Istenke jókedvében...

 Nagyon nagy lehet az unalom az isteneknél.Hiszen unalmukban most nem tudtak mást kitalálni,mint azt,hogy lassan két hete kisebb megszakításokkal,de folyamatosan esik az eső...Na és persze most köszöntött be az az időszak is amikor szinte mindig hétvégére romlik el az idő...Ha akad is egy-egy kellemesebb nap hétközben,boritékolható,hogy a hétvége bizony szopás lesz.Már csak az a kérdés,hogy a mennyei mindenható mikor unja meg kisded játékára és mikor lesz újra jó az idő.

Akadnak olyanok is akik ilyenkor is útra kelnek.Én már öreg vagyok ehhez...

Miért van az,hogy amikor anyagilag is lenne rá lehetőségünk,időnk is akad,olyankor az időjárás gátol meg abban,hogy belefogjunk egy újabb túrába?Mert bizony ebben a  vízes,sáros,latyakos időben és úgy gondolom,hogy nem esik jól egy túra.Nyilván bele lehetne fogni egy újabb kalandba,de nem látom értelmét,mert csak szenvedés lenne az egész buli.A dolog ott tart,hogy ma került volna sor egy újabb túránkra,nevezetesen a Balatoni kéket folytattuk volna az ötödik szakasszal,de mára is mondja még az esőket és a felázott,sáros és várhatóan dagonyás utakon úgy gondolom,hogy felesleges most erőlködni.

Te elindulnál?

A mai túrát így eltoltuk jövő péntekre.Azért nem szombatra,mert a csapatunk fontos rangadót játszik jövő szombaton amiről nem akarok lemaradni!Mellesleg holnap is játszik a csapat Fehérváron egy bajnokit és ha nem lesz nagyon durva az idő akkor oda elmegyünk.Szóval jövő péntekre halasztottuk a mai túrát,de ha nem is esik már péntekig egy szem eső sem,akkor is számolni kell,hogy addig nem fog felszáradni a talaj.Mindegy,ha már a nap süt akkor talán valahogy könnyebben megbirkozunk ezzel is.A baj az lehet,mi van ha pénteken is halasztani kell még?Utána való hétvégére már ott a következő túra amely pont a Csóri horgok lenne és azt már nagyon nem akarom elhalasztani,hisz hetek óta készülök arra.

Ennek is megvan a varázsa,de nem egyszerű na...

Szóval ilyen gondokkal küzdünk akkor amikor az élet más területein jóval nagyobb gondok is akadnak nekünk is,éppen ezért dühitő,hogy azt a kevés jót is elveszi a jó(?) isten tőlünk.Bízunk azonban a javulásban és ha most el is marad a balatoni kék túra következő szakasza,lehetőség szerint azonnal pótolni fogjuk.

Nem emlékszem amúgy melyik volt a legesősebb,legdagonyásabb túránk a történelemben.Egy a nyolcvanas években megesett túra dereng fel emlékeimben,amikor Sándorral a Mecsekben kapott el túra közben egy brutális eső.A Vár-völgyben a Kadarka turistaház verandáján találtunk aztán menedéket emlékeim szerint,de menni kellett aztán tovább,hogy hazaérjünk Sándorékhoz és az eső nem hagyott alább.Talán ez lehetett a legbrutálabb ilyen túránk,talán 86 vagy 87-ben.

Gergővel való túráinknál meg talán az első Burda-hegységi túra az emlitésre méltó amikor vihar csapott le ránk a szlovákiai hegység közepén,de odáig is meglehetősen esős és dagonyás volt az út.Ez 2016 szeptemberében volt.

Zolikával meg a Keszthelyi-hegység túránk volt ilyesmi amikor túra 65%-án esett az eső és sok helyen volt latyak,sár,dagonya.Ez ha jól emlékszem 2022 májusa volt.

Gergő tart a Burda felé Szlovákiában,nem éppen ideális körülmények között...

Szóval istenke befejezhetné végre ezt az olcsó játékát,vannak ennél súlyosabb problémák is a világban most,azzal kéne tőrödnie.Mi majd valahogy megoldjuk,ha nem ma akkor jövő pénteken,ha nem akkor,hát majd máskor.De süssön fel végre a nap!

Végig a Balatoni kéken - I.szakasz

 Akkor végre elérkezett a nap és megkezdtük menetelésünket a balatoni kéken.A balatoni kékről írtam pár nappal ezelőtt,ha nem tudod lapozz vissza pár bejegyzés erejéig és megtudhatod.A lényeg,hogy a balatoni kéktúra nem keverendő össze az Országos Kéktúrával!Ez a Balaton kék útja amely 101 kilométer hosszú és Pétfürdőtől vezet Badacsonyig (vagy vissza kinek,hogy jó).Úgy döntöttünk,hogy idén ebbe belevágunk és szakaszosan végigcsináljuk majd évi minimum két - három túrával.Hiszen a teljesítése nincs sem időhöz,sem távhoz kötve.Így tehát február első szombatjának reggelén neki indultunk a nagy menetelésnek.Zolika és Viki tartott velem.Kora reggel a dunaújvárosi buszpályaudvaron találkoztunk.Innen busszal mentünk Fehérvárig,majd onnan vonattal Pétfürdőre.Sajnos úgy jöttek össze a dolgok,hogy Fehérváron nem tudtunk egy kávét inni.Szokásunk kávéval kezdeni a túrákat.Ám a resti nem volt még nyitva a közeli kocsmában pedig kifogyott a kávé (...),ahogy az állomás kávéautomatájában is.Reggel 8 óra 10-re értünk Pétfürdőre,ahol közvetlen az állomás mellett volt a pecsételőhely.Ugyanis e kék túrát is ahogy a nagy testvérét,igazolni és pecsételni kell!

Pétfürdőről indul ki a balatoni kék

Az igazoló lap

Miután megtörtént a pecsételés el is indultunk Pétfürdő utcáin.A település immár ismerösként köszönt vissza,hiszen harmadik alkalommal jártunk itt három éven belül.Rögtön le is tértünk a kékről a helyi ligetben lévő kis tavacskát néztük meg és jártuk körbe.Most a februári napfényben is nagyon szép volt ez a hely.A szép hídon átmentünk a tó közepén található kicsiny szigetre.Szomorúan tapasztaltuk viszont,hogy a tó melletti kis röfi szobor már nem volt sehol... A tavat és a közeli kis parkot letudva vágtunk át Pétfürdőn nagyjából észak - dél irányban.Erre már különösebb látnivaló úgy nem volt és sajnos itt sem találtunk olyan helyet ahol kávézni tudtunk volna.Kiérve a településről kezdtük meg az emelkedésünket.Erre mentünk anno a két évvel ezelőtti Sólyra és Hajmáskérre vezető túrán.

A pétfürdői hídacska a tóban

Nem jelentett különösebb nehézséget megmászni a 205 méter magas Péti-hegyet.Felfelé menet visszatekintve egyre jobban lett szebb és szebb a kilátásunk magára Pétfürdőre és háttérben a Bakony vonulatára.Központban a számomra édes emlékű Baglyas-heggyel.Fent a Péti-hegyen is letértünk kicsit a kékről méghozzá a közeli geódéziai mérőtorony kedvéért.Ugyan ezen is jártunk két éve,de akkor is megkapó volt onnan a kilátás,úgy döntöttünk ezt most is megnézzük.Ám a Péti-hegyen már hatalmas volt a szél.A kilátásban pedig a torony nélkül is lehetett gyönyörködni.Hála a szélnek az idő tiszta volt.A toronyhoz érve én ugyan felmentem,de olyan fokú szél volt fenn,hogy a többieket lebeszéltem erről.Én is fostam odafenn,használható felvételeket pedig nem tudtam lőni,hiszen félő volt,hogy a szél kifújja a kezemből a kamerát.

Kilátás a torony árnyékából

Az egy érdemleges kép amit fentről tudtam lőni a hatalmas szélben

Zolika bújna ki a kilátószintre,de biztonsági okból lebeszéltem róla

Ez persze nem szegte kedvünket.Visszatértünk a kékre és folytattuk a túrát.Lefelé vezetett az út a hegyről majd változott a táj képe.Beértünk egy erdőbe ahol le-fel vezetett a köves út.Nem volt nagy emelkedők,de csúsztak.Közben krosszmotorosok érkeztek,még időben ordítottam a többieknek,hogy le az útról.Vagy 12-en jöttek és karfelemeléssel jeleztek egymásnak,hogy vigyázat túrázók.Ezt a cselekedetüket díjaztuk,mert így lassítottak.Megköszönték,hogy félreálltunk és ők is,mi is mentünk tovább.Kisimult az út apró sunyi emelkedökkel és hosszú egyenesekkel tarkítva mentünk tovább.Jó két kilométer múlva értünk ki egy dimbes-dombos tisztásra.Itt újfent erős szél fújt.Ismerös volt ez a rész is,hiszen erre jöttünk mint írtam két éve is.A turistaút az erdő és a tisztás találkozásánál haladt "s" alakban.Egy ponton azonban erős dagonyára váltott.

Egyenes szakaszon

Az erdő és préri találkozásánál megy az út amely egyre jobban sárosodik...

Az erős szembe szélben és a hatalmas sárban rendkívül nehezen haladtunk.Jó ötszáz méteres szakasz volt ez.Helyenként már öt kiló sár ragadt a cipőinkre,bakancsonként.Nagy nehezen ért csak véget ez a szakasz.Itt rögtön cipőket pucoltunk.Az út beért egy erdőbe ahol az avaron és a fűben csoszogva tisztitottuk tovább a bakancsainkat.Elértük azt a szép fenyves erdőt amelyre a sólyi túrán is rácsodálkoztunk.Annyira gyönyörködtünk,hogy egy ponton letértünk a kékről,de észrevettük és hamar korrigáltuk a hibát.Nem sokkal ezután búcsút vettünk az ismerös szakasztól és innen már olyan helyeken mentünk tovább ahol még soha nem jártunk!

Bakancspucolás

Az első szakaszon amúgy Pétfürdőtől indulva Királyszentistván érintésével Litérig akartunk eljutni.Most itt voltunk Sóly és Királyszentistván között amikor kereszteztünk egy vasútvonalat és elértük magát a Séd patakot.Balról pedig egy csodálatosan szép sziklás hegy köszöntött a Tündér-hegy.Itt volt amúgy valahol az a hely ahol István király legyőzte Koppányt.Nagyon szép és tiszta volt a Séd.Sólynál találkoztunk vele legutóbb ahogy a vasútvonallal is.A hegy és a Séd között egy nagy legelő terült el melynek a végén már ott volt maga Királyszentistván.Kicsit balra tekintve meg ott volt egy másik falu: Vilonya.Mi persze követve a kéket Királyszentistván felé tartottunk.

A Séd patak

A Tündér-hegy

Királyszentistván szép volt,de kicsi (ami nem baj).Sajna itt sem leltünk kávézó helyre.Úgy tűnt kávé nélkül telik el ez a nap.Első látnivaló egy István király mellszobor volt.Majd következett a Szent István park.Itt egy anfiteátrumszerű nézőtér volt,meg erősítő tornaszerek mögötte.Az elején meg egy pihenő.Minden Szent Istvánról szól Szentistvánon.Következett a református templom,majd egy parknál megpihentünk kicsit.Idáig nem álltunk meg a túrán.Itt a parkban meg is kajáltunk.Folytatva a kéken a túrán a falu végén is volt egy park.Itt volt a következő pecsételőhely.Aztán voltak itt padok,asztalok,játszótér,kellemes környezet és egy fából készült épület amelyre kivolt írva,hogy turista pihenőhely.Vécé is volt!Viki örült ennek,hiszen nő lévén csak jobb ilyen helyen elvégezni a dolgokat mint a természet lágy ölén.Azonban a vécék zárva voltak.Így itt csak egy kérdés merült fel bennem.Ha ez turistapihenő és a vécék zárva akkor mégis mi a fasznak épült ez ide???

Királyszentistvánra érve

István király szobra

A turista pihenő,de miért van akkor zárva a wc?

Ezután hagytuk el Királyszentistvánt.Jó nyolcszáz méter múlva fordult a hegynek felfelé a kék jelzés.Ez pedig a 256 méter magas Mogyorós-hegy volt.Felfelé nem volt nehéz az emelkedő,ám odafenn nem semmi hullámzásba kezdett az út!Le-fel,le-fel igen csak meredek emelkedőkön.Volt vagy öt ilyen ötszáz méteren belül.Igaz a kilátás helyenként mindent vitt!Gyönyörű kilátásaink voltak észak - észak-kelet felé.Az út aztán odafenn bement a hegy belsejébe mígnem kiért annak a dél-nyugati oldalán.Jó 250 méter körüli magasságban voltunk és először túránk folyamán feltünt maga Litér!Fenséges volt az alattunk lévő völgyben.De ami még ennél is fantasztikusabb volt a másik irányban megítélésem szerint dél-keleti irányban feltűnt a Balaton is!Fenséges kilátásunk volt innen!Még a balatonalmádi magas szállót is látni lehetett.Mondjuk a Balatonból nem sok látszódott,de ennyi is lenyügőző volt!

Trappolás a Mogyorós-hegyen

Egy kilátás a sok közül

Vikivel Litér felett

Gyönyörködtünk ezen a helyen vagy negyedórát.Kétségtelenül az első szakasz legszebb pontja volt.Ezt követően kezdtük meg az ereszkedést az alattunk elterülő Litérre.Még egy utolsót szivatott azért az út,hisz lefelé is voltak le-fel meredekes szakaszok,ezek csúsztak is mert sárosak voltak,de végül is rendben leértünk Litérre.Nem kellett bemenni a faluba,hisz itt a falu szélén a 72-es út mentén állt egy büfé!Ennek oldalában volt a következő pecsételési pont!Na és ha már itt voltunk és a büfé nyitva tartott végre kávézhattunk is egyet!Nagyon kedves volt a büfés néni akinek mondtuk,hogy a következő szakaszt majd innen indítjuk előre láthatólag március végén vagy áprilisban.Mondta akkor már lesz lángos is!Így feltehetőleg a következő szakasz majd egy jó kávéval és egy még jobb reggelivel indulhat majd!Reméljük.Itt végződött az első szakasz!

A litéri büfé

A büfé mellett volt a buszmegálló.Innen mentünk Veszprémbe,itt tudtuk átszállni.Szerencsére kifogtunk egy olyan járatot amellyel átszállás nélkül jöhettünk haza és csak Székesfehérváron állt meg.Így rendkivül kényelmes és gyors volt a hazaút.Hétre itthon is voltunk.Még megvártuk Viki buszát mert ő ugye adonyi lakos.Fél nyolckor jött addig persze nem hagytuk magára.Jött is a busz,elköszöntünk tőle mi pedig haza evickéltünk.

Összefoglalás.Sikeresen megkezdtük tehát menetelésünket a balatoni kéken.Az első szakaszt mi Pétfürdőtől - Litérig csináltuk meg ami 16 km volt a kitérőkkel együtt.Nem volt túlságosan nehéz túra,de voltak szopatós részei,főleg az ötszáz méteres dagonyás rész első sorban.Viszont ezeket kompenzálták a gyönyörű tájak amelyeken keresztül mentünk.Így vagy úgy mindenképp megérte és ajánljuk is mindenkinek ezt a szakaszt mert valóban nagyon szép!Voltak hibák a kávé hiány és a zárva tartó vécék,de ennyi belefért.A végén a büfé pedig király volt! Az első szakasz ezzel letudva.Folytatás majd Litértől a büfétől!

Ez volt az év második túrája.Most 16 km-t mentünk így összesen tartunk 36 km-nél ez pedig testvérek között is 18 km/túra átlagot jelent.

Dagonyás karácsonyi túra

 Furán alakul a december,nagyon nehezen indultak csak be a túrák és folyton variálni is kellett,hogy melyik mikor legyen.Túrákat töröltünk,tettünk át más időpontokra vagy újat terveztünk.A karácsonyi túra eredetileg télapó túra lett volna december elején.Emlékezeteim szerint a hónap első hétvégéjén álltalában jó idő szokott lenni.Most nem volt az és a következőn sem.Már nem tudtuk hova tenni a túrát,mert a harmadik hétvégén meg már nagy túránk volt.Végül is karácsony előttre betudtuk bigyeszteni,így a télapó túrából karácsonyi túra lett,de szó szerint,hiszen Nagykarácsonyba tartottunk.Eleve kis költségvetésű túrát terveztünk,mert sajnos manapság már erre is figyelni kell és nem igazán tudtam,hova merre is menjünk.Végül hosszas agyalás után maradt a nagykarácsonyi túra amely bebizonyosodott,hogy nem volt egy telitalálat...

Nagyvenyimről kezdtünk

Ezt a túrát már megcsináltuk egyszer Gergővel 2017 augusztusában,van is róla beszámoló a blogban.Most is ugyanazon az útvonalon szándékoztam menni mint akkor.A dolognak ez a része sikerült is,de míg pár éve nyáron tökéletesek voltak az útak,addig most bizony sok helyen sár és dagonya nehezítette a dolgunkat.Terveink szerint a Nagyvenyimről induló zöld jelzésen akartunk menni a Mezőfalvi szőlőhegy,Mezőfalva és Ménesmajor érintésével Nagykarácsonyba.Úgy gondoltam ez kényelmes tempóban is 6-7 óra alatt megtudjuk tenni,hiszen a táv 22 kilométeres volt.Aztán sietni kellett a végén...Na de menjünk sorjában.

Nagyvenyim utcáin

Az arborétumban

Ahogyan mindig most is Zolika tartott velem és ez egy olyan túra volt tehát amelyen minden méteren Gergő nyomában jártunk újfent.Az idő meglehetősen ködös volt pedig kilenc után érkeztünk Nagyvenyimre.Sebaj,én szeretem,mert ennek megvan a különös misztikus hangulata.Ha már Nagyvenyim,akkor nem hagyhattuk ki a Szent Bernát arborétumot,ide mint mindig most is bementünk,annál is inkább mivel útba esett!Valóban fantasztikus hangulatot adott az arborétumnak a köd.Egyszerűen imádom a ködös túrákat!Ugye ebből az arborétumból indulnak ki Gergő emléktúrái minden évben.Boritékolhatom,hogy ez a jövőben is így lesz!Egy kicsit bóklásztunk a ködös arborétumban majd mentünk tovább a zöldön.A venyimi ipartelepen érintettük a Rátgéber tavat (Gergő tavát),de itt most elfelejtettem képeket csinálni,majd csak a filmben látható.Az októberi apadásnak nyoma sem volt,helyre állt a világ rendje.Zolika ezen feszült már két hónapja,most végre megnyugodhatott.Az ipartelep után értünk ki a természetbe a mezőkre amelyből most a köd miatt nem sokat láttunk.

Köd előttem,köd utánam

Rátértünk a mezőfalvi szőlőhegy felé vezető szakaszra.Ez az út nekem ismerös volt,hiszen a szőlőhegyen volt a kertünk és gyerekkoromban számtalan alkalommal elbicikliztem erre.Mégis mintha más lett volna a táj mint 40 éve...de alighanem én öregedtem csak.Kellemes szakasz volt leszámítva a dagonyákat amelyek erre még nem is voltak olyan durvák.A köd nagyon lassan,de kezdett felszakadozni.Az út mellett ahogy öt éve most is volt jócskán szemét,igaz nem annyi mint akkor.Miért kell ide kihordani a szemetet,nem is értem.Végül is jó volt azért ez a szakasz,mindig jó erre a környékre visszatérni,hiszen mint mondtam a fél gyerekkoromat itt töltöttem.Kicsit olyan mintha haza jönnék.

Kellemes szakasz Nagyvenyim és a Szőlőhegy között

Azért akadnak dagonyák

Elértük a mezőfalvi szőlőhegyet ahol meglehetősen nagy területen öt utca van.Ezek egyikén a Kettes soron volt a mi kis kertünk a csodás kis házzal.Agyaltam,hogy elnézzünk-e arra,de csak a szívem fájdult volna meg,így kihagytuk a Kettes sort.Kicsivel arébb aztán ott volt a kicsinyke szőlőhegyi kápolna.Itt kajáltunk Gergővel (és Zolival meg Mónival egy három évvel ezelőti túrán) természetesnek tűnt,hogy most is itt uzsonnázzunk.Így is lett,közben megcsodáltuk a kis kápolnát amely gyerekkoromban még nem volt itt.Egy talapzat volt akkor,rajta egy szent szoborral.Nem tudom melyik évben történhetett a "csere".Most is volt benn egy Mária szobor és tele a falon szentképekkel.Sajnos a kápolna mellé oda voltak hányva a mécsesek...Ejnye hívők,hát ezt így kell?

A Kettes sor

A kápolna

Fokozatosan oszlott fel a köd és már a nap is kikandikált,mi meg haladtunk tovább a szőlőhegyen.A Pálinka sor mellett is elmentünk.Ennek végében volt a nyolcvanas években a mezőfalvi szeméttelep.Emlékszem gyerekként mennyit kijártam guberálni.Ma már eltűnt a szemét a területet pedig benőtte a növényzet.A Pálinka soron meg volt a szeszfőzde ahol apám is főzette a pálinkát.Ez aztán az évek során nem tudom,hogy összedőlt-e vagy lebontották-e,de már nem volt ott.Nem tudom épült-e új a helyére,de majd ha legközelebb erre túrázunk elmegyek már arra megnézni.Most mentünk tovább a Pálinka sor végén mert a mi útunk ahogy a Kettes sorral is,úgy ezzel is merőlegesen haladt el.Kiértünk az egykori hadiútra.Ez beton volt és ahhoz a laktanyához vezetett ahol én katona voltam.Csupa-csupa emlék.Közben lovaskocsit láttunk elhaladni.Évek óta nem láttam ilyesmit,a gyerekkoromat idézte....Nagyon jó volt most erre járni,hiszen tucatnyi emlék szembeköszönt...

A Pálinka sor

Tovább az egykori hadiúton

Pár száz méter után kereszteződéshez értünk.Jobbra vitt a jelzett út Mezőfalvára.Arra tértünk le.Közben előkerült újra a lovaskocsis.Egy bácsika volt a pilóta aki kedvesen odaszólt hozzánk,ha mégegyszer találkozunk fizetünk! Hiába felbecsülhetetlen a vidéki régi öregek emberszeretete!Mondtam is neki ha így lesz természetesen a vendégem egy italra!Tovább menve újabb kellemes dolog történt.Egy autó hagyott le minket,majd megállt és visszatolatott.Tamás volt az a munkatársunk.Itt lakott Mezőfalván.Mondta az út mellett van úgy is a háza elmagyarázta melyik az,ha odaérünk feltétlen menjünk be hozzá,a vendégei vagyunk egy italra!Na ezekrét már megérte ez a túra.Ez az ami a városban nincs meg.Itt mindenkinek volt egy jó szava az emberhez.A csodálatos régi dőket idézte ez a két dolog.

Arra tovább Mezőfalvának

Mezőfalvára érve is megrohantak az emlékek,hiszen ez volt gyerekkorom és katona éveim legjelentősebb faluja.És ez a két kedves dolog nem ment ki a fejemből.Néhány méteren belül és néhány perc alatt több kedvességet kaptam mint a városban 25 év alatt!Odaérve Tamás házához már várt (felajánlotta amúgy,hogy kocsival elhoz idáig minket,de mondtam,hogy túrán vagyunk).Bementünk leültetett minket és sütivel,sörrel és whiskeyvel kínált minket közben jó félórát elbeszélgettünk.Nagyon kellemes volt és nagyon jól esett.Persze vele a munkahelyen is jó viszonyban vagyunk,de ez akkor is egy rendkivül kedves húzás volt tőle.Kijövet Tamás házából láttuk,hogy rendkivül jó lett az idő.A köd tovaszállt és ezerrel sütött a nap.Kicsit be is csiccsentettünk a piától,de tényleg csak minimálisan.Még mindig elvoltam foglalva a vidéki emberek vendégszeretetével.Mentünk tovább Mezőfalva utcáin.

Mezőfalvára érve kisüt a nap is

A mezőfalvi templom

Annak ellenére,hogy Mezőfalvának nincs igazán nevezetessége megcsodáltuk a templomot,mögötte a szobrokat,egy kis kápolnát,találkoztunk egy szalmából készült mikulással,láttuk a legendás Babletykó kocsmát és az emlékműves parkot is.Átverekedve magunkat a falun déli irányba fordultunk,erre vezetett a zöld jelzés.A faluból kiérve egy erdő és a szántóföld határán egyenesen haladt az út.Ez a szakasz jól járható volt,itt nem voltak dagonyák.Csodáltuk a természet decemberi zöldességét.Egy magaslat szolgált látnivalóul a neve a Bolondvár volt,de nem volt itt semmilyen vár sem.A kilátás a mezőkre úgy ahogy jó volt.Emlékeztem ide feljöttünk Gergővel is öt éve.

Egyenesen át

Jó másfél kilométer múlva értük el a Dunaújváros - Rétszilas vasútvonalat.Három felé ment az út.Balra nem messze a mezőfalvi vasútállomás volt.Előre a vasútvonal alatt lehetett volna átmenni,ám nem lehetett mert az útvonalat elkerítették (...),igy maradt a jobbra irány,erre ment a zöld.Erre mentünk Gergővel is anno.Egy ponton azonban letért a jelzés az útról és felvitt a vasúti töltésre ahogyan régen is.Igen ám,de az út és a vasútvonal közötti harminc méteres szakasz áthatolhatalan dzsungel volt.Valahogy átverekedtük magunkat rajta és felmentünk a vasúti töltésre.Ez nem volt veszélytelen,mert erre jártak vonatok,bármikor jöhetett volna egy.Jó ötven métert mentünk a vasúton,míg a másik oldalon letudtunk ereszkedni.

Miért is zárunk le jelzett turistaútakat?

A vasútvonal

A másik oldalon nem volt rózsás a helyzet.Egy szántóföldre értünk le,ahol a fószer beszántotta az utat...ugye ezekről írtam két bejegyzéssel ezelőtt.Megnéztem és kiderült,hogy a jelzésen vagyunk.Ám jó 400 méteren át nem volt út,a szántóföld sarában trappoltunk és persze rendkivül sárosak is lettünk.Utána kezdett úttá válni az út.Haladtunk Ménesmajor felé egy öreg kocsányos tölgy jelentette a látnivalót.Ez el volt kerítve.Ott volt egy tábla,hogy Mezőfalva nagyközség álltal védett fa és,hogy az elkerített részen belül tartozkódni tilos.Nem szándékoztunk bemenni,csodáltuk a szép fát.

Feltűnik az öreg tölgy

Védett fa

Az öreg tölgy után nem sokkal elértük Ménesmajort.A falurész Mezőfalvához tartozott,noha úgy tűnt Nagykarácsonyhoz van közelebb.Egy épkézláb utca volt itt és egy másik,de ott két házon kivül szinte nem volt semmi.Mégis 66 állandó lakossal bírt a falurész.A másik utcában valamit romboltak a gépek.Úgy gondoltuk Zolival,hogy éppen azt az elhagyatott kúriát amit megakartunk nézni.Így persze nem sikerült.Az út itt fordult déli irány után nyugatnak.Mentünk arra és hamarosan kiértünk Ménesmajorból.Ekkor még nem tudtuk,de a túra legnehezebb szakasza következett..Közben az idővel is versenyt futottunk,nagyjából másfél óra időnk volt a haza induló buszig,hogy elérjük valahol Nagykarácsonyban.Nyilvánvaló volt,hogy a falura már nem lesz külön időnk.

Ménesmajor az isten háta mögött

Bár a táj a lemenő nap decemberi fényében rendkivül szép volt,az út kezdett járhatatlanná válni.Egyre inkább sáros és dagonyássá kezdett válni,fokozatosan egyre jobban és jobban.Sok helyen az egész úton állt a víz vagy a sár.Elkerülni nagyon nehéz volt,mert mellette a szántóföld is a legtöbb helyen sáros volt.Keservesen haladtunk előre.Fogyott az idő nem voltam biztos benne,hogy elérjük a buszt.Ment még busz két óra múlva ugyan,de a fenének sem volt kedve várni egy sötét faluban.Valahol ahogy öt éve Gergővel letértünk a zöld jelzésről,akkor és most sem tudom hol.Majd utánajárok egyszer.Ez nem volt igazán probléma ,mert ez a nyomvonal is bevitt Nagykarácsonyba.A járhatatlan út viszont egyre nagyobb probléma volt.

Nem éppen ideális útviszonyok

Közben még Ménesmajor után kereszteztük a Dunaújváros - Paks vasútvonalat,most pedig újra elértük a Dunaújváros - Rétszilas vonalat.Most nem kellett felmenni a töltésre,mert alatta átlehetett menni.Még egy jó 300 méteren szar volt az út aztán befordulva a célegyenesbe az út is kezdett végre fokról fokra jobbá válni.Az utolsó négy kilométer kimerítette kicsit az erőnket ezekkel a dagonyázásokkal.A nap ahogy ment le Nagykarácsony mögött megvilágva az eget rendkivüli szépséget adott a tájnak.

Elérjük Nagykarácsonyt

Végre elértük Nagykarácsonyt!Fél óránk maradt a buszig,de még nem tudtuk hol vagyunk pontosan.Aztán az utca amire beértünk a faluba éppen belevezetett egy buszmegállóba.Célnál voltunk.Sajnos a falura nem jutott idő.A buszmegállóval szemben volt egy bolt és egy kocsma.Itt ihattunk Gergővel öt éve (ő üditőt).Most azonban a kocsma zárva volt a bolt viszont nyitva.Mivel még jó húsz percünk volt a buszig gondoltam bemegyek úgyis kellett kenyeret vennem.Ám benn a hölgy közölte,hogy nincs kenyér,de éppen hozzák pár perc múlva.Gondoltam azt már nem várom meg,nehogy lemaradjak a buszról.A busz jött is rendesen.Útközben vette észre Zolika,hogy otthagyta a fényképezőjét a buszmegállóban.Tiszta ideg lett persze én sem tudtam lenyugtatni.Aztán hála a közösségi médiának meglett a fényképező és leadták az előbb emlitett boltban és Zolikát is megtalálták.Így holnap kimegyünk érte,de persze ez már nem túra lesz.

Zolika itt még mosolyog aztán a padon felejti a fényképezőjét

Ez volt tehát a karácsonyi túránk amit előzőleg sokkal egyszerűbbnek gondoltam és ami a végére eléggé nehézzé vált.Ennek ellenére eseménydúsra sikeredett és talán a karácsonynak is köszönhetően akadtunk most pár kedves emberre.A lovaskocsis,a Tamás haverunk,az aki leadta Zolika gépét és keresést inditott,hogy megtalálja gazdáját neki,szóval ez most csupa-csupa jó dolog volt.Ha másért nem már ezért is megérte ez a túra.Végül is jó volt ez is.Nem a szokványos túra volt maradjunk annyiban.

Az évad 24.-ik túrája volt ez.Most mentünk 22 kilométert,ami összesen a 24 túrán már 379,3km-t jelent,ez pedig azt jelenti,hogy javítottunk az átlagunkon és 15,804 km-es átlagot trappolunk a túrákon idén!