Nagyszerű kezdeményezésre lettem figyelmes a minap a közösségi oldalon.Nem tudom kinek az agyából pattanhatott ki,de Dorog Város Önkormányzata tette közzé a dolgot.Már több ezren megosztották így nyilván már sokakhoz eljutott ez a hír is.De ugye mennyivel jobb ilyesmit olvasni mint azt a gyűlölet propagandát ami uralja most a magyar közéletet.Ismert tény,hogy kedvenc háziállataink távozásuk után átkelnek a szivárványhídon.A túlsó oldalon meg várja őket az örök szeretet és boldogság.ahol boldogan játszanak,boldogan léteznek tovább.Dorogon most megalkották a szivárványhídat.Noha itt a túloldalon nem vár semmi boldogság,mégis egy szimbólikus hely,hogy megemlékezhessünk eltávozott kedvenceinkről.Ezek után nézzük meg,hogy mit posztolt erről a dorogi önkormányzat.
A szivárványhíd létezik!
Szivárványhíd Dorogon
Emlékhely az eltávozott kedvencek számára
Egy szeretett háziállat elvesztése nagy űrt hagy a lelkekben és sokszor nehéz a búcsúzás. Napjaink rohanó világában jó egy olyan hely, ahol leülve vissza lehet idézni a kedves, együtt töltött időt és arra gondolni, hogy talán majd egyszer újra találkozhat a gazdi kis kedvencével.
Egy hely, ahol a gazdik méltó módon emlékezhetnek meg szeretett állatukról. Nemrégiben egy civil kezdeményezésre egy emlékhely készült el a Kenyérmezői-patak legutolsó dorogi hídján, ami a Kesztölci út végéhez közel található. Egy kutyaszerető rég dédelgetett álma vált valóra, amit egy külföldön már létező szivárványhíd alapján, számos önzetlen segítővel valósíthatott meg. Ezúton is hálás köszönet érte, nélkülük ez nem valósulhatott volna meg.
Nagyon ötletes
Bizonyára ismerős a történet, mely Edny Clyne-Rekhy tollából származik. Miszerint, ha egy állat meghal, átmegy a szivárványhídon. A híd körül van véve erdővel, csobogó patakkal és a nap is süt. Itt játszanak egymással a kutyák és várják a gazdik érkezését. A hídon túl nincs betegség, se fájdalom, csak önfeledt játék és pihenés. Ennek ellenére egyvalami mégis hiányzik: a gazdi. A történet szerint, amikor egy kutya megáll és beleszagol a levegőbe, majd kiválik a többi játszó kutya közül, az azt jelzi, a gazdája megérkezett. Hiába az addigi boldogság, elégedettség, amikor viszontlátja, gondolkodás nélkül odafut hozzá, hogy újra együtt lehessenek.
Egyszer megnézzük!
Kedves gesztus ez az állattartók felé, sokaknak segíthet a hely a gyász feldolgozásában. A hídra bárki elhelyezheti elvesztett kisállata nyakörvét, bilétáját, vagy egyszerűen csak pár percre megállva felidézheti az együtt töltött közös pillanatokat.
Látogassanak el a hídhoz, legyen ez egy varázslatos emlékhely azon gazdik számára, akik már nem lehetnek a kiskedvenceikkel.
Eddig a dorogi önkormányzat posztja.Természetesen én is megosztottam.Bár nem számít,de érdekességképp a 485 ismerösömből 5 vette a fáradtságot,hogy belájkolja.Nyilván ez nem faszság,nem egy jó nő vagy jó pasi ossza meg,így aztán az emberek 99 %-át nem érdekelte.Sebaj engem igen és egy nagyon jó dolognak tartom.
Átkelünk majd!Nekünk is vannak olyan állatkáink akik már távoztak...
Javuló tendenciát mutat az egészségi állapotom,így van esély rá,hogy egyszer majd megnézzük ezt a hídat.Persze csak ezért nem jövünk el,de Dorog benne van az elképzeléseinkbe,így ha erre járunk mindenképp megfogjuk nézni.Mondjuk Móni aki időközben kutyabolond lett,megszeretné nézni.Neki kell akkor valami olyasmi programot kitalálni,ami nem nehéz és nem csak ennek a hídnak a meglátogatása van benne.Na meg mivel most én is táppénzen vagyok a lábam miatt,így a következő hónap nagyon nehéz lesz anyagilag,így esélyesebb,hogy ebből jövőre lesz valami...
Reméljük a hídra vigyáz majd a jónép és mikor érkezünk még ilyen lesz mint a képeken.Bár a társadalom mostani IQ szintjét nézve vannak kétségeim....
Szinte már esett mire ideértünk... a kellemesnek igérkező nyári napon végig ború kisérte a túránkat amelyet még Velencéről inditottunk (erről itt olvashatsz ) és mire elértük az arborétumot helyenként már esett aztán fokról-fokra jobban.Csendes de íntenzív eső volt,vihar szerencsére nem kisérte.Ha már eljutottunk idáig,jó 20km-et legyalogolva semmi szín alatt nem szándékoztunk visszafordulni.Hova is mehettünk volna?A következő busz jó egy óra múlva indult csak és hát a buszmegállóban sem volt semmi ami védett volna az esőtöl!Így hát megcéloztuk az arborétumot.Ugyan a belépőjegy árát kicsit borsosnak éreztem,úgy gondoltam ennyit azért nem ér egy arborétum,mégha az történetesen az ország talán legnagyobb arborétuma is...
A pákozdi arborétum
Belépve az arborétumba már erősen esett az eső.Látógató ettől függetlenül volt a területen.Szerencsére közel volt a pákozdi kilátó amely az arborétum része,így felmentünk rá,addig is védve voltunk az esőtöl.Egy meglehetősen jó állapotú kilátót találtunk itt,talán ennek meg is marad majd a jó állapota,elvégre zárt területen van,védve ezzel is az esetleges vandáloktól.Kellemes lépcsősor vezetett fel a kilátóba,amely nincs amúgy túl magasan.Javítsatok ki ha tévedek,de úgy tudom csupán 160 méteres tengerszint feletti magasságból vigyorog a világra.Így is pompás kilátás fogadott odafentről!
Klassz kilátó,jó állapotban!
Gergő figyúzik a kilátóban
Lehet úgy tünik mintha unnám,pedig nem!
Szinte belehetett látni még a borús idő ellenére is az egész Velencei-tavat,ellenkező irányba pedig a Velencei-hegységet.Székesfehérvárig nem lehetett ellátni,pedig csak olyan 10km-re lehetett,ezt most nem tudtam,csak az idő miatt,vagy eleve nem látni innen Fehérvárt.Amit láttunk az viszont tetszett!Jól lehetett látni Velencét ahonnan indultunk,de jól kivehető volt Gárdony és Agárd is.Amarra meg látni lehetett a hegység legmagasabb csúcsát a Meleg-hegyet.Gyönyörködtünk itt vagy félórát,ekkor úgy tünt alábbhagy az eső.
Kilátás a Velencei-tóra
Kilátás a Velencei-hegységre
Leérve sétálgattunk az arborétumban amely igen szépnek tűnt,ám örömünk nem tartott sokáig,mert újra rákezdett esni.Szerencsére találtunk egy esőbeülőt,ahol padok,asztalkák voltak.Itt mivel nem tehettünk mást nekiálltunk ropinkat elfogyasztani.Elég nagy csomaggal vettünk,így adtunk a szomszédos asztalkánál sóvárogva ránk figyelő kisfiúnak is belőle.
Mivel úgy tünt nem áll el az eső,folytattuk a sétát.Aztán mégis újra alábbhagyott...Mondhatni igen változatos időt fogtunk ki.
Az esőbeülő
Úgy gondoltuk bejártuk az arborétum nagy részét,így átmegyünk a katonai emlékhelyre.Ehhez ki kellett menni az arborétumból és egy tanösvényen át vezetett az út az emlékhelyhez,egy erdőben.Ez kellemes szakasz volt,így jártak erre bőven,sőt futottak is.
Aztán odaértünk,nem tudom volt-e itt belépő,mi erről jövet nem találtunk,így ingyen nézhettünk körbe a parkban.Tetszett!Zászlók fogadtak,aztán ágyúk,tankok,szobrok,emlékművek és lövészárkok is voltak itt!Klassz hely volt!Természetesen körbejártuk,megnéztünk mindent.Éppen nem esett,de lógott a lába nekije...
Zászlók a szélben,vagy inkább az esőben
Mostmár ágyúsunk is van!
Olyan mint azokon az 56-os képsorokon az a szovjet tank,
amely aztán porrá lövi Budapestet...
Igazán látványos volt az emlékhely,ahol szinte megelevenedtek a magyar történelem eseményei.A Rákóczi vagy az 1848-as szabadságharc,az I. és II.világháború,Trianon és 56 szelleme is itt kisértett.Nem is tudom mi tetszett a legjobban.A tank nem volt semmi.A lövészárkot is kiprobáltuk,és volt egy magyar lovas huszár szobor,amelyről távlról azthihettük,hogy nem is szobor hanem valóságos!Aztán a 48-as emlékmű,hirtelen eszembe jutott,hogy én voltam már itt.Legalábbis az emlékműnél.arra nem emlékeztem,hogy akkor maga az emlékhely megvolt-e már,de úgy gondolom nem.Szóval jártam már a 48-as emlékműnél mégpedig elsős vagy másodikos osztálykirándulásunk alkalmából valamikor 1978 környékén....huhhh...
A 48-as emlékmű
A huszár
A lövészárok
Igazán jól éreztük magunkat a parkban,ám eljött a búcsú ideje,de még hátra volt a Doni emlékmű.Odáig is kellett kicsit gyalogolni,de hamar feltűnt az impozáns épitmény,Makovecz egyik műve.Az emlékműnél aztán újra elkezdett esni..és ez már távozásunkig abba sem maradt.Az emlékhelyen kis táblácskákba írt nevek viritottak mindenhol... megkapó,megdöbbentő és meghitt volt egyszerre...Szép és méltó emlékhelye ez a Doni Hösöknek!Ez is tetszett,de a szakadó eső miatt sokáig nem tudtunk maradni...
A Doni emlékmű
A megállóban aztán várhattuk a buszt szakadó esőben,jó 35 percet vártunk rá.Mivel vihar azért nem volt és esőbeálló sem,egy fa levelei alatt találtunk némi menedéket,A busz aztán bevitt minket Fehérvárra,majd onnan vonattal mentünk haza.És a végére a slusszpoén: a vonatból ahogy néztünk a Velencei-tó és a hegyek felé egyre inkább ragyogott fel a nap...!
