2017. január 18., szerda

Túra Esztergom környékén

Valamiért nincs szerencsém Esztergommal kapcsolatban.
Ez az az egy hely a világon ahol rendszeresen eltévedek.Ki tudja miért,de párszor alá szaladok a dolgoknak...Korábban is volt már rá alkalom,hogy elakadtam itt és lesz is majd még...
Gondoltam ezúttal majd szerencsével járok,de nem így lett.
Úgy terveztük most nem igazán csak túrázunk hanem kirándulunk is.Egy rövidke túra keretében majd azért felmegyünk a Vaskapu-hegyre ahonnan pazar a kilátás Esztergomra,majd lejövünk a városba,felmegyünk a bazilika tetejére és átsétálunk a szlovákiai Párkányba is.
2016 július 21-én útra keltünk hát.

Itt még sokat ígér a piros jelzés...
Délelőtt kilenc tájban futott be a vonatunk az esztergomi vasútállomásra.A Budapest-Esztergom vasútvonalról még elmondanám,hogy egy élmény...A vonat alighanem az ország legszebb vidékét szeli át,akármelyik oldalon ülünk is káprázatos tájakon keresztül vezet az út.Ha egyszer csak vonatozni akarsz,válaszd ezt a vasútvonalat!Alagút is van és színvonalas állomások is.
Szóval a vasútállomásról indultunk,innen indult a Vaskapuhoz felvivő piros jelzés is.Nem volt egyéb dolgunk mint követni.Színpompás pincesoron kapaszkodtunk a hegyre felfelé,aztán egyszer csak...elfogyott az út.Úgy tűnt ezúttal sem múlt el az Esztergom átok.Az utca végén nem volt hova tovább menni...Az elöttünk álló turistautat fej magasságig boritotta a csalán... ezen nem lehetett továbbmenni.Na most mi legyen?Átgondoltuk mit is tehetnénk,arra jutottunk,hogy nem sokkal messzebbre innen halad a zöld jelzés szintén felfelé,próbáljuk meg azon...Elindultunk hát vissza,megkeresni a zöld jelzést.

Kilátás nyugat felé a zöld jelzésről
A zöld jelzés már járható volt,ám egy elképesztően meredek út vitt felfelé,de helyenként már pompás volt a kilátás,főleg nyugat és észak felé.Hamarosan beértünk az erdős részbe,különféle kő képződményekkel találkoztunk itt,azt kiértünk egy rétre,de a Vaskapu még elérhetetlen távolságban volt.Ezt is benéztük,mert azthittük itt lesz valahol.Az erdészház amelyről fantasztikus a kilátás a városra...de nem volt itt.Aztán megláttuk.Még jóval fentebb volt... mivel a városban is akartunk sétálni és a szomszédos Párkányban is,így ezt a túrát itt most lényegébe feladtuk.Mivel vonathoz voltunk kötve,nagy időveszteség lett volna felmenni,nem nagyon jutott volna a többi betervezett dologra...így itt megkajáltunk és elindultunk vissza a város felé.

Kilátás észak felé a zöld jelzésről
Nem jelzett úton jöttünk le,hanem egy a hegyre vezető aszfaltozott úton ahonnan csodás kilátásunk nyílt észak felé.Ekkor láttuk meg elöször azt a csodát amelyről majd lesz még szó ebben a blogban.Szemközt ugyanis a Duna túloldalán már sajnos a jelenlegi Szlovákia területén megláttuk a Burda-hegységet.Azonnal első látásra beleszerettem.Gyönyörü sziklás hegyoldal vigyorgott ránk a túlpartról,rögtön eldöntöttük,hogy ide eljövünk rövidesen...A Burda-hegység,lehet ti csak Helembai-hegységnek ismeritek vagy Kovácspataki-hegyeknek.Mindhárom elnevezés jó.
Szóval a Burda árnyékában vezetett le az út Esztergomba.

Első találkozásunk a Burda-hegységgel
A Vaskapui csalódásra gyógyír volt a Burda látványa.Na de hamarosan leértünk a városba és viszonylag könnyendén odataláltunk a bazilikához.Az Esztergomi Bazilika az ország legnagyobb temploma,szép tetszetős jól illik bele a környezetébe.Nem véletlen,hogy turisták ezrei keresik fel évente.Mivel még nem jártunk benne,úgy döntöttünk bemegyünk.Nagyon szép volt belülről is,persze nem ingyen látogatható,de megéri az árát.Majd felmentünk a tető részbe.Nem egyszerü séta felfelé,a szűk dohos lépcsőházban levegőt is alig kapni,de a fent fantasztikus kilátás jutalmazza a kitartó turistát!A kupolát körbejárva természetesen körpanorámában gyönyörködhetünk.Innen is élvezhetjük a Burda látványát,vagy éppen a Vaskapuét,de ellátni jó messze minden irányba.

A Bazilika

Kilátás a Bazilikáról a Burda felé
Szép élményekkel távoztunk a bazilikából,még körbejártuk kicsit a környéket is.Majd a bazilika mögött egy lépcsősor vezetett lefelé a Duna felé.Hangulatos domboldalban megyünk itt lefelé,visszanézve a bazilikára hátulról is szép a látvány.A lépcsősor egy hangulatos esztergomi utcába vezetett le,rögtön egy kerthelységes vendéglőhöz értünk,Úgy határoztunk itt meg is ebédelünk.Finom kolozsvári gulyást ettem itt,de ami igazán fenetikus volt itt az a sör amit mértek itt.Szavakat nehéz találni rá mennyire fantasztikus volt.Jól is esett.

Bazilika hátulról

Hangulatos utca
Megkajálva és a szomjunkat is kellően oltva mentünk fel a Mária Valéria-hídra.Ez vezetett át Párkányba.A híd közepén volt a magyar-szlovák határ.Itt még szabadon lehetett mozogni és ez remélem így is marad a jövőben is,mert jövünk még ide.A hídról is klassz volt a kilátás mindkét városra és a távolabb húzodó Burdára és Visegrádi-hegységre.Odaát pedig egy aranyos kisvároska fogadott.Esztergomban nem hallottunk annyi magyar szót mint itt Párkányban,csak itt abban a nekem nagyon tetsző felvidéki tájszólás stílusban.Gyönyörü volt!
A városka közepén(?) egy rendkivül hangulatos sétáló utca volt,rengeteg vendéglátó hellyel és üzlettel,parkokkal,padokkal,kis szökőkútakkal.Nagyon tetszett.Nem vártam csodákat Párkánytól,de amit láttam az nagyon tetszett.Kellemes csalódás volt a városka.Sétáltunk egy sort itt aztán még a Duna parton is.Nehéz szívvel mondtunk búcsút a kisvárostól,de indultunk vissza Esztergomba.

Párkány
A hídon jöttünk visszafele is,mivel más lehetőség nincs,de visszaúton is szép volt.Kellemes itt átkelni.Esztergomba érve megittunk még egy kólát a Dunánál,azt megnéztük azt a homokból készült Babits szobrot.Érdekes volt.Az idő lassan elszállt,belekóstoltunk a délutánba,indulni kellett haza.
Viszonylag könnyen visszataláltunk a messze lévő vasútállomásra.Innen indultunk vissza azon a bizonyos vasútvonalon ami igen szép.

A kezdeti szívás után ez a kirándulás is jól sikerült.Nagyon szép helyeken jártunk és szép dolgokat láttunk.Most nem a túrázás volt az elsődleges cél,de így is mehettünk legalább 10km-t.

Mária Valéria-híd

A Babits szobor
Ez volt tehát a nyári esztergomi kirándulás története.
Ekkor még nem tudtuk,de két hónap múlva visszatértünk.A Burdát jártuk be,majd Párkányt és Esztergomot,ahol aztán eltévedtünk...
...de ez majd egy másik történet...

Látkép a várra

Az út amit bejártunk

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése