2017. január 21., szombat

Túra a Tassi Zsiliphez

Egy újabb klassz őszi túrára indultunk,kedvünket még a borngós időjárás sem tudta elvenni.
Mindenszentek napja volt 2016 november elseje.Vonattal érkeztünk meg Adonyba.Tervünk szerint innen legyalogolunk a kompállomásig,majd a Csepel-szigeten a töltésen dél felé vesszük az irányt,majd egy ponton bemegyünk Makádra.Onnan kigyaloglunk a ráckevei Duna ághoz,amelynek mentén lemegyünk egészen a Tassi Zsilipig.Sőt ha időnkbe belefér,akkor lemegyünk Csepel-sziget legdélibb pontjára.Ez volt tehát a 2016-ra tervezett két Csepel-szigeti túránk közül a második.
Az elsöről itt olvashattok.

Ború a Duna közepén
Az adonyi vasútállomásról a már ismert úton mentünk le az adonyi-öbölig,annak parján pedig elsétáltunk a kompig.Az átkelés most sima volt nem kerültek elénk uszályok.A Duna a borús ég alatt is szép volt.Átérve elöször megnéztünk egy hajóroncsot amiről kiderült,hogy nem is hajóroncs.Egy másik rév volt kitolva csak a partra.Amúgy találtak itt egy római hajóroncsot a 2003-as árvíz után amely kb. a második századból való,de sajnos nem tudjuk hol lehet,hol lehet megnézni.A jövőben ennek próbálunk utánajárni és akkor majd megnézzük - ha meglehet.A kitolt komp után újra a Zichy kápolnánál kötöttünk ki.A kis kápolna most is magával ragadó szépségű volt.Nem volt olyan jó idő mint októberben amikor itt voltunk,de nem volt hideg.A kápolnából meg áradt az itt hazaárulás vádjával kivégzett Zichy gróf lelke...ki tudja tán itt is kisértett valahol.
Mindenesetre varázslatos béke és nyugalom volt most is itt,igy megreggeliztünk.

Zichy kápolna

Talán itt kisért Zichy gróf szelleme,mindenesetre nyugis
A kápolna után felkapaszkodtunk a töltésre vagy ha úgy jobban tetszik a gátra.
A töltésen egy jól járható út vezet végig,nincs jelzéssel ellátva,de eltévedni nem lehet.Hangulatos erdők között vezet az út dél felé,majd kiér a mezőre,hogy ezután ismét erdők közé érjen.Nagyon szép és nagyon kellemes útszakasz.Aki nem vágyik hegyet mászni,de szívesen túrázna,annak ajánlom!Hosszú az út dél felé,több kilométer is van.Az erdők után tértünk le és fordultunk vissza észak,észak-kelet felé.Célunk a közeli Makád megtekintése volt.

A töltés az erdő után,jobbra a háttérben Lórév

Újra erdők között a töltési út
Makád a Csepel-sziget legdélibb települése,nagyjából 1300-an lakják.Szinte elzárva a külvilágtól nyugiban élhetik itt mindennapjaikat az emberek.A település nem szép,nekünk nem nyerte el a tetszésünket.Kicsit érezhető volt a világvégén vagyunk hangulat is,de ettől függetlenül voltak a településnek szép helyei is.Egy tó a faluban,a főtemplom valamint a főtér szépnek tűnt.November 1 ellenére ráadásul egy közeli kis bolt még nyitva is volt.Itt vettünk üditőt meg csokikat amiket a főtéren egy padon ülve elfogyasztottunk.

Makádi főtér
Makádról egy hosszú aszfaltozott út vezetett ki ami viselte a zöld sáv jelzést!Térképünk szerint ez a zöld vezet le egészen a Tassi zsilipig.A jelek rendkivül rosszul,kopottan és ritkán voltak felfestve,de legalább voltak.Azonban ha erre jársz már ne keresd a jelzéseket,az online turistatérkép már nem jelzi őket így lényegében ez már használaton kivül van.Makád után dél-kelet felé haladva a gyálai dunapartig kissé ingerszegény és unalmas volt az út.A ráckevei dunai ághoz érve már kissé látványosabb szakasz következett.Ám túrázáshoz a betonút nem igazán kedvez,így erre már kezdett fájni a lábunk.A ráckevei Dunánál pedig lakókocsik végtelen sora kisérte az útunkat több kilométeren át.Nem számoltam,de lehetett vagy 300 lakókocsi.Embert viszont nem láttunk!Gondolom a horgászok mulatják itt az idejüket jó időkben.Úgy tünt november 1-ben már nem bíztak,hisz tényleg nem volt erre senki...Nehéz kilométerek után értünk el a zsilipig..

A Csepel-sziget déli pontja,a háttérben Dunaújváros
Ám mielőtt még a zsilipet megnéztük volna,lementünk a közeli szigetvéghez.A Csepel-sziget legdélibb pontja a zsiliptől kb.350 méterre lehet,nem egy nagy séta.Erre viszont már rengeteg ember volt!Többségben horgászok,de kirándulók is akadtak.A szigetvégen egy szerelmes pár légyottja akadályozta a maradéktalan kilátásainkat,de itt voltunk hát a legdélibb ponton.Mindössze 10-15km-re Dunaújvárostól.A rövid távolság ellenére nem egyszerü az idejutás,de megoldható.Itt tudtam meg azt is a térképet behatóbban tanulmányozva,hogy a sziget vége már Bács-Kiskun megyében van.Mindig azthittem,hogy az egész sziget Pest megyéhez tartozik.

Az őrfa jelképezi a Csepel-sziget déli végét
Hát gyönyörködtünk vagy félórát itt,azt indultunk vissza a zsiliphez.A zsilipet már egy távolabbról is jól látható kék színű bakdaru szimbólizálja.A ráckevei ág itt alaposan összeszükül,mindössze pár méter szélesre.Itt van a zsilip.A bakdaru alatt egy kis gyalogos híd vezet át.Tehát itt csak gyalogosan vagy biciklivel lehetséges az átkelés!A zsilip látványos,három vagy négy óránként üzemel is.Most éppen nem üzemelt,de így is látványos volt.Ha jól tudom 1930 táján épült,többször átépítették,felújították pl.1956-ban és az ezredforduló táján is.
Rengeteg horgász volt éppen itt a közvetlen környékén.

Tassi Zsilip
Mi pedig átkelve a zsilip fölött a Tassi dunaparton fejeztük be a túrát.
Nagyjából 15-16km-es távot gyalogoltunk sima sík terepen.Nehézséget csak a betonút jelentett.Csendes.nyugodt részeket érintettük sok szép helyen mentünk keresztül.Egy kirándulást ez is megért!Nem bántuk meg.Innen autóval mentünk haza Dunaújvárosba a Pentele-hídon át.Értünk jöttek,így jutottunk haza,mert amúgy a tömegközlekedés Dunaújváros felé innen bizony katasztrófális.További részletek a videókban!Nézzétek meg!





Útvonalunk

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése