Február elején kezdtük meg a balatoni kék végigjárását,több szakaszra bontva.Az első szakasz Litéren Zseyke édenkertje nevezetű büfénél végződött,hiszen itt volt a pecsételőhely.Mi sem természetesebb,minthogy a második szakasz innen kezdődjön.Március végére - ahogy azt ígértük - jött el az idő a folytatásra.Azonban nem indult olyan egyszerűen a dolog.Először is Viki aki velünk tartott az első szakaszon mostanság nem kommunikál velünk,így most nem tartott velünk.A második probléma ami jóval nagyobb volt az elsőnél,pedig az volt,hogy túra előtti éjszaka Zolikára rájött a híg fosás.Még félórval a busz indulása előtt sem tudta,hogy eltud-e jönni,végül eljött,de egész nap küszködött aztán nem volt százszázalékos állapotban.Aztán a korai busz ünnepnap lévén eleve nem volt,utána Veszprémben az átszállásra várva Zolika ismét a vécén kötött ki,aminek az lett az eredménye,hogy lekéstük a csatlakozást.Szerencsére félóra múlva jött a másik.Ám a dolog vége az lett,hogy majd két órás késéssel indulhatott csak el a túra az elképzeltekhez képest.Ez pedig újabb módosítást szült,az eredetileg tervezett Litér - Balatonalmádi - Alsóörs útvonalat leröviditettük.Csak Balatonalmádiig megyünk!
Zselyke édenkertje Litéren
Szóval majd 10 órakor indult a túra.Újabb "pofon" volt,hogy Zselyke édenkertje bevolt zárva.Jó persze nagypéntek volt,de előző nap messengeren lekommunikáltuk és azt ígérték nyitva lesznek,igaz később írtak,hogy mégse...így a túraindulási kávé is elmaradt.Ezt követően végre elindulhatott a túra.Nem volt más dolgunk Zolikával mint a kéket követni.Ja,még elfelejtettem,hogy a buszról is az utsó pillanatban szálltunk le,mert majdnem benéztük a megállót,szerencsére Zolika vette most észre a dolgot,így még letudtunk szállni.Nem a legjobban indult tehát a túra,azonban a folytatás már kellemesebb volt!
A Közpark alsó része és Litér
A turistaút Litér mellett haladt el,max annak a legkülső utcáját érintette.Hamar elértük a Közparkot,ami jópfának tűnt,így megálltunk megnézni.A domboldalon teljes zöld övezetben volt egy igen klassz kis park.Játszóterekkel,kondiparkkal,ügyességi játékokkal,kemencével,asztalokkal,padokkal,szánkópályával,nézőtéri arénával,nyitva tartó vécével!Le a kalappal Litér előtt!Az egész teljesen rendben volt.Megkajáltunk a rendkivül kellemes környezetben.Mondjuk Zolika alig tudott valamit enni,de azért csak sikerült neki.Egy jó félórát a parkban is elszórakoztunk,aztán indultunk tovább.A település végén még egy kisebb tó adott látnivalót,na meg egy üdvözlő tábla a turistaút mentén a falu határában,kedves szöveggel.Elhagytuk Litért amely be is lopta magát a szívünkbe.Lehet jövünk még ide!
A litéri arénában
Az út jól járható volt a jelzések felfestései pedig kifogástalanok.Beértünk egy fenyves erdőbe és lassan kezdett emelkedni az út.Nem volt vészes emelkedő és a levegő hála a fenyveseknek kristálytiszta volt.Kezdett viszont meleg lenni,így némileg könnyitettünk magunkon.Jó egy kilométert mentünk az erdőbe amikor ritkulni kezdett a fenyves és egyre nagyobb rétre értünk ahonnan pompás panoráma fogadott.Ráláttunk a Balatonra a füzfői öbölre,szemben hegyek pompáztak,Zolika pedig az éles szemével észrevett a távolban valami panelházakat!Távcsővel megnéztem és a szentkirályszabadjai elhagyatott laktanya épületei lehettek azok.A hegyen túl pedig egy templomtornya kúpja látszodott.Alighanem ez is a szentkirályszabadjai templom lehetett.Csodás hely volt amúgy!
Az első pillanat amikor rálátunk a Balatonra
Zolika itt még nem volt fotógén
A kék aztán egy ponton letért az egyenesen Almádiba vezető útról és elfordult jobbra.Természetesen kék túráztunk,így ezt követtük.Rövidesen egy kicsit ereszkedni kezdtünk,lentről pedig a távolban mégegyszer feltűnt maga Litér.Ezután viszont emelkedésbe kezdett az út,most sem volt vészes ez az emelkedő.Egy fensíkszerűségre értünk,a távolban a Bakony vonulata innen jól nézett ki,az amúgy ingerszegény környéken.Még a panelokat láttuk kicsit közelebbről,majd egy bicikliútra értünk!Feltételezésem szerint ez a Veszprém - Balatonalmádi kerékpárút volt,ám a térképet látva sokkal inkább volt a Litér - Szentkirályszabadja út....Mindegy.Pár méteren át maga a kerékpárút volt maga a kék jelzés.Nem sokkal arébb tért le róla.Itt volt egy kellemes pihenő asztalokkal,padokkal,de voltak itt,így nem álltunk meg,pedig ez is kellemes környezet volt.
Együtt a kerékpárúttal
A jól járható földút sem tartott sokáig.Pár méter után a jelzés levitt egy bozótos völgybe.Szerencsére nem volt olyan vészes mint első látásra tűnt.Ugyan elég sűrű erdőben haladtunk,de az út teljesen jól járható volt.Lejebb mintha egy patak folyt volna,de fene tudja,hogy az volt-e.Ami meglepő volt,hogy az árok tele volt autógumikkal...Sokára értünk ki a völgyből egy újabb fensíkra.Feltehetőleg észak,észak-kelet felé volt kilátásunk.Sok település feltűnt a távolban,persze nem tudhattam melyik,melyik.Az út visszatért abba az Almádiba vezető egyenes útba amiből kivált korábban.Ezután újra erdei szakasz következett.A jelzések továbbra is kifogástalanok voltak!Ebből az erdőből is sokára értünk ki,de amikor kiértünk feltűnt a Balaton és Balatonalmádi alattunk.
A fensíkon
Ám a kék jelzés nem Balatonalmádi felé fordult,hanem eltávolodott onnan.Mint kiderült került egyet és majdnem elment egészen Szentkirályszabadjáig.Még előtte vett visszafelé irányt.Egy szép kellemes völgybe értünk majd valóban visszafordult az út Balatonalmádi felé.Utólag megnézve láttam,hogy ez volt a Malom-völgy.Egy tisztáson áthaladva értünk be az utcákba,Balatonalmádi Vörösberény nevezetű részére.Itt felhívtuk Manót,aki egyedül indult el túrázni a Zselicbe egy 28 km-es túrára.Mi meg kiértünk egy szép templomhoz a balatonalmádi református templomhoz.Ezt körbejártuk,majd a főúton trappoltunk be Balatonalmádi központjába,Újabb templom jött a Szent Ignác,majd beljebb a városban még egy kis kápolnára csodálkoztunk rá.
A Malom-völgyben
Zolika nem volt most csúcsformában
A református templom
Beérve a központba a vasútállomás közelében azonnal megtaláltuk a pecsételőhelyet.Lényegébe itt végződött a túra.Pecsételtünk és elindultunk éttermet keresni.Vagy másfélórát kavarogtunk mert nem találtuk azt az éttermet amit előzőleg kinéztünk...Később kiderült,hogy aztán az mellett volt ahol végül megkajáltunk,csak kicsit elbújva és félig virágboltnak álcázva magát...A kaja nagyon jó volt amúgy.Még kimentünk a Balatonhoz.Meglehetősen hűvösre fordult az idő és a Balaton is hullámzott rendesen.De szép volt!Még jártunk kicsit,majd elindultunk haza.A hazaút sem volt sima,mert a vonatot lekéstük.Így busszal mentünk el Veszprémbe,onnan Fehérvárra,majd onnan haza.Kilencre értünk haza.
Kaja a túra végén
A csodás Balaton
Hát mit is mondjak.Elég sokat balfaszoskodtunk ezen a napon,de maga a túra rendben volt.Minden nehézség ellenére most is elvoltunk mint a befőtt.Maga az út nem volt különösebben nehéz,a jelzések pedig végig tökéletesek voltak.
Remek február és március van mögöttünk!Ez volt az év hetedik túrája.Most 15 kilométert mentünk,ez így összesen pedig 116,6 kilométernél tartunk idén.Ennek átlaga 16,65 km/túra.
Emlékezetem szerint 2017 májusának végén tettük meg Gergővel a síntúrát a Sínen vagyunkat.Régóta birizgálta a fantáziámat,hogy a fél várost megkerülő sín merre megy le a helyi dunaújvárosi vasútállomástól a kikötőbe.A túra úgy zajlott,hogy lementünk a városon keresztül a kikötőbe és onnan indítottuk a túrát szinte végig a sínen haladva,visszafelé a vasútállomásra.Nem volt egy veszélytelen vállalkozás,mert ha személyvonat nem is,egy-egy tehervonat megfordul erre.De szombati nap volt és bíztunk benne,hogy nem jön vonat.Nem is jött és egy kellemes kis túra kerekedett a dologból,valamint azt is megtudtuk,hogy hogyan és merre és milyen formában kerüli meg a várost északról a sín.Jó túra volt ez is,mint az összes amit Gergővel csináltam meg.Az akkori túra beszámolója ide kattíntva elolvasható.Ám azt kevesen tudják,illetve senki nem tudja talán csak Móni és a portásnő,hogy volt ennek a túrának egy elődje.Ennek a sztoriját elevenitem most fel,hiszen erről még nem volt beszámoló és természetesen ez is emlék.
Erre indultunk a vasútállomás felé
Azért nem volt róla még szó,mert nem voltak képeim az akkori túráról,mivel akkor nem vittünk magukkal fényképezőt és hát öszintén szólva nem is túrázni indultunk akkor Gergővel.Azonban a napokban erre jártam és csináltam pár fotót,így megíródhat végre ennek a túrának is a sztorija.A várost északról megkerülő sínnek volt ugyanis folytatása dél felé is.Sőt három irányba ment dél felé a sín.Balra betért a Vasműbe,jobbra ment Mezőfalva,Rétszilas a Tolnai-hegyhát és a Mecsek felé a vasút.A középső sín pedig elment a vasműn kivül,de az mellett egészen a helyi Papírgyárba ami a vasútállomásról hat kilométernyire lehetett.
Feltűnik a híd,rajta a sín!
Arra a reklmtáblára sokszor kimentünk Gergővel...
Az időpontról csak halvány fogalmaim lehetnek,talán 2007 novembere,de nem biztos,az is lehet,hogy 2011 késő ősze.Már nem emlékszem pontosan.Gergő még kicsi volt,de nem emlékszem már mennyire kicsi,talán valószínűbbnek tűnik a 2007-es időpont.Nem sokkal korábban a Papírgyárban dolgoztam,de aztán leszámoltam onnan.Ám az öltőzöi szekrényemet nem üritettem ki teljesen.Leszámoláskor megbeszéltem a portásnővel,hogy alkalom adtán majd visszajövök a maradék cuccaimért,leginkább egy kitünő bakancsért amit sajnáltam volna ott hagyni.Mondta rendben,csak telefonáljak előtte és olyan időpontban jöjjek amikor már nincs benn a fönökség.Hála a jóviszonyunkank ez így összehozható is volt.
A hídhoz érve
Elindultunk délnek
Eljött a nap és felhívtam Ildikót a portásnőt,hogy aznap ő van-e,mondta igen,így gondoltam akkor bemegyek a cuccaimért.Aztán eszembe jutott,hogy Gergőt (már ekkor) minden érdekli.Gondoltam egyet,hogy mi lenne ha besétálnánk a sínen vagy mellette a papírgyárig?Megemlítettem Gergőnek a dolgot,mivel még arra nem járt,hát kapva kapott az ötleteten.Valószínű péntek lehetett amúgy mert másnap nem voltak Gergőnek kötelezettségei.Szóval így indultunk el a Sínen vagyunk túra elődjére,annak megvalósulásától korábban tíz évvel!Délután volt,gondoltam mire a papírgyárhoz érünk lassan majd besötétedik.Sebaj,úgy terveztem majd helyijárattal jövünk haza.Elindultunk a közeli vasútállomásra,de most nem az állomás felé fordultunk,hanem ellenkező irányba amerre a sínek vezetnek.
Balra a vasműbe,jobbra a szép tájak felé megy a sín,de minket ezen a napon a középső vágány érdekelt!
Az Oxigéngyár,ez volt az első megálló
Persze ez sem volt teljesen veszélytelen feladat,de úgy tudtam a nap e szakában erre már nem valószínű,hogy jár vonat.Nem is járt szerencsére.Elindultunk dél felé.Hamar eltűnt melőllünk a másik két sín és végül már csak ez az egy volt.Gergő meg...elkezdett vonatost játszani.Búgott,zúgott zakatolt,dudált mint egy igazi vonat.Nagyon élvezte,ahogy haladtunk mindig kérdezte vagy mondtam neki,most éppen mit látunk.Néha megálltunk és azok voltak a vonat megállóhelyei...el is nevezte őket sorban ahogy jöttek.Ezt nem felejtettem el mind a mai napig: Oxigéngyár,Nagy mező,Gáztornyok,Metab,Dutrade,Papírgyár,így jöttek a megállok,állomások.Gergő csak élvezte és élvezete...
Feltűnnek a Gáztornyok...
De előtte még ott a Nagy mező megálló!
Szépen nem sietve,jókat játszva közben megérkeztünk a Papírgyárhoz.Ott persze Gergőt nem engedték be a gyárba,Ildikó addig a portán vigyázott rá,míg én bementem összepakolni.Kijövet roppant jól szórakozott a portáscsaj,Gergő végig elmesélte neki ennek a túrának az eseményeit...Így jókat nevetve,jó hangulatban köszöntem el Ildikótól és a Papírgyártól.Mi meg Gergővel elmentünk a közeli buszmegállóba,ahonnan helyijárattal mentünk haza.Gergő visszafelé is simán haza gyalogolt volna,meg sem kottyant neki ez a hat kilométer,de eddigra már besötétedett.Sötétben meg nem akartam már arra menni.
Gáztornyok megállóhely
Gergő soha nem felejtette el ennek a túrának nehezen nevezhető trappolásnak az emlékét és én sem.Fura volt,hogy egy ilyen pitiáner dolog is mekkora örömöt tudott okozni a kis lelkében.Annak meg külön örült,hogy belementem én is a játékba,én is vele játszottam a vonatost a megállóst és mindent.A semmiből is egy csodás emlék kerekedett.Mindig is megakartam írni ennek a túrának a sztoriját,de sosem voltak hozzá képeim.Most valami erre vezetett...erre jöttem haza a minap és ha már erre jöttem hát csináltam képeket így a sztori végre megíródhatott.Persze a lelkem kegyetlenül fájt,hogy nincs itt velem Gergő és útközben sokszor kijöttek a könnyeim...Hát akkor én is és Gergő lelke odaát is megnyugodhat immár,ez a túra sem hiányzik többé a túrablogból!
Nem is olyan régen írtam a megátkozott hídról ( ide kattíntva ) amely éppen felújítása után került víz alá.Izgatott a dolog mert a híd szerves része túrázásaink történetének és nagyon meg örültünk amikor egy éve hírét vettük a felújításának,hiszen már-már elképesztően ramaty állapotban volt és semmiképp sem szerettem volna,hogy esetleg összedőljön vagy bármi hasonló.Így aztán tavaly májusban húztunk is kifelé a Rácalmási-szigetre,hogy megnézzük és kipróbáljuk az újjá varázsolt hídat.Ám akkor kellemetlen meglepetésként ért,hogy a hídat szinte teljesen ellepte a víz.Erősen megvoltam döbbenve,mert mióta én a szigeten túrázom (kb.2005 óta) soha nem láttam a hídnál vízet.Az egy kisebb árok (mocsár) felett vezet ugyan át,de mindig is csontszáraz volt ott a híd alatt minden.A tavalyi áradáskor viszont ellepte a víz azt a környéket.Kiváncsi voltam rá mi történt tavaly óta,visszahúzodott-e onnan a Duna és,hogy mennyire sínylette meg az új híd a víz nyomását.Eljött az idő,hogy kimenjek oda és megnézzem.
Rácalmásra érve a szigeti hídig még volt majd egy kilométerünk
A túrára ezúttal Móni kisért el.Tavaly is vele voltam itt.Móni majd három évvel van a stroke után és igazából sosem épült fel teljesen azóta sem,de az állapota azért lehetővé teszi,hogy ilyen kisebb (4-7 km) túrákra eltudjon jönni.Persze a tempó így eleve sokkal lassúbb a megszokottnál,de hát ez legyen a legnagyobb baj.Mindenesetre Zolika azért nem jött el,mert ilyen lassú tempóban ő nem tud túrázni.Mi busszal mentünk ki Mónival Rácalmásra,kicsit aggódtam mert nem az alacsonypadlós busz jött,így nem tudtam Móni hogyan tud majd fel és le szállni,de ügyesen megoldotta a dolgot.Rácalmásra érve szinte tökéletes túraidő fogadott.A szigetre bevezető hídhoz viszont lekellett gyalogolnunk a buszmegállótól ez végig lefelé vezető út volt és végül is különösebb gond nélkül le is mentünk Mónival.A híd közelében lévő ártézi kútnál pihentünk is egyet,majd következhetett a behatolás a szigetre.
Ez még nem a Bürühíd,hanem a szigetre bevezető kis Duna hídja
Idén korán jött a tavasz és már itt a hídnál is észre lehetett venni,hogy ébredezik a természet.Egyből az jutott eszembe,hogy a sziget most biztos egészen szép lesz.Így is lett.A Rácalmási-szigetre bevezető hídon átkelve értünk be a zöldelő szigetre.Többször is írtam már,hogy túrázásilag a sziget két részre osztható.Észak és dél,a déli rész jóval nagyobb és a választóvonal éppen a hídnál van.A híd meg nem a sziget közepénél vezet be a szigetre,így fordulhat elő,hogy az északi rész a kisebb.A Bürühíd a sziget északi részén van.A szigeten pedig egy tanösvény fut körbe.A teljes kör jó 10-11 kilométer lehet,de a kört meglehet szakítani több helyen (mondhatni kiszállni a körből) a mellékútakkal.Csak az északi részen két ilyen mellékút is van.Mi is megakartuk szakitani,de a nagyobb távot bitosító mellékúttal most.Így mindent megtudunk nézni ami érdekel a felújított tanösvényen,az alamházat a szigeti kilátót a madárlest és persze a bürühídat is.
A híd a szigetre
Móni felkészülve a túrára
A szigetre beérve pár méter után így balra azaz észak felé forudltunk.Ez az út már maga volt a tanösvény amely piros kör jelzéssel végig tökéletesen fel van festve!Valóban kezdett gyönyörű zöld lenni a sziget.Az út száraz volt (tavaly ugye dagonyás és sáros volt) így Móni lassabb tempója ellenére is jól tudtunk haladni.A hídtól nincs messze az Almaház,így hamar megtettük ezt a 200-250 méteres távolságot.Egyből feltűnt,hogy az Almaház rendben van!Tavaly mikor itt jártunk körbe volt állványozva,éppen akkor újították fel a korábban már állapotában egyre jobban romló házat.Örömmel töltött el a dolog,hogy ez sem lett az enyészeté.Tovább fokozta jó érzéseinket,hogy a ház körül padok,asztalok voltak,ahogy benn a házban is.Minden rendben volt és bízom benne nem vet erre gyökér embereket a sors akik ezeket esetleg majd megrongálják...Itt az egyik asztalkánál megpihentünk és megreggeliztünk a kellemes környezetben.Szerintem Móni állapotára is jó hatással volt a rendkivül kellemes környezet.
Kellemes környezet az Almaháznál
Régen írhattam ez le,de most minden rendben vele!
Míg Móni pihent kaja után ezen a nagyszerű helyen és körbejártam a házat és mindent megnéztem,be is mentem.Minden tökéletesnek tűnt.Ilyent nagyon régen éreztem ezen a helyen.Eztán folytattuk a túrán a tanösvényen amely továbbra is jól járható volt.Tervben van amúgy az Almaház történetének megírása,de sajna nem nagyon találok róla infókat sehol sem.A következő tanösvényi állomás a Nádkunyhó volt.Ez is megvolt már régebben,csak akkor erdő vette körül,most hála a tarvágásoknak ez hiányzott.Bár folyik az újratelepítés és a közelben a körtefák azért szépen virágoztak.Maga a nádkunyhó nagyon rossz állapotban volt...nem értettem,ezt miért nem lehetett felújítani ha már az egész tanösvényt fellehetett.Szerencsére ez volt egész túránk egyetlen negatívuma a tanösvénnyel kapcsolatosan és remélem majd ezt a kis kunyhót is rendbe teszik idővel.
A Nádkunyhó
Haladva tovább a tanösvényen az beért a fás részekre és a sziget elkezdte régen látott legszebbik arcát mutatni!A gyönyörű zöld és a sárga virágok körös körül....minden nagyon szép volt!Elértük azt a rész ahol az út az eddigi északi irányból visszafordul dél-kelet - dél felé.De éppen itt volt a kis tavacska és a madárles amit átkereszteltek Szigeti kilátóra.Ezt persze nem hagytuk ki,hiszen a tanösvénytől jó hatvan méternyire van csupán.Odaérve láttuk,hogy ezt is rendbehozták.Móni nem tudott rá feljönni,így megpihent kicsit a kilátó lépcsőjén,addig én persze felmentem és szétnéztem ahogy a régi szép időkben Gergővel is valahányszor erre jártunk.A madárles vagy immár kilátó rendben volt,Amit lehetett itt is megjavítottak.A kilátás a kis tavacskára a régi volt,talán annyi,hogy most valamivel több volt benne a víz.Innen még vezetett jelzetlen út a sziget legészakibb pontjára,de a lábadozó Mónival oda most nem mentünk el.
A Szigeti kilátó
Ez is úgy tűnik rendben
A kilátás
A kilátó után folytattuk a tanösvényen lassan-lassan déli irányt véve.Végre erdőben haladtunk egyre zöldülő erdőben.Amúgy nagyon sokan voltak a szigeten,sokan sétáltak,túráztak.Sok emberrel találkoztunk.Pár száz méter után elértük azt amiért jöttünk: a Bürühídat!Ami örvendetes volt,hogy most nem volt víz alatt.Volt ugyan a híd alatt víz,de ez most szinte százszázalékosan mocsárra emlékeztetett.Így elöször a történelem folyamán szó szerint a mocsár felett vezetett át a híd.Természetesen megcsodáltuk és kipróbáltuk.Nagyon-nagyon úgy tűnt,hogy a tavalyi árvíz szerencsére nem tett kárt benne.Nem volt anno egy kellemes dolog,hogy három héttel a felújítása után lepte el a víz...Maga a híd jó 70-80 méter hosszú lehetett,majd folytatodott némi szárazföld után egy 15-20 méteres szakaszon még.Két oldalán cölöpök amelyeket kötéllel kötöttek össze így bíztositottak némi biztonságérzetet a hídon közlekedőknek.Régen csak az egyik oldalon volt ilyen.Átmentünk.
A Bürühíd a Rácalmási-szigeten
Úgy tűnt teljesen rendben!
Jól járható volt a híd,úgy tűnt egy kicsivel szűkebb mint a régi.A 20 méteres szakaszán már csak az egyik oldalán volt cölöp és kötél,de ott már nagy mélység sem volt.Hát örültem,hogy rendben van.Tavaly óta izgatott a dolog,hogy mennyire sínylette meg a híd az árvízet,most úgy tűnt semennyire.Mondjuk évek múlva derül ki okozott e strapabírósági problémákat a víz a híd faszerkezetében.Mindenesetre most rendben volt ez is!A "túlparton" volt az az öserdő ahol október végén fantasztikusan szép ruhába öltöznek az itteni fák.Az út amúgy kivezetett a nagy Dunához,úgy tűnt ezt is rendbe hozták,hiszen kitünően járható volt.Ám Mónival aki ekkora már kezdett kicsit fáradni oda most nem mentünk ki.Visszafordultunk és visszafelé is átmentünk a hídon a mocsár felett.Fantasztikus volt!
Jómagam a hídon,alighanem én aggódhattam legjobban érte...
A másik végénél
A másik oldalról
Kimondhatatlan elégedettséggel töltött el,hogy a híd rendben van.Így folytathattuk a túrát.Eljövet onnan szembe találkoztunk Gergő volt iskola igazgatójával aki egy nagyon jó fej és kedves ember.Váltottunk is pár szót.Fotózni jöttek ki,mert nagy fotós az öreg.Aztán egy autóba botlottunk...ezt nem értettem és dühített a dolog.Nem is értettem,hogyan jöhet ide be autó,hiszen kivannak innen tiltva.Valószínű a gazdája valahol itt kevert a szigeten,de könyörgöm ha Móni ebben az állapotában képes itt túrázni akkor másnak miért kell autó,hogy ide bejöjjön?Elmegy a picsába az ilyen!Na,de folytattuk a túrát és alighanem a legszebb szakasz következett,gyönyörű zöldellő erdővel és sárga virágokkal.Kifejezetten kellemes volt itt sétálni.Hát olyan négyszáz méternyire lehetett a madárles,addig az út pazar volt!
Nagyon élvezetes volt most a sziget!
Elérve a madárleshez az kisértetiesen hasonlított a Szigeti kilátóra,persze hiszen az is madárles végül is.Ez valamivel alacsonyabb volt.Itt csak a lépcsőt hozták rendbe,hiszen az építmény ezenkivül eleve rendben volt.Itt is pihent egyet Móni a lépcsőn,addig én felmentem.Innen egy beugró öbölre van elvileg kilátás,án a bozótos erősen ront a felhasználói élményen úgy mondd...Talán ha kivágnák vagy megritkitanák a madárles is ellátná azt a feladatát amiért épült...Gyönyörű zöld volt minden körös-körül,friss zöld,az ébredő tavasz zöldje.A madárles után tértünk le a tanösvényről.Az ment tovább a déli részre,mi pedig mentünk vissza azon az úton a kis Duna hídhoz amelyen kilehet szállni a körböl.Itt egy mókus szolgált látnivalóval ahogy a fán szaladgált magabiztosan.Szerencsére sikerült lefilmezni,így a filmünkben látható a jelenet!
Távozóban
Aztán elértük a hídat és rendben kimentünk a szigetről.Móni odarendelte az anyját így kocsival hazavittek minket.Rövid,de nagyon kellemes túra volt és Móninak is jót tett a mogás.Nagyon-nagyon régen láttam ilyen szépnek a szigetet.Mindez és a bürühíd állapota kellemes érzésekkel töltött el!Rendben hazaértünk aztán.
Ez volt az év hatodik túrája.Most mindössze hét kilométert mentünk.Ez mondjuk jelentősen ront az átlagon,de a jó túrákat nem a minél több kilométerben mérik!Szóval így az átlag az 16.93 km/túra.Nagyon szép túra volt,megérte kijönni!
Kétszer jártam a Kelet-Mecseki Réka-kunyhónál.Először 1998-ban Mónival és egy régi túratársammal Erikával,majd 2018-ban Gergővel,Mónika Bernadettel és Gyuri bácsival.Egyik alkalommal sem tűnt úgy,hogy a kunyhó rossz állapotba lenne.Emlékezetem szerint abban a húsz évben amikor nem jártam ott,történt is egy felújítás.Szóval nem éreztem úgy,hogy rossz állapotú lenne az épület,most a túrázásokkal foglalkozó közösségi oldalak mégis arról számoltak be,hogy megújult a Réka-kunyhó.Persze ennek örülök,mindig örülök ha megújul egy-egy kulcsosház a mecseki kulcsosházak amúgy is közel állnak a szívemhez.Csak hát eszembe jut az a bizonyos Nyárádi-kunyhó ahonnan lényegébe kiindult az én történetem.Az pokoli rossz állapotban van,ha egyáltalán áll még és nem dőlt össze.Szóval örülök a Réka-kunyhónak,csak fáj a szívem a Nyárádi-kunyhóért amiért arra nem jut pénz...
Gergővel és M.Bernadettel a kunyhónál 2018-ban
A közösségi oldalon megjelentekből most megpróbálok egy összefoglalót írni.
A Réka-kunyhó új tető- és födémszerkezetet kapott, az épület előtti filagóriát új helyre helyezték át és a homlokzata is teljesen megújult. Az áramellátást napelemrendszer biztosítja. Térkövezett teraszt alakítottak ki, megújultak a tűzrakóhelyek és az esőbeállók. A helyszínen 12 fő tud megszállni. A beruházást a Mecsekerdő Zrt. valósította meg az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. támogatásával.
Gergő a háznál amely nem tűnt rossz állapotúnak
A kulcsosházakat eredetileg az erdészetek használták, ma azonban az ökoturizmusban játszanak szerepet. A többi rossz állapotban lévő kulcsosház felújítása szintén elindult: a Gyopár kulcsosházé, a Büdös-kúti kulcsosházé, a Gubacsos kulcsosházé és a Pusztabányai kulcsosházé is.(itt sincs benne az elképzelésekbe a Nyárádi kunyhó - a szerk.) 2018-ban már öt kulcsosház várta a túrázókat a Mecsekben a Mecsekerdő Zrt. közleménye szerint. Ezek közül a Büdös-kúti kulcsosház közvetlenül a kéktúra útvonalán található, a Gyopár és a Pusztabányai kulcsosház pedig néhány száz méterre esik a kéktúra útvonalától.
A megújult kulcsosház
A kulcsosházak hagyománya a Mecsekben mélyen gyökerezik. Az egykori kis erdei házak, amelyeket eredetileg az erdészetek használtak, az idők során eltávolodtak eredeti funkciójuktól és új életre keltek az ökoturizmus színterén. A Réka-kunyhó felújítása a kezdetektől fogva kiemelt cél volt, hiszen maga az épület több mint 110 éves múltra tekint vissza, ráadásul a Mecsek egyik legszebb pontján található.
A fejlesztés, amelyet az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. 30 millió forintos támogatásával valósítottak meg, magasabb komfortfokozatot és korszerűséget hozott a Réka-kunyhóba. Az újjászületett kulcsosház új tető-és födémszerkezetet kapott, az épület előtti filagóriát új helyre helyezték át, valamint a ház homlokzata is teljesen megújult. Ezen felül, a fenntarthatóság jegyében, napelem-rendszert telepítettek, így biztosítva az áramellátást.
A Réka-kunyhó mostantól 10 + 2 fő számára kínál kényelmes szálláslehetőséget, továbbá a környezet megújulásával a vendégek számára térkövezett terasz, megújult tűzrakóhelyek és esőbeállók is rendelkezésre állnak. A Mecsekerdő továbbra is elkötelezett az ökoturisztikai fejlesztések, valamint a fogyasztói igények változásához való alkalmazkodás iránt.
Jól néz ki!
Ripszám István, a Mecsekerdő vezérigazgatója, kollégájával, Varga Jenővel a közel húsz éve az Alpokban látott menedékházak mintáját szerették volna átültetni baranyai környezetbe. A korábban blokkházként működő épületek közül a Mecsek egyik legszebb pontján, három patak találkozásánál, az akkor már több mint 110 éves Réka-kunyhóra esett a választás. Kezdetben a cél az volt, hogy a lehető legegyszerűbb módon üzemeltessék a házat, felmérjék a várható igényeket és megtalálják a tökéletes működési formát.
Na?Itt egy hétvége?
Itt egy kellemes vacsora?
Ízléses konyha
A Mecsekerdő Zrt. minden érdeklődőt szeretettel vár a megújult Réka-kunyhóban, ahol ötvöződik a természet szeretete és a környezettudatos pihenés. Érdemes felfedezni a Mecsek kincseit, valamit ellátogatni a folyamatosan megújuló kulcsosházak egyikébe.
Ez nagyjából az amit összetudtam szedni a témáról.Mindenképp örvendetes hír ez,még akkor is szívből örülök neki ha soha nem szálltam még meg a Réka kunyhóban és valószínűleg soha nem is fogok.
Jó pihenést annak aki ide téved!
A bejegyzés második fele és a harmadik képtől kezdve a szöveg és a képek forrása: Turista magazin és Aktív Magyarország.
