Salabasina: Az út vége

 Ha november 3. akkor évforduló.Mint minden évben most is.Az utolsó túra évfordulója.Az utolsó túránk Gergővel... Nem is tudom mit írjak,hiszen erről a túráról,erről a fantasztikus napról már tényleg mindent,de mindent megírtam.Persze nem érdekel,az sem érdekel ha minden évben ugyanazt írom,de amíg "szalonképes" vagyok addig ezután is minden november harmadikán megemlékezem az utolsó túránkról,az utolsó nagy-nagy kalandunkról.Felejthetetlenül belevésődött a szívembe ez az egész nap és ez alighanem akkor is így lenne,ha Gergő nem megy el azon az átkozott decemberi napon...Így lenne mert akárhogy is nézem,ez volt minden idők legjobb túrája.Olyan élmény volt amivel hat év távlatából sem tudok betelni.

Közelítés a hírhedt szurdokhoz

Hat év telt el.Ha nehezen is,de a túráim folytatódtak tovább Gergő nélkül is,hála azon barátaimnak akik velem tartottak illetve akikkel velük tarthattam.De ilyen fokú élmény nem volt több.Ilyen az ember életében csak egyszer van.Egy olyan túra ami felülír minden korábbit és ezt követőt!A Salabasina-árok maga volt a csoda.Százszor leírtam már,de most leírom,egy csoda volt!A rémséges híre a kiismerhetetlensége,a kaland az,hogy bár rémséges volt,de mégsem annyira mint ahogy az az internet világában elhíresült róla.Kellett egy fajta minek is mondjam,készség,merészség,bátorság,hogy belevágjunk,de belevágtunk és nem bántuk meg.A baj az,hogy Gergő ebből öt hetet tudott még élvezni,hiszen e túra után 38 nappal hunyt el...de ugye én rendületlenül hiszem és vallom,hogy a lét folytatódik a halál után is,csak egy másik dimenzióban és érzem és tudom,hogy Gergő magával vitte ennek a túrának az emlékét.A Salabasina emlékét.

Már a szurdokban,a legklasszabb kalandon

Fantasztikus volt!

Úgy érzem teli találat volt az időpont kiválasztása.Akkor úgy hittem véletlen torlódik a túra,mert ugye korábbra terveztük.Ma már tudom,hogy véletlenek nincsenek.Úgy alakult,hogy az év lehető legjobb napján legyünk itt.Persze túrázásilag a legjobb napján.A létező legjobb,legideálisabb túraidőnk volt,aranyló barna-sárga színben úszott minden.A szurdok nagyszerűségét pedig a terepen és a tájon és a csodás őszi időn kivül még az adta,hogy nem volt itt senki.Senki rajtunk kivül.A mienk volt az egész Rém-szakadék!Senki nem zavart és olyan nyugis nagyszerű túrát tudtunk így tenni,hogy arra szavak nincsenek.Ahogy meg csináltuk arra sincsenek szavak.Gergővel tényleg a szó szoros értelmében odafigyelve a másikra ha kellett a másikat segítve,ösztönözve mentünk végig ezen a csodán.

Életem nagy kalandján

A csodás szurdok egy szakasza

A szurdok néhány helyen járható volt,máshol járhatatlan.Ágak,fák alatt kövek sziklák között kellett lavírozni.De élveztük!Ma már Zolikával alighanem átkozódnánk itt-ott egy ilyen terepen haladva,mi akkor Gergővel nagyon élveztük.Maga a szurdok,hát mit is mondjak...ahonnan leereszkedtünk bele onnan a felső végéig,hát...talán másfél kilométer hosszú volt enyhén emelkedett az út végig,néha sziklákat mászva kellett szintet emelkedni.A felső kivezető szakaszon találkoztunk egy szembejövő párral,de ez volt mindenki aki ekkor a szurdokban járt.Sosem felejtem el,hogy a végén mindketten azt kívántuk Gergővel,hogy ne legyen vége.Ez egy olyan fantasztikus kaland volt amiben az volt a legfájóbb,hogy vége lett....

Gergő az utolsó kalandon

Mindig azt írtam,hogy túrázásaink abban a pilisszentkereszti buszmegállóban értek véget,lényegében így is van.Na és persze a túra még folytatódott a Salabasina-árokból kiérve is,mégis ma már úgy érzem,hogy ott fenn a Salabasina felső végén,kiérve a szurdokból,ott értek véget a mi útjaink...Ez volt az út vége.És ha volna rá lehetőségem egészen biztosan ide varázsolnék egy emlékművet,egy olyan emlékművet amely a mi közös túrázásainknak állít emléket.Gergővel való közös túrázásaink itt értek véget (persze mondom a túra itt még folytatódott és jó is volt tovább is),ez a szimbólikus vége.Kevés időt kaptunk mégis ezernyi kalandunk maradt,de ez volt a csúcs és ez volt az utolsó...Ma hat éve.

Az út vége.A Salabasina-árok őrzi lépteink.

Csak összehoztam egy emlékművet a Salabasina-árok végére...

Fantasztikus volt az utazás!

 November harmadika van és ugye ez különleges dátum túrázásaim történetében,olyan ami mellett soha nem mehetek el szó nélkül.2018 november 3-án volt ugyanis az utolsó túrám Gergőkémmel és erről minden évben megemlékezem.Nincs már olyan dolog amit ne írtam volna meg az utolsó túránkról az elmúlt években,ezeket most én nem linkelem már be,ha valaki kiváncsi rá nézze vissza az elmúlt évek november harmadikán íródott bejegyzéseimet.Minden levan írva.Most így már lényegében arról a túráról,magáról a túráról felesleges írnom.Itt az esemény már a lényeg az,hogy ez volt az utolsó túra, a mi utolsó túránk...Mert nem volt több.Gergő még 38 napot élt ez után a túra után.Abban a 38 napban már nem került sor újabb túrára.Valószínű ennek így kellett lennie.Így kellett lennie,hogy a Salabasina-ároki túra legyen az utolsó,nem egy egyszerű "mezei" túra.hanem egy csúcs túra.

Nem azért nem mentünk mert abban a 38 napban Gergőnek lett volna bármi baja.Élt és virult,semmi sem jelezte a közeledő tragédiát.Visszagondolva néha bántam,hogy ez idő alatt nem mentünk el újra túrázni,de mondom az utolsó túrának ennek a csúcs túrának kellett lennie.ami valószínűleg már vagy még odaát eldőlt leszületésünk előtt.Éppen kijöttünk a bank szorításából,hiszen öt éven át úgy éltünk,hogy vonták a fizetésem 33%-át,de mégis eltudtunk járkálni túrázni.Augusztustól már nem voltak ilyen gondjaink,úgy tűnt,hogy 2019-ben minden eddiginél többet eltudunk járkálni majd.Már szövögettünk a következő évi bakancslista terveit.Sajnos nem lett belőle semmi,legalábbis Gergővel együtt közösen már nem.

Az utolsó utunk amely a csodák felé vezetett...

Visszagondolva a sok-sok közös túrára amelyet Gergővel megéltünk,csak az jut eszembe,hogy fantasztikus volt ez az utazás.A rengeteg csoda a tömérdek élmény.Tudom,hogy ezeket Gergő is magával vitte.Tudom,hogy nélküle ez nem válhatott volna valóra,hiszen ő volt a legjelentősebb túratársam az öt évtized alatt.Ő volt a legjobb barátom.Ismertük egymás gondolatait,ha valamelyikünk elakadt bármiben a másik rögtön ott volt és segített.Ha ő nincs ennek az egésznek jó ha 5%-ra eljutok!Ha egyáltalán elindultam volna egymagam...Nem volt még alkalmam megköszönni...illetve dehogynem,csak bolond fejemmel ez valahogy elmaradt.Így hát köszönöm Gergő.Köszönöm,hogy velem tartottál,illetve köszönöm,hogy veled tarthattam.Valóban fantasztikus volt ez az utazás!

Túra amely elkísér...

Mert vannak napok és túrák amelyek,történjen bármi sosem felejtődnek el.Bár a Sándorral való túrázásaimból sajna sok minden elfelejtődött,de ez valahol természetes is,hiszen már több évtizede voltak,viszont Gergővel való túrázásaimból emlékszem mindenre.Persze legjobban az utolsó túrára,a legjobb és legjelentősebb túrára az életemben.Éppen ma három éve...Szinte mindent megírtam már erről a túráról,évfordulókor ez természetes is,de volt,hogy a hónapok alatt is becsúszott pár bejegyzés,ami ezt a túrát idézte fel.Most nem akarom újból elmesélni,a bejegyzés végére majd beteszem a linkeket amelyek átírányítanak oda ahol a korábbi bejegyzéseim vannak,ha érdekel.De mivel évforduló van a harmadik,illő megemlékezni erről a több szempontból is jelentős túráról.A túra amely az utolsó túrám volt Gergővel 2018 november harmadikán és Gergő valamivel több mint öt hét múlva ment el.Ez a túra enélkül a szomorú esemény nélkül is alighanem kivívta volna magának a valaha volt legjobb túrám vagy túránk címet,de így persze egyértelmű volt.Valami olyasmit kéne írnom erről a napról amit még eddig nem.Hát nem lesz könnyű...

Az első méterek a valaha volt legjobb túrán

Akkor még csak valahol tudat alatt éreztem,de ma már visszagondolva egyértelműen az az érzés kerít hatalmába,hogy valami különlegeset éltünk át.Valahogy más volt mint a többi túra.A hely az időjárás,az őszi erdő a rémhírektől hangos Salabasina-árok ahová tartottunk valahogy olyan varázst adott az egésznek ami semmi máshoz nem volt fogható.Emelkedettebb hangulatban is voltunk,de ez ott akkor kellemes volt.Volt valami hátborzongató mégis felemelően csodás az egész helyben.Csak azt tudom,hogy élveztük minden méterét...Mielőtt folytatnám az írkálást szeretném ajánlani,hogy nézzétek meg a túra eredeti filmjét,amely akkor is ott készült túra közben.Szerintem megéri,de ha nem is érdekel úgy,találomra indítsd el valahol a videót.

Szinte sokkot kaptunk amikor oda értünk a Salabasina-árokhoz,de ez is olyan sokk volt amely inkább volt kellemes mint kellemetlen.A hírhedt árokról,csak az járta,hogy ez nem a Rám-szakadék,hanem a Rém-szakadék.Amiket láttunk róla filmeket azok pedig erről meg is győztek.Mégis vonzott az egésznek a kalandja az ismeretlensége,a varázsa.Így mikor megláttuk először a szakadékot ez a sokk csak egy fokozodó kalandvágy volt.Gyönyörű helyen voltunk és a nagy kaland előtt tartottunk egy kajaszünetet úgy,hogy a lábunkat már a szakadékba lógattuk le.Nehéz szavakba foglalni azt az életérzést...

Gergő a nagy kaland előtt.Sajnos,hogy ez volt élete utolsó nagy kalandja...

Az út amely ketté szeli a Salabasina-árkot

Aztán belevetettük magunkat a szakadékba.Na persze nem szó szerint,de belevágtunk a nagy kalandba.És bár ugye hála az előzetes híreknek,tájékozodásoknak és filmeknek,nem kicsit paráztunk tőle,kiderült az,hogy mindenféle félelmünk feleslegesnek bizonyúlt!A Salabasina-árok olyan kalandot és élményt adott amit az én életemben túrázásilag semmi sem tudja felülmúlni!És bár lehet egy egyszerű földi halandó itt beparázott volna,de mi ne voltunk egyszerű földi halandók...!A szakadék minden métere,minden sziklája,köve,faága,avarja mindene életre szóló hatalmas élmény volt.Rendkívül élveztük az első métertől kezdve!

Gergő leérve a szakadékba 2018 november 3-án

Tehát számunkra koránt sem rém szakadékként vonult be életünk történelmébe,bár kétségtelenül kalandos volt,de mondom rendkívül élvezetes!A környék erdei amik feltűntek a szakadékot ölelő hegyoldalakon pedig földöntúlian szépek voltak az ősz derekán.Amikor a Salabasina-árok végére értünk soha nem sajnáltam még ennyire semmit,hogy vége.Legszívesebben megcsináltam volna mégegyszer.Valahol tudat alatt tán érezhettem,hogy ez egy egyszeri megismételhetetlen csoda.Már akkor is tudtam,hogy ez egy életreszóló élmény volt.A túránk folytatódott és ahogy távolodtunk a Salabasina csodájától megfogadtuk Gergővel,hogy pár év múlva visszatérünk.Úgy voltam vele még mielőtt meghalok ide visszakell majd még jönni..

Ilyen kalandok sora várt a szakadékban

Sajnos nem így alakult.Eszembe nem jutott,hogy ez az utolsó túránk... az meg pláne nem,hogy nem én leszek az aki előbb elmegy hanem Gergő...Még boldogok voltunk egy kicsit elfáradva ugyan a szakadék kalandjai után,de az élmény akkora volt,hogy nem figyeltünk rá,hogy kicsit el is fáradtunk.Szerencsére nem túl nehéz terep következett ezután.Ekkor értünk be az aranyló erdőbe amelyről szintén írtam már külön is a blogban.November volt,de gyönyörű kellemes túraidő.Rajtunk kívül senki nem volt a Salabasina-árokban,így maradéktalanul élvezhettük a csodát.Aztán az aranyló erdő is kellemes volt,persze ez már egy átlagos rész volt,a szakadék csodáját nem tudta felülmúlni,mint ahogy azóta semmi sem.

Ekkor még boldogan.Nem véletlen,ez volt életem legjobb túrája

Persze továbbra is élménydús volt a túra.Olyan helyeket érintettünk ahonnan jó kilátásunk volt a Dobogókőre máshol meg a Pilis-tetőre.Majd leértünk a pilisszentkereszti szentkúthoz ahol már volt egy kis tömeg,de így is tudtunk pihenni majd egy órát.Kellett mert a túrának még nem volt vége.Ha sok nem is,de volt még hátra belőle.Nagyon-nagyon jól éreztük magunkat.A pihenő után tovább ereszkedtünk lefelé a hegyen,hiszen talán még nem mondtam,a Salabasina-árokban végig felfelé vezetett az út,de nem olyan mértékben,hogy az ne legyen élvezhető.Nem sokára elértük a Dera szurdokot és ezzel kezdetét vette közös életünk utolsó túrájának,utolsó kilométere... Erről is készült egy videó valamelyik évfordulóra.Talán érdemes ebbe is belenézni:

A Dera szurdokról is sok csodát hallottunk már,illetve láttunk,olvastunk róla.Tudtuk ez nem lesz nehéz,nem olyan lesz mint a Salabasina-árok.Ám odaérve kellemetlen meglepetés várt.November első szombatja volt a mindenszentekkel egybekötött négy napos ünnep.A Dera szurdokban meg akkora tömeg volt mint akár egy Fradi-Újpest meccsen.Maga a szurdok valóban gyönyörű volt és jól járható,nehézségektől mentes.De a tömeg a sok-sok műanyag túrázóval nagyon zavaró volt.Mindegy megpróbáltuk élvezni.Többé kevésbé ez sikerült is,de ugye az élmények tekintetében a Salabasina-árokkal szemben esélytelen volt...

Kaladozás

Gergő utolsó kalandjai

Úgy döntöttünk Gergővel majd ide is visszajövünk,talán inkább majd egy hétköznapon mikor nem lesznek sokan,hiszen azért a Dera szurdok is szép volt ám!Sajnos azonban ez sem válhatott valóra.A tömeg ellenére is tetszett a Dera szurdok,a tömeggel sem lett volna különösebb baj,ha sokan nem hagyják ott vagy nem dobják el a szemetjüket a cigaretta csíkküket...ha az egyik nő szoknyában is valami magassarkúban nem az egyik hídon áll meg a telefonján facebookozni...A szurdok nem volt hosszú,nagyjából 600 méter.Ezután értünk ki a faluba Piliszszentkeresztre ahol elmentünk a falu széli buszmegállóhoz,így jött össze az utolsó kilométer.

Az aranyló erdő

Gergő a Dera szurdokban

Ott abban a pilisszentkereszti buszmegállóban értek véget útjaink,ott ért véget az utolsó túránk.Persze ekkor  ezt,hogy ez az utolsó nem tudhattuk.Csak az lebegett előttünk,hogy ide visszajövünk még,hiszen hatalmas élmény volt ez a túra.Azóta sem voltam itt,de még a környéken sem... Szeretnék ugyan visszajönni,de...egyfelöl Gergő nélkül ez már nem lesz ugyanolyan.Kétfelöl szeretném megőrizni a Salabasina-árok "szűzességét",úgy gondolni rá,hogy itt Gergővel jártam utoljára.Harmadrészt nem tudom kivel jöhetnék el ide.Fő túratársam Zolika,hűséges követőm,de úgy érzem a Salabasina-árok nem neki való,annak meg nincs értelme,hogy végigszenvedjük csak.Talán Manó és a Tizedes barátom,vagy így négyen...nem tudom,elkell döntetni majd,hiszen lassan felettem is eljárhat az idő.Meglátjuk majd mit hoz a jővő.

A Salabasina-árok

Napra pontosan ezen sorok írásakor,három éve volt tehát az utolsó túránk Gergővel.Olyan élmény volt ami végig kíséri az életemet.Sokszor gondolok rá az év más napjain is,nem csak ekkor.Az az életérzés ,az a kölcsönös megértés és szeretet ami kettőnk közt volt végig semmihez sem fogható.Az öröm,a diadal érzet,hogy igen megcsináltuk ezt a mások szemében alighanem teljesíthetetlen szakadékot felülmúlhatatlan volt és az a mai napig és még tovább is...Örökre a szívemben marad ennek a túrának minden pillanata a mosoly Gergő arcán,az öröm a kis pofiján a boldogság a szívében... Ez a túra végig kíséri az életemet.

A Salabasina-árok pedig őrzi lépteink.

Az utolsó túra filmje még a féléves évfordulóra készült.

Végül pedig akkor itt vannak a linkek amire ha rákattíntasz végig olvasható mindaz amit az elmúlt években írtam erről a nem mindennapi túránkról:

Az eredeti bejegyzés ami a túra után íródott:

https://zolees.blogspot.com/2018/11/eletre-szolo-elmenyt-es-az-ev-turajat.html

Ez pedig a féléves visszaemlékezésem:

https://zolees.blogspot.com/2019/05/az-utolso-tura.html

Az utolsó kilométer krónikája az első évfordulón:

https://zolees.blogspot.com/2019/11/az-utolso-kilometer.html

Az aranyló erdőről esett szó a második évfordulón:

https://zolees.blogspot.com/2020/11/az-aranylo-erdo.html

Az utolsó túra

Arra emlékszem,hogy paráztunk tőle.Nem is kicsit.Nagyon.De mintha valami vonzott minket oda,mint egy mágnes.Aztán az életünk alighanem legjobb túráját hozta a Salabasina-árok.Életre szóló élmény volt,tudtam ez a túra majd végigkiséri az életünket.Arra aztán legrémesebb ámaimban sem gondoltam,hogy ez lesz az utolsó túránk Gergővel...

Így aztán az eddigieknél is nagyobb jelentőséggel bír ez a túra...

Mentünk és mentünk a Salabasina-árokban átélve a csodákat és ahogy haladtunk előre emlékszem azt akartam,hogy soha ne érjen véget,soha ne legyen vége...

Most is ezt akarom.Soha ne legyen vége...

Kerek fél évvel ezelőtt volt az utolsó túránk Gergővel 2018 november 3.-án.

Ma erre emlékezem.

Gergő és mögötte a Salabasina-árok

Egy hasonló youtuber oldalán mint én,annak egyik videóját nézve hallottunk elöször a Salabasina-árokról.Félelmetes helynek tűnt,ugyanakkor rendkivül izgalmasnak.Tudtam ez a hely hív.Egyszerűen hívott magához.Többször megnéztük azt a videót,majd kutatgattunk új infók után,bármi ami a Salabasináról szólt.Minden leírás,kép és videó félelmetesnek írta vagy mutatta be...volt ahogy úgy nevezték.Rém-szakadék.Kissé féltünk,de úgy voltunk vele,ezt nem szabad kihagynunk.Megszerveztük hát ide a túrát amely része lett a 2018-as bakancslistánknak.A túráról persze annak idején részletesen írtam úgyanúgy mint mindegyikről amelyeken részt vettük.Ezt ide kattíntva megnézheted,elolvashatod.Most félév távlatából próbálom leírni az eseményeket az utolsó túrát ahogy ma emlékszem rá.

A csodás arany erdőben,ott lejebb van a Salabasina

Azthiszem nem találhattunk volna tökéletesebb időpontot a túrához mint november harmadika.Ilyenkor november elején a legszebb a természet,ilyenkor a legjobb túrázni.Az aranyló erdőben a kellemes őszi időben elfelejti az ember minden baját,szinte megújul...

Youtuber barátaim filmjében meglehetősen nehezen találtak rá a Salabasina-árokra.Ehhez képest mi Gergővel pofon egyszerűen ide találtunk.Fontos tudni,hogy ide nem vezet turistajelzéssel ellátott út.Nem véletlen.Veszélyes,csak profi túrázóknak való hely.Persze akiknek van kis sültnivalója és érzéke ehhez az ide talál.Mondanom sem kell,hogy nekünk volt.A Salabasina-árkot egy út szeli ketté,amely egy kőgátra épült.És nem mértem ugyan meg,de maga a szakadék a gát tetejétől legalább lehet 20-25 méter mélyen,ha nem több.

Odaérve le is esett az állunk.Láttuk már képen,videón,de Rockenbauer szavaival élve,ugye mindennél többet jelent a személyes élmény.

Én a kőgáton,alattam az árok felső része

A gáttól (azaz az úttól) lefelé -délre eső része az ároknak szinte említést sem érdemel.Szép szép persze,de lenézve sem tűnt veszélyesnek és az alsó rész nem is volt olyan mélyen,lejutni sem volt éppen nehéz.Ám a felső az északi rész...csak álltunk a kőgáton lesett állal.Egyrész felülmúlhatatlan szépségű volt...másrészt valóban olyan félelmetes és izgalmas ahogy azt a képeken,videókon láttuk.Úgy döntöttünk leülünk a kőgátra és megreggelizünk mielött belevágunk a nagy kalandba és gyönyörködünk a fenséges Salabasina-árokban.Evés közben is láttam Gergő arcán az izgalmat,mintha aztmondaná:úristen hova kerültem.Talán ez az alábbi kép is érzékelteti ezt:

Gergő arcán a félelem,itt még nem tudhatta,hogy élete legklasszabb kalandja várja...

Persze megkajáltunk és Gergőn is a félelem után végre az egészséges izgalom lett úrrá.Oldalt ereszkedtünk le az árokba,ami nem volt egyszerű.Meredek volt és csúszos is.A végén mindketten csúszva érkeztünk le.Lentvoltunk.Fantasztikus volt már ez is.A kőgát alján egy cső jött át az árok alsó része felöl,amelyen végül is átlehetett jönni.Youtuber barátaim amott erszkedtek le és a csövön át jöttek.Én ezt nem akartam bevállalni,hisz lehettek a csőben akár patkányok is,meg a közepén mintha kissé kezdett is volna beomlani.Na meg lemaradtunk volna a csúszos kalandról is.Igy volt jó.Elindultunk hát a Rém-szakadékban.Visszaút már nem volt.Ott nem lehetett felmenni ahol lejöttünk.Max a kőgát kővein lehetett volna visszamászni,persze eszünkben sem jutott,már Gergő is élvezte az egészet!

A kőgát

Leérve.Gergő mögött az a bizonyos cső

Miért is oly félelmetes e szakadék híre,miért is emlegetik Rém-szakadékként?Hát talán maga az út ami vezet benne.Szikla és fa akadályokkal teli.Van ahol összeszökül úgy a járat,hogy éppen csak elférni benne.Sziklákat kell mászni amik nem is alacsonyak,hogy tovább tudjon az ember haladni.Két oldalt helyenként magas falak vesznek körül.Ám csodaszép...Egyszerű Rám-szakadékhoz szokott mümájereknek nem ajánlom.Ez veri a Rám-szakadékot!Egyrészt veszélyes valóban,egyszerű földi halandó itt elvész.A másik,hogy egyedül senkinek sem ajánlom.Balesetveszélyes is,igy ha éri valami az embert a másik még mindig tud neki segiteni és igen ajánlatos az is,hogy legyen az embernél egy mobiltelefon.Mi azonban nem a mümájer fajtából valók voltunk,így elindultunk a fantasztikus szakadékban tovább.

Visszanézve a gátra

Az első akadály

Nem kellett sokat menni az első akadályig.Tán jó harminc méternyire ott volt elöttünk egy kb.két és fél - három méter magas szikla.Ezt megkellett mászni a tovább haladás érdekében.Szerencsére valaki nagyon okosan tett oda egy kötelet ami nagy segitségünkre volt a feljutásban.Tanakodtunk ki menjen elsőként.Végül is úgy döntöttünk Gergő megy,ha visszacsúszik vagy esik ott leszek mögötte és vigyázok rá.Kissé nehézkesen ment fel,de legyürte.Felérve láttam is,hogy büszke volt magára,én is az voltam rá!Én valahogy sokkal könnyebben felmásztam mint Gergő,pedig álltalában kettönk közül ő volt az ügyesebb.Most a kivétel erősiti a szabályt tipikus esete forgott fenn...Felérve jöttek az újabb csodák...

Úton az újabb csodák felé...

Nagyon szép részek következtek.Csodás sziklafalak szükülö járatok,aranyló erdő ölelt minket...akadályokat csak a faágak jelentették ezen a szakaszon.Már rég nem féltünk..ez lenne a félelmetes Salabasina-árok,de hiszen ez leírhatatlanul fantasztikus!Mitől kell itt félni?Ugyan már...Rendkivül élveztük.Nincs szó ami le tudná írni ezt a csodát ezt az életérzést amit itt átéltünk...Életünk legjobb döntése volt,hogy ezt a túrát bevettük a bakancslistánkba.Később enyhe szikla akadályok jöttek,de ezeken könnyen átverekedtük magunkat.Élmény volt minden egyes miliméter a szakadékban.

Csodák között...

Egy ponton ketté ágazott az út.Tudtam mert láttam a filmbe és olvastam is róla.Balra a minden eddigieknél komolyabb akadály,egy jó négy méter magas sziklafal.A jobb oldali vájat pedig kivezet az erdőbe jól járható szakaszon.Ti melyiket választottátok volna?Hát persze,hogy mi a bal oldalit választottuk.Nem azért jöttünk,hogy könnyen letudjuk ezt a fantasztikus kalandot.Szóval elöttünk volt egy négy méteres szikla.Faágak (vastagok) voltak neki támasztva.Ezek segitettek a felmászásban.Most én mentem előre.Megint a vártál könnyebben és simábban feljutottam.Utánam jött Gergő,ő is legyürte az akadályt,de azthiszem most megint én voltam az ügyesebb.De ennek semmi jelentősége nem volt.Élveztük ezt is.Diadal érzet fogott el ennek a sziklának a megmászása után.

Gergő mászik felfelé

Lassan felér

Odafent következett az eddigi legszükebb járat.Dagadt emberek ne jöjjenek erre mert beszorulnak!Én is éppen elfértem benne.Itt is csodálatos volt minden,noha erre a szakadékot ölelő falak nem voltam már olyan magasak.Már nem voltak olyan vészes akadályok előttünk,voltak ugyan de azok maximum ha az egy méter magasságot elérték.Mentünk,haldtunk.Voltak olyan helyek ahol újra magas volt a sziklafal.Aztán lassan-lassan kezdett szelidülni a dolog.Egyre kevesebb volt az akadály útközben,egyre kisebbek a falak amelyek aztán már nem is sziklafalak voltak hanem az erdő doborulata.A végéhez közeledett a Salabasina-árok.

A Salabasina varázsa

Ahogy haladtunk az egyre jobban megszelidülő Salabasina-árokból kifelé emlékszem úrrá lett rajtam egy érzés: nem akartam,hogy vége legyen.Nagyon nem akartam.Ez egy olyan csoda volt,egy olyan élmény aminek nem akartam,hogy valaha is vége legyen..Ma sem akarom!Ott akarok lenni a Salabasina varázsában az én gyönyörű kisfiammal.Menni végig,legyürni az akadályokat átélni a csodákat.Ott akarok lenni vele,örülni,nevetni,szeretni...Örökre.

Soha ne érjen véget a Salabasina-árok.

Soha nem is fog véget érni,mert örökre itt maradt a szívemben...

A megszelidült Salabasina-árok

Kiértünk a Salabasina-árokból annak felső szakaszán.A túra még tartott tovább.Elmentünk a Szentkútig és a Dera szurdokba is.Minden csodás volt persze,de a Salabasina varázsát soha semmi nem tudja már felülmúlni.Akkor is tudtam,hogy ez nem mindennapi élmény volt.

Gergő is élvezte és úgy gondolom boldog is volt.

Aztán 38 nap múlva meghalt...

Ez volt az utolsó közös túrám állandó túratársammal az én legjobb barátommal a gyönyörú drága édes kicsi fiammal...Soha nem felejtem el ennek az egész túrának a varázsát a fillingjét a csodáját...és az,hogy ez volt az utolsó túránk eleve sok jelentőséggel bír.

Gergő a Dera szurdokban,ez az utolsó túrázós kép róla.Ez volt kinn az osztályában is végig a halála után...

Ma már tudom,hogy van túlvilág.Fény,odaát,menny...nevezzük akárhogy.A lényeg,hogy van.Tudom,hogy a lélek számtalan életet él... újraszületik,meghal.Talán arra is van esély,hogy ugyanazokkal hoz újra össze a sors,max másmilyen formában.Aki most a fiad volt,következő életedben lehet,hogy az apád lesz és így tovább...

Tudom azt is,hogy Gergő jön amikor tud és meglátogat.Tudom azt is,hogy ott van velem azóta is a túrákon.
A lelke nem hagyott teljesen magamra engem.

És azt is tudom,lehet életünk száz is vagy akár ezer is.

Újra fogunk majd találkozni és együtt leszünk minden életben!

Ott majd folytatjuk!

Életre szóló élményt és az év túráját hozta a Salabasina-árok

Hát nem mondom,hogy nem paráztunk tőle,Gergő még akkor is amikor meglátta,de aztán szerencsére feleslegesnek bizonyult a félelmünk,mert hihetlen izgalmakat és kalandokat tartogatott számunkra ez a kevésbé ismert szurdok.Bátran mondhatom,hogy egy életre szóló élménnyel lettünk gazdagabbak.A szurdok felső végén már sajnáltuk,hogy vége.A túra nem ért véget a Salabasina-árokkal,mert még elmentünk a Dera szurdokot és megnézni.Na,de menjünk sorjában az eseményekkel.

Útban a Salabasinához,visszanézve feltünnek a Kevélyek

Nem volt egyszerű az utazás,de tudtuk,hogy nem lesz az,ezért meglehetösen korán már fél ötkor elindultunk.A vasúti pályaszakasz felújitási munkáinak hála vonatunk több mint két óra alatt ért fel a Déli pályaudvarra,ahol a metróra is jócskán várni kellett így a 3/4 hétkor Battyhányi térröl induló hévet nem értük el.Negyed nyolckor volt legközelebb,amivel éppen elértük Pomázon a buszt,amin meg tömeg volt.Na,de letudtunk szállni Pankós tetőnél,innen inditottuk el a túrát.Olvastam leírásokat róla,hogyan lehet elérni a Salabasina-árkot.Meglehetösen bonyolúltak voltak a leírások,ehhez képest mi pofon egyszerüen odataláltunk.A  Pankós tetői buszmegállótól volt egy bekötő út,majd arról egy balos leágazás,rögtön az elején,ezen az erdőgazdasági úton kellett menni,úgy,hogy amikor volt leágazás róla mi mindig balra mentünk.A  szurdokhoz amúgy jelzett út nem vezet,talán ennek is köszönhető,hogy nem annyira felkapott,nem annyira népszerű.Pedig ha tudnátok,hogy szándékosan nem vezet ide jelzés...pont azért,mert a szurdok túlságosan veszélyes egy sima túrázó számára,így hála ennek,ide max.csak a profik jutnak el.

Ez az út vezet a Salabasina-árokhoz,hála a sorompónak autó nem jöhet be!

Szóval az erdőgazdasági úton haladva hamar elértünk egy szurdokhoz.Tudtuk a megállótól nagyjából egy kilométer a Salabasina,még nem jöttük annyit.Bár ez a szurdok szelidebbnek tűnt mint a Salabasina-árok a leírások mégis illettek rá.Ugyanúgy ment az út,jobb és bal szélén kögátszerű épitmények,mindkét oldalon a mélység...de mégsem...nem tűnt olyan brutálnak mint a Salabasina.Néztük a térképet,a mi szurdokunknak egy hajtű kanyarban kell lennie,tehát ez itt semmiképpen sem az.A mi térképünk sem jelölte,egy Farkas-gödör felíratot láttam rajta ezen a környéken,de,hogy az pontosan ezt takarja-e vagy valami mást...?Mentünk tehát tovább és hamarosan ott volt a hajtű kanyar és a mi szurdokunk.Tényleg brutális volt és egyben lenyügöző...

Ülve a gáton,alattunk a mélység.Gergő arcán az izgalom

Az út mindkét oldalán ott volt a szurdok,maga az út egy kögátra épülve hídat képezve ment át rajta kb.20 méter magasságban a szakadék felett.Ám az alsó rész felé nézve ugyanolyan szelíd szurdoknak tűnt mint az az elöbbi árok,a felső rész felé azonban...Valóban burtal volt.Gergő el is kezdett szorongani,izgulni.Mondtam neki nyugi,minden rendben lesz.Leültünk a kőgátra és megkajáltunk a szurdokot csodálva.Aztán kikellett találnunk hogyan megyünk le.Az alsó részbe könnyen lelehetett menni,a gát alatt lent pedig egy csőben átmenve lehet a felső részbe jutni.Ez tűnt egyszerübb megoldásnak,de semmi sem biztosította,hogy a csőbe beleférünk,ráadásul azt sem,hogy nincs benne víz,vagy esetleg patkány...így lemondtunk erről a lehetőségről,mindenképpen itt a felső részen kell tehát leereszkednünk a szakadékba.

Nem tűnt egyszerű megoldásnak.

Az út és a gát

A gát

Egy másik lehetőségnek az kinálkozott,hogy a gáton ami a képen is látszik lépcsöszerü,ereszkedünk lefelé fokról fokra.Nem volt veszélytelen,mert a fokok nem voltak valami szélesek,egy rossz lépés és zúgunk lefelé...Újabb lehetöség után néztem,kicsivel odébb a partoldalon kinálkozott egy újabb lehetöség.Lekellett csak ereszkednünk a meglehetösen meredek oldalon,de a fákba,ágakba,gallyakba úgy tünt meglehet kapaszkodni.Persze ez sem tünt veszélytelennek,de valahogy lekellett jutnunk.Erre mentünk hát.Csúszva,bukdácsolva,megkapaszkodva,négykézkáb,épkézláb de végül is sikerült lejutnunk sérülés nélkül.Már ez is óriási kaland volt.Ott voltunk a gát aljában,mögöttünk a cső amiröl írtam,elöttünk a lenyügöző szurdok.Nem volt már visszaút...

A gát alatti cső,ezen kellett volna átjönnünk

Gergő a sziklánál,készül azt megmászni

Huszonöt méter sem kellett mennünk,már ott volt az első akadály,egy hatalmas szikla.A továbbhaladáshoz ezt megkellett másznunk...A nagyjából valamivel több mint kétméteres szikla megmászása elsöre nem is tünt olyan egyszerü feladatnak,de valaki nagyon hasznosan hagyott itt egy kötelet,ami úgy tünt fent valahol megfelelöen kivan biztosítva.Gergő ment elöre,mögötte voltam ha visszacsúszik megtartsam.Üggyel bajjal de felment.Utána jöttem én és magamat is meglepve sokkal simábban feljutottam mint ő.Kimondhatatlanul klassz élmény volt ez is.Visszanézve pedig ezt láttuk:

Már a szikla tetején,visszanézve ilyen a szurdok

Folytattuk az utat a lenyügöző szurdokban,amit úgy is emlegetnek,hogy Rém-szakadék,nos azért semmi rémes nincs itt.Az út tovább is nehezen volt járható,de ezt tudtuk előre.Leszakad,kidölt,bedölt fák és kövek,sziklák nehezitették és tették egyben kalandossá és élménydússá a járást.Egyenlöre azonban olyan brutal szikla mint az az első volt nem került elénk.A szurdok falai két oldalt pedig fokozatosan emelkedtek,nagyjából 20 és 40 méter között mozoghattak...Rendkivül élvezetes volt az egész.Kezdtem azt érezni a híres Rám-szakadék ennek csak valami kistestvére lehet...

Viszonylag szelidebb részen...

Egy pont után mintha jobbra fodultunk volna enyhén,ezt az irányt vette fel az árok.Ezen a részen kevesebb volt az akadály,könnyebb a menés,felfelé nézve meg brutálisan szép az őszi szinekben pompázó erdő.Persze nem tartott sokáig az akadálymentes szakasz,jöttek az újabb sziklák és újabb kidölt fák,meg voltak részek ahol összeszükült a járat és éppen,hogy elfértem benne.Szavakat nem találni mennyire klassz volt az egész.Gergő arcáról is fokozatosan tünt el a para és már ő is élvezte és jókat nevetve haladt elöre.Pedig ha tudta volna,hogy az akadályoknak koránt sincs vége...újabb brutal szikla várta jöttünket...

Én roppantul élveztem...

Gergő a szurdok szelidebb részén

A szurdok ketté ágazott.Olvastam erről.Jobbra hamar kilehet érni különösebb nehézségek nélkül,balra nehéz várnak az újabb akadályok...sziklafalak,fák,szűk járatok...Ti melyiket választanátok?Na mi sem jobbra mentünk.Nem azért jöttünk,hogy hamar meg könnyen vége legyen a kalandoknak.Balra vettük tehát az irányt,rögtön beköszönt egy kb.két és fél méter magasságú sziklácska.Továbbmenni csak úgy lehetett ha megmásszuk.Itt nem volt már kötét,de volt a sziklának támasztott fa ágak.Ezeken és a szikla hasadékain mászva viszonylag könnyen fellehetett mászni.Most én mentem elöre és most is könnyen felkapaszkodtam.Kettönk közül én voltam az akinek jobban mentek ezek a mászások.Ez annak fényében furcsa,hogy anno abban a bizonyos jeges Rám-szakadékban,Gergő vette könnyebben az akadályokat és ő mászta meg könnyebben a jeges vízesést.

Gergő mászik felfelé szikla falon,láthatóak a sziklának támasztott fák

Mentünk tovább és hasonlóan nagy akadályok már nem voltak.Helyenként teljesen összeszükült a szurdok máshol kiszélesedtek.A legnagyobb szikla akadályok meg egy méter alá süllyedtek,amiket már könnyedén vettünk.Kezdett szelidülni a szurdok már oldalt egy-egy helyen a partfal szép és érdekes szikla alakzatokban mutatta magát.Egyre könnyebb volt a járás,az árok meg kacskaringós formát vett fel.Egyszer csak egy fiatal pár köszönt szembe.Ők voltak ez elsö emberek akikkel ezen a túrán találkoztunk.Kicsit elbeszélgettünk velük,ők fentröl haladtak lefelé.Nem sok jót ígértem nekik...ők meg útbaigazitottak,hogy a szurdokból kiérve merre kell mennünk tovább.

Szelidülő szurdok

Aztán egyszer csak kiértünk.Legnagyobb sajnálatomra persze...Álltunk a szurdok felett én még földbe gyökerezett lábbal.Kellett kis idő mig magamhoz tértem ebből a nem mindennapi élményből.Búcsút vettünk hát az itt fent már teljesen megszelidült Salabasina-ároktól.Túránknak azonban nem volt vége.Az útbaigazitás szerint haladtunk tovább.Kicsit ekkor kezdett szúrni az oldalam,megálltunk hát és pihentünk egy jó tiz percet.Azért kellett némi erő a szurdokhoz ami persze jócskán kivette belölünk a szuszt.A pihenő után hamar ráleltünk a piros jelzésre.Itt éppen valami teljesitmény túra zajlott,sorra jöttek és elöztek meg bennünket a túrázók.

A szurdok vége...

Rövidesen odaértünk a Tölgyikrek nevezetű helyhez,itt búcsút intettünk a túrázóknak és a piros jelzésnek.Úgy vettem ki ez itt egy turistaút csomópont.Mi a sárgán folytattuk a túrát a Dera szurdok felé.A sárga jelzés kilencven százalékban az aranyló,sárga erdőn vezetett át.Mondhatni ingerszegény volt,de nem.Roppantul gyönyörü volt az aranyerdő...én viszont kezdtem kidölni...Nem volt ez eddig jellemző rám,de úgy tünt alaposan kimeritette erőmet a szurdok,nagyon nehezen tudtam csak haladni az amúgy könnyű terepen.Többször is rákellett szólnom Gergőre,hogy lassítson.Egyszer meg is álltunk,megettem az almámat és ettől aztán újra erőre kaptam.Már jobb volt,tudtam haladni,azonban a sárga jelzés és az aranyló erdő úgy tünt nem akar véget érni.

Aranyló erdő

Kiértünk a zöld Torina rétre,majd továbbhaladva csodás kilátásunk nyílt a Dobogókőre.A legjobb résznél kellett letérnünk a sárga jelzésről mégpedig a sárga+ jelzésre.Itt aztán elkezdett lefelé vezeti az út a hegyről.Nagyjából 470 méter magasságból kezdtük meg az ereszkedést,aztán a sárga+ - ba,belejött a kék+ jelzés is.Ez kellett nekünk a továbbiakban.Közel volt egy Szentkút nevezetű hely,ahol tudtuk van forrás.Bár nem jártunk úgy mint a Bakonyban,a vízkészletünk kitartott mégis jól jött a frissités.Persze odáig meglehetősen kellett lefelé ereszkedni és újfent megálapítottam,hogy lehet lefelé rosszabb menni,mint felfelé...

Feltűnik a Dobogókő

A fákon túl felsejlik a Pilis-tető

Aztán nagy sokára végre szinten ment az út.A fák között pedig feltünt a Pilis-tető.Itt voltunk hát a Dunántúli-középhegység két legnagyobb királya között.Az út pedig szépen lassan odaért a Szentkúthoz,ahol hatalmas tömeg volt...Egy szabadtéri kegyhely köszönt be és persze a forrás két kifolyó csővel és szerencsére rengeteg pad is.Igy hiába volt tömeg,böven volt még hely.Pihentünk is félórát,mert eddigra már kissé kikészültünk.Megkajáltunk friss vízet vettünk és persze fotózkodtunk ezerrel.Kellemes hely volt és hát gondolom az autót a lenti út mellett hagyó túrázók találkozási helye is ez volt...

Tömeg a Szentkútnál

A kegyhely

Vagy negyven perces pihi után folytattuk a túrát.Rendkivül kellemes idő volt egész nap méltó az utóbbi évek november elejéhez.Még mindig viszonylag magasan járhattunk,tán  220 méter körül így tovább kellett ereszkedni.Már nem tűnt annyira kellemetlennek a dolog,a pihenő után jó volt haladni lefelé.A kék+ az országút mellé ért és vele párhúzamosan haladt vagy 1km-en át,míg végül keresztezte azt.Az út túloldalán lejebb egy parkolószerüségben autók százai álltak...

Sokára keresztezte a jelzés az országútat.Háttérben a Pilis-tető

Lényegében itt volt a Dera szurdok bejárata,a parkoló pedig a sok müanyag túrázó gyüjtőhelyének bizonyúlt...Behatoltunk a Dera szurdokba ami szintén lenyügözően szép volt,de akkora volt itt az embertömeg,hogy az kifejezetten zavaró volt.Visszasírtuk a nyugis Salabasina-árkot...A Dera szurdok jól járható nem kell hegyeket mászni,közel van az országúthoz így vonza a müanyag túrázókat azokat akik még wc-re is autóval járnak..Rendkivül zavaró volt,mert a turistaúton sem lehetett elférni a patakon átivelö hidakra perceket kellett várni,hogy áttudjon menni az ember mert jöttek szembe és elférni nem lehetett.A hatalmas tömegnek hála gyakorlatilag a szurdok élvezhetetlen volt,én meg hálát adtam a sorsnak,hogy ezek a müanyagok a Salabasina-árkot nem ismerik...

Tömeg a Dera szurdokban

Pusztán egyetlenegy érdekességet mondanék még ezzel kapcsolatban: a Salabasina-árokban nem volt szemét,a Dera szurdokban volt....ezzel azthiszem mindent el is mondtam.

Azért ha nehezen is megpróbáltunk haladni az amúgy rendkivüli szépségű Dera szurdokban.Gyönyörü volt a patak felett átivelő hidakkal és a hatalmas mészkő sziklás hegyoldallal.Az egész szurdok nem hosszú nagyjából 600 méter és normál körülmények között jól járható.Feltételezem egy téli hétköznapon azért nincs itt ekkora tömeg.Próbáltuk élvezni a völgy szépségét,nem volt persze könnyü.A kék az országos kék vezet amúgy rajta végig.

Gergő a szurdokban

A szurdok egyik hidján,másodperceink voltak csak fotózni mert mindig jöttek valakik...

A szurdok végén egy kisebb réten is hatalmas volt a tömeg,a Dera patak mellett huzodó kék jelzésen értünk aztán be a már jól ismert Pilisszentkeresztre.Délután háromra értük el túránk végét amit reggel fél kilenckor kezdtünk.A Salabasina-árokban nagyjából két-két és fél órát töltöttünk,ez volt a túra legjobb szakasza.A hegyen aztán a szurdok után meglehetösen fáradtak voltunk,de a Szentkútnál új erőre kaptunk.A Dera szurdok pedig a tömeg miatt szinte élvezhetetlen volt.Ezzel együtt nagyon úgy fest.hogy ez az év top túrája.Ez a 22.-ik túránk az idén és úgy fest ez adta eddig a legnagyobb élményt.

Az utolsó méterek

Pilisszentkereszten nem mentünk tovább az első utunkba kerülö buszmegállótól,jó 25 percet kellett várni a buszra.Elképesztő mennyiségű autó és motoros jött lefelé a Dobogókő irányából és az onnan érkezö busz is tömve volt.Vajon mi lehetett odafent?Ha a Dera szurdokban ekkora volt a tömeg mi lehetett a Dobogókőn?Szerencsére nyugodt vagyok,mert ezek a müanyagok a Salabasina-árkon sohasem tudnak majd végigmenni így aztán kárt sem fognak tenni benne.Az megmarad nekünk profiknak :) 

Valóban felülmúlhatatlan fantasztikus élmény volt!