Ha november 3. akkor emlékezünk,mint minden évben.Ma öt éve 2018 november 3-án volt az utolsó túránk Gergővel és ez olyan horderejű esemény amiről minden évben megemlékezem.Azonban sok újat nem tudok már erről írni,hiszen mindent,de mindent megírtam erről a napról,erről a túráról.De a mai nap az emlékezésé és ha olyan valami kerül be a bejegyzésbe ami már volt,hát istenem.Valószinű ha nem ez az utolsó túránk,akkor is úgy került volna be életünk történetébe mint a valaha volt legjobb túránk.Végigmenni a Salabasinán,a magyar Rém-szakadékon.Életere szóló élmény volt!
Neked csak egy igénytelen brutális semmit mondó hely,nekünk életünk kaladjának színhelye!
Elsőnek akkor merült fel ennek a túrának az ötlete amikor azt egy you tubes túratársam videójában láttam.Úgy gondoltam,hogy egy itteni túra a maga extrém mivoltával hatalmas élmény lehet.Igazam is lett,mert valóban az volt!Ezt követően próbáltunk Gergővel újabb filmeket keresni a szurdokról,képeket,leírásokat.Találtunk is,de mind arról győzőtt meg,hogy a Visegrádi-hegység déli oldalán futó szurdok valóban a magyar Rém-szakadék.Extrém kürölmények,rendkivül nehezen járható nem is létező út benne,a hely szépsége azonban vonzotta a tekintetünket és egyre inkább kezdtük úgy érezni,hogy ide elkell jönni,meg kell csinálni!Talán már egy jó évvel a túra előtt agyalgattunk rajta,aztán többször is toltuk magunk előtt és végül alighanem az utolsó lehetőséget kihasználva megcsináltuk!Utolsó,mert öt hétre rá Gergő meghalt... és ha én ezt a túrát kitolom még két hónappal,akkor nem válhatott volna valóra.
Az odavezető út is fantasztikus volt!
Már az odavezető alig ismert út is fantasztikus volt a gyönyörű őszben.Amikor meg odaértünk meghökkentünk a látványtól,de vonzott a kaland.És érdemes volt,nagyon érdemes volt belevágni mert nincs szó rá ami kifejezhetné mennyire jó volt.Gergő és én ahogy mindig,most az utolsó nagy kalandon,persze ezt akkor még nem tudhattuk.Olyan varázsa volt a helynek a túrának az időnek amit én szavakkal nem tudok visszaadni.Éreztem a csodálatos életérzést azt.hogy valami fantasztikusat élünk át ezzel a nem mindennapi túrával.Az egész szurdok talán másfél kilométer hosszú volt,de ez volt túrázásaim történetének legjobb,legemlékezetesebb szakasza.Pedig voltam pár helyen az életben...
Életünk kalandján
A szurdok vége felé mindketten azt kívántuk,hogy ne legyen még vége.Olyan kaland volt,hogy nem akartuk,hogy vége legyen.Az extrém útszakasz azonban véget ért.Megfogadtuk,hogy pár év múlva majd visszatérünk újra átélni mindezt.Öt év telt el.Azóta nem jártam itt...a túra amúgy folytatódott és rendkivül szép volt végig,de ez a salabasinai szakaszt nem lehetett már felülmúlni.Boldogok voltunk még,nagyszerű élményekkel gazdagodva.De aztán Gergő elment és minden összedőlt...
Öt év telt el és nem tértem vissza.Gergő nélkül?Hogyan?Szóba kerül néha egy ide vezető túra ötlete,de pl.Zolikával nem merem megcsinálni,ő nem olyan ügyes és bátor mint Gergő volt,mi van,ha a szurdok közepén blokkol le?Manó barátom említi legtöbbet tán az ötletet,de az ő meg a Tizedes barátom tempójához már én érzem azt,hogy kevés vagyok.Vikinek és Tominak sem tűnhet ez a túra egyszerűnek.Így tehát félő,hogy már nem térek vissza (persze nincs kizárva) hiszen én is öregszem már napról napra,nem vagyok abban a formában mint amikor Gergővel nyomtuk itt.
A varázs egy szelete
Öt éve már és erről minden november harmadikán meg kell,hogy emlékezzem.Salabasina varázsa olyan élményt adott ami felejthetetlen.Alighanem 2018 november 3-a lehetett életem legjobb napja.Bízom benne,hogy Gergő is magával vitte ennek a csodának az emlékét és abba mégjobban,hogy egy következő életben majd visszatérhetünk és megcsinálhatjuk újra és újra...A Salabasinai varázs örök,végigkiséri életemet.A szurdok pedig őrzi lépteink.
Mert vannak napok és túrák amelyek,történjen bármi sosem felejtődnek el.Bár a Sándorral való túrázásaimból sajna sok minden elfelejtődött,de ez valahol természetes is,hiszen már több évtizede voltak,viszont Gergővel való túrázásaimból emlékszem mindenre.Persze legjobban az utolsó túrára,a legjobb és legjelentősebb túrára az életemben.Éppen ma három éve...Szinte mindent megírtam már erről a túráról,évfordulókor ez természetes is,de volt,hogy a hónapok alatt is becsúszott pár bejegyzés,ami ezt a túrát idézte fel.Most nem akarom újból elmesélni,a bejegyzés végére majd beteszem a linkeket amelyek átírányítanak oda ahol a korábbi bejegyzéseim vannak,ha érdekel.De mivel évforduló van a harmadik,illő megemlékezni erről a több szempontból is jelentős túráról.A túra amely az utolsó túrám volt Gergővel 2018 november harmadikán és Gergő valamivel több mint öt hét múlva ment el.Ez a túra enélkül a szomorú esemény nélkül is alighanem kivívta volna magának a valaha volt legjobb túrám vagy túránk címet,de így persze egyértelmű volt.Valami olyasmit kéne írnom erről a napról amit még eddig nem.Hát nem lesz könnyű...
Az első méterek a valaha volt legjobb túrán
Akkor még csak valahol tudat alatt éreztem,de ma már visszagondolva egyértelműen az az érzés kerít hatalmába,hogy valami különlegeset éltünk át.Valahogy más volt mint a többi túra.A hely az időjárás,az őszi erdő a rémhírektől hangos Salabasina-árok ahová tartottunk valahogy olyan varázst adott az egésznek ami semmi máshoz nem volt fogható.Emelkedettebb hangulatban is voltunk,de ez ott akkor kellemes volt.Volt valami hátborzongató mégis felemelően csodás az egész helyben.Csak azt tudom,hogy élveztük minden méterét...Mielőtt folytatnám az írkálást szeretném ajánlani,hogy nézzétek meg a túra eredeti filmjét,amely akkor is ott készült túra közben.Szerintem megéri,de ha nem is érdekel úgy,találomra indítsd el valahol a videót.
Szinte sokkot kaptunk amikor oda értünk a Salabasina-árokhoz,de ez is olyan sokk volt amely inkább volt kellemes mint kellemetlen.A hírhedt árokról,csak az járta,hogy ez nem a Rám-szakadék,hanem a Rém-szakadék.Amiket láttunk róla filmeket azok pedig erről meg is győztek.Mégis vonzott az egésznek a kalandja az ismeretlensége,a varázsa.Így mikor megláttuk először a szakadékot ez a sokk csak egy fokozodó kalandvágy volt.Gyönyörű helyen voltunk és a nagy kaland előtt tartottunk egy kajaszünetet úgy,hogy a lábunkat már a szakadékba lógattuk le.Nehéz szavakba foglalni azt az életérzést...
Gergő a nagy kaland előtt.Sajnos,hogy ez volt élete utolsó nagy kalandja...
Az út amely ketté szeli a Salabasina-árkot
Aztán belevetettük magunkat a szakadékba.Na persze nem szó szerint,de belevágtunk a nagy kalandba.És bár ugye hála az előzetes híreknek,tájékozodásoknak és filmeknek,nem kicsit paráztunk tőle,kiderült az,hogy mindenféle félelmünk feleslegesnek bizonyúlt!A Salabasina-árok olyan kalandot és élményt adott amit az én életemben túrázásilag semmi sem tudja felülmúlni!És bár lehet egy egyszerű földi halandó itt beparázott volna,de mi ne voltunk egyszerű földi halandók...!A szakadék minden métere,minden sziklája,köve,faága,avarja mindene életre szóló hatalmas élmény volt.Rendkívül élveztük az első métertől kezdve!
Gergő leérve a szakadékba 2018 november 3-án
Tehát számunkra koránt sem rém szakadékként vonult be életünk történelmébe,bár kétségtelenül kalandos volt,de mondom rendkívül élvezetes!A környék erdei amik feltűntek a szakadékot ölelő hegyoldalakon pedig földöntúlian szépek voltak az ősz derekán.Amikor a Salabasina-árok végére értünk soha nem sajnáltam még ennyire semmit,hogy vége.Legszívesebben megcsináltam volna mégegyszer.Valahol tudat alatt tán érezhettem,hogy ez egy egyszeri megismételhetetlen csoda.Már akkor is tudtam,hogy ez egy életreszóló élmény volt.A túránk folytatódott és ahogy távolodtunk a Salabasina csodájától megfogadtuk Gergővel,hogy pár év múlva visszatérünk.Úgy voltam vele még mielőtt meghalok ide visszakell majd még jönni..
Ilyen kalandok sora várt a szakadékban
Sajnos nem így alakult.Eszembe nem jutott,hogy ez az utolsó túránk... az meg pláne nem,hogy nem én leszek az aki előbb elmegy hanem Gergő...Még boldogok voltunk egy kicsit elfáradva ugyan a szakadék kalandjai után,de az élmény akkora volt,hogy nem figyeltünk rá,hogy kicsit el is fáradtunk.Szerencsére nem túl nehéz terep következett ezután.Ekkor értünk be az aranyló erdőbe amelyről szintén írtam már külön is a blogban.November volt,de gyönyörű kellemes túraidő.Rajtunk kívül senki nem volt a Salabasina-árokban,így maradéktalanul élvezhettük a csodát.Aztán az aranyló erdő is kellemes volt,persze ez már egy átlagos rész volt,a szakadék csodáját nem tudta felülmúlni,mint ahogy azóta semmi sem.
Ekkor még boldogan.Nem véletlen,ez volt életem legjobb túrája
Persze továbbra is élménydús volt a túra.Olyan helyeket érintettünk ahonnan jó kilátásunk volt a Dobogókőre máshol meg a Pilis-tetőre.Majd leértünk a pilisszentkereszti szentkúthoz ahol már volt egy kis tömeg,de így is tudtunk pihenni majd egy órát.Kellett mert a túrának még nem volt vége.Ha sok nem is,de volt még hátra belőle.Nagyon-nagyon jól éreztük magunkat.A pihenő után tovább ereszkedtünk lefelé a hegyen,hiszen talán még nem mondtam,a Salabasina-árokban végig felfelé vezetett az út,de nem olyan mértékben,hogy az ne legyen élvezhető.Nem sokára elértük a Dera szurdokot és ezzel kezdetét vette közös életünk utolsó túrájának,utolsó kilométere... Erről is készült egy videó valamelyik évfordulóra.Talán érdemes ebbe is belenézni:
A Dera szurdokról is sok csodát hallottunk már,illetve láttunk,olvastunk róla.Tudtuk ez nem lesz nehéz,nem olyan lesz mint a Salabasina-árok.Ám odaérve kellemetlen meglepetés várt.November első szombatja volt a mindenszentekkel egybekötött négy napos ünnep.A Dera szurdokban meg akkora tömeg volt mint akár egy Fradi-Újpest meccsen.Maga a szurdok valóban gyönyörű volt és jól járható,nehézségektől mentes.De a tömeg a sok-sok műanyag túrázóval nagyon zavaró volt.Mindegy megpróbáltuk élvezni.Többé kevésbé ez sikerült is,de ugye az élmények tekintetében a Salabasina-árokkal szemben esélytelen volt...
Kaladozás
Gergő utolsó kalandjai
Úgy döntöttünk Gergővel majd ide is visszajövünk,talán inkább majd egy hétköznapon mikor nem lesznek sokan,hiszen azért a Dera szurdok is szép volt ám!Sajnos azonban ez sem válhatott valóra.A tömeg ellenére is tetszett a Dera szurdok,a tömeggel sem lett volna különösebb baj,ha sokan nem hagyják ott vagy nem dobják el a szemetjüket a cigaretta csíkküket...ha az egyik nő szoknyában is valami magassarkúban nem az egyik hídon áll meg a telefonján facebookozni...A szurdok nem volt hosszú,nagyjából 600 méter.Ezután értünk ki a faluba Piliszszentkeresztre ahol elmentünk a falu széli buszmegállóhoz,így jött össze az utolsó kilométer.
Az aranyló erdő
Gergő a Dera szurdokban
Ott abban a pilisszentkereszti buszmegállóban értek véget útjaink,ott ért véget az utolsó túránk.Persze ekkor ezt,hogy ez az utolsó nem tudhattuk.Csak az lebegett előttünk,hogy ide visszajövünk még,hiszen hatalmas élmény volt ez a túra.Azóta sem voltam itt,de még a környéken sem... Szeretnék ugyan visszajönni,de...egyfelöl Gergő nélkül ez már nem lesz ugyanolyan.Kétfelöl szeretném megőrizni a Salabasina-árok "szűzességét",úgy gondolni rá,hogy itt Gergővel jártam utoljára.Harmadrészt nem tudom kivel jöhetnék el ide.Fő túratársam Zolika,hűséges követőm,de úgy érzem a Salabasina-árok nem neki való,annak meg nincs értelme,hogy végigszenvedjük csak.Talán Manó és a Tizedes barátom,vagy így négyen...nem tudom,elkell döntetni majd,hiszen lassan felettem is eljárhat az idő.Meglátjuk majd mit hoz a jővő.
A Salabasina-árok
Napra pontosan ezen sorok írásakor,három éve volt tehát az utolsó túránk Gergővel.Olyan élmény volt ami végig kíséri az életemet.Sokszor gondolok rá az év más napjain is,nem csak ekkor.Az az életérzés ,az a kölcsönös megértés és szeretet ami kettőnk közt volt végig semmihez sem fogható.Az öröm,a diadal érzet,hogy igen megcsináltuk ezt a mások szemében alighanem teljesíthetetlen szakadékot felülmúlhatatlan volt és az a mai napig és még tovább is...Örökre a szívemben marad ennek a túrának minden pillanata a mosoly Gergő arcán,az öröm a kis pofiján a boldogság a szívében... Ez a túra végig kíséri az életemet.
A Salabasina-árok pedig őrzi lépteink.
Az utolsó túra filmje még a féléves évfordulóra készült.
Végül pedig akkor itt vannak a linkek amire ha rákattíntasz végig olvasható mindaz amit az elmúlt években írtam erről a nem mindennapi túránkról:
Úgy alakult a pünkösdi vasárnap,hogy nem alakult sehogy.Mai tervem-tervünk a révbérpusztai túra volt,de most kezdek kilábalgatni a betegségemből ami a héten alaposan megfektetett,így a túra elmaradt.A mai bejegyzés e túra beszámolója lett volna,de értelemszerűen így az is elmarad,írni azonban mindig van miről.Ha nekifeszülök nagyon meg sem kell erőltetnem magam,hiszen annyi élményünk és emlékünk van,hogy mindig előjön egy szinte gondolkodás nélkül is.Így ma felelevenitem azt a pillanatot amikor az egyik Szekszárdi-dombság béli túránkon elöször pillantottuk meg a Mecseket.Kivételes élmény volt,szívetmelengető emlék...na és hát minő véletlen (ami ugye nincsen) éppen ma van eme gyönyörű élmény évfordulója is.Meg amúgy is a mai túrát Gergő emlékének akartuk állítani,hiszen pár pillanat és éppen fél éve lesz,hogy elment,ez meg a mi közös emlékünk volt,így a túra helyett ma ezzel emlékezem rá...
Ez még ott alattunk a Sötét-völgy és tava
Az eset a három évvel ezelőtti Szekszárdi-dombságban zajló Sötét-völgyi túra keretein belül történt.Kakasdról induló túránk a Sötét-völgyön és a dombság lankáin és erdőségein át tartott Szálkára.Már túlvoltunk a Sötét-völgy csodáin és éppen a Haramia-forrás után részen emelkedtünk fel egy magasabb részre.Itt ment aztán a kék+ jelzés amely egy hosszabb ingerszegény út volt a fetsői tolnai településre.Az elején még volt némi kilátás a dombság lankáira,de aztán valóban rendkivül unalmassá és ingerszegénnyé vált az út lényegébe két erdő közé beszorúlva.Persze csak az átlagember számára.Mert mondanom sem kell Gergő itt is megtalálta a szépséget és örült mindennek,hogy kint lehet a természetben a jó levegőben.Ennek ő ekkor 16 évesen tán még tudatában sem volt,nekem azonban elég volt ránéznem,tudtam mindezt.A túra részletes krónikáját amúgy ebben a bejegyzésemben megtalálod kedves olvasó amennyiben érdekel.
Sötét-völgy
Szóval ezen az ingerszegény úton tartottunk Szálka felé amikor vagy száz méterre elöttünk az út jobb oldalán feltűnt egy vadászles.Láttuk azt is,hogy ahol a les áll az erdő is véget ér.Megállapodtunk Gergővel,hogy felmegyünk és megnézzük mit mutat a táj.Ilyen esetekben ezt máskor is megtettük korábban is (és a későbbiekben is),ha éppen utunkba került egy les felmentünk már csak azért is,hogy feltérképezzük,megnézzük mi vár,mi várhat ránk a következő métereken.Most is így tettünk tehát.Arra azonban ami ott fentről fogadott,nem számítottunk... Gergő ment fel elöször és meglátta túrázásaink történetének talán legszebb csodáját...
Mikor már felfogtuk végre,akkor löttük az első fotót...2016.június 9....
Kilátásunk lényegébe dél-nyugat felé volt csak.Ám ez elég volt,bőven elég...Dél-nyugatra ott pompázott előtte nagy-nagy kedvencünk a Kelet-Mecsek.Azt az érzést amikor megpillantotta,azt a pillanatot nem lehet felülmúlni... már kiabált is lefelé,hogy "apu gyere fel,gyere gyorsan!Húúhhh apu,gyere...!" Ma is fülemben csengenek szavai...Persze rohantam fel és én is megpillantottam a csodát.... Az ingerszegény út hozta túrázásaink történetének egyik legszebb csodáját.Ez a pillanat ha összekéne gyüjtenem a legszebbeket,holtbiztos top10-es lenne,de lehet top3-as...A vadászlesben állva hosszú percekig földbegyökerezett lábakkal néztem a gyönyörű csodát.Ott pompázott előttem az összes hegység közül a legjobban szeretett Mecsek.
A ránk mosolygó Mecsek
Nem tudom meddig állhattunk ott.Jó lett volna örökre ott maradni... Megismételhetetlen csoda volt.A Szekszárdi-domság mélyi túránkon a Mecsek szolgáltatta a legszebb látnivalót.Persze aztán elindultunk.Az út már nem volt annyira ingerszegény és egy pont után már az útról is látni lehetett a távolban ránk mosolygó Mecseket.Amúgy nem voltunk persze messze talán 10-15km-re.Szuper élmény volt.Az életérzés pedig felülmúlhatatlan.
Nahát ilyen élményeink vannak nekünk Gergővel,nem egy,nem kettő hanem több tucatnyi.Ez csupán egy volt a sok közül,de ennek éppen ma van az évfordulója.
