Eltévedt túra

 Másfél hónapja is már,hogy utoljára túrázni voltunk.Az utóbbi évtizedben szinte nem is tudom mikor volt utoljára ilyen.Na,de végre újra itt volt a lehetőség,így december második szombatján boldogan vágtunk neki az újabb túrának.Eredetileg a mogyoródi kilátóhoz mentünk volna,de egész héten ködös időt jósoltak a hétvégére,így újra elhalasztottuk a mogyoródi túrát (már sokadik alkalommal).Helyette a Velencei-hegységet választottuk.Az ingókövekhez akartunk eltúrázni.Ám most nem a megszokott módon Pákozdról,hanem egyenesen Székesfehérvárról!Meg is érkeztünk már reggel fél nyolcra a megyénk székhelyére Zolikával.Persze sehol nem volt köd....és Fehérváron hó is csak alig.Ez azért volt furcsa mert otthonunkat Dunaújvárost alaposan belepte a hó.Útközben találkoztunk Tizedes barátunkkal is,aki egyedül tartott a Tihanyi-félszigetre egy túrára.Ő ment a vasútállomásra (Fehérváron) mi meg a busz pályaudvarról kezdtük az első téli túrát.

Indult már,de még mindig ritkán indul túra Fehérvárról,most újra!

Mint korábban írtam nincs egy könnyű évünk,se nekem,se Zolikának.Ez pedig azt eredményezte,hogy elkellett adnom az iphone-mat az életben maradás érdekében,Pedig pazar fotókat és videókat készített.Vettem egy olcsó strapabíró ulefone-t,csodákat persze nem vártam tőle,de reménykedtem,hogy jól teljesít.Nos a fotóknál hozta az álltalam elvárt szintet.A videó majd eztán derül ki,hisz a blog megírása után kezdem el megcsinálni a filmet.Na szóval nekivágtunk Zolikával a túrának,át Székesfehérvár belvárosán.Rögtön beültünk egy kávéra egy pékségnél,majd tarppoltunk is tovább.Karácsonyi díszbe öltözött a jól ismert fehérvári belváros.Elhaladtunk az országalma és a Romkert mellett is.

Sokadszorra az országalmánál

Ugyan az itthoni online térképem jelzett útnak jelölte a városból kivezető szakaszt,de jelzés nélkül... így persze nem is volt semmiféle jelzés.De a városban ügyesen navigáltunk és mindenféle gond nélkül haladtunk.A Belváros után elhaladtunk a híres skála,vagy a Bory vár mellett is.Hideg volt,enyhén kellemetlen.De még mindig feltűnő volt a hó hiánya,hiszen odahaza oly sok volt!A Bory vár nyitva volt,de nem mentünk be.Viszont nem sokkal mellette,első alkalommal láthattuk Bory mester szobrát.Róla már volt szó ebben a blogban,ő a Bory vár alkatója.Aztán a Kassai utcában majdnem elütött egy a barátnőjének imponálni akaraó hülyegyerek,de nagyot csikorogtatva a féket végül is megállt még a zebra előtt.A hosszú Kassai utca vitt ki a városból.Az egész városi szakasz volt vagy 6 kilométer!

Még sosem fotóztam le a fehérvári skálát,természetesen megérdemli,hogy bekerüljön a blogba!

A Bory vár,itt van némi hó is.

Bory Jenő

Kiérve a városból már volt hó!Igaz kemény a lábnak nem igazán jót tevő fajtából,máshol meg latyakos volt a terep.Volt némi pára,de ez nem nevezhető ködnek.A párán át gyönyörű rálátásunk volt a hóban úszó közeli Velencei-hegységre.Ebből a szemszögből még sosem láttam az apró hegységet,szó mi szó nagyon szép volt!Ez az út pedig a Kassai utca folytatása volt egyenesen tovább.A térképem odahaza úgy jelölte,hogy majd belefut a zöld jelzésbe ami elvisz az ingókövekhez.Egyszerűnek tűnt a dolog,de mint kiderült nem volt az.Az ingókövektől mentünk volna le Pákozdra amúgy.Így terveztük.

Előttünk a Velencei-hegység!

Zoli trappol a hóban

Aztán egyre kevesebb lett erre is a hó.Menetközben kajáltunk,mert leülni nem volt hova,meg hideg is volt hozzá.Őzek futkoráztak itt a fensíkon.Majd feltünt egy település,kiderítettük maga Csala.Úgy láttam az applikáción az út amin mentünk kikerüli a falucskát.Közben azt is észrevettem,hogy az applikáció nem münködik.Eddig sosem hagyott cserben,ígaz most digi kártyával használtam a telefont,az iphone.ból kivett másik kártyámat pedig nem raktam be ebbe a telefonba,pedig dual simes.Mint kiderült fatális hiba volt!Az applikáció gondolom így nem kapott annyi térerőt,hogy münködjön.Így nem láttuk rajta hol is vagyunk,most ez még nem volt baj,de később azzá vált.A jelzett utakat sem úgy mutatta,hogy melyik milyen jelzés,csak vastagabb vonal látszódott ott ahol jelzett út volt,az egyéb utakat vékony vonalak jelölték.

Nem pocsolya,hanem a Csala patak,amin nem lehetett átkelni.

A bajaink ott kezdődtek amikor a falu után elértük a Csala patakot.Valószínűleg az olvadás következtében annyira felduzzadt,hogy nem tudtunk rajta átkelni...pedig arra ment tovább az utunk.Tetézte bajainkat,hogy a nem túl távolból kiabálásokat és lövéseket hallottunk.Tehát vadászat van a közelben.Közben egy táblán láttuk,hogy csak napnyugtától,napkeltéig van vadászat,akkor meg ezek mit művelnek?Na,de még a patakkal és az átkeléssel voltunk elfoglalva.Nem tudtunk átmenni.Így úgy döntöttünk,hogy bemegyünk a faluba Csalára,átmegyünk rajta.Annak túlsó végénél van a 811-es út.Arra megyünk abból pedig van leágazás és az erdőn át vezet valami jelzetlen út ami szintén rávisz a nekünk kellő zöldre.Ezt még kitudtuk agyalni az applikáción ami továbbra sem mutatta a mi helyzetünket.De még ekkor tudtuk hol vagyunk. 

A Csalai kutya

A falu lényegében egy egyutcás zsáktelepülés volt.Legnagyobb nevezetessége egy kutya szobor volt a túlvégen.Na és egy közeli kastély amit látni véltünk az erdőből.Rendben átkelltünk a településen,majd a 811-es úton haladva végre a Csala patakon is áttudtunk menni.Fordultunk be az erdőbe az országútról.Itt tűnt fel az előbb említett kastély a távolban.Behatolva az erdőbe a nyomsáv adta magát,hogy merre is kell menni.Igen ám,de csak egy darabig mert aztán semmivé vált az út.Na mi legyen?Azt beszéltük megyünk tovább a sűrűben arra amerre elméletileg az út vitt volna tovább.Már tényleg semmi sem jelezte hol vagyunk,szinte vakon térkép nélkül haladtunk a Velencei-hegység egyik legsötétebb erdejében..

A kastély,majd még utána nyomozok mi is ez!

Zoli tanácstalan az erdő mélyén,merre is tovább...

Aztán egyszer csak végképp elvesztettük a fonalat.Sehol semmi út.Mentünk előre.Legalább a lövéseket már nem hallottunk.Tarppoltunk az erdőben a jó isten tudta csak hova...nagy sokára legalább valami tisztásra értünk ahonnan kibontakozott előttünk szinte az egész Velencei-hegység.Csodálatosan szép volt!A szemközti hegyeken távcsövel mintha észrevettem volna egy ismerős utat amely érzésem szerint a zöld lehetet.Annak az útnak véltem ezt amelyen egykor Mónival és Gergővel mentünk az ingókövektől Pátkára.De messze volt és fogalmunk sem volt róla hogyan juthatunk el oda.Egy autó álltal nyomot hagyott nyomsávolt fedeztünk fel,ezt követtük.Na de teljesen más irányba ment mint a szemközti hegy amelyen feltehetőleg ott voltak az ingókövek....

Hogyan tovább?

Végül nem követtük az autós nyomvonalat,hanem a szemközti hegy felé trappoltunk olyan helyeken ahol semmiféle út nem volt!Alighanem ezzel újabb hibát követtünk el.Egy újabb kilátóponthoz érve szemügyre vettem a tájat.Az ismerősnek tünő út még ott volt,de megzavart egy közeli víztorony,így azt a helyet én már Sukorónak véltem.Alighanem ezzel is újabb hibát vétettem.A teljesen szemközti hegyen túl,távcsövel meg egy templomtornyot láttam és egy nagy víztornyot.Ezt véltem Pákozdnak.Ez is hiba volt,mert valószínűleg az nem Pákozd volt,hanem vagy Kisfalud,vagy maga Székesfehérvár.Pákozdon ugyanis nem volt ekkor víztorony...Itt volt az a pont ahol letettünk az ingókövekről.Ez ma már nem lesz meg!Immár a kijtutás volt a cél,egy lakott település vagy egy ismerös hely elérése.Zoli láti vélt lejebb egy utat.Javasolta menjünk arra.Mivel már egyikünk sem tudta hol vagyunk pontosan áldásom adtam rá.Nem kellett volna.Szó szerint belecsöppentünk a vadászat kellős közepébe!

Újra a Csala pataknál,de ez itt mellette jelzett turistaút!

Kanyargott az út lefelé a hegyen.Közben egy tábla jelezte magánterületen vagyunk.De nem volt más választásunk.Lőttek egyre jobban.Aztán az volt a szerencsénk,hogy a vadászok jó 250 méter távolságból észrevettek!Intettek én meg visszaintettem.Így felénk már nem lőttek!Elmentek a másik irányba mi meg haladtunk ellenkezőleg velük.De a lővések így is idegesítőek voltak.Na,de még mindig nem találtunk ki a Velencei-hegység öleléséből!Újra elértük (feltehetőleg) a Csala patakot,mellette pedig egy jelzett út volt!Mégpedig a nekünk totálisan nem kellő zöld+ jelzésű részben nehezen járható út.Mivel az applikáció továbbra sem münködött így nem tudtuk megnézni hova vezet a zöld+ jelzés.Mindegy volt,ráálltunk és metünk.Valahol csak kikötünk.Egy idő után a vadászat zaja is elmúlt.Majd később kiértünk egy országútra.Pár méterrel arébb pedig egy település volt.Távcsővel tudtam megnézni a helységnév tábát: Székesfehérvár-Kisfalud.

A Csala patak Kisfaludnál.Ilyen híd kellett volna Csala közelében is rá...

Két lehetőség volt: keresünk egy buszmegállót és irány Székesfehérvár,vagy elmegyünk a másik irányban 3 km-re található Pákozdra.Az utóbbi mellett döntöttünk.Itt végre már tudtuk hol vagyunk.Átkoztam magam,hogy,hogy a jó fenébe tudtunk így elkeveredni?Ez valami brutális eltévedés volt és túrázó múltamhoz méltatlan...Sok minden hozzájárult a kudarchoz.A megduzzadt Csala patak ahol nem tudtunk átkelni.A nem münködő applikáció.A semmibe vesző út az erdőben.A rossz irány megválasztásai sok helyen.A zavaró vadászat.Minden összejátszott,de akkor is.Ilyen eltévedést nem produkáltam az elmúlt 41 évben mióta túrázom...

Pákozdra aztán könnyen beértünk a bicikliúton haladva.Innen már egyszerű lett volna felmenni az ingókövekhez,de mostanra már főleg én elkészültünk az erőnkkel.Az Oázis étterem felé tartottunk mert emlékeztem rá,itt van babgulyás.Könnyen megtaláltuk a település túlsó végén lévő éttermet ahova be is mentünk.

Pákozd...

Jó kis forralt bor!

Nem fütötték agyonra az éttermet,de azért nem fáztunk.A kiszolgáló hölgy viszont meglehetősen udvariatlannak tűnt.Tudtunk egy jó kis forralt bort inni.Azok után,hogy átfagytunk egy kifejezetten kellemes volt.Majd babgulyást is sikerült enni.De mivel a hölgyike nem volt valami kedves így borravalót nem hagytam ott neki!Egy jó órát üldögéltünk benn.Még úgy döntöttünk lemegyünk a közeli Miska huszár szoborig.Ez az a szobor ahová Gergővel nem sikerült eljutni,pedig nem voltunk messze tőle akkor...Most elmentünk oda a kaja után.Kezdett nagyon hídeg lenni.Eddig is az volt,de ez itt már nagyon kellemetlen volt.Mindegy megnéztük,megcsodáltuk ekkor is Miskát.

Én és Miska és remélem Gergő ott volt mellettem..

Még annyi volt hátra,hogy elsétáltunk a buszmegállóig,de nem a legközelebbiig,hanem eggyel tovább.Hiszen volt időnk a buszig,nem akartunk egy helyben fagyoskodni.Így is kellett várni 10-12 percet a buszra.Az jött és a buszon kellemes meleg volt.Zolika be is aludt Fehérvárig.Fehérváron még elmentük a Média markba,majd a busz pályaudvaron ismét összefutottunk a Tizedes barátunkkal.Jött Tihanyból.Végül rendben hazaértünk fél hét után.Tizedes barátunk még meghívott minket a dunaújvárosi adventi vásárba is egy forralt borra.Ezután mentünk haza.

Hát nem igazán úgy sikerült ez a túra ahogy szerettük volna.Persze kalandból nem volt hiány.De nem vagyok valami büszke magamra,mert ilyen fokú eltévedésünk még nem volt.Apró vigasz,hogy sikerült ebből is kimászni.

Ez volt az év 21.túrája.Most mentünk 17 kilométert (becslés).Így idén 316,1 kilométernél vagyunk ami 15.05 km/túra átlagot jelent.

A téli szezon ezzel az elbaszott túrával alighanem beindult!

Miska huszárnál jártam

Átkoztam a balszerencsénket amikor 2018 áprilisában a Seregelyés felöl jövő a dinnyési fertőn át tartó túránk végén a velünk túrázó hölgyemények annyira kikészültek Pákozdra érve,hogy nem volt erejük eljönni a falu másik végén található Miska huszár szobrot megnézni.Mi Gergővel mentünk volna,de a csajokat már a hiszti is kerülgette így lemondtunk a szobor meglátogatásáról.Úgy voltunk vele majd eljövünk valamikor máskor.Sajnos az élet keresztülhúzta a számításaim,Gergő elment és nem volt már valamikor máskor.Megfogadtam többek között ezt is,hogy a fiam emlékére egyszer mégis eljövök majd...Ez most az elmúlt vasárnap meg is valósult.Tudom Gergő lelke velem volt most is.

Több mint másfél évet késett pillanat...feltűnik Miska huszár

A szobor egy új magyar turisztikai látványosság a maga nemében egyedülálló alkotás, amely 100 tonna betonból készült és 12,5 m magas. A huszárhagyományok ápolása, művészet és tradíció! Ezek a gondolatok teremtették a Miskahuszárt megálmodó és létrehozó magyar alkotói összefogást.

A monumentális huszár szobor az M7 autópálya mellett áll Pákozdon, az ún. Bogár halmon. Ott, ahol a mondák szerint Jellasics horvát bán és császári-királyi táborszernagy állt 1848. szeptemberében.

Monumentális alkotás

A Miska huszár szobor a magyar huszár szimbóluma, ennek a magyar katonai hungarikumnak az emlékműve, amely a magyar katona hősiességét és bátorságát hivatott megörökíteni. Ez a szobor a győztes magyar katona jelképe is egyben, hiszen a pákozdi diadal helyén és arra emlékeztetve a huszár egyik kezében a győzelmi zászlót tartja, a másik kezét viszont a kardján nyugtatja, jelezve, hogy készen áll bármikor a harcra, hazája védelmére.

Miska huszár

A dunaújvárosi Rohonczi István Vlaszák Mihály, a Metalloglobus Fémöntő Kft. igazgatójának magánkezdeményezésére alkotta meg az óriást, amely egy rácalmási lovardában épült gipszből, majd végső helyén betonból. A végén különleges festékkel vonták be, hogy ellenálljon az időjárás viszontagságainak és időtálló maradhasson. Vlaszák Mihály emlékeztetett arra, a magyar történelemben 22 híres, nevében fennmaradt huszár bandérium van, de Miskahuszár nem hasonlít egyikre sem, hogy minden huszárt képviseljen.

A szobor magassága révén bekerülhet a Guinness-rekordok könyvébe, hiszen megelőzi a kanadai Vancouver melletti Montgomery-ben található 9 méter 75 centiméter magas szobrot, amely Andersen híres ólomkatonájának állít emléket. Az alkotás 12 év alatt készült el, a kivitelezés közel 100 millió forintot emésztett fel. A szobor 80 tonnát, talapzata 120 tonnát nyom.

12 évig készült!

A szobrot 2017 szeptemberének végén adták át,pontosan a pákozdi csata évfordulóján

.

Visszatérés az Ingókővekhez

Hát nem is tudom mikor jártam itt utoljára,de talán a 2016 márciusi Pátkára vezető túrán,még természetesen Gergővel...Túránk most is onnan indult ahonnan szokott a pákozdi Hösök teréről.Fél kilenc után értünk ide az idei évre már megszokott csapattal.Van rá némi esély,hogy jövőre növekedhet a létszámunk,ha nem újfent szájkarate megy csak az érintettektől...Na de ez még a jövő zenéje.Leszállva a buszról Pákozdon a Hösök terén nincs más dolgunk mint átmenni az út túloldalára,már ott is a zöld+  jelzés,ami kivezet minket a faluból.Terveink szerint a mára már ikonikussá vált túrát készültünk újra megcsinálni.Nevezetesen fel az ingókövekhez,azt vissza Pákozdra egy másik útvonalon.Az egész túra mindössze 10km-es.A végén pedig úgy terveztem,hogy megnézzük végre a Miska huszár szobrát,amelyet sajnos a tavaly áprilisi Seregélyes-Pákozd túrán elmúlasztottunk.Akkor nem tudhattam,hogy nem lesz rá több alkalom,hogy Gergővel együtt megnézzük...így most már csak az iránta való tiszteletből és szeretetből is elkellett,hogy jöjjek ide.

A zöld+ jelzésen kezdtünk

A zöld+ ismerös volt az elöző évekből,kijutva a faluból,egy-két száz méter után már ott is volt a parányi,ám mégis szép kis tavacska a Bella-tó.Itt mintha megállt volna az idő,nem sok változást véltem felfedezni a három és fél évvel ezelőttihez képest.A három hatalmas fa most is ott volt még szerencsére.Mondanom sem kell,hogy Gergővel jártam itt is utoljára...Zoli most volt itt elöször,neki minden új volt.A Bella-tó nyugodt és békés volt most is.Kicsit elidőztünk itt,majd folytattuk a túrát.

A parányi Bella-tó

Az a három fa akkor is ott volt amikor Gergővel jártam itt...

A tavacska után már a zöld sávon folytattuk tovább.Kissé nehezen találtuk meg hol is ágazik le,de Móni emlékezett rá.Innen váltott emelkedővé a túra,de nyugodtan jöjjön erre bárki,az emelkedő igen enyhe,nem is igényel különösebb erőfeszitést a haladás felfelé,aztán azon kapja magát az ember,hogy már fent is van 200-250 méter magasan.Az elmúlt napokban esőzések voltak,de ebből itt semmit nem lehetett észrevenni!Az út kiváló minőségű volt,semmi kivetni valót nem lehetett benne találni.Szeliden emelkedett a fensík felé,ahol a kövek találhatóak.Itt-ott már remek kilátásaink voltak a szomszédos lankákra és a magunk mögött hagyott falura.

Remek útviszonyok!

A szomszédos lankák

Könnyedén értünk fel a Fensíkra,ahol az útviszonyok továbbra is teljesen rendben voltak.Hamarosan szembeköszöntek a kövek is.Olyan köveket is felfedeztem amiket korábban nem,vagy amelyeket régebben figyelemre sem méltattunk.Most viszont odamentünk a közeliekhez,végig vizsgálgattuk mindet.Egyiknél már azthittem,hogy az a Pogány-kő,de még nem az volt.Sok kő van erre és csak kevésnek van neve,ezek elsője a Pogány-kő.Szóval még nem ott voltunk.Viszont felfedeztem egy pihenőt amely azóta létesült mióta utoljára erre jártunk.Korábban nem volt itt.Oda is mentünk,a pihenő Árpád pihenő névre hallgatott és lényegében nem állt másból mint egy szép faragott padból.A pad ugyan vízes volt,de úgy döntöttünk itt reggelizünk és megiszunk egy kávét.

Árnyékfotós és az Árpád pihenő

A pihenőről csodás volt a kilátás a szélrózsa minden irányába.Jól kivehető volt a Velencei-tó,a másik irányban pedig a Pátkai-víztároló.Azon túl pedig a felhőben úszó Vértes nyúlványai...Fantasztikus hely volt!Kaja és kávé után itt is odamentünk a korábban figyelembe sem vett kövekhez is,majd felkapaszkodtunk végre a Pogány-kőhöz.Ez volt az első komolyabb kő együttes,a többi ehhez képest csak kismiska volt.Itt is megrohantak az emlékek...Gergővel anno fel is másztunk a Pogány-kőre,most ez nem sikerült.Azért körbejártuk,innen is jók voltak a kilátások.

A Pogány-kő

Folytatva a túrát a pákozdi ingókövek legismertebb tagja köszönt szembe a Pogány kőtöl nagyjából 100-120 méterre: a Kockakő.Megkapó látvány volt ez is,mint mindig most is rabul ejtett a látványa.Itt már Gergő is jelzett végre odaátról.Gyengéd simogatás félét éreztem újfent a hátamon,tehát itt volt velünk!Számos fotót készítettünk persze itt,eljátszottuk azt amit anno Gergővel is,hogy próbáljuk arébb görgetni a látszatra éppen csak az élén álló követ,amely azonban holtbiztosan állt a helyén.A Kockakő fantasztikus látvány lehet minden természetbarát és túrázó számára.Aki nem volt még itt jöjjön el,könnyű túrával elérhető.

Feltűnik a Kockakő

Egy fotó elöről...

...és egy hátulról

Innen aztán már a sárga háromszögön megkezdtük ereszkedésünket lefelé.Elöször az Oroszlánszikla köszönt szembe,majd némi ereszkedés után elértük az ingókövek leglátványosabb tagját a Pandúr-kőt amely nem egy mindennapi látvány..Hatalmas kövek egymáson egy meredek hegyoldalon,amelyek egymást tartják,szemet meghazudtolva magabiztosan.Természetesen rámentünk a Pandúr-kőre,ahol szintén Gergőkémmel jártam utoljára...Itt is belecsaptunk a lecsóba,körbevizsgáltuk,ahova lehetett felmentünk,számos képet készítettünk.Egészen elképesztő méreteket öltő Pandúr-kő hozta a kötelezőt amit vártunk tőle.Zolika is itt érezte különösen,hogy nagyon megérte ez a túra,hisz csodákat láthatott.

A Pandúr-kő.A kép nem adja vissza hűen a méreteit

Bohóckodás a Pandúr-kőn

A Pandúr.kő alatt egy völgy volt ahová nem volt egyszerű a lejutás.Mondhatni ez volt a túra legveszélyesebb része.A jelzett út itt lefelé úgy tűnt csúszos,így próbáltunk keresni egy másik helyet ahol leereszkedhetnénk.Találtunk is,ám ez sem tűnt jobbnak mint a jelzés mentén lemenni.Mindegy belevágtunk.Nem volt már visszaút,lekellett jutni.Nekem nem igényelt különösebb erőfeszítést,mi sok ilyenen voltunk Gergővel.Ám a többiek szenvedtek.Móni mellett végig ott kellett lenni,nehogy megcsússzon azt lezúgjon,de aztán ügyesen megcsinálta.Zoli pókmenésben jövögetett lefelé,de végül is sikeresen lejutottunk a völgybe.Itt ment tovább az utunk.

Nem volt egyszerű lefelé

Leérve egy csodálatos völgy fogadott.A neve az sajnos nincs meg,nem is tudom van-e neki egyáltalán.Dehát erre jöttünk máskor is.A természet még így december közepén is,hó nélkül is lenyügöző volt.Az idő meg több mint kellemes.Visszanézve lentről a fenti Pandúr-kőre a látvány fantasztikus volt.Ha erre felé közeliti meg az ember az ingóköveket jóval nehezebb a túra,mint arra amerre mi jöttünk.

Lentről a Pandúr-kő

Beragyogja a napsugár...

Az út kettészelte a völgyet és pontosan a közepén haladt.Éppen dicsértem az útviszonyokat itt is,amikor a sárga háromszög belefutott a sárga sávba.Itt mivel az autók kijárták és mély nyomokat hagytak,elég sárossá,dagonyázossá vált az út.Szerencsére ez nem tartott sokáig,jó ötszáz méter múltán már újra kifogástalan volt az út minősége.A jelzések is végig megfelelően felvoltak festve,Az út aztán egy ponton kiment a völgyből.Kár volt mert szép volt a völgy és nem egészen emlékeztem rá,hogy kimenne az út,de így volt.Itt már kisebb volt az oldalsó domb a kiérő út pedig a telkek alatt haladt tovább Pákozd felé.

Egész túrán 500 méter volt ahol nehezebb volt a járás

Egy ugynevezett Csordás-kúton kivül már nem akadt különösebb látnivaló.Ez a kút egy nagy kör volt,mellette itatóval.Gondolatam állatok itatása történhet itt,ám nem volt semmi amivel a vízet kilehetett volna meríteni.Amúgy hiába jöttünk ugyanerre évekkel ezelőtt,erre a kútra nem emlékeztem.Innen aztán már nem volt messze Pákozd,hamar odaértünk a falu szélére.Mi sem természetesebb a lefelé vivő utca az Ingókő utca volt.

Visszaérkezés Pákozdra a sárga jelzésen,az Ingókő utcán

Leérve a fő utcára éppen egy sörözöbe futottunk bele.Ez volt Piedone kocsmája azthiszem,ám a neve időközben megváltozott (sajnos) Oázis sörözöre.Bementünk persze és lenyomtunk egy jó babgulyást,meg egy jó forralt bort.Nagyon meleg volt odabenn,így gyorsan igyekeztünk kijönni a szabad levegőre.Még annyi volt hátra a túrából.hogy akkor felkeressük Miska huszárt.A következő utca vitt le és a sörözötől már nem is volt messze,tán olyan 350 méternyire.Hát eljutottam ide végre....sajnos,hogy Gergő nélkül és nálam jobban senki sem sajnálta,hogy akkor 2018 áprilisában ez kimaradt..

Feltűnik Miska huszár

Miskával mögöttem és Gergővel a szívemben...

.Most viszont itt voltam,Gergővel a szívemben és talán a lelke most is itt volt velem...A 12 méter magas szobor sem akármilyen látvány.Majd megismerkedünk vele részletesebben,egy közeljövőbeli bejegyzésemben majd.Annyi,hogy ez a szobor majdnem nálunk,a közeli Rácalmáson készült.Onnan szállították ide.Ezt is megnéztük minden szemszögből,jó sok fotót is készítve.A szobor mellett amúgy egy faház volt,ha jól láttuk akkor egy büfé volt.Be már nem mentünk,hiszen éppen a babgulyás után voltunk.

Ők is megérdemelnek egy fotót Miskával

Hát lényegébe ennyi volt a lassan mostmár ősklasszikussá váló túra.Annyi maradt,hogy visszamentünk Székesfehérvárra,ott benéztünk a Media Markba és a plázába,azonban a természet nyugalma után a rengeteg ember rendkivül zavaró volt...Gyorsan felszálltunk egy Dunaújváros felé menő buszra és még világosban hazaértünk az év egyik legrövidebb napján... Végül is remek buli volt ez is.

Pákozdi arborétum és katonai emlékhely

Szinte már esett mire ideértünk... a kellemesnek igérkező nyári napon végig ború kisérte a túránkat amelyet még Velencéről inditottunk (erről itt olvashatsz ) és mire elértük az arborétumot helyenként már esett aztán fokról-fokra jobban.Csendes de íntenzív eső volt,vihar szerencsére nem kisérte.Ha már eljutottunk idáig,jó 20km-et legyalogolva semmi szín alatt nem szándékoztunk visszafordulni.Hova is mehettünk volna?A következő busz jó egy óra múlva indult csak és hát a buszmegállóban sem volt semmi ami védett volna az esőtöl!Így hát megcéloztuk az arborétumot.Ugyan a belépőjegy árát kicsit borsosnak éreztem,úgy gondoltam ennyit azért nem ér egy arborétum,mégha az történetesen az ország talán legnagyobb arborétuma is...

A pákozdi arborétum

Belépve az arborétumba már erősen esett az eső.Látógató ettől függetlenül volt a területen.Szerencsére közel volt a pákozdi kilátó amely az arborétum része,így felmentünk rá,addig is védve voltunk az esőtöl.Egy meglehetősen jó állapotú kilátót találtunk itt,talán ennek meg is marad majd a jó állapota,elvégre zárt területen van,védve ezzel is az esetleges vandáloktól.Kellemes lépcsősor vezetett fel a kilátóba,amely nincs amúgy túl magasan.Javítsatok ki ha tévedek,de úgy tudom csupán 160 méteres tengerszint feletti magasságból vigyorog a világra.Így is pompás kilátás fogadott odafentről!

Klassz kilátó,jó állapotban!

Gergő figyúzik a kilátóban

Lehet úgy tünik mintha unnám,pedig nem!

Szinte belehetett látni még a borús idő ellenére is az egész Velencei-tavat,ellenkező irányba pedig a Velencei-hegységet.Székesfehérvárig nem lehetett ellátni,pedig csak olyan 10km-re lehetett,ezt most nem tudtam,csak az idő miatt,vagy eleve nem látni innen Fehérvárt.Amit láttunk az viszont tetszett!Jól lehetett látni Velencét ahonnan indultunk,de jól kivehető volt Gárdony és Agárd is.Amarra meg látni lehetett a hegység legmagasabb csúcsát a Meleg-hegyet.Gyönyörködtünk itt vagy félórát,ekkor úgy tünt alábbhagy az eső.

Kilátás a Velencei-tóra

Kilátás a Velencei-hegységre

Leérve sétálgattunk az arborétumban amely igen szépnek tűnt,ám örömünk nem tartott sokáig,mert újra rákezdett esni.Szerencsére találtunk egy esőbeülőt,ahol padok,asztalkák voltak.Itt mivel nem tehettünk mást nekiálltunk ropinkat elfogyasztani.Elég nagy csomaggal vettünk,így adtunk a szomszédos asztalkánál sóvárogva ránk figyelő kisfiúnak is belőle.

Mivel úgy tünt nem áll el az eső,folytattuk a sétát.Aztán mégis újra alábbhagyott...Mondhatni igen változatos időt fogtunk ki.

Az esőbeülő

Úgy gondoltuk bejártuk az arborétum nagy részét,így átmegyünk a katonai emlékhelyre.Ehhez ki kellett menni az arborétumból és egy tanösvényen át vezetett az út az emlékhelyhez,egy erdőben.Ez kellemes szakasz volt,így jártak erre bőven,sőt futottak is.

Aztán odaértünk,nem tudom volt-e itt belépő,mi erről jövet nem találtunk,így ingyen nézhettünk körbe a parkban.Tetszett!Zászlók fogadtak,aztán ágyúk,tankok,szobrok,emlékművek és lövészárkok is voltak itt!Klassz hely volt!Természetesen körbejártuk,megnéztünk mindent.Éppen nem esett,de lógott a lába nekije...

Zászlók a szélben,vagy inkább az esőben

Mostmár ágyúsunk is van!

Olyan mint azokon az 56-os képsorokon az a szovjet tank,
amely aztán porrá lövi Budapestet...

Igazán látványos volt az emlékhely,ahol szinte megelevenedtek a magyar történelem eseményei.A Rákóczi vagy az 1848-as szabadságharc,az I. és II.világháború,Trianon és 56 szelleme is itt kisértett.Nem is tudom mi tetszett a legjobban.A tank nem volt semmi.A lövészárkot is kiprobáltuk,és volt egy magyar lovas huszár szobor,amelyről távlról azthihettük,hogy nem is szobor hanem valóságos!Aztán a 48-as emlékmű,hirtelen eszembe jutott,hogy én voltam már itt.Legalábbis az emlékműnél.arra nem emlékeztem,hogy akkor maga az emlékhely megvolt-e már,de úgy gondolom nem.Szóval jártam már a 48-as emlékműnél mégpedig elsős vagy másodikos osztálykirándulásunk alkalmából valamikor 1978 környékén....huhhh...

A 48-as emlékmű

A huszár

A lövészárok

Igazán jól éreztük magunkat a parkban,ám eljött a búcsú ideje,de még hátra volt a Doni emlékmű.Odáig is kellett kicsit gyalogolni,de hamar feltűnt az impozáns épitmény,Makovecz egyik műve.Az emlékműnél aztán újra elkezdett esni..és ez már távozásunkig abba sem maradt.Az emlékhelyen kis táblácskákba írt nevek viritottak mindenhol... megkapó,megdöbbentő és meghitt volt egyszerre...Szép és méltó emlékhelye ez a Doni Hösöknek!Ez is tetszett,de a szakadó eső miatt sokáig nem tudtunk maradni...

A Doni emlékmű

A megállóban aztán várhattuk a buszt szakadó esőben,jó 35 percet vártunk rá.Mivel vihar azért nem volt és esőbeálló sem,egy fa levelei alatt találtunk némi menedéket,A busz aztán bevitt minket Fehérvárra,majd onnan vonattal mentünk haza.És a végére a slusszpoén: a vonatból ahogy néztünk a Velencei-tó és a hegyek felé egyre inkább ragyogott fel a nap...!