Soha nem vágyott nagy dolgokra.Talán még oly nagy boldog sem akart lenni.Megtanulta,hogy hiába a lágy szíve,a kedvessége...külalakja miatt nem szerették a másik nem tagjai.De ez különösebben nem érdekelte,hiszen azért nagy ritkán őrá is rátalált a szerelem.Akadtak azért szép napjai.De azok akik jöttek,aztán el is mentek,találtak jobbat.Kedvét azonban ez sem szegte.Járta a világot,ettől volt ő boldog... Vándorlásai alatt látott mindent ami szép.Aligha volt ezen a világon bárki is,aki több szépet látott volna mint ő.Szerencsére akadt valaki aki megtanította a szépre,ezekre a vándorlásokra.Később más társak is akadtak akik elkisérték ezekre a vándorlásaira.Ez volt az élete.
 |
| Akadtak szép napjai... |
Mindig volt valaki aki vele tartott.Az is aki megtanította minderre.Sokszor eljött ő is.Már-már boldog volt,hisz odahaza azért szerették is.Ha úgy érezte is,hogy bántja az élet,odakinn mindig megnyugvásra lelt.A vándorlások minden sebre gyógyítólag hattak.Egy szép napon világra jött az ő sarja,az ő kis örököse.Akit aztán akarva akaratlanul is úgy nevelt,hogy vele tartson.Ő lett leghűbb,legfőbb társa a vándorlások során.Átadta neki mindazt a tudást amit ő is tanult attól a valakitől régebben...Együtt járták a világot,együtt néztek meg minden szépet.Soha ilyen boldog nem volt még...
 |
| Mindenhol létezett a szépség... |
Ám az idők változtak és sorra hozta a sors a bajokat.Sorra kezdtek el kikopni mellőle azok akiket szeretett.Minden számára kedves ember szépen sorbak elment... őt továbbra is vigasztalták ezek a szép vándorlások,akkor is amikor a szíve annyira fájt.Ám a sors újra és újra kegyetlenül szíven döfte.Mikor elvesztett mindenkit akkor az égiek elvették tőle leghűbb,legfőbb társát is akit a világon mindennél jobban szeretett.Teljesen egyedül maradt.Elindult ő új útakra,de a szívét a fájdalom szinte megbénította.Minden elveszett.Ekkor már a vándorlások sem vigasztalták.Szerencsére társak akadtak most is,mert voltak barátai akik nem hagyták magára.Idővel pedig újra tudott örülni a vándorlásoknak mégha a szívében pótolhatatlan űr is tátongott...
 |
| Új útakra indul... |
Az utolsó mohikán nem akart az utolsó lenni.Dehogy akart ő családja utolsó élő tagjává válni.Legszívesebben indulna oda,ahol a szerettei várják,de úgy néz ki neki még feladatai vannak itt.A sors ezeket a lapokat osztotta.
Halottak napja van s ő emlékezik.
De holnap majd új útakra indul...
Mert ez az élete...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése