Az utolsó túra

Arra emlékszem,hogy paráztunk tőle.Nem is kicsit.Nagyon.De mintha valami vonzott minket oda,mint egy mágnes.Aztán az életünk alighanem legjobb túráját hozta a Salabasina-árok.Életre szóló élmény volt,tudtam ez a túra majd végigkiséri az életünket.Arra aztán legrémesebb ámaimban sem gondoltam,hogy ez lesz az utolsó túránk Gergővel...

Így aztán az eddigieknél is nagyobb jelentőséggel bír ez a túra...

Mentünk és mentünk a Salabasina-árokban átélve a csodákat és ahogy haladtunk előre emlékszem azt akartam,hogy soha ne érjen véget,soha ne legyen vége...

Most is ezt akarom.Soha ne legyen vége...

Kerek fél évvel ezelőtt volt az utolsó túránk Gergővel 2018 november 3.-án.

Ma erre emlékezem.

Gergő és mögötte a Salabasina-árok

Egy hasonló youtuber oldalán mint én,annak egyik videóját nézve hallottunk elöször a Salabasina-árokról.Félelmetes helynek tűnt,ugyanakkor rendkivül izgalmasnak.Tudtam ez a hely hív.Egyszerűen hívott magához.Többször megnéztük azt a videót,majd kutatgattunk új infók után,bármi ami a Salabasináról szólt.Minden leírás,kép és videó félelmetesnek írta vagy mutatta be...volt ahogy úgy nevezték.Rém-szakadék.Kissé féltünk,de úgy voltunk vele,ezt nem szabad kihagynunk.Megszerveztük hát ide a túrát amely része lett a 2018-as bakancslistánknak.A túráról persze annak idején részletesen írtam úgyanúgy mint mindegyikről amelyeken részt vettük.Ezt ide kattíntva megnézheted,elolvashatod.Most félév távlatából próbálom leírni az eseményeket az utolsó túrát ahogy ma emlékszem rá.

A csodás arany erdőben,ott lejebb van a Salabasina

Azthiszem nem találhattunk volna tökéletesebb időpontot a túrához mint november harmadika.Ilyenkor november elején a legszebb a természet,ilyenkor a legjobb túrázni.Az aranyló erdőben a kellemes őszi időben elfelejti az ember minden baját,szinte megújul...

Youtuber barátaim filmjében meglehetősen nehezen találtak rá a Salabasina-árokra.Ehhez képest mi Gergővel pofon egyszerűen ide találtunk.Fontos tudni,hogy ide nem vezet turistajelzéssel ellátott út.Nem véletlen.Veszélyes,csak profi túrázóknak való hely.Persze akiknek van kis sültnivalója és érzéke ehhez az ide talál.Mondanom sem kell,hogy nekünk volt.A Salabasina-árkot egy út szeli ketté,amely egy kőgátra épült.És nem mértem ugyan meg,de maga a szakadék a gát tetejétől legalább lehet 20-25 méter mélyen,ha nem több.

Odaérve le is esett az állunk.Láttuk már képen,videón,de Rockenbauer szavaival élve,ugye mindennél többet jelent a személyes élmény.

Én a kőgáton,alattam az árok felső része

A gáttól (azaz az úttól) lefelé -délre eső része az ároknak szinte említést sem érdemel.Szép szép persze,de lenézve sem tűnt veszélyesnek és az alsó rész nem is volt olyan mélyen,lejutni sem volt éppen nehéz.Ám a felső az északi rész...csak álltunk a kőgáton lesett állal.Egyrész felülmúlhatatlan szépségű volt...másrészt valóban olyan félelmetes és izgalmas ahogy azt a képeken,videókon láttuk.Úgy döntöttünk leülünk a kőgátra és megreggelizünk mielött belevágunk a nagy kalandba és gyönyörködünk a fenséges Salabasina-árokban.Evés közben is láttam Gergő arcán az izgalmat,mintha aztmondaná:úristen hova kerültem.Talán ez az alábbi kép is érzékelteti ezt:

Gergő arcán a félelem,itt még nem tudhatta,hogy élete legklasszabb kalandja várja...

Persze megkajáltunk és Gergőn is a félelem után végre az egészséges izgalom lett úrrá.Oldalt ereszkedtünk le az árokba,ami nem volt egyszerű.Meredek volt és csúszos is.A végén mindketten csúszva érkeztünk le.Lentvoltunk.Fantasztikus volt már ez is.A kőgát alján egy cső jött át az árok alsó része felöl,amelyen végül is átlehetett jönni.Youtuber barátaim amott erszkedtek le és a csövön át jöttek.Én ezt nem akartam bevállalni,hisz lehettek a csőben akár patkányok is,meg a közepén mintha kissé kezdett is volna beomlani.Na meg lemaradtunk volna a csúszos kalandról is.Igy volt jó.Elindultunk hát a Rém-szakadékban.Visszaút már nem volt.Ott nem lehetett felmenni ahol lejöttünk.Max a kőgát kővein lehetett volna visszamászni,persze eszünkben sem jutott,már Gergő is élvezte az egészet!

A kőgát

Leérve.Gergő mögött az a bizonyos cső

Miért is oly félelmetes e szakadék híre,miért is emlegetik Rém-szakadékként?Hát talán maga az út ami vezet benne.Szikla és fa akadályokkal teli.Van ahol összeszökül úgy a járat,hogy éppen csak elférni benne.Sziklákat kell mászni amik nem is alacsonyak,hogy tovább tudjon az ember haladni.Két oldalt helyenként magas falak vesznek körül.Ám csodaszép...Egyszerű Rám-szakadékhoz szokott mümájereknek nem ajánlom.Ez veri a Rám-szakadékot!Egyrészt veszélyes valóban,egyszerű földi halandó itt elvész.A másik,hogy egyedül senkinek sem ajánlom.Balesetveszélyes is,igy ha éri valami az embert a másik még mindig tud neki segiteni és igen ajánlatos az is,hogy legyen az embernél egy mobiltelefon.Mi azonban nem a mümájer fajtából valók voltunk,így elindultunk a fantasztikus szakadékban tovább.

Visszanézve a gátra

Az első akadály

Nem kellett sokat menni az első akadályig.Tán jó harminc méternyire ott volt elöttünk egy kb.két és fél - három méter magas szikla.Ezt megkellett mászni a tovább haladás érdekében.Szerencsére valaki nagyon okosan tett oda egy kötelet ami nagy segitségünkre volt a feljutásban.Tanakodtunk ki menjen elsőként.Végül is úgy döntöttünk Gergő megy,ha visszacsúszik vagy esik ott leszek mögötte és vigyázok rá.Kissé nehézkesen ment fel,de legyürte.Felérve láttam is,hogy büszke volt magára,én is az voltam rá!Én valahogy sokkal könnyebben felmásztam mint Gergő,pedig álltalában kettönk közül ő volt az ügyesebb.Most a kivétel erősiti a szabályt tipikus esete forgott fenn...Felérve jöttek az újabb csodák...

Úton az újabb csodák felé...

Nagyon szép részek következtek.Csodás sziklafalak szükülö járatok,aranyló erdő ölelt minket...akadályokat csak a faágak jelentették ezen a szakaszon.Már rég nem féltünk..ez lenne a félelmetes Salabasina-árok,de hiszen ez leírhatatlanul fantasztikus!Mitől kell itt félni?Ugyan már...Rendkivül élveztük.Nincs szó ami le tudná írni ezt a csodát ezt az életérzést amit itt átéltünk...Életünk legjobb döntése volt,hogy ezt a túrát bevettük a bakancslistánkba.Később enyhe szikla akadályok jöttek,de ezeken könnyen átverekedtük magunkat.Élmény volt minden egyes miliméter a szakadékban.

Csodák között...

Egy ponton ketté ágazott az út.Tudtam mert láttam a filmbe és olvastam is róla.Balra a minden eddigieknél komolyabb akadály,egy jó négy méter magas sziklafal.A jobb oldali vájat pedig kivezet az erdőbe jól járható szakaszon.Ti melyiket választottátok volna?Hát persze,hogy mi a bal oldalit választottuk.Nem azért jöttünk,hogy könnyen letudjuk ezt a fantasztikus kalandot.Szóval elöttünk volt egy négy méteres szikla.Faágak (vastagok) voltak neki támasztva.Ezek segitettek a felmászásban.Most én mentem előre.Megint a vártál könnyebben és simábban feljutottam.Utánam jött Gergő,ő is legyürte az akadályt,de azthiszem most megint én voltam az ügyesebb.De ennek semmi jelentősége nem volt.Élveztük ezt is.Diadal érzet fogott el ennek a sziklának a megmászása után.

Gergő mászik felfelé

Lassan felér

Odafent következett az eddigi legszükebb járat.Dagadt emberek ne jöjjenek erre mert beszorulnak!Én is éppen elfértem benne.Itt is csodálatos volt minden,noha erre a szakadékot ölelő falak nem voltam már olyan magasak.Már nem voltak olyan vészes akadályok előttünk,voltak ugyan de azok maximum ha az egy méter magasságot elérték.Mentünk,haldtunk.Voltak olyan helyek ahol újra magas volt a sziklafal.Aztán lassan-lassan kezdett szelidülni a dolog.Egyre kevesebb volt az akadály útközben,egyre kisebbek a falak amelyek aztán már nem is sziklafalak voltak hanem az erdő doborulata.A végéhez közeledett a Salabasina-árok.

A Salabasina varázsa

Ahogy haladtunk az egyre jobban megszelidülő Salabasina-árokból kifelé emlékszem úrrá lett rajtam egy érzés: nem akartam,hogy vége legyen.Nagyon nem akartam.Ez egy olyan csoda volt,egy olyan élmény aminek nem akartam,hogy valaha is vége legyen..Ma sem akarom!Ott akarok lenni a Salabasina varázsában az én gyönyörű kisfiammal.Menni végig,legyürni az akadályokat átélni a csodákat.Ott akarok lenni vele,örülni,nevetni,szeretni...Örökre.

Soha ne érjen véget a Salabasina-árok.

Soha nem is fog véget érni,mert örökre itt maradt a szívemben...

A megszelidült Salabasina-árok

Kiértünk a Salabasina-árokból annak felső szakaszán.A túra még tartott tovább.Elmentünk a Szentkútig és a Dera szurdokba is.Minden csodás volt persze,de a Salabasina varázsát soha semmi nem tudja már felülmúlni.Akkor is tudtam,hogy ez nem mindennapi élmény volt.

Gergő is élvezte és úgy gondolom boldog is volt.

Aztán 38 nap múlva meghalt...

Ez volt az utolsó közös túrám állandó túratársammal az én legjobb barátommal a gyönyörú drága édes kicsi fiammal...Soha nem felejtem el ennek az egész túrának a varázsát a fillingjét a csodáját...és az,hogy ez volt az utolsó túránk eleve sok jelentőséggel bír.

Gergő a Dera szurdokban,ez az utolsó túrázós kép róla.Ez volt kinn az osztályában is végig a halála után...

Ma már tudom,hogy van túlvilág.Fény,odaát,menny...nevezzük akárhogy.A lényeg,hogy van.Tudom,hogy a lélek számtalan életet él... újraszületik,meghal.Talán arra is van esély,hogy ugyanazokkal hoz újra össze a sors,max másmilyen formában.Aki most a fiad volt,következő életedben lehet,hogy az apád lesz és így tovább...

Tudom azt is,hogy Gergő jön amikor tud és meglátogat.Tudom azt is,hogy ott van velem azóta is a túrákon.
A lelke nem hagyott teljesen magamra engem.

És azt is tudom,lehet életünk száz is vagy akár ezer is.

Újra fogunk majd találkozni és együtt leszünk minden életben!

Ott majd folytatjuk!

Visszatérés a Zichy kápolnához

Lényegébe az első tavaszi túránkra került sor a nőnap utáni hétvégén,amire az immár szokásos csapattal vágtunk neki: Zolival és Mónival na és persze Gergővel a szívünkben.Gergő aki spirituális uton kért meg arra,hogy ne hagyjam abba a túrázást,folytassam továbbra is,ő ott lesz velem mindig...Ezzel a tudattal vágtam neki.Célunk már egy jól ismert helyszín volt: a lórévi Zichy kápolna.Természetesen ez csak számomra volt ismerös,hisz sem Zoli,sem Móni nem járt még itt.Reméltem így újat tudok nekik mutatni.Terv szerint Adonynál átkelve a komppal,megyünk majd el a kápolnáig.Onnan benézünk Lórévre,majd visszatérve a dunai gátra,azon megyünk el Makádig.Ott visszafordulunk Lórév felé és a kompnál kötünk majd ki.Tehát egy körtúra nézett ki,ami becslésem alapján 13-14km-es lesz.

Két és fél év után újra a Zichy kápolnánál

Szerencsénk volt,autóval kivittek minket az Adony-Lórévi kompig.Jobb is mert eredetileg az öböl felöl jöttünk volna Adonyból,de ennek alá szaladtunk volna,hisz a magas vízállás miatt nem tudtunk volna pár helyen átjönni.Igy azonban minden sklappolt.A rév átkelés látványos és sima volt ahogy mindig is,mikor erre jártunk Gergővel is.Átérve a lórévi oldalra,felhős,de nem hideg idő fogadott.Elő-elő bukkant azért a nap is.A kápolna közel van a révállomáshoz,így szinte rögtön ott találtuk magunkat.Fájó volt számomra,hogy a kápolna elötti egykori focipályát mára már szétbarmolták,a kapukat is elvitték és már csak egy legelőhöz hasonlitott az egész.A többieknek tetszett a kápolna,de elájulva azért nem voltak tőle.Bezzegh Gergőnek annak idején tetszett...

Engem mindig rabul ejt a kis kápolna

Előadtam a többieknek a kápolna nem mindennapi történetét majd mentünk tovább fel a töltésre és a gát mögött elterülő Lórévre.Beérve a településre az rendkivül rendezettnek tűnt,szemét sem volt sehol.Igaz kocsma se...Hamar átértünk a többségében szerb kisebbség álltal lakott településen,amelynek déli részén akadt némi látnivaló.Egy kegyhely féle valami és egy szerb ortodox templom,amit részben eltakart egy parasztház.Ettől függetlenül szép volt,de ez volt minden ami Lóréven érdekes lehetett.Kimentünk a falu dél-nyugati sarkán vissza a gátra és elindultunk dél felé Makád irányába.Erre mentünk Gergővel is a tassi zsilip túrán 17 november elsején anno...

,Magunk mögött hagyjuk Lórévet

Hosszú egyenes,de mégis szép útszakasz követezett.A mezőkön körös-körül őzek tucatjai szaladgáltak,arébb egy tanyánál gyöngytyúkok kevertek az úton,de jöttünkre odébb is álltak.Az ártéri erdők kopaszon is szépek voltak,az út pedig igazán kellemes,na és jelzetlen.Erre nincsenek turistajelzések,de ha ügyes az ember eltévedni itt nem lehet.A kopasz erdők zöldre váltottak közben,na nem a levelek kezdtek már előjönni,de valami örökzöld fák voltak ott,amik leginkább fűzfára hasonlítottak.Olyan 3,5km-t mehettünk a gáton dél felé,mig le nem tértünk róla.

Lelket nyugtató útszakasz..

Letérve az útról az elöször keleti irányt vett.Az erdőben találtuk magunkat,egy fenomenálisan szép hóvirág tenger kellös közepén!Ameddig a szem ellátott mindenhol hóvirágok voltak...lenyügöző volt a látvány!Volt köztünk valami kék virág is,nem ibolya,tán valami mákvirág lehetett,de nem tudom pontosan,mert annyira nem vágom a témát.Lényeg,hogy a hely bliriáns szépségű volt az ezernyi hóvirággal.Ugyan a virágzás mintha a végső stádiumban kezdett lenni,de igy is szép volt nagyon.

A hóvirágtenger egy része

Egy elhagyatott ház volt az erdőben ami ha ápolták volna meglehetősen szép lehetett volna...Zolival eltudtunk volna képzelni ide egy turista vagy horgász szállót...de az elhagyatott házzal nem törödött senki...Az út kiért a szép erdőből és visszafordult északnak.Itt voltunk már Makád valagában.Bementünk délről ahogy egykor Gergővel is.Makád hasonlóan Lórévhez,a nyugis arcát mutatta.Itt már kisütött alaposan a napocska is.Beértünk arra a szabadidő redezvényeknek adó helyre ahol annak idején Gergővel is pihentünk.Ám most a szomszédos tavacskához is lementünk.Itt tartottunk egy kajaszünetet.

A kajaszünet végén

A szünet végeztével bementünk Makád központjába,ahol az emlékmű levolt takarva.Gondolom védve a téli fagyoktól.A templom szomszédságában találtunk egy vegyesboltot,itt kicsit felpakoltunk,vettünk gyümölcsöt,csokit és sört is.Makádról pedig annak északi részén távoztunk.Gergőt itt éreztem úgy,hogy valóban velünk van,hisz elöször a túrán jött az a kellemes bizsergés a hátamon.Azt mondta nekünk a médium a múltkor,hogy ilyenkor valóban velünk van és így tud jelezni...mintha simogatna-ölelne.Reménykedek benne,hogy ez igy is van...Annak idején mi amúgy Gergővel a tassi zsilip felé mentünk,azaz keleti irányba hagytuk el a települést.Arra most nem mentünk,visszafelé tartottunk Lórévre északi irányban.

Makád központjában

Egy nádas melett vezetett az utunk,immár nyugat - észak-nyugat felé.Vadászlesek sora köszöntek szembe,amire rendre felmásztunk.A kilátások nem voltak rosszak a Csepel-sziget mezőire illetve a kulcsi szélmalomra.Odalenn az út melett mókusok hancuroztak,a távolban pedig őzek szaladgáltak.Mondhatni pazar volt az út.Ráaádsul az utolsó vadászlesnél fácánok játszottak a nádasban.Tehát volt itt kérem szépen minden.Láttuk szinte a Csepel-sziget teljes állat arzenálját.Az út pedig egy ponton véglegesen észak felé fordult.

Vadászlesen

Aztán persze eltünt a szántóföldeken.Igy azokon kellett keresztül mennünk.A távolban ott vigyorgott szemben velünk Lórév,így eltévedni nem lehetett.Rendre őzek keresztezték túránkat.Az egyik alkalommal megszámoltuk 22(!) őzike futott el mellettünk.Igy aztán látványos volt a túrának ez a szakasza is.Közeledve Lórévhez,egyre inkább eltünt a reggeli tiszteletem a település iránt,ugyanis a település összes szemete a környékbeli földeken a fák között volt elszorva,kidobva...ezért nem volt tehát szemét az utcákon...Sebaj,gondoltuk majd iszunk egy jót egy lórévi kocsmában...

Lórév

Visszaérve Lórévre,kocsmát most sem találtunk.Igy szomjunkat ezen a településen bizony nem tudtuk oltani.Egy vegyesboltot láttunk csak,ami már délben bezárt.Most a másik utcán mentünk mind reggel és dél-északi irányba mentünk át a településen.Kiérve pedig visszamentünk a gátra és újra dél felé fordultunk.A kápolna ott vigyorgott ránk kétszáz méterre tölünk.Arra vitt tovább az utunk,vissza a révállomásra.

Búcsú Lórévtől

Megnéztem mégegyszer a kápolnát,habár nincs messze Dunaújvárostól,csak a jó ég tudja,hogy mikor jövök ide újra...Gergő nélkül nem olyan egyszerű ez sem.Kiértünk a komphoz ahol még volt félóránk annak indulásáig.Meglehetösen nagy szél kerekedett itt,elöször a nap folyamán fáztunk is egy kicsit.Nagy nehezen aztán elérkezett az indulás ideje.Búcsút vettünk a Csepel-szigettől.

Pihen a komp kikötötték...Indulásra várva

Sima volt a visszaút is.Hamar átértünk Adonyba,ahol nyoma sem volt a túloldali nagy szélnek.Sőt!Szinte szélcsend volt...érdekesnek találtam ezt is,hiszen nagyjából 350 méterre lehettünk az elöbbi helytől.Nem volt más már hátra visszasétáltunk Adony központjába,ahol megvártunk egy hazafelé induló buszt.Jött is,így lett teljes a körtúra.Remek nap volt,egy kellemes túrával,bízva akkor abban,hogy Gergő is valóban velem volt...

Életre szóló élményt és az év túráját hozta a Salabasina-árok

Hát nem mondom,hogy nem paráztunk tőle,Gergő még akkor is amikor meglátta,de aztán szerencsére feleslegesnek bizonyult a félelmünk,mert hihetlen izgalmakat és kalandokat tartogatott számunkra ez a kevésbé ismert szurdok.Bátran mondhatom,hogy egy életre szóló élménnyel lettünk gazdagabbak.A szurdok felső végén már sajnáltuk,hogy vége.A túra nem ért véget a Salabasina-árokkal,mert még elmentünk a Dera szurdokot és megnézni.Na,de menjünk sorjában az eseményekkel.

Útban a Salabasinához,visszanézve feltünnek a Kevélyek

Nem volt egyszerű az utazás,de tudtuk,hogy nem lesz az,ezért meglehetösen korán már fél ötkor elindultunk.A vasúti pályaszakasz felújitási munkáinak hála vonatunk több mint két óra alatt ért fel a Déli pályaudvarra,ahol a metróra is jócskán várni kellett így a 3/4 hétkor Battyhányi térröl induló hévet nem értük el.Negyed nyolckor volt legközelebb,amivel éppen elértük Pomázon a buszt,amin meg tömeg volt.Na,de letudtunk szállni Pankós tetőnél,innen inditottuk el a túrát.Olvastam leírásokat róla,hogyan lehet elérni a Salabasina-árkot.Meglehetösen bonyolúltak voltak a leírások,ehhez képest mi pofon egyszerüen odataláltunk.A  Pankós tetői buszmegállótól volt egy bekötő út,majd arról egy balos leágazás,rögtön az elején,ezen az erdőgazdasági úton kellett menni,úgy,hogy amikor volt leágazás róla mi mindig balra mentünk.A  szurdokhoz amúgy jelzett út nem vezet,talán ennek is köszönhető,hogy nem annyira felkapott,nem annyira népszerű.Pedig ha tudnátok,hogy szándékosan nem vezet ide jelzés...pont azért,mert a szurdok túlságosan veszélyes egy sima túrázó számára,így hála ennek,ide max.csak a profik jutnak el.

Ez az út vezet a Salabasina-árokhoz,hála a sorompónak autó nem jöhet be!

Szóval az erdőgazdasági úton haladva hamar elértünk egy szurdokhoz.Tudtuk a megállótól nagyjából egy kilométer a Salabasina,még nem jöttük annyit.Bár ez a szurdok szelidebbnek tűnt mint a Salabasina-árok a leírások mégis illettek rá.Ugyanúgy ment az út,jobb és bal szélén kögátszerű épitmények,mindkét oldalon a mélység...de mégsem...nem tűnt olyan brutálnak mint a Salabasina.Néztük a térképet,a mi szurdokunknak egy hajtű kanyarban kell lennie,tehát ez itt semmiképpen sem az.A mi térképünk sem jelölte,egy Farkas-gödör felíratot láttam rajta ezen a környéken,de,hogy az pontosan ezt takarja-e vagy valami mást...?Mentünk tehát tovább és hamarosan ott volt a hajtű kanyar és a mi szurdokunk.Tényleg brutális volt és egyben lenyügöző...

Ülve a gáton,alattunk a mélység.Gergő arcán az izgalom

Az út mindkét oldalán ott volt a szurdok,maga az út egy kögátra épülve hídat képezve ment át rajta kb.20 méter magasságban a szakadék felett.Ám az alsó rész felé nézve ugyanolyan szelíd szurdoknak tűnt mint az az elöbbi árok,a felső rész felé azonban...Valóban burtal volt.Gergő el is kezdett szorongani,izgulni.Mondtam neki nyugi,minden rendben lesz.Leültünk a kőgátra és megkajáltunk a szurdokot csodálva.Aztán kikellett találnunk hogyan megyünk le.Az alsó részbe könnyen lelehetett menni,a gát alatt lent pedig egy csőben átmenve lehet a felső részbe jutni.Ez tűnt egyszerübb megoldásnak,de semmi sem biztosította,hogy a csőbe beleférünk,ráadásul azt sem,hogy nincs benne víz,vagy esetleg patkány...így lemondtunk erről a lehetőségről,mindenképpen itt a felső részen kell tehát leereszkednünk a szakadékba.

Nem tűnt egyszerű megoldásnak.

Az út és a gát

A gát

Egy másik lehetőségnek az kinálkozott,hogy a gáton ami a képen is látszik lépcsöszerü,ereszkedünk lefelé fokról fokra.Nem volt veszélytelen,mert a fokok nem voltak valami szélesek,egy rossz lépés és zúgunk lefelé...Újabb lehetöség után néztem,kicsivel odébb a partoldalon kinálkozott egy újabb lehetöség.Lekellett csak ereszkednünk a meglehetösen meredek oldalon,de a fákba,ágakba,gallyakba úgy tünt meglehet kapaszkodni.Persze ez sem tünt veszélytelennek,de valahogy lekellett jutnunk.Erre mentünk hát.Csúszva,bukdácsolva,megkapaszkodva,négykézkáb,épkézláb de végül is sikerült lejutnunk sérülés nélkül.Már ez is óriási kaland volt.Ott voltunk a gát aljában,mögöttünk a cső amiröl írtam,elöttünk a lenyügöző szurdok.Nem volt már visszaút...

A gát alatti cső,ezen kellett volna átjönnünk

Gergő a sziklánál,készül azt megmászni

Huszonöt méter sem kellett mennünk,már ott volt az első akadály,egy hatalmas szikla.A továbbhaladáshoz ezt megkellett másznunk...A nagyjából valamivel több mint kétméteres szikla megmászása elsöre nem is tünt olyan egyszerü feladatnak,de valaki nagyon hasznosan hagyott itt egy kötelet,ami úgy tünt fent valahol megfelelöen kivan biztosítva.Gergő ment elöre,mögötte voltam ha visszacsúszik megtartsam.Üggyel bajjal de felment.Utána jöttem én és magamat is meglepve sokkal simábban feljutottam mint ő.Kimondhatatlanul klassz élmény volt ez is.Visszanézve pedig ezt láttuk:

Már a szikla tetején,visszanézve ilyen a szurdok

Folytattuk az utat a lenyügöző szurdokban,amit úgy is emlegetnek,hogy Rém-szakadék,nos azért semmi rémes nincs itt.Az út tovább is nehezen volt járható,de ezt tudtuk előre.Leszakad,kidölt,bedölt fák és kövek,sziklák nehezitették és tették egyben kalandossá és élménydússá a járást.Egyenlöre azonban olyan brutal szikla mint az az első volt nem került elénk.A szurdok falai két oldalt pedig fokozatosan emelkedtek,nagyjából 20 és 40 méter között mozoghattak...Rendkivül élvezetes volt az egész.Kezdtem azt érezni a híres Rám-szakadék ennek csak valami kistestvére lehet...

Viszonylag szelidebb részen...

Egy pont után mintha jobbra fodultunk volna enyhén,ezt az irányt vette fel az árok.Ezen a részen kevesebb volt az akadály,könnyebb a menés,felfelé nézve meg brutálisan szép az őszi szinekben pompázó erdő.Persze nem tartott sokáig az akadálymentes szakasz,jöttek az újabb sziklák és újabb kidölt fák,meg voltak részek ahol összeszükült a járat és éppen,hogy elfértem benne.Szavakat nem találni mennyire klassz volt az egész.Gergő arcáról is fokozatosan tünt el a para és már ő is élvezte és jókat nevetve haladt elöre.Pedig ha tudta volna,hogy az akadályoknak koránt sincs vége...újabb brutal szikla várta jöttünket...

Én roppantul élveztem...

Gergő a szurdok szelidebb részén

A szurdok ketté ágazott.Olvastam erről.Jobbra hamar kilehet érni különösebb nehézségek nélkül,balra nehéz várnak az újabb akadályok...sziklafalak,fák,szűk járatok...Ti melyiket választanátok?Na mi sem jobbra mentünk.Nem azért jöttünk,hogy hamar meg könnyen vége legyen a kalandoknak.Balra vettük tehát az irányt,rögtön beköszönt egy kb.két és fél méter magasságú sziklácska.Továbbmenni csak úgy lehetett ha megmásszuk.Itt nem volt már kötét,de volt a sziklának támasztott fa ágak.Ezeken és a szikla hasadékain mászva viszonylag könnyen fellehetett mászni.Most én mentem elöre és most is könnyen felkapaszkodtam.Kettönk közül én voltam az akinek jobban mentek ezek a mászások.Ez annak fényében furcsa,hogy anno abban a bizonyos jeges Rám-szakadékban,Gergő vette könnyebben az akadályokat és ő mászta meg könnyebben a jeges vízesést.

Gergő mászik felfelé szikla falon,láthatóak a sziklának támasztott fák

Mentünk tovább és hasonlóan nagy akadályok már nem voltak.Helyenként teljesen összeszükült a szurdok máshol kiszélesedtek.A legnagyobb szikla akadályok meg egy méter alá süllyedtek,amiket már könnyedén vettünk.Kezdett szelidülni a szurdok már oldalt egy-egy helyen a partfal szép és érdekes szikla alakzatokban mutatta magát.Egyre könnyebb volt a járás,az árok meg kacskaringós formát vett fel.Egyszer csak egy fiatal pár köszönt szembe.Ők voltak ez elsö emberek akikkel ezen a túrán találkoztunk.Kicsit elbeszélgettünk velük,ők fentröl haladtak lefelé.Nem sok jót ígértem nekik...ők meg útbaigazitottak,hogy a szurdokból kiérve merre kell mennünk tovább.

Szelidülő szurdok

Aztán egyszer csak kiértünk.Legnagyobb sajnálatomra persze...Álltunk a szurdok felett én még földbe gyökerezett lábbal.Kellett kis idő mig magamhoz tértem ebből a nem mindennapi élményből.Búcsút vettünk hát az itt fent már teljesen megszelidült Salabasina-ároktól.Túránknak azonban nem volt vége.Az útbaigazitás szerint haladtunk tovább.Kicsit ekkor kezdett szúrni az oldalam,megálltunk hát és pihentünk egy jó tiz percet.Azért kellett némi erő a szurdokhoz ami persze jócskán kivette belölünk a szuszt.A pihenő után hamar ráleltünk a piros jelzésre.Itt éppen valami teljesitmény túra zajlott,sorra jöttek és elöztek meg bennünket a túrázók.

A szurdok vége...

Rövidesen odaértünk a Tölgyikrek nevezetű helyhez,itt búcsút intettünk a túrázóknak és a piros jelzésnek.Úgy vettem ki ez itt egy turistaút csomópont.Mi a sárgán folytattuk a túrát a Dera szurdok felé.A sárga jelzés kilencven százalékban az aranyló,sárga erdőn vezetett át.Mondhatni ingerszegény volt,de nem.Roppantul gyönyörü volt az aranyerdő...én viszont kezdtem kidölni...Nem volt ez eddig jellemző rám,de úgy tünt alaposan kimeritette erőmet a szurdok,nagyon nehezen tudtam csak haladni az amúgy könnyű terepen.Többször is rákellett szólnom Gergőre,hogy lassítson.Egyszer meg is álltunk,megettem az almámat és ettől aztán újra erőre kaptam.Már jobb volt,tudtam haladni,azonban a sárga jelzés és az aranyló erdő úgy tünt nem akar véget érni.

Aranyló erdő

Kiértünk a zöld Torina rétre,majd továbbhaladva csodás kilátásunk nyílt a Dobogókőre.A legjobb résznél kellett letérnünk a sárga jelzésről mégpedig a sárga+ jelzésre.Itt aztán elkezdett lefelé vezeti az út a hegyről.Nagyjából 470 méter magasságból kezdtük meg az ereszkedést,aztán a sárga+ - ba,belejött a kék+ jelzés is.Ez kellett nekünk a továbbiakban.Közel volt egy Szentkút nevezetű hely,ahol tudtuk van forrás.Bár nem jártunk úgy mint a Bakonyban,a vízkészletünk kitartott mégis jól jött a frissités.Persze odáig meglehetősen kellett lefelé ereszkedni és újfent megálapítottam,hogy lehet lefelé rosszabb menni,mint felfelé...

Feltűnik a Dobogókő

A fákon túl felsejlik a Pilis-tető

Aztán nagy sokára végre szinten ment az út.A fák között pedig feltünt a Pilis-tető.Itt voltunk hát a Dunántúli-középhegység két legnagyobb királya között.Az út pedig szépen lassan odaért a Szentkúthoz,ahol hatalmas tömeg volt...Egy szabadtéri kegyhely köszönt be és persze a forrás két kifolyó csővel és szerencsére rengeteg pad is.Igy hiába volt tömeg,böven volt még hely.Pihentünk is félórát,mert eddigra már kissé kikészültünk.Megkajáltunk friss vízet vettünk és persze fotózkodtunk ezerrel.Kellemes hely volt és hát gondolom az autót a lenti út mellett hagyó túrázók találkozási helye is ez volt...

Tömeg a Szentkútnál

A kegyhely

Vagy negyven perces pihi után folytattuk a túrát.Rendkivül kellemes idő volt egész nap méltó az utóbbi évek november elejéhez.Még mindig viszonylag magasan járhattunk,tán  220 méter körül így tovább kellett ereszkedni.Már nem tűnt annyira kellemetlennek a dolog,a pihenő után jó volt haladni lefelé.A kék+ az országút mellé ért és vele párhúzamosan haladt vagy 1km-en át,míg végül keresztezte azt.Az út túloldalán lejebb egy parkolószerüségben autók százai álltak...

Sokára keresztezte a jelzés az országútat.Háttérben a Pilis-tető

Lényegében itt volt a Dera szurdok bejárata,a parkoló pedig a sok müanyag túrázó gyüjtőhelyének bizonyúlt...Behatoltunk a Dera szurdokba ami szintén lenyügözően szép volt,de akkora volt itt az embertömeg,hogy az kifejezetten zavaró volt.Visszasírtuk a nyugis Salabasina-árkot...A Dera szurdok jól járható nem kell hegyeket mászni,közel van az országúthoz így vonza a müanyag túrázókat azokat akik még wc-re is autóval járnak..Rendkivül zavaró volt,mert a turistaúton sem lehetett elférni a patakon átivelö hidakra perceket kellett várni,hogy áttudjon menni az ember mert jöttek szembe és elférni nem lehetett.A hatalmas tömegnek hála gyakorlatilag a szurdok élvezhetetlen volt,én meg hálát adtam a sorsnak,hogy ezek a müanyagok a Salabasina-árkot nem ismerik...

Tömeg a Dera szurdokban

Pusztán egyetlenegy érdekességet mondanék még ezzel kapcsolatban: a Salabasina-árokban nem volt szemét,a Dera szurdokban volt....ezzel azthiszem mindent el is mondtam.

Azért ha nehezen is megpróbáltunk haladni az amúgy rendkivüli szépségű Dera szurdokban.Gyönyörü volt a patak felett átivelő hidakkal és a hatalmas mészkő sziklás hegyoldallal.Az egész szurdok nem hosszú nagyjából 600 méter és normál körülmények között jól járható.Feltételezem egy téli hétköznapon azért nincs itt ekkora tömeg.Próbáltuk élvezni a völgy szépségét,nem volt persze könnyü.A kék az országos kék vezet amúgy rajta végig.

Gergő a szurdokban

A szurdok egyik hidján,másodperceink voltak csak fotózni mert mindig jöttek valakik...

A szurdok végén egy kisebb réten is hatalmas volt a tömeg,a Dera patak mellett huzodó kék jelzésen értünk aztán be a már jól ismert Pilisszentkeresztre.Délután háromra értük el túránk végét amit reggel fél kilenckor kezdtünk.A Salabasina-árokban nagyjából két-két és fél órát töltöttünk,ez volt a túra legjobb szakasza.A hegyen aztán a szurdok után meglehetösen fáradtak voltunk,de a Szentkútnál új erőre kaptunk.A Dera szurdok pedig a tömeg miatt szinte élvezhetetlen volt.Ezzel együtt nagyon úgy fest.hogy ez az év top túrája.Ez a 22.-ik túránk az idén és úgy fest ez adta eddig a legnagyobb élményt.

Az utolsó méterek

Pilisszentkereszten nem mentünk tovább az első utunkba kerülö buszmegállótól,jó 25 percet kellett várni a buszra.Elképesztő mennyiségű autó és motoros jött lefelé a Dobogókő irányából és az onnan érkezö busz is tömve volt.Vajon mi lehetett odafent?Ha a Dera szurdokban ekkora volt a tömeg mi lehetett a Dobogókőn?Szerencsére nyugodt vagyok,mert ezek a müanyagok a Salabasina-árkon sohasem tudnak majd végigmenni így aztán kárt sem fognak tenni benne.Az megmarad nekünk profiknak :) 

Valóban felülmúlhatatlan fantasztikus élmény volt!