2016. december 21., szerda

Túra a Szent Orbán kápolnához

Ez idén már a sokadik Adony környékére vezető túránk volt.Mint néhány elöző bejegyzésemben már írtam,ebben az évben helyi túráinkat illetően főleg Adony és környékére fókuszáltunk,erre néztünk meg mindent amit érdemes (lásd még: Adonyi-sziget felfedezése,Túra a Lívia-tavakhoz,Túra Adonyba c. bejegyzéseim).Fő célunk persze az volt,hogy majd komppal átmegyünk a Csepel-szigetre és ott folytatjuk a felfedezni valókat.Így Adony környékének felfedezését szolgáló túráink utolsó felvonása volt a kápolna felkeresése.Ezután már majd a Csepel.sziget felé vesszük az irányt.Na de még itt voltunk ezen a túrán amit hasonlóan a Túra Adonyba túránkhoz a kulcsi szélmalom alól inditottunk.A terv az volt,hogy a piros jelzésen haladunk majd,bemegyünk a már ismert Szent-Mihály erdőbe,ahol a 6-os útnál majd véget ér a jelzés.Innen majd átmegyünk az Adonyi szőlőhegyre és ott folytatjuk az utat.Nem tudtuk merre,mert a térképünk csak a 6-os útig mutatta a tájat,de bíztunk helyismeretünkben és tájékozódó képességeinkben annak ellenére,hogy ezen a szőlőhegyen még soha nem jártunk...

Szent Mihály puszta,háttérben az adonyi szőlőhegy
Magát a kápolnát véletlen fedeztem fel az interneten amikor persze teljesen mást kerestem...de az ilyesmikből születnek a legjobb ötletek.Aztán a legjobb ötlet egy ponton úgy tűnt mégsem olyan jó ötlet volt...Elindultunk Kulcsról sima út volt a Szent Mihály erdőig.Mivel pár héttel ezelőtt voltunk itt úgy gondoltunk az akkor kedves szép erdő most sem fog csalódást okozni.Persze nem számoltunk azzal,hogy közben június lett.Az erdő útjait olyan fokon benőtte a növényzet,hogy szinte járhatatlan volt,na de mi fasza gyerekek vagyunk ilyesmi nem állhatja utunkat!A járhatalan utak mellett az erdőt ellepő szúnyog és légy invázióval is meg kellett küzdenünk.Igy néhány erdei méter után már nem is tünt olyan jó ötletnek az egész túra...Persze nem adtuk fel,elszerencsétlenkedtünk valahogy az erdő végéig...a másfél kilométeres út normál körülmények között tán félóra járás,most ez majd két órát tartott...Na,de kiértünk végre.Átmentünk a 6-os úton,itt már véget ért a piros jelzés.Egy valaha volt panzió parkolójából mentünk tovább.Tábla jelezte a Czigler-tavat,arról meg tudtuk,hogy ott van a szőlőhegy aljában.Mentünk hát tovább és ettől kezdve kifogástalan volt az út!

Czigler-tó
Átmentünk az M6-os felett is,majd az egykori Szent Mihály pusztán,ahol egy emlékművet találtunk,amely pont arról tájékoztatta az erre tévedő vándort,hogy itt valaha Szent Mihály puszta nevezetű település állt.Ma már csak egy búzaföld volt itt látható.Hamarosan elértük a Czigler-tavat ami ha jól emlékszem nem is egy hanem két tó volt,nem különösebben nagyok,de elkeritve...Ugyanis ez itt egy münködő horgászparadicsom volt.Volt is horgász bőven!Az út pedig a tavak mellett haladt,de a hegy aljában.A hegy itt persze túlzás,hiszen jó értelemben sem lehetett 70 méternél magasabb.A kápolnáról úgy tudtuk valahol a szőlőhegyen van,de nem legfelül és nem is legalul,kb.valahol a felénél és a Czigler-tavaktól még kicsit odébb.Az út viszont lent vezetett,de mi felakartunk menni,egyrészt ha csak 70méterről is,de a kilátást megcsodálni.Szerencsére találtunk felfelé vezető utakat,az egyiken fel is mentünk.Persze minden út jelzés nélküli volt!

Szőlőhegyi kilátás
Találtunk kilátópontokat és a kilátás egész klassz volt.A Budai-hegyekre pl.tökéletes volt a rálátás.Talán egy kilátót is kiérdemelhetne ez a hely.Az Adonyi-szőlőhegy amúgy egy a kulcsi Szent-Mihály erdő vonalától Adony északi vonaláig,Adonytól nyugatra huzodó dombocska.Legnagyobb magassága mint írtam tán 70méter lehet a hossza viszont 4-5 km.Főleg szőlföldek vannak erre,de köztük jól járható utak mindenfelé (főleg földutak).Fent mentünk tehát a "hegyen" úgy döntöttünk az egyik utcán majd lemegyünk.Nem tudom tán a hetedik érzékünknek,vagy tán valami égi segitségnek köszönhetően a megfelelő utcácskát választottuk.Ugyanis ekkor még ezt nem tudtunk,de ebben az utcában volt a kápolna!Elindultunk a kis utcán lefelé,balról-jobbról fantasztikus présházak szolgálták a látnivalót.Szebbnél szebb pincék és telkek mindenfelé.Aztán megláttuk az utcanév táblát: "Kápolna sor ",ekkor már tudtuk jó helyen vagyunk.

Présház imitációk az adonyi szőlőhegyen
A házak a pincék egyre szebbek voltak ahogy haladtunk az utcában lefelé,mígnem nyaralókká szelidültek,aztán megláttuk a kápolnát,egy kisebb dombocskán volt fenn,egy lépcsősor vezetett fel.Mielőtt felmentünk volna,az utcácskában még volt látnivaló...a dombocska aljában amelyen a kápolna is állt,egy falban présház imitációk voltak!Hogy mik is ezek,nehéz megmagyarázni,de e bejegyzés feletti és alatti kép talán megfelelően mutatja a dolgot.Egy kőműves mester ebbe a falba készített ilyen présház homlokzatokat ami úgy néz ki mintha itt is sorban állnának a présházak,persze ezek csak diszek a házakon az ajtók nem nyilnak sehova,na de ettől függetlenül nagyon jópofa és nagyon szép volt.Igazi mestermunka igazi látnivaló!Most már újra jó ötletnek tünk ez a túra...

Fantasztikus présház imitációk
Miután kigyönyörködtük magunkat felmentünk a kápolnához,elvégre ezért jöttünk.Az 1811 körül épült kápolna nem volt nagy,hála a nem régiben történt felújításnak kiváló állapotban is volt.Sajna levolt zárva bemenni nem tudtunk,de a kápolna előtt valami kegyhely féle park volt egy Orbán pápa szoborral és padokkal.Nagyon kellemes szép hely volt!A videómat majd érdemes megnézni abban látszik!Érdekes,szép a hely története:
"Adony a megye keleti peremén közvetlen a Duna mellett elhelyezkedő település,más csak földrajzi helyzeténél fogfa is mindig jelentős színtere volt a külömböző népek és kultúrák békés vagy éppen harcos találkozásának,együttélésének.Adony a bronzkortól lakott település,majd a római korban Vetus Salina néven a limes katonai erőssége.A település 1281-ben keletkezett és első neve Odon volt.A török kiűzése után az őslakosság meginduló visszaszivárgásával jelentős számú német és szlovák népesség jelent meg.A németek hozták magukkal a máig élő Orbán kultuszt,a szőlő és a bor védőszentjének ünnepét,a gazdálkodás és mindennapi lét kultúrájának számos elemét és zenében,táncban mind a mai napig élő kulturális hagyományt teremtettek.Az adonyiak Szt.Orbán tiszteletére 1811 és 13 között az akkori Kereszt hegyen a székesfehérvári Milasin püspök kívánságára kápolnát építettek."

A kápolna
Minden évebn Orbán napkor kezdödik itt a nagy ihaj-csuhaj.Van felvonulás,körmenet,litánia,borverseny ahol a legjobb bort díjazzák,zenekarok húzzák a nótákat.Meglehet ilyenkor látogatni a környék pincéit,meglehet kóstolni a borokat szóval van minden.Érdemes minden év május 25.körül idelátogatni,arra érdemes figyelni,hogy az eseményt nem feltétlenül pont Orbán napkor tartják,ha hétköznapra esik,akkor a hozzá legközelebbi hétvégén.Azthiszem igen élvezetes egy ide való kirándulás nem csak Orbán napkor.
Mi pedig folytattuk ez utat miután kiélveztük ezt a kis csodát is.Újra leértünk az alsó útra,ezen mentünk tovább.A Lívia-tavak következtek,de elég messze voltak,legalábbis messzinek tünt.A második tónál értük el őket mivel pár hete voltunk itt,most nem szándékoztuk őket körbejárni.Kimentünk innen az adonyi vasútállomáshoz,útközben még pár boci legelészett a mezőn.A vasútállomásnál fejeztük be a túrát.

A második Lívia-tó
A túra azt a bizonyos másfél kilométernyi erdei szakaszt leszámítva igen kellemes és látványos volt.Nagyjából 14km-et mehettünk térkép nélkül és annak ellenére,hogy soha nem jártunk erre nem tévedtünk el és mindig elsőre ráleltünk a megfelelő utakra.Ajánlom mindenkinek legalábbis a Kápolnát és a Kápolna sort mindenképp.A túrát csak a bátrabbaknak,az erdőt meg csak október-április közötti időszakban.Nyáron járhatatlan.A lényeg a lényeg,hogy most is jól éreztük magunkat!Ezzel vált teljessé az Adony és környékére irányuló túráink sora.Legközelebb már csak akkor jöttünk Adonyba amikor átmentünk a révvel a Csepel-szigetre,de ezekről majd később...

Skacok a mezőn
A videóba is érdemes belenézni,hiszen részletesebben elmeséli e túránk storyját.



A túránk útvonala

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése