Eljött az idő Mónit is elkellett vinni valahova újra,mert lassan beposhad a városba.Betegsége miatt nem tud úgy eljönni velünk,mert ez sokmindenben gátolja,azonban néha el kell vinni egy-egy könnyebb kirándulásra.Megint agyaltam,hogy akkor hova lehetne vinni ami tetszik is neki,jól is érzi magát és nem kell erején felül teljesítenie.Na meg ne legyen túl messze sem,mert felesleges 2-3 órákért száz kilométereket utazni.Először a fehérvári sástói tanösvényre gondoltam,de aztán úgy ítéltem meg az nehéz lenne neki,főleg a korlát nélküli hídakon a víz felett.Utána jutott eszembe a martonvásári kastélypark.Nincs messze sem,a park sincs messze a vasútállomástól és én is beakartam már menn tavaly amikor itt voltunk meccstúrán,de akkor nem sikerült.Így úgy gondoltam ez megfelelő lesz.
Most sem volt egyszerű az út
Pünkösdvasárnap vágtunk neki,nem túl korán.A fél kilences vonattal indultunk,úgy gondoltam fél három-három felé hazaérünk hiszen a kutyát sem akartam sokáig egyedül hagyni a lakásban.Úgy gondoltam tíz előtt már ott lehetünk,egy után meg jövünk vissza.Ennyi elég lesz Móninak,kb.ennyit bír. Ám Lézer Jancsi hagyatéka kísértett minket,a vonatközlekedés mint szinte mindenhol az országban erre is kataszrófális volt.A dunaújvárosi vonat ugyan rendben felért Érd felsőre.Itt kellett átszállnunk,hogya két megállónyira lévő Martonvásárt elérhessük.Ám a vonat közel egy órát késett (...) meg aztán dúgig volt emberekkel,szinte elférni sem lehetett.Üggyel-bajjal végül is elértük Martonvásárt.
A külső park egy szelete
Könnyed sétával elértük a nem túl távoli kastélyt.A Brunszvik kastély elő parkjában már jártunk ugye egy éve és akkor azért nem mentünk be a belsőbe,mert drágáltuk a belépőt.Hiba volt.Egyrészt odabenn csodavilág van,másrészt utána jártam és ha csak a parki belépőt vesszük meg akkor az egyáltalán nem drága!Így miután a külső parkban kigyönyörködtük magunkat bementünk a belsőbe.Nagyon szép zöld volt minden és sokan mozogtak a kastély körül,de nem volt zavaró.Bementünk hát a belső parkba.
Szőkőkút a kastély előtt
Itt lehet bemenni
Gyönyörű zöld park fogadott odabenn amelynek központjában egy (valószínűleg) mesterséges tó volt.A park innenső szélén ott volt a kastély,annak oldalában a Bethoveen múzeum.Úgy döntöttük körbejárjuk a tavat,a kellemes árnyas sétányon amely tele volt paddal is.Így ha Móni elfárad tud pihenni is.Sokan voltak,de voltak szabad padok is.Lenyügőzött a park szépsége én akár egész nap is ellennék itt.Lassan mentünk,Móni eleve nem tud gyorsan jönni.Neki is tetszett a kastélypark és remekül elvolt.Itt-ott ugyan lekellett ülni,de jól bírta.A stroke után ez is nagy szó.Gyönyörű híd vezetett be a tó közepén lévő szigetre.A hídra rámentünk ugyan,de a szigetre most nem mentünk be.
Csodás zöld pázsit
A tó egy szelete
A híd
Szép lassan körbeértünk ezen a csodálatos helyen,egy újabb pihenővel.Kényelmesen mentünk,de a nagy meleg is közrejátszhatott talán,Móni kezdett elkészülni az erejével,így szépen lassan visszasétáltunk a kastély felé.Közben persze én nagyon sok képet csináltam,mert nagyon tetszett a hely.Arra gondoltam ősszel lombhullás idején újra elkéne jönni.Vajon akkor milyen lehet,egészen biztosan nagyon szép. Rengeteg szék volt a tó mellett a pázsiton,mint a filmekben mikor ilyen szabadég alatti esküvöket szoktak rendezni.Itt is szoktak. Sok ember volt a parkban,de ez egyáltalán nem volt zavaró,pedig köztudott rólam nem szeretem az olyan szitukat ahol sok ember van.Lassan visszaértünk a beléptető helyhez.Itt volt egy kávézó,ezt nem hagytuk ki.
A tó a hídról
Talán látni a székeket
A kávézás után még a külső parkban jártunk kicsit majd visszaindultunk a vasútállomára.A hazaút sem volt egyszerű,hiszen olyan vonatot fogtunk ki amely Érd alsóra ment és így átkellett sétálnunk Érd felsőre,ami nem egy nagy távolság,de a beteges Móninak nem volt egyszerű,de megcsinálta.Itt 45 percet kellett várni a dunaújvárosi vonatra.Ez jött rendesen,így kényelmesen hazaértünk.A reggeli késésnek hála egy órával később mint terveztem,de a kutyus gond nélkül kibírta a távollétünk.Kellemes volt és Móninak is járt egy ilyan kimozdulás már.Jó ötlet volt,hogy a kastélyparkot választottam.
Martonvásár itt van Fejér megyében,Dunaújvárostól 40 km-re északra.Mégis valahogy kimaradt eddig az életemből.Nem igazán voltam még itt,hacsak nem számoljuk azokat a vonatozásokat amikor itt mentünk keresztül.Persze akkor a kisvárosból semmit nem láttunk.Nem is tudtam elképzelni milyen lehet ez a település,így aztán kapóra jött,hogy csapatunk itt játszotta következő bajnoki mérkőzését.Egy nappal a váci városnéző túra után most akkor indulhatott az idei sokadik meccstúra.Zolikával Martonvásár felé vettük az irányt.Ahogy szoktuk most is úgy terveztük,hogy meccs előtt körülnézünk a településen.
A kishíd
A fél tizenkettes vonattal mentünk,amelyről leszálltunk Pusztaszabolcson.Onnan busszal mentünk tovább Velencére,majd ismét vonatozás következett.Így háromnegyed egyre értünk Martonvásárra.Kicsit dühitő,hogy Dunaújvárosból nincs közvetlen járat a 40 km-re lévő településre.Mivel előzőleg térkép alapján felmértem merre kell menni,így nem okozott gondot,hogy a vasútállomásról merre is menjünk.Szép sétány vezetett be a városba,jobb oldalt egy kerítés már a kastélyparkot jelezte.Egy kis hídra értünk ahonnan csodás kilátás nyílt a belső parkra amelynek központjában egy tó volt.Nagyon szép volt és kicsit el is időztünk a hídon.
A belső park a hídról a tavacskával
A híd lentről
Ezt követően mentünk tovább a sétányon.Feltűnt maga a kastély,előtte egy újabb park.Aztán megláttuk a kaput is,így bementünk.Az utca túloldalán is volt amúgy látnivaló,de úgy voltunk vele,hogy azt későbbre hagyjuk.A kastélynak ez az elülső parja is gyönyörű volt,mint ahogy a kastély is maga.Gyönyörű zöld pázsitok között haladtak a sétányok,a kastély előtt meg egy szökökút ontotta a vízet.Persze itt is körbesétáltunk és fotózgattunk.Kiderült a belső park csak pénzért látogatható és nem is kevés pénzért,így arról lemondtunk.A parki séta után úgy döntöttünk megebédelünk valahol.
A kastély előtti parkban
A kastély
Zöld pázsit és remek sétányok
Némi sétálgatás után találtunk egy megfelelő éttermet ahol a szép kártyát is elfogadták.Egy babgulyást ettünk,bort ittunk és meg is kávéztunk.Jó egy órát töltöttünk bent,de a meccsig még mindig volt időnk.Így kaja után elindultunk megnézni mi van az utca másik oldalán.Szobrok és emlékművek voltak ott,egy hotel na és egy óvoda múzeum!Elgondolkodtam vajon ez utóbbiban mi lehet kiállítva.Egy nagy piac térre értünk ahol különféle rendezvénytermek lehettek még,az egyiknél néptáncosok mozogtak.Kedves kisvárosi hangulata volt a településnek.
Az ebédünk
Jó bor,jó egészség...
Na az ott az óvodamúzeum
Még mindig volt kis idő,elindultunk megkeresni a pályát ahol a mérkőzést rendezik.Gyerekjáték volt és még arra is maradt idő,hogy körbejárjunk a környéken,végül aztán bementünk a helyi szentélybe és egy fura lelátón foglaltunk helyet.A csapatunk már kijött melegíteni,jól eső érzés volt,hogy jó pár játékos köszönt nekünk.Végül kezdődhetett a mérkőzés amelyről a dolgok szerencsés alakulása esetén akár már bajnokként is távozhatunk.Még szinte el sem foglaltuk normálisan a helyünket már vezettünk is 1-0-ra egy szép szabadrúgást követően a gólfelelősünk Gránicz talált be az elenfél kapujába.Ezt követően kiegyenlítettebbé vált a játék és szünetig már nem született újabb gól.
Fura nézőtér...
Kezdődik a meccs
A második félidőben kicsit beszorultunk a kapunk elé a hazai csapat jól játszott,de aztán húsz perc elteltével ismért Gránicz növelte góljaink számát.Túl nagy baj már nem történhetett.Nem,hogy nem történt,hanem még újabb gólt szereztünk ezúttal a csapatkapitányunk Szepi talált be. 3-0! Ez így már nem volt kérdés,végül meg is nyertük a mérkőzést ilyen arányban.Csak azért nem bajnokként távoztunk mégsem,mert a fő riválisunk a Mór győzni tudott Fehérváron,így matematikailag még behozhat minket (de nem fog...).Jó kis meccs volt,amelynek háromnegyed hétkor volt vége.Egy óránk maradt elérni a vonatot.Ez több volt mint elég,indultunk is vissza a vasútállomásra.
A mieink
Visszafelé a kastélyparkjai a lemenni készülő nap fényében még szebbek voltak.Nagyon szép látvány volt.Lényegében ezzel a képpel búcsúztunk Martonvásártól amelyről rosszat nem mondhatok.Kellemes kisváros Fejér megyében.A hazaút viszont nem volt sima.Vonattal mentünk Érd felsőig,igen ám de a csatlakozás már elment.Vagy várunk két órát a következőre vagy elmegyünk a busz pályaudvarra és busszal megyünk haza.Így is lett.Végül busszal érkeztünk haza Dunaújvárosba este fél tízre.Kellemes jó kiruccanás volt egy újabb remek meccsel és győzelemmel.Martonvásárra meg majd egyszer visszatérek,a kastélyparkra kiváncsi vagyok!
A sorozat következő vára egy olyan helyre kalauzol el,ahol számtalan alkalommal nyaraltam:Szászvárra.Mégis magába a várba,noha mellette vagy harmincszor is elmentem,egyszer vagy kétszer voltam benn,az is még a felújítás előtti években.A várat az évek alatt szépen helyrehozták.Na,de beszéljenek a betűk és a képek helyettem.
Rekonstrukciós elképzelés a várról.Ilyen lehetett...
Szászvárneve az írott forrásokban először a 13. század első felében tűnik fel. Ezt követően az 1334-es pápai tizedjegyzék említi a falu Iván nevű plébánosát. 1347-ben a pécsi káptalan egyik oklevelében szerepel. 1401-ben a falut vásáros helyként említik"Forum comprovinc. in poss. seu villa Zaz". 1439-ben "Zaaz" néven szerepel egy oklevélben.
A szászvári vár a XIV. század második felében püspöki uradalmi udvarházként jött létre. Alsáni Bálint bíboros, pécsi püspök eredetileg egy kápolnát és egy udvarházat emeltetett a település szélén. Az udvarház egy alápincézett, emeletes, szintenként két helyiségből álló, igényesen kialakított kőépület volt, amelynek bejáratát egy lépcsőtoronyban helyezték el. Ez az egyik legkorábbi fennmaradt példája annak a középkori udvarháztípusnak, amely a XV-XVII. századba széles körben elterjedt egész Európában. Egy Zsigmond-kori okmány arról szól, hogy XII. Gergely pápa egy évi és 40 napi búcsút engedélyez mindazoknak, akik bűneiket megbánva és meggyónva, Keresztelő Szent János születése napján felkeresik a pécsi egyházmegyei "Zaas Oppidum"-ban Bálint bíboros és mások által ugyanazon szent tiszteletére alapított kápolnát.
A vár a templom mellett található Szászváron
Mint várat 1439. május 28-án említették először, amikor Albert király utasította Tolna megyét, hogy vizsgálják ki Bátmonostori Töttős László panaszát az Albeni Henrik püspök szászi várában tartózkodó familiárisai által okozott károk ügyében. 1476-ban Zsigmond pécsi püspök a szászi várat és plébániát a székesfehérvári Szent Miklós társaskáptalan prépostjára, Nagylucsei Orbánra bízta. Nagylucsei később Mátyás király kincstartója lett.
1540-ben Izabella királyné parancsára Athinai Simon elfoglalta Szászvárt, amely így rövid időre a királyné tulajdonába került. 1542-ben Werbőczy Imre Szászvárról indulva 225 lovassal és 200 gyaloggal üt rajta Kászon bég csapatain a kozári mezőn. Ezt Tinódi Lantos Sebestyén is megénekelte. Pécs 1543 július 13.-án esett el, s ugyanezen a napon adta meg magát Szász is Ahmed pasának. A település jelentőségét, stratégiai fontosságát jelzi, hogy a törökök közigazgatási központtá, nahije székhellyé tették. Egy 1554-es dokumentum szerint 188 község tartozott hozzá, s ez a dokumentum a helységet mint Szász "város"-t említi, ahol 37 adózó ház volt. Török őrség létszámáról csak 1546-ig vannak adatok, közel 250 fős védősereg vigyázta, ami Pécs északi védelmét látta el. Ez a létszám csökkent, amikor a tolnai várak is török kézre kerültek.
Kellemes a környezet a várkastély körül
A tizenötéves háború pusztításai Szászvárat sem kerülték el, 1603-ban keresztény seregek felgyújtották a várat. 1662-ben kiskomáromi gyalogosok gyújtották fel, majd Zrínyi Miklós 1664-es téli hadjárata során a magyar katonák egy része elfoglalta a települést, s ismét felgyújtották a várat. 1680 körül keresztény csapatok felrobbantották az erődítményt, de a törökök valószínűleg nem hagyták el. Végül 1686-ban szabadult fel a török megszállás alól, a település és a vár a császári csapatok birtokába került. A harcok során a Szász elpusztult, egy 1696-os dokumentum már csak faluként említi.
A várban jól ötvözték a modern kori és a régi építészet találkozását
A romos vár területén 1772-ben Klimó György püspök kezdte meg egy új templom építését, amely 1779-ben készült el. 1822-ben a templomhoz egy tornyot is építettek a várfalak felhasználásával, ám ez a torony 1890-ben megroggyant, és ezért lebontották, helyére pedig felépítették a ma álló tornyot.
Érdekesség, hogy Martinovics Ignác "szolgálataiért" 1792-ben megkapta a "szászvári apát"-i címet. Később jakobinus összeesküvőként a budai Vérmezőn fejezték le.
A szászvári várkastélyban 1980-ban kezdődtek meg a régészeti kutatások, amelyek alapján 2016-ra rekonstruálták a legrégebbi (középkori), nyugati palotaszárnyat, ugyanakkor 19. századi hozzáépítéseket is meghagytak. A nyugati toronyban a leletek alapján hűen rekonstruálható, 14. századi kápolnát és a kaputorony felvonóhidas kapuját is újjáépítették. Az északi palotaszárny emeletét viszont csak egy üvegfallal pótolták.
Napjainkban...
A vár hétfő kivételével mindennap 9-től 17 óráig tart nyitva.A belépődíjakról a legutolsó infóm alapján (ezek ugye folyamatosan válozhatnak) azt tudni,hogy a felnőtt belépő az 1200 forint,a diák és nyugdíjas 800 forintba kerül.Csoportos 1000 forint,családi (2 felnőtt,2 gyerek) 3200 forint,hatéves kor alatt pedig ingyenes a vár látogatása.
A várban mint írtam,noha sokszor elmentem mellette maximum kétszer járhattam,mégpedig a 80-as évek második felében.Esélyes,hogy Sándorral és annak lányával Tündivel.Az,hogy jövünk-e még ide,úgy érzem,hogy jelen állás szerint nem valószínű.Sajna az itteni rokonokkal Sándor halálát követően gyakorlatilag megszakadt a kapcsolatom és ha jövünk is erre túrázni,aligha fér bele a vár az útvonalba.De soha nem mondjuk,hogy soha ugye...
Másfél hónapja is már,hogy utoljára túrázni voltunk.Az utóbbi évtizedben szinte nem is tudom mikor volt utoljára ilyen.Na,de végre újra itt volt a lehetőség,így december második szombatján boldogan vágtunk neki az újabb túrának.Eredetileg a mogyoródi kilátóhoz mentünk volna,de egész héten ködös időt jósoltak a hétvégére,így újra elhalasztottuk a mogyoródi túrát (már sokadik alkalommal).Helyette a Velencei-hegységet választottuk.Az ingókövekhez akartunk eltúrázni.Ám most nem a megszokott módon Pákozdról,hanem egyenesen Székesfehérvárról!Meg is érkeztünk már reggel fél nyolcra a megyénk székhelyére Zolikával.Persze sehol nem volt köd....és Fehérváron hó is csak alig.Ez azért volt furcsa mert otthonunkat Dunaújvárost alaposan belepte a hó.Útközben találkoztunk Tizedes barátunkkal is,aki egyedül tartott a Tihanyi-félszigetre egy túrára.Ő ment a vasútállomásra (Fehérváron) mi meg a busz pályaudvarról kezdtük az első téli túrát.
Indult már,de még mindig ritkán indul túra Fehérvárról,most újra!
Mint korábban írtam nincs egy könnyű évünk,se nekem,se Zolikának.Ez pedig azt eredményezte,hogy elkellett adnom az iphone-mat az életben maradás érdekében,Pedig pazar fotókat és videókat készített.Vettem egy olcsó strapabíró ulefone-t,csodákat persze nem vártam tőle,de reménykedtem,hogy jól teljesít.Nos a fotóknál hozta az álltalam elvárt szintet.A videó majd eztán derül ki,hisz a blog megírása után kezdem el megcsinálni a filmet.Na szóval nekivágtunk Zolikával a túrának,át Székesfehérvár belvárosán.Rögtön beültünk egy kávéra egy pékségnél,majd tarppoltunk is tovább.Karácsonyi díszbe öltözött a jól ismert fehérvári belváros.Elhaladtunk az országalma és a Romkert mellett is.
Sokadszorra az országalmánál
Ugyan az itthoni online térképem jelzett útnak jelölte a városból kivezető szakaszt,de jelzés nélkül... így persze nem is volt semmiféle jelzés.De a városban ügyesen navigáltunk és mindenféle gond nélkül haladtunk.A Belváros után elhaladtunk a híres skála,vagy a Bory vár mellett is.Hideg volt,enyhén kellemetlen.De még mindig feltűnő volt a hó hiánya,hiszen odahaza oly sok volt!A Bory vár nyitva volt,de nem mentünk be.Viszont nem sokkal mellette,első alkalommal láthattuk Bory mester szobrát.Róla már volt szó ebben a blogban,ő a Bory vár alkatója.Aztán a Kassai utcában majdnem elütött egy a barátnőjének imponálni akaraó hülyegyerek,de nagyot csikorogtatva a féket végül is megállt még a zebra előtt.A hosszú Kassai utca vitt ki a városból.Az egész városi szakasz volt vagy 6 kilométer!
Még sosem fotóztam le a fehérvári skálát,természetesen megérdemli,hogy bekerüljön a blogba!
A Bory vár,itt van némi hó is.
Bory Jenő
Kiérve a városból már volt hó!Igaz kemény a lábnak nem igazán jót tevő fajtából,máshol meg latyakos volt a terep.Volt némi pára,de ez nem nevezhető ködnek.A párán át gyönyörű rálátásunk volt a hóban úszó közeli Velencei-hegységre.Ebből a szemszögből még sosem láttam az apró hegységet,szó mi szó nagyon szép volt!Ez az út pedig a Kassai utca folytatása volt egyenesen tovább.A térképem odahaza úgy jelölte,hogy majd belefut a zöld jelzésbe ami elvisz az ingókövekhez.Egyszerűnek tűnt a dolog,de mint kiderült nem volt az.Az ingókövektől mentünk volna le Pákozdra amúgy.Így terveztük.
Előttünk a Velencei-hegység!
Zoli trappol a hóban
Aztán egyre kevesebb lett erre is a hó.Menetközben kajáltunk,mert leülni nem volt hova,meg hideg is volt hozzá.Őzek futkoráztak itt a fensíkon.Majd feltünt egy település,kiderítettük maga Csala.Úgy láttam az applikáción az út amin mentünk kikerüli a falucskát.Közben azt is észrevettem,hogy az applikáció nem münködik.Eddig sosem hagyott cserben,ígaz most digi kártyával használtam a telefont,az iphone.ból kivett másik kártyámat pedig nem raktam be ebbe a telefonba,pedig dual simes.Mint kiderült fatális hiba volt!Az applikáció gondolom így nem kapott annyi térerőt,hogy münködjön.Így nem láttuk rajta hol is vagyunk,most ez még nem volt baj,de később azzá vált.A jelzett utakat sem úgy mutatta,hogy melyik milyen jelzés,csak vastagabb vonal látszódott ott ahol jelzett út volt,az egyéb utakat vékony vonalak jelölték.
Nem pocsolya,hanem a Csala patak,amin nem lehetett átkelni.
A bajaink ott kezdődtek amikor a falu után elértük a Csala patakot.Valószínűleg az olvadás következtében annyira felduzzadt,hogy nem tudtunk rajta átkelni...pedig arra ment tovább az utunk.Tetézte bajainkat,hogy a nem túl távolból kiabálásokat és lövéseket hallottunk.Tehát vadászat van a közelben.Közben egy táblán láttuk,hogy csak napnyugtától,napkeltéig van vadászat,akkor meg ezek mit művelnek?Na,de még a patakkal és az átkeléssel voltunk elfoglalva.Nem tudtunk átmenni.Így úgy döntöttünk,hogy bemegyünk a faluba Csalára,átmegyünk rajta.Annak túlsó végénél van a 811-es út.Arra megyünk abból pedig van leágazás és az erdőn át vezet valami jelzetlen út ami szintén rávisz a nekünk kellő zöldre.Ezt még kitudtuk agyalni az applikáción ami továbbra sem mutatta a mi helyzetünket.De még ekkor tudtuk hol vagyunk.
A Csalai kutya
A falu lényegében egy egyutcás zsáktelepülés volt.Legnagyobb nevezetessége egy kutya szobor volt a túlvégen.Na és egy közeli kastély amit látni véltünk az erdőből.Rendben átkelltünk a településen,majd a 811-es úton haladva végre a Csala patakon is áttudtunk menni.Fordultunk be az erdőbe az országútról.Itt tűnt fel az előbb említett kastély a távolban.Behatolva az erdőbe a nyomsáv adta magát,hogy merre is kell menni.Igen ám,de csak egy darabig mert aztán semmivé vált az út.Na mi legyen?Azt beszéltük megyünk tovább a sűrűben arra amerre elméletileg az út vitt volna tovább.Már tényleg semmi sem jelezte hol vagyunk,szinte vakon térkép nélkül haladtunk a Velencei-hegység egyik legsötétebb erdejében..
A kastély,majd még utána nyomozok mi is ez!
Zoli tanácstalan az erdő mélyén,merre is tovább...
Aztán egyszer csak végképp elvesztettük a fonalat.Sehol semmi út.Mentünk előre.Legalább a lövéseket már nem hallottunk.Tarppoltunk az erdőben a jó isten tudta csak hova...nagy sokára legalább valami tisztásra értünk ahonnan kibontakozott előttünk szinte az egész Velencei-hegység.Csodálatosan szép volt!A szemközti hegyeken távcsövel mintha észrevettem volna egy ismerős utat amely érzésem szerint a zöld lehetet.Annak az útnak véltem ezt amelyen egykor Mónival és Gergővel mentünk az ingókövektől Pátkára.De messze volt és fogalmunk sem volt róla hogyan juthatunk el oda.Egy autó álltal nyomot hagyott nyomsávolt fedeztünk fel,ezt követtük.Na de teljesen más irányba ment mint a szemközti hegy amelyen feltehetőleg ott voltak az ingókövek....
Hogyan tovább?
Végül nem követtük az autós nyomvonalat,hanem a szemközti hegy felé trappoltunk olyan helyeken ahol semmiféle út nem volt!Alighanem ezzel újabb hibát követtünk el.Egy újabb kilátóponthoz érve szemügyre vettem a tájat.Az ismerősnek tünő út még ott volt,de megzavart egy közeli víztorony,így azt a helyet én már Sukorónak véltem.Alighanem ezzel is újabb hibát vétettem.A teljesen szemközti hegyen túl,távcsövel meg egy templomtornyot láttam és egy nagy víztornyot.Ezt véltem Pákozdnak.Ez is hiba volt,mert valószínűleg az nem Pákozd volt,hanem vagy Kisfalud,vagy maga Székesfehérvár.Pákozdon ugyanis nem volt ekkor víztorony...Itt volt az a pont ahol letettünk az ingókövekről.Ez ma már nem lesz meg!Immár a kijtutás volt a cél,egy lakott település vagy egy ismerös hely elérése.Zoli láti vélt lejebb egy utat.Javasolta menjünk arra.Mivel már egyikünk sem tudta hol vagyunk pontosan áldásom adtam rá.Nem kellett volna.Szó szerint belecsöppentünk a vadászat kellős közepébe!
Újra a Csala pataknál,de ez itt mellette jelzett turistaút!
Kanyargott az út lefelé a hegyen.Közben egy tábla jelezte magánterületen vagyunk.De nem volt más választásunk.Lőttek egyre jobban.Aztán az volt a szerencsénk,hogy a vadászok jó 250 méter távolságból észrevettek!Intettek én meg visszaintettem.Így felénk már nem lőttek!Elmentek a másik irányba mi meg haladtunk ellenkezőleg velük.De a lővések így is idegesítőek voltak.Na,de még mindig nem találtunk ki a Velencei-hegység öleléséből!Újra elértük (feltehetőleg) a Csala patakot,mellette pedig egy jelzett út volt!Mégpedig a nekünk totálisan nem kellő zöld+ jelzésű részben nehezen járható út.Mivel az applikáció továbbra sem münködött így nem tudtuk megnézni hova vezet a zöld+ jelzés.Mindegy volt,ráálltunk és metünk.Valahol csak kikötünk.Egy idő után a vadászat zaja is elmúlt.Majd később kiértünk egy országútra.Pár méterrel arébb pedig egy település volt.Távcsővel tudtam megnézni a helységnév tábát: Székesfehérvár-Kisfalud.
A Csala patak Kisfaludnál.Ilyen híd kellett volna Csala közelében is rá...
Két lehetőség volt: keresünk egy buszmegállót és irány Székesfehérvár,vagy elmegyünk a másik irányban 3 km-re található Pákozdra.Az utóbbi mellett döntöttünk.Itt végre már tudtuk hol vagyunk.Átkoztam magam,hogy,hogy a jó fenébe tudtunk így elkeveredni?Ez valami brutális eltévedés volt és túrázó múltamhoz méltatlan...Sok minden hozzájárult a kudarchoz.A megduzzadt Csala patak ahol nem tudtunk átkelni.A nem münködő applikáció.A semmibe vesző út az erdőben.A rossz irány megválasztásai sok helyen.A zavaró vadászat.Minden összejátszott,de akkor is.Ilyen eltévedést nem produkáltam az elmúlt 41 évben mióta túrázom...
Pákozdra aztán könnyen beértünk a bicikliúton haladva.Innen már egyszerű lett volna felmenni az ingókövekhez,de mostanra már főleg én elkészültünk az erőnkkel.Az Oázis étterem felé tartottunk mert emlékeztem rá,itt van babgulyás.Könnyen megtaláltuk a település túlsó végén lévő éttermet ahova be is mentünk.
Pákozd...
Jó kis forralt bor!
Nem fütötték agyonra az éttermet,de azért nem fáztunk.A kiszolgáló hölgy viszont meglehetősen udvariatlannak tűnt.Tudtunk egy jó kis forralt bort inni.Azok után,hogy átfagytunk egy kifejezetten kellemes volt.Majd babgulyást is sikerült enni.De mivel a hölgyike nem volt valami kedves így borravalót nem hagytam ott neki!Egy jó órát üldögéltünk benn.Még úgy döntöttünk lemegyünk a közeli Miska huszár szoborig.Ez az a szobor ahová Gergővel nem sikerült eljutni,pedig nem voltunk messze tőle akkor...Most elmentünk oda a kaja után.Kezdett nagyon hídeg lenni.Eddig is az volt,de ez itt már nagyon kellemetlen volt.Mindegy megnéztük,megcsodáltuk ekkor is Miskát.
Én és Miska és remélem Gergő ott volt mellettem..
Még annyi volt hátra,hogy elsétáltunk a buszmegállóig,de nem a legközelebbiig,hanem eggyel tovább.Hiszen volt időnk a buszig,nem akartunk egy helyben fagyoskodni.Így is kellett várni 10-12 percet a buszra.Az jött és a buszon kellemes meleg volt.Zolika be is aludt Fehérvárig.Fehérváron még elmentük a Média markba,majd a busz pályaudvaron ismét összefutottunk a Tizedes barátunkkal.Jött Tihanyból.Végül rendben hazaértünk fél hét után.Tizedes barátunk még meghívott minket a dunaújvárosi adventi vásárba is egy forralt borra.Ezután mentünk haza.
Hát nem igazán úgy sikerült ez a túra ahogy szerettük volna.Persze kalandból nem volt hiány.De nem vagyok valami büszke magamra,mert ilyen fokú eltévedésünk még nem volt.Apró vigasz,hogy sikerült ebből is kimászni.
Ez volt az év 21.túrája.Most mentünk 17 kilométert (becslés).Így idén 316,1 kilométernél vagyunk ami 15.05 km/túra átlagot jelent.
A téli szezon ezzel az elbaszott túrával alighanem beindult!
Aki követ vagy aki olvasgassa a blogomat,akár csak a napokban az már tudja milyen jelentőséggel bír,immár évről évre a szokásos Egyenesen át túránk.Ezt nyílvánítottuk Gergő hivatalos emléktúrájává is,aki még nem tudja miért,nem kell sokat visszalapoznia a blogban,hogy miért pont ez a túra az ami.Most nem részletezném.Minden évben nagyjából október harmadik hétvégéjének környékén szoktuk megejteni.Most ez akkor elmaradt,hiszen a Mecsekben és a Gemencben nyomtuk most októberben,az emléktúra így az utolsó októberi napra maradt.Ez persze semmit sem vont le jelentőségéből.Most is útra keltünk Gergő nyomában,méterről méterre azon az útvonalon amelyen ő is járt két+három éve.
Gergő természetesen velünk volt!
Mivel a közeli Nagyvenyimre mentünk nem kellett korán indulni.Csak a kilenc órási busszal libbentünk ki,9.17-kor így is leszálltunk a buszról Nagyvenyimen.Hivatalosan a nem messze lévő Szent Bernát arborétumból szándékoztunk indítani most is a túrát.Az emléktúrára természetesen Gergő édesanyja Móni és az egyik legjobb barátom Zoli kisért el most is.Persze ez sem véletlen,velünk túrázott Gergő a legtöbbet.Sokat gondolkoztam rajta,már korábban is,hogy meg-e hírdessem ezt a túrát,hátha eljönne olyan barátja,osztálytársa,ismerőse is Gergőnek,akik szerették,kedvelték őt.De úgy gondolom,most is csak a szájkarate menne,eljönni meg aligha jönne el bárki is.Na de mi meg közben odaértünk az ikonikussá vált arborétumhoz,ahol már őszi színekben pompázott a természet.
Az arborétumnál
Az előző években mindig jó idő volt ezen a túrán.Most mikor negyedszerre került sor az Egyenesen át túrára,most nem volt jó idő.Erősen elvolt borúlva,szemerkélt az eső és viharos szél fújt.Na jó annyira viharos éppen nem volt,de igen erős.Ráadásul északi szél,mi meg észak felé szándékoztunk éppen menni... Bementünk az arborétumba ahol már legszebbik arcát mutatta az ősz.Megcsináltuk a film kezdő jeleneteit,fotózgattunk és Gergőre emlékeztünk.Ezek végeztével pedig elindultunk az arborétumból ahol már oly sokat jártunk a múltban.
Nagyvenyim temploma az arborétum területén van
Elöször a Rátgéber tó mellett haladtunk el,amit ugye Gergő tavának kereszteltem el,hiszen ez lehet az a tó amelyet legtöbbet érintettünk közös túrázásaink folyamán.A tó a borús időben elég szomorkásnak tűnt,már-már olyannak mint Gergő elvesztését követő napon,amikor kijöttem ide és mérhetetlen zokogás kapott el.Akkor.Szóval majdnem olyan volt most is a kis tavacska.Sok időt most nem fecséreltünk rá.Mentünk tovább és itt már rá is tértünk a zöld jelzésre.Ez vitt ugye majdnem teljesen egyenesen Perkáta útunk végcélja felé.Eleinte az útviszonyok nem voltak éppen a legideálisabbak.Sok volt a sár és úgy kellett átlavirozni ezeken a részeken.
Gergő tava
Nem éppen ideális útviszonyok...
Nagyjából egy kilométeren át volt ilyen a terep,aztán már különösebb problámáink nem akadtak az úttal.Voltak ugyan még sáros részek,de azok aztán már könnyen kikerülhetőek voltak.Nagyobb problámát jelentett az erős szembeszél.Az eső szerencsére már elállt.Amikor fák határolták két oldalt az útunkat akkor nem volt vészes,akkor nem fújt be úgy a szél,de ahol nem volt semmi,ott erősen érezhető és zavaró volt.Korábban sosem volt jellemző erre a túrára a rossz idő.Na persze olyan égbekilátóan most sem volt rossz.A szokásos helyen egy erdősávnál ahol szoktunk most is megkajáltunk.Egy bokor mögé bújva kerestünk menedéket a szél elöl.Ez nagyjából sikerült is.
Gergővel a szívemben...
Itt is emlékeztünk Gergőre,aztán indultunk tovább.Következett egy útkereszteződés.Itt vettünk búcsút a zöld jelzéstől,az letért balra Mélykútpuszta felé,mi pedig folytattuk egyenesen át.Itt egy darabig betonút volt ami a börtön melletti temetőhöz vezetett.Mivel pont halottak napja előtt voltunk,akadt rajta forgalom is.Balra ott volt az az épület ahol tavaly szélcsendben egy ablak csapkodott...most a nagy szélben egy ablak sem produkált hasonlót... Elértük azt a részt ahol az erdő kezdödött.Itt volt az,hogy jobbra a börtön,balra a temető volt.Mivel a temetőbe bőven akadt most ember,nem fecséreltünk rá időt.Majd jövőre betérünk.Figyelmünk így most inkább a börtön felé terelödőtt.
A börtön
A börtönből két meg három éve is hangok szűrödtek ki,mozgás volt észlelhető.Tavaly viszont semmi.Most sem észleltünk semmi mozgást,se zajt,így közelebb mentünk.Láttuk ugyan,hogy fenn a kerítésen két kamera is ficereg.Nem tudtuk eldönteni üzemel-e még a börtön.Móni aztmondta igen,mert az unokatesója itt dolgozik,ráadásul ez itt női börtön.Nem tudtam eldönteni igaza van-e,hiszen lövésem sem volt a dologról.Mindenesetre én eddig úgy tudtam,hogy a közeli Bernátkúton van a női börtön.Közelebb mentünk a kerités azon részéhez ahonnan belehetett látni.Semmi mozgás,semmi zaj nem volt továbbra sem.Aztán...mikor elkartunk menni onnan,folytatva a túrát valami hátborzongató zaj szürődött ki... Zörgés szerű zaj volt valami ahhoz hasonló mintha radiátorokat ütöttek volna evőeszközőkkel... hallottuk,de látni továbbra sem láttunk senkit.Úgy döntöttünk talán jobb menni,mert a zaj közben meg erősödött...
A börtönnél még a zaj előtt...
Nem tudtuk eldönteni miféle zaj lehetett.A rabok jelzetek mert láttak az ablakból?Mi nem láttunk senkit és minden ablak zárva is volt.Akkor...?Tán Gergő jelzett odaátról,mint tavaly a zörgő ablakkal és az élére állított 50 forintossal?De...ő meg nem jelezne úgy amitől megijedünk...szerintem.Szóval nem tudjuk miféle zaj volt ez,mindenesetre eljöttünk és a börtön után tértünk be abba az erdőbe amelyet annyira szerettünk Gergővel is,hiszen az egyik legszebb erdő amelyikben valaha is jártunk.Most sem okozott csalódást.
Beérve az erdőbe
Eleinte volt itt egy-egy sár,de aztán teljesen jól járható volt az itt már jelzés nélküli út.Érdekes volt mert az erdő egyes részein úgy tűnt még nem ért ide az ősz,hisz zöld volt minden.Más részeken meg azt tapasztaltuk,hogy már a finálé is lezajlott.Mindenesetre az a aranysárga szín amely a korábbi években jellemezte az erdőt most nem volt jelen.Ettől függetlenül az erdő lenyügőzöen szép volt most is!Elértük az első komolyabb kanyart a túránk során.Itt voltak egy kisebb dombon azok az érdekes törzsű fák amiket annak idején Gergővel is megcsodáltunk.Míg a többiek pihentek egy fatörzsnél addig én most is feljöttem ide.
Míg ők pihentek...
...én feljöttem a fákhoz
Ezekután folytattuk a túrát a csodálatos erdőben.Ami a korábbi években nem volt az most ezerszámra: gomba! Elképesztő mennyiségű gombát találtunk itt.Persze mivel egyikünk sem értett hozzá,nem tudtuk eldönteni melyik ehető és melyik nem.Szedni így nem mertünk,de biztos volt közte olyan is ami fogyasztható.Egy pörköltre valót összelehetett volna szedni.Az út az erdő gyönyörű volt annak ellenére,hogy nem volt olyan sárga mint az elöző években.Itt az erdőben ráadásul a szelet sem lehetett érezni.Kétség sem férhetett hozzá,hogy ez volt a túra legkellemesebb szakasza.
Gombafesztivál
Haladtunk az erdőben,mindenfelé gombák és gombák... korábban sosem láttam erre a kis élősködőket,most ezerszámra.Valóban mindenféle akadt.Az erdőre inkább volt jellemző a zöld szín mint az ilyenkor megszokott sárga.Máshol meg már szinte kopaszak voltak a fák.Elértük azt a kereszteződést ahol négy út találkozott.Itt mindig lefotóztuk Gergőt... A négy út közül kettőt benött kicsit a fű,alig ismertem rájuk.A mi útunk volt jó,ahonnan jöttünk és amerre mentünk.Ha már itt mindig lefotóztuk Gergőt,akkor most is csináltunk képeket,Gergő fotójával a kezünkben és a szívünkben.
Gergővel az erdő mélyén
Egy nyuszi futott át előttünk az úton,majd nem sokkal később még egy.Közben találtunk egy lábszár csontot.Vajon milyen állaté lehetett?Valószinüleg valami nagyé.Tán szarvasé,a jó ég tudja.Lassan kiértünk az erdőből,még Móni lett figyelmes arra a kis árokra amelynél két éve ökörködtünk még Gergővel.Az erdő utáni hatalmas rétre érve láttuk,hogy a szél alaposan kitisztitotta a levegőt,hiszen tökéletes rálátásunk volt a 15km-re lévő Velencei-hegységre.Volt olyan év amikor látni sem lehetett.Most minden eddiginél jobban volt átható!A réten is rengeteg gomba volt.Lehet ezek a perkátai gombafesztivál gombái lehettek?Aligha.Hiszen nincs is Perkátán gombfesztivál.
Kiérve a rétre
Átlósan szeltük át a rétet,majd az út újra egyenesre váltott.Csodáltuk a szép rétet amely olyan volt mint valamilyen szavanna... jó lenne elhozni egyszer ide a kutyámat,biztosan jól érezné magát.Emberek érkeztek a távolban.Távcsővel kémleltem nem-e cigányok,mert akkor letérünk valamerre.De egy békés család volt gyerekekkel,kutyákkal.Alighanem gombászni jöttek.Elértük a rét túlsó végét.Az út elfordult jobbra Perkátának.Célegyenesbe értünk.A faluba érve a szokásos kép fogadott.Móni kissé elfáradt ezért az egyik buszmegállóban pihentünk egyet.Majd folytatva a túrát odaértünk a szokásos ismert részekhet,a templomhoz,a Győri kastélyhoz...
A Győri kastély
A kastély mögötti parkban fejeztük be a túrát,annál a játszótérnél és edzőparknál ahol mindig is szoktuk.Móni elkészült erejével,nem értettük,hiszen a korábbi években jól bírta.A terep sem nehéz.Lehet a szembeszél vette ki az erejét?Kicsit bohóckodtunk most is,de messze nem annyit mint korábban.Mivel nem volt jó idő és kezdett sötét is lenni,lesétáltunk a buszhoz.Az jött rendesen és délután négy órára már itthon is voltunk.Most sem volt rossz ez a túra,annak ellenére sem,hogy nem volt jó idő.Újabb és újabb szépségekkel ajándékozott meg minket a teremtő ezúttal is.Nem éreztem Gergőt úgy mint tavaly.Vagy nem jöttek most jelek úgy odaátról vagy mi nem figyeltünk most ezekre.A zaj a börtönnél mindenesetre érdekes volt...
