Nem nagyon reméltem,hogy júliusban tudunk még túrázni menni,de ez is összejött.Móni ugye súlyos orbáncos fertözést kapott június végén,úgy gondoltam ezzel oda is az egész nyár.Azonban szépen gyógyul azóta és olyan állapotban volt már a héten,amely lehetővé tette,hogy mi Zolikával túrázhassunk végre egyet.A kutyámra így már Móni vigyázott,persze ő levinni nem tudja,nem is mehet le átmenetileg az utcára még,így Zolika tesója ment át megsétáltatni még mi elvoltunk.Mivel nyár van ami nem igazán kedvez a túrázásoknak és egyre melegebb is,így elővettük a kánikulai időkre szánt túránkat a Balaton kört.Ugye ez arról szól,hogy a Balatont túrázzuk kötbe apró lépésenként.Oly apró,hogy tavaly egy ilyen túránk volt,közel egy éve,az volt ennek a körnek az első szakasza amely Siófoktól,Zamárdiig vezetett.Most került akkor sor a második szakaszra,ez pedig terveink szerint Zamárditól,Balatonföldvárig tart majd.
A Balaton Szíve szobor
Sima kényelmes utazásunk volt Zamárdiba és már negyed kilenckor ott is voltunk július utolsó szombatjának reggelén.Hamar kimentünk a Balatonhoz és a túra második szakaszát onnan inditottuk ahol az elsőt abbahagytuk.A már jól ismert Balaton szíve szombortól.Innen indultunk,lehetőség szerint amikor csak lehet a víz mellett,amikor meg nem lehet,akkor a lehető legközelebb hozzá.Zamárdi is mint minden Balaton parti település hosszan elnyúlt a tó mentén és az első két-három kilométerünk kifejezetten kellemes volt.A tó mellett a Morgó Ede sétányon haladtunk remek rálátásokkal a Balatonra a Tihanyi-félszigetre és a Balaton-felvidékre.A távolban feltűnt a Hegyestű majd a Badacsony is.Közben Szántódnál láttuk,hogy jönnek-mennek a kompok.El is határoztuk,hogy megyünk egy oda-vissza menetet velük majd ha odaérünk.A kellemes részen lassan haladtunk,semmi sem indokolta,hogy siessünk.Az idő is kellemes volt,még nem volt kánikulai meleg.
Balatoni vízivilág
Kellemes szakasz a túra első három kilométerén
Szántód felé közeledve,de még Zamárdi területén egy kisebb,de látványos hídon vezetett át a túránk.Az út amin mentünk jelzetlen volt,a Balaton vezetett minket.A hídon átkelve kellett ezen a túrán először elhagyni a Balatont.Magánterületek állták az utunkat... Kissé beljebb mentünk hát,vagyis kissé távolabb a magyar tengertől és a 7-es út mellett találtuk magunkat.Itt mentünk a következő kilométeren,az idő lassan kezdett melegedni.A bringaút is mellettünk haladt.Látványos szállodák meg a jó ég tudja mik mellett haladtunk el,Family park meg ilyesmik,míg végre elértük Szántódot.Itt kinn állt a hetes úton a kompra várakozó kocsisor.Gyalog most gyorsabban haladtunk mint az autók.Letérve a hetes út mellől,nem soká oda is értünk a szántódi komphoz.Óriási tömeg volt,de megvettük a retur jegyünket a kompra.
Sóhajók hídja Zamárdi módra
Elérjük Szántódot
A kompon
A tömeg ellenére hamar feljutottunk a hajóra.Négy komp közlekedett oda-vissza Szántód és Tihany között.Voltunk már ezen a kompon öt éve,de akkor csak oda mentünk.Most vissza is.Kicsit élveztük a balatoni hajózást ami élvezetes is volt.A csodás tájon áthaladó hajó a kellemes enyhe szélben kifejezetten kellemes volt.Jó húsz perc kb.az út.Úgy határoztunk nem jövünk egyből vissza,járunk egy kicsit a Tihanyi-félsziget ezen részén is.Egy szép napon majd ideér ez a körtúra,de ez még évek kérdése,akkor is majd csinálunk egy oda-vissza komputazást.Jártunk már itt akkor öt éve amikor a gejzírkúpokhoz túráztunk Zolikával meg Manóval.Most nem erre túráztunk csak egy kávézót kerestünk meg egy lángosost reggelire,de nem volt itt semmi (..) kicsit beljebb aztán egy piacra akadtunk,de itt olyan bunkó volt a lángosos,hogy letettünk róla,hogy itt eszünk.Átmentünk egy szálló strandjára.Erre vitt a turistaút is fel a gejzírekhez.Itt a kellemes hüvősben találtunk végre egy lángosost.
Ezzel jöttünk
Zoli pihen kicsit a Tihanyi-félszigeten
Bár a kiszolgálók itt kedvesek voltak mégis életem legszarabb lángosát fogyasztottam itt el.Nem volt jó és még drága is volt.Kicsit még jártunk itt egyet,de minden baszott drága volt,így visszamentünk a komphoz.A visszaútra a négy közül a legmodernebb hajót sikerült kifogni,így duplán élvezetes volt az út.Amíg Tihany felöl alig volt felszálló a kompra,addig Szántódon még mindig kilométeres kocsisor várakozott.Átérve folytattuk a túrát.Sajnos Balatonföldvárig már nem tudtunk kimenni a Balatonhoz,kivéve egy szűk kis helyet.Ott meg azt láttunk,hogy alaposan levan apadva a víz.Meleg lett az út a szűk helyi utcákon vezetett,majd kiért újra a hetes úthoz.Itt végre találtunk egy jó és olcsó büfét.Tudtunk inni egy kávét és hosszúlépést is.
Érkezünk vissza Szántódra
Leszállás,látható,hogy szemben kilométeres kocsisor várakozik
Balatonföldvár felé
Az útunk beljebb ment a hetes úttól,Szántód utcáin haladtunk,elhaladtunk a helyi vasútállomás mellett,majd Földvár felé haladva az volt kellemes,hogy egy hosszú platán sor vezetett végig,így árnyékban haladtunk már egészen Balatonföldvárig.Oda érve a már ismert vitorláskikötőnél lyukadtunk ki.Itt néztünk körül.Indultak már innen túráink az elmúlt években talán három is.Így ismerösként köszönt vissza ez a hely.Kimentünk a moló végéig,ott állt a Sárga kilátó.Nem emlékeztem rá és Zolika sem,pedig kurva ég,hogy itt volt amikor itt jártunk....Arra sem emlékeztünk,hogy felmentünk-e rá,így hát most betámadtuk a kis építményt.A neve Sárga kilátó volt,ám a színe az fehér.Nem volt magas,talán értelme sem volt,de beláttuk innen a kikötőt és szép kilátásunk volt a Balatonra.
A kikötő
A Sárga kilátó!
A kilátó után a legszebb kilátást biztosító vendéglátóhelyre ültünk be egy-egy limonádéra.Kishíján nem volt elég rá a fizetésünk...de kellemes hely volt.Majd a kikötő elején ráakadtunk a Csigaházra amely egy étterem volt.Mivel árultak gulyást tűrhető áron így itt megebédeltünk.Nagyon finom volt.Az ebéd amúgy már három és négy óra között volt.Utána folytattuk a túrát.Újra kitudtunk menni a vízhez és egy hosszú gyönyörű dupla platánsor között ment az út.Zolika közben a papírhajó mánia után új projektbe fogott és fahajót engedett üggyel-bajjal útnak a vízben.A parton szépszámú közönsége is akadt,amely dőlt a röhögéstől...Ezt letudva még mentünk kicsit a platánok árnyékába.Elértük a strandra kirakott hatalmas Balatonföldvár felíratot és akkor itt fejeztük be a második szakaszt.
A gulyás
Platánsor
Zolika készül az új projektre
Végállomás:Balatonföldvár
Innen még visszasétáltunk a közeli vasútállomásra.A hazaút sem volt vészes.Este 11-re voltam itthon.Hát hosszú idő után tudtunk újra túrázni.Kellett már,mert nagyon leült a nyár...A túra végül is kellemes volt és különösebben nehéz sem volt.Nehézséget az egyre melegebb idő okozott valamint a sok betonos rész.Így vízhólyagom is lett túra után,de a fene bánja.Július vége van és ez csupán az év hetedik túrája volt...Most 12 kilométert mentünk,összesítve így tartunk 104 kilométernél.Ez pedig 14,85 km/túra átlagot jelent.Most az volt a legfontosabb,hogy újra visszazökkenjünk.
Magyarország egyik leghíresebb túraútvonala, a Visegrádi-hegység legendás Spartacus-ösvénye,de hívják vadászösvénynek és tanösvénynek is. Pilisszentlászlótól egészen Visegrádig kanyarog helyenként káprázatos dunai panorámát nyújtva. A látványos vonalvezetésű, egykori vadászösvény 2015-ös hivatalos megnyitása óta hazánk egyik legnépszerűbb kirándulásának számít, bejárása felejthetetlen élmény. Pilisszentlászlóról indulva megyünk végig a jól járható, keskeny csapáson, majd Visegrád felett, kis kitérőt teszünk a kevesek által ismert Bánya-tetői-kilátóhoz, aztán még egy rejtett kilátóhelyet érintve ereszkedünk le a nagymúltú településre.
A rövid idő alatt híressé és népszerűvé vált ösvény eddig valahogy kimaradt a túrázásainkból,pedig már szemeztünk vele még Gergővel is.Aztán az évek alatt elő-elő jött az ötlete,de nem szántuk rá magunkat,hogy eljöjjünk ide.Hiba volt.Idén bevettem a bakancslistába és szerettem volna ha ősszel kerül rá sor.Noha nem nagyon bíztam benne,hogy összejön,de végül is az eredetileg tervezett időpontban mégis megvalósult a túra ide!
Pilisszentlászló kis temploma
Mivel tudtuk,hogy a hely népszerű,így eleve úgy terveztük,hogy nem hétvégén fogunk ide eljönni.Így is lett.November második péntekjén Zolikával vágtunk neki az útnak.A fél hatos vonattal mentünk fel a Délibe,onnan metróval meg a Battyányi térre.Hévvel húztuk ki Szentendrére.45 perc volt míg kizötykölödött a hév.Innen meg busszal mentünk ki túránk kiindulópontjára Pilisszentlászlóra.
Pilisszentlászló...édes emlékeket hozott a lágy őszi szél...Itt végződött az a bizonyos királynői túra évmilliókkal ezelőtt...Az egyetlen olyan túra amit az egyik legnagyobb szerelmemmell csináltam meg nagyon-nagyon rég....Fura de nem sokmindenre emlékeztem Pilisszentlászlóból.A főtérre vitt a busz,itt rögtön megleltük a nekünk kellő zöld turistajelzést.Ez vitt rá a Spartacus ösvényre,le sem kell térni róla!A terv az volt,hogy ellentétben az ösvényt hagyományosan bejáró túrázókkal,nem körtúrára készültünk,hanem az,hogy elmegyünk egészen Visegrádig.Ha pedig szerencsénk lesz,komppal még átmegyünk Nagymarosra is.Elindultunk pontban délelőtt kilenc órakor.
A kálvária
Az Öreg Pap-hegy
Az út pár száz méteren még a településen vezetett.Majd kiérve a helyi kálvária köszönt szembe,pontosabban oldalba,hiszen tőlünk jobbra volt.Ezután feltűnt a Pilisszentlászlót körülölelő hegykoszorú.Valami medencében voltunk,a neve nincs meg,de lehet nincs is neki.Elég az hozzá,hogy bliriáns szépségű hely volt!Nem nagyon ismertem a környék hegyeit,de Zolika esküdözött,hogy szemben velünk az öreg Pap-hegy van.Jobbra nézve meg úgy éreztem,hogy ott fenn a gerincen jöttünk végig a királynői túrán akkor rég...Tudtuk az út nem megy fel a hegyre,a leírások és beszámolok alapján megkerüli azt.Ám haladva egy tábla köszönt szembe,amelyen közölték,hogy az ösvényt új útvonalra terelték a következő két kilométeren.Nem értettük miért,de követtük a jelzést.Ez pedig nem várt emelkedésbe kezdett.Szerencsére nem volt vészes,az erdőbe érve az ősz pedig elkezdte legszebbik arcát mutatni.Na ezért akartam novemberbe ezt a túrát!
Elterelés
Alakul ez!
Nem ment fel teljesen a hegyre az út,sőt némi kanyargás után elkezdett lefelé ereszkedni,majd valószinűleg visszatért az eredeti nyomvonalra.Nem értettük az elterelés okát,Zolika aztán idehaza utána nézett és valamit felástak vagy kiástak az eredeti útvonalon.Mindegy szép helyeken jött az út idáig.De ha ez szép volt akkor a következő méterekre már szavakat sem lehetett találni...A színes tarkabarka fák a földre hullt levelek és a beszürödő napfény az ősz a legeslegszebb arcát mutatta.Tudtam és emlékeztem,hogy itt a Visegrádi-hegységben elképesztően szép az ősz,ezért akartam én ezt a túrát ősszel megtenni és lám nem csalódtam.Gyönyörű volt!Leírhatatlan!Az út itt még mondhatni széles volt,de tudtuk hamarosan majd összeszükül és egy nyomsávos lesz.Egy nő futott el közben mellettünk egyedül...Mi meg mentünk tovább a fantasztikus őszi erdőben.
Gyönyörű őszi erdő...
Nagyon kellemes szakasz
Ez még az egésznek csak az eleje
Megtaláltuk azt a táblát amely figyelmeztette a vándort,hogy csak kellő felkészültséggel és felszereltséggel vágjon neki az ösvénynek,mert helyenként nehéz...Nos ebből semmi sem volt igaz.Jó persze nem árt kellően felkészülni,de az ösvény végigjárása semmiféle nehézséget nem okozott.Szinte szinten mentünk és innen már valóban csak egy szűk nyombonal vezetett tovább az aranyló erdőben.Színes bokrok között haladtunk,majd egy ponton kilátásunk nyílt nyugat felé.Szemközt három hegy bontakozott ki.Balra a Bánya-hegy,jobbra az Ágas-hegy tornyosult.Középen kissé bentebb pedig a hegység egyik királya maga a Prédikálószék tornyosult.Itt már ismertem a hegyeket és a térkép is a segítségünkre volt.Közben hangokat hallottunk magunk mögött.Három lány jött négy kutyával,megvártuk míg elkerülnek,a szűk úton ez nem volt olyan egyszerű.Mentünk tovább az aranyló erdőben,az út beljebb hatolt a hegybe,de továbbra is szinten ment.U alakú völgyek felett cikázott át,andezit tömbök árnyékában,oldalsó mellékvölgyekkel és patakokkal a mélységben.Valóban az ország egyik legszebb turistaútja volt ez,pedig a java még ezután jött!
Szemben a Prédikálószék tömbje
Kanyarog az út..
Itt-ott az útra dőlt fák akadályozták a haladást,de ezeket könnyű szerrel kikerültük.Közben elértük az útvonal kicsi de ikonikus lépcsőjét,majd ezután egy enyhe jobb kanyart követően következett az egész túra legszebb szakasza.A hegy oldalában futó útról gyönyörű kilátás nyílt a Duna,a Dunakanyar felé központban a Szent Mihály heggyel amely már a Börzsöny déli tagja volt.Amúgy mind a Szent Mihály-hegyhez mind a Prédikálószékhez fűzött egy-egy szép emlék.Mindkettőn még Gergővel jártam.Alattunk egy völgy volt,szemben az Ágas-hegy amely már nagyrészt takarta a Prédikálószéket.Leírhatatlanul gyönyörű hely volt!Nem is kapkodtunk a továbbhaladással.De aztán persze továbbmentünk.Újabb minden eddiginél aranylóbb erdő következett.Szűk út ment tovább is.Majd egyszer csak kilyukadtunk a Jenő kunyhónál egy újabb bliriáns szépségű helyen!
Az ikonikus lépcső
A jobb kanyar
A kilátás
És mi is itt vagyunk!
Központban persze a kis kunyhó volt.Előtte,oldalt szép padok asztalok,hátrébb egy pottyantós.De az erdő itt olyan tarkabarka volt,hogy erre a szépségre nincsenek szavak...Összefutottak az utak is itt,de ezek közül nem mind volt jelzett.Itt megkajáltunk.Közben újabb túrázók érkeztek,ezek is nők! Útközben a lépcsőnél is elkerült egy túrázó az is nő volt!Mi van,kihaltak a férfiak?Jó félórát töltöttünk itt,eszméletlenül kellemes hely volt!A Jenő kunyhó amúgy egy kulcsosház volt,ki tudja majd egy szép napon írok róla részletesen.Az út lassú ereszkedésbe kezdett,majd átértünk a hegy keleti oldalára.Idáig a nyugatin jöttünk.Kilátás nyílt kelet felé ahol egy hegy állta a kilátás további útját,ennek a hegynek a nevét nem ismertem.Még dél felé láttunk kicsit ki az Apátkúti-völgy vonalára.Ezt követően egy ingerszegény erdőben vitt az út a következő kilométeren.Majd búcsút vettünk a zöld jelzéstől és a zöld+-en mentünk le az Apátkúti-völgybe!
A Jenő kunyhónál
Kellemes környezet
Az a vájat az Apátkúti-völgy
Leérve az Apátkúti-völgybe rögtön szembe köszönt a fűvészkert és az Ördögmalom étterem.Kicsivel odébb a rét aminek tudom a nevét,de nem tudom,hogy kell leírni,így most nem írom le.Valamint maga az Apátkúti patak.Bementünk az étterembe,mivel haverjaink a Manó és a Tizedes ódákat zengtek róla.Egy kávét ittunk és egy vaddisznó gulyást nyomtunk le.Ittunk már finomabbat és ettünk is már finomabbat,az árak nem voltak a legrosszabbak,de nem is a legjobbak.Szóval erősen közepes volt,nem tudtuk mi tetszett annyira Manóéknak rajta,bár kétségtelenül jól nézett ki.Az ebéd után mentünk Visegrád felé a völgyben,immár a piros jelzésen.Megtaláltuk az Ördögmalom-vízesést és a pisztrángos tavat.Szép volt mindkettő,bár a vízesést én komolyabb eresztésnek gondoltam.
A fűvészkert,benn van az étterem is!
Medve vigyáz az Ördögmalom étteremre
Az Ördögmalom vízesés
Mindezt letudván lassan beértünk Visegrádra,a kisváros eddig számomra ismeretlen részein haladtunk át.Ez az út pedig egyenesen levitt a nekünk kellő kompállomásra.Útközben túl sok látnivaló nem akadt,Visegrád ezen része egy kicsit tán csalódás is volt.Negyedóránk volt még a komp indulásig.Igazából Visegrádon most nem terveztünk semmit,így megvettük a jegyeket majd beszálltunk a kompba.Már innen jó rálátásunk volt a várra és a szemközti Nagymarosra.Elindultunk,a Duna közepéről csak fokozodott a rálátás a fellegvárra és a Salamanon toronyra.Tíz perc alatt átértünk.Nosztalgiáztam,hiszen a várhoz nem kevés szép emlék fűz,többet között az a bizonyos királynői túra is érintette...Nagymarosról is szép emlékek elevenedtek fel,nyolc éve volt,hogy Gergővel itt jártunk...
Visegrádi templom
A kompunk Visegrádon
A vár a Dunáról
50 percünk volt a vonatig és mivel az állomás közel volt sétáltunk kicsit.Egy darabig a nagymarosi partokon,majd a település belterületén.Elmentünk ahhoz a templomhoz is ahol Gergővel is jártunk.Aztán már nem maradt más el,pontosabban fel mentünk az állomásra.A mi vonatunk jött rendesen késés nélkül,ráadásul emeletes vonat volt,így kellemes volt az út a Nyugati pályaudvarig.Innen villamossal nyargaltunk át a Széll Kálmán térig,majd gyalog a Délibe.A Délibe szinte az összes vonat késett...Mi 20 perc késéssel indultunk haza,de rendben hazaértünk este fél nyolc után.Klassz nap volt!
A nagymarosi parton
Végállomás:Nagymaros
Alighanem az év túráját hozta a Spartacus ösvény.Felülmúlhatatlanul szép útvonal volt a lehető legkellemesebb túraidőben.Nehézséget nem okozott és a rendkivül kellemes környezetben sok-sok látnivaló is akadt.
Ez volt az év 21.túrája.Most csak 14 kilométert mentünk,így ha összesítünk akkor idén 323 kilométernél tartunk.Ez annyit jelent,hogy 15,38 kilométer az átlagunk túránként.
Mivel egy kis kényszerű szünet állt be a túrázásaimban,a blogot mégis illik valamivel feltöltögetni,így hát elővettem a mélyből a Szalki-szigetet,amelynek képe be-be villan az agyamba a napokban.Egyértelmű jel,hogy azért,hogy írjak róla.Na hát akkor legyen.A Szalki-sziget városunk fő szigete.Van pár sziget még a környéken,de egyértelműen ez Dunaújváros szigete.Maga a sziget észak-dél irányban,hát becslésem szerint nagyjából talán két kilométernyi lehet.A legnagyobb szélességénél pedig kb. 3-400 méter.A sziget két részre osztható.Az északi rész.Itt van a szabadstrand,a kemping a halászcsárda,sétányok stb.Itt kerülnek sorra olyan rendezvények mint a Rockmaraton vagy az augusztális.De volt már itt cserkésztalálkozó meg sok más dolog is a történelemben már.A déli rész egy más világ.Itt nincsenek rendezvények.Itt van egy erdő,egy kikötő,egy elhagyatott ruhagyár,egy használaton kivüli vízmű.Vezet egy út ugyan az erdőben,de az beletorkollik egy kerítésbe.A kikötő és a vízmű kerítésébe.A két részt a szigetre bevezető út választja el egymástól.
A Szalki-sziget egy része
A sziget tulajdonképpen egy jó hely.Ám mondom a népek számára az északi része a vonzó.Mi persze bejártuk már a déli részt is.Talán óvodás koromban járhattam itt először amikor lehoztak a strandra minket.Aztán ahogy nőttem úgy jöttem le egyre többször.A nyolcvanas években valóságos turisztikai nevezetesség volt a sziget.A szabadstrand fénykorát élte,miként a kemping is,ahol holland és német turisták szálltak meg rendszeresen.Virágzott a halászcsárda és járt a komp amely a Duna túlpartjára vitte át az embereket és hozta onnan.Aztán a kilencvenes évekre hanyatlásnak indult az egész,volt olyan időszak amikor úgy nézett ki az enyészeté lesz az egész.Szerencsére a kétezres évekre felismerték a szigetben rejlő potenciált és fokozatos fejlesztésnek indult az egész.Kis zsiliphídat csináltak az északi végbe,mert a különféle fesztiválok egy része átnyúlt a szárazföldre.A kempinget helyrehozták a sétányokat is.Szinpadokat,öltözőket.Most is folynak egyes részeken a felújítások.Egy kisebb szálloda is helyet kapott a szigeten.A komp ugyan megszűnt,de az északi rész kifejezetten vonzóra sikerült végre.
A Szabadstrand-öböl
A déli,ipari részen persze semmi a nagyközönség számára vonzó nem akad a mai napig sem.Pedig ezt a részt is fellehetne futtatni,sétányokkal,tanösvénnyel akár..de nem a déli rész közepéig ellehet menni.Ott azonban ott a kerítés...mi persze elmentünk tovább is...Nem is tudom mikor hozhattam le Gergőt először a szigetre.Még kicsi volt talán négy-öt éves.Meséltem neki egy sínről amely egyenesen belevezet a Dunába.Persze mindenképpen látni akarta.Útra keltünk hát és könnyen meg is találtuk a helyet a déli rész azon részén amelyen még szabadon lehet mozogni.Valóban egy a város és a kikötő felől jövő sín szó szerint belevezetett a Dunába.persze mert itt anno pontonhíd létesült egykor és azon mehetett át a vonat.A híd eltűnt aztán,de a sín itt maradt.Gergőnek persze nagyon tetszett a dolog és itt a sín alatt dobálgattunk be először köveket együtt vele a Dunába.valamikor 2004-2005 táján...
Gergő ott bohóckodik ahol a sín a Dunába vezet.Sajna csak ez a képem maradt meg...
Teltek múltak az évek,ide rendszeresen lejártunk ezután.Persze a rendszeres az kb.évi egy alkalom lehetett.De lejárkáltunk a Dunába vezető sínhez...érdekesség,hogy Gergő halála óta nem voltam itt,de majd egyszer eljövök... Közben bennem már gyerekkorom óta érlelődött egy gondolat.Jó lenne egyszer elmenni a sziget legdélibb pontjához.A kerítés miatt ugye ez nem tűnt egyszerűnek.Egyszer mégis előálltam az ötlettel Gergőnek,aki persze egy jó kalandért mindent bevállalt.Így egy nap,talán 2014-15-ben úgy döntöttünk letúrázunk a legdélibb ponthoz.Bármi is lesz megpróbáljuk.Ugye mi már korábban is felfedeztük az utat elálló kerítést.Gondoltuk majd valahogy átmegyünk,vagy átbújunk alatta.A kerítés a Dunába vezető síntől hát kb.250 méternyire délre lehetett.Belevágtunk!
Túra a sziget déli vége felé
A kerítésnél ahogy azt sejtettük áttudtunk bújni valahogy.Egy vízmű telepen találtuk magunkat.Gondoltam előbb-utóbb valakinek majd csak szemet szúrunk azt jól kizavarnak.Vállaltuk a kockázatot.Ám nem volt ott senki,nem zavart ki senki.Minden különösebb gond nélkül áttudtunk menni a telepen amely olyan 300 méter hosszú lehetett kb.Különféle vízzel kapcsolatos dolgok voltak ott,alighanem kútak.A telep déli végénél szintén egy kerítés volt,ám rajta egy kapu.Vajon ki akarhat onnan jönni?Arra már nem emlékszem,hogy a kapun mentünk-e ki,vagy a kerítésnél bújtunk-e ki,de sikerült ez is.A déli vég vagy olyan 70-80 méternyire volt,ám odáig egy áthatolhatatlan dzsungel állta utunkat.Persze ezt is legyőztük,nem kis nehézségek árán.Elértük a déli véget amelyről már gyerekkoromban is álmodoztam.Nem minden újvárosinak sikerül ez,sőt nagyon keveseknek.Nekünk Gergővel sikerült!
Az elhagyatott vízműtelep a szigeten
A túrát egy-két év múlva megismételtük,hasonlóan sikeresen.Erről készült egy videó,majd a bejegyzés végére beteszem.Úgy terveztük majd időnként eljövünk újra és újra megcsinálni ezt a nem mindennapi túrát,de többé nem jöttünk sajna... Így hála Gergőnek kétszer is eljutottam a déli végpontra.Egyedül már nem jövök többé,jelenlegi túratársaim meg nem hiszem,hogy bevállalnának egy ilyenfajta kalandot.Tehát ez volt a szigeten a két fő túránk.Pár túra aztán érintette még a szigetet,de annak már főleg az északi részét.Ugye erre jöttünk akkor is amikor a szigetekre betudtunk menni száraz lábakkal.Azokon a túrákon mindig keresztül jöttünk a Szalki-szigeten.Összeségében 10-15 túránk érinthette a Szalki-szigetet az évek alatt.Persze engem még sok minden más is fűz ide.
Mint minden,ez a sziget is ősszel a legszebb
Itt ismertem meg például az első csajomat 1987-ben.Ide jártunk le Lajos haverommal éjszakánként gyerekkorunkban amikor úgy szöktök ki otthonról egy jó kaland kedvéért.Számtalan strandolás,vizibiciklizés,kenuzás fűz ide.A halászcsárda amelyben szüleimmel jártam utoljára vagy 40 éve... Itt béreltünk ki egy szabadidő házat mikor a bátyám gyereke ballagot,ugyanitt volt egy nyugdíjas búcsúztatónk.Életem legnagyobb szerelmét is lehoztam ide,sok koncerten voltam itt.Na és persze a Gergővel megélt kalandok.Gergő távozása óta háromszor voltam itt,tehát az évenként egy alkalom.Pedig jó hely,szeretem is.Mindig szívesen jövök ide.Ezen keresztül vezet az út Gergő-szigetéhez is...Ez a mi kis szigeti történelmünk.A Szalki-sziget amely 2016-ban elnyerte az év dunai szigete címet is.Végül akkor álljon itt az a film amely a második túránk volt a déli végre:
Idei második túránkon szó szerint Gergő nyomába eredtünk,hiszen szinte méterre pontosan ugyanazt a útvonalat szándékoztam bejárni,amit Gergővel is meghódítottunk valamivel több mint három éve.Az Adonyból induló túra,Lórév és Szigetbecse érintésével Ráckevére vezetett.Arról a régi túráról ezen a helyen amúgy olvashatsz.A szokásos túratársaim kisértek el most is.Az első döbbenet a dunaújvárosi buszállomáson fogadott.Zolika minden különösebb felszerelés nélkül érkezett...Se kaja,se ital,se hátizsák nem volt nála...nem kicsit döbbentem le.Ennél azért komolyabban kéne venni a dolgokat.Úgy éreztem ezzel a túrát szégyeniti meg.Mégis mit gondolt?Bálba megyünk?Adonyba érve aztán ráparancsoltam,hogy a helyi sparban vásároljon be,vagy akkor ne jöjjön velünk.Mivel zsákot sem hozott,szatyrot is vetettem vele.Mégis mit képzelt,majd cipelem a cuccát?
A szívemhez közel álló adonyi-öböl
Miután rendeződtek valamelyest a dolgok az adonyi öböl mentén mentünk el a kompállomásig.Sok szép emlék jött elő a szívem mélyéről,bár nem tudtam ezekre teljesen koncetrálni,mert Zolika szünet nélkül locsogott.Időben odaértünk a nyolc órási komphoz,még várnunk is kellett rá jó negyedórát.Aztán a kompon rajtunk kivül még ketten jöttek át Lórévre.Február másodikát írtunk,de pompás idő bontakozott ki a napfényes reggelen.Simán átértünk Lórévre. Kezdödhetett a túra érdemi része.
Úton Lórévre
Ha az ember komppal érkezik a lórévi oldalra mi az első amivel szembetalálkozik?Na persze az egykori rév büfé amit én még soha nem láttam nyitva,de tovább haladva az úton nagyon hamar feltűnik a Zichy kápolna.Az út odáig most alaposan sáros volt.Akadtak esők az elmúlt napokban ezek nyomai maradtak itt.Na és persze Gergő nyomai...eszembe jutott az az első csodás alkalom mikor itt jártunk.Szép volt akkor az élet,egy gyönyörű októberi napon...
A nap most is kezdett gyönyörü lenni,csak hát...pont Gergő nem volt itt.Folyton éreztem a hiányát jelentő fájdalmas szúrást a szívemben.Odaérve a kápolnához,ismét kigyönyörködtük magunkat benne.Aztán ezen a pompás helyen megkajáltunk.
A Zichy kápolna,sosem hagyom ki ha erre járok
Ugye Zichy Ödön gróf itt ért szomorú véget,ám a kajaszünet nem nagyon akart véget érni,mert Zolika igencsak elhúzta az időt.Nem tudom mi okozta,hogy ennyire formán kivül volt...Nagy nehezen indultunk csak el.Mivel Lórév a töltés túloldalán terült el nagyjából 400 méter hosszan észak-dél irányban,túratársaimat óvva úgy döntöttem nem az északi végénél megyünk be mint mi annak idején Gergővel,hanem a déli részén hatolunk be a településre.Így már rögtön az elején megspóroltam nekik fél kilométert,láttam,hogy egyikük sincs éppen élete csúcsformájában.Néhány helybéli illedelmesen ránk köszönt.A település amúgy a legnagyobb magyar szerb kisebbség hazája,itt főleg szerb anyanyelvűek élnek.Az egyik fószer szerbül is köszönt ránk.Néhány méternyire érintettük csak a települést,majd haladtunk tovább Gergő nyomán...
Út Lórév után kelet felé
Az utunk lényegében egyenesen vezetett ki Lórévből és vonzáskörzetéből kelet felé.Eleinte aszfaltozott országút volt,ami egy ponton elfordult délnek Makád felé,a mi utunk innetől földút lett.Helyenként jól járható volt,helyenként sáros.Gyönyörü zöld színben pompáztak a mezők.Most februárban!Kissé melegünk lett,nem számítottunk ennyire jó időre.Élénk szél fújt néha,de ez inkább volt kellemes,mint kellemetlen.Természetesen a Csepel-sziget ezen részén nem akadtak turistajelzéssel ellátott utak.De tudtam merre kell menni,Gergő nyomát követtem...Egy pinceszerűség tűnt fel a semmi közepén a szántóföldön.Nem emlékeztem,hogy annak idején Gergővel ezt észre vettük volna.Valószinüleg akkor 16 októberében az előtte lévő bokor még bőven zöld volt és az takarhatta.Most odamentem,benéztem.Valami tanya lehetett egykor.Az egykori szobában már kinőtt egy fa,amely legalább 20 évesnek tűnt,tehát nem mai gyerek volt itt ez a rom.De fura volt belegondolni,hogy itt valaha emberek élhettek...a környék falvai (Lórév,Makád,Szigetbecse) már kicsit messze voltak.Vajon hova járhattak az itteniek várásolni?Na mindegy mentünk tovább.
Volt ahol,voltak gondjaink....
Később egy trágyakupac köszönt szembe,ami aztán némi szaggal is járt.Ráadásul itt a sár is nagy volt.Valahogy átevickéltük magunkat.Aztán innentől már nem volt nagyon problémánk az uttal.Jó húsz perc múlva beértünk Szigetbecsére.A település is ismerös volt,nem sokat kellett mennünk,hogy betaláljunk a központban lévő kis tavacskához.Itt Móni hozta a szokásos formáját,megkellett pihennünk újra.Lórévtől tökéletes sík terep vezetett ide ami nagyjából jó ha volt 5km.Ő képes volt itt is elfáradni.Na,de pihentünk és újra falatoztunk csöppet.Itt is újra Gergő jutott eszembe,az a rész,ahogy azon a régi túrán etettük itt a kacsákat...Most nem láttam egyet sem,de aztán elöjöttek,csak nem ott ahol a padon ültünk,hanem kissé távolabb.
A kis tavacska Szigtebecsén
Közben a tavacska túloldalán észrevettem egy vendéglőt.Gondoltam meghívom a társaságot egy kávéra,hisz egyikük sem éppen a legjobb formáját futotta ezen az amúgy ritka könnyü túrán.Beérve kedves vendéglátós csajok egy külön terembe vezettek minket ami nagyon elitnek tűnt.Na gondoltam nem lesz olcsó a kávé,de mindegy.Nem is volt,a három kávéért közel ezer forintot szurkoltam le,de reméltem ettől némi erőre kapnak a túratársak.Kijövet az út túloldalán észrevettem az életfát.Hát ehhez is szép élmények fűztek,így nem hagyhattam ki...
Zolikával az életfánál
Az életfa után pedig levittem a társaságot a közeli Tőzike tanösvényre,amely alig emlékeztetett régi önmagára.Mintha a pusztulás útjára lépett volna az egész,vagy csak azért éreztem ezt mert február van és nem úgy festett mint akkor rég októberben?Ha nem is pusztult,de elvolt hanyagolva így némileg emlékeztetett a dolog a Rácalmási-szigeti tanösvényre.Azért beérve a csöppnyi erdőbe nem volt csúnya.Kicsit mentünk,aztán valami mocsár szerűség állta utunkat,nem tudtunk tovább menni az ártéri erdőben.Vártuk hátha feltűnik Shrek,de úgy tűnt nem ez a mocsár az ő otthona.Visszamentünk a tanösvény elejére ahol a padokon ismét megkellett,hogy pihenjünk.Nem volt semmi...mert nagyjából ha 350 métert jöttünk az elöbbi pihenő óta... Nem volt más akkor fotózgattam,felmentem abba a mini vadászlesbe ahová egykor Gergő is felment....
Gergő a mini vadászlesen 16 októberében...
Az apa a fiú nyomában....
Hiába na,nem tudom megszokni Gergő hiányát mindenhol ő jut eszembe főleg az olyan túrákon amelyeken korábban vele is jártam...Reméltem kipihente magát mindenki így folytattuk a túrát.A tanösvény talán egy szigeten lehet,mivel amerre jöttünk holtág vette körül,azt viszont nem tudtam,hogy körülveszi-e az egészet.Így csak tipp,hogy szigeten voltunk.Kis pofás fahídacska vezetett ki a tanösvényről.Egy utcába futottunk bele ahol egy kedves kutyus fogadott.
A becsei holtág
Egy német juhász volt amiről az embernek első látásra némi félelem érzet jön elő.A kutyus egy kerités mögött kémlelt ki,egy hatalmas udvarból.Valami gumijavitó mühely lehetett talán,nem tudom,de valami olyasmi.Gyönyörü állat volt!Odamentem szóltam hozzá,hogy gyönyörü vagy...nem ugatott nem morgott.A mancsát a keritésre helyezte.Nem bírtam ki odamentem megsimogatni,a többiek nem merték.Benne volt a pakliban egy kutyaharapás,ám esze ágában sem volt megharapni.Rendkivül kedves volt nagyon szeretet éhes...megnyalt,bújt volna hozzám.Annyira aranyos,kedves volt...szinte rossz érzéssel töltött el,hogy ott kellett hagyni.Szívesen hazavittem volna.Ugye Gergővel való túrázásaink 80%-án mindig szembe köszönt egy-egy nagyon kedves állat.Jó lenne ha ez a sorozat visszatérne...Folytattuk a túrát.
Ráckeve legszebb fája
Ráckeve következett ami gyakorlatilag összeépült Szigetbecsével.Hisz ameddig az utunk mentén kint viritott a helységnév tábla,hogy "Ráckeve" addig az út túloldalán nem a Ráckeve végét jelző tábla volt,hanem már az,hogy "Szigetbecse".Hosszan vezetett be a településre az út,aztán elértünk egy újabb tavacskát.Nem engedtem pihenni a társaságot,de itt nem is volt hol,hiszen nem volt pad.Gyönyörködtünk kicsit a tóban és a vagy 100 fős kacsa hadseregben.Dobáltunk nekik kaját,de ezek itt beszariak voltak,nem úgy mint a múltkor a Velencei-tónál lévők.A tó nagyobb volt mint a Szigetbecsei,szépségben nagyjából egy szinten voltak.
A Szulay-tó Ráckevén
Zolikának közben elfogyott a vízkészlete,pedig hát három litert vett ott Adonyban.,.nálam összesen volt fél liter és még az is félig volt.Igy bementünk egy közeli bolta,pontosabban csak ő.Móni addig kihasználta az időt a bolt előtti padon egy újabb pihire...nagyon nem volt formában.Ő amúgy sem arról híres,hogy jól bírja a túrákat,ezért is hivtuk el csak néha annak idején Gergővel,de mostani teljesítménye minden eddigit alulmúlt.De legalább nem nyavajgott.A poén az volt,hogy ez valóban az egyik legkönnyebb túra volt.Másrészt a múltkori nehezebb Likas-kői túrát sokkal jobban bírta.Mindegy pihentünk,jó idő volt.
Nem a Balaton,hanem a Duna Ráckevénél
Ezután lementünk a ráckevei Dunához amely itt szinte olyan széles mint a Duna főága Adonynál.Jól kiépített sétány vezetett a parton Ráckeve központja felé.Közben meséltem Zolikának,hogy a városháza tornyán kilátó münködik.Ellentétben a Velencei kilátóval,itt azonnal benne volt,hogy akkor felmegyünk.De odáig még volt egy kilométer.
A part a Duna,a stégek,a csónakok,a kacsák,hattyúk megkapó szépséget adtak a tájnak.Közeledve a városközponthoz egyre több érdekesség köszönt szembe.A templomtornyok,a vízimalom,a híd...Úgy döntöttem a malomba benézünk,ám odaérve az zárva volt.Majd tavasszal kinyit és látogatható lesz...
Ráckeve szépséges!
A vízimalom zárva
A hídhoz érve természetesen felmentünk rá.Átmentünk az egyik oldalon,visszajöttünk a másikon.Pompás a kilátás volt mindkét irányba.A túloldalon a híd után volt nagyjából ötszáz méterre az a templomrom ahová akkor rég Gergővel elmentünk.Most látva a többiek nem éppen fitt álapotát úgy döntöttem oda nem megyünk el.A kilátás a Dunára észak felé érdekes volt,ugyanis a víz külömböző színű volt!Tippeltük mi lehet a jelenség oka.Móni mondta az elöször megmosolyogtató dolgot,de aztán rájöttem igaza lehet.A világosabb kék résznél a víz még belehetett fagyva.Láttuk a madarak nem a vízen úszkáltak hanem jártak ezek szerint a jégen.Azért volt fura mert 12 fok volt,de valószinúleg olyan jégréteg lehetett amely csak lassan olvad el.
Az Árpád-híd Ráckevén
Kilátás,látható a víz külömböző színe
Visszaérve a partra emlékművek köszöntek szembe,egy trianoni és egy 56-os.Aztán rögtön ott volt a városháza a kilátójával.Elhatároztuk felmegyünk.Annak idején Gergővel ezt kihagytuk sajna.úgy voltunk vele majd legközelebb.Sajnos nem volt legközelebb....Most azonban itt voltam,Gergő iránti tiszteletből fakadóan elhatároztam felmegyek.Itt is 500Ft volt a belépő,mint a velencei kilátónál,érdekes Zolikát most nem zavarta.Ám jött a feketeleves.Odaérve a kapuhoz a kilátó bizony zárva volt.Nyitás majd tavasszal...Puff neki.Dühitő,hogy télen mindenhol minden zárva tart.Sehol nem számolnak ilyentájt turistákkal?Igy a ráckevei kilátó ismét kimaradt az életemből.Remélem lesz még rá alkalmam felmenni egyszer....
A városháza
Odafenn a kilátó terasz
A városháza előtt is volt egy pad.Természetesen itt is pihenni kellett,igaz most én javasoltam nekik,pihenjenek addig én fotózgattam és videógattam.Ennek végeztével indultuk a város északi része felé.Nagyon szép utakon mentünk és itt már jelzett turistaút vezetett méghozzá ha jól tudom az Ecsibe vezető piros jelzés.Volt olyan tervünk Gergővel,hogy egyszer majd azon is végigmegyünk....Egyszer talán megpróbálom megvalósítani még.Egy szép hajóparkhoz értünk ahol egy harcsa szobor és egy hatalmas csónak volt,valamint itt volt a helyi hajóállomás is.Szétnéztünk,kimentünk a Dunához,innen még nem láttam a hídat.Szép volt minden.
Csónak a hajóparkban
Ezután értünk el a Savoyai kastélyhoz amely...szintén zárva volt.Mit is lehet erre mondani?Persze mi jöttünk rossz időpontban.Lementünk itt is a Dunához,újabb szép park köszönt ránt,csodás fákkal.Láttuk a parton tovább vezet egy sétány így az erre már kevésbé szép utcák helyett az azzal párhúzamosan futó sétányon mentünk inkább.Egy mobil wc köszönt szembe,itt mindenki könnyített magán.Még egy hajó jelentett még látnivalót,azt csak kivezetett a sétány az utcára.
A park és a Savolyai kastély
Kiértünk a hév állomásra.Negyedóra várakozás után indult is.Itt az állomáson végzödött a túra hasonlóan mint akkor régen Gergővel is.Fő túratársam elvesztése után gyakorlatilag ez volt az első olyan túra amelyen szinte végig az ő lépteit követtük.Voltak hasonló túrák persze,de itt az út 90-95%-án arra mentünk ahol vele is.Talán ezért volt nehezebb nekem is érzelmileg az átlagnál..A hév borzasztóan lepusztult állapotban volt.Meleg,kényelmetlen,büdös...Viszont nem volt az állomáson jegypénztár,kalauz meg nem jött,így ingyen mentünk fel a Közvágó hidi állomásig.Még a hévről felfedeztünk egy közeli Tescot,oda elmentünk és bekajáltunk.Innen pedig gyalog mentünk el a Népligeti buszpályaudvarra.A túra nagyjából 13-14km-es volt,de túratársaim most nagyon nem voltak a toppon,de nem tudok mitcsinálni nem válogathatok kikkel megyek,örülök ha eljönnek velem.Gergő nagyon hiányzik....
