Kedvenc váraink (13.) - Salgó vára

 Váras sorozatom következő alanyát északon egy vulkáni kúpon találjuk meg ahonnan nem mindennapi kilátás jutalmazza az ide felmászó vándort.Volt szerencsém az emúlt évtizedekben itt járni és ha Isten is megsegít talán még egyszer újra eljövök.A romos Salgó vára nem akármilyen élményt nyújt akár a várak kedvelőinek,akár a túrázók sokaságának!

Salgó várán átbújik a napsugár

Salgótarjántól északkeletre, egy 625 m magas vulkáni kúpon találjuk Salgó várát. A név jelentése fénylő, ragyogó.A salgói várat valamikor a 13. század végén, vagy a 14. század elején építették.A vár alapját egy 625 m magas sziklacsúcs adja, melyet zsákként egymáshoz préselődő bazaltoszlopok alkotnak. A keskeny sziklagerinc legmagasabb pontján épült a 7,5x9,5 m-es külső méretű, de közel 2 m-es falvastagságú, téglalap alaprajzú torony. Ehhez kapcsolódott kezdetektől fogva a keskeny, közel 30 m hosszú, íves alaprajzú, a sziklagerinc mentén körülfalazott várudvar.

Salgó azon ritka erősségek sorát bővíti, ahol feltételezhetően sosem állt egymagában a torony, a várudvarral mindig is szerves egységet alkotott. Ezt nem csupán keleti sarkainak jellegzetes lekerekített formája bizonyítja, hanem az is, hogy az északnyugati sarkon úgynevezett bekötőkövek állnak és jelzik a torony és a várfal egykorúságát.

A vár a vulkáni kúpon

Északi falában állt valamikor az az egyszerű csúcsíves, kőkeretes, keskeny várkapu, melynek ma pontos másolatán keresztül lehet belépni a felső várba (az omlásrétegben megtalált eredeti homokkő darabok nem voltak visszaépíthetőek egykori helyükbe, a küszöböt leszámítva). Eredetileg a keret egy vastag fa ajtót foglalhatott magába.

Úgy tűnik, hogy kezdetben a falazott udvaron belül nem voltak gazdasági vagy lakóépületek, legalábbis maradványaikat nem találták meg a régészek. A várfal egykori magasságát sem ismerjük, s ugyanez vonatkozik a vártoronyra is, melyből csak a legalsó szint falcsonkjai maradtak ránk.
A ma látható, tetővel fedett falkoronák már a két világháború között épített kilátóból származnak. Az ásatást vezető régész, Feld István nem tudott biztos magyarázatot adni arra, hogy az udvar felőli, nyugati falban meglévő nagy áttörés egy korai ajtó helye volt-e, vagy egy késő-középkori utólagos átalakítás eredménye. A legtöbb hasonló toronynál a bejárat általában az első emeleten volt.

A toronyba vezető lépcső,pompás innen a kilátás.Szemben a Karancs csúcsa!

A legtöbbször börtönnek használt földszinti térbe gyakran csupán a gerendafödémbe vagy a boltozatba vágott nyíláson át lehetett bejutni. A legkorábbi bővítés a torony alatti vízgyűjtő ciszterna lehetett, mely az egyik legfontosabb eleme volt minden hegyi várnak. Nem csak szomjuk enyhítésére gyűjtötték a vizet, legfőbb szerepe a váratlanul fellobbanó tüzek eloltásában volt. Salgón, akár a többi várban a kövön kívül a legfőbb építőanyag a fa volt és a kiszáradt faszerkezet egy pillanat alatt lángra kaphatott és megfelelő mennyiségű víz, illetve jól megszervezett oltás nélkül órák alatt porig éghetett.

A 15. század utolsó évtizedeiben, és a 16. század elején került sor a vár jelentősebb bővítésére (a Szapolyai-birtoklás alatt). Ekkor emelték az alsóvárat a hegycsúcs nyugati pihenőjén, valamint a korai vármag addig nyitott udvarrészét is lakószárnnyal építették be.
Az, hogy a birtokos nem itt lakott, természetesen nem zárta ki, hogy új lakóépületeket emeljenek, hiszen a vár urát képviselő várnagy rendszerint a várban tartózkodott, az őt megillető körülmények között. A termények tárolására is minden bizonnyal felmerült egy raktárakat, istállókat magába foglaló alsóvár iránti igény.

A felső udvar,a lépcső és a torony

A magas sziklagerincet elfoglaló felsővárat egy jóval alacsonyabb szinten, mintegy félkörívben körülölelő alsóvár külső falát már javarészt feltárták, de építésének idejére a 2002. évi ásatások eredményei adtak támpontokat. A fal nyugati oldalán belül egy vastag földréteget határoztak meg, melyet a fal megépítését követően egy természetes sziklahasadék feltöltésére hordtak oda. Itt találták meg a régészek (sok kerámia mellett) I. Ferdinánd 1528. évi ezüst dénárját. Mindezeket összevetve Feld István megállapította, hogy az alsóvár jelenlegi külső falának építésére csak a Szapolyai-birtoklás után kerülhetett sor.

Szintén a 16. században épülhetett a sziklagerinc délkeleti oldala, azaz a korai nagy torony alatt felépült, hatalmas 14x15 méteres külső méretű, ötszögű ágyútorony, mely hegyével a felvezető út felé néz. Együtt épülhetett azzal a nagy vízgyűjtővel, mely az alsóvár keleti részét zárta le.

Már korábban is sejtették a szakemberek, amit a 2002-es ásatások megerősítettek, hogy az alsóvárat nem csupán egy várfal alkotta, hanem annak belső oldalához kapcsolódtak épületek is. Ezek keleti része (pl. a várudvar alá mélyülő pincetér) talán egyidős lehet a várfallal, akárcsak a patkóformájú alaprajzot mutató, már a hegyoldalba épített toronyépítmény.

Az ettől délnyugatra eső, négy helyiségre tagolódó, szabályos téglalap alaprajzú épületszárny már egyértelműen a várfalépítést követő periódusba sorolható. A várfal belső oldalához ekkor itt egy vékonyabb köpenyfalat építettek, melyet a földszinten vékony téglából épített boltozat tarthatott.

A 2002-es feltárás során a felsővár pusztulási rétegeiből és a korábbi ciszterna betöltéséből, majd az alsóvár keleti részéből zöldmázas és mázatlan kályhacsempék kerültek elő. A kályhacsempéken Szent Pétert, Szent Pált, Szent Imrét és Ábrahámot, illetve országcímert tartó angyalokat ábrázolták a korabeli mesterek. Talán a 15. századból származhatnak (sajnos reneszánsz kályhacsempéink pontos datálása még nem lehetséges).

Az alsóvár téglalap alaprajzú épületszárnyának törmelékei közül nagy számban kerültek elő egyszerűbb reneszánsz profillal tagozott, homokkőből faragott ajtó- és ablakkeretezések darabjai is.

Várudvar

Kilátásunk a várból lenyügőző.Északra látszik a Sátoros-hegy amelynek nagy része már Szlovákiában van,mellette pedig jól kivehető a szemközti Somoskői vár.Keletre belátni szinte az egész Medvest.Dél felé maga Salgótarján városa köszön szembe,a messzeségben pedig jól kivehető a Mátra is.Nyugatra pedig a környék óriása a Karancs látszódik.Jó időben ellátni a Tátráig is!

Talán érdemes megemlíteni,hogy a várban maga Petőfi is járt 1845-ben.Ide látogatását egy emléktábla jelzi a vár falán.Jómagam pedig talán hat alkalommal járhattam már itt,így túrázásaim történetében az egyik leggyakrabban látogatott várról van szó.Első alkalommal testvéremmel voltam 1985 szeptemberében.Aztán kellett várni sok évet a kövekező alkalomra.Jártam itt még egykori exemmel Julcsival és Gergővel is.Mint fentebb írtam esélyes,hogy eljövök még ide,lehet az idén,lehet máskor.

Kiásnák a föld alól a somlyói viaduktot

Ennek a blognak az egyik legnépszerűbb bejegyzése a somlyói eltemetett viaduktról szóló írásom volt.Ha esetleg nem ugrik be miről van szó,van egyáltalán nem tudsz róla semmit ide kattíntva megnézheted a sztoriról írt írásomat.Most úgy tűnik,hogy a történetnek lehet folytatása!Az alábbi írás a Nógrád megyei hírportálon jelent meg november harmadikán.Nézzük hol tart jelenleg az ügy.A cikket Palchuber Kinga írta.

Nem mindennapi dolgot rejtegetnek a salgótarjáni tájak...

Idestova hat évvel ezelőtt Pócsa Sándor elindította a somlyói viadukt feltárását: s aligha akad ma olyan ember, aki nála többet tudhat a kilencven éve eltemetett híd múltjáról. A lokálpatrióta tavaly szakmai és anyagi segítség híján lemondani kényszerült álmáról, ám most egy fiatal csapat kezdeményezésének köszönhetően megcsillant a reménysugár, hogy Salgótarján oly régen a föld alatt szunnyadó csodáját a felszínre hozzák…

A somlyóbányai viadukt építőmesterei több mint száz éve – a Kőröshegyi-völgyhíd átadásáig – Közép-Európa legnagyobb vasbeton hídját építették fel Salgótarjánban. Pócsa Sándor elhivatott lokálpatriótaként hat évvel ezelőtt határozta el, hogy az ívhidat – legalábbis annak egy részét – megpróbálja kiszabadítani meddőhányó sírjából.

– Az interneten 2013-ban találtam rá egy képre a sokak által már elfeledett hídról. Ez adta az ötletet, hogy a már 90 éve földbe zárt híd egyik részének láthatóvá tételével is újra felírhatnánk Salgótarján nevét a térképre – mondta portálunknak Pócsa Sándor, aki akkor hatalmas elszántsággal kezdett bele egy társadalmi munka megszervezésébe, ám az ásatáshoz végül nem kapták meg a szükséges engedélyeket.

Róla van szó...

A lokálpatrióta a kezdeti nehézségek ellenére mégis tovább folytatta harcát a viadukt „feltámasztásáért”, s megépítette annak 1:45 arányú mását.

– Ezután önállóan is hozzáfogtam a híd kiásásához, azonban biztonsági okok miatt még az általam feltárt részt is vissza kellett temetni. Sorra kerestem fel a város vezetőit is, mindhiába. Csupán egy tájékoztató tábla kihelyezését sikerült elérni, amely legalább azt jelzi: egyszer volt, hol nem volt egy legendás építménye a megyeszékhelynek. Ezt idén tavasszal önerőből hoztam helyre, mert meglátszott rajta az idő nyoma… – mesélte Pócsa Sándor. A lelkes lokálpatrióta tavaly szakmai és anyagi segítség híján lemondani kényszerült a völgyhíd feltámasztásáról.

Sándor viadukt mellé temetett álma most azonban újra felpislákolt, ugyanis egy lelkes fiatalokból álló csapat a hozzá hasonló elképzelésekkel újból kísérletet szeretne tenni arra, hogy Salgótarján egykori csodáját a világ elé tárja.

– Az újdonsült viadukt kutatók óriási elszántsággal és komoly elképzelésekkel vannak felvértezve. A napokban már találkoztam is velük, s megdobbant a szívem: a régi önmagamra emlékeztetnek! S amennyiben megfelelő támogatókra találnak, biztos a siker! – hangsúlyozta a lokálpatrióta.

Igazi kincset rejt a föld...

Pálfalvai István, a kezdeményezők szószólója érdeklődésünkre elmondta: szeretnék, ha Salgótarjánban végre történne valami, amire büszkék lehetnek a helyiek.

– Hihetetlen, hogy a város egyik legizgalmasabb turisztikai látványossága a lábunk alatt van eltemetve! Nekünk nem kellene mást tennünk, csak összefogással kiásni a föld alól, hogy turisták tízezrei járhassanak a csodájára. Olyan szép helyen élünk, a turizmus mégis kihasználatlan! – tette hozzá Pálfalvai István, aki csapatával úgy gondolja: először a híd nyomvonalát kellene kitisztítani, majd a viadukt egy ívét a felszínre hozni.

– A napokban terepszemlét tartottunk a helyszínen: a hidat a bányából kitermelt meddő fedi mintegy 60°-os dőlésszögben, amit benőttek a fák. A viadukt környékén több ígéretes feltárási próbálkozás nyomait is megtaláltuk, s felvettük a kapcsolatot Pócsa Sándorral is, aki támogatásáról biztosított bennünket – emelte ki István, aki a legnagyobb közösségi oldalon egy eseményt is létrehozott A somlyói viadukt kiásása címmel. A csapat szeretné felmérni, hogy érdekli-e a projekt a városlakókat.

– Bízom benne, hogy sikerül megmozdítani az embereket és minél többen csatlakoznak hozzánk. A közös megmozdulást 2020. április 25-én szeretnék megvalósítani – húzta alá István.

A szándék, az akarat, a kitartás eredményre vezethet, ám ahhoz, hogy a híd felébredjen Csipkerózsika-álmából nem elég néhány ember: egy egész város összefogására és segítségégre lenne szükség. Salgótarján, ha élsz a lehetőséggel, hamarosan valóban lesz mire büszkének lenned!

Fotóritkaság:emberek a viadukt alatt

Kilencven éve tűnt el szem elől

A híd 18 méter magasan, hét ívével kétszáz méter hosszan szelte át a völgyet. Ezen keresztül a helyi bányából szenet szállítottak a Zagyva-rakodóra. Korának egyedülálló látványossága azonban nem ékesíthette sokáig a nógrádi szénmedencét. Ahogyan a kezdetben virágzó szénbányászat hanyatlani kezdett, úgy pecsételődött meg a viadukt sorsa is. A Teréz-tárót ötvenmillió mázsa szén kitermelése után, 1929-ben bezárták, az oda vezető völgyet pedig meddővel töltötték fel. A híd melletti alagutat berobbantották, s a viadukt lassanként eggyé vált a természettel. A hatvanas évekre már alig emlékeztetett néhány jel arra, hogy egykor a monumentális vasszerkezet ott állt, tekintélyt parancsolva. Ezzel egy ország kincsét, Salgótarján múltjának egy darabját zárták el több mint százezer köbméternyi földdel a külvilágtól…

Elöször a Salgó várban

A sors úgy hozta,hogy 2010 környékén sűrűn megfordultam a Salgó várban,ahonnan a több mint 600 méter magasságban található várból impozáns kilátásunk nyilik a Karancs-Medves vidékére.Aztán 2011 után már nem jártam itt és korábban is csak egyszer.Ez a leírás most az a bizonyos egyszert meséli el,amikor is elöször eljutottam ide.

Az időpont korai. 1985 szeptember vége.Testvéreméknél munkahelyi kirándulást szerveznek melynek úticélja Salgótarján.Mivel még van egy szabad hely a buszon,így elinvitál a kirándulásra.Egy céges busszal vágunk neki a kalandnak amely 2 napos lesz.Magára az útra ennyi év távlatából már nem nagyon emlékszem.

Valamikor a szombati nap folyamán,de az is lehet,hogy péntek volt ,odaértünk.

A helyi kempingben szálltunk meg,szerencsére akadt egy haver akivel eltudtam tölteni az időmet,mert a testvérem ekkor nem igazán törödött velem.15 éves voltam amúgy.

A kemping közeli tó környékéről indulhattunk

Valószinű péntek lehetett mert igen benne voltunk már a délutánban amikor odaértünk.Valamit valahol ehettünk,nem nagyon van már meg,hogy hol és mit.Arra azonban emlékszem,hogy fociztunk egy jó nagyot a kempingben.Aztán mikor besötétedett azzal a bizonyos haverral,elindultunk egy sétára a sötét Salgótarjánban.Valamikor éjfél körül érhettünk vissza a szállásra,sokan fentvoltak még,páran mint mi csavarogtak.Lényeg,hogy valamikor azért eltudtam aludni.Másnap délelött valamikor vágtunk neki a túrának ami a Salgó várhoz vezetett.

Talán a Tatár-árok

Természetesen 32 év elmúltával nem nagyon emlékszem az útvonalra,csupán térkép alapján próbálom kikövetkeztetni,hogy merre is mehettünk.Az megvan,hogy lehettünk legalább negyvenen,de tán ötvenen is.Valószinüleg a zöld4 jelzésen mehettünk fel (vagy valami elödjén),majd a Tatár-árok felé már a zöldön.Ez a rész mintha megvolna emlékeimben,emlékszem,hogy tetszett az útnak ez a szakasza.Ezután érhettünk el azt a piros jelzést amelyen majd jó 25 év múlva fogunk túrázni már felnöttként,de ezt csak kereszteztük és a sárga+ - on mentünk tovább.Majd odaérhettünk a Salgó vár alatti kis rétre,ahol ha jól emlékszem vannak padok és asztalok.

Erdő a Salgó alatt

Ugye innen van egy rövid,de kemény emelkedő a várhoz.Ezen felkapaszkodva már a várnál is találtuk magunkat.Már akkor is tetszett a kilátás.A romjaiban is gyönyörü várból szinte teljes körpanoráma élvezhető.Akkor kamaszodó gyerekként persze nem mindent fogtam fel abból amit láttam.Pedig minden bizonnyal láthattam alattunk magát Salgótarjánt,szemben a Karancsot és persze Somoskőt a várral.Ez utóbbira emlékszem,mert már akkor ment a vita,hogy hol lehet a határ.Akkor nekem ott úgy mondták a felnöttek,hogy már az egész falu Csehszlovákia (akkor még így hívták).Igy ámulva figyeltem,hogy ott lent az a falu már egy másik ország.Persze dehogy volt az másik ország...a falu Magyarországhoz tartozott még 1985-ben is,a vár viszont már akkor sem.Mármint a szemben látható Somoskő vára.

Salgó vár,Petőfi emlékmű

Alaposan körül jártuk a várat,erre világosan emlékszem és felmentünk a legmagasabb - központi toronyba,ahol már tényleg teljes 100%-os volt a körpanoráma.Innen már kivehető volt szinte a teljes Medves is.Persze mit tudtam én mi az ott,csak annyi maradt meg,hogy szép.Úgy rémlik,hogy egy órát biztos eltölthettünk a várba.Nagyon szép volt tényleg minden,tudtam ez maradandó emlék lesz majd.Így is lett persze.

A legmagasabb torony

Nincs már meg,hogy jöttünk le,de minden valószinüség szerint Salgóbányára ereszkedtünk le,ahová értünk jött a buszunk.Gondolom elözetesen ezt megbeszélték.Sima út volt végig,fel is meg le is.Nem emlékszem,hogy bármi vagy bárki miatt megkellett volna állni akárcsak pár másodpercre is.A busz aztán visszavitt a kempingbe,ahonnan valamikor a délután folyamán elindultunk haza.Amennyire emlékszem,hogy valahol a 21-es út mentén egy étteremben ettünk.Hát nagyjából ez ami megmaradt az első Salgó váras túrámból.

Salgó vára

Az rémlik,hogy az egész kirándulást élveztem és biztos voltam benne,hogy egy nap majd visszatérek ide.Tervezgettük ezt sokszor már a 80-as és 90-es években is,de valahogy mindig elmaradt,aztán úgy tünt a Salgó vára végképp örökre lekerül a bakancslistámról...de aztán 2009-10 környékén mint írtam sikerült visszatérni,ráadásul nem is egyszer!De ez már  egy másik történet...

Erre mehettünk