Istenke jókedvében...

 Nagyon nagy lehet az unalom az isteneknél.Hiszen unalmukban most nem tudtak mást kitalálni,mint azt,hogy lassan két hete kisebb megszakításokkal,de folyamatosan esik az eső...Na és persze most köszöntött be az az időszak is amikor szinte mindig hétvégére romlik el az idő...Ha akad is egy-egy kellemesebb nap hétközben,boritékolható,hogy a hétvége bizony szopás lesz.Már csak az a kérdés,hogy a mennyei mindenható mikor unja meg kisded játékára és mikor lesz újra jó az idő.

Akadnak olyanok is akik ilyenkor is útra kelnek.Én már öreg vagyok ehhez...

Miért van az,hogy amikor anyagilag is lenne rá lehetőségünk,időnk is akad,olyankor az időjárás gátol meg abban,hogy belefogjunk egy újabb túrába?Mert bizony ebben a  vízes,sáros,latyakos időben és úgy gondolom,hogy nem esik jól egy túra.Nyilván bele lehetne fogni egy újabb kalandba,de nem látom értelmét,mert csak szenvedés lenne az egész buli.A dolog ott tart,hogy ma került volna sor egy újabb túránkra,nevezetesen a Balatoni kéket folytattuk volna az ötödik szakasszal,de mára is mondja még az esőket és a felázott,sáros és várhatóan dagonyás utakon úgy gondolom,hogy felesleges most erőlködni.

Te elindulnál?

A mai túrát így eltoltuk jövő péntekre.Azért nem szombatra,mert a csapatunk fontos rangadót játszik jövő szombaton amiről nem akarok lemaradni!Mellesleg holnap is játszik a csapat Fehérváron egy bajnokit és ha nem lesz nagyon durva az idő akkor oda elmegyünk.Szóval jövő péntekre halasztottuk a mai túrát,de ha nem is esik már péntekig egy szem eső sem,akkor is számolni kell,hogy addig nem fog felszáradni a talaj.Mindegy,ha már a nap süt akkor talán valahogy könnyebben megbirkozunk ezzel is.A baj az lehet,mi van ha pénteken is halasztani kell még?Utána való hétvégére már ott a következő túra amely pont a Csóri horgok lenne és azt már nagyon nem akarom elhalasztani,hisz hetek óta készülök arra.

Ennek is megvan a varázsa,de nem egyszerű na...

Szóval ilyen gondokkal küzdünk akkor amikor az élet más területein jóval nagyobb gondok is akadnak nekünk is,éppen ezért dühitő,hogy azt a kevés jót is elveszi a jó(?) isten tőlünk.Bízunk azonban a javulásban és ha most el is marad a balatoni kék túra következő szakasza,lehetőség szerint azonnal pótolni fogjuk.

Nem emlékszem amúgy melyik volt a legesősebb,legdagonyásabb túránk a történelemben.Egy a nyolcvanas években megesett túra dereng fel emlékeimben,amikor Sándorral a Mecsekben kapott el túra közben egy brutális eső.A Vár-völgyben a Kadarka turistaház verandáján találtunk aztán menedéket emlékeim szerint,de menni kellett aztán tovább,hogy hazaérjünk Sándorékhoz és az eső nem hagyott alább.Talán ez lehetett a legbrutálabb ilyen túránk,talán 86 vagy 87-ben.

Gergővel való túráinknál meg talán az első Burda-hegységi túra az emlitésre méltó amikor vihar csapott le ránk a szlovákiai hegység közepén,de odáig is meglehetősen esős és dagonyás volt az út.Ez 2016 szeptemberében volt.

Zolikával meg a Keszthelyi-hegység túránk volt ilyesmi amikor túra 65%-án esett az eső és sok helyen volt latyak,sár,dagonya.Ez ha jól emlékszem 2022 májusa volt.

Gergő tart a Burda felé Szlovákiában,nem éppen ideális körülmények között...

Szóval istenke befejezhetné végre ezt az olcsó játékát,vannak ennél súlyosabb problémák is a világban most,azzal kéne tőrödnie.Mi majd valahogy megoldjuk,ha nem ma akkor jövő pénteken,ha nem akkor,hát majd máskor.De süssön fel végre a nap!

Dagonyás karácsonyi túra

 Furán alakul a december,nagyon nehezen indultak csak be a túrák és folyton variálni is kellett,hogy melyik mikor legyen.Túrákat töröltünk,tettünk át más időpontokra vagy újat terveztünk.A karácsonyi túra eredetileg télapó túra lett volna december elején.Emlékezeteim szerint a hónap első hétvégéjén álltalában jó idő szokott lenni.Most nem volt az és a következőn sem.Már nem tudtuk hova tenni a túrát,mert a harmadik hétvégén meg már nagy túránk volt.Végül is karácsony előttre betudtuk bigyeszteni,így a télapó túrából karácsonyi túra lett,de szó szerint,hiszen Nagykarácsonyba tartottunk.Eleve kis költségvetésű túrát terveztünk,mert sajnos manapság már erre is figyelni kell és nem igazán tudtam,hova merre is menjünk.Végül hosszas agyalás után maradt a nagykarácsonyi túra amely bebizonyosodott,hogy nem volt egy telitalálat...

Nagyvenyimről kezdtünk

Ezt a túrát már megcsináltuk egyszer Gergővel 2017 augusztusában,van is róla beszámoló a blogban.Most is ugyanazon az útvonalon szándékoztam menni mint akkor.A dolognak ez a része sikerült is,de míg pár éve nyáron tökéletesek voltak az útak,addig most bizony sok helyen sár és dagonya nehezítette a dolgunkat.Terveink szerint a Nagyvenyimről induló zöld jelzésen akartunk menni a Mezőfalvi szőlőhegy,Mezőfalva és Ménesmajor érintésével Nagykarácsonyba.Úgy gondoltam ez kényelmes tempóban is 6-7 óra alatt megtudjuk tenni,hiszen a táv 22 kilométeres volt.Aztán sietni kellett a végén...Na de menjünk sorjában.

Nagyvenyim utcáin

Az arborétumban

Ahogyan mindig most is Zolika tartott velem és ez egy olyan túra volt tehát amelyen minden méteren Gergő nyomában jártunk újfent.Az idő meglehetősen ködös volt pedig kilenc után érkeztünk Nagyvenyimre.Sebaj,én szeretem,mert ennek megvan a különös misztikus hangulata.Ha már Nagyvenyim,akkor nem hagyhattuk ki a Szent Bernát arborétumot,ide mint mindig most is bementünk,annál is inkább mivel útba esett!Valóban fantasztikus hangulatot adott az arborétumnak a köd.Egyszerűen imádom a ködös túrákat!Ugye ebből az arborétumból indulnak ki Gergő emléktúrái minden évben.Boritékolhatom,hogy ez a jövőben is így lesz!Egy kicsit bóklásztunk a ködös arborétumban majd mentünk tovább a zöldön.A venyimi ipartelepen érintettük a Rátgéber tavat (Gergő tavát),de itt most elfelejtettem képeket csinálni,majd csak a filmben látható.Az októberi apadásnak nyoma sem volt,helyre állt a világ rendje.Zolika ezen feszült már két hónapja,most végre megnyugodhatott.Az ipartelep után értünk ki a természetbe a mezőkre amelyből most a köd miatt nem sokat láttunk.

Köd előttem,köd utánam

Rátértünk a mezőfalvi szőlőhegy felé vezető szakaszra.Ez az út nekem ismerös volt,hiszen a szőlőhegyen volt a kertünk és gyerekkoromban számtalan alkalommal elbicikliztem erre.Mégis mintha más lett volna a táj mint 40 éve...de alighanem én öregedtem csak.Kellemes szakasz volt leszámítva a dagonyákat amelyek erre még nem is voltak olyan durvák.A köd nagyon lassan,de kezdett felszakadozni.Az út mellett ahogy öt éve most is volt jócskán szemét,igaz nem annyi mint akkor.Miért kell ide kihordani a szemetet,nem is értem.Végül is jó volt azért ez a szakasz,mindig jó erre a környékre visszatérni,hiszen mint mondtam a fél gyerekkoromat itt töltöttem.Kicsit olyan mintha haza jönnék.

Kellemes szakasz Nagyvenyim és a Szőlőhegy között

Azért akadnak dagonyák

Elértük a mezőfalvi szőlőhegyet ahol meglehetősen nagy területen öt utca van.Ezek egyikén a Kettes soron volt a mi kis kertünk a csodás kis házzal.Agyaltam,hogy elnézzünk-e arra,de csak a szívem fájdult volna meg,így kihagytuk a Kettes sort.Kicsivel arébb aztán ott volt a kicsinyke szőlőhegyi kápolna.Itt kajáltunk Gergővel (és Zolival meg Mónival egy három évvel ezelőti túrán) természetesnek tűnt,hogy most is itt uzsonnázzunk.Így is lett,közben megcsodáltuk a kis kápolnát amely gyerekkoromban még nem volt itt.Egy talapzat volt akkor,rajta egy szent szoborral.Nem tudom melyik évben történhetett a "csere".Most is volt benn egy Mária szobor és tele a falon szentképekkel.Sajnos a kápolna mellé oda voltak hányva a mécsesek...Ejnye hívők,hát ezt így kell?

A Kettes sor

A kápolna

Fokozatosan oszlott fel a köd és már a nap is kikandikált,mi meg haladtunk tovább a szőlőhegyen.A Pálinka sor mellett is elmentünk.Ennek végében volt a nyolcvanas években a mezőfalvi szeméttelep.Emlékszem gyerekként mennyit kijártam guberálni.Ma már eltűnt a szemét a területet pedig benőtte a növényzet.A Pálinka soron meg volt a szeszfőzde ahol apám is főzette a pálinkát.Ez aztán az évek során nem tudom,hogy összedőlt-e vagy lebontották-e,de már nem volt ott.Nem tudom épült-e új a helyére,de majd ha legközelebb erre túrázunk elmegyek már arra megnézni.Most mentünk tovább a Pálinka sor végén mert a mi útunk ahogy a Kettes sorral is,úgy ezzel is merőlegesen haladt el.Kiértünk az egykori hadiútra.Ez beton volt és ahhoz a laktanyához vezetett ahol én katona voltam.Csupa-csupa emlék.Közben lovaskocsit láttunk elhaladni.Évek óta nem láttam ilyesmit,a gyerekkoromat idézte....Nagyon jó volt most erre járni,hiszen tucatnyi emlék szembeköszönt...

A Pálinka sor

Tovább az egykori hadiúton

Pár száz méter után kereszteződéshez értünk.Jobbra vitt a jelzett út Mezőfalvára.Arra tértünk le.Közben előkerült újra a lovaskocsis.Egy bácsika volt a pilóta aki kedvesen odaszólt hozzánk,ha mégegyszer találkozunk fizetünk! Hiába felbecsülhetetlen a vidéki régi öregek emberszeretete!Mondtam is neki ha így lesz természetesen a vendégem egy italra!Tovább menve újabb kellemes dolog történt.Egy autó hagyott le minket,majd megállt és visszatolatott.Tamás volt az a munkatársunk.Itt lakott Mezőfalván.Mondta az út mellett van úgy is a háza elmagyarázta melyik az,ha odaérünk feltétlen menjünk be hozzá,a vendégei vagyunk egy italra!Na ezekrét már megérte ez a túra.Ez az ami a városban nincs meg.Itt mindenkinek volt egy jó szava az emberhez.A csodálatos régi dőket idézte ez a két dolog.

Arra tovább Mezőfalvának

Mezőfalvára érve is megrohantak az emlékek,hiszen ez volt gyerekkorom és katona éveim legjelentősebb faluja.És ez a két kedves dolog nem ment ki a fejemből.Néhány méteren belül és néhány perc alatt több kedvességet kaptam mint a városban 25 év alatt!Odaérve Tamás házához már várt (felajánlotta amúgy,hogy kocsival elhoz idáig minket,de mondtam,hogy túrán vagyunk).Bementünk leültetett minket és sütivel,sörrel és whiskeyvel kínált minket közben jó félórát elbeszélgettünk.Nagyon kellemes volt és nagyon jól esett.Persze vele a munkahelyen is jó viszonyban vagyunk,de ez akkor is egy rendkivül kedves húzás volt tőle.Kijövet Tamás házából láttuk,hogy rendkivül jó lett az idő.A köd tovaszállt és ezerrel sütött a nap.Kicsit be is csiccsentettünk a piától,de tényleg csak minimálisan.Még mindig elvoltam foglalva a vidéki emberek vendégszeretetével.Mentünk tovább Mezőfalva utcáin.

Mezőfalvára érve kisüt a nap is

A mezőfalvi templom

Annak ellenére,hogy Mezőfalvának nincs igazán nevezetessége megcsodáltuk a templomot,mögötte a szobrokat,egy kis kápolnát,találkoztunk egy szalmából készült mikulással,láttuk a legendás Babletykó kocsmát és az emlékműves parkot is.Átverekedve magunkat a falun déli irányba fordultunk,erre vezetett a zöld jelzés.A faluból kiérve egy erdő és a szántóföld határán egyenesen haladt az út.Ez a szakasz jól járható volt,itt nem voltak dagonyák.Csodáltuk a természet decemberi zöldességét.Egy magaslat szolgált látnivalóul a neve a Bolondvár volt,de nem volt itt semmilyen vár sem.A kilátás a mezőkre úgy ahogy jó volt.Emlékeztem ide feljöttünk Gergővel is öt éve.

Egyenesen át

Jó másfél kilométer múlva értük el a Dunaújváros - Rétszilas vasútvonalat.Három felé ment az út.Balra nem messze a mezőfalvi vasútállomás volt.Előre a vasútvonal alatt lehetett volna átmenni,ám nem lehetett mert az útvonalat elkerítették (...),igy maradt a jobbra irány,erre ment a zöld.Erre mentünk Gergővel is anno.Egy ponton azonban letért a jelzés az útról és felvitt a vasúti töltésre ahogyan régen is.Igen ám,de az út és a vasútvonal közötti harminc méteres szakasz áthatolhatalan dzsungel volt.Valahogy átverekedtük magunkat rajta és felmentünk a vasúti töltésre.Ez nem volt veszélytelen,mert erre jártak vonatok,bármikor jöhetett volna egy.Jó ötven métert mentünk a vasúton,míg a másik oldalon letudtunk ereszkedni.

Miért is zárunk le jelzett turistaútakat?

A vasútvonal

A másik oldalon nem volt rózsás a helyzet.Egy szántóföldre értünk le,ahol a fószer beszántotta az utat...ugye ezekről írtam két bejegyzéssel ezelőtt.Megnéztem és kiderült,hogy a jelzésen vagyunk.Ám jó 400 méteren át nem volt út,a szántóföld sarában trappoltunk és persze rendkivül sárosak is lettünk.Utána kezdett úttá válni az út.Haladtunk Ménesmajor felé egy öreg kocsányos tölgy jelentette a látnivalót.Ez el volt kerítve.Ott volt egy tábla,hogy Mezőfalva nagyközség álltal védett fa és,hogy az elkerített részen belül tartozkódni tilos.Nem szándékoztunk bemenni,csodáltuk a szép fát.

Feltűnik az öreg tölgy

Védett fa

Az öreg tölgy után nem sokkal elértük Ménesmajort.A falurész Mezőfalvához tartozott,noha úgy tűnt Nagykarácsonyhoz van közelebb.Egy épkézláb utca volt itt és egy másik,de ott két házon kivül szinte nem volt semmi.Mégis 66 állandó lakossal bírt a falurész.A másik utcában valamit romboltak a gépek.Úgy gondoltuk Zolival,hogy éppen azt az elhagyatott kúriát amit megakartunk nézni.Így persze nem sikerült.Az út itt fordult déli irány után nyugatnak.Mentünk arra és hamarosan kiértünk Ménesmajorból.Ekkor még nem tudtuk,de a túra legnehezebb szakasza következett..Közben az idővel is versenyt futottunk,nagyjából másfél óra időnk volt a haza induló buszig,hogy elérjük valahol Nagykarácsonyban.Nyilvánvaló volt,hogy a falura már nem lesz külön időnk.

Ménesmajor az isten háta mögött

Bár a táj a lemenő nap decemberi fényében rendkivül szép volt,az út kezdett járhatatlanná válni.Egyre inkább sáros és dagonyássá kezdett válni,fokozatosan egyre jobban és jobban.Sok helyen az egész úton állt a víz vagy a sár.Elkerülni nagyon nehéz volt,mert mellette a szántóföld is a legtöbb helyen sáros volt.Keservesen haladtunk előre.Fogyott az idő nem voltam biztos benne,hogy elérjük a buszt.Ment még busz két óra múlva ugyan,de a fenének sem volt kedve várni egy sötét faluban.Valahol ahogy öt éve Gergővel letértünk a zöld jelzésről,akkor és most sem tudom hol.Majd utánajárok egyszer.Ez nem volt igazán probléma ,mert ez a nyomvonal is bevitt Nagykarácsonyba.A járhatatlan út viszont egyre nagyobb probléma volt.

Nem éppen ideális útviszonyok

Közben még Ménesmajor után kereszteztük a Dunaújváros - Paks vasútvonalat,most pedig újra elértük a Dunaújváros - Rétszilas vonalat.Most nem kellett felmenni a töltésre,mert alatta átlehetett menni.Még egy jó 300 méteren szar volt az út aztán befordulva a célegyenesbe az út is kezdett végre fokról fokra jobbá válni.Az utolsó négy kilométer kimerítette kicsit az erőnket ezekkel a dagonyázásokkal.A nap ahogy ment le Nagykarácsony mögött megvilágva az eget rendkivüli szépséget adott a tájnak.

Elérjük Nagykarácsonyt

Végre elértük Nagykarácsonyt!Fél óránk maradt a buszig,de még nem tudtuk hol vagyunk pontosan.Aztán az utca amire beértünk a faluba éppen belevezetett egy buszmegállóba.Célnál voltunk.Sajnos a falura nem jutott idő.A buszmegállóval szemben volt egy bolt és egy kocsma.Itt ihattunk Gergővel öt éve (ő üditőt).Most azonban a kocsma zárva volt a bolt viszont nyitva.Mivel még jó húsz percünk volt a buszig gondoltam bemegyek úgyis kellett kenyeret vennem.Ám benn a hölgy közölte,hogy nincs kenyér,de éppen hozzák pár perc múlva.Gondoltam azt már nem várom meg,nehogy lemaradjak a buszról.A busz jött is rendesen.Útközben vette észre Zolika,hogy otthagyta a fényképezőjét a buszmegállóban.Tiszta ideg lett persze én sem tudtam lenyugtatni.Aztán hála a közösségi médiának meglett a fényképező és leadták az előbb emlitett boltban és Zolikát is megtalálták.Így holnap kimegyünk érte,de persze ez már nem túra lesz.

Zolika itt még mosolyog aztán a padon felejti a fényképezőjét

Ez volt tehát a karácsonyi túránk amit előzőleg sokkal egyszerűbbnek gondoltam és ami a végére eléggé nehézzé vált.Ennek ellenére eseménydúsra sikeredett és talán a karácsonynak is köszönhetően akadtunk most pár kedves emberre.A lovaskocsis,a Tamás haverunk,az aki leadta Zolika gépét és keresést inditott,hogy megtalálja gazdáját neki,szóval ez most csupa-csupa jó dolog volt.Ha másért nem már ezért is megérte ez a túra.Végül is jó volt ez is.Nem a szokványos túra volt maradjunk annyiban.

Az évad 24.-ik túrája volt ez.Most mentünk 22 kilométert,ami összesen a 24 túrán már 379,3km-t jelent,ez pedig azt jelenti,hogy javítottunk az átlagunkon és 15,804 km-es átlagot trappolunk a túrákon idén!

Keresztül a Kelet-Mecseken - most északtól-délig

Az év túrája.Annak idején a régi szép időkben minden évben volt egy fő túránk Gergővel.Az év túrája.Rendszerint az adott évben ettől vártuk és reméltük a legtöbbet mind kalandban mind látnivalókban.Ha itt lett volna most velem örök túratársam alighanem idén ezt neveztük volna ki az év túrájának.Most másnap mikor írom e sorokat,valóban úgy is érzem,hogy ez volt az év túrája.Ugye még 2016-ban megcsináltuk a Kelet-Mecseket átszelő túrát,akkor kelettől-nyugatig.Már akkor megérett bennem a gondolat,hogy egyszer majd megkellene ezt csinálni észak-dél irányban is.Teltek az évek és ez a túra egyre csak halasztódott... aztán azt beszéltük Gergővel,hogy majd a 2020-as évet teljes terjedelmében a Mecseknek szenteljük,majd abban (ebben) az évben csak a Mecsekbe jövünk bakancslistázni és akkor majd sorra kerülhet ez a túra is.Aztán a sors keresztül húzva az álmainkat elvitte magával Gergőt,ám ennek a túrának az álmát nem tudta elvenni.Igazából legjobban ezt a túrát Gergővel és Sándorral szerettem volna megcsinálni,erről szól a közelmúltban írodott "Tökéletes világ" c,bejegyzésem.Természetesen velük ez a túra már nem válhatott valóra,így sikerült összeszedni jelenlegi legjobb cimboráim és velük vágtunk neki a bulinak.Én,Zoli,Manó és a Tizedes egy nyári péntek(!) hajnalon vágtunk neki a Baranya megyei Vékénynek.Onnan indult a túra,mint egykor Gergővel a Csepegő-árkot és a Farkas-árkot felfedező túránk.
A Csepegő-árkot most is érintettük.

A vékényi harangláb

Némi segítséggel ugyan,de már reggel fél 8-kor Vékényben voltunk!Indulhatott a buli.Mielőtt belevágtunk volna megnéztük a híres vékényi haranglábat.Ezután tértünk rá a zöld+ jelzésre amely majd felvezet a Csepegő-árkon át egészen a Nyárádi kunyhóig.Ott terveztük a reggelit,majd a sárgán tovább menve Püspökszentlászlóig megyünk.Onnan pedig a zöld4-en Hosszúhetényig,ahol majd újra betérünk egy jó babgulyásra.Hamar megtaláltuk a zöld+ jelzést és mentünk arra amerre egykor Gergővel is.Ám már az út eleje felért egy kisebb akadályversennyel.A helyi lovarda és a Völgységi-patak közötti útszakaszt ugyanis rendkivüli módon benőtte a növényzet.Nehezen lehetett haladni,sokszor csak a lovarda keritésébe kapaszkodva,mert alattunk a talajt kimosták a közelmúlt hatalmas esői.A nagyjából 400 méteres szakaszt végül is sikeresen legyürtük.Behatolhattunk a szentélybe,azaz a Mecsekbe,

Nem akadályverseny,csak a zöld+ jelzés Vékénynél...

Átvágtunk a legelőn és hamarosan azon a csodás helyen találtuk magunkat amelyen a Mecsek egyik legszebb arcát mutatta.Egy gyönyörü zöld völgy köszönt szembe,két oldalt a hegyekkel.Itt ment át a zöld+ jelzés.Erre mentem egykor Gergővel is,reméltem a lelke most is velem volt...A csodás rét a többieket is lenyügőzte,annyira,hogy nem is figyeltek a jelzésekre.Én vettem észre,hogy az bizony kiment a völgyből éppen be az erdőbe.Amúgy teljesen jó időnk volt!Az időjósok hozták a már megszokott tévedésüket.Szeles,felsős időt mondtak mára dél-nyugaton záporokkal.Alig volt felhő,szél semmi és úgy tűnt itt ma zápor sem lesz...A csodás rét után tehát behatoltunk az erdőbe és hamarosan elértük a Csepegő-árkot.

Beköszönt a Mecsek...

Várható volt az elmúlt hetek csapadékos időjárásai után,hogy nem lesz egyszerű az utunk.A Csepegő-árok hozta is a kötelezőt.Nem semmi élményekkel lettünk gazdagabbak.Az utak valóban sárosak és csúszosak voltak.Ám a patak...meglepődtem és nem is kicsit.Alig-alig folydogált meglehetősen szerény vízkészlettel...Hát ez meg,hogy lehet?Nyakra-főre esett az elmúlt napokban,a patak meg majdnem kivan száradva...? Manó szerint azért mert az április meg aszályos volt és nem volt ugymondd alap vízkészlet,a mostani meg gyorsan lefolyt már.Hát ki tudja,mindenesetre meglepő volt,anno annaki idején Gergővel is esős napok után érkeztünk és akkor bőven volt víz a mederben.Na,de mentünk tovább a zöld+ jelzésen ami emelkedőbe kezdett odalenn magával a Csepegő-árokkal.

Megérkezés a Csepegő-árokba

Odákat zengtünk három éve a Csepegő-árokról,amely most sem volt persze kevésbé szép mint akkor...csak...hát...a gyér folyású patak most nem tette olyan érdekessé mint 2017-ben.Ennek ellenére megláttuk fentről az első vízesést,a többiek mondták,hogy menjünk le megnézni.Lementünk,mint egykor Gergővel is.Zolika már ekkor érezhette a vesztét,mert ő fentmaradt a jelzett úton.Mi hárman megnéztük.Foszlányaiban emlékeztetett csak a három évvel ezelőtti önmagára...így is szép volt persze,csak én láttam ennél már sokkal-sokkal szebbnek!Így némi hiányérzetem volt.Megnézve visszamásztunk a csúszos hegyoldalon a jelzésre és mentünk tovább.Az út közben ereszkedett és a csúszos talajon előbb Manó majd a Tizedes is megcsúszott.

Hát nem volt egyszerű

Előbb Manó esett seggre majd a Tizedes esett kicsit,aztán következtek Zolika percei...Én álltam a sarat,nem csúsztam meg sehol,nem estem el sehol.Talán jó iskolám volt...Anno sokszor voltunk ilyen helyen Gergővel és megtanultam az ilyen utakon való járást,az ilyen hegyoldalakon való ereszkedést...így most sem ért semmi baj,miközben a többiek estek-keltek szó szerint.Küzködtünk,de jókat is nevettünk.A második vízesés olyannyira nem folyhatott,hogy észre sem vettük.Az út lement keresztezte a patakot,felment a túlsó hegyoldalon,majd újra lereszkedett a mederhez.Na itt történt a baj.

Pedig Manó még a túrabotját is odaadta Zolikának,mert négyünk közül láthatóan ő szenvedett legjobban.Az út a meredek hegyoldalon ment le a harmadik vízeséshez.Manó és a Tizedes vette ezt az akadályt és lejutottak.Én éreztem Zolinak nem fog ez menni,fennmaradtam vele filmezni.Hát mit mondjak...?Érdemes volt...Ime:

Komolyabb sérülés nélkül,de végül is leért.Én itt is simán letudtam menni,fákba-ágakba kapaszkodva.Leérve aztán a harmadik vízesés sem emlékeztett korábbi önmagára.Alig-alig folydogált...pedig anno...három éve ontotta a vízet.Hiába magyarázta meg Manó a dolgot én továbbra is furcsáltam,hogy ilyen esők után ennyire ne legyen víz a patakban...Ettől függetlenül természetesen szép volt a harmadik vízesés is,ami-ekkor jöttem rá- nagyban hasonlított a Petnyák-völgyi Ágnes-vízeséshez ami itt van pár kilométerrel arébb.Na szóval tetszett ez is azért.Az út mostmár nem emelkedett tovább,így a Csepegő-árok további részén már nem érték bajok egyikünket sem.

A harmadik vízesés is elmaradt a régi szintől...

Zolika legnagyobb örömére kiértünk a Csepegő-árokból.Ám az út emelkedőbe fogott ha nem is olyan nagyon durvába.Ki tudja,tán megüthette magát az eséseknél,vagy csak egyszerüen nem bírta a tempót,de alaposan lemaradt tőlünk,úgy jött felfelé.Néha bevártam,de hiába mentem lassan én is,tőlem is le-le maradt állandóan.Nem mondta mi a baj,de láthatóan szenvedett.Alig vártam,hogy odaérjünk a Nyárádi kunyhóhoz a pihenőhöz.Hátha majd erőre kap újra.Az út odáig már meredek ugyan nem volt,de alaposan sárosnak bizonyúlt.Sokára értük el a kunyhót.Óriási megnyugvásomra még állt...nem dőlt össze,noha már tavaly nem sok jóra számítottam...

A házikó

Aki követ az tudja már mi a különös kapocs köztem és a házikó között,aki nem annak most nem írom le,nézzen utána minden benne van ebben a blogban.Lényeg,hogy a ház nem közömbös számomra és szomorúan tapasztalom minden itt jártamkor,hogy rosszabb állapotban van mint legutóbb... Most annak is örültem,hogy nem összedölve találtam,mert tavaly már ezt jósoltam neki.A házikó előtti rét most is szép volt,az esőbeülö asztalkáknál pedig végre eljött a pihenés ideje!Azthiszem a kalandos Csepegő-árok után ránk fért.

Pihenő

A kajcsi végeztével a Tizedes egyből tovább akart indulni.Mondtam várjunk még,hisz fotózok is,videózok is,meg oké,hogy jobb nem sok ideig pihenni egy túrán,de mi többet szoktunk azért.Mindhármuknak koszos,piszkos,sáros volt a nadrágja az esésektől megcsúszásoktól,az enyém csak a bokámnál ahogy jöttünk a sáros úton,attól.Sokkal inkább zavaró volt a beizzadt pólok,hiszen azért volt páratartalom nem is kevés.Ám most még korainak éreztük a ruha cserét,mert amúgy mindenki hozott váltás ruhát.Még fotózkodtunk párat én még közelebbről megnéztem a házikót,a pottyantósokat a rétet.Aztán búcsút vettünk a zöld+ jelzéstől ami ment a Vár-völgy felé.Mi a sárga csíkon folytattuk tovább.

A házikó és társa,remélem találkozunk még!

Következett a Somlyó és a Dobogó.Azaz a Kelet-Mecsek csúcsai,ahova természetesen felfelé menet dukált.Itt kezdtem el én is szenvedni.Valóban nem jó sokat pihenni,mert nagyon nehéz újra indulni.Az izmok elgémberednek...Az út itt-ott még alaposan sáros volt,itt-ott meg jól járható.De mivel felfelé menet volt,komolyan szenvedtem most.Emlékeztem három éve amikor Gergővel jöttem ugyanerre,szinte meg sem kottyant,pedig akkor is pihentünk a háznál.Most azonban nagyon nehezen vonszoltam magam.Manó és a Tizedes elöl diktálta a jól megszokott gyors tempóját mi a utóvéd szenvedve haladtunk egészen fel a Dobogóig.

A Dobogó erdeiben

A Dobogó csúcsán Manó elszaladt megnézni a csúcson álló kopjafát.Most nekem nem volt hozzá erőm.Három éve voltam ott,most inkább kihagytam.Volt némi kilátásunk észak felé,de nem sok.Manó visszajött és innen egyenlöre nem kellett tovább felfelé menni.A lefelé haladó útszakaszon kezdtem újra erőre kapni.Az út a Cigány-hegyig már alaposan sáros volt,de haladtunk jól.Újabb és újabb turistajelzések köszöntek be,három-négy út is egy ugyanazon nyomvonalon haladt.Mi követük a sárgát.A Cigány-hegyre már újra erőre kapva simán felmentem.Már nem szenvedtem úgy.Közben a Szószéknél hála  tarvágásoknak szép kilátásunk nyílt a Hármashegyre.

Kilátás a Szószékről

A Cigány-hegyen pedig ott állt kedvenc kilátóm,láthatóan már romló,de még mindig viszonylag jó állapotában.Mielőtt felmentünk volna az asztalnál pihentünk kicsit.Talán Zolika is némi erőre kapott már.Bár kedvetlennek tűnt.Mi hárman kitünően elvoltunk,ő nem annyira.Felmentünk a kilátóba,ő például teljesen fel sem jött,mintha nem is érdekelné a kilátás,pedig talán innen nyilik a legjobb kilátás a Mecsekre.Én most is élveztem mint négy éve az akkori Kelet-Mecseket átszelő túrán még Gergővel...Órákig eltudtam volna itt nézelödni,csodálni a fenséges Mecseket...

A Tizedes,Zolika és én a Cigány-hegyi kilátónál

Kilátás...

Mélázásomból a többiek hangja mozdított ki,mondván akkor menjünk tovább.Nem értettem mire ez a nagy sietség.Péntek lévén ráadásul alig-alig mozogtak erre most bőven lett volna idő és nyugalom kicsit nézelődni..Na mindegy,a többség akarata döntött.Remélem eljutok még kedvenc kilátómba.Innentől kezdve aztán nem volt problémánk többé az uttal.A sáros szakaszok végleg megszüntek,leérve a Miske-tetőre pedig telejesen jó útszakasz fogadott.Sokszor jártam ugye a Mecsekbe az elmúlt évtizedekbe,azonban bármily hihetetlen a Miske-tetőn nem voltam már 31 éve...Így most szinte az újdonság erejével hatott rám ez a fensík,ahonnan pazar kilátás volt a szélrózsa minden irányába.Kezdtem azthinni,hogy ez itt a Mecsek legszebb helye.Alighanem az is volt!

Jómagam a Miske tetőn

Láttam közben,hogy Manóék elöl letértek a jelzésről.Vajon miért?Közelebb érve lestem,hogy betértek egy meglehetősen réginek tünő temetőbe.Utánuk mentem,Zolika közbe kinmaradt az uton.Ez sem érdekelte...Azthiszem nem futott éppen csúcsformát.A temető hangulatos volt egy kisebb fajta erdőben és arra saccoltunk,hogy ez a közeli Kisújbánya temetője,de az,hogy "üzemel"-e még nem tudtuk.Valószinűleg nem,mert a legújabb sír amit találtunk 1996-os volt.Különös hangulata volt,de egyben megkapó és szép.Élmény volt ez is.Zolika sajnálhatja,hogy ennyire nyügős napot fogott ki...

A hangulatos temető

Visszamentünk a Miske-tetőre mentünk tovább a jelzésen.Visszanézve minden eddiginél szebb kilátásunk volt a Mecsekre,Egyszerűen pazar volt...Manó is áradozott,hogy ez az utóbbi idők legjobb túrája...Gyönyörü volt minden innen nézve,hogy a fenébe nem jutottam el ide már Gergővel?Nagy-nagy kár.Persze tudom ha velünk maradt volna,eljutottunk volna ide is...de sajnos nem volt itt és ez fájt.Lassan átértünk a csodálatos fensikon.Egész biztos ez volt az egész túra legszebb szakasza.

Visszanézve egy rész

Újra beértünk egy erdőbe és újra kezdett emelkedni az út,de nem volt olyan vészes.Közben egy szemmel láthatóan is új tanösvényre lettünk figyelmesek.Lám itt kitudtak alakitani egy ilyent,múltkor ezt hiányoltam Rétimajornál..Aztán egy ponton már nem kellett tovább felfelé menni,megkezdte ereszkedését a sárga jelzés.Közben forrásra akadtunk,amiből ugye meglehetősen sok van a Mecsekben.Ha jól emlékszem ez a Diós-kút volt,amiből szomjunkat nem tudtuk oltani,hiszen éppencsak csepergett.A hegy amelyen fentvoltunk pedig a Hárs-tető volt.Leérve pedig elköszöntünk a sárga jelzéstől.Beköszöntött a kék és a zöld4 jelzés na és persze Püspökszentlászló.

Megérkezés Püspökszentlászlóra

Hát itt is Gergővel jártam legutóbb...két éve.... A többiekre bíztam,hogy bemenjünk-e a kastélyparkba vagy menjünk tovább.Úgy döntöttek bemegyünk.Zolikának ez sem nagyon ízlett...kezdett idegesiteni a nyügje,de igyekeztem kikapcsolni.
A parkban ami ugye egy arborétum volt és némi nézelödés után leültem kicsit pihenni míg a többiek bejárták az egészet.Én már nem akartam,hiszen sokadszorra voltam itt.Néhány képet ugyan löttem,aztán a padon ülve vártam a többieket.

A kastélyparkban

Elnézelödtek vagy 20 percig addig is jót pihentem ezen a kellemes helyen.Közben eljött a pillanat,mindenki ruhát cserélt,átöltözött,hiszen izzadtak és sárosak voltunk.A büfé ahol Tibor barátom dolgozott zárva volt,így úgy gondoltam nincs is itt.Elindultunk hát a túra utolsó szakaszára Hosszúhetényig.Közben Manó feltette Zolinak az itteni legaktuálisabb találós kérdést,hogy miért van az,hogy itt Püspökszentlászlón csak egyik oldalt sütik a palacsintát?Ehhez sem volt kedve,mi meg nem árultuk el a megfejtést.Most sem fogom.Mentünk kifelé a kicsiny falucskából.Még a harangláb szolgált látnivalóval na és persze a Mecsek két leghatalmasabb hegye amely körülölelte a falut.

A harangláb

Újfent Gergő jutott eszembe,hiszen vele voltam itt legutóbb.Ilyenkor mindig belémhasított a szívfájdalom...Magunk mögött hagyva a falut lassan közeledett végre Hosszúhetény.Ismerös útszakaszon mentünk át,persze csak nekem volt ismerös.Kezdett már nagy-nagy meleg lenni,de kánikula azért nem volt.Végre feltünt Hetény!A lefogyó vízkészletünk okozta szomjunkat az út melleti meggyekkel csillapítottunk.Beérve a faluba még megnéztük Hetény vezér szobrát,majd más nem maradt beültünk kedvenc helyünkre a Tavasz étterembe.

Jól megérdemelt sörözés

Tudtam itt csinálják a világ legjobb babgulyását.Nem is csalódtunk most sem.Mivel még bőven volt időnk,sörözgettünk,italoztunk.Végre Zolika is feloldodott és egy nagyon kellemes délutánt töltöttünk itt.Jó pár sört lenyomtunk.Itt fejeztük be a Kelet-Mecseket észak-dél irányba átszelő túrát.Most jól mértük fel a távolságot,hisz nagyjából 22km-et mentünk.Összeségében kellemes jó túra volt amely valóban méltó az év túrája címre.Ám voltak azért nehéz részek.A Csepegő-árok mindhármukon kifogott (rajtam nem).Engem a kunyhó utáni rész viselt meg kissé.Idegesító volt Zolika mostani hozzáállása is és az is,hogy Manóék most is erős tempót diktáltak,de mondom összeségében jó buli volt.Ám hazafelé kellemetlenségek értek.Vonatunk késett így nem értük el a csatlakozást,szólni kellett,hogy jöjjenek értünk kocsival.Szerencsére jöttek így épségben hazajutott mindenki.

Hóvirág túra

Igazából más volt betervezve mára,de aktuális túratársamat és engem is elkapott valami nyavaja,így a mára tervezett Budai-hegységi túra elmaradt,vagyis csak halasztódik.Én sem vagyok a legjobb állapotban,de számomra mondhatni kell a kimozdulás,mert a munkahelyi légkör annyira lehúz,hogy azt a természetjárással tudom kompenzálni.Így úgy gondoltam megnézzük az Adonyi-szigeti hóvirágokat,amelyekről odákat zengenek akik már látták.Terveztük ezt is már évekkel ezelőtt is Gergővel,de ez nem jött össze.Most elindultam,újra Gergő nyomában,hiszen itt volt az utolsó előtti túránk is vele 2018 októberében.Éjszakás műszak után voltam,nem éreztem magam jól,így nem siettem el az indulást.Fél tízkor indultunk a dunaújvárosi buszpályaudvarról Zolival és Mónival karöltve.

Az ikonikus Adonyi-öböl

Adony nincs messze,így tízre már ott is voltunk,a sziget pedig közel van az adonyi fő buszmegállótól.Gyönyörü napsütéses idő köszöntött ránk és kezdett meleg is lenni.Túráim során a szigeten elöször mindig a déli csücsökbe mentünk el,most úgy gondoltam szakítok a hagyományokkal és a szigetre bevezető úton megyünk annak végéig.A már ikonikussá vált Adonyi-öböl mentén hatoltunk be a szigetre.Már az első métereken szembe köszöntek a hóvirágok.Valóban nagyon sok volt és persze igen szépek voltak.A szigeten nincsen amúgy jelzéssel ellátott út,Gergővel anno mi kicsit el is kavarodtunk,igaz akkor jártunk erre elöször.Most nem keveredtünk el.Egy ösvény vezetett be az útról a sűrűbe.

Mindenfelé hóvirágok voltak!

Hóvirág-sziget

Sajnos a telefonom fotós képességei kevesek ahhoz,hogy ezt a sok csodát vissza tudják adni.Szép volt az erdő a sok-sok nyíló hóvirágok százaival.Akkor még nem tudtam,hogy lényegébe ez az egy hely lesz az egész szigeten ahol beljebb tudunk menni a sűrűbe.Sajnos mindenhol máshol olyan sűrű volt minden,leszakadt ágakkal,kidőlt fákkal,bokrokkal,hogy sehol sem tudtunk aztán beljebb menni.Így vagy úgy,ezért az élményért már megérte kijönni ide.Közben elértük a sziget keleti partját ahol azt a hangulatos erdei pihenőt találtuk meg ahol annak idején Gergővel is megpihentünk.Úgy döntöttünk itt elfogyasztjuk az uzsonnánkat.

Hangulatos szigeti pihenő

Lelülve megpihenve már egyből nem tűnt olyan jónak az idő.Nem is ültünk sokáig,állva mozogva fejeztük be a lakomát.Ez után lementünk teljesen a Dunához.Szép volt mint mindig.Innen viszont nem vezetett tovább út,kissé visszafelé kellett jönnünk.Nem sokára volt egy leágazás észak felé.Arra mentünk akkor rég a 2018-as őszi finálés túrán is Gergővel...Az út mentén mindkét oldalt hóvirágok százai vigyorogtak ránk..Csodálatos volt!Láttuk benn a sűrűben is akadt nem is száz,hanem ezer számra,ám az előbb emlitett okok miatt nem lehetett beljebb menni.Az út meg az autók okozta keréknyomoktól sáros volt.Miért jöhetnek be ide autók???

Hóvirágok,sajna a telefonom nem igazán birkózott meg velük.

Arra mentünk amerre egykor Gergővel.Most nem tévedtem el,igaz sok helyen erdőírtás volt sajnos itt is,könnyebb volt tájékozodni.Még a februári kopaszságban is lenyögöző volt a sziget szépsége.Hozzá kell tennem,a Rácalmási-szigettel nem tud vetekedni,azért az szebb.Nem sokára elértük azt a vadászlest ahova Gergő a 18-as finálékor felmászott.Természetesen  a nyomába eredtem,most én is felmásztam.Ekkor éreztem a túlvilági simogatását a hátamon,tehát ott volt velem!Ennek örültem.Kicsit megpihentem odafenn,a fiamra gondoltam...a többiek lenn maradtak.Lemászva folytattuk az utat.

A vadászlesben

Kiértünk a sziget egyik másik ugymondd fő útjára.Gergővel itt 18-ban egyenesen mentünk tovább át a dzsungelen.Most követtük az utat délnek.Erre meg 16 májusában mentünk amikor elöször jártunk itt.Tehát végig Gergő nyomában mentem most is.Erre is volt hóvirág a sűrűben,de már nem olyan sok.Az út erre is itt-ott sáros volt.Most sem értettem miért jöhet be ide autó....Zolika szóval tartott minket,a szokásos szó fosása volt,így ha akartunk sem tudtunk volna unatkozni.Közben egy ponton az erdőben a fák veszélyes szögben megvoltak dőlve.Mi lehetett ennek az oka?Tán a gyenge talaj?A fák öregsége?Elég durvának tűnt...esélyes,hogy ezt az erdőt is majd kivágják.Elértük közben azt a pontot ahol bejöttünk a szigetre.Tehát egy kör levolt tudva.

Út a déli részen

Mivel nem mentünk sokat,javasoltam akkor menjünk le mégis a sziget déli végébe.Benne voltak a többiek is.Itt is voltak szigeti pihenők,az elsőnél megettük a maradék kajánkat,azt indultunk tovább.A csodás adonyi-öbölnek ezúttal a szigeti partja mentén mentünk.Pár méter után feltűnt egy pottyantós.Hát itt szokás szerint elkezdtünk ökörködni,ahogy mindig is szoktuk ha pottyantós tűnik fel túránk során.Reméltem Gergő látja odaátról és velünk nevet ő is...

Két Zoli és egy pottyantós

Az út itt régen egy kis csapás volt csupán,mostanra viszont alaposan megszélesítették.Rengeteg horgász volt erre,viszont örvendetes volt,hogy szemét szinte semmi.Ez a múltheti gödöllői túra után szinte felüdülésnek hatott.Jól járható volt teljesen a déli végig.Viszont a közelmúltban áradt a Duna,így a déli csücsökben sáros volt a talaj a visszahúzodó víz után.A többiek egy pont után nem mertek tovább jönni,én viszont kimentem a déli végpontra ahogy egykor örök túratársammal is Gergővel...

Visszafordulva a többiek csak néztek rám,mint borjú az új kapura.

Visszanézve Móni csodálkozik...

Zoli megtalálta a csúzliját

Hóvirág erre már nem volt.Visszasétáltunk a töltésig.Ott tudtunk lejönni a szigetről.Nem mehettünk egetverően sokat.Jóindulattal is ha 6km megvolt.Amire kiváncsiak voltunk azt láttuk,viszont sajnálatos volt,hogy a sűrűbe csak egy ponton tudtunk bemenni.Mindegy szép volt és jó volt.Egy könnyed szombati túrának főleg az én állapotomban most nagyon is elment.Visszamentünk a városba (Adony) és még elnéztünk a Central-parkba,amit persze csak én hívok így.Egy szép kis park a város közepén ahol szintén Gergővel jártam utoljára.Fura volt,mert sokkal nagyobbra emlékeztem.Itt pihentünk kicsit aztán elmentünk a buszhoz és fél négyre már itthon is voltunk.Ez volt tehát a hóvirág túra.

Visszafelé...

Úgy tűnik,hogy kétévente minden páros évben jutok el tehát az Adonyi-szigetre.Ha megérem akkor 22-ben jövök újra,Keresek majd rá alkalmat!