Két hete nem volt túra és erre a hétvégére sem terveztünk semmit.Aztán Zolika előállt vele,hogy ő mégis menne valahová.Ne mindig a munka,otthon meg a kertben.. és hát nekem sem volt nagyon kedvem egész hétvégén idehaza szenvedni.Így mondtam most csak egy környékbeli túra és nem más.Ebben benne volt Zoli is,így némi agyalgatás után úgy döntöttem visszamegyünk Tassra ahol márciusban jártunk,igaz az útvonal most csak egy kis részben lesz ugyanaz mint akkor.Nem Lórévre megyünk ezúttal,hanem Dunavecsére.Térképes felbecsülés alapján 15-16 km-nek tűnt a távolsága.Ez bőven belefér még a Duna völgyében a nyári nagy melegben is.Aztán a meleggel kissé meggyűrt a bajunk,de erről majd később.Vasárnap reggel vágtunk neki busszal a nem túl távoli Tassnak.Nem vagyok oda a vasárnapi túrákért ha másnap meg melózni kell menni,de ezt az egészet szombaton döntöttük el,aznap menni már nem lehetett.A busz vezetője egy rendkivül jó fej ember volt.Kissé másfelé ment a busz mint márciusban,de ő nagyon segítő kész volt,miközben el is beszélgettem vele és csak odavitt az eredetileg tervezett megállóba.Fél nyolckor Tasson voltunk.Sokat most nem vesztegettünk a településre a közeli szobrokat néztük meg csupán és indultunk is.
Tass nyári vasárnap reggel
A Tassi zsilipig ugyanaz volt a túra mint márciusban.Kiértünk a településről és rögtön a Kiskunsági főcsatorna mellett vezetett az út.A növényzet március óta megnőtt,tiszta dzsungel lett minden,így nem voltak olyan jó rálátásaink a csatornára mint tavasz elején.Persze a zöld természet így is szép volt és voltak olyanok akik a dzsungel közepén vertek itt sátrat.Kezdett melegedni az idő,hiába csak július van,de így az út a zsilipig valahogy most hosszabbnak tűnt mint az előző alkalomkor.Azért egy-egy részen mégis odafértünk a vízhez.Az út amin mentünk különben jelzetlen volt,de Dunavecsére vezetett egy jelzés.Előzetes felmérés alapján úgy láttam az maga a töltés és egy darab fa nincs rajta...Ebben a melegben öngyilkosságnak tűnt arra menni.Így választottam egy másik utat ami jelzetlen.Az más kérdés,hogy nem minden alakult kereken...de még nem értünk oda.Még a csatornánál voltunk.
A Kiskunsági főcsatorna
Hamarosan elértük a Tass üdülőövezet részt.Ide már csak pár méterre volt a zsilip.Búcsút vettünk a Kiskunsági főcsatornától és érkeztünk a zsiliphez.A napszemüvegem időközben valahol elhagytam.Érdekes tavaly is júliusban hagytam el.Mindegy ez van...Elértünk a zsiliphez ahol már harmadszor jártam.Természetesen sosem feledem az első alkalmat amikor Gergővel túráztunk el ide Lórévről.Itt megkajáltunk és megittunk egy kávét.Majd természetesen felmentünk a zsilip fölé a kis hídra.Valahogy szeretem ezt a helyet,van valami varázsa.Sajnos a zsilipre most sem sikerült münködés közben rátalálnunk.Persze így is klassz volt.Majd szentelek neki egy külön bejegyzést most már.Nem emlékszem,hogy kiveséztük volna már.A zsilip után átmentünk a szigetre megnézni az új zsilipet amit márciusban még csináltak.Nagyjából jó kétszáz méterre van az eredeti zsiliptől és szerintem nem is zsilip hanem valami vízi erőmű.A térkép Tassi zsilip II.-ként írja,de ez nem zsilip az biztos.Láttam közbe a területet ahol márciusban még dolgoztak szépen rendbe tették.Újra szabad volt az út a Csepel-sziget déli végére.
A Tassi zsilip ezúttal a szigetről nézve
Most oda nem szándékoztunk visszamenni.Visszatértünk a szigetről az eredeti útvonalunkra a Duna mellé.Itt változott meg a túra a márciusihoz képest.Egyenlőre a Ráckevei Duna majd a nagy Duna mellett haladtunk.Látni véltük ebből a szemszögből is a Csepel-sziget déli csúcsát és azt ahogy a Ráckevei Duna a főággal találkozik.Nagyon szép hely volt.Meg is álltunk itt,a szépség mellett a fák hűs árnyékában igazán kellemes helynek tűnt ez itt.Tovább menve egykori nyaralók,üdülök,horgásztanyák leromlott állapotai köszöntek szembe.Vajon miért nem lehet ilyen értékekre vigyázni?Lassan aztán magunk mögött tudtuk a Tassi üdülős rész és végérvényesen délnek fordultunk.
Csónakkikötő.Szemben a Csepel.sziget déli vége az életfával
Egy darabig fák hűs árnyékának ölelésében haladt a jelzetlen út,majd egy sorompóhoz értünk.Egy vízmű került elénk.Nem volt kinn belépni tilos tábla hát átbújtunk a sorompó alatt és mentünk tovább.Betonút volt egyenlőre.A vízmű vagy egy kilométer hosszan terült el.Végig volt benn középen piramis jellegű építményekkel.Lövésem sem volt róla mik ezek.Talán kutak,földalatti tározók...a jó ég tudja.Mentünk senki és semmi nem mondta,hogy nem mehetünk.Ám az út véget ért és amerre az alkalmazásunk az utat jelezte nem ment semmi.Pont ellenkező irányban ment ki egy út a vízmű területéről.Nem volt más lehetőség elmentünk arra.Kisebb dzsungelben találtuk magunkat,de az út még járható volt.
A vízmű
Centiméterek választottak el a Duna főágától,de a dzsungel megakadályozott abban,hogy lemenjünk a vízhez.Az út meg ketté ágazott.Mivel az alkalmazásunk azt mutatta,hogy a mi utunk eljön kissé a víztől így balra mentünk.Utólag már azt gondolom,lehet jobbra kellett volna.No de sebaj.Az út valóban távolodott a Dunától.Egyik oldalt erdő a másikon meg egy nagy tábla napraforgós között haladtunk.Arébb láttam valami mozog valami állat nem tudtuk kivenni mi az.Zoli rókának vélte.Elővettem a messzelátót és megállapítottam,hogy egy őz van előttünk nagyjából 80 méterre.Természetesen nem várta meg jöttünket,eliszkolt be a napraforgó tábla közepébe.
A napraforgósnál
Kezdtem azt érezni rossz felé jöttünk.Mindegy mentünk meglátjuk mi lesz alapon.Végül is kikötöttünk a töltésen ami nem volt más mint a jelzett turistaút.Ugye eredetileg ezen akartam megtenni a túrát.Aztán már nem ezen,de mégis ide vezetett valami.Természetesen ahogy vártam nem volt rajta egy darab fa sem,így árnyékunk itt nem volt.Ezért nem akartam már erre jönni.Na de ha már itt voltunk akkor elindultunk rajta.Először tűnt fel a közeli Duna túlpartján a Pentelei fensíkon virító Dunaújváros.Jó rálátás volt innen a hazámra.Feltűntek kicsit arébb a hatalmas kavicshegyek.Ott lehettek a Szalki tavak ahová ekkor még úgy éreztem 32 év után térek vissza.Aztán rádöbbentem,hogy "csak" 24 év múltán...Érdekes mert 4 km-re lehettünk Dunaújvárostól,de a Dunán itt nem lehetett már átjönni,így nem tervezgettünk erre túrákat Gergővel sem.Hiba volt!
A töltés ami maga a Magyar zarándokút jelzésű turistaút
A töltésen haladó jelzett turistaút keresztezett egy betonutat.Erre emlékeztem,ez volt az egykori Szalk - Dunaújvárosi révet Szalkszentmártonnal összekötő út.E mentén voltak a Szalki tavak.Természetesen nem hagyhattam ki.Eredetileg a tavak nyugati oldalán jöttünk volna ha nem kobászolunk kicsit el.Így viszont a keleti oldalukon voltunk.Mielőtt azonban letértünk volna a jelzésről ott volt az út mentén egy tábla.Rá volt írva Dunavecse még 10 km...persze csak akkor ha továbbra is a töltésen haladunk.De nem ott szándékoztunk tovább haladni.Letértünk a betonútra és ott voltunk a Szalki tavak ölelésében.Hát valami egészen másra emlékeztem.. Oké,hogy ez részben kavicsbánya,ezek meg bányatavak,de régen voltak itt horgászhelyek és strand is! Most ennem nyomát sem láttuk,csak munkagépek tucatjait,markolókat,dózerokat,dömpereket.De csend volt,senki nem mozgott erre.A tavakat kerítés választotta el a betonúttól.Tilos volt bemenni,több helyen táblák is jelezték ezt nekünk.Ám sok helyen megvolt bontva a kerítés így könnyen betudtunk menni.Az északi tóhoz mentünk oda.Soha nem látott kék színű volt.A munkaterület ellenére nagyon szép és mintha ez a kékség a tengert ídézte volna...Kellemes hűvös légáramlatok jöttek fel a víztől.Egy kisebb magaslaton voltunk ez volt a tó partja alattunk vagy tíz méterre volt a víz.
Az északi,a kékebb Szalki tó
Visszatérés 24 év múltán.Pedig nagyjából 7 km-re van onnan ahol lakom...
Szép volt ez kétségtelen.Visszamentünk a betonra majd a déli tóhoz próbáltunk odamenni.Ez azonban csak annak nyugati szélén tudtuk megejteni.Na és nini...itt volt az a jelzetlen út amelyen eredetileg jönni akartunk.Így hát ezen mentünk tovább alattunk a déli Szalki bányatóval.Ezen volt régen a strand,ebben fürödtem is 97-ben.Most csak munkagépek és kibányászott kavicsok mindenhol...lehangoló volt ez a változás.Ettől függetlenül mégis valahogy kellemes volt itt a tavak között amelyek nem voltak kicsik.Sajnáltam,hogy nem jöttünk erre Gergővel soha...ha életben marad szegény,egész biztos eljutottunk volna ide...Búcsút vettünk a tavaktól és az út jobbra azaz nyugat felé fordult.Szemben a dombon pár száz méternyire ott volt Dunaújváros.Ebből a szemszögből nem mindennap látni és meg kell mondja így csodás látvány volt!
A déli Szalki tó egy szelete
Egy vasút maradványai voltak az út mentén!Egykori vasútvonal ami a Dunához vezetett és esetleges ponton hídon meghosszabbítva át a szemközti Szalki-szigetre.De már benőtte a növényzet a talpfákat meg eltakarta a ráereszkedő föld.A vasúti sínpálya viszont látszodott.Az út pedig ismét délnek fordult és hamarosan elértük a kotort öblöt.Ezt az öblöt jól látni Dunaújvárosból a Felső-Dunapartról,de még soha nem jártunk itt.Mindig is vágyam volt eljönni ide megnézni milyen is ez itten.Hát most valóra vált.Eljutottam ide is,a csinált mesterséges Dunai öbölhöz amely Dunaújvárosból nézve nem tűnik olyan nagynak,de most,hogy itt álltam a partján bizony nagy volt.Ugyanaz volt a helyzet mint a Szalki tavaknál.Magas part vagy tíz méterrel alattunk a víz és kavicsbányászat folyt itt,de gondolom csak hétköznap.Egy két hajó és uszály állt az öbölben,ennyiből volt más.Valamint fantasztikusan szép volt az a rész ahol belement a főágba és csodás volt a rálátás innen is Dunaújvárosra.
A Szalki kotort öböl,szemben Dunaújváros (sajna a gépem nem túl jó hozzá,hogy hűen visszaadja az élményt)
Elöször a kotort öbölnél,mogöttem hazám Dunaújváros
Az út az öböl északi partjához vezetett és innen ment keletnek majd délnek.Körbejárta az öbölt.Hát ideje volt ide is eljutni.Évtizedek óta ideláttam Dunaújvárosból,de most voltam először itt.Megkapóan érdekes volt számomra ez az öböl.Megint csak azt sajnáltam,hogy Gergővel nem jutottam el ide.Dunaújvárosba átmenni itt viszont nem lehetett,ezért is vezetett a túránk most Dunavecsére.Az öböltől elbúcsúzván végre egy erdőbe jutottunk,végre kis árnyék is volt.Ám örömöm nem tartott sokáig.Az erdei szakasz meglehetősen rövidnek bizonyult.Újra a töltés köszönt szembe a jelzett turistaúttal... Nem volt más lehetőség újra felmentünk rá.Két oldalt ugyan erdők voltak,de maga a töltési út szívta magába a napfényt...Kísértetiesen hasonlított ez a szakasz a Lórév - Makád között töltési útszakaszra amúgy.
Újra a töltésen
Itt egyre jobban érezhető volt a meleg a vízkészletünk meg az utolsókat rúgta,majd el is fogyott...de úgy gondoltam még egy vagy másfél kilométer Dunavecse,addig kibírjuk.Ám hidegzuhanyként hatott egy tábla amelyen az volt,hogy Dunavecse még 3,5km... ez durva volt és ettől vagy a melegtől vagy a vízhiánytól elkezdtem fokozatosan küzködni és szenvedni.Addig lúzerkedtem míg a menés is fájt már a végén.Zolika sem futott csúcsformát,de láthatóan jobban bírta mint én.Na mondom,egy síkvidéki túrán dőlök ki.Egy ponton lementünk a töltésről az árnyékba mert már nem bírtam tovább.Iszonyatosan szomjas voltam,de kellett egy kis pihenő.Folytatva azután némi erőre kaptam,de messze voltam az elfogadható formámtól így is...mentünk és mentünk és csak nem akart jönni szembe Dunavecse...kínlódtam,de Zoli is szomjas volt már...
A világ egyik legnagyobb találmánya..
Aztán egyszer csak ott volt Dunavecse.Magamban imádkoztam legyen egy csap a településen.Ám ahogy beértünk a városba egyenlőre se csap se kocsma nem volt.Már-már a szomjhalál kerülgetett,amikor feltűnt egy kék csap.Azonnal megtámadtuk,jómagam vagy két liter vízet le is toltam.Jó hideg is volt szerencsére.Ettől valamelyest újra erőre kaptam.Kocsmát kerestünk mert egy jó sör azért így is jól esett volna,ám nyitva tartót nem találtunk...így egy fagyizóba ültünk be.Itt ugyan sört nem árultak,de hideg üditőket igen.Valahogy fáradt voltam,mert majd fellöktem az asztalt meg kiborítottam az italt...Hát nem gondoltam volna soha,hogy egy síkvidéki túra készít majd ki.Az egyre erősödő meleg és a vízhiány okozhatta valamint a sokk amikor a táblán megláttam,hogy a pár száz méternek hitt Dunavecse még több mint három kilométer...
Sörözés már idehaza
Mivel számtalanszor jártunk már a településen és nyilvánvaló volt,hogy nem találunk nyitva tartó kocsmát befejeztük itt a túrát.Elmentünk a közeli buszmegállóig és busszal hazajöttünk.Itthon söröztünk aztán már egy jót.Hát végül is nem 15-16 km volt a túra távja hanem 20-21.Könnyű terep volt és szép és érdekes tájakon mentünk keresztül,mégis érthetetlen volt számomra,hogy ennyire kikészültem a végére... Ha nem a meleg és a vízhiány az oka,akkor alighanem a fizikai felkészültség apadása az öregedés... remélem nem erről van szó és tényleg valóban csak a meleg tett ennyire taccsra...Azért még így is jó buli volt.
Lassan-lassan immár öt éve lesz,hogy Gergővel a Tassi zsilipnél jártunk.Akkor a környék és az,hogy letudtunk menni a Csepel.sziget legdélibb pontjára is,magával ragadott minket.Valószinűnek tűnt,hogy jövünk még erre,hogy majd visszatérünk egyszer.A történtek ismertek,Gergővel már nem volt többé alkalmam visszatérni,de mivel a nyomában járok,valami most is erre vezérelt... A napokban agyalgattunk,hogy nem akarunk végig otthon ülni a március 15-i hosszú hétvégén.Nem akartunk most messze menni,de mégis akartunk valahova menni.Valahogy nem jöttek most az ötletek sem.Aztán mint egy hirtelen villámcsapás,egy megvilágosodás - eszembe jutott a Tassi zsilip.Viszont úgy gondoltam,hogy most ellenkező irányból,némi módosítással csináljuk meg a túrát.Tehát pont szembe megyünk azzal az iránnyal amelyről Gergővel jöttünk 16 őszén (az akkori túráról itt olvashatsz).Ez viszont azzal járt,hogy elkellett mennünk egészen Tassra és onnan inditani a túrát.Sebaj,ugysem jártunk még Tasson (az öt évvel ezelőtti túra a zsilipnél végződött) és így megtudjuk nézni a Kiskunsági főcsatornát is.A hosszú hétvége szombati napjára jósolták a legjobb időt,így ennek reggelén keltünk útra Tassra,Manó és Zoli barátommal közösen.
Tass temploma
Már fél nyolckor Tasson voltunk,ami légvonalban ugyan nagyon közel van Dunaújvároshoz,de csak kerülővel lehet elérni a Pentele -hídon átkelve.Így sem volt hosszú utazás mert 31 kilométerre volt a település központja.Tasson a szombat reggel és a koronavírus harmadik hulláma ellenére meglehetősen nagy élet volt.Szokatlanul nagy.Mielőtt belevágtunk volna a túrába,úgy döntöttünk megnézzük a település templomát és a parkot mögötte.Odáig sétálva láttuk,hogy a sünök is itt cikáznak egy rendőrautóval,mondtam többieknek maszkot fel (ez 2021 márciusában sajnos kötelező).Manónak nem tetszett,meg is találták a sünök,de szerencsére csak odaszóltak,nem büntettek.A templom és a park szép volt,telis tele szép emlékművekkel,melyek legláványosabbika egy koronás emlékmű volt,ami persze nem a koronavírus emlékműve volt,hanem Szulejmán szultán koronavisszaadáa a magyar királynak emlékműve.Ilyent sem láttam sehol még.
A koronás emlékmű
...és,hogy mit is ábrázol
A szép park után indultunk vissza,még megláttuk Charlie angyalainak a szobrát is,amely négy mezitelen női alakot ábrázolt,akik egymással háttal körben állnak négyen.Ha jól tudom ez a négy évszakot megtestesítő szobor akar lenni.Tetszett nekünk!Ezután aztán már ráálltunk a túra útvonalára.Nem vezettek erre jelzett turistautak mégis sokkal könnyebb dolgunk volt mint pl.a legutóbbi nagylóki túrán.Értelmezhetően vezettek az utak jelzések nélkül is.A településről kiérve azonnal levettük az egészségünkre rendkivül ártalmas maszkokat.Nem kellett sokat menni már ott is voltunk a Kiskunsági főcsatornánál,amely folyókat megszégyenitően széles és szép volt.Egy hattyú uszkált a túlpart közelében,de ahhoz messze volt,hogy normális képet lehessen róla készíteni.Mentünk a csatorna partján,a jobb helyeken közelebb meszészkedve a vízhez.
A szépséges Kiskunsági főcsatorna,elöször túrázásaim történetében!
Az út másik oldalán pedig,helyenként kitünő rálátásunk volt Dunaújvárosra!A Pentelei fensíkon elterülő várost ebből a szemszögből még sosem láttam és azt hell,hogy mondjam meglehetősen szép volt!Kellemes volt az útnak ez a szakasza.Közben a túlparton rendezett nyaralók tűntek fel,mindegyik előtt ápolt,tiszta stégekkel.Ezeket a nyaralókat valószinűleg horgászok hozták itt létre és így kialakult itt egy horgászparadicsom.Később már ezen a parton ahol mi mentünk is,nyaralók voltak.Ami feltűnt,hogy tiszta volt minden,sehol semmi szemét és ami még ennél is érdekesebb volt,hogy a csatorna víze is teljesen tiszta volt!A fene sem gondolta,hogy Dunaújvárostól alig pár kilométerre észak-keletre ilyen paradicsomi körülmények vannak...
Manó és Zolika fotóz az egyik stégen a csatornánál
Egy hídhoz értünk ami a csatornán át vezetett,alatta valami zsilip féle építmény volt,hajó,de még csónak sem nagyon fért ott át.Innen is megcsodáltuk a csatornát,aztán búcsút vettünk tőle.Furcsáltam,hogy ilyen közel van Dunaújvároshoz mégsem voltam eddig itt sosem.Lehet tervezünk majd még erre a jövőben.Egy pár száz méternyi betonutas szakasz következett,ez már erre kezdett ismerős lenni,hiszen itt végzödőtt a túránk öt éve,Kiértünk a Ráckevei Dunához,ahol már egyből ott is volt a Tassi zsilip.Öt kilométert jöttünk a falutól!Mivel itt voltak padok,asztalok az idő meg kezdett kellemessé válni,úgy döntöttünk megreggelizünk.A kellemes környezetben remekül elvoltunk.Alattunk a kék Duna ág nagyon szép volt.Löttünk pár fotót itt,majd megtámadtuk a zsilipet.Ahogy annak idején Gergővel is,most is a kis hídon mentünk át felette,persze máshol nem is lehetett.Innen volt a legjobb rálátás az építményre észak felé.Délre meg a szép Duna bontakozott ki.
A Tassi zsilip
A zsilip a hídról,most épp nem münködött
Kiltás a hídról a másik irányba
Manóval a daru alatt a zsilip hídján
A zsiliphez lementünk még a másik oldalon pár fotót lőni,majd terveink szerint elindultunk a sziget legdélibb pontjához.Itt egy félsziget akadályozott így felkellett mennünk az útra.Közben láttuk,hogy a félsziget másik oldalán épül egy új zsilip.Most is dolgoztak ott a munkások.Az útat ami a sziget végére vezetett munkagépek foglalták el.Gondoltam itt baj lesz.Mentünk,mondtam max majd kizavarnak.Ránk is szólt az egyik fószer,hogy menjünk innen ki.Mondtam,hogy dehát egy turistanevezetességhez való utat zárnak le,ezt nem tehetik.De menjünk innen,nekik ezt adták ki,nem ő találta ki,nem ő tehet róla.Jó visszafordultunk akkor,de meggondolta magát és szólt,hogy jólvan menjenek.Így letudtunk menni a Csepel-sziget legdélibb pontjára.Amúgy úgy emlékeztem,hogy ez a félsziget itt nem létezett,hiszen a zsiliptől simán lelehetett menni oda.Gondolom a mostani új zsilipnek hála,alakitották át így a tájat.Kicsit illúzió romboló volt,de végül is rendezettnek tűnt minden.
A Csepel-sziget déli végpontja az Életfával
A déli végen nem sok minden változott,talán semmi.Annyiból jó volt,hogy most nem volt itt senki.Gergővel mikor itt jártunk öt éve egy szerelmes pár nyalta-falta itt egymást nem nagyon lehetett itt fotózkodni akkor.Most nem zavart senki és semmi.Így jó sok fotót lőttünk itt is.Jobb volt az idő is mint öt évvel ezelőtt,gyakorlatilag minden jobb volt és semmi sem volt jobb.Nem lehetett jobb,hiszen nem volt itt Gergő... és sajnos ezen a túrán nem is éreztem a lelke jelenlétét,ez persze nem zárja ki,hogy ott volt.Szóval megcsodáltuk a déli véget,a többiek elöször jártak itt.Innen is látni lehetett Dunaújváros egy darabját,nem volt messze,talán 10km...sajna csak a város ipari része látszódott innen.Itt volt valahol amúgy Bács-Kiskun és Pest megye találkozási pontja is,noha a végpont maga már Bács.Kiskun megye volt.A nagy Duna ág túloldalán pedig egy kedves ismerös vigyorgott ránk: a Rácalmási-sziget.Alaposan kigyönyörködve magunkat indultunk vissza folytatni a túrát.
A legdélibb pont
Zolika és Manó is eljutott ide
Jómagam Manóval a déli sarkon
Visszamenve mégegyszer megköszöntük a fószernek,hogy beengedett,majd rátértünk a töltésre.Emlékeztem ez itt egy hosszú betonutas szakasz lesz.Noha jó rálátásaink voltak innen a Ráckevei Dunára az út hála a betonnak mégis kicsit kimerítő volt.A part mentén nem volt annyi lakókocsi mint öt éve,viszont pottyantós az akadt bőven,el is neveztünk a helyet Zolival a Pottyantósok-völgyének.Nagyon sokára ért véget a betonos szakasz.Emlékeztem itt Gergővel is megszenvedtünk öt éve.A Makádhoz tartozó gyálai szabadstrandon értek véget ezen írányú megpróbáltatásaink.A pirinyó strandon szerencsére voltak padok,így itt pihentünk egy jó negyedórát,nézve a kék meglepően tiszta vízet!
A batonutas szakasz
Pottyantósok-völgye
Pihi a gyálai strandon
A gyálai strand után visszatértünk a töltésre,amely belefutott a másik,az egész szigeten át futó töltésbe,erre tértünk le egyenlőre visszaíányba dél felé,de aztán az kezdett nyugat majd észak felé fordulni és ez már nem betonút volt!Az én lábam már kezdett alaposan fájni,nem csak a betonútas szakasz miatt,hanem a rendkivül kényelmetlen munkahelyi bakancs miatt is,amitől egész héten szenvedek amúgy is.Mivel most délutános műszak után érkeztünk a túrára másnap reggel,nem volt időm pihentetni sem,így esett meg,hogy kezdett piszkosul fájni már,de azért bírtam a tempót.Ahogy kanyarodott a töltés,szép rálátásunk volt dél felé a makádi halastavakra.Három tó volt a Csepel-sziget legdélibb részén,,persze lekerítve...magánterület.... Ettől aztán felment a pumpra mindhármunkban.Lassan ebben a tetves országban nem lehet sehova sem menni,mert mindent felvásárolnak a mókustojások.Sajnos nem volt nálunk pálinka ami megnyugtasson,így beletelt némi időbe mire lenyugodtunk...haladtunk a jól járható töltésen miközben nyugat felé a kulcsi szélmalom és dombok okoztak kis izgalmat.Persze ezek már a Duna túloldalán voltak.Magát a Duna fő ágát innen nem lehetett látni.
A szigetet körülölelő töltésre érve
Rálátás a makádi tavakra
Az út a töltés közben észak felé fordult.Lórévig szándékoztunk menni,mert ott tudtunk átmenni a Dunán vissza a Dunántúlra,komppal.Tudtuk ez még 7-8 km szinte egyenes útvonal.Remek rálátásunk volt innen a teljesen sík Csepel-sziget déli részére.A hatalmas sziget gyakorlatilag nem rejtett semmi érdemleges látnivalót,de mindig is szerettem erre túrázgatni,volt valami varázsa még ennek a sík tájnak is.Jókat beszélgetve én lábfájósan haladtunk észak felé a kellemes időben.Nem sokára erdők közé ért az út.Erre is emlékeztem,többször jártunk már erre.Ugye Gergővel is akkor öt éve,csak akkor letértünk a töltésről mert bementünk Makádra.Most nem tértünk le,mentünk az erdők között a töltésen,végre enyhe kanyarok is voltak az útban.Aztán elértük azt a részt ahol két éve Zolival és Mónival annyi hóvirágot láttunk.Most is volt ezernyi,de nem csak hóvirág hanem még ibolya is,meg valami kék és sárga virág is,amikről én már nem tudtam milyen virágok.
Erdők között
Virágok között
Megcsodáltuk a virágos erdei mezőt,majd visszamentünk a töltésre.Kiérve a mindkét oldalt erdős részből,már csak a nyugati oldalon volt ártéri erdő,keletnek ismét feltünt a végtelen sikság.Annyi külömbség volt,hogy pár kilométerre keletnek feltűnt maga Makád is,északi irányba pedig Lórév.Ezek ismerős részek voltak.Az egykori tanya ami itt volt a töltés mellett viszont teljesen eltűnt.Emlékszem itt gyöngytyúkok üdvözöltek mindig mikor erre túráztunk,most viszont nem maradt itt semmi,a tanya helyén pár autógumi volt csak.Közben a nyugati ártéri erdőn látszodott,hogy alaposan megkopaszították...itt is zajlott az erdőírtás...Láttuk Lórévet magunk előtt,de az csak nem akart közelebb kerülni.Úgy tűnt időtlen idők óta megyünk már,de mintha semmivel sem került volna közelebb a falu.
Lórév
Nagyon sokára értük el Lórévet.Lementünk a töltésről be a faluba,ahol rögtön a szerb ortodox templom szolgált látnivalóul.Majd végigmentünk az észak-dél irányban nem igazán hosszú településen.Itt él a legnagyobb szerb kisebbség,nem lehetnek sokan,hiszen minössze 300-an lakják a kicsiny falucskát és főleg magyar hangokat hallottunk csak kiszürödni mindenhonnan.A vízem viszont meglehetősen kifogyóban volt és csap az nem akadt a településen,se semmi ahol valamit vehettünk volna.Sebaj.A 300 méter amelyen végigmentünk a falun már nem merített ki.Visszatértünk a falu északi végén a töltésre,majd nem sokkal utána lementünk a nagyon kedvelt Zichy kápolnához amelynél már sokadszorra jártam.
A nagyon kedvelt Zichy kápolna
Mindig szívesen jövök ide
Itt elfogyasztottuk a maradék kajánkat.Meglehetősen sokan kezdtek el mozogni a környéken,ez erre a vidékre abszolúlt nem volt eddig jellemző.Akárhányszor jártam itt,rajtunk kivül nem járt erre senki sosem.Most rendesen ficeregtek erre nem mondom.Így nem akartunk zavarni,mert a kápolna előtt üldögéltünk és gondoltuk,hogy más is akar fotózkodni,elindultunk hát a komphoz.Nem volt messze,talán öt perc járás.A Dunánál már meglehetősen nagy szél fújt és itt is sokan voltak.Ide is eljutottak a sünök,gyorsan felvettük a maszkokat,de ezek nem foglalkoztak itt ezzel.Negyedórát kellett várnunk az indulásra és hivatalosan itt fejeztük be a túrát.Mivel mértük így pontosan tudom,hogy 22,2 km-t tettünk meg.
A lórévi rév
A nagy szél ellenére simán átkeltünk a Dunán.Odaát Adnyban még bekelett sétálnunk a buszmegállóig,ha ezt még ideveszem akkor volt kb. 1.8 km plusszunk.Itt útközben találtunk egy mobiltelefont egy régi tipusú münködőképes nokiát.Hiába hirdettem meg a közösségi oldalon eddig nem jelentkezett a gazdája,nekem meg erre nincs szükségem.A hazaút sima volt és gyors,így aztán öt óra előtt már itthon voltam.A lábfájásom ellenére ez is egy kitünő buli volt,egy szuper túra,amely nem volt előzetesen benne a tavaszi tervekben,hirtelen ötletből született.Megérte.
Azhiszem ez az a kirándulás amely a No1. balfaszságban és bénázásokban,túrázásaim és kirándulásaim közel 40 éve alatt...Verőfényes júliusi hétvége ígérkezett egyszer nagyon régen egy kellemes esztendőben.Három napos kirándulást terveztünk a közeli Tassra,mégpedig sátorozással egybe kötve.Vittünk mindent kaját,piát sok pénzt.Minden adva volt egy remek hétvégéhez.Az akkori legjobb cimborámmal keltünk útra.Dunaújvárosnál még járt a komp.Péntek délután volt,úgy terveztük,hogy csak vasárnap este jövün haza,de ha jól alakulnak a dolgok akkor csak hétfő reggel.
Szóval péntek délután,komp megy,mi meg rajta.
A dunaújvárosi rév
A kirándulásra nem vittünk fényképezőgépet.Mondjuk akkor még csak filmes gépünk volt,de azt sem vittük el.Óriási hiba volt,pótolhatatlan képek készülhettek volna.Amúgy a képeket amit látsz ebben a bejegyzésben csak illúsztrációként teszem be,hisz mint mondtam nem készültek képek.Átérve a túlpartra kiszálltunk a kompból,elindultunk ugyanazon az úton amely a bányatavakhoz is vezetett.Ám hamar letértünk róla,mégpedig a töltésre.A töltésen jól járható jelzetlen út vezetett.Itt kezdödtek a bajok...Elöször csak néhány szúnyog próbálkozott be nálunk,aztán ahogy haladtunk elöre Tass felé valóságos invázió kerekedett.
Nem győztük csapkolódni,hesegetni a fenevadakat.Nem volt kellemes,mert jócskán megvoltunk pakolva: hátizsák,sátor,hálózsák,kaja,pia...meleg is volt izzadtunk.
Fent a töltés
Én ráadásul a legújabb adidas pólómban mentem amely sárga volt,na arra is jöttek...
Az út meg kezdett hol nagyon száraz lenni,hol pocsolyákkal teli.Az úton kisebb bukkanók,buckák,megszáradt keréknyomok...Csapkolódva haladtunk és már ordibálva is,anyáztuk a szúnyogokat.Bekentük magunkat szukuval,de ettől még ott húztak el a fülünk mellett meg mindenhol.Kezdett marhára kellemetlen és kényelmetlen lenni a dolog,pedig... a neheze csak eztán jött!
Még sima az út a töltésen
Az egyik olyan száraz keréknyomos buckában megbotlottam...úgy,hogy szinte szaladva mentem előre mert nem tudtam megállni...a hátamon levő cucc meg elöre bukott rá a fejemre ettől aztán megint nem tudtam megállni.Még a botlástól belendülve szinte szaladva mentem elöre,a fejemre búkó cuccal amikor is feltűnt a környék legnagyobb pocsolyája...félig tele vízzel,félig sárral... Elkerülhetetlen volt a találkozás...mivel nem tudtam megállni a megbotlás okozta lendület csak vitt előre egyenesen bele a pocsolyába...
Előre esve estem bele..egyenesen a közepébe...
A kép csak illúsztráció,ennél sokkal durvábban néztem ki
Nem volt problémám többé a sárga színnel,ugyanis a sárga pólóm azonnal fekete lett,szép saras mintahogy én is tetőtöl talpig...az arcom is a fejem a hajam mindenem!A haver a hasát fogta úgy röhögött...nem is tudott továbbmenni a röhögéstől.Nagy nehezen tápászkodtam ki a pocsolyából...és igen ez volt az a pillanat amikor jól jött volna egy fényképező...Én átkozodva,a haver röhögve mentünk le a közeli Dunához.Levetköztem,lefürödtem,átöltöztem,mert szerencsére hoztam tartalék rucit is.Ezután folytattuk az utat Tassra,ahova igen csak beseteledve érkeztünk meg.
Lepakoltunk felállítottuk a sátort.
Strand valahol Tass környékén
Annyi év távlatából már nem tudom pontosan hol is járhattunk,valahol a Tassi Dunaparton valami strandszerűségen,a zsilipre én nem emlékszem,de lehet persze,hogy a közelében voltunk,sőt szinte biztos.Páran fürödtek még és rajtunk kivül még volt ott 3-4 sátorozó.
Enyhült itt a szúnyoginvázió is,így neki álltunk piázni.Ment is elég jól,egészen addig amig a haver be nem okádott a sátorba...Na az éjszaka közepén nekiálltunk sátort takarítani,de oly büdös volt,hogy bent aludni képtelenség lett volna.Így piázgattunk napkeltéig,akkor meg én hánytam be a sátor elé...de ekkorra már annyira fáradtak voltunk,hogy nem érdekelt a büdös,bementünk aludni.Másnap strandolgattunk,eszegettünk,iszogattunk de elképesztő szúnyoginvázió jött ismét...
Tassi zsilip
Hát valahogy nem jöttek úgy össze a dolgok így még aznap délután úgy döntöttünk hazamegyünk.Nem lehetett bírni a szúnyogokat,a büdös sátort,nem volt már váltó ruhám se,egy szóval vagy többel,tele lett a búránk.Elindultunk haza.A hazaúton már semmi gond nem volt,ami probléma volt,hogy hazaérve megzavartam anyám és az akkor új pasija légyottját...persze ők azt gondolták minimum vasárnap estig oda leszek...hát ez nem jött be.
Így esett meg ez a félre sikerült kirándulás,annyi év távlatából ezek a dolgok azok amikre emlékszem belőle.A szúnyogos,pocsolyás túra oda-vissza 10km lehetett,de ekkor nem éppen túrázni akartunk...
