Két hete nem volt túra és erre a hétvégére sem terveztünk semmit.Aztán Zolika előállt vele,hogy ő mégis menne valahová.Ne mindig a munka,otthon meg a kertben.. és hát nekem sem volt nagyon kedvem egész hétvégén idehaza szenvedni.Így mondtam most csak egy környékbeli túra és nem más.Ebben benne volt Zoli is,így némi agyalgatás után úgy döntöttem visszamegyünk Tassra ahol márciusban jártunk,igaz az útvonal most csak egy kis részben lesz ugyanaz mint akkor.Nem Lórévre megyünk ezúttal,hanem Dunavecsére.Térképes felbecsülés alapján 15-16 km-nek tűnt a távolsága.Ez bőven belefér még a Duna völgyében a nyári nagy melegben is.Aztán a meleggel kissé meggyűrt a bajunk,de erről majd később.Vasárnap reggel vágtunk neki busszal a nem túl távoli Tassnak.Nem vagyok oda a vasárnapi túrákért ha másnap meg melózni kell menni,de ezt az egészet szombaton döntöttük el,aznap menni már nem lehetett.A busz vezetője egy rendkivül jó fej ember volt.Kissé másfelé ment a busz mint márciusban,de ő nagyon segítő kész volt,miközben el is beszélgettem vele és csak odavitt az eredetileg tervezett megállóba.Fél nyolckor Tasson voltunk.Sokat most nem vesztegettünk a településre a közeli szobrokat néztük meg csupán és indultunk is.
Tass nyári vasárnap reggel
A Tassi zsilipig ugyanaz volt a túra mint márciusban.Kiértünk a településről és rögtön a Kiskunsági főcsatorna mellett vezetett az út.A növényzet március óta megnőtt,tiszta dzsungel lett minden,így nem voltak olyan jó rálátásaink a csatornára mint tavasz elején.Persze a zöld természet így is szép volt és voltak olyanok akik a dzsungel közepén vertek itt sátrat.Kezdett melegedni az idő,hiába csak július van,de így az út a zsilipig valahogy most hosszabbnak tűnt mint az előző alkalomkor.Azért egy-egy részen mégis odafértünk a vízhez.Az út amin mentünk különben jelzetlen volt,de Dunavecsére vezetett egy jelzés.Előzetes felmérés alapján úgy láttam az maga a töltés és egy darab fa nincs rajta...Ebben a melegben öngyilkosságnak tűnt arra menni.Így választottam egy másik utat ami jelzetlen.Az más kérdés,hogy nem minden alakult kereken...de még nem értünk oda.Még a csatornánál voltunk.
A Kiskunsági főcsatorna
Hamarosan elértük a Tass üdülőövezet részt.Ide már csak pár méterre volt a zsilip.Búcsút vettünk a Kiskunsági főcsatornától és érkeztünk a zsiliphez.A napszemüvegem időközben valahol elhagytam.Érdekes tavaly is júliusban hagytam el.Mindegy ez van...Elértünk a zsiliphez ahol már harmadszor jártam.Természetesen sosem feledem az első alkalmat amikor Gergővel túráztunk el ide Lórévről.Itt megkajáltunk és megittunk egy kávét.Majd természetesen felmentünk a zsilip fölé a kis hídra.Valahogy szeretem ezt a helyet,van valami varázsa.Sajnos a zsilipre most sem sikerült münködés közben rátalálnunk.Persze így is klassz volt.Majd szentelek neki egy külön bejegyzést most már.Nem emlékszem,hogy kiveséztük volna már.A zsilip után átmentünk a szigetre megnézni az új zsilipet amit márciusban még csináltak.Nagyjából jó kétszáz méterre van az eredeti zsiliptől és szerintem nem is zsilip hanem valami vízi erőmű.A térkép Tassi zsilip II.-ként írja,de ez nem zsilip az biztos.Láttam közbe a területet ahol márciusban még dolgoztak szépen rendbe tették.Újra szabad volt az út a Csepel-sziget déli végére.
A Tassi zsilip ezúttal a szigetről nézve
Most oda nem szándékoztunk visszamenni.Visszatértünk a szigetről az eredeti útvonalunkra a Duna mellé.Itt változott meg a túra a márciusihoz képest.Egyenlőre a Ráckevei Duna majd a nagy Duna mellett haladtunk.Látni véltük ebből a szemszögből is a Csepel-sziget déli csúcsát és azt ahogy a Ráckevei Duna a főággal találkozik.Nagyon szép hely volt.Meg is álltunk itt,a szépség mellett a fák hűs árnyékában igazán kellemes helynek tűnt ez itt.Tovább menve egykori nyaralók,üdülök,horgásztanyák leromlott állapotai köszöntek szembe.Vajon miért nem lehet ilyen értékekre vigyázni?Lassan aztán magunk mögött tudtuk a Tassi üdülős rész és végérvényesen délnek fordultunk.
Csónakkikötő.Szemben a Csepel.sziget déli vége az életfával
Egy darabig fák hűs árnyékának ölelésében haladt a jelzetlen út,majd egy sorompóhoz értünk.Egy vízmű került elénk.Nem volt kinn belépni tilos tábla hát átbújtunk a sorompó alatt és mentünk tovább.Betonút volt egyenlőre.A vízmű vagy egy kilométer hosszan terült el.Végig volt benn középen piramis jellegű építményekkel.Lövésem sem volt róla mik ezek.Talán kutak,földalatti tározók...a jó ég tudja.Mentünk senki és semmi nem mondta,hogy nem mehetünk.Ám az út véget ért és amerre az alkalmazásunk az utat jelezte nem ment semmi.Pont ellenkező irányban ment ki egy út a vízmű területéről.Nem volt más lehetőség elmentünk arra.Kisebb dzsungelben találtuk magunkat,de az út még járható volt.
A vízmű
Centiméterek választottak el a Duna főágától,de a dzsungel megakadályozott abban,hogy lemenjünk a vízhez.Az út meg ketté ágazott.Mivel az alkalmazásunk azt mutatta,hogy a mi utunk eljön kissé a víztől így balra mentünk.Utólag már azt gondolom,lehet jobbra kellett volna.No de sebaj.Az út valóban távolodott a Dunától.Egyik oldalt erdő a másikon meg egy nagy tábla napraforgós között haladtunk.Arébb láttam valami mozog valami állat nem tudtuk kivenni mi az.Zoli rókának vélte.Elővettem a messzelátót és megállapítottam,hogy egy őz van előttünk nagyjából 80 méterre.Természetesen nem várta meg jöttünket,eliszkolt be a napraforgó tábla közepébe.
A napraforgósnál
Kezdtem azt érezni rossz felé jöttünk.Mindegy mentünk meglátjuk mi lesz alapon.Végül is kikötöttünk a töltésen ami nem volt más mint a jelzett turistaút.Ugye eredetileg ezen akartam megtenni a túrát.Aztán már nem ezen,de mégis ide vezetett valami.Természetesen ahogy vártam nem volt rajta egy darab fa sem,így árnyékunk itt nem volt.Ezért nem akartam már erre jönni.Na de ha már itt voltunk akkor elindultunk rajta.Először tűnt fel a közeli Duna túlpartján a Pentelei fensíkon virító Dunaújváros.Jó rálátás volt innen a hazámra.Feltűntek kicsit arébb a hatalmas kavicshegyek.Ott lehettek a Szalki tavak ahová ekkor még úgy éreztem 32 év után térek vissza.Aztán rádöbbentem,hogy "csak" 24 év múltán...Érdekes mert 4 km-re lehettünk Dunaújvárostól,de a Dunán itt nem lehetett már átjönni,így nem tervezgettünk erre túrákat Gergővel sem.Hiba volt!
A töltés ami maga a Magyar zarándokút jelzésű turistaút
A töltésen haladó jelzett turistaút keresztezett egy betonutat.Erre emlékeztem,ez volt az egykori Szalk - Dunaújvárosi révet Szalkszentmártonnal összekötő út.E mentén voltak a Szalki tavak.Természetesen nem hagyhattam ki.Eredetileg a tavak nyugati oldalán jöttünk volna ha nem kobászolunk kicsit el.Így viszont a keleti oldalukon voltunk.Mielőtt azonban letértünk volna a jelzésről ott volt az út mentén egy tábla.Rá volt írva Dunavecse még 10 km...persze csak akkor ha továbbra is a töltésen haladunk.De nem ott szándékoztunk tovább haladni.Letértünk a betonútra és ott voltunk a Szalki tavak ölelésében.Hát valami egészen másra emlékeztem.. Oké,hogy ez részben kavicsbánya,ezek meg bányatavak,de régen voltak itt horgászhelyek és strand is! Most ennem nyomát sem láttuk,csak munkagépek tucatjait,markolókat,dózerokat,dömpereket.De csend volt,senki nem mozgott erre.A tavakat kerítés választotta el a betonúttól.Tilos volt bemenni,több helyen táblák is jelezték ezt nekünk.Ám sok helyen megvolt bontva a kerítés így könnyen betudtunk menni.Az északi tóhoz mentünk oda.Soha nem látott kék színű volt.A munkaterület ellenére nagyon szép és mintha ez a kékség a tengert ídézte volna...Kellemes hűvös légáramlatok jöttek fel a víztől.Egy kisebb magaslaton voltunk ez volt a tó partja alattunk vagy tíz méterre volt a víz.
Az északi,a kékebb Szalki tó
Visszatérés 24 év múltán.Pedig nagyjából 7 km-re van onnan ahol lakom...
Szép volt ez kétségtelen.Visszamentünk a betonra majd a déli tóhoz próbáltunk odamenni.Ez azonban csak annak nyugati szélén tudtuk megejteni.Na és nini...itt volt az a jelzetlen út amelyen eredetileg jönni akartunk.Így hát ezen mentünk tovább alattunk a déli Szalki bányatóval.Ezen volt régen a strand,ebben fürödtem is 97-ben.Most csak munkagépek és kibányászott kavicsok mindenhol...lehangoló volt ez a változás.Ettől függetlenül mégis valahogy kellemes volt itt a tavak között amelyek nem voltak kicsik.Sajnáltam,hogy nem jöttünk erre Gergővel soha...ha életben marad szegény,egész biztos eljutottunk volna ide...Búcsút vettünk a tavaktól és az út jobbra azaz nyugat felé fordult.Szemben a dombon pár száz méternyire ott volt Dunaújváros.Ebből a szemszögből nem mindennap látni és meg kell mondja így csodás látvány volt!
A déli Szalki tó egy szelete
Egy vasút maradványai voltak az út mentén!Egykori vasútvonal ami a Dunához vezetett és esetleges ponton hídon meghosszabbítva át a szemközti Szalki-szigetre.De már benőtte a növényzet a talpfákat meg eltakarta a ráereszkedő föld.A vasúti sínpálya viszont látszodott.Az út pedig ismét délnek fordult és hamarosan elértük a kotort öblöt.Ezt az öblöt jól látni Dunaújvárosból a Felső-Dunapartról,de még soha nem jártunk itt.Mindig is vágyam volt eljönni ide megnézni milyen is ez itten.Hát most valóra vált.Eljutottam ide is,a csinált mesterséges Dunai öbölhöz amely Dunaújvárosból nézve nem tűnik olyan nagynak,de most,hogy itt álltam a partján bizony nagy volt.Ugyanaz volt a helyzet mint a Szalki tavaknál.Magas part vagy tíz méterrel alattunk a víz és kavicsbányászat folyt itt,de gondolom csak hétköznap.Egy két hajó és uszály állt az öbölben,ennyiből volt más.Valamint fantasztikusan szép volt az a rész ahol belement a főágba és csodás volt a rálátás innen is Dunaújvárosra.
A Szalki kotort öböl,szemben Dunaújváros (sajna a gépem nem túl jó hozzá,hogy hűen visszaadja az élményt)
Elöször a kotort öbölnél,mogöttem hazám Dunaújváros
Az út az öböl északi partjához vezetett és innen ment keletnek majd délnek.Körbejárta az öbölt.Hát ideje volt ide is eljutni.Évtizedek óta ideláttam Dunaújvárosból,de most voltam először itt.Megkapóan érdekes volt számomra ez az öböl.Megint csak azt sajnáltam,hogy Gergővel nem jutottam el ide.Dunaújvárosba átmenni itt viszont nem lehetett,ezért is vezetett a túránk most Dunavecsére.Az öböltől elbúcsúzván végre egy erdőbe jutottunk,végre kis árnyék is volt.Ám örömöm nem tartott sokáig.Az erdei szakasz meglehetősen rövidnek bizonyult.Újra a töltés köszönt szembe a jelzett turistaúttal... Nem volt más lehetőség újra felmentünk rá.Két oldalt ugyan erdők voltak,de maga a töltési út szívta magába a napfényt...Kísértetiesen hasonlított ez a szakasz a Lórév - Makád között töltési útszakaszra amúgy.
Újra a töltésen
Itt egyre jobban érezhető volt a meleg a vízkészletünk meg az utolsókat rúgta,majd el is fogyott...de úgy gondoltam még egy vagy másfél kilométer Dunavecse,addig kibírjuk.Ám hidegzuhanyként hatott egy tábla amelyen az volt,hogy Dunavecse még 3,5km... ez durva volt és ettől vagy a melegtől vagy a vízhiánytól elkezdtem fokozatosan küzködni és szenvedni.Addig lúzerkedtem míg a menés is fájt már a végén.Zolika sem futott csúcsformát,de láthatóan jobban bírta mint én.Na mondom,egy síkvidéki túrán dőlök ki.Egy ponton lementünk a töltésről az árnyékba mert már nem bírtam tovább.Iszonyatosan szomjas voltam,de kellett egy kis pihenő.Folytatva azután némi erőre kaptam,de messze voltam az elfogadható formámtól így is...mentünk és mentünk és csak nem akart jönni szembe Dunavecse...kínlódtam,de Zoli is szomjas volt már...
A világ egyik legnagyobb találmánya..
Aztán egyszer csak ott volt Dunavecse.Magamban imádkoztam legyen egy csap a településen.Ám ahogy beértünk a városba egyenlőre se csap se kocsma nem volt.Már-már a szomjhalál kerülgetett,amikor feltűnt egy kék csap.Azonnal megtámadtuk,jómagam vagy két liter vízet le is toltam.Jó hideg is volt szerencsére.Ettől valamelyest újra erőre kaptam.Kocsmát kerestünk mert egy jó sör azért így is jól esett volna,ám nyitva tartót nem találtunk...így egy fagyizóba ültünk be.Itt ugyan sört nem árultak,de hideg üditőket igen.Valahogy fáradt voltam,mert majd fellöktem az asztalt meg kiborítottam az italt...Hát nem gondoltam volna soha,hogy egy síkvidéki túra készít majd ki.Az egyre erősödő meleg és a vízhiány okozhatta valamint a sokk amikor a táblán megláttam,hogy a pár száz méternek hitt Dunavecse még több mint három kilométer...
Sörözés már idehaza
Mivel számtalanszor jártunk már a településen és nyilvánvaló volt,hogy nem találunk nyitva tartó kocsmát befejeztük itt a túrát.Elmentünk a közeli buszmegállóig és busszal hazajöttünk.Itthon söröztünk aztán már egy jót.Hát végül is nem 15-16 km volt a túra távja hanem 20-21.Könnyű terep volt és szép és érdekes tájakon mentünk keresztül,mégis érthetetlen volt számomra,hogy ennyire kikészültem a végére... Ha nem a meleg és a vízhiány az oka,akkor alighanem a fizikai felkészültség apadása az öregedés... remélem nem erről van szó és tényleg valóban csak a meleg tett ennyire taccsra...Azért még így is jó buli volt.
Bizony előfordult túrázásaink történelmében,hogy nem éppen jól mértük fel elözetesen a távolságot és ennek az aktuális túrán ittuk meg a levét.Persze azért tragédia nem történt.Ugye mi szinte soha nem használtunk gps-t,alkalmazásokat is csak nagy ritkán,a soron kövekező túra távját mindig a térképről becsültük meg.A legtöbbször ez sikerült is,kisebb eltérések ugyan előfordulhattak,de ezek jelentéktelenek voltak.Volt azonban három olyan túra az elmúlt években amikor alaposan mellélöttünk.Mai bejegyzésemben ezekről esik szó.Az első kettő Gergőhöz köthető,míg a harmadik Zoli és Manó barátomékhoz.Lássuk akkor ezek történetét.
Ballagunk egy löszmélyúton a Tolna-hegyhátban egy gyönyörü napon...
Az első ilyen elméretezett túra 2017 márciusának elején volt.Alig léptük ki a télből,ám mégis szenzációsan kellemes időben indultunk neki Simontornyának Gergővel.Egy körtúrát szándékoztunk tenni Kisszékelyen és Pálfán át,majd a Sió mentén vissza Simontornyára.
A túra maga fantasztikus volt,szebbnél szebb tájakat érintettünk és nagyon-nagyon jól éreztük magunkat az én drága kisfiammal.Előzetesen a túrát a térképet olvasva 18km-nek becsültük.Ám már az első állomás Kisszékely is szokatlanul messze volt.Nagyjából 5-6km-nek becsültük Simontornyától,de volt az tíz is.Aztán a Kisszékely-Pálfa távolságot talán már nagyjából jól saccoltuk meg.A következő tévedés a Sió mentén ért.A Pálfa-Simontornya távolságot nagyjából 5km-nek gondoltuk,de az meg majd 8 volt.Ráadásul túra elején elkeveredtünk Simontornyán mert a jelzések elégtelenek voltak.Mindennel együtt a 18km-es túra valójában 24-25km volt.
Megérkezés Simontornyára,de a vonat már elment....
Pálfán még úgy gondoltuk Gergővel,hogy elérjük azt a vonatot Simontornyán amiről nem kell átszállni,megy egyenesen haza Dunaújvárosba.Emlékszem mentünk a Sió mentén a távolban látni lehetett Simontornyát.Mentünk,csak mentünk,de a település mintha nem akart volna közelebb kerülni.Fokoztuk a tempót,majd túrázásaink történetének leggyilkosabb tempóját diktálva haladtunk Simontornya felé.Ám az továbbra sem akart közelebb kerülni...olyan volt mintha már ösidők óta vándorolnánk és az elöttünk lévő város nem más mint egy délibáb.Egy ponton aztán nyilvánvalóvá vált,hogy nem érjük el a vonatunkat.Visszavettük a gyilkos tempóból és már kényelmesen sétáltunk be a végre elénk kerülő városba.A következő vonatig még mindig volt két óránk,ráadásul arról átkellett szállni.Csokit zabáltunk és a vasútállomáson pihenve vártuk meg a vonatot.Kifáradtunk,de gondolkodás nélkül belevágnék újra,ha valami csoda folytán Gergő itt teremne és erre kérne...
Gergő elöl,én mögötte a Baglyas-hegyi túrán
A második ilyen kirivó esetünk a Bakonyban volt 2018 októberében,Gergő halála előtt két hónappal...Várpalotáról indult a túra amely felvitt a Baglyas-hegyre,majd onnan el egészen Iszkaszentgyörgyre.Előzetesen ezt a túrát is olyan 18-19km-nek becsültük.Aztán...bár mondanom sem kell,elképesztően szép tájakon át vezetett a túra,de már a Baglyas-hegy is mintha messzebb lett volna mint azt gondoltuk.Ám a neheze a csodás hegy után következett.Minden idők legrosszabbul felfestett turistaútjain mentünk tovább.Borzasztóan kellett figyelnünk,nehogy eltévedjük.Itt-ott már kellett alkalmazás segítség is.Egy ponton láttuk magunk mögött a Baglyas-hegyet,de az már olyan 8km-re lehetett.Mentünk és mentünk,de Iszkaszentgyörgy nem volt sehol...Úgy gondoltam a 18km már rég megvan,de még mindig a hegyen kevertünk.Ügyesek voltunk mert nem tévedtünk el ezen a legrosszabbul felfestett részen.Ám mivel rosszul mértük fel a távolságot a vízkészletünk idő elött elfogyott...
Jelzett,de valójában jelzetlen utakon Iszkaszentgyörgy közelében
Az utolsó kilométereken szomjúság kínzott,de nem akartuk kihagyni amiért jöttünk,az iszkai kilátót és a kőpiramist.Meg is találtuk azokat,de már nagyon nehéz volt víz nélkül,mert hiába volt október közepe,meglehetősen meleg volt.A piramis után még vagy 1,5km volt a falu és vagy 2-re az a hely ahol a szomjunkat tudtuk végre oltani...Gyönyörű túra volt,mert az volt valóban,de ez az elméretezés akár tragédiát is okozhatott volna,meg persze a balfaszságunk... 18km-re elég vízet hoztunk csak,de mentünk 27km-t!
De ebbe is belevágnék újra,mondanom sem kell.
Itt még volt Zolikánál víz
A harmadik ilyen eset pedig rá egy évre volt,2019 októberében.Gergő sajnos ekkor már nem élt.Zolikával és Manóval vágtunk neki Akasztóról egy alföldi túrának.Soltszentimrén át a Kolon-tóhoz vezetett a túránk,onnan pedig Izsákra.Ezt a túrát is nagyjából 18km-nek saccoltuk.Most is meleg volt mint egy évvel korábban.A Kolon-tóig nem is volt semmi gond.Sőt Soltszentimrén ittunk is egy jót.A Kolon-tó után azonban valahogy sehogy sem akartunk Izsákra érni.Úgy gondoltuk majd lesz idő,eszünk,iszunk majd egy vendéglőben a kis alföldi városkában.Ám az ahogy annak idején Simontornya,nem igazán akaródzott közelebb kerülni...A jelzések egy pont után el is vesztek,de nem térhettünk le róla,mert nem volt más út sehol sem.A vízkészletünk itt is elfogyott...
Ballagunk a Kolon-tói túrán
Egy ponton az is nyilvánvalóvá vált,hogy nemhogy enni,inni nem lesz idő,de ahhoz is fokozni kell a tempót,hogy azt az utolsó buszt is elérjük amivel még hazajuthatunk...Nagyon-nagyon sokára értük el a települést,a túratársaim nagyon kivoltak már,fura de én ekkor nem annyira.Elérve Izsákot óriási szerencsénk volt.Már az elején ott vigyorgott ránk egy ilyen kék színű útszéli csap,amilyent már mindenki látott.Itt aztán lehetett adni a szamaraknak...Fejenként vagy két liter vízet azonnal ihattunk...aztán evésre már valóban nem volt idő.Egy gyors fröccsre még igen.Szép túra volt ez is és jó buli.Ám a 18km,valójában 26 volt....
Na,hát ezek voltak a legnagyobb tévedéseink,végül is egyikből sem lett semmi baj.
Bár fokozottan figyelek ezentúl ezekre,de ilyen tévedés bármikor benne van a pakliban...
A Tolnai.hegyháti túra filmjének 2.része,
benne az utolsó kilométerekkel..
A Baglyas-hegyi túra,benne az utolsókilométerekkel...
