Az aranyló erdő

 Az az ősz sokkal szebb volt mint ez a mostani.Kicsit kikészülve erőmmel értük el az aranyló erdőt.A Salabasina-árok életem legnagyobb élményével ajándékozott meg,de mikor kiértünk belőle észrevettem,hogy kicsit kimerített.Pedig az árok végeztével már ott is volt az aranyló erdő.Egészen pontosan beletorkolott az erdőbe.Persze ez csak ideig-óráig tartott,hogy kimerült voltam,mert ahogy haladtunk az aranyló erdőben fokról-fokra újra erőre kaptam és már élveztem a természet újabb gyönyörű pompáját.Gergőnek nem voltak ilyen gondjai.Cseppet sem merítette ki a Salabasina-árok.Még nekem kellett megkérni,hogy vegyen vissza a tempóból.Boldogan haladtunk az aranyló erdőben.

Az aranyló erdő

Nem elöször jártunk ebben az erdőben,hiszen hatalmas volt.Gyakorlatilag Pomáztól Pilisszentkeresztig uralta a Visegrádi-hegység déli leejtőit.Ez húzodott a Salabasina és a Holdvilág-árok között is.Kivételes élmény volt 400-500 méteres magasságban a hegy tetején haladni az aranyszínű úton.Nem volt kilátásunk,nem volt semmi.Csak fák voltak.Erdő.Körös-körül.Aranyszínű erdő.A dolog nagyszerűségének köszönhetően újra azt éreztem amit már sok-sok helyen.Azt,hogy nem akarok innen elmenni...Ha tudom,hogy ez az aranyló erdő a mi utolsó erdőnk,nem is jöttünk volna el soha...

Ezt az utat nehéz überelni...

Mindig is imádtuk az erdőket.Nehéz is meghatározni,hogy melyik volt a legszebb erdő amelyben valaha is jártunk.Ez az aranyló erdő joggal pályázhatott volna erre a címre.November eleje volt és az ősz még soha nem volt ennyire szép.Szerencsére az út a Salabasina-árok után még jónéhány kilométeren át vezetett az aranyló erdőben.Gergő nem csak élvezte,de a figyelme is ott volt a szeren.Mert amikor én el-e tévesztettem a jelzést vagy az utat,ő mindig tudta merre kell menni.Sosem tévedett.

Gergő az aranyló erdőben

Hosszú időbe telt amig akár csak egy minimálisan is,hogy változzon a táj képe.De csak annyiban,hogy kiértünk egy aranyló rétre.A fák itt is körülöleltek.Védtek minket a világ zajaitól.Továbbhaladva a túrán feltünt egy kilátás is.A Dobogó-kő tűnt fel.Sokáig nem élvezhettük,mert az út visszatért az aranyló erdőbe.Az utolsó kilométereink következtek.Már lefelé tartottunk a hegyről a csodás fák között.Az erdő színe szerencsére semmit sem változott.Haladva lefelé elértünk a pilisszentkereszti szentkútat.Nagy tömeg volt itt,de egy padnál megtudtunk pihenni.Közel egy órát ültünk is a padon az aranyló erdő vigyázó fáinak ölelésében.

Felejthetetlen kilométerek

A Szentkútat letudva valóban az utolsó kilométerek következtek.Még mindig lefelé tartottunk,de már szelidült a terep.Lassan-lassan leértünk a Pomázt Pilisszentkeresztet összekötő út mellé.A turistaút párhuzamosan haladt az országúttal.Még itt is gyönyörű volt az aranyló erdő.Néhány száz méter után aztán a mi utunk,keresztezte az országutat és egyszer s mind örökre elhagyta az aranyló erdőt.A Dera szurdok felé vette az irányt.Mi pedig nem álltunk meg elbúcsúzni az aranyló erdőtől.Pedig megkellett volna...

Az aranyló erdő emléke örök

Az aranyló erdő volt a mi utolsó erdőnk.Túrázásaink közös történetének utolsó erdeje.Túránk ugyan folytatódott még be a Dera szurdokba,de erdő már nem volt több.Az utolsó erdőt magunk mögött tudva hatoltunk be a szurdokba.Persze honnan is tudhattuk volna,hogy ez a mi utolsó erdőnk,miként azt sem tudhattuk,hogy ez az utolsó túránk...Még boldogok voltunk tele friss élményekkel,amelynek egy részét éppen az aranyló erdő adta.Nem gondoltunk bármiféle rosszra,nem gondoltunk rá,hogy nem lesz több túránk...

Szeretnék visszajönni,Gergővel...

Ma napra pontosan két éve volt az utolsó túránk.A blogban sok bejegyzés szól róla.A mai évfordulón ezzel a bejegyzéssel emlékeztem erre.