkák ahogy az előző években is,most is üdvözöltek minket majd odébb álltak,mi pedig folytattuk a zöldön egyenesen át.
Nincs a legobb formában a Rátgéber-tó..
Rálltunk az útvonalra Nagyvenyimet elhagyva
Haladtunk tehát előre északnak ahogy szoktuk,majdnem tök egyenesen.A nap néha megmutatta magát,de tényleg csak minimálisan.A szél viszont egyre élénkebb lett,de még elérte az elviselhető szintet.A fák csak itt-ott kezdtek sárgulásba,noha a kilenc kilométerre keletre lévő Dunaújvárosban már sokkal jobban beköszöntött az ősz mint itt.Különösebb esemény nélkül telt a túra,néha eszembe jutott Gergő egy-egy itteni akciója,ilyenkor kicsit elmosolyogtam,talán Gergő vissza mosolygott rám odaátról.A szélnek is megvolt a maga előnye,totálisan kifújt minden szart a levegőből,így talán most volt a legtisztább időnk az elmúlt hét évben ezen a túrán.Jól látszodott a távolban Mélykútpuszta,vagy ahogy a helyiek hívják Mélykút az egykori Kisvenyim.Mi meg lassan a út melleti fák ölelésében elértük az útra merőleges fasort.Itt szoktunk minden évben kajálni.Most is.
Hangulatos egyenes út
A fasorhoz érünk
Itt a fasorba a szokásos farönkre ültem le kajálni.Idegesitett,hogy Zolika nem ült le,állva evett mint a lovak...Nem indokolta semmi,hogy ne üljön le,hiszen nem olyan elitnek számitó ruhába jött aminek ártott volna az amúgy teljesen tiszta farönk...Itt már keményebben fújt a szél mint fenn az úton,nem is töltöttünk el itt sok időt,mentünk tovább.Egy gólyára lettünk figyelmesek a szántóföldön aki békésen sétálgatott.Azt hittük,már minden gólya elrepült melegebb éghajlatra így ősz derekára.Ez azonban itt járkált fel-alá.Mondjuk megkapó látvány volt,nem tűnt betegnek,így nem tudom miért nem vágott neki a nagy útnak.Mi pedig lassan elértük a kereszteződést.Itt fordult el balra a zöld jelzés,mi azonban maradtunk az egyenesen,így innentől már jelzetlen utak vittek tovább.
Ötletes madáretető a fasorban
Most is Gergő nyomában
Ott sétál a gólya
Elértük azt a szürreális részt amikor az út jobb oldalán a nöi börtön van,balra a fák között meg egy temető... Aki először jár erre annak biztos különös hatást kelt eme kettőség.Na,de innentől kezd igazán széppé válni a túra,hiszen az útvonal beér egy olyan erdőbe amely ahogy halad előre az ember úgy lesz egyre szebb és szebb.Ez most sem volt másként.Pár száz méter után vesz az út egy s kanyart és onnantól vélik brutál széppé az út.Talán ez a néhány száz méteres szakasz,ez nyújta számomra azt az érzést,hogy ez a legszebb erdő amelyben valaha is jártam,pedig voltam néhányban..Az út itt teljesen jól járható és kellemes.Akármelyik évszakban jövünk erre leírhatatlanul szép.Itt mindig be is lassítunk a tempón,nem akarunk gyorsan túl lenni ezen a szakaszon..
A legkellemesebb rész kb. ötszáz méter hosszúságú szakasz
Az ikonikus helyek sorát erősítheti ez a rész
Ahol Gergővel is mindig fotózgattunk...
Zolika kisért el most is,megérdemel egy képet ő is
Talán majd ezt a részt is beveszem az ikonikus helyek sorába,hiszen itt mindig készültek képek és sokat ökörködtünk itt még Gergővel is.Azt sajnáltam,hogy borús időnk volt,így nem lettek annyira szép képek mint napos időben lehetett volna...de hát ez van.Amúgy az eredeti túrákat beszámolva,plussz Mónival a pótló túrát,már tizedszerre jártam erre és az arány olyan 7-3 a jó idők javára,hát most lett a kettőből három...Lassan araszoltunk a borúban is szép erdőben,mígnem kiértünk a hatalmas rétre ahonnan kitünően látni a Velencei-hegységet.Ám hála a szélnek amely az erdőben már nem volt érezhető,a teljesen tiszta légkörben még soha nem volt ennyire jól látható mint most.Szinte érinteni lehetett olyan jól látszódott a Meleg-hegy a hegység legmagasabb csúcsa.
Szemben a Meleg-hegy ide kb.20 km lehet...
Zavart,hogy elfelejtettem képet hozni Gergőről,így nem készülhettek olyan jó fotók mint a tavalyi túrán amikor a túrazsákkal lett lefotózva...majd jövőre ha élünk még.A rétet itt átlósan szeltük át és annak a túlsó szélén fordult újra egyenesre az út.A túra 85%-nak megtételekor egyszercsak kisütött a nap...A bánatba! Hát miért csak most? Nem volt már erőm visszafordulni az erdőbe,hogy jobb képeket csinálhassunk.A lábam erősen kezdett fájni sokkal jobban mint az előző heti,elvileg nehezebb Réka-völgyi túrán,ez agasztott is.A nap erőlködött majd a réten étszelve Perkáta felé fordulva kicsit eltűnt,hogy aztán végleg előjöjjön már erre a napra.Hát ilyen a mi szerencsénk,túra végére süt ki a nap...
Szakadozik fel a felhőzet a rét utolsó szakaszán
A kastélynál már szép az idő
Nehezen vergődtem át Perkátán a lábam nagyon ki volt...pedig ez a túra nem szokott fájdalmakkal járni.A kastáéyhoz érve,mögötte egy padra le is pihentem kicsit.Zolika meg ahogy egykor Gergő az erőléti játszótéren szórakozgatta magát addig kicsit míg én pihentem..Teljes napsütés volt már.Még szokás szerint megnéztük a kasrélyt előről is és itt végződött a túra ahogy mindig (kivéve akkor amikor szemből tettük meg ezt a túrát).Lezárult tehát már a hetedik Gergő emléktúra.jó volt most is,de két dolog zavart,az egyik,hogy csak a végére sütött ki a nap,a másik,hogy a végére erősen fájt a lábam.Nagyon remélem,hogy ezentől is minden évben megtudom csinálni ezt a túrát...
Végállomás a kastélynál
Ez volt tehát a hetedik Gergő memorial tour.Annak ideján megfogadtuk Gergővel,hogy minden októberben eljövünk erre a túrára,ez így is lett,de a sors különös fintora,hogy nélküle kell eljönnöm és pont az ő emléktúrájára...Soha nem bocsájtom ezt az istennek!Soha!
Csak a tizenhatodik túra volt ez az idén,ezzel alighanem a leggyengébb évet produkáljuk,szerencsére a minőségileg azért jó az év.Most 14 kilométert trappoltunk,így pedig összesen tartunk 218 kilométernél ez így13,625 km/túra átlagot jelent.A lábfájos időszakomban ez tökéletesen elég is.
Azaz a hatodik Egyenesen át emléktúra,amelyet most átkereszteltem Gergő memorial tour-ra.Az,hogy ez végleges elnevezés-e,vagy visszatérek a jól megszokott Egyenes át elnevezésre majd jövőre kiderül.Nagyon sok újat erről a túráról már nem tudok elmondani,hiszen minden évben ez Gergő emléktúrája.Most annyiban módosult az egész,hogy ahogy tavaly,úgy most is hozzáadtunk plussz kilenc kilométert az eredeti túrához.Tavaly így ellenkező irányból csináltuk meg a túrát,azaz Perkátáról mentünk Nagyvenyimre és a plussz kilenc kilométert hozzáadva egészen Dunaújvárosig.Most is tehát ezt a plussz kilences verziót választottuk,csak most fordítva mint tavaly és így lényegébe az eredetei irányt tartva.Dunaújvárosból indultunk,Nagyvenyimen keresztül mentünk egészen Perkátáig.Más újat nem tudok mondani erről a sokadszorra megtett túráról,így ez most egy képes beszámoló lesz.Beszéljenek helyettem a képek!
A túrát most Dunaújvárosból kezdtük
Hamar kiértünk a mezőkre és haladtunk nyugat,azaz Nagyvenyim felé
Nem soká elértük az M6-os sztráda felett átívelő hídat
A sztráda feletti hídon
Továbbhaladva a mezőkön régi ismerős fákkal találkoztunk
Végre feltűnt Nagyvenyim!
Átmenve Nagyvenyimen,annak másik részén értük el a Szent Bernát arborétumot
Gergő emléktúráján,Gergő is ott volt velünk és nem csak a képen!
A szokásosnál jobban szétnéztünk a csendes arborétumban
Innen,erről a helyről indultak az eredeti Egyenesen át túrák és az eredetei emléktúrák is
Kiérve Nagyvenyimről haladtunk egyenesen át!
Megálltunk ott ahol Gergővel is megszoktunk állni kicsit
Aztán elértük az erdős részt,ez ennek a túrának a legkellemesebb szakasza
Jó erre járni mindig!
Itt mindig készült kép Gergőről,most is....
Szívemben hordalak
Ahogy mindig,Zolika most is eljött velem,Móni a betegsége miatt ekkora távra nem válalkozhatott
Az erdő után még átmentünk a nagy réten,majd elértük Perkátát,most is itt végződött a túra
Ez volt tehát immár a hatodik emléktúra Gergő tiszteletére.Nem részletezem tehát,az előző években levan írva minden,ha érdekel bárkit megtalálja minden év októberi bejegyzésekben az Egynesen át címszavakat kell keresni.Nagyjából most is ilyen volt a túra mint a korábbi években.Jól éreztük magunkat és most nagyon szuper időnk is volt.
Ez volt az év húszadik túrája és most mentünk 23 kilométert!Ez összesen idén már azt jelenti,hogy tartunk 309 kilométernél,ez pedig 15,45 km/túra átlagot jelent.Most is méltó emléket állítottunk a kis túrakirályunknak Gergőnek!
Az új sorozatomba túrázásaink történetének legikonikusabb helyeit veszem sorba,mindenféle logikai sorrend nélkül,ami éppen eszembe jut.Nem magát a helyet mutatom be,hanem az itt megélt élmények,kalandok szemszögéből elevenedik fel maga a hely.A számomra,számunkra így vagy úgy kedves emlékű,vagy bármilyen okból fontossá váló helyek kerülnek ide be.Helyek amik valamiért kedvesebbek,fontosabbak,emlékezetesebbek mint az átlag.A negyedik ilyen hely a nagyvenyimi Szent Bernát arborétum.
Ilyen az ősz at arborétumban
Igazából a nagyvenyimi Szent Bernát arborétum kivül esik a túrázás világától,noha jelzett turistaút érinti,mégis valahogy nem került bele a köztudatba.Nem egy felkapott hely,csak kevesen tudnak a puszta létezéséről is.A Nagyvenyim szívében található romantikus kertet mi nagyjából a 10-es évek elején fedezhettük fel,hogy mi segített ebben nem tudom...De azzal,hogy akkor felfedeztük,örökre beírta magát túrázásaim történetébe.Rendszeressé váltak az ide vezető túrák,álltalában Gergő őszi szünetei alatt tettünk ide egy-egy túrát,de persze volt olyan is,hogy tavasszal.A csendes nem túl nagy,de nem túl kicsi arborétumban ellehet bújni a világ elől.Aztán telt múlt az idő és 2017-ben egy kulcsfontosságú túrát tettünk innen.
Minden évszakban hangulatos,télen is!
Hiánypótlásként dobtuk be 2017-ben az Egyenesen át-ra keresztelt túrát Gergővel.Egy olyan túra amely közel van az otthonunkhoz,így lényegébe pénzbe nem kerül,mégis lehet egy jót túrázni.A túra Nagyvenyimről vezet Perkátára főleg egyenesen előre.Innen származik a neve.A túra felülmúlta elképzeléseinket,piszok jól sikerült és remekül elvoltunk a Szent Bernát arborétumból kiinduló túrán.Annyira jól sikerült,hogy elhatároztuk Gergővel,hogy ezt minden év októberében megcsináljuk.A következő évben elhívtuk Mónit és Zolikát is erre a túrára és ez megszülte minden idők legvidámabb túráját!Ezt követően Gergő elment...és amikor azon gondolkodtunk,hogy emléktúrát szervezünk neki,akkor nem kellett sokat gondolkodni,hogy melyik legyen az emléktúra...
Innen indulnak Gergő emléktúrái
Természetesen az Egyenesen át túra lett Gergő emléktúrája,így megmaradt az amit Gergővel megfogadtunk,hogy ezt a túrát minden évben megcsináljuk.Így is lett,immár hagyomány minden év októberében az emléktúra amelyet Gergő iránti tiszteletből és szeretetből csinálunk meg évről évre.Ezek a túrák pedig a Szent Bernát arborétumból indulnak!Busszal kijövünk ide és innen van a start.A tavalyi és mostani évben viszont tettünk egy kivételt.Tavaly Perkátától egészen Dunaújvárosig tartott a túra hozzáadva még kilenc kilométert az eredeti távhoz és ugye ellenkező irányból tettük meg a kilométereket.Most viszont majd Dunaújvárosból megyünk majd Perkátára az eredeti irányhoz ragaszkodva.Mindkét túra érinti illetve érintette a Szent Bernát arborétumot!Jövőre pedig visszatérünk majd teljes egészében az eredeti szakaszhoz.Amúgy azon a plusz kilenc kilométeren is sokat járt Gergő,sőt pont ez a kilenc kilométer vezet ki az arborétumba,tehát jogosan csaptuk hozzá az emléktúrához!
A rét és a rendház
Az oldalsó bejárat
Az arborétumban remek sétányok vannak padokkal,asztalokkal és persze növényritkaságok tucatjai.A központi részen pedig egy kis rét van.Innen látunk rá a ciszterci rendházra,kicsivel odébb meg a templomra.Mindkettő az arborétum területén van.A kertnek két bejárata van,egy a templom előtt,egy pedig oldalt amit akkor használunk mikor busszal jövünk,hiszen a megállóból jövet ezt érintjük hamarabb.Az arborétumban lenni kifejezetten kellemes érzés,van valami megmagyarázhatatlan varázsa!Nekem meg a szívemhez nőtt,hiszen sok túránk érintette,vagy indult innen,sok olyan amelyen még Gergővel vándoroltam a csodák birodalmában....Mindig szívesen jövök ide,mert szeretek itt lenni és éppen az a legnagyobb értéke az arborétumnak,hogy nem annyira felkapott.És még nem említettem,hogy a látogatása természetesen ingyenes!
Ez akkor is az ötödik emléktúra,ha idén már volt egy pótlás.Májusban Móni érezte úgy magát,hogy eljöjjön súlyos betegsége után a fia emléktúrájára.Azonban akkor tekintettel Mónira a túrát megfeleztük.Most viszont azon agyaltunk,hogy szinte megduplázzuk majd a túrát.Ráadásul szakítva a hagyományokkal,ezúttal nem Nagyvenyimről indítottuk a túrát,hanem a korábbi végcéltól Perkátától.Tehát ellenkező irányból készültünk megcsinálni a túrát.Megfejeltük ezt azzal,hogy nem Nagyvenyimen szándékoztuk befejezni,hanem rádobtunk még kilenc kilométert és a végállomás idehaza Dunaújváros lett!Természetesen nem Móni javult meg ennyire.A túrát most is Zolikával csináltuk meg.
Start ezúttal Perkátáról
A túrára minden év októberében kerül sor.A hónapon belül viszont változtak mindig is az időpontok.Volt már,hogy hónap végén,de olyan is,hogy a hónap elején rendeztük meg az emléktúrát.Ha emlékeim nem csalnak az első (akkor még nem emléktúra) Egyenesen át túra az 2017 október 17-én volt.Most október 22-én vasárnap keltünk útra.Háromnapos ünnep volt,ráértünk mert hétfőn nem kellett dolgozni.Korán sem kellett kelni,hiszen a végállomás lényegében az otthonom volt most.Nem voltunk így visszafelé buszhoz vagy vonathoz kötve.Azonban Perkátára még ki kellett menni.Ezt sem kapkodtuk el,hiszen csak a 9.40-es járattal mentünk ki.Ezzel is kiértünk 10 óra 5 percre.A megállónál lévő boltba Zolika még bevásárolt egyet.Aztán indulhatott fél 11 előtt.Rögtön felkapaszkodtunk a dombon álló Győri kastélyhoz.Innen indult most hivatalosan a túra.
A Győry kastély
Perkáta egyik legszebb része
Dunaújvárosban reggel mikor indultam pompás gyönyörű napfényes idő volt.Ehhez képest Perkátán kellemetlen meglepetés fogadott.Sötét fellegek közeledtek vészjóslóan észak-nyugat felöl.Ennek ellenére hideg nem volt.Körbejártuk a kastély környékét,majd indultunk.A hátsó utakat fedeztük fel erre amerre még nem mentünk.Ezzel annyit értünk el,hogy kb.200 métert megspóroltunk míg kiértünk abba az utcába amely kivezett a faluból arra amerre mi szándékoztunk menni.Ugye eddig az emléktúrákon mindig szemből jöttünk.Furcsa volt most ellenkező irányból haladni a túrán.A bajlós árnyak ahogy kiértünk a településről fölénk értek és bizony vészjóslóan elkezdett esni az eső is.Amikor beakartunk bújni egy dúsabb fa alá,elállt...azonban a fekete felhők felettünk maradtak a következő két kilométeren.Újabb csapadék viszont nem esett.
Kiérve a településről
Megpihentek a fekete fellegek a rét felett
Átmenve a perkátai szőlőhegyen elértük az a bizonyos nagy rétet amely a korábbi években erre felé tartva a túra utolsó nagy momentuma volt.Itt vettünk most déli irányt.Azonban a rét felett megállt a fekete felhő és eltakarta a napot.Így kevés esély ígérkezett szép képeket készíteni...Mintha valaki szándékosan megállította volna itt a felhő vonulást...határozottan ez az érzésem támadt.Na,de ki és miért?Gergőnek nem tetszett volna valami?Tán az,hogy ellenkező irányból mentünk?Mást nem tudtam elképzelni,de ez sem tűnt hihetőnek.Gergő sosem haragudott volna ilyesmikért!Szóval nem tudtam eltalálni miért állt meg a felhő a rét felett.A rét amúgy nem változott.Most is mint eddig nagyjából 1 kilométer hosszú volt.Ennek bal szélén ment az út majd a vége felé átment a jobb szélre és ott ment be az erdőbe.Most is látni lehetett innen (ha visszanéztünk) a nem túl távoli Meleg-hegyet a Velencei-hegység legmagasabb csúcsát.
Zoli mintha valamit majszólna
Átkelve a réten közelítve a rét végén lévő erdőhöz,kezdtek végre elhúzni a fekete fellegek.Az erdőbe érve már kicsit világosabb volt.Sőt elő-elő bújt a nap is.Október vége kezdett lenni,nehéz volt megítélni hol tart a természet.Sok helyen még zöldek voltak a fák az erdőben,de sok helyen meg már sárgultak.Az út szerencsére ugyanaz volt mint eddig mindig,mint a legelső itteni túrán is,amikor Gergővel trappoltunk ebben a csodás erdőben...csak pont szemből jövet.A mélykútpusztai erdő a rét végén most is hozta a kötelezőt.Csodásan szép volt!Itt mindig lassabban megyünk mert ez a túra legszebb szakasza.Most sem kapkodtunk.Élveztük az erdő szépségét.Már fehér felhők voltak felettünk,de ezek is sokszor eltakarták még a napot.Arra gondoltam magamban,hogy ezt az erdőt elnevezem Gergő eredejének.Annyi mindent elneveztem már róla,erdőt még nem.És ez az erdő pedig kiérdemelte,hogy a valaha élt legnagyszerűbb túrázó nevét viselje.Így jövőre már úgy fog bekerülni a krónikába ,hogy Gergő erdeje.
Gergő erdeje
Gergő erdejében
Egyenesen át
Dűhitőnek hatott,hogy az egyik fára egy jóképességű karakter egy férfi nemi szervet rajzolt...Minden jót kivántam neki,majd a hosszú egyenes úton haladva a nöi börtönnél értünk ki a szépséges erdőből.Itt volt az a jól ismert hely,ahol az út egyik oldalán a börtön a másikon a temető volt...Tökéletes párosítás.Emlékszem,hogy meglepödtünk ezen Gergővel amikor először láttuk.Ma már meglepődést nem okozott.Az erdei temető pedig kifejezetten misztikus hatású volt.Elérve a Mélykútra vezető országutat ráléptünk a zöld jelzésű turistaútra,pontosabban az lépett rá a mi utunkra,mert mi maradtunk ugyanazon ahol eddig.A táj viszont innentől más jelleget öltött.
Út a börtön és a temető között
Aztán változik a tájkép!
Nagyjából a túra egyharmada volt meg,ideje volt megpihenni kicsit.Így ugyanott ahol tavaly is,egy az útra merőleges fasornál egy kivágott faágra leülve kajáltunk meg is pihentünk kicsit.Élénk szél fújt most is ahogy tavaly,de a nap nem akart igazán sütni.Utolértük a fekete felhőket amelyek megint kicsit megálltak.Úgy tűnt csak az erdőt nem szeretik... Kaja után mentónk tovább egyenesen előre Nagyvenyim felé.Itt már nem voltak erdők,csak végtelen mezők.Ezeket szelte ketté a mi immár jelzett turistaútunk!Helyenkét két szép őszi fasorral kísérve.Egy tök ártatlan és egyszerű helyen közben megcsúsztam és estem egyet.Nem ütöttem meg magam,csak ismét vidáman konstatáltam,hogy a kemény helyeken sosem esek,de a legkönnyebbek viszont igen.
Kajahely
Van,hogy én is esek..
Mentünk tovább,szinte nyílegyenes út vitt be Nagyvenyimre.A faluig különösebb esemény már nem történt.Venyimen kutyák üdvözöltek a külömböző telepek kereítései mögül,nem tűntek agresszívnak.A Rátgéber-tónál kötöttünk ki.Rátgéber-tó - Gergő tava.Természetesen ahogy mindig a történelemben,most is megálltunk.Szemügyre vettük a tavat ahogy mindig.Láthatóan minden rendben volt vele,több víz is volt benne mint egy éve.Gergő halála utáni napon,vagy még aznap erre még nem emlékszem,ide jöttem ki és itt kapott el akkor életem legnagyobb zokogása és fájdalma...Most egy fokkal azért kellemesebb volt itt lenni,noha törtek elő a Gergővel itt megélt emlékek.Letudva a tavat hamar elértük a Szent Bernát arborétumot.
Gergő tava
Megérkezés az arborétumba
Eddig minden egyes alkalommal itt kezdődött ez a túra és valószínűleg jövőre újra itt fog majd kezdődni.Most viszont ide érkeztünk,de a túrának még nem volt vége,hiszen ahogy írtam a távot megfejeltük még kilenc kilométerrel,így elmegyünk majd egészen Dunaújvárosig!Ám itt megkellett,hogy pihenjünk.Több okból is.Először is mert ikonikus hely túrázásaim történetében.Megszámlálhatatlan sokszor voltunk itt Gergővel,de a többiekkel is már.Másodszor mert egy nagyszerű,kellemes csendes hely ahol jól esik megpihenni.Vannak az arborétumban sétányok,de most leültünk egy padra és pihentünk.Egy kicsit kezdtünk fáradtnak tűnni.A csodás kert így is élvezhető volt,főleg mert mókusok adtak számunkra hatalmas müsort!A fákon futkároztak örült sebességgel!Nagyon jót mókáztak és szemmel láthatóan remekül elvoltak.
Itt pihentünk
A pihenőt letudva indultunk tovább.Nagyvenyim utcáin trappoltunk tovább,a főtér közelében egy pékség nyitva volt.Vettünk ezt-azt amit a helyi víztoronynál lévő kis parkban elfogyasztottunk.Meglepődve tapasztaltuk,hogy az itteni játszótér eltűnt...!Ki a jóistent zavarhatott ez a kis játszótér itt?Komolyan mondom elképesztő világot élünk és az a baj,hogy ezt a földet a mindenség legbunkóbb,legajadékabb faja uralja: az ember.Ki is akadtam a játszótér eltűnésén rendesen....így inkább mentünk is tovább.Útközben még ismerösökkel találkoztunk akikkel váltottunk pár szót,majd kiértünk Nagyvenyimről.
Mögöttünk Nagyvenyim
Előttünk Dunaújváros
A Nagyvenyimtől Dunaújvárosig tartó út is nyugodtan része lehet az emléktúrának,hiszen ezen a szakaszon is számtalanszor túráztunk Gergővel.Ugyanarra mentünk amerre mindig.Itt többször előfordult,hogy szemből vagy ebből az irányból jöttünk,mentünk.A végtelen mezőkön vezetett az út mögöttünk Nagyvenyim,előttünk Dunaújváros látképével.Egy erdős-fás része volt ennek a szakasznak nagyjából 350 méter hosszú.Szomorú volt látni az ide kihozott szemét tengert.Elképesztő mennyiségű szemetet hoztak ki ide a szarháziak.Erre már tényleg nem tudok mit mondani.Mivel ez Gergő emléktúrája volt nem akartam ezeket most lefotózni,de majd egy erre vezető más túrán lefogom fotózni.Végül aztán befordultunk a célegyenesbe.Ez az út már elvitt a városhoz.
Szerencsére nem csak szemét volt erre...
Célegyenes
Az út itt felvitt az M6-os sztráda fölé.Ezen a hídon is mindig megpihentünk Gergővel és néztük a kilátást.Most ideérve nem túl nagy örömmel láttuk,hogy vannak a máskor nyugis hídon.Egy ember telefonált még a híd előtt,fent meg egy autó parkolt benne két huligán kinézető sráccal.Sebaj arébb azért megpihentünk.Közben először a nap folyamán igazán jó idő lett.Ezen átkozodtam egy sort,hiszen ha ilyen időnk lett volna a mélykútpusztai erdőben,csodás képek készülhettek volna...Az autó közben elment,a telefonálós embert meg nem láttuk,így kicsit körbenéztünk.Jó a kilátás innen a végtelen mezőkre.Aztán kis pihenő után indultunk tovább.Már közel volt a város.
Az M6-os feletti hídon
Jó lett az idő
A maradék szakasz kissé sáros volt és egy helyen Zolika majd térdig merült a sárban.Más esemény már nem történt.A helyi (kettes) park centert érintve hatoltunk be a városba és a vasútállomásnál kötöttünk ki.Úgy tekintettük,hogy akkor ez itt a túra végpontja,még akkor is ha hazáig még elkellett azért menni.Itt végződött tehát ez a korábbi évekhez képest másmilyen Egyenesen át túra.Így is jó volt,az útvonal remek volt!Az időjárás viszont alaposan szopatósra vette ezen a napon.Sajnos a túra végére lett jó az idő.Így vagy úgy sikerült ismét megfelelő módon emléket állítani Gergőnek.
Ez volt az év húszadik túrája!Most 23 kilométert mentünk,így összesen tartunk 299,1 kilométernél,ez pedig 14,955 km/túra átlagot jelent.Gergő emléktúrája ezentúl is meglesz tartva minden év októberében,valamint ha Móni állapota olyan lesz,vele csinálunk egy pótlást az elkövetkezendő egy év folyamán valamikor,valószínűleg tavasszal.Jövőre elighanem visszatérünk a szokásos útvonalra,de ez még változhat.
