Ha jól emlékszem 1989 júniusában jártam első alkalommal a Zengőn,még Sándorral.Már akkor beleszerettem a hegybe,volt valami varázsa.Ha Sándor két hónappal korábban a medvehagyma szezon közepén hozott volna el,valószínű sosem mentem volna haza innen.Így is jó volt persze.Azóta igyekszem lehetőség szerint pár éve visszatérni.Gergővel is voltunk már itt nem egyszer.Legutóbb 2020 őszén jöttünk el,megnézni az akkor új kilátót,ami a régi geodéziai mérőtorony köré épült.Ennek már hat éve.Ideje volt hát újra eljönni.Elővettem a régi ősklasszikus túra útvonalát újra,így nekivágtunk Zolikával.Sajna egy héttel később mint terveztem.Ez azért volt mert kínzó hasmenés kapott el mindkettőnket az elmúlt héten.Így viszont félő volt,hogy túlleszünk már azon időszakon amikor a medvehagymák a legszebbek.
Hetény vezérnél,már sokadszorra
Fél tíz körül érkeztünk Hosszúheténybe.Innen indult a túra a klasszikus útvonalon.Nevezetesen innen kapaszkodunk majd fel a Zengőre a híres kék3 turistaúton.Ez szeli át a csodás medvehagyma tengert.Majd felérve a csúcsra a kilátó megtekintése után a meredek sárgán jövünk le,letérve róla a Mária kápolna és a Zarándok-kút kedvéért,na meg a püspökszentlászlói arborétumot sem akarjuk kihagyni.Átmenve aztán Püspökszentlászlón érkezünk majd vissza Hosszúhetényben ahol egy kellemes gulyással zárjuk majd a túrát.Egy abszolút ösklasszikus túra tehát.Indultunk is,most Hosszúhetényre nem sok időt fecséreltünk.Az idő gyakorlatilag teljesen tökéletes volt.17 fok,szélcsend,napos idő.
Kőmorzsoló
Kiérve a Püspökszentlászlói-völgybe most is a Kömorzsoló szobra volt az első ami fogadott.Ezután néhány méterre vált ki a kék3 út a zöld4-ből ami a völgyön vezetett végig.Mi pedig megkezdük kapaszkodásunkat felfelé.Valahogy semmi sem volt az ami régen,de mégis megmaradt valami a régi dolgokból is.Egy erdőgazdasági széles kijárt út vitt felfelé,ez korábban nem volt itt.Vele párhúzamosan még ott volt a régi szűk nyomvonal is.Egy emlékmű féle oszlop ami szintén nem volt itt régebben,figyelt ránk az út felett,de a meredek oldalban oda képtelenség volt felmenni.Mentünk tovább,egy ponton pedig a régi nyomvonal belejött ebbe az erdőgazdasági útba.
Lelket nyugtató út visz felfelé
Az emlékmű
Végre feltűntek a medvehagymák is,alakult a medvehagyma tenger.Azonban valóban nem volt olyan szép mintha csúcsidőben jöttünk volt,ráadásul kisebbnek tűnt a terület mint amire emlékeztem.Persze azért így is szép volt.Végre lejött az út nyomvonala az erdőgazdasági útról és újra a régi formában haladt felfelé.Lassan a medvehagymákat csodálva értünk fel a sárga3 úthoz a Paraszik-tetőre.Innen visszanézve is pazar volt az erdő,plusz kis kilátásunk is akadt a Misinára.Meredekebbé vált az út a medvehagymák már eltűntek ezen a magasságon.Viszont szembe köszönt egy csodás bazsarózsa bokor.Természetesen itt megálltunk.
Feltűnnek a medvehagymák
Szép,de nem annyira mint a korábbi években
Egy darabka földi mennyország
Bármikor amikor erre jártam a múltban az év ezen szakaszán,mindig szembeköszönt legalább egy bazsarózsa.Ez most sem volt másképp.Magasabbra érve a hegyen ott volt az út mellett egy gyönyörű bokor.Ezt körbejártuk és meg is szagoltuk.Mindig csodálatos látvány egy-egy feltünő bánáti bazsarózsa,amely elképesztő ritkaság és amelynek a világon fellelhető összállományának kilencven százaléka itt él a Zengő környékén! El is határoztuk,hogy jövő ilyenkor akkor már nyolc év után megpróbáljuk megtalálni a fő lelőhelyüket.2019-ben majdnem sikerült már,de csak majdnem...A csodás virágok után az út meredekebbé vált,de szerencsére nem volt hosszú szakasz.Majd a gyönyörű májusi zöldben immár szinten haladt a Bocz keresztig.
Pompás illata volt!
A Bocz kereszt
A híres néphagyományt a Báránylest szokták itt megtartani húsvét vasárnap napfelkeltekor.Régebben innen lelehetett látni Püspökszentlászlóra,most azonban a növényzet már benőtte a kilátást.Innen a kilátóg újra emelkedett az út,de olyan durva formába.Végül aztán felértünk a hegység és a Dél-Dunántúl legmagasabb csúcsára a Zengőre.A Zengővár maradványai fogadtak és a kilátó.Május elseje révén úgy gondoltam tömeg lesz majd itt,de szerencsére nem volt senki!Mielőtt betámadtuk volna a kilátót a mellette lévő asztalkánál megreggeliztünk ami inkább már ebéd volt,hiszen pontosan délre értünk ide.Fenomenálisan jó volt a levegő!
A Zengő kilátó
A régiben sokszor,de ebben az újban most voltam másodszor
A kilátóról az újról és a régiről is már nagyon sokszor volt szó itt a blogban.Elég annyi,hogy a régi kilátó köré,ami egy geódéziai mérőtorony volt,építettek egy acélvázat,ezt látták el szintekkel,lépcsőkkel,lábrácsokkal,korláttal és így alakult meg az új kilátó,ami az egyik legjobb az országban.A kilátó úk lett,de megmaradt benne a régi.22 méter magas és teljes körpanorámánk van odafenn.A 2025-ös évben az év kilátója lett Magyarországon,úgy gondolom méltán!Itt volt a híres Zengő-hegyi csata 2004-ben,erről is volt már szó bőven a blogom 10 éves történetében.Mindig jó szívvel jövök ide,mert imádom ezt a helyet.Azon kevés helyek egyike,ahol jártam az álltalam tisztelt két legnagyobb túrázóval is,Sándorral és Gergővel.Most sem okozott csalódást.
Az év kilátója 2025-ben
A régi kilátó az újban
Zolikát elkapta a tériszony,vagy csak hülyéskedik?
Csodás mesevilág fogad fenn
A gyönyörű kilátást nem első alkalommal volt szerencsém látni,de most is rácsodálkoztam.A fél világ láthaó innen!A teljes Mecsek valamint a Dél-Dunántúl a Dunáig és a Dráváig látható,sőt azon túl.Szerencsés időben a Badacsony is kivehető,ahogy észak felé Paks is.Szóval fenomenális az élmény! Jó negyven percet nézelődtünk Zolikával,mire észrevettük,hogy lassan elkezd gyűlni a tömeg.Nem nagyon volt érdemes tovább maradni.Lementünk,búcsút vettünk a kilátótól és megindultunk lefelé a sárga jelzésen.Nem vagyok már fiatal,de ide még majd szeretnék egyszer még eljönni,hiszen ikonkus helyszíne túrázásaimnak.
A sárga út
Emlékeztem,hiszen mentem itt már le és jött itt már fel,hogy a sárga jelzésű út a Zengő északi oldalában nem egyszerű.Nagyon meredek.Lefelé nem kis erőfeszítést igényel,hogy az ember megtartsa magát.Esés és különösebb gond nélkül leereszkedtünk.Meglepő volt,hogy nagyon sokan jöttek felfelé velünk szemben.Mondtam egyeseknek,hogy kék3-on feljönni sokkal könnyebb.Meg is lepődtek,de mindenki dicséretet érdemel,mert családok,magányos nők,gyerekek jöttek fel hősiesen.Ezek nem a mümájer túrázók voltak.Le a kalappal előttük!Mi leértünk szintre és hamarosan elértük a sárga kör jelzést.Erre jöttünk Gergővel nem is egyszer..
Szinten megy az út
Kissé elfáradtam már a kezdödő tikkasztó melegben mire a Mária kápolnához értünk.Az épület egyre rosszabb állapotban volt szemmel láthatóan.Amikor még Gergővel jártunk erre szinte ragyogott!Mellette ot volt még a Máriai kép és a kis gyermeksír...Kicsit megpihentünk ezen a szenthelyen,majd tovább indulva,elkezdődtek a viszontagságaink.Nem találtuk a Zarándok-kútat,pedig az olyan helyen volt,hogy könnyen észrevenni.Legaábbis régen...Most úgy tűnt benőtte a növényzet így nem láttuk,de víznek nyomát sem láttunk,így alighanem ha meg is találtuk volna a forrást,az vízet valószínűleg nem adott.Aztán innen a magyar zarándokút jelzés vitt tovább,ez persze kritikán alulian volt felfestve,elágazásoknál semmi nem jelezte melyik a jó út.Fák voltak az útra dőlve,nem volt egyszerű az átkelés,de a legnagyobb pofont akkor kaptuk amikor elértük a püspökszentlászlói arborétumot.
A Mária kép
A kápolna
A gyermek sír
Az út belevitt az arborétumba és itt volt a hátsó kapu.Mindig ezen mentünk be anno Gergővel,mert az út odabenn ment tovább.Most azonban a kapu zárva volt (...),szépen elküldtem mindenkit a halál jó büdös faszára,ez a videóban hallható is,ha nem is ennyire durva formában.Hát ez meg,hogy lehet?Megint egy jelzett turistaút volt lezárva...Ilyenkor én már a plafonon vagyok.Ment az arborétum kerítése mellett egy ösvény,mivel nem volt más alternatíva,erre mentünk.Meglehet az évek folyamán változott a nyomvonal és ez volt a zarándokút,de jelzések nem segítettek,mert nem voltak! A magyar zarándokút amúgy is a hazai turizmus legnagyobb szégyene.Jobb lenne megszüntetni és normális jelzésekkel ellátni,mert ennek a felfestése mindenhol ahol eddig szembeköszönt,egyszerűen az elégséges szinten sem üti meg!
Szentlászlón
A szentlászlói főutcára vezetett az ösvény,de már kicsivel arébb az arborétumtól.Mivel zárva volt a hátsó kapu,úgy döntöttük nem érdemli meg az arborétum,hogy ingyen reklámot csináljunk neki,így nem mentünk már vissza.Készült már ott videóm amúgy.A haranglábnál pihentünk kicsit,majd mentünk Hosszúheténybe vissza.Püspökszentlászló most felidegesített és eszembe jutott a covid időszak,amikor a falu határában tábla figyelmeztetett rá,hogy a túrázók itt most nem kívánatos vendgek...így aztán sok időt most nem fecséreltünk az amúgy szívemhez közel álló falucskára.Mentünk Heténybe.
Vissza Heténybe!
Heténybe érve elkezdett fájni a lábam a bakancsomban alig vártam már,hogy elérük a vendéglőt.Végül üggyel-bajjal,de odaértünk.Ott pedig ismét befaltuk a világ legjobb gulyását.Na meg sört meg kávét.Imádom a hetényi gulyást,hatalmas élmény egy ilyen enni itt!Elvoltunk két órát az étteremben,majd indultunk haza.Busszal bementünk Pécsre,onnan pedig vonattal indultunk haza tovább.Este fél 11-re értünk haza kellemesen elfáradva.Jó túra volt,de a Mária kápolna után mintha elátkozták volna az egészet.Utána csak szenvedés volt,főleg a lezárt hátsó kapuval...Az összekép azért jó volt, nagyon élvezetes volt visszatérni a Zengőre,amely az egyik kedvenc hegyem a világon.
A világ legjobb gulyása
Ez volt az év ötödik túrája és most 12 kilométert gyalogoltunk.Ez azt jelenti,hogy összesítésben 76 kilométernél,ez pedig 15.2 km/túra átlagot jelent.
Nem kifejezetten jó az idei teljesítmény,elsősorban mennyiségre.Május elsején csak az ötödik túránk volt úgy,hogy most anyagi problémák nem hátráltatnak,viszont egészségügyiek igen.Hát ez van.Folytatjuk!
Ez akkor is az ötödik emléktúra,ha idén már volt egy pótlás.Májusban Móni érezte úgy magát,hogy eljöjjön súlyos betegsége után a fia emléktúrájára.Azonban akkor tekintettel Mónira a túrát megfeleztük.Most viszont azon agyaltunk,hogy szinte megduplázzuk majd a túrát.Ráadásul szakítva a hagyományokkal,ezúttal nem Nagyvenyimről indítottuk a túrát,hanem a korábbi végcéltól Perkátától.Tehát ellenkező irányból készültünk megcsinálni a túrát.Megfejeltük ezt azzal,hogy nem Nagyvenyimen szándékoztuk befejezni,hanem rádobtunk még kilenc kilométert és a végállomás idehaza Dunaújváros lett!Természetesen nem Móni javult meg ennyire.A túrát most is Zolikával csináltuk meg.
Start ezúttal Perkátáról
A túrára minden év októberében kerül sor.A hónapon belül viszont változtak mindig is az időpontok.Volt már,hogy hónap végén,de olyan is,hogy a hónap elején rendeztük meg az emléktúrát.Ha emlékeim nem csalnak az első (akkor még nem emléktúra) Egyenesen át túra az 2017 október 17-én volt.Most október 22-én vasárnap keltünk útra.Háromnapos ünnep volt,ráértünk mert hétfőn nem kellett dolgozni.Korán sem kellett kelni,hiszen a végállomás lényegében az otthonom volt most.Nem voltunk így visszafelé buszhoz vagy vonathoz kötve.Azonban Perkátára még ki kellett menni.Ezt sem kapkodtuk el,hiszen csak a 9.40-es járattal mentünk ki.Ezzel is kiértünk 10 óra 5 percre.A megállónál lévő boltba Zolika még bevásárolt egyet.Aztán indulhatott fél 11 előtt.Rögtön felkapaszkodtunk a dombon álló Győri kastélyhoz.Innen indult most hivatalosan a túra.
A Győry kastély
Perkáta egyik legszebb része
Dunaújvárosban reggel mikor indultam pompás gyönyörű napfényes idő volt.Ehhez képest Perkátán kellemetlen meglepetés fogadott.Sötét fellegek közeledtek vészjóslóan észak-nyugat felöl.Ennek ellenére hideg nem volt.Körbejártuk a kastély környékét,majd indultunk.A hátsó utakat fedeztük fel erre amerre még nem mentünk.Ezzel annyit értünk el,hogy kb.200 métert megspóroltunk míg kiértünk abba az utcába amely kivezett a faluból arra amerre mi szándékoztunk menni.Ugye eddig az emléktúrákon mindig szemből jöttünk.Furcsa volt most ellenkező irányból haladni a túrán.A bajlós árnyak ahogy kiértünk a településről fölénk értek és bizony vészjóslóan elkezdett esni az eső is.Amikor beakartunk bújni egy dúsabb fa alá,elállt...azonban a fekete felhők felettünk maradtak a következő két kilométeren.Újabb csapadék viszont nem esett.
Kiérve a településről
Megpihentek a fekete fellegek a rét felett
Átmenve a perkátai szőlőhegyen elértük az a bizonyos nagy rétet amely a korábbi években erre felé tartva a túra utolsó nagy momentuma volt.Itt vettünk most déli irányt.Azonban a rét felett megállt a fekete felhő és eltakarta a napot.Így kevés esély ígérkezett szép képeket készíteni...Mintha valaki szándékosan megállította volna itt a felhő vonulást...határozottan ez az érzésem támadt.Na,de ki és miért?Gergőnek nem tetszett volna valami?Tán az,hogy ellenkező irányból mentünk?Mást nem tudtam elképzelni,de ez sem tűnt hihetőnek.Gergő sosem haragudott volna ilyesmikért!Szóval nem tudtam eltalálni miért állt meg a felhő a rét felett.A rét amúgy nem változott.Most is mint eddig nagyjából 1 kilométer hosszú volt.Ennek bal szélén ment az út majd a vége felé átment a jobb szélre és ott ment be az erdőbe.Most is látni lehetett innen (ha visszanéztünk) a nem túl távoli Meleg-hegyet a Velencei-hegység legmagasabb csúcsát.
Zoli mintha valamit majszólna
Átkelve a réten közelítve a rét végén lévő erdőhöz,kezdtek végre elhúzni a fekete fellegek.Az erdőbe érve már kicsit világosabb volt.Sőt elő-elő bújt a nap is.Október vége kezdett lenni,nehéz volt megítélni hol tart a természet.Sok helyen még zöldek voltak a fák az erdőben,de sok helyen meg már sárgultak.Az út szerencsére ugyanaz volt mint eddig mindig,mint a legelső itteni túrán is,amikor Gergővel trappoltunk ebben a csodás erdőben...csak pont szemből jövet.A mélykútpusztai erdő a rét végén most is hozta a kötelezőt.Csodásan szép volt!Itt mindig lassabban megyünk mert ez a túra legszebb szakasza.Most sem kapkodtunk.Élveztük az erdő szépségét.Már fehér felhők voltak felettünk,de ezek is sokszor eltakarták még a napot.Arra gondoltam magamban,hogy ezt az erdőt elnevezem Gergő eredejének.Annyi mindent elneveztem már róla,erdőt még nem.És ez az erdő pedig kiérdemelte,hogy a valaha élt legnagyszerűbb túrázó nevét viselje.Így jövőre már úgy fog bekerülni a krónikába ,hogy Gergő erdeje.
Gergő erdeje
Gergő erdejében
Egyenesen át
Dűhitőnek hatott,hogy az egyik fára egy jóképességű karakter egy férfi nemi szervet rajzolt...Minden jót kivántam neki,majd a hosszú egyenes úton haladva a nöi börtönnél értünk ki a szépséges erdőből.Itt volt az a jól ismert hely,ahol az út egyik oldalán a börtön a másikon a temető volt...Tökéletes párosítás.Emlékszem,hogy meglepödtünk ezen Gergővel amikor először láttuk.Ma már meglepődést nem okozott.Az erdei temető pedig kifejezetten misztikus hatású volt.Elérve a Mélykútra vezető országutat ráléptünk a zöld jelzésű turistaútra,pontosabban az lépett rá a mi utunkra,mert mi maradtunk ugyanazon ahol eddig.A táj viszont innentől más jelleget öltött.
Út a börtön és a temető között
Aztán változik a tájkép!
Nagyjából a túra egyharmada volt meg,ideje volt megpihenni kicsit.Így ugyanott ahol tavaly is,egy az útra merőleges fasornál egy kivágott faágra leülve kajáltunk meg is pihentünk kicsit.Élénk szél fújt most is ahogy tavaly,de a nap nem akart igazán sütni.Utolértük a fekete felhőket amelyek megint kicsit megálltak.Úgy tűnt csak az erdőt nem szeretik... Kaja után mentónk tovább egyenesen előre Nagyvenyim felé.Itt már nem voltak erdők,csak végtelen mezők.Ezeket szelte ketté a mi immár jelzett turistaútunk!Helyenkét két szép őszi fasorral kísérve.Egy tök ártatlan és egyszerű helyen közben megcsúsztam és estem egyet.Nem ütöttem meg magam,csak ismét vidáman konstatáltam,hogy a kemény helyeken sosem esek,de a legkönnyebbek viszont igen.
Kajahely
Van,hogy én is esek..
Mentünk tovább,szinte nyílegyenes út vitt be Nagyvenyimre.A faluig különösebb esemény már nem történt.Venyimen kutyák üdvözöltek a külömböző telepek kereítései mögül,nem tűntek agresszívnak.A Rátgéber-tónál kötöttünk ki.Rátgéber-tó - Gergő tava.Természetesen ahogy mindig a történelemben,most is megálltunk.Szemügyre vettük a tavat ahogy mindig.Láthatóan minden rendben volt vele,több víz is volt benne mint egy éve.Gergő halála utáni napon,vagy még aznap erre még nem emlékszem,ide jöttem ki és itt kapott el akkor életem legnagyobb zokogása és fájdalma...Most egy fokkal azért kellemesebb volt itt lenni,noha törtek elő a Gergővel itt megélt emlékek.Letudva a tavat hamar elértük a Szent Bernát arborétumot.
Gergő tava
Megérkezés az arborétumba
Eddig minden egyes alkalommal itt kezdődött ez a túra és valószínűleg jövőre újra itt fog majd kezdődni.Most viszont ide érkeztünk,de a túrának még nem volt vége,hiszen ahogy írtam a távot megfejeltük még kilenc kilométerrel,így elmegyünk majd egészen Dunaújvárosig!Ám itt megkellett,hogy pihenjünk.Több okból is.Először is mert ikonikus hely túrázásaim történetében.Megszámlálhatatlan sokszor voltunk itt Gergővel,de a többiekkel is már.Másodszor mert egy nagyszerű,kellemes csendes hely ahol jól esik megpihenni.Vannak az arborétumban sétányok,de most leültünk egy padra és pihentünk.Egy kicsit kezdtünk fáradtnak tűnni.A csodás kert így is élvezhető volt,főleg mert mókusok adtak számunkra hatalmas müsort!A fákon futkároztak örült sebességgel!Nagyon jót mókáztak és szemmel láthatóan remekül elvoltak.
Itt pihentünk
A pihenőt letudva indultunk tovább.Nagyvenyim utcáin trappoltunk tovább,a főtér közelében egy pékség nyitva volt.Vettünk ezt-azt amit a helyi víztoronynál lévő kis parkban elfogyasztottunk.Meglepődve tapasztaltuk,hogy az itteni játszótér eltűnt...!Ki a jóistent zavarhatott ez a kis játszótér itt?Komolyan mondom elképesztő világot élünk és az a baj,hogy ezt a földet a mindenség legbunkóbb,legajadékabb faja uralja: az ember.Ki is akadtam a játszótér eltűnésén rendesen....így inkább mentünk is tovább.Útközben még ismerösökkel találkoztunk akikkel váltottunk pár szót,majd kiértünk Nagyvenyimről.
Mögöttünk Nagyvenyim
Előttünk Dunaújváros
A Nagyvenyimtől Dunaújvárosig tartó út is nyugodtan része lehet az emléktúrának,hiszen ezen a szakaszon is számtalanszor túráztunk Gergővel.Ugyanarra mentünk amerre mindig.Itt többször előfordult,hogy szemből vagy ebből az irányból jöttünk,mentünk.A végtelen mezőkön vezetett az út mögöttünk Nagyvenyim,előttünk Dunaújváros látképével.Egy erdős-fás része volt ennek a szakasznak nagyjából 350 méter hosszú.Szomorú volt látni az ide kihozott szemét tengert.Elképesztő mennyiségű szemetet hoztak ki ide a szarháziak.Erre már tényleg nem tudok mit mondani.Mivel ez Gergő emléktúrája volt nem akartam ezeket most lefotózni,de majd egy erre vezető más túrán lefogom fotózni.Végül aztán befordultunk a célegyenesbe.Ez az út már elvitt a városhoz.
Szerencsére nem csak szemét volt erre...
Célegyenes
Az út itt felvitt az M6-os sztráda fölé.Ezen a hídon is mindig megpihentünk Gergővel és néztük a kilátást.Most ideérve nem túl nagy örömmel láttuk,hogy vannak a máskor nyugis hídon.Egy ember telefonált még a híd előtt,fent meg egy autó parkolt benne két huligán kinézető sráccal.Sebaj arébb azért megpihentünk.Közben először a nap folyamán igazán jó idő lett.Ezen átkozodtam egy sort,hiszen ha ilyen időnk lett volna a mélykútpusztai erdőben,csodás képek készülhettek volna...Az autó közben elment,a telefonálós embert meg nem láttuk,így kicsit körbenéztünk.Jó a kilátás innen a végtelen mezőkre.Aztán kis pihenő után indultunk tovább.Már közel volt a város.
Az M6-os feletti hídon
Jó lett az idő
A maradék szakasz kissé sáros volt és egy helyen Zolika majd térdig merült a sárban.Más esemény már nem történt.A helyi (kettes) park centert érintve hatoltunk be a városba és a vasútállomásnál kötöttünk ki.Úgy tekintettük,hogy akkor ez itt a túra végpontja,még akkor is ha hazáig még elkellett azért menni.Itt végződött tehát ez a korábbi évekhez képest másmilyen Egyenesen át túra.Így is jó volt,az útvonal remek volt!Az időjárás viszont alaposan szopatósra vette ezen a napon.Sajnos a túra végére lett jó az idő.Így vagy úgy sikerült ismét megfelelő módon emléket állítani Gergőnek.
Ez volt az év húszadik túrája!Most 23 kilométert mentünk,így összesen tartunk 299,1 kilométernél,ez pedig 14,955 km/túra átlagot jelent.Gergő emléktúrája ezentúl is meglesz tartva minden év októberében,valamint ha Móni állapota olyan lesz,vele csinálunk egy pótlást az elkövetkezendő egy év folyamán valamikor,valószínűleg tavasszal.Jövőre elighanem visszatérünk a szokásos útvonalra,de ez még változhat.
Aki követ vagy aki olvasgassa a blogomat,akár csak a napokban az már tudja milyen jelentőséggel bír,immár évről évre a szokásos Egyenesen át túránk.Ezt nyílvánítottuk Gergő hivatalos emléktúrájává is,aki még nem tudja miért,nem kell sokat visszalapoznia a blogban,hogy miért pont ez a túra az ami.Most nem részletezném.Minden évben nagyjából október harmadik hétvégéjének környékén szoktuk megejteni.Most ez akkor elmaradt,hiszen a Mecsekben és a Gemencben nyomtuk most októberben,az emléktúra így az utolsó októberi napra maradt.Ez persze semmit sem vont le jelentőségéből.Most is útra keltünk Gergő nyomában,méterről méterre azon az útvonalon amelyen ő is járt két+három éve.
Gergő természetesen velünk volt!
Mivel a közeli Nagyvenyimre mentünk nem kellett korán indulni.Csak a kilenc órási busszal libbentünk ki,9.17-kor így is leszálltunk a buszról Nagyvenyimen.Hivatalosan a nem messze lévő Szent Bernát arborétumból szándékoztunk indítani most is a túrát.Az emléktúrára természetesen Gergő édesanyja Móni és az egyik legjobb barátom Zoli kisért el most is.Persze ez sem véletlen,velünk túrázott Gergő a legtöbbet.Sokat gondolkoztam rajta,már korábban is,hogy meg-e hírdessem ezt a túrát,hátha eljönne olyan barátja,osztálytársa,ismerőse is Gergőnek,akik szerették,kedvelték őt.De úgy gondolom,most is csak a szájkarate menne,eljönni meg aligha jönne el bárki is.Na de mi meg közben odaértünk az ikonikussá vált arborétumhoz,ahol már őszi színekben pompázott a természet.
Az arborétumnál
Az előző években mindig jó idő volt ezen a túrán.Most mikor negyedszerre került sor az Egyenesen át túrára,most nem volt jó idő.Erősen elvolt borúlva,szemerkélt az eső és viharos szél fújt.Na jó annyira viharos éppen nem volt,de igen erős.Ráadásul északi szél,mi meg észak felé szándékoztunk éppen menni... Bementünk az arborétumba ahol már legszebbik arcát mutatta az ősz.Megcsináltuk a film kezdő jeleneteit,fotózgattunk és Gergőre emlékeztünk.Ezek végeztével pedig elindultunk az arborétumból ahol már oly sokat jártunk a múltban.
Nagyvenyim temploma az arborétum területén van
Elöször a Rátgéber tó mellett haladtunk el,amit ugye Gergő tavának kereszteltem el,hiszen ez lehet az a tó amelyet legtöbbet érintettünk közös túrázásaink folyamán.A tó a borús időben elég szomorkásnak tűnt,már-már olyannak mint Gergő elvesztését követő napon,amikor kijöttem ide és mérhetetlen zokogás kapott el.Akkor.Szóval majdnem olyan volt most is a kis tavacska.Sok időt most nem fecséreltünk rá.Mentünk tovább és itt már rá is tértünk a zöld jelzésre.Ez vitt ugye majdnem teljesen egyenesen Perkáta útunk végcélja felé.Eleinte az útviszonyok nem voltak éppen a legideálisabbak.Sok volt a sár és úgy kellett átlavirozni ezeken a részeken.
Gergő tava
Nem éppen ideális útviszonyok...
Nagyjából egy kilométeren át volt ilyen a terep,aztán már különösebb problámáink nem akadtak az úttal.Voltak ugyan még sáros részek,de azok aztán már könnyen kikerülhetőek voltak.Nagyobb problámát jelentett az erős szembeszél.Az eső szerencsére már elállt.Amikor fák határolták két oldalt az útunkat akkor nem volt vészes,akkor nem fújt be úgy a szél,de ahol nem volt semmi,ott erősen érezhető és zavaró volt.Korábban sosem volt jellemző erre a túrára a rossz idő.Na persze olyan égbekilátóan most sem volt rossz.A szokásos helyen egy erdősávnál ahol szoktunk most is megkajáltunk.Egy bokor mögé bújva kerestünk menedéket a szél elöl.Ez nagyjából sikerült is.
Gergővel a szívemben...
Itt is emlékeztünk Gergőre,aztán indultunk tovább.Következett egy útkereszteződés.Itt vettünk búcsút a zöld jelzéstől,az letért balra Mélykútpuszta felé,mi pedig folytattuk egyenesen át.Itt egy darabig betonút volt ami a börtön melletti temetőhöz vezetett.Mivel pont halottak napja előtt voltunk,akadt rajta forgalom is.Balra ott volt az az épület ahol tavaly szélcsendben egy ablak csapkodott...most a nagy szélben egy ablak sem produkált hasonlót... Elértük azt a részt ahol az erdő kezdödött.Itt volt az,hogy jobbra a börtön,balra a temető volt.Mivel a temetőbe bőven akadt most ember,nem fecséreltünk rá időt.Majd jövőre betérünk.Figyelmünk így most inkább a börtön felé terelödőtt.
A börtön
A börtönből két meg három éve is hangok szűrödtek ki,mozgás volt észlelhető.Tavaly viszont semmi.Most sem észleltünk semmi mozgást,se zajt,így közelebb mentünk.Láttuk ugyan,hogy fenn a kerítésen két kamera is ficereg.Nem tudtuk eldönteni üzemel-e még a börtön.Móni aztmondta igen,mert az unokatesója itt dolgozik,ráadásul ez itt női börtön.Nem tudtam eldönteni igaza van-e,hiszen lövésem sem volt a dologról.Mindenesetre én eddig úgy tudtam,hogy a közeli Bernátkúton van a női börtön.Közelebb mentünk a kerités azon részéhez ahonnan belehetett látni.Semmi mozgás,semmi zaj nem volt továbbra sem.Aztán...mikor elkartunk menni onnan,folytatva a túrát valami hátborzongató zaj szürődött ki... Zörgés szerű zaj volt valami ahhoz hasonló mintha radiátorokat ütöttek volna evőeszközőkkel... hallottuk,de látni továbbra sem láttunk senkit.Úgy döntöttünk talán jobb menni,mert a zaj közben meg erősödött...
A börtönnél még a zaj előtt...
Nem tudtuk eldönteni miféle zaj lehetett.A rabok jelzetek mert láttak az ablakból?Mi nem láttunk senkit és minden ablak zárva is volt.Akkor...?Tán Gergő jelzett odaátról,mint tavaly a zörgő ablakkal és az élére állított 50 forintossal?De...ő meg nem jelezne úgy amitől megijedünk...szerintem.Szóval nem tudjuk miféle zaj volt ez,mindenesetre eljöttünk és a börtön után tértünk be abba az erdőbe amelyet annyira szerettünk Gergővel is,hiszen az egyik legszebb erdő amelyikben valaha is jártunk.Most sem okozott csalódást.
Beérve az erdőbe
Eleinte volt itt egy-egy sár,de aztán teljesen jól járható volt az itt már jelzés nélküli út.Érdekes volt mert az erdő egyes részein úgy tűnt még nem ért ide az ősz,hisz zöld volt minden.Más részeken meg azt tapasztaltuk,hogy már a finálé is lezajlott.Mindenesetre az a aranysárga szín amely a korábbi években jellemezte az erdőt most nem volt jelen.Ettől függetlenül az erdő lenyügőzöen szép volt most is!Elértük az első komolyabb kanyart a túránk során.Itt voltak egy kisebb dombon azok az érdekes törzsű fák amiket annak idején Gergővel is megcsodáltunk.Míg a többiek pihentek egy fatörzsnél addig én most is feljöttem ide.
Míg ők pihentek...
...én feljöttem a fákhoz
Ezekután folytattuk a túrát a csodálatos erdőben.Ami a korábbi években nem volt az most ezerszámra: gomba! Elképesztő mennyiségű gombát találtunk itt.Persze mivel egyikünk sem értett hozzá,nem tudtuk eldönteni melyik ehető és melyik nem.Szedni így nem mertünk,de biztos volt közte olyan is ami fogyasztható.Egy pörköltre valót összelehetett volna szedni.Az út az erdő gyönyörű volt annak ellenére,hogy nem volt olyan sárga mint az elöző években.Itt az erdőben ráadásul a szelet sem lehetett érezni.Kétség sem férhetett hozzá,hogy ez volt a túra legkellemesebb szakasza.
Gombafesztivál
Haladtunk az erdőben,mindenfelé gombák és gombák... korábban sosem láttam erre a kis élősködőket,most ezerszámra.Valóban mindenféle akadt.Az erdőre inkább volt jellemző a zöld szín mint az ilyenkor megszokott sárga.Máshol meg már szinte kopaszak voltak a fák.Elértük azt a kereszteződést ahol négy út találkozott.Itt mindig lefotóztuk Gergőt... A négy út közül kettőt benött kicsit a fű,alig ismertem rájuk.A mi útunk volt jó,ahonnan jöttünk és amerre mentünk.Ha már itt mindig lefotóztuk Gergőt,akkor most is csináltunk képeket,Gergő fotójával a kezünkben és a szívünkben.
Gergővel az erdő mélyén
Egy nyuszi futott át előttünk az úton,majd nem sokkal később még egy.Közben találtunk egy lábszár csontot.Vajon milyen állaté lehetett?Valószinüleg valami nagyé.Tán szarvasé,a jó ég tudja.Lassan kiértünk az erdőből,még Móni lett figyelmes arra a kis árokra amelynél két éve ökörködtünk még Gergővel.Az erdő utáni hatalmas rétre érve láttuk,hogy a szél alaposan kitisztitotta a levegőt,hiszen tökéletes rálátásunk volt a 15km-re lévő Velencei-hegységre.Volt olyan év amikor látni sem lehetett.Most minden eddiginél jobban volt átható!A réten is rengeteg gomba volt.Lehet ezek a perkátai gombafesztivál gombái lehettek?Aligha.Hiszen nincs is Perkátán gombfesztivál.
Kiérve a rétre
Átlósan szeltük át a rétet,majd az út újra egyenesre váltott.Csodáltuk a szép rétet amely olyan volt mint valamilyen szavanna... jó lenne elhozni egyszer ide a kutyámat,biztosan jól érezné magát.Emberek érkeztek a távolban.Távcsővel kémleltem nem-e cigányok,mert akkor letérünk valamerre.De egy békés család volt gyerekekkel,kutyákkal.Alighanem gombászni jöttek.Elértük a rét túlsó végét.Az út elfordult jobbra Perkátának.Célegyenesbe értünk.A faluba érve a szokásos kép fogadott.Móni kissé elfáradt ezért az egyik buszmegállóban pihentünk egyet.Majd folytatva a túrát odaértünk a szokásos ismert részekhet,a templomhoz,a Győri kastélyhoz...
A Győri kastély
A kastély mögötti parkban fejeztük be a túrát,annál a játszótérnél és edzőparknál ahol mindig is szoktuk.Móni elkészült erejével,nem értettük,hiszen a korábbi években jól bírta.A terep sem nehéz.Lehet a szembeszél vette ki az erejét?Kicsit bohóckodtunk most is,de messze nem annyit mint korábban.Mivel nem volt jó idő és kezdett sötét is lenni,lesétáltunk a buszhoz.Az jött rendesen és délután négy órára már itthon is voltunk.Most sem volt rossz ez a túra,annak ellenére sem,hogy nem volt jó idő.Újabb és újabb szépségekkel ajándékozott meg minket a teremtő ezúttal is.Nem éreztem Gergőt úgy mint tavaly.Vagy nem jöttek most jelek úgy odaátról vagy mi nem figyeltünk most ezekre.A zaj a börtönnél mindenesetre érdekes volt...
