Az első randevú

 Na,nem.Nem kell egy szerelmi történetre gondolni és nem is életem első randevújának sztoriját teszem most közzé.Másról van szó.Az első alkalomról amikor megláttam a medvehagymákat.Szinte napra pontosan kilenc éve.Kimondani is elképesztő.Kilenc év....mintha csak tegnap történt volna.Gergő még velem volt,boldogok voltunk.A csapatunk is még az NB II.-ben játszott és küszöbön volt az NB I.-be jutás!Micsoda idők voltak!Még nem volt tervszerűen megalkotott bakancslistánk mégis járogattunk túrázni.Ezen túrák egyik legremekebbje volt a 2014 április 26-án megtett túra a Mecsek legmagasabb csúcsára a Zengőre.A túrán ráadásul heten voltunk amit azóta sem sikerült túlszárnyalni!Ám a túra nem elsősorban a Zengő miatt maradt emlékezetes,hanem a földöntúlian szép medvehagymásról a Zengő oldalában!

Jó kis társaság gyűlt össze erre a túrára

A túráról természetesen van részletes beszámoló ebben a blogban,most mégis kicsit jól esik visszagondolni rá és feleleveniteni az eseményeket.Az egész azzal kezdődött,hogy egy közösségi csoportban vagy oldalon megismerkedtem Tiborral.Mivel tetszett neki amit én képviseltem,nekem meg az amit ő,így összehaverkodtunk.Az egésznek az lett a vége,hogy Tibor meghívott egy túrára a Mecsekbe.Ő akkor hatvanadik életévét taposta és a Zengő lábánál Hosszúhetényben élt.Egy akkori haveromat fűztem meg Öcsit,hogy menjünk le,mivel érdekelte a dolog és kocsija is volt.Ő hozta a barátnőjét én meg Gergőt.Így négyen vágtunk neki a bulinak.Rendben leértünk Tiborhoz Hosszúheténybe és az üdvözlés után szinte azonnal indulhatott a túra.Mint írtam heten vágtunk neki a túrának.Én,Tibor,Gergő,Öcsi és barátnője Kitti (ha jól emlékszem) valamint Ágota,Tibor testvére és annak férje Laci.Ezt a létszámot azóta sem sikerült túlszárnyallni.Mondjuk annyira nem is akartuk ezt.

Már az erdőben a kék3 úton

Kocsikkal mentünk ki Hosszúhetény északi végébe és onnan indult a buli.A terv az volt,hogy innen felmegyünk a Zengőre,onnan pedig le Püspökszentlászlóra,onnan meg ide vissza Hosszúheténybe.Nem volt maradéktalanul jó idő,de remek hangulatban vágtunk neki a távnak,azon az úton amelyen aztán az évek alatt többször is jártunk.A Mecsek két óriása közötti völgyben mentünk,innen tértünk le,pontosabban fel a kék háromszög útra amely vitt fel a Zengő felé.Aztán úgy alakult,hogy ez lett a valaha volt legszebb túristaút amelyen jártam,vagy jártunk Gergővel.Soha életemben nem láttam ahhoz fogható szépséget amely a következő métereken várt ránk!Ugyanis ahogy haladtunk az erdőben felfelé,szépen lassan elértük a medvehagymák földjét.Előttünk ott volt kb. egymilliárd virágzó medvehagyma!Ez volt az első randevú velük!

A csodák közelebb vannak mint gondolnánk!

Sajna ekkor csak egy kis LG telefonom volt még amivel ezeket a képeket lehetett lőni.Nem csúcsminőség,de legalább maradt valami emlék...Soha életemben nem láttam még ehhez fogható csodát.Egyszerűen földbe gyökerezett a lábam.Földöntúlian szép hely volt!Talán erről mintázhatták a Mennyországot is!Nem akartam innen elmenni.Ilyen nincs,ilyen csodák egyszerűen nem létezhetnek.Ezt biztos csak álmodom!De ott voltam és a hely megragadott.Olyannyira,hogy a következő években rendre visszatértem,de persze már sosem volt akkora a hatás mint az első randevúkor...Na és nem is minden évben volt szerencsénk.Pl.2017-ben Gergővel,vagy 19-ben Mónival és Zolikával túl korán jöttünk,még nem volt ilyen látványos a virágzás.De 18-ban is földöntúlian szép volt és akkor az idő is szuper volt!Akkor szintén Gergővel jártam itt.Ha egészségem még engedi jövök még ide,mert ez felejthetetlen látvány és elképesztően kellemes életérzés is látni ezt!

Sosem felejtem el...

A túra aztán persze folytatódott,de a virágzó medvehagymák milliói olyan hatással voltak rám,amik a mai napig nem múltak el!A Mecsek több pontján látni hasonlókat,sőt akár a Bakonyban is,de mindenhol ahol láttam hasonlót egyik sem volt ennyire szép mint itt a Zengő oldalában!Szóval a túra folytatódott,láttunk még bazsarózsákat is,ha nem is sokat.Sőt az első terv szerint bazsarózsákat mentünk volna nézni,de ide jöttünk és nem bántuk meg!Megálltuk a Botz keresztnél is felfelé menet,majd a Zengő csúcsán felmentünk még a régi kilátóra ahol fenn meglehetősen nagy cúg volt.De így is szuper volt a buli.Aztán lefelé a Mária kápolnánál pihentünk,majd a Zengő csodálatos erdein keresztül értük el Püspökszentlászlót.

Trappolás a Zengőn

Ott kezdett jó idő lenni,végül meg fantasztikusan jó időnk lett!Megnéztük az arborétumot,majd végigtrappoltunk Püspökszentlászlón is.Onnan meg vissza Hosszúheténybe.Mire visszaértünk Tibor felesége megfőzött és meghívtak minket egy fantasztikus ebédre!Jó kis halászlét rittyentettek,én háromszor szedtem,erre világosan emlékszem.Tibor aztán még megmutatta a tanyáját és a hegybe benyuló fantasztikus pincéjét.Még kicsit beszélgettünk aztán búcsút vettünk.Mi hazafelé még megnéztük a pusztabányai üveghutákat.Rendben hazaértünk aztán erről a felejthetetlen buliról.A túra aztán ebben a formában már nem ismétlődött meg többé,noha én azóta is visszajárok a Zengőre és Hosszúheténybe is,Tiborral ezután már csak egyszer találkoztam.

Az ebédre várva Tiboréknál,szemben az asztalfőn a felesége.

Bocs,hogy a túra eseményeit most annyira nem részletezem,levan írva a blogban más helyen.Most csak az első randevúra szerettem volna kitérni.Hogy kivel mi lett?Hát sajnos ugye Gergő elment,ez a legszomorúbb dolog. Öcsivel megszakadt a kapcsolatom miután eligazolt a cégünktől máshová.Kittivel nem sokkal e túra után szakított,róla azóta sem tudok semmit.Tibor ha jól számolok 69 éves,ugyan néha megemlitette,hogy majd elhív egy igazi bazsarózsa túrára is,de ebből a mai napig nem lett semmi.Ahogy tudom hál isten jó egészségnek örvend.Testvére Ágota azóta is járja a Zengőt,mivel ismerösöm a közösségi oldalon úgy látom ő is jólvan.Laciról nem sokat tudok,nyilván ha lett volna valami baja csak közzétették volna...Így alakultak tehát a dolgok.Ennek a társaságnak köszönhető tehát az első randevúm a virágzó medvehagymákkal,amely felejthetetlen maradt mindörökre.

Az eredeti beszámoló ide kattíntva elérhető.

Ahol a törökök is megszelídültek

 Sokszor tervben volt már ide egy túra,egy tavat megkerülő túra.Mert ugye minket nem fürdőzésileg érdekelt ez a hely.Pedig az ország középső részének lakói között óriási népszerűségnek örvend a Szelidi-tó.Sajnos nem sikerült már Gergővel ide eljutni,hiába terveztük.Mindig akadt más,jobb ennél.Legalábbis amiről azt gondoltuk,hogy jobb és ezt mindig toltuk magunk előtt.Valószínű egyszer előbb-utóbb eljöttünk volna.De aztán már nem jöhettünk többé.Zolikával is néha előjön a téma,egy túra lehetősége a tó körül,de valahogy még nem jutottunk el odáig.Továbbra is toljuk magunk előtt ezt a túrát.Talán majd egyszer összejön.Nézegetvén az itteni lehetőségeket egy számomra érdekes írásra akadtam.Ezt teszem most közzé.A lelepo.hu-n található meg ez az írás,az a címe,hogy: "Az ország legkülönlegesebb formájú tavánál még a törökök is megszelídültek" Na nézzük meg akkor az írást.

A Kígyó formájú tó

A Balaton és a Velencei tó mellett méltatlanul kevés szó esik hazánk többi taváról, holott egészen különleges természetes vizeink vannak kis hazánkban. Itt van például a kígyó formájú Szelidi-tó.

Különleges állóvíz egy természetvédelmi területen.

A Kiskunságban, Kalocsa közelében található a Szelidi-tó, amely a maga öt kilométeres hosszával, százötven-kétszáz méteres szélességével az országban az ötödik legnagyobb állóvize, amely kétségtelenül a legkülönlegesebb formájú tó az országban. Hogy miért? Mert pontosan úgy kanyarog, mintha egy kígyó lenne. 

A kígyó forma a levegőből látszik igazán jól.

A tó érdekes alakja a levegőből látszik igazán jól

A tóhoz legendák is fűződnek!

Nem csak egyedülálló formájával hívja fel magára a figyelmet a Szelidi-tó, hanem legendáival és fantasztikus vizével is. A történet szerint az állóvíz neve a török hódoltság idejére nyúlik vissza. A közeli Várdombnál ugyanis a török csapatok a magyar túlerőt látva,megállásra és kompromisszumokra kényszerültek,vagyis "megszelídültek" ezen a területen.

Egy másik história szerint az állóvíznek gyógyító ereje van. Bence vitéz úgy meghajszolta lovait hogy azok patái elvástak. De miután a lovak hosszasan a Szelidi-tó vizében állva ittak, sebeik gyorsan rendbe jöttek.

A legendának lehet valóságalapja,ugyanis a talajból sok nátrium-magnézium-karbonát és nátrium-jodid oldódik ki, ezért már a középkorban sebgyógyításra használták, ma inkább idegrendszeri, hormonális és reumatikus bántalmak kezelésére ajánlják.

Várat magára a látogatásom ide...

Eddig az írás a tóról,amely nem mondhatni valami hosszúnak,de mégis megragadott.Mint írtam még nem sikerült ide eljutnom (Zolika már járt itt),így nem is nagyon szerepelt eddig a blogban ez a tó,a terület és a táj.Nem tudom mikor tudok eljutni ide,eljutok-e valaha is,de rajta vagyok az ügyön.Sajnos jelenleg kicsit megállítottuk a túrákat.A lábfájásom komolyabb mint gondoltam,egyelőre nem nagyon akar javulni és ha nem lesz javulás akkor kénytelen leszek orvoshoz fordulni vele.Jelenleg a túrák fájdalommal járnak,bár még bírom azért.Meglátjuk mi lesz...A Szelidi-tó mindenesetre méltó arra,hogy felkeresse bárki,hisz a remek fürdőzési és szórakózási lehetőségek mellett még akár túrázni is lehet!

felhasznált forrás: lelepo.hu.

Dunatúra,teljesítménytúra

 Ez a túra nem volt betervezve,lényegébe  a dolgok véletlen összjátékának köszönhetően valósítottuk meg.A munkahelyi logisztikus csajok szóltak,hogy találtak valami teljesítménytúra terveket és kérdezték kinyomtassák-e?Mondtam igen,így aztán átnézve ezeket találtunk rá erre a túrára.A Dunatúra Egyesület születésnapi teljesítménytúrára amelyet Dunaföldváron rendeztek meg.Mivel Dunaföldvár a szomszédos város,így mondhatni olcsón megúszható volt a dolog,a nevezési díjjal,utazással esetleg egy sörözéssel is megúszhattuk három ezer forintból.Így hát belevágtunk Zolikával és az egyik távolsági járattal lerepültünk a közeli Dunaföldvárra.Reggel nyolcra már ott is voltunk.A túrát pedig a buszállomás melletti egyik házból indították.Itt ugyan annyian voltak,hogy jó húsz percnyi sorbanállás után tudtuk csak leadni a nevezést,illetve magunkhoz venni az itinert.Mikor megvolt,fél kilenckor már útra is keltünk.

A túrát a földvári Béke térről inditottuk.A kamera képméretén meg változtattam azért ilyen téglalap alakúak most a képek!

A túrát három távon rendezték meg: 10,20 és 30 kilométeren.Mivel még mindig igencsak lábfájós vagyok,pontosabban térd fájós,így a legkisebb táv mellett döntöttünk.Ez a táv elejét Földvár érdekesebb részein tette meg,majd kiért a természetbe és a kertek alatt illetve felett a Kálváriát érintve tért vissza Dunaföldvár központjába.Elindulva ismerös részeken haladt a túra,ott ahol már Gergővel is jártunk nem egyszer...persze tudott azért újat mutatni a dolog.Az iskola mellett a Szent Ilonka templom előtt haladva az út felért a Földvári várhoz,ahol szintén nem első alkalommal jártunk.Itt-ott mentek előttünk,illetve utánunk is túrázók,de a várban nyugi volt.Itt kicsit megálltunk és ettünk kicsit.Bár a nevezéskor kaptunk zsíroskenyeret,de nem akartuk,hogy a hozott kajánk is kárba vesszen,így falatoztunk kicsit.

A Szent Ilona templom

A várban

A vár után az itiner utasításait követve folytattuk a túrát.Amely levezetett a Dunára egy Kecskeugratónak nevezett szép lépcsősoron.Na ez az ami új volt,mert ezt a korábbi években nem vettük észre.Nem tudtuk,hogy ez létezik és,hogy itt is lelehet menni.Pedig lelehetett!Le is mentünk és kikötöttünk a Duna melletti parkban ahová szintén fűztek kellemes emlékek Gergővel...Mondhatni idáig ismét Gergő nyomában jártunk!A parkon át vezetett a túra,majd itt volt az első ellenörzőpont ahol két kedves idősebb höly fogadott.Ők igazolták le az itinert majd adtak egy-egy müzli szeletet.Folytatódott a túra a Duna mellett.Átmentünk a híd alatt és a Dunával párhúzamosan haladtunk jelzett turistaúton!Feltünt a Kálvária-hegy amit ebből a szemszögből még nem nagyon láttunk!

Zolika a kecskeugratón

A parton

Feltűnik a Kálvária-hegy!

A piros kör jelzésen haladtunk amely erre már hál isten nem betonút volt.Persze a túra nem végig a jelzésen haladt!A mi túránkat piros-fehér szalagokkal és itt-ott felíratozott papírokkal jelezték.Az itiner szerint a piros kör egy forráshoz vezetett.Így is lett!A Kálvária-hegy alatt egy hangulatos ártéri erdőben egy pihenőnél a Duna mellett ott volt a forrás!Ami még nagyszerű volt,hogy bőven folyt a víz és az itiner utasitásai szerint emberi fogyasztásra alkalmas volt!Persze azonnal frissitettük a készletet!Na és kicsit pihentünk,én egy újabb kiflit elfogyasztottam,Zolika meg egy szenyót.Ezután folytatódhatott a túra.

A földvári híd varázsában

Na most merre tovább?

A forrásnál

Egy darabig még a Duna mellett haladtunk,majd jobbra - nyugat - felé fordulva bizony emelkedő következett! Nem volt nagyon durva,de azért most olyan könnyűnek sem tűnt.Szép friss zöldben trappoltunk felfelé és kezdett meleg is lenni.Itt-ott gyönyörűen virágzott az orgona.Jó kis kaptató után felértünk.Majd lekellett térni a piros körröl.Egy jelezetlen úton vitt tovább a túra.A szalag jelzések és az itiner leírása egy helyen nem volt egyértelmű,így egy rossz útra tértünk le,jó 250 méter után aztán rájöttünk ez az út nem vezet sehová,így visszamentünk és korrigáltuk a hibát.Az út haladt tovább és egy ponton újra levitt a Dunához.Hát ezért kapaszkodtunk fel az emelkedőn?

Eltévedt útvonal

Végül aztán újra felfelé vezetett az út.Újra és örvendtünk neki vala.Meleg lett,én rövidújjúra vetköztem,Zolika nem.Ő bőre érzékeny a napra és naptejet meg nem hozott.Újabb emelkedő,majd a kertek között is újabb emelkedő...Nem volt nehéz de a fájós térdemnek hála,kezdett tele lenni a tököm.Végül felértünk ahol rátértünk arra a piros jelzésre amelyen tavaly nyáron jöttünk a Bölcske-Dunaföldvár túrán.Cseresznyések között haladtunk,de még korán volt.Jó egy hónap múlva érik csak majd...vagy még több.Pár száz méter után itt volt a második ellenörző pont.Itt egy középkorú csávó és egy nő volt.Kedvesek voltak.Ők almával és ásványvízzel kínáltak meg minket.Elfogadva és leigazolva az itinert haladtunk tovább.Itt ugyanazon a szakaszon haladtunk ahol tavaly a bölcskei túrán mint írtam.Kertek között,helyenként pompás kilátással a Dunára és az Alföldre haladtunk kb.120 méter magas fensíkon.Egy idő múlva egy MÁV raklapokból készült lépcsőhöz értünk! Itt már letértünk a tavalyi útvonalról,de maga a piros jelzés erre vezetett.

Az ötletes lépcső

Felmenve a lépcsőn az út magas fűben haladt,de kivolt taposva.Pár méter után aztán odaértünk a Kálváriára!Tehát a Kálvária-hegyen voltunk amelynek aljában haladtunk a túra első felében!Hogy a jó fenébe nem akadtunk annak idején erre az útra Gergővel?Hogy-hogy nem figyeltünk fel erre?Soha nem erre jöttünk vagy mentünk amikor itt jártunk.Szóval ez is az újdonság erejével hatott,hogy ebből az irányból is elérhető a Kálvária...Na itt volt a harmadik ellenörzőpont.Itt fiatalok voltak és Balaton szelettel kínáltak meg.Mi meg pihentünk egyet a pompás kilátást,ami itt volt,élvezve!

Kilátás a Kálvria-hegyről

De sokszor jártunk itt Gergővel és élveztük ugyanezt!Erre gondolva hosszú idő után mintha...újra valami simogatást,bizsergést élveztem volna a hátamon...Ez nekem már elég volt...Tudtam Gergő lelke újra itt van velem.A szívem megtelt melegséggel...Jó húsz percet pihentünk itt.Ezután kezdtük meg az ereszkedést.Lefelé a városra volt jó kilátásunk,illetve jó fellátásunk a Kálváriára.Ugyan az itiner még írt egy kis emelkedőt,valószinű a szomszédos szemben álló kis hegyet kellett volna megmászni,de mivel újabb ellenörzőpont már nem volt lefordultunk a város felé.A térdem már erősen fájt és Zolikának sem volt kedve még egyet kerülni és úgy tűnt ezt mások is így csinálták,így leröviditettünk itt vagy 5-600 métert.Pedig a szemközti hegyen még sosem voltam,majd legközelebb ha valaha is rendbejön persze még a lábam...szóval innen lesétáltunk vissza a városba.Érzésünk szerint már így is többet mentünk 10 kilométernél.

A Kálvária

Dunaföldvár

A piacon áthaladva értünk vissza a Béke térre.Itt leadtuk a leigazolt itinert majd megkaptuk a szokásos dolgokat.Kitűzőt,emléklapot és kaptunk két tepertős pogácsát fejenként.Megköszöntük és átmentünk a szemközti kocsmába.Ideje volt egy jót sörözni,mert idén ilyen még nem volt!Egy kávéval még megfejeltük a dolgot,kényelmesen jó egy órát ülve a kocsma teraszán mulattuk az időt.Aztán nem volt messze a busz pályaudvar.Odabattyogtunk,pechünkre egy olyan buszra szálltunk amely bement az összes közeli faluba,így kicsit hosszú időbe telt mire hazaértünk,de ez rendben összejött végül is.

Megjutalmaztuk magunkat a végén!

A túra nem volt rossz,de abszolút nem voltam formába,elsősorban a fájó térdem miatt,de legyürtük azért a túrát kényelmesen.4 óra volt a szintidő,ez 3 óra 35 perc alatt sikerült öszehozni,igaz a végén ugye megspóroltunk 600 métert,de ezt meg lezavartuk akkor amikor eltévedtünk kicsit.Mi mindennel együtt 12 kilométernek számoltuk a túrát.A mi jegyzőkönyvünkbe ez kerül be.Ez volt az év nyolcadik,egyben a tavasz ötödik túrája!A mostani 12-vel tartunk 123,6 kilométernél.Ez pedig 15,45-ös átlagot jelent.Aki ezt esetleg keveseli azoknak írom,hogy nekünk nem a megtett táv az elsődleges hanem a látnivalók.És ilyen helyeken is mint ez a mostani,rengeteg látnivalóra akadtunk!

Végezetül ha esetleg valaki venné a  fáradtságot,hogy melyik kép formátum a jobb,ez a jelenlegi 16:9 vagy a régi 4:3 az jelezze már valahogy nekem.Akár itt kommentben,akár privátban.Előre is megköszönöm ezt.

A lourdesi Szűz Mária

 Túrázásaim során szinte állandó jelleggel belebotlok,egy-egy érdekesebb helybe,amelynek aztán utána szokok nézni,mert már ott megragad valami a látványból.Így volt ez a közelmúltban néhány dolognál is amikről már írtam ebben a blogban.Lásd Skócia Szent Margit,vagy Alekszandra Pavlovna megindiótó történeteit.De a Fatimai jelenések is úgy gondolom igen érdekes téma volt,mint ahogy a dömösi Szentfa kápolna sztorija sem volt semmi (és még sorolhatnám).Most is legutóbbi túránkon egy ilyen helyre akadtunk Péliföldszentkereszt közelében.Egy kegyhelyen voltunk,már csupán ott állni is megindító élmény volt.A hely központjában pedig ott volt a lourdesi Szűzanya szobra és a szentkút.Gondoltam utána nézek majd ezeknek is.Érdemes volt!

A péliföldszentkereszti emlékhely,tudomásom szerint van még az országban!

1858. február 11-én a Lourdes melletti Massabielle-barlangban a szegény, tanulatlan, tizennégy éves Bernadette Soubirous-nak megjelent a Szűzanya.

A „Hölgy”, aki a Massabielle-barlangban megjelent, hófehér ruhát és vakító fehér köpenyt viselt, égszínkék öv volt derekán, lábát arany rózsa díszítette, és kezében rózsafüzért tartott. Összesen tizennyolc alkalommal jelent meg július 16-áig, bűnbánatot és engesztelést kérve. Február 25-én fölszólította Bernadettet, fakasszon forrást a barlang meghatározott pontján, igyon belőle és mosdjon meg benne. Március 2-án megbízta a kislányt, „mondja meg a papságnak, hogy építsenek kápolnát és jöjjenek körmenetben” a jelenések helyére. Március 4-én már több mint tízezren kísérték el Bernadette-et a barlanghoz, de a látomásokban csak a kislány részesült. Március 25-én a Hölgy lourdes-i dialektusban a nevét is elárulta: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás.

Bernadett és a lourdesi szűz

Franciaországban a jelenések híre gyorsan terjedt, egyre nagyobb tömegek látogattak Lourdes-ba – a Pireneusok között, a Pau patak partján fekvő városkába – és a jelenések helyén fakadt forráshoz, mely 120 ezer liter vizet ad naponta. A forrásnál kezdettől fogva tapasztaltak csodás gyógyulásokat. A jelenéseket egyházi és világi hatóságok vizsgálták. Azok természetfeletti jellegét 1862-ben a tarbes-i püspök (Lourdes a tarbes-i egyházmegye területén fekszik), majd 1891-ben XIII. Leó pápa hivatalosan is elismerte.

1862-ben templomot kezdtek építeni a forrás feletti sziklára, amely 1876-ra elkészült, s melynek IX. Piusz pápa bazilika címet és előjogokat adományozott. A barlangban Bernadette útmutatásával elkészült a Szűzanya márványszobra. A forrás mellett fürdő épült.

A Szűzanya lourdes-i megjelenését először a tarbes-i egyházmegyében ünnepelték, 1890-től. 1908-tól, a jelenések 50. évfordulójától kezdve X. Piusz pápa kiterjesztette az ünneplést az egész Egyházra.

A lourdesi Szűz Mária

A jelenés helyén a sok csodálatos gyógyulás igazolta Mária Istentől kapott hatalmát. Lourdes világhírű zarándokhely lett, ahova milliók zarándokolnak el engesztelni és gyógyulásért vagy megnyugvásért imádkozni. A megmagyarázhatatlan gyógyulások száma sok ezer, ebből hetvenet ismer el az Egyház csodás gyógyulásnak. A lelki gyógyulások száma felmérhetetlen.

Szent II. János Pál pápa 1992-ben kezdeményezte, hogy február 11., a Szűzanya első lourdes-i jelenésének napja legyen a betegek világnapja. A világnap célja, hogy „Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, segítse elő a szenvedés megértését”.

Ezen a napon egyre több templomban kiszolgáltatják a betegek szentségét. A pápa február 11-én hagyományosan üzenetet intéz a betegekhez.

Az embertelenség szégyenpadján

 Nem véletlen féltettem annak idején a Magyarországra betévedő macikat.Tudtam itt jó nem várhat rájuk.Szerencsére ők akkor megúszták.Nem volt ilyen szerencsés az a farkas amely keresztül kobórolta fél Európát.A szerencsétlen állatot éppen Magyarországon kilőtte egy szarházi mocsodék vadász.A jó érzésű embereket mérhetetlenül felháborította a dolog.Én sem látok a pipától és egyszerűen nem tudom már elhinni mekkora aljadék lény az ember.Akik meg jók akikben maradt némi tiszta lélek azokat egy tébolyult isten szívatja szünet nélkül,vagy veszi el az életüket.A sok másoknak ártó moslék meg vígan éli világát...

Milyen világ ez?

Az alábbi írás a Wegera közösségi oldalán jelent meg.Ezt teszem itt is közzé a történtekről.Mert ha a saját szavaimmal írom le a dolgot úgy elkap az ideg,hogy ehhez a bloghoz méltatlan dolgokat írok le.Így is szétbasz az ideg...

Az embertelenség szégyenpadját ma elfoglalta Magyarország.

Az egész világ rólunk beszél, pontosabban egy magyar vadászról, aki olyan igazságtalanul negatív képet festett meg rólunk, rólunk, állatbarát magyar emberek millióiról, mely negatív vonatkozásait, még sokáig az arcunkba tollják majd a “morál-bírák.”

Valójában egyetlen gyáva, könyörtelen, szívtelen, embernek nem nevezhető lény bestiális cselekedete szúrt olyan mély sebet sokunk szívébe, amitől most az érzelmi viharok rengetegében túlburjánzik az előítélet, az általánosítás, a kollektív bűnbakformálás.

Megbocsáthatatlan amit a gyilkos vadász tett!

Ez a svájci farkas, kis túlzással bejárta fél Európát,

mindenhol vigyáztak rá, majd átlépte hazánk határát, a balsors zónáját.

Szinte már akkor megjósolható volt, hogy nincs kizárva, hogy itt, nálunk fejezi majd be földi pályafutását. Hogy is szokták volt mondani, benne volt a levegőben, a drámai “váratlanság.”

Az ösztönei vitték őt, hegyeken-völgyeken, országokon át, a legősibb, legalapvetőbb na meg a legszentebb ösztön, amit az élet ösztöne formált,a fajfenntartás.

Az utódok nemzése, a gének átörökítése, a “család” alapítás, nevezhetjük mi azt falkának, bárminek, nem az ember privilégiuma, minden gerinces élőlény Istentől kapott ajándéka,

….lenne….ha, és itt most a kettőspont utáni részbe ne menjünk bele.

És ha már Isten és ajándék!

Csodás ösztönökkel áldva érkezett hozzánk, hiszen a hírek szerint megtalálta párját.

A végzet azonban egy szabálytalan kanyarvétellel előzött.

Küldött egy vadászt, aki saját elmondása szerint kutyának nézte a farkast, ezért lőtte ki, mintha ez indokolna bármit is,

(mondjuk 10-15 ezer kóborkutya, legnagyobb szívfájdalmunkra így is kilövésre kerül évente hazánkban,) majd jeladójától megfosztva őt, egy folyóba dobta az állatot.

Mit neki egy kutya, aki farkas, mit neki egy élet, ami halál!

Több évnyi, több országon át vezető vándorlás vége.

Egy élet vége, egy adott országban, hazánkban,

egy magyar állampolgár-vadász BŰNE!

A jeladós svájci farkas! Óh te jó ég!

Milyen erős szimbólum.

Szívfájdítóan erős.

Halálával jelet küld az emberek által embertelenné tett világnak!

Szinte hallani, ahogy a folyóba dobott test merül, hallani a lélektelenség ordító dicshimnuszát, lentről, a mélyről is,

minden hangja kristálytiszta,

öltem, ártottam, uraltam, Istent játszottam, búg rendesen az a vadászkocsi, majd komótosan továbbáll.

Egy jeladó hever a sárban…

Egy jeladó, ami már nem küld több jelet.

Nem küld több életjelet.

Ez már senkinek sem élet!

Ez valami egészen más….

Ez már a téboly, ez már a visszaszámlálás.

Ég veled svájci jeladós farkas!

Mi lesz, lesz-e egyáltalán büntetés egy állat életének elvételéért,

vagy a jog köntösébe bújtatott emberi furfang tisztára mossa a vadászt?

Végezetül a farkas emlékére egy nagyon régi videóm:

Már csak egyetlen kérdésem maradt:

Meddig süllyedsz még emberiség?

Gerecsei barlangok útján

 Ahogy szinte minden évben a húsvéti négynapos ünnepen most sem volt igazán jó az idő.A négy napból a harmadikra tettük a túrát azaz vasárnapra.Az előző két nap valóban gyászos volt az időjárás vasárnapra már sokat javult,de a ború nem múlt el.Zolikával keltünk most is útra.Vikiék pedig a Nyugati pályaudvaron csatlakoztak.Így négyen mentünk tovább.Dorogon a vonatot felváltottuk buszra is azzal mentünk ki a Gerecsébe méghozzá Péliföldszentkeresztre.Innen indult a következő túránk.Ez volt az a túra amelyen teljesen átadtuk a szervezést Vikiéknek.Persze én is igyekeztem azért utána nézni mindennek.Hála a remek tömegközlekedésnek csak fél tíz után értünk ki túránk kiindulópontjához.A Bajóthoz tartozó Péliföldszentkereszten nem sok dolog van.Egy idősek otthona,egy tó és látogató központ,egy focipálya,valamint egy templom és valami imaház.Mögötte a kálvária és hál isten egy kis vendéglő is.Mindössze ennyiből áll a településrész.De a turistautakból viszont van kínálat bőven.Mi rögtön rá is álltunk az országos kékre!

A kis tavacska és háttérben az Öreg-kő

Tervünk az volt,hogy felkapaszkodunk majd az Öreg-kőre amely egy tekintélyes hegy volt a településrésztől északra.Ez a hegy rejtette túránk fő célpontjait a barlangokat.Úgy gondoltuk majd a barlangok után elmegyünk a közeli Kőszikla kilátóhelyre is,majd Mogyorósbánya érintésével jövünk vissza Péliföldszentkeresztre.Tehát egy körtúrán voltunk úgy,hogy az útvonal lényegébe egy 8-as alakzatot írt le.Aztán mégsem teljesen így lett,de erről majd később.Elindultunk és a kék megkerülte a templomot és az imaházat.Az épületek mögött volt egy jópofa kis vendéglő.Természetesen betértünk egy jó kis kávéra.Nem csalódtunk a kávé kitünő volt.

A kis vendéglő

A vendéglő mellett volt egy kegyhely és innen indult ki a bliriáns szépségű kálvária.A domboldalban szépséges virágmező volt a fák között.A murvás út ásik oldalán meg ott voltak a stációk.Nem lehettek régiek,mert újszerű állapotban voltak.Az út maga volt az országos kék.Lejebb pedig belebotlottunk egy húsvéti körmenetbe.Ekkor még nem tudtuk hova tartanak.Magunk mögött tudva őket,tovább haladtunk és egy csodás kegyhelyre értünk.Itt volt a szentkút és a Lourdesi Szűz Mária emlékhely.Nagyon szép volt!Ide tartott tehát a körmenet.A Lourdesi Szűz Máriáről majd hamarosan külön bejegyzést írok,hiszen érdekes a sztori.Megcsodálva az emlékhelyet,ittunk a szentkútból és frissitettük a vízkészletünket.Majd folytattuk a túrát a kéken amely kiért a kálvária és a Szűz Mária bűvköréből.

A Kálvária

A lourdesi Szűz Mária emlékhelye

Virágos domboldalok között haladt az út kissé emelkedve.Aztán kiértünk egy szántóföldre.De nem szokványos szántóföld volt,hiszen egy jókora domboldalon terült el ahonnan remek kilátásaink voltak.Szemben pedig ot vigyorgott az Öreg-kő.Az út pedig jobbra majd balra fordult.Egy darabig a szántföldön át vezetett és tovább emelkedett.Kis idő múlva pedig beért egy erdőbe.Az erdőben is szelíden emelkedett,majd ereszkedett,szinten ment,majd újra emelkedett az út.Ahogy haladtunk előre úgy lett az erdő egyre szebb és szebb!

Jómagam a kegyhely utáni szakaszon

Viki és Tomi a szántóföldnél,háttérben az Öreg-kő

Zolika már az erdőben

Az erdőben virágzott az aljnövényzet.Lila-fehér színekben pompázott az erdő!Földöntúlian szép volt!Viki pedig menetközben kiderítette,hogy ezek ketikék.Kellemes hangulatot adott az erdőnek.A fák között pedig már egyre közelebbről látszódott az Öreg-kő.Hamarosan egy erdei pihenőhöz értünk.Itt aztán összefutottak a jelzett turistaútak!Ha jól számoltam öt irányba mentek innen tovább az utak!Ez volt az Öreg-kői pihenő.Mindenfelé padok-asztalok,esőbeállók voltak és sajna hangoskodó túrázók is a szomszéd asztalnál...Úgy döntöttünk itt megreggelizünk.Az egyik asztalkához be is fészkeltük magunkat,így kellemesen elfogyasztottuk a reggelit mielőtt tovább indultunk volna!

Csodaszép természet!

Az Öreg-kői pihenőnél,látszik az elmenő hangos csoport is

A reggeli után indultunk tovább a kék barlang jelzésen,ez vitt fel az Öreg-kői barlangokhoz.Egy kicsit vártunk mert a hangoskodó csoport is elindult,így megvártuk míg kellő távolságba értek.Azonban itt nem volt olyan távolság amely az üvöltözésüket csillapitotta volna... Az erdő a ketikékkel itt is nagyon szép volt.Aztán megkezdte emelkedését az út!Lépcső vitt felfelé,méghozzá 200 lépcsőfok!Korláttal biztosítva,de nem voltak a lépcsőfokok a legjobb állapotban.Mindegy a célnak megfelelt.Némi kaptató után ott is voltunk az első barlangnál a Baitznál.A hegy oldalába bevésődő vályat 46 méter hosszú volt,a magassága pedig lehetett 2,5-3 méter talán,a szélesség meg tán a bejáratnál öt méter is.Kicsit bemerészkedtünk megnézni a barlangot melynek közepén egy mély gödör volt,talán ezt nevezik zsindelynek.Így ajánlatos itt mindenkinek figyelni,mert nagyot lehet lefelé esni.Megkerülni nem tudtuk,így nem is mentünk tovább a barlangban.

Felfelé a barlangokhoz

A Baitz barlang

Pár méterrel volt csak feljebb a következő barlang a Jakonvich.Látványban alighanem ez lehetett a legszebb.A barlang mellett balra vitt le egy kis járat,de nem ez volt az érdekes hanem a "nagy szájú" barlang.Fenségesen szép volt!A barlang közepén fenn volt egy nyilás.Idézte kissé a tatabányai Szelim barlangot,na persze ugyanabban a megyében és hegységben is voltunk és nem volt hajde messze Tatabánya sem.A barlang 88 méter hosszan ment bele a hegybe.A magassága lehetett vagy 8-10 méter a szélessége pedig hat-hét is.Legbelül balra meg volt még egy kis terem is.Leírhatatlanul szép természeti csoda volt!Hosszasan csodáltuk a természet eme remekművét.A barlang előtt pedig már némi kiltásunk is volt amely a borús idő ellenére is kezdett lenyügöző lenni.Micsoda hely volt ez!

A Jankovich barlang

Zolival a barlangnál

Ezután a barlang után következett a feketeleves.A következő barlanghoz meredek csúszos út vitt fel.És volt vagy 100 méternyi.Szinte négykézláb kapaszkodtunk felfelé,de feljutottunk a harmadik barlanghoz is a Szalay barlanghoz!A három közül talán ez volt a legszerényebb.De ez is volt negyven méter hosszú,de kis csúszos meredek bejárata volt,így nem mentünk be.Sajnos a barlang falát balra fent egy (vagy több) idióta összefirkálta.Csak remélni tudom,hogy eme alkotása után rögtön szívinfarktust kapott,vagy lezúgott a hegyről... A barlang előtti kilátás viszont mindent vitt!

Nem volt egyszerű a kapaszkodás

A Szalay barlang

A kilátás egy szelete

Szépen belehetett látni a környéket és a messzeségben a Duna vonala is megmutatta magát.Nem volt a legjobb időnk,valószínű ez tiszta időben még nagyobb élmény lehetett volna.Még a Nagy Geta csúcsa volt ami kelet felé kitűnt úgymondd a tömegből.A környék hegyei,települése jól látszódtak.Én még kimentem a szirtnek egy veszélyesebb helyére a többiek oda már nem mertek kijönni.Feljebb aztán már én sem mertem menni a köveken,alattam a mély szakadék nem volt igazán biztonság érzetet adó,persze a kilátásért megérte némi veszély.Amit láttam a szívembe zártam,mert ki tudja eljutok-e még ide valaha is újra...

Kilátás a szirtről

Ezt követően megkezdtük az ereszkedést a csodás Öreg-kőről.Arra amerről jöttünk,így nem úsztuk meg a meredek csúszos szakaszt.Tomi viszonylag simán lement.Viki négykézláb.Én meg Zolika a növényzetbe,ágakba,gyökerekbe kapaszkodva erszkedtünk lefelé.Baj nélkül sikerült.Aztán a lépcsőkön már könnyebb volt lefelé menni.Visszaértünk az Öreg-kői pihenőhöz,majd folytattuk a túrát az országos kéken.Lefelé ment az út,ez volt a legkellemetlenebb a még mindig fájós lábamnak,de Tomi lábai is fájtak.Viki bírta a legjobban ezt a túrát,ő ment az élen legtöbször és szinte gyilkos tempót diktált.Félig tarra vágott erdőben mentünk lefelé,aztán szinten ment tovább az út.

Négykézláb...

Szinten megyünk,félig tarra vágott erdőn át

Egy ideig ingerszegény erdőn át trappoltunk,de szinten.Egy ponton kiértünk egy szép rétre ahonnan fenséges kilátásunk nyílt a Gerecse vonulataira.Szép hely volt!Pillanatra meg is álltunk.Újra erdő jött,míg kiértünk egy betonútra amely feltehetőleg Mogyorósbánya felöl jött és Péliföldszentkereszt felé ment.Ha a 8-as körtúrát csináljuk,akkor itt jövünk majd vissza,ez volt a metszéspont.De egyre inkább úgy voltunk vele,hogy nem lesz úgy meg a körtúra ahogy szerettük volna.Viki és Zoli nem izgulta túl különösebben.Tomi kissé már odáig volt fájós lábai miatt,én meg a korán visszamenő busz végett izgultam.Tudniillik ha azt nem érjük el akkor három óra múlva jött volna ugyan egy másik,de azzal már nem érünk el csatlakozást Dunaújváros felé...Szóval úgy döntöttünk,hogy innen a kék+ jelzésen elmegyünk a Kőszikla kilátóhelyre,onnan viszont már nem megyünk le Mogyorósbányára így a 8-as kör ugrik,hanem ugyanerre visszajövünk,ide a metszéspontig és innen megyünk Péliföldszentkeresztre a zöld jelzésen...Szóval akkor nekivágtunk a kék+ - nak.

A rét és a Gerecse

Már a kék+ jelzésen,azon a fenyvesen túl van a Kőszikla

Egy darabig felfelé menet volt,majd egy fensíkszerű részen át mentünk.Újabb kis felfelé menet,majd egy fenyves erdő.A kék+ belevezetett abba a kékbe amelyet a metszés pontnál hagytunk el,az ugyanis velünk ellentétben lement Mogyorósbányára.Na,de nem csak a kékbe vezetett bele,hanem a kék háromszög jelzésbe is (kék3).Ez pedig elvitt a közeli Kősziklához.Itt már nem kellett felfelé menni!A Kőszikla pedig újabb parádés hely volt!295 méter magasan voltunk,nekem többnek tűnt valami hatalmas sziklafal tetején amelyen egy kereszt is állt.A kilátásunk innen brutális volt.Főleg keletre láttunk,de északra és délre is.Jól kivehető volt a Duna,Esztergom és Párkány,mögöttünk a csodás emlékű Burda-hegység már Szlovákiában.Alattunk Tokod vigyorgott szemben pedig a Nagy Geta,mintha szólt volt hozzánk,hogy oda mikor megyünk már?Fenséges kilátás volt!Jó félóráig élveztük is a borús idő ellenére is.

A Kősziklán

Szemben a kúp a Nagy Geta

A többiek a Kősziklán

Aztán indultunk,mégegyszer megkérdeztem akkor menjünk-e Mogyorósbánya felé a kéken,de ez főleg Tomiból váltott ki ellenvetést.Igy akkor indultunk vissza a metszésponthoz.Ugyanarra amerről jöttünk.Közben remek rálátásaink voltak innen az Öreg-kőre.Hamar visszaértünk a metszésponthoz.Egyre inkább úgy éreztem Mogyorósbánya belefért volna...Itt egy a messzeségbe vezető betonút köszöntött ránk,úgy gondoltuk ez végig a zöld jelzés amely visszavezet majd Péliföldszentkeresztre.De nem így volt.Ugyanis a zöld valahol letért jobbra mi meg annyira beszélgettünk,hogy nem vettük észre.Illetve már későn vettük észre. Na Mapy cz. alkalmazás elő és ebből láttuk,hogy erre is jó ha megyünk annyi,hogy egy kilométerrel több így az út.Ezzel már nem törödtünk,mentünk erre.Innen is sokszor feltűnt az Öreg-kő.

Hát mégsem ez a zöld jelzés...

Egy országútba vezetett be ez az út.Az országút pedig bevitt Péliföldszentkeresztre.Végül is rendben meg is érkeztünk és még volt másfél óránk a buszig!Bőven belefért volna Mogyorósbánya...Ide érve bementünk a látogatóközpontba,ahol egy kedves és okos kutyus fogadott.Majd bementünk egy kávéra és üditőre.A második kávét ittunk a településrészen és megállapítottuk,hogy isteni jó kávékat csinálnak itt.Még dumáltunk benn egy kicsit,majd kimentünk a látogatóközpont elé,ahol forditott házikó állt,na meg volt itt egy függőhíd és egy Noé bárkája.Ezeket közelebbről is megnéztük.

Sok volt erre a kereszt,háttérben az Öreg-kő

Ez fejre állt!

Zoli Noé bárkájával megy haza!

Innen még visszamentünk a buszmegállóig.A kutyus jött velünk elkisért.Legszívesebben haza vittük volna,nagyon okos volt és szép!A megállónál végződött a túra.A busz jött.Nyergesújfaluban átkellett szállni egy másik buszra,Dorogon meg egy vonatra.Közben Zoli otthonról rossz hírt kapott.Betegeskedő kutyája haldoklott.Egész nap ez amúgy is meghatározta a hangulatát és ez most ki is készítette...sajnos a kutyus másnap reggel meg is halt... A Nyugatiba érkezett az a vonat,onnan metróval mentünk le a Népligetbe.Mi elmentünk a gyorsjárattal,Vikiék a normállal,az megállt ugye Adonyban.Mi a sztrádán hamar hazaértünk.Zoli hazakisért még adtam pár dolgot ami használhat a kutyusnak,nem gondoltuk,hogy ez lesz az utolsó éjszakája...

Ez volt az év hetedik túrája.Most 12 kilométert mentünk,ezzel összesen 111,6-nál tartunk.Ez pedig így 15,94-es átlagot jelent.