Barangolás a Szőlőhegyen

 Itt nőttem fel...vagyis úgy mondanám a fél gyerekkoromat itt töltöttem.Akkoriban ez a környék valóságos földi paradicsom volt telis-tele jó emberekkel.Folyt az élet az utcákon,a házakban a portákon,a kertekben pedig folyt a munka.Jó levegő volt és ha kellett egy-egy gyümölcs vagy zöldség hátra mentem a kertbe leszedni.Most 33 éve,hogy nem jártam itt...és mindig lelkemben volt egy olyan túra amely ezt a környéket járja be.Még Gergővel is anno,mindig tervezgettem,hogy amikor majd nem lesz éppen más,kijövünk ide és bejárjuk a környéket.Azt a környéket ahol gyerekként szétbicikliztem az agyam és gyakorlatilag minden fűszállat személyesen ismertem... Apám 88-ban ment el,engem 89-ben rángattak be katonának,anyám pedig egyedül maradt a kertre... csinálta is hősiesen azonban egy jégesővel párosuló vihar után besokalt... és eladta a kertünket amely még apám halála után is csodaszép volt...1990-ben.Azóta nem voltam itt.33 éve nem voltam itt...

A Mezőfalvi szőlőhegyi buszmegálló

Pontosabban szőlőhegyet ketté szeli egy út.Ez az a bizonyos út amely Nagyvenyimről vezet Nagykarácsonyig.A zöld jelzésű turistaút.Ezen persze megfordultunk az elmúlt években,de ez nem hozott be szőlőhegy szívébe!Pedig a szívemből egy darab itt maradt...Most végre eljött az idő,hogy ennek a darabnak a nyomába eredjek.Ezt a szőlőhegyet bejáró túrát találtuk ugyanis ki július elsejére.A szőlőhegyi utcákon barangolunk,majd kinézünk a laktanya felé ahol meg katona voltam.Aztán majd valahol megfordulva visszafordulunk Mezőfalva felé,ahol majd sörrel és kis kajával csillapitjuk a dolgokat.A túra mellett szólt,hogy szinte nem járt különösebb költségekkel hála közelségének.

A Pálinka sor

Bár a mi utcánk a Kettes sor volt,mégis úgy döntöttem,hogy a túránkat a Pálinka sortól indítjuk.Otthon még befaltunk egy lángost,majd a 10 órási busszal húztunk ide ki.Fél 11 előtt már itt is voltunk és belevetettük magunkat a szőlőhegyi utcákba Zolikával.Az egykori szeszfőzdéig jöttünk.Ami biztos volt,hogy itt már nincs szeszfőzde... állt itt egy ház,de...én azt hallottam,hogy az egykori szeszfőzde összedőlt...ez a ház...hát ez sem volt jó álapotban,de azt,hogy ez volt-e a szeszfőzde vagy sem nem tudtam eldönteni,mégis úgy éreztem nem ez volt...vagy ha igen az eredeti összedőlése után épülhetett...nem egészen ilyenre emlékeztem ugyanis...Itt mivel keresztezte az utcát egy út,elfordultunk a Kettes sor felé...közben egyre csak villantak be az emlékek,hogy én mennyit bicajoztam itt...elmondani nem lehet....

A kőkeresztnél

Az úton haladva ott volt az a kőkereszt ami 40 éve is ott volt...Az,hogy ugyanez volt-e vagy esetleg újat állítottak nem tudtam,de a lényeg,hogy ugyanazon a helyen ahol negyven éve is,most is ott volt egy kőkereszt!Erre meg mennyit,de mennyit felmásztam gyerekként...Hirtelen azt kívántam,hogy valami csoda folytán menjünk vissza az időbe,mondjuk 1983-ba... Jó volt akkor,élt a szőlőhegy.Most csönd volt alig lehetett embert is látni.Hova lett a régi filling?Mentünk tovább a keresztől és elértük a Kettes sort.Gyermekkorom utcája... fura volt...mintha egészen megváltozott volna,de valahol ott volt az az utca is amelyet annyira szerettem gyerekként...ahol anyám és apám ment....ahol gondtalan volt az élet...Tudtam nem messze itt kell,hogy legyen a régi házunk...

A Kettes sor,gyermekkorom utcája...

Kettes sor és a régi ház...tudtam nem lesz jó amit látni fogok,de vágytam látni a régi házunkat.Haladtunk az utcán jöttek szembe az emlékek...anyám,apám...szinte éreztem,hogy itt vannak lelkeik velem...Közeledtünk a házhoz.A ház amely egykor életem fontos része volt,amely minden nyáron az otthonunk volt.A ház ahol boldog voltam gyerekként...Közben csupa csupa ismerős szomszédok házai voltak az utca két oldalán.Szomszédok akik már rég kihaltak... Rebesgették sok a roma mostanság errefelé...ide telepítették ki őket Mezőfalváról.De mi nem láttunk egyet sem.Aztán egyszercsak...ott voltunk a régi háznál!

Az ott a régi házunk!

Kétségbeejtő állapotok...

A házikó természetesen megérdemel majd a nagyon közeli jövőben egy külön bejegyzést a blogomban.Most elég az,hogy itt voltam a házikó és a környék meg szörnyű képet mutatott...mégis átjárta a szívemet a melegség...Akármilyen állapotban is volt jó volt újra látni 33 évet követően... és mintha a házikó is felpillantott volna szomorú sorsából és meglepődött volna...mintha köszönt volna,szia kisgazdám.... már nagyon vártalak...!Rendkivül elhanyagolt állapotban volt minden...hátra mentem sok jót nem láttam... visszafelé menet oda mentem közvetlen a ház mellé és....egyszerűen csak...megsimogattam.Ekkor eredtek el az első könnyeim... Na,de most hagyjuk a témát,egyik következő bejegyzésemben részletesen fogok foglalkozni vele.Most indultunk tovább a meghitt percek után,búcsút vettem a háztól szólva neki,hogy örökre itt van a szívemben...és,hogy remélem ez nem a végső búcsúnk még...

Ott ahol a seb van,ott simogattam meg a házikót...

Amikor hazatérsz három évtized után,de már nincs itt senki aki valaha is számított...

Az utca valahogy rövidebbnek tűnt mint gyerekként...

Csupán néhány perc volt...mégis jó volt újra hazatérni...de nagyon hiányoztak azok az emberek akik egykor itt tették színessé az életet...most nem voltak sehol...odaát vannak és én úgy tudom,hogy soha senkit nem veszítünk el,így hiszem azt,hogy odaát találkozunk majd!Hatalmas érzelmi hullám után folytatodott a túra a Kettes soron.Valahogy sokkal rövidebbnek tűnt az utca mint gyerekkoromban...és valahogy sokkal másabbnak.Vajon volt-e itt egyetlen ember is a régi időkből?Aligha...amúgy is alig láttunk embert.Végül elértük az utca végét ahol balra fordulva ráléptünk ama bizonyos zöld jelzésű turistaútra amelyen azért mentünk párszor az elmúlt években.Most csak egy rövid szakaszon érintettük,de a kis szőlőhegyi kápolnáig eljutottunk.Itt tartottunk egy kis pihenőt.

A kis szőlőhegyi kápolna,sokadszorra a blogomban!

Most nem takarták rácsok a látványt!

Véletlen fedeztük fel,hogy a kis kápolna ajtaja nyitva van.Most először tudtuk bemenni,na nem mintha befértünk volna,de jó volt végre rács nélkül látni.Egy banán ment le,aztán folytattuk a túrát.Itt letértünk a turistaútról a kápolna mellett futó útra amely a turistaútra merőleges volt.Négy kutya jelent meg,de szerencsére nem foglalkoztak velünk,futottak tovább a kertekben.Mi pedig végigmentünk ezen a még szőlőhegyhez tartozó úton.Kiérve emlékeztem,hogy a végén van egy járható út,hiszen erre is bicajoztam 40 éve...Most azonban járhatatlan volt a terep.Mivel 200 méterre volt a betonút javasoltam Zolikának,hogy ne forduljunk már vissza,valahogy vágjuk át magunkat a dzsungelen.Így is lett végül is sikerült kijutni az egykori hadiútra amely épp a laktanyához vezetett és amelyen szintén kismilliószor jártam már és amelyen szintén nagyon régen voltam,de...

Járhatatlan...

...majd járható út,Zolika örül is neki!

...nem olyan régen mint a régi házunknál.Ugyanis Gergővel tekertük erre egyszer egy bringatúrán és éppen visszafelé menet érintettük volna a régi házat.Gergőnek is megszerettem volna mutatni...de a sors elvette tőlünk ezt a lehetőséget,mert Gergő bicaja akkor itt mondott csütörtököt.Aztán tolhattuk vissza Nagyvenyimre ahová elénk jöttek segíteni hazavinni...Így akkor a laktanyáról és a régi házról is lemaradtunk.Gergő így nem láthatta soha egyiket sem...és az idő tájt volt éppen a laktanyában az a bizonyos géptemető ahová régi már nem használt hadi eszközöket hoztak...Szóval ez olyan valamikor 2009-11 között lehetett,de nem emlékszem pontosan mikor.Mivel a laktanyáig azért nem jutottunk el,ott ugyanaz a szitu volt mint a kertünknél,hogy 33 éve nem jártam itt.Az út egy szakaszán pedig akkor 10-15 éve voltam utoljára.Na.

Szinte ez minden ami látszik a laktanyából - a bejárat

Közben elég nagy lett a forgalom.Azt hittem már senki sem használja ezt az utat,de tévedtem.Mezőgazdasági gépek jöttek-mentek.A mezők szépek voltak az út mentén.A laktanyához érve azt láttuk,hogy nem látunk a bejáraton kivül szinte semmit...ohh a fene vinné el,pedig de szerettem volna látni!Itt voltam katona és egy kellemes korszaka volt az életemnek.Gyönyörű barátnőm volt (igen a királynő) és valahogy jobb volt az élet mint manapság.Sok jó haver volt a laktanyában.Direkt ezért szerveztem erre ezt a túrát,de nem számoltam vele,hogy szinte az egész laktanyát magáévá tette a természet...Mindent benőtt a növényzet és semmit nem lehetett látni sehonnan sem...Egy út (ami akkor régen nem létezett még) vezetett a laktanya kerítése mellett a mezőkre.Ezt kinéztem korábban a netről,hogy majd jókat fotózok innen a laktanyáról,de minden bevolt nőve növényekkel és semmit,de semmit nem lehetett látni...Hát ettől nem voltam túl boldog...Ha akkor rég eljutok idáig Gergővel egész biztos több szerencsénk lehetett volna...

Az útról semmit sem látni,jobbra benőtt mindent a növényzet

Ez minden amit látni..

Csupán az egyik egykori földalatti bunker tetejét lévő őrbódét véltük látni,semmi mász az út pedig egyre inkább jött el a laktanyától.Zolika mondta talán télen több szerencsénk lenne.Így elképzelhető,hogy az egyik télen eljövünk majd erre.Az úton mentünk tovább amely betért a csodás mezőkre,volt leágazás egy szép zöld rétre,mondtam menjünk arra,hátha itt áttudunk majd vágni a visszafelé menő útra.Nem tudtunk,így ezen kellett végigmenni addig amíg az a másik út is vezetett.Paradicsomföldek között és öntöző berendezések árnyékában.Végül elértük azt a betonutat,amelyet az Egyenesen át túrákon szoktunk keresztezni a Mélykútpusztai nöi börtön előtt.Itt vettünk nyugati irányt,eddig északnak jöttünk.Majd egy gazdaság előtt fordult vissza az út délnek és vált újra földúttá.A vízkészletünk közben kínosan kezdett fogyni és melegedni...

Az út gondolt egyet és délnek fordult!

Szerencsétlen állatok a szívem szakad meg értük!

Elhaladtunk közben a szarvasmarhák mellett akik kiváncsi tekintetekkel vizsgáltak minket.,majd eztkövetően az utunk egyenesre váltott és Mezőfalváig szinte tök egyenesen ment.Igen ám,de addig legalább öt,de lehet hat kilométer volt még!Eleinte kellemes fák árnyékában haladtunk a szél is lengedezett,szinte kellemes volt.Közben itt is jött egy-egy mezőgazdasági gép és motoros leányzó kismotorral kevert ott,de nem hivott be minket a málnásba...Aztán egy pont után már nem voltak fák és a nap kezdett erősen sütni..a szél is elállt.A vízünk az utolsókat rúgta.Balról mák földek,majd napraforgósok határoltak,jobbról meg búza vagy kukorica.Feltűnt a látóhatáron Mezőfalva is.Közeledett,de egyértelmú volt,hogy a vízünk nem bírja ki addig...így újra egy szomjas túra kerekedett a buliból..

Egyenesen át Mezőfalváig!

Meleg ide,elfogyó víz oda,végül is egész jó tempót diktáltunk és viszonylag gyorsan elértük Mezőfalvát!Szerencsére nem kellett sokat menni az első csapig! Itt aztán folyt az itatás...vagy kék-két liter vízet azonnal lenyomtunk!Ezután nem maradt más mint besétáltunk a központba ami már innen nem volt messze.Ott megkerestük az előzőleg kinézett Zöldfa éttermet.Itt végződött a túra!Mezőfalva amúgy talán az álltalam leglátogatotabb falvak egyike...ez annak fényében érdekes,hogy a közeli Szőlőhegy szívében meg 33 éve nem voltam...Zolika közben lefotózta az éttermet,odabenn a pultos csajszi meg kérdőre fogta,hogy miért...ajajj gondoltam jó fogadtatás.De megnyugtattuk,hogy nem rossz szándékból,hanem éppen ellenkezőleg.Szerepelni fog a blogban meg a filmben is.Ingyenreklám.Innetől kezdve aztán kedves fokozatra kapcsolt a csaj.Mi pedig rögtön két sörrel csillapítottuk a dolgokat!

Életmentő csap,hurrá!

Mezőfalva központja

Hideg sör júliusban,hát kell ennél szebb látvány?

Aztán meglepödtünk.Ugyanis talán ez volt az egyik legolcsóbb étterem amibe valaha is jártunk!És ettől még színvonalas is volt! A sör egy icipicit ugyan vízezett volt,de a szomjúság legyőzte az érzést benyakaltuk egy az egybe!A bagulyás és a palacsinta amit aztán fogyasztottunk viszont fenségesnek bizonyult!Jó másfél órát ültünk a teraszon.A végén még újra lenyomtunk két sört.A kaja végén még elsétáltunk a közeli parkba,majd a buszmegállóhoz.Jött is a busz rendesen,így fél ötre már itthon is voltunk!Hát egy kicsit érzelmesre sikerült a túra,de megnyugodhatott a lelkem is,elmentem megnézni a régi házikót.Már nagyon régóta szerettem volna ezt megejteni...

Egészségetekre!

Isteni volt a leves!

Ez volt az év 14.túrája (Zolinak a 12.-ik,de tavaly ő ment többet).Most mentünk 15 kilométert,így összesen tartok 190,1 kilométernél,ami annyit jelent,hogy átlagban 13,57 kilométer túránként.Nem a számok mondják meg mennyire jó egy túra amúgy,ez csak statisztika.Valószínű nem ez lesz az év túrája,de ennek ellenére jól éreztük magunkat,ez most nem volt egy nehéz túra,volt benne sok érzelmi hullámvasút és költségileg nem vágott tacsra minket még úgy sem,hogy éppen a mai naptól emelkedtek meg a tömegközlekedési árak is,hála a sok szarházi politikus csűrhének...Szóval jó kis buli volt!

Dagonyás karácsonyi túra

 Furán alakul a december,nagyon nehezen indultak csak be a túrák és folyton variálni is kellett,hogy melyik mikor legyen.Túrákat töröltünk,tettünk át más időpontokra vagy újat terveztünk.A karácsonyi túra eredetileg télapó túra lett volna december elején.Emlékezeteim szerint a hónap első hétvégéjén álltalában jó idő szokott lenni.Most nem volt az és a következőn sem.Már nem tudtuk hova tenni a túrát,mert a harmadik hétvégén meg már nagy túránk volt.Végül is karácsony előttre betudtuk bigyeszteni,így a télapó túrából karácsonyi túra lett,de szó szerint,hiszen Nagykarácsonyba tartottunk.Eleve kis költségvetésű túrát terveztünk,mert sajnos manapság már erre is figyelni kell és nem igazán tudtam,hova merre is menjünk.Végül hosszas agyalás után maradt a nagykarácsonyi túra amely bebizonyosodott,hogy nem volt egy telitalálat...

Nagyvenyimről kezdtünk

Ezt a túrát már megcsináltuk egyszer Gergővel 2017 augusztusában,van is róla beszámoló a blogban.Most is ugyanazon az útvonalon szándékoztam menni mint akkor.A dolognak ez a része sikerült is,de míg pár éve nyáron tökéletesek voltak az útak,addig most bizony sok helyen sár és dagonya nehezítette a dolgunkat.Terveink szerint a Nagyvenyimről induló zöld jelzésen akartunk menni a Mezőfalvi szőlőhegy,Mezőfalva és Ménesmajor érintésével Nagykarácsonyba.Úgy gondoltam ez kényelmes tempóban is 6-7 óra alatt megtudjuk tenni,hiszen a táv 22 kilométeres volt.Aztán sietni kellett a végén...Na de menjünk sorjában.

Nagyvenyim utcáin

Az arborétumban

Ahogyan mindig most is Zolika tartott velem és ez egy olyan túra volt tehát amelyen minden méteren Gergő nyomában jártunk újfent.Az idő meglehetősen ködös volt pedig kilenc után érkeztünk Nagyvenyimre.Sebaj,én szeretem,mert ennek megvan a különös misztikus hangulata.Ha már Nagyvenyim,akkor nem hagyhattuk ki a Szent Bernát arborétumot,ide mint mindig most is bementünk,annál is inkább mivel útba esett!Valóban fantasztikus hangulatot adott az arborétumnak a köd.Egyszerűen imádom a ködös túrákat!Ugye ebből az arborétumból indulnak ki Gergő emléktúrái minden évben.Boritékolhatom,hogy ez a jövőben is így lesz!Egy kicsit bóklásztunk a ködös arborétumban majd mentünk tovább a zöldön.A venyimi ipartelepen érintettük a Rátgéber tavat (Gergő tavát),de itt most elfelejtettem képeket csinálni,majd csak a filmben látható.Az októberi apadásnak nyoma sem volt,helyre állt a világ rendje.Zolika ezen feszült már két hónapja,most végre megnyugodhatott.Az ipartelep után értünk ki a természetbe a mezőkre amelyből most a köd miatt nem sokat láttunk.

Köd előttem,köd utánam

Rátértünk a mezőfalvi szőlőhegy felé vezető szakaszra.Ez az út nekem ismerös volt,hiszen a szőlőhegyen volt a kertünk és gyerekkoromban számtalan alkalommal elbicikliztem erre.Mégis mintha más lett volna a táj mint 40 éve...de alighanem én öregedtem csak.Kellemes szakasz volt leszámítva a dagonyákat amelyek erre még nem is voltak olyan durvák.A köd nagyon lassan,de kezdett felszakadozni.Az út mellett ahogy öt éve most is volt jócskán szemét,igaz nem annyi mint akkor.Miért kell ide kihordani a szemetet,nem is értem.Végül is jó volt azért ez a szakasz,mindig jó erre a környékre visszatérni,hiszen mint mondtam a fél gyerekkoromat itt töltöttem.Kicsit olyan mintha haza jönnék.

Kellemes szakasz Nagyvenyim és a Szőlőhegy között

Azért akadnak dagonyák

Elértük a mezőfalvi szőlőhegyet ahol meglehetősen nagy területen öt utca van.Ezek egyikén a Kettes soron volt a mi kis kertünk a csodás kis házzal.Agyaltam,hogy elnézzünk-e arra,de csak a szívem fájdult volna meg,így kihagytuk a Kettes sort.Kicsivel arébb aztán ott volt a kicsinyke szőlőhegyi kápolna.Itt kajáltunk Gergővel (és Zolival meg Mónival egy három évvel ezelőti túrán) természetesnek tűnt,hogy most is itt uzsonnázzunk.Így is lett,közben megcsodáltuk a kis kápolnát amely gyerekkoromban még nem volt itt.Egy talapzat volt akkor,rajta egy szent szoborral.Nem tudom melyik évben történhetett a "csere".Most is volt benn egy Mária szobor és tele a falon szentképekkel.Sajnos a kápolna mellé oda voltak hányva a mécsesek...Ejnye hívők,hát ezt így kell?

A Kettes sor

A kápolna

Fokozatosan oszlott fel a köd és már a nap is kikandikált,mi meg haladtunk tovább a szőlőhegyen.A Pálinka sor mellett is elmentünk.Ennek végében volt a nyolcvanas években a mezőfalvi szeméttelep.Emlékszem gyerekként mennyit kijártam guberálni.Ma már eltűnt a szemét a területet pedig benőtte a növényzet.A Pálinka soron meg volt a szeszfőzde ahol apám is főzette a pálinkát.Ez aztán az évek során nem tudom,hogy összedőlt-e vagy lebontották-e,de már nem volt ott.Nem tudom épült-e új a helyére,de majd ha legközelebb erre túrázunk elmegyek már arra megnézni.Most mentünk tovább a Pálinka sor végén mert a mi útunk ahogy a Kettes sorral is,úgy ezzel is merőlegesen haladt el.Kiértünk az egykori hadiútra.Ez beton volt és ahhoz a laktanyához vezetett ahol én katona voltam.Csupa-csupa emlék.Közben lovaskocsit láttunk elhaladni.Évek óta nem láttam ilyesmit,a gyerekkoromat idézte....Nagyon jó volt most erre járni,hiszen tucatnyi emlék szembeköszönt...

A Pálinka sor

Tovább az egykori hadiúton

Pár száz méter után kereszteződéshez értünk.Jobbra vitt a jelzett út Mezőfalvára.Arra tértünk le.Közben előkerült újra a lovaskocsis.Egy bácsika volt a pilóta aki kedvesen odaszólt hozzánk,ha mégegyszer találkozunk fizetünk! Hiába felbecsülhetetlen a vidéki régi öregek emberszeretete!Mondtam is neki ha így lesz természetesen a vendégem egy italra!Tovább menve újabb kellemes dolog történt.Egy autó hagyott le minket,majd megállt és visszatolatott.Tamás volt az a munkatársunk.Itt lakott Mezőfalván.Mondta az út mellett van úgy is a háza elmagyarázta melyik az,ha odaérünk feltétlen menjünk be hozzá,a vendégei vagyunk egy italra!Na ezekrét már megérte ez a túra.Ez az ami a városban nincs meg.Itt mindenkinek volt egy jó szava az emberhez.A csodálatos régi dőket idézte ez a két dolog.

Arra tovább Mezőfalvának

Mezőfalvára érve is megrohantak az emlékek,hiszen ez volt gyerekkorom és katona éveim legjelentősebb faluja.És ez a két kedves dolog nem ment ki a fejemből.Néhány méteren belül és néhány perc alatt több kedvességet kaptam mint a városban 25 év alatt!Odaérve Tamás házához már várt (felajánlotta amúgy,hogy kocsival elhoz idáig minket,de mondtam,hogy túrán vagyunk).Bementünk leültetett minket és sütivel,sörrel és whiskeyvel kínált minket közben jó félórát elbeszélgettünk.Nagyon kellemes volt és nagyon jól esett.Persze vele a munkahelyen is jó viszonyban vagyunk,de ez akkor is egy rendkivül kedves húzás volt tőle.Kijövet Tamás házából láttuk,hogy rendkivül jó lett az idő.A köd tovaszállt és ezerrel sütött a nap.Kicsit be is csiccsentettünk a piától,de tényleg csak minimálisan.Még mindig elvoltam foglalva a vidéki emberek vendégszeretetével.Mentünk tovább Mezőfalva utcáin.

Mezőfalvára érve kisüt a nap is

A mezőfalvi templom

Annak ellenére,hogy Mezőfalvának nincs igazán nevezetessége megcsodáltuk a templomot,mögötte a szobrokat,egy kis kápolnát,találkoztunk egy szalmából készült mikulással,láttuk a legendás Babletykó kocsmát és az emlékműves parkot is.Átverekedve magunkat a falun déli irányba fordultunk,erre vezetett a zöld jelzés.A faluból kiérve egy erdő és a szántóföld határán egyenesen haladt az út.Ez a szakasz jól járható volt,itt nem voltak dagonyák.Csodáltuk a természet decemberi zöldességét.Egy magaslat szolgált látnivalóul a neve a Bolondvár volt,de nem volt itt semmilyen vár sem.A kilátás a mezőkre úgy ahogy jó volt.Emlékeztem ide feljöttünk Gergővel is öt éve.

Egyenesen át

Jó másfél kilométer múlva értük el a Dunaújváros - Rétszilas vasútvonalat.Három felé ment az út.Balra nem messze a mezőfalvi vasútállomás volt.Előre a vasútvonal alatt lehetett volna átmenni,ám nem lehetett mert az útvonalat elkerítették (...),igy maradt a jobbra irány,erre ment a zöld.Erre mentünk Gergővel is anno.Egy ponton azonban letért a jelzés az útról és felvitt a vasúti töltésre ahogyan régen is.Igen ám,de az út és a vasútvonal közötti harminc méteres szakasz áthatolhatalan dzsungel volt.Valahogy átverekedtük magunkat rajta és felmentünk a vasúti töltésre.Ez nem volt veszélytelen,mert erre jártak vonatok,bármikor jöhetett volna egy.Jó ötven métert mentünk a vasúton,míg a másik oldalon letudtunk ereszkedni.

Miért is zárunk le jelzett turistaútakat?

A vasútvonal

A másik oldalon nem volt rózsás a helyzet.Egy szántóföldre értünk le,ahol a fószer beszántotta az utat...ugye ezekről írtam két bejegyzéssel ezelőtt.Megnéztem és kiderült,hogy a jelzésen vagyunk.Ám jó 400 méteren át nem volt út,a szántóföld sarában trappoltunk és persze rendkivül sárosak is lettünk.Utána kezdett úttá válni az út.Haladtunk Ménesmajor felé egy öreg kocsányos tölgy jelentette a látnivalót.Ez el volt kerítve.Ott volt egy tábla,hogy Mezőfalva nagyközség álltal védett fa és,hogy az elkerített részen belül tartozkódni tilos.Nem szándékoztunk bemenni,csodáltuk a szép fát.

Feltűnik az öreg tölgy

Védett fa

Az öreg tölgy után nem sokkal elértük Ménesmajort.A falurész Mezőfalvához tartozott,noha úgy tűnt Nagykarácsonyhoz van közelebb.Egy épkézláb utca volt itt és egy másik,de ott két házon kivül szinte nem volt semmi.Mégis 66 állandó lakossal bírt a falurész.A másik utcában valamit romboltak a gépek.Úgy gondoltuk Zolival,hogy éppen azt az elhagyatott kúriát amit megakartunk nézni.Így persze nem sikerült.Az út itt fordult déli irány után nyugatnak.Mentünk arra és hamarosan kiértünk Ménesmajorból.Ekkor még nem tudtuk,de a túra legnehezebb szakasza következett..Közben az idővel is versenyt futottunk,nagyjából másfél óra időnk volt a haza induló buszig,hogy elérjük valahol Nagykarácsonyban.Nyilvánvaló volt,hogy a falura már nem lesz külön időnk.

Ménesmajor az isten háta mögött

Bár a táj a lemenő nap decemberi fényében rendkivül szép volt,az út kezdett járhatatlanná válni.Egyre inkább sáros és dagonyássá kezdett válni,fokozatosan egyre jobban és jobban.Sok helyen az egész úton állt a víz vagy a sár.Elkerülni nagyon nehéz volt,mert mellette a szántóföld is a legtöbb helyen sáros volt.Keservesen haladtunk előre.Fogyott az idő nem voltam biztos benne,hogy elérjük a buszt.Ment még busz két óra múlva ugyan,de a fenének sem volt kedve várni egy sötét faluban.Valahol ahogy öt éve Gergővel letértünk a zöld jelzésről,akkor és most sem tudom hol.Majd utánajárok egyszer.Ez nem volt igazán probléma ,mert ez a nyomvonal is bevitt Nagykarácsonyba.A járhatatlan út viszont egyre nagyobb probléma volt.

Nem éppen ideális útviszonyok

Közben még Ménesmajor után kereszteztük a Dunaújváros - Paks vasútvonalat,most pedig újra elértük a Dunaújváros - Rétszilas vonalat.Most nem kellett felmenni a töltésre,mert alatta átlehetett menni.Még egy jó 300 méteren szar volt az út aztán befordulva a célegyenesbe az út is kezdett végre fokról fokra jobbá válni.Az utolsó négy kilométer kimerítette kicsit az erőnket ezekkel a dagonyázásokkal.A nap ahogy ment le Nagykarácsony mögött megvilágva az eget rendkivüli szépséget adott a tájnak.

Elérjük Nagykarácsonyt

Végre elértük Nagykarácsonyt!Fél óránk maradt a buszig,de még nem tudtuk hol vagyunk pontosan.Aztán az utca amire beértünk a faluba éppen belevezetett egy buszmegállóba.Célnál voltunk.Sajnos a falura nem jutott idő.A buszmegállóval szemben volt egy bolt és egy kocsma.Itt ihattunk Gergővel öt éve (ő üditőt).Most azonban a kocsma zárva volt a bolt viszont nyitva.Mivel még jó húsz percünk volt a buszig gondoltam bemegyek úgyis kellett kenyeret vennem.Ám benn a hölgy közölte,hogy nincs kenyér,de éppen hozzák pár perc múlva.Gondoltam azt már nem várom meg,nehogy lemaradjak a buszról.A busz jött is rendesen.Útközben vette észre Zolika,hogy otthagyta a fényképezőjét a buszmegállóban.Tiszta ideg lett persze én sem tudtam lenyugtatni.Aztán hála a közösségi médiának meglett a fényképező és leadták az előbb emlitett boltban és Zolikát is megtalálták.Így holnap kimegyünk érte,de persze ez már nem túra lesz.

Zolika itt még mosolyog aztán a padon felejti a fényképezőjét

Ez volt tehát a karácsonyi túránk amit előzőleg sokkal egyszerűbbnek gondoltam és ami a végére eléggé nehézzé vált.Ennek ellenére eseménydúsra sikeredett és talán a karácsonynak is köszönhetően akadtunk most pár kedves emberre.A lovaskocsis,a Tamás haverunk,az aki leadta Zolika gépét és keresést inditott,hogy megtalálja gazdáját neki,szóval ez most csupa-csupa jó dolog volt.Ha másért nem már ezért is megérte ez a túra.Végül is jó volt ez is.Nem a szokványos túra volt maradjunk annyiban.

Az évad 24.-ik túrája volt ez.Most mentünk 22 kilométert,ami összesen a 24 túrán már 379,3km-t jelent,ez pedig azt jelenti,hogy javítottunk az átlagunkon és 15,804 km-es átlagot trappolunk a túrákon idén!

Túra az adonyi szőlőhegyen

Az év eddigi legszebb napján (már az időjárásra gondolván) túránk a Fejér megyei Adonyba vezetett,de Adonyba nem szándékoztunk bemenni.Tervünk szerint az adonyi vasútállomásról,nem keletre a városba,hanem nyugatra a Lívia-tavak felé vesszük majd az irányt,ezután pedig az Adonyi-szőlőhegyet járjuk végig,érintve az Orbán-kápolnát a Czigler-tavat és a Dajapusztai-árkot.A területen amúgy kiváló jelzésekkel ellátott utak vezetnek végig.Noha ezekről a túra során itt-ott lekellett térnünk,de a jelzések felfestése sokkal jobb erre mint némelyik magyarországi hegységben vagy dombságban!

Na ezek után az immár szokásos csapattal,sajnos Gergő nélkül (aki remélem azért velünk volt ahogy ígérte) délelött 3/4 kilencre értünk ki az adonyi állomásra.

Megérkezés Adonyba

Elöször a visszahangos M6-os autópálya alatti alagúton mentünk át.Haladtunk a Lívia-tavak felé.Az első látnivaló egy vadászles volt ahonnan némileg jó kilátás nyílt a környékre.Ezt megcsodálva kicsit odébb egy tömeges halpusztulást véltünk látni.Nem volt kellemes!Innen vezetett az utunk a Lívia-tavakhoz,ahol elsőre úgy tűnt minden rendben.Az első tavon elképesztően gazdag élővilág volt.Eszembe jutott persze,hogy Gergővel jártam itt utoljára,akivel végig is jártuk a tavakat három évvel ezelőtt.Ám örömünk nem tartott sokáig.Egy jóképességű alighanem cigány forma férfi gurult mellénk autóval.Közölte ez itt magánterület,lehetőleg távozzunk...

Tömeges halpusztulás.Vajon mi történt?

Az első tó

Hiába győzködtem ezt a mókustojást,hogy a piros jelzés a területről indul,azt sem tudta milyen rendezvényen van a baromja...Mivel egy kétajtós szekrényhez hasonlított,úgy döntöttünk jobb lesz szótfogadni.Igy már az első tónál visszafordultunk.Szerencsére a tavak szomszédságában is akadtak utak amik elvittek a szőlőhegyig.Ott is láttuk rátérve a piros jelzésre,hogy az bizony a tavak felöl jön...Mit lehet erre mondani...?Ki-ki döntse el saját maga.Minket azért nem befolyásolt ez a barom abban,hogy jól érezzük magunkat.Külömben is csak a harmadik tó elejéig mentünk volna,ott fordult le a piros jelzés.De ez a barom elkeritette a jelzett turistautat!Gratulálok,nagy az isten állatkertje...

Haladtunk tovább a hegyecske aljában egy betonútig.Itt kezdtük meg a kapaszkodást felfelé.Emlékeztem rá Gergővel való túrázásaimból,hogy itt lesz a Kápolna sor,ahol magára az Orbán-kápolnára is rátalálunk majd.

Így fogadtak a Kápolna soron

A Kápolna soron voltak a présház imitációk is.Egy falba épitett présház homlokzatok amik igen látványosak.Mig ezekbe gyönyörködtünk ki húzott el mellettünk autóval?Na ki?A mókustojás a tavakról...azthittem már erre sem lehet jönni,de szerencsére meg sem állt.Mi meg tovább csodáltuk az imitációkat.Nekem itt is Gergő jutott persze eszembe...ki más?Vele voltam itt.Az imitációk után a fal melletti lépcsőn mentünk fel a kis kápolnához,amely 1811-ben épült,mai formáját pedig 2002-ben nyerte el.Zoli és Móni még nem voltak itt,tetszett neki a hely szépsége és nyugalma.Megcsodáltuk,körbejártuk a kápolnát.

A présház imitációk

Orbán kápolna

A kápolna mellett egy kis park volt,tele rengeteg paddal.Úgy döntöttünk itt megpihenünk és elfogyasztjuk a kajánkat is.Jó volt a kellemes környezetben megpihenni.Volt itt még egy kép Orbán pápáról is,a borászok védőszentjéről,akiről a kápolna is kapta a nevét.Arébb meg volt egy pottyantós wc.Hát ezt nem hagyhattuk ki...jó pár vicces képet csináltunk a budinál.Pihentünk itt egy órát mielött újra nekivágtunk volna a túrának.A három évvel ezelötti túránkról Gergővel amúgy itt olvashatsz .Akkor pont szemből jöttünk.

Az obeliszk és a kápolna

Felírat a kápolna falán

A slózi felavatása

Visszaérve a Kápolna sorra egy renkivül tiszta és nyugodt utca köszöntött ránk,ahol az emberek kedvesen köszöntek is!Gyönyörübbnél,gyönyörübb pincék sora kisérte lépteinket.Az út felért a szőlőhegy legmagasabb pontjára és egy fensikon ment tovább.Visszaért a hegy szélére ahonnan szép kilátás nyílt kelet felé.Sajnos nem volt teljesen tiszta idő így nagyon messze nem lehetett ellátni.Ám így is meglehetett csodálni.Aztán egy ponton az út újra lefelé irányt vett.

Kibontakozik a kilátás

Lefelé is szép volt az út a hétvégi telkek között,itt-ott még kanyonos is.Aztán visszaértünk bele a piros jelzésű útba.Ezen mentünk tovább a szőlőhegy aljában.Újabb szépségek következtek.Balra egy csupazöld porta,patakkal ligetes résszel,jobbra pedig a Czigler-tó.Ami szembetünő volt itt is köszöntek az emberek,sőt volt egy-egy jó szavuk is hozzánk.Nohát a rend marcona őre aki innen pár kilométerre kitessékelt minket a Lívia-tavaktól valószinüleg nem innen származhatott...A Czigler-tónál (ami pontosabban két tó) egy padon újra pihentünk.Ami még nagyszerübb volt,mellettünk egy münködő büfé kínálta magát.Bementünk üditőért és jégkrémért.Itt is rendkivül kedvesek voltak...!

A zöld porta

Czigler-tó

A pihenő után újra letértünk a jelzésről.Következett a Dajapusztai-árok.Ezt az egész területet Dajapusztának és Szentmihálypusztának hívták régen.A Dajapusztai-árok számomra is új volt.Haladva benne egy rendkivüli szépségű helyen találtuk magunkat.Csodálkoztam,hogy annak idején miért nem fedeztük ezt fel Gergővel,főleg úgy,hogy szinte az orrunk előtt volt.Az árok első felében lényegében egy völgy volt,körös-körül zöld rétekkel,kisebb erdőkkel.Miért is nem kapott jelzést ez az út?Mondjuk egy piros körtúra jelzést,hiszen a piros útról indult és oda is tért vissza.Aztán az árok második fele némi emelkedővel járt,kanyonos úton,meg jó rálátással Kulcsra.

Dajapusztai-árok

Visszaérve a pirosra,átmentünk az M6-os felett.Odaát pedig a Szentmihálypusztai emlékműnél fejeztük be a túrát ami idáig kb.12km volt.Ám nem volt vége.Elkellett jutni egy busz vagy vonatmegállóig.Én felkináltam a többieknek,hogy menjünk be a közeli Szentmihály erdőbe és úgy Kulcsra,de ebbe nem mentek bele,Igy elindultunk a kulcsi vasúti megállóhoz az M6-os melletti szervízúton.Ez kb.2km-re volt.Sajnos útközben Mónit megharapta egy kutya,amit csak nagy sokára fogott meg a gazdája.Szerencsére nagyobb baj nem lett a dologból,a megállót pedig elértük.A vonat késett vagy félórát,ám cserébe nem fizettünk a jegyért.A túra igy ért véget.Apróbb kellemetlenségeket leszámitva jó buli volt!