Túra amely elkísér...

Mert vannak napok és túrák amelyek,történjen bármi sosem felejtődnek el.Bár a Sándorral való túrázásaimból sajna sok minden elfelejtődött,de ez valahol természetes is,hiszen már több évtizede voltak,viszont Gergővel való túrázásaimból emlékszem mindenre.Persze legjobban az utolsó túrára,a legjobb és legjelentősebb túrára az életemben.Éppen ma három éve...Szinte mindent megírtam már erről a túráról,évfordulókor ez természetes is,de volt,hogy a hónapok alatt is becsúszott pár bejegyzés,ami ezt a túrát idézte fel.Most nem akarom újból elmesélni,a bejegyzés végére majd beteszem a linkeket amelyek átírányítanak oda ahol a korábbi bejegyzéseim vannak,ha érdekel.De mivel évforduló van a harmadik,illő megemlékezni erről a több szempontból is jelentős túráról.A túra amely az utolsó túrám volt Gergővel 2018 november harmadikán és Gergő valamivel több mint öt hét múlva ment el.Ez a túra enélkül a szomorú esemény nélkül is alighanem kivívta volna magának a valaha volt legjobb túrám vagy túránk címet,de így persze egyértelmű volt.Valami olyasmit kéne írnom erről a napról amit még eddig nem.Hát nem lesz könnyű...

Az első méterek a valaha volt legjobb túrán

Akkor még csak valahol tudat alatt éreztem,de ma már visszagondolva egyértelműen az az érzés kerít hatalmába,hogy valami különlegeset éltünk át.Valahogy más volt mint a többi túra.A hely az időjárás,az őszi erdő a rémhírektől hangos Salabasina-árok ahová tartottunk valahogy olyan varázst adott az egésznek ami semmi máshoz nem volt fogható.Emelkedettebb hangulatban is voltunk,de ez ott akkor kellemes volt.Volt valami hátborzongató mégis felemelően csodás az egész helyben.Csak azt tudom,hogy élveztük minden méterét...Mielőtt folytatnám az írkálást szeretném ajánlani,hogy nézzétek meg a túra eredeti filmjét,amely akkor is ott készült túra közben.Szerintem megéri,de ha nem is érdekel úgy,találomra indítsd el valahol a videót.

Szinte sokkot kaptunk amikor oda értünk a Salabasina-árokhoz,de ez is olyan sokk volt amely inkább volt kellemes mint kellemetlen.A hírhedt árokról,csak az járta,hogy ez nem a Rám-szakadék,hanem a Rém-szakadék.Amiket láttunk róla filmeket azok pedig erről meg is győztek.Mégis vonzott az egésznek a kalandja az ismeretlensége,a varázsa.Így mikor megláttuk először a szakadékot ez a sokk csak egy fokozodó kalandvágy volt.Gyönyörű helyen voltunk és a nagy kaland előtt tartottunk egy kajaszünetet úgy,hogy a lábunkat már a szakadékba lógattuk le.Nehéz szavakba foglalni azt az életérzést...

Gergő a nagy kaland előtt.Sajnos,hogy ez volt élete utolsó nagy kalandja...

Az út amely ketté szeli a Salabasina-árkot

Aztán belevetettük magunkat a szakadékba.Na persze nem szó szerint,de belevágtunk a nagy kalandba.És bár ugye hála az előzetes híreknek,tájékozodásoknak és filmeknek,nem kicsit paráztunk tőle,kiderült az,hogy mindenféle félelmünk feleslegesnek bizonyúlt!A Salabasina-árok olyan kalandot és élményt adott amit az én életemben túrázásilag semmi sem tudja felülmúlni!És bár lehet egy egyszerű földi halandó itt beparázott volna,de mi ne voltunk egyszerű földi halandók...!A szakadék minden métere,minden sziklája,köve,faága,avarja mindene életre szóló hatalmas élmény volt.Rendkívül élveztük az első métertől kezdve!

Gergő leérve a szakadékba 2018 november 3-án

Tehát számunkra koránt sem rém szakadékként vonult be életünk történelmébe,bár kétségtelenül kalandos volt,de mondom rendkívül élvezetes!A környék erdei amik feltűntek a szakadékot ölelő hegyoldalakon pedig földöntúlian szépek voltak az ősz derekán.Amikor a Salabasina-árok végére értünk soha nem sajnáltam még ennyire semmit,hogy vége.Legszívesebben megcsináltam volna mégegyszer.Valahol tudat alatt tán érezhettem,hogy ez egy egyszeri megismételhetetlen csoda.Már akkor is tudtam,hogy ez egy életreszóló élmény volt.A túránk folytatódott és ahogy távolodtunk a Salabasina csodájától megfogadtuk Gergővel,hogy pár év múlva visszatérünk.Úgy voltam vele még mielőtt meghalok ide visszakell majd még jönni..

Ilyen kalandok sora várt a szakadékban

Sajnos nem így alakult.Eszembe nem jutott,hogy ez az utolsó túránk... az meg pláne nem,hogy nem én leszek az aki előbb elmegy hanem Gergő...Még boldogok voltunk egy kicsit elfáradva ugyan a szakadék kalandjai után,de az élmény akkora volt,hogy nem figyeltünk rá,hogy kicsit el is fáradtunk.Szerencsére nem túl nehéz terep következett ezután.Ekkor értünk be az aranyló erdőbe amelyről szintén írtam már külön is a blogban.November volt,de gyönyörű kellemes túraidő.Rajtunk kívül senki nem volt a Salabasina-árokban,így maradéktalanul élvezhettük a csodát.Aztán az aranyló erdő is kellemes volt,persze ez már egy átlagos rész volt,a szakadék csodáját nem tudta felülmúlni,mint ahogy azóta semmi sem.

Ekkor még boldogan.Nem véletlen,ez volt életem legjobb túrája

Persze továbbra is élménydús volt a túra.Olyan helyeket érintettünk ahonnan jó kilátásunk volt a Dobogókőre máshol meg a Pilis-tetőre.Majd leértünk a pilisszentkereszti szentkúthoz ahol már volt egy kis tömeg,de így is tudtunk pihenni majd egy órát.Kellett mert a túrának még nem volt vége.Ha sok nem is,de volt még hátra belőle.Nagyon-nagyon jól éreztük magunkat.A pihenő után tovább ereszkedtünk lefelé a hegyen,hiszen talán még nem mondtam,a Salabasina-árokban végig felfelé vezetett az út,de nem olyan mértékben,hogy az ne legyen élvezhető.Nem sokára elértük a Dera szurdokot és ezzel kezdetét vette közös életünk utolsó túrájának,utolsó kilométere... Erről is készült egy videó valamelyik évfordulóra.Talán érdemes ebbe is belenézni:

A Dera szurdokról is sok csodát hallottunk már,illetve láttunk,olvastunk róla.Tudtuk ez nem lesz nehéz,nem olyan lesz mint a Salabasina-árok.Ám odaérve kellemetlen meglepetés várt.November első szombatja volt a mindenszentekkel egybekötött négy napos ünnep.A Dera szurdokban meg akkora tömeg volt mint akár egy Fradi-Újpest meccsen.Maga a szurdok valóban gyönyörű volt és jól járható,nehézségektől mentes.De a tömeg a sok-sok műanyag túrázóval nagyon zavaró volt.Mindegy megpróbáltuk élvezni.Többé kevésbé ez sikerült is,de ugye az élmények tekintetében a Salabasina-árokkal szemben esélytelen volt...

Kaladozás

Gergő utolsó kalandjai

Úgy döntöttünk Gergővel majd ide is visszajövünk,talán inkább majd egy hétköznapon mikor nem lesznek sokan,hiszen azért a Dera szurdok is szép volt ám!Sajnos azonban ez sem válhatott valóra.A tömeg ellenére is tetszett a Dera szurdok,a tömeggel sem lett volna különösebb baj,ha sokan nem hagyják ott vagy nem dobják el a szemetjüket a cigaretta csíkküket...ha az egyik nő szoknyában is valami magassarkúban nem az egyik hídon áll meg a telefonján facebookozni...A szurdok nem volt hosszú,nagyjából 600 méter.Ezután értünk ki a faluba Piliszszentkeresztre ahol elmentünk a falu széli buszmegállóhoz,így jött össze az utolsó kilométer.

Az aranyló erdő

Gergő a Dera szurdokban

Ott abban a pilisszentkereszti buszmegállóban értek véget útjaink,ott ért véget az utolsó túránk.Persze ekkor  ezt,hogy ez az utolsó nem tudhattuk.Csak az lebegett előttünk,hogy ide visszajövünk még,hiszen hatalmas élmény volt ez a túra.Azóta sem voltam itt,de még a környéken sem... Szeretnék ugyan visszajönni,de...egyfelöl Gergő nélkül ez már nem lesz ugyanolyan.Kétfelöl szeretném megőrizni a Salabasina-árok "szűzességét",úgy gondolni rá,hogy itt Gergővel jártam utoljára.Harmadrészt nem tudom kivel jöhetnék el ide.Fő túratársam Zolika,hűséges követőm,de úgy érzem a Salabasina-árok nem neki való,annak meg nincs értelme,hogy végigszenvedjük csak.Talán Manó és a Tizedes barátom,vagy így négyen...nem tudom,elkell döntetni majd,hiszen lassan felettem is eljárhat az idő.Meglátjuk majd mit hoz a jővő.

A Salabasina-árok

Napra pontosan ezen sorok írásakor,három éve volt tehát az utolsó túránk Gergővel.Olyan élmény volt ami végig kíséri az életemet.Sokszor gondolok rá az év más napjain is,nem csak ekkor.Az az életérzés ,az a kölcsönös megértés és szeretet ami kettőnk közt volt végig semmihez sem fogható.Az öröm,a diadal érzet,hogy igen megcsináltuk ezt a mások szemében alighanem teljesíthetetlen szakadékot felülmúlhatatlan volt és az a mai napig és még tovább is...Örökre a szívemben marad ennek a túrának minden pillanata a mosoly Gergő arcán,az öröm a kis pofiján a boldogság a szívében... Ez a túra végig kíséri az életemet.

A Salabasina-árok pedig őrzi lépteink.

Az utolsó túra filmje még a féléves évfordulóra készült.

Végül pedig akkor itt vannak a linkek amire ha rákattíntasz végig olvasható mindaz amit az elmúlt években írtam erről a nem mindennapi túránkról:

Az eredeti bejegyzés ami a túra után íródott:

https://zolees.blogspot.com/2018/11/eletre-szolo-elmenyt-es-az-ev-turajat.html

Ez pedig a féléves visszaemlékezésem:

https://zolees.blogspot.com/2019/05/az-utolso-tura.html

Az utolsó kilométer krónikája az első évfordulón:

https://zolees.blogspot.com/2019/11/az-utolso-kilometer.html

Az aranyló erdőről esett szó a második évfordulón:

https://zolees.blogspot.com/2020/11/az-aranylo-erdo.html

Az utolsó falu

Az utolsó falu nem volt különösebben szép.Sőt ha magát a szépségét nézem,szerintem tán még átlag alatti is volt.Persze nem jártam be az egész települést,abból szűröm le csak amit láttam: nem volt egy normális park,egy normális főtér.
Én ugyan még boltot sem láttam,persze az egész biztosan volt.Na és azért volt egy jó kis kocsma is,ahová túráink végén rendre betértünk egy italra.Az utolsó falu szépsége nem magában a faluban rejlett hanem a környékben.Nem véletlenül.Két hegység határán állt,pont a két hegység legmagasabb csúcsainak közvetlen lábánál egy völgyben.A környező táj leírhatatlanul gyönyörű volt...Talán nem véletlenül vezettek ide útjaink...

A falu első háza lejövet a Dobogókőről.Háttérben a Pilis-tető

Első találkozásunk Pilisszentkereszttel a Rám-szakadékos túra végén volt.Ekkor jártunk elöször a Rám-szakadékban 2016 nyarán és ekkor másztuk meg elöször a Dobogókőt.Micsoda remek túra volt,a nyár közepén júliusban!Lehetett volna a túránk végét máshol is kijelölni,akár a Dobogókőn,vagy akár visszamehettünk volna Dömösre is ahonnan indult a túra,de valamiért nekünk Pilisszentkeresztre kellett érkezni.A falu a Pilis és a Visegrádi-hegység határán egy csodás völgyben terült el.Északról a Visegrádi-hegység legmagasabb csúcsa a Dobogókő vigyázott rá.Délről pedig a Pilis legmasabb csúcsa maga a Pilis-tető őrizte nyugalmát.Ezzel az itteni csodáknak még nem volt vége...

Gergő első találkozása Pilisszentkereszttel

Nem hát,hiszen ide torkollik be a településre az ország egyik legszebb szurdoka a Dera-szurdok is,sőt a közelben van a szentkút is.Ugye így már mindenkinek világos,hogyha a település maga nem is volt a legszebb a környék csodáinak hála,túrázásaink történetének egyik legjelentősebb településévé vált.Persze hiszen sok túristaút érintette,így kiváló túrakiinduló és végpont is lehetett.Mi is erre építkeztünk pár túránk során.Hisz vagy innen indítottunk túrát,vagy ide érkeztünk.És persze további terveink is voltak Pilisszentkereszttel kapcsolatosan.

A település egyik utcája

Van is pár videóm a gyújteménybe,amelynek vagy nyitó,vagy zárójelenete ide kapcsolódik,sőt olyan is,hogy mindkettő.Mindig is szívesen jöttünk ide,hiszen mind a Pilis,mind a Visegrádi-hegység nagy-nagy kedvenceink közé tartozott és mint mondtam itt találtunk kocsmát amely ugye minden túra végén jól jön (mert voltak olyan települések ahol még ez sem volt).Azon a verőfényes csodás novemberi napon is,kiérve a Dera-szurdokból,ide érkeztünk.

Piliszszentkereszet tárt karokkal várt...

Nem tudom már mit kerestünk,vagy mi célból,de nem a központba hanem a falu szélén található buszmegállóba érkeztünk,ami így ugye a falu utolsó megállója volt.Lehet ez volt közelebb kiérve a szurdokból?Vagy már nem tudom,ez nincs meg,hogy miért ide jöttünk.Lehet azért mert az akkori filmünk zárójelentét úgy gondoltuk itt nyugisabb lesz felvenni
.A fene sem tudja már...A lényeg most a buszmegállón van.
Hiszen itt végződtek közös túrázásaink örök túratársammal Gergővel...

Jó volt itt mindig!

Az utolsó találkozás...

A megállóról persze nem készült kép,hiszen ki a fene akar egy buszmegállót fényképezni?Minek?Persze ha tudom,hogy ez a hely lesz túrázásaink végének szimbóluma... de ezt ugye nem tudhattam.Hiszen biztos voltam benne,hogy jövünk még ide.Sajnos már nem jövünk,ketten együtt közösen már biztosan nem.Gergő nem sokkal ezután váltott dimenziót és tért át egy szebb és jobb világba.Az utolsó falu ma is őrzi lépteit...

Búcsú,ketten együtt már nem jövünk ide...

Az utolsó kilométer

Amikor 2018 november 3-án a déli órákban kiértünk a fenomenális Salabasina-árokból túránknak még messze nem volt vége.Nehezen ocsúdtunk fel a nem mindennapi élmény után,észre sem vettem,hogy kicsit kimerítette az erőmet,így aztán a következő kilométerek az aranyló erdőben némi kínlódással teltek számomra,Gergő viszont jól bírta.Hosszú út után értük el a pilisszentkereszti Szentkútat ahol végre alkalmas helyet találtunk a pihenésre.Pihentünk is vagy negyven percet,megkajáltunk,fotózgattunk majd újra erőre kapva folytattuk a túrát,amely már csak lefelé vezetett.Nem sokára elértük a Pilisszentkeresztet Pomázzal összekötő országutat,amely gyakorlatilag a két hegység (Visegrádi - Pilis) határának tekinthető.A turistaút egy darabig párhuzamosan halad vele,ám egy ponton keresztezte azt.Átérve egy parkolóban találtuk magunkat közel ezer autó társaságában,arébb iszonyatós embertömeggel...de ez nem tántorított vissza,mentünk át a parkolón is.Ezután pár méterrel beléptünk a Dera szurdokba.Ezzel kezdetét vette az utolsó kilométer....

Átkelve az országuton,kezdetét vette az utolsó kilométer....

Már az első métereknél szembe köszönt egy híd,azon átkelve fedeztük fel a kék jelzést ami a szurdokon vitt végig.Ki tudja miért elsőnek mégis a rossz irányba fordultunk,valami felső utat kerestünk vagy mi...de hamar korrigáltuk a hibát és indultunk beljebb a szurdokba.A parkoló melleti résznél elhaladva láttuk,hogy itt van az óriási embertömeg.Valami rét volt itt,fözőcskétek,nevetgéltek élvezték a novemberi nem mindennapi jó időt.Rendkivül zavaró volt!Képzelj el egy gyönyörű nyugis szurdokot amely emberi ricsajozástól,nevetgéléstől hangos..azt beszéltük Gergővel,hogy oké ezer ember itt tölti az idejét,főznek,esznek,isznak,jól érzik magukat,de amikor majd elmennek vajon hányan szedik össze a szemetüket?Na mindegy mentük tovább a fenséges szurdokban ahol egy kitünően járható út,maga az országos kék vitt végig.

Az első hídacska a Dera szurdokba érve

Az út sok helyen keresztezte a patak medert,szándékosan nem írok patakot,hiszen a Dera patakban alig-alig volt víz.Ezeken kis fahídak sokasága vezetett keresztül.Jól illettek bele a környeztebe,ám ami nem illett az,az itt tapasztalható embertelen embertömeg...Sok szurdokban,völgyben jártunk már az országba,viszonylag mind nyugis volt,ott jártunkkor még a Rám-szakadék is,de ez itt...földbe gyökerezett a lábunk szinte.Az úton sokszor csak úgy lehetett elférni,hogy félre álltunk,a hídaknál is hosszú perceket kellett várni,hogy átérjen a szemből jövő,hogy áttudjunk menni...Rendkivül zavaró volt! A 600 méter hosszúságú völgyben így persze csak lassan és nehezen lehetett haladni.Persze minek siessünk,a szurdok szépségei felülmúlhatatlanok voltak.

Tümeg a szurdokban ( a képek eredetiek!)

A legszebb az volt,hogy amikor egy nő szoknyában az egyik kishídon megállva facebookozott a telefonján...Vajon az ilyen ember minek jön ilyen helyre?Szerencsére ha rövid ideig is,de akadtak üres járatok.Ezeket használtuk ki elsősorban fotózásra és továbbhaladásra.Minden zavaró körülménytől eltekintve élveztük a szurdokot.Próbáltuk kikapcsolni a dolgokat és csak arra koncentrálni amiért jöttünk,ez mindkettőnknek sikerült is.Az egyik sziklafalnál készült aztán az a fotó,amely Gergő elhunyta után végig kint volt az érettségiig az osztálya tábláján...

A kép amely aztán végig kint volt az osztály tábláján és ezzel a képpel búcsúzott az iskola közösségi oldala is....

Akkor csak élveztük az egészet,ki gondolta volna,hogy az itteni fotónak majd ekkora jelentősége lesz..mentünk tovább a szűk utakon,hídakon át,nem érdekelt minket többé a már-már elviselhetetlen tömeg.Bár felemlegettük a nyugis Salabasaina-árkot,hogy mennyivel jobb volt az....Szépségben mindenesetre ez a pilisi szurdok is ott volt a szeren.Régóta terveztük már,hogy eljövünk ide,sikerült is aztán megszervezni a dolgokat úgy,hogy a káposzta is megmaradjon,de a kecske is jól lakjon módjára.A Salabasina-ároki túrát tudtuk úgy kombinálni,hogy annak vége érintse a Dera szurdokot.Ez vált valóra ekkor.Talán így utólag szerencsésebb lett volna egy hétköznap jönni,na de eljutottunk ebbe a híres szurdokba is,ez volt a lényeg.

Kimerülve,de boldogan a hídon.Nem tudhattam,hogy ezek közös túrázásaink utolsó méterei....

Még hídak sokasága köszönt szembe,majd sziklás meder tette még szebbé a szurdokot,persze a Dera patak vízének csak itt-ott volt nyoma.A sziklafal pedig oldalt már olyan száz méter magasnak is tűnt.A hatszáz méter hosszúságú szurdok a lassú haladásnak hála többnek tűnt annál amennyi.Ha jól emlékszem a szurdok végén kis tavacska volt,de nem vagyok benne biztos,hogy jól emlékszem,Azt tudom,hogy volt víz,de patak volt-e vagy tavacska már nem tudom.Itt ért véget a szurdok érdemi része.Persze az út ment még tovább.Itt is volt sok-sok ember.Aki tehát nyugalomra vágyik,az ne a Dera szurdokot válassza,legfőképp ne hétvégén!

Az utolsó túrázós kép Gergőről...

Tó vagy patak?Ma sem tudom...

Az út a kék jelzés vitt tovább a falu felé,de a szurdoknak vége volt.Két oldalt még emelkedtek a dombok,szép volt persze ez is,de már egy teljesen átlagos útvonalnak bizonyúlt,főleg a szurdokhoz képest már ez itt semmi volt.Aztán beértünk a faluba Pilisszentkeresztre.Ugye túrázásaink történetében a 2016-os Rám-szakadék,Dobogókő túra óta elég jelentős településsé nőtte ki magát.Agyaltunk Gergővel hova menjünk a központba,vagy a falu végi buszmegállóhoz-e,végül ez utóbbi győzött.Itt még leforgattuk a filmünk zárójelenetét,aztán megvártuk a buszt amivel visszamentünk Pomázra.

A szurdok végén mér egy teljesen átlagos út vezet

Abban a pilisszentkereszti buszmegállóban értek véget útjaink,amelyről kép nem készült.Hiszen ki akarna egy buszmegállót fényképezni?Persze ha tudom,hogy ennek ekkora jelentősége lesz a jövőben...Szóval itt értek véget Gergőkémmel való közös túrázásaink.E sorok írásakor napra pontosan egy éve...Persze ezt akkor ott nem tudhattam,nem tudhattuk...Nem tudhattuk,hogy nem lesz több közös túránk és erre gondolva belesajdul a szívem a fájdalomba...Nincs szó ami letudná írni ezt a fájdalmat....Gergő 38 nappal ezután ment el...Az utolsó kilométer mint minden kilométerünk emléke örök,mindörökre a szívemben maradt.A fájdalom az űr amit maga után hagyott szavakkal nem kimondható....Túrázásaim folytatódtak,mert élnünk kell tovább nincs más választásunk és mert ő is ezt akarja.De semmi sem olyan mint azokban az időkben amikor vele lehettem...Ma sem tudom még,hogyan is vagyok képes egyáltalán életben maradni....

A témához kapcsolódó írásaim:

Az eredeti túrabeszámoló ide kattíntva olvasható.

A féléves megemlékezési bejegyzésem pedig ezen a helyen érhető el.

Az utolsó kilométer...

Életre szóló élményt és az év túráját hozta a Salabasina-árok

Hát nem mondom,hogy nem paráztunk tőle,Gergő még akkor is amikor meglátta,de aztán szerencsére feleslegesnek bizonyult a félelmünk,mert hihetlen izgalmakat és kalandokat tartogatott számunkra ez a kevésbé ismert szurdok.Bátran mondhatom,hogy egy életre szóló élménnyel lettünk gazdagabbak.A szurdok felső végén már sajnáltuk,hogy vége.A túra nem ért véget a Salabasina-árokkal,mert még elmentünk a Dera szurdokot és megnézni.Na,de menjünk sorjában az eseményekkel.

Útban a Salabasinához,visszanézve feltünnek a Kevélyek

Nem volt egyszerű az utazás,de tudtuk,hogy nem lesz az,ezért meglehetösen korán már fél ötkor elindultunk.A vasúti pályaszakasz felújitási munkáinak hála vonatunk több mint két óra alatt ért fel a Déli pályaudvarra,ahol a metróra is jócskán várni kellett így a 3/4 hétkor Battyhányi térröl induló hévet nem értük el.Negyed nyolckor volt legközelebb,amivel éppen elértük Pomázon a buszt,amin meg tömeg volt.Na,de letudtunk szállni Pankós tetőnél,innen inditottuk el a túrát.Olvastam leírásokat róla,hogyan lehet elérni a Salabasina-árkot.Meglehetösen bonyolúltak voltak a leírások,ehhez képest mi pofon egyszerüen odataláltunk.A  Pankós tetői buszmegállótól volt egy bekötő út,majd arról egy balos leágazás,rögtön az elején,ezen az erdőgazdasági úton kellett menni,úgy,hogy amikor volt leágazás róla mi mindig balra mentünk.A  szurdokhoz amúgy jelzett út nem vezet,talán ennek is köszönhető,hogy nem annyira felkapott,nem annyira népszerű.Pedig ha tudnátok,hogy szándékosan nem vezet ide jelzés...pont azért,mert a szurdok túlságosan veszélyes egy sima túrázó számára,így hála ennek,ide max.csak a profik jutnak el.

Ez az út vezet a Salabasina-árokhoz,hála a sorompónak autó nem jöhet be!

Szóval az erdőgazdasági úton haladva hamar elértünk egy szurdokhoz.Tudtuk a megállótól nagyjából egy kilométer a Salabasina,még nem jöttük annyit.Bár ez a szurdok szelidebbnek tűnt mint a Salabasina-árok a leírások mégis illettek rá.Ugyanúgy ment az út,jobb és bal szélén kögátszerű épitmények,mindkét oldalon a mélység...de mégsem...nem tűnt olyan brutálnak mint a Salabasina.Néztük a térképet,a mi szurdokunknak egy hajtű kanyarban kell lennie,tehát ez itt semmiképpen sem az.A mi térképünk sem jelölte,egy Farkas-gödör felíratot láttam rajta ezen a környéken,de,hogy az pontosan ezt takarja-e vagy valami mást...?Mentünk tehát tovább és hamarosan ott volt a hajtű kanyar és a mi szurdokunk.Tényleg brutális volt és egyben lenyügöző...

Ülve a gáton,alattunk a mélység.Gergő arcán az izgalom

Az út mindkét oldalán ott volt a szurdok,maga az út egy kögátra épülve hídat képezve ment át rajta kb.20 méter magasságban a szakadék felett.Ám az alsó rész felé nézve ugyanolyan szelíd szurdoknak tűnt mint az az elöbbi árok,a felső rész felé azonban...Valóban burtal volt.Gergő el is kezdett szorongani,izgulni.Mondtam neki nyugi,minden rendben lesz.Leültünk a kőgátra és megkajáltunk a szurdokot csodálva.Aztán kikellett találnunk hogyan megyünk le.Az alsó részbe könnyen lelehetett menni,a gát alatt lent pedig egy csőben átmenve lehet a felső részbe jutni.Ez tűnt egyszerübb megoldásnak,de semmi sem biztosította,hogy a csőbe beleférünk,ráadásul azt sem,hogy nincs benne víz,vagy esetleg patkány...így lemondtunk erről a lehetőségről,mindenképpen itt a felső részen kell tehát leereszkednünk a szakadékba.

Nem tűnt egyszerű megoldásnak.

Az út és a gát

A gát

Egy másik lehetőségnek az kinálkozott,hogy a gáton ami a képen is látszik lépcsöszerü,ereszkedünk lefelé fokról fokra.Nem volt veszélytelen,mert a fokok nem voltak valami szélesek,egy rossz lépés és zúgunk lefelé...Újabb lehetöség után néztem,kicsivel odébb a partoldalon kinálkozott egy újabb lehetöség.Lekellett csak ereszkednünk a meglehetösen meredek oldalon,de a fákba,ágakba,gallyakba úgy tünt meglehet kapaszkodni.Persze ez sem tünt veszélytelennek,de valahogy lekellett jutnunk.Erre mentünk hát.Csúszva,bukdácsolva,megkapaszkodva,négykézkáb,épkézláb de végül is sikerült lejutnunk sérülés nélkül.Már ez is óriási kaland volt.Ott voltunk a gát aljában,mögöttünk a cső amiröl írtam,elöttünk a lenyügöző szurdok.Nem volt már visszaút...

A gát alatti cső,ezen kellett volna átjönnünk

Gergő a sziklánál,készül azt megmászni

Huszonöt méter sem kellett mennünk,már ott volt az első akadály,egy hatalmas szikla.A továbbhaladáshoz ezt megkellett másznunk...A nagyjából valamivel több mint kétméteres szikla megmászása elsöre nem is tünt olyan egyszerü feladatnak,de valaki nagyon hasznosan hagyott itt egy kötelet,ami úgy tünt fent valahol megfelelöen kivan biztosítva.Gergő ment elöre,mögötte voltam ha visszacsúszik megtartsam.Üggyel bajjal de felment.Utána jöttem én és magamat is meglepve sokkal simábban feljutottam mint ő.Kimondhatatlanul klassz élmény volt ez is.Visszanézve pedig ezt láttuk:

Már a szikla tetején,visszanézve ilyen a szurdok

Folytattuk az utat a lenyügöző szurdokban,amit úgy is emlegetnek,hogy Rém-szakadék,nos azért semmi rémes nincs itt.Az út tovább is nehezen volt járható,de ezt tudtuk előre.Leszakad,kidölt,bedölt fák és kövek,sziklák nehezitették és tették egyben kalandossá és élménydússá a járást.Egyenlöre azonban olyan brutal szikla mint az az első volt nem került elénk.A szurdok falai két oldalt pedig fokozatosan emelkedtek,nagyjából 20 és 40 méter között mozoghattak...Rendkivül élvezetes volt az egész.Kezdtem azt érezni a híres Rám-szakadék ennek csak valami kistestvére lehet...

Viszonylag szelidebb részen...

Egy pont után mintha jobbra fodultunk volna enyhén,ezt az irányt vette fel az árok.Ezen a részen kevesebb volt az akadály,könnyebb a menés,felfelé nézve meg brutálisan szép az őszi szinekben pompázó erdő.Persze nem tartott sokáig az akadálymentes szakasz,jöttek az újabb sziklák és újabb kidölt fák,meg voltak részek ahol összeszükült a járat és éppen,hogy elfértem benne.Szavakat nem találni mennyire klassz volt az egész.Gergő arcáról is fokozatosan tünt el a para és már ő is élvezte és jókat nevetve haladt elöre.Pedig ha tudta volna,hogy az akadályoknak koránt sincs vége...újabb brutal szikla várta jöttünket...

Én roppantul élveztem...

Gergő a szurdok szelidebb részén

A szurdok ketté ágazott.Olvastam erről.Jobbra hamar kilehet érni különösebb nehézségek nélkül,balra nehéz várnak az újabb akadályok...sziklafalak,fák,szűk járatok...Ti melyiket választanátok?Na mi sem jobbra mentünk.Nem azért jöttünk,hogy hamar meg könnyen vége legyen a kalandoknak.Balra vettük tehát az irányt,rögtön beköszönt egy kb.két és fél méter magasságú sziklácska.Továbbmenni csak úgy lehetett ha megmásszuk.Itt nem volt már kötét,de volt a sziklának támasztott fa ágak.Ezeken és a szikla hasadékain mászva viszonylag könnyen fellehetett mászni.Most én mentem elöre és most is könnyen felkapaszkodtam.Kettönk közül én voltam az akinek jobban mentek ezek a mászások.Ez annak fényében furcsa,hogy anno abban a bizonyos jeges Rám-szakadékban,Gergő vette könnyebben az akadályokat és ő mászta meg könnyebben a jeges vízesést.

Gergő mászik felfelé szikla falon,láthatóak a sziklának támasztott fák

Mentünk tovább és hasonlóan nagy akadályok már nem voltak.Helyenként teljesen összeszükült a szurdok máshol kiszélesedtek.A legnagyobb szikla akadályok meg egy méter alá süllyedtek,amiket már könnyedén vettünk.Kezdett szelidülni a szurdok már oldalt egy-egy helyen a partfal szép és érdekes szikla alakzatokban mutatta magát.Egyre könnyebb volt a járás,az árok meg kacskaringós formát vett fel.Egyszer csak egy fiatal pár köszönt szembe.Ők voltak ez elsö emberek akikkel ezen a túrán találkoztunk.Kicsit elbeszélgettünk velük,ők fentröl haladtak lefelé.Nem sok jót ígértem nekik...ők meg útbaigazitottak,hogy a szurdokból kiérve merre kell mennünk tovább.

Szelidülő szurdok

Aztán egyszer csak kiértünk.Legnagyobb sajnálatomra persze...Álltunk a szurdok felett én még földbe gyökerezett lábbal.Kellett kis idő mig magamhoz tértem ebből a nem mindennapi élményből.Búcsút vettünk hát az itt fent már teljesen megszelidült Salabasina-ároktól.Túránknak azonban nem volt vége.Az útbaigazitás szerint haladtunk tovább.Kicsit ekkor kezdett szúrni az oldalam,megálltunk hát és pihentünk egy jó tiz percet.Azért kellett némi erő a szurdokhoz ami persze jócskán kivette belölünk a szuszt.A pihenő után hamar ráleltünk a piros jelzésre.Itt éppen valami teljesitmény túra zajlott,sorra jöttek és elöztek meg bennünket a túrázók.

A szurdok vége...

Rövidesen odaértünk a Tölgyikrek nevezetű helyhez,itt búcsút intettünk a túrázóknak és a piros jelzésnek.Úgy vettem ki ez itt egy turistaút csomópont.Mi a sárgán folytattuk a túrát a Dera szurdok felé.A sárga jelzés kilencven százalékban az aranyló,sárga erdőn vezetett át.Mondhatni ingerszegény volt,de nem.Roppantul gyönyörü volt az aranyerdő...én viszont kezdtem kidölni...Nem volt ez eddig jellemző rám,de úgy tünt alaposan kimeritette erőmet a szurdok,nagyon nehezen tudtam csak haladni az amúgy könnyű terepen.Többször is rákellett szólnom Gergőre,hogy lassítson.Egyszer meg is álltunk,megettem az almámat és ettől aztán újra erőre kaptam.Már jobb volt,tudtam haladni,azonban a sárga jelzés és az aranyló erdő úgy tünt nem akar véget érni.

Aranyló erdő

Kiértünk a zöld Torina rétre,majd továbbhaladva csodás kilátásunk nyílt a Dobogókőre.A legjobb résznél kellett letérnünk a sárga jelzésről mégpedig a sárga+ jelzésre.Itt aztán elkezdett lefelé vezeti az út a hegyről.Nagyjából 470 méter magasságból kezdtük meg az ereszkedést,aztán a sárga+ - ba,belejött a kék+ jelzés is.Ez kellett nekünk a továbbiakban.Közel volt egy Szentkút nevezetű hely,ahol tudtuk van forrás.Bár nem jártunk úgy mint a Bakonyban,a vízkészletünk kitartott mégis jól jött a frissités.Persze odáig meglehetősen kellett lefelé ereszkedni és újfent megálapítottam,hogy lehet lefelé rosszabb menni,mint felfelé...

Feltűnik a Dobogókő

A fákon túl felsejlik a Pilis-tető

Aztán nagy sokára végre szinten ment az út.A fák között pedig feltünt a Pilis-tető.Itt voltunk hát a Dunántúli-középhegység két legnagyobb királya között.Az út pedig szépen lassan odaért a Szentkúthoz,ahol hatalmas tömeg volt...Egy szabadtéri kegyhely köszönt be és persze a forrás két kifolyó csővel és szerencsére rengeteg pad is.Igy hiába volt tömeg,böven volt még hely.Pihentünk is félórát,mert eddigra már kissé kikészültünk.Megkajáltunk friss vízet vettünk és persze fotózkodtunk ezerrel.Kellemes hely volt és hát gondolom az autót a lenti út mellett hagyó túrázók találkozási helye is ez volt...

Tömeg a Szentkútnál

A kegyhely

Vagy negyven perces pihi után folytattuk a túrát.Rendkivül kellemes idő volt egész nap méltó az utóbbi évek november elejéhez.Még mindig viszonylag magasan járhattunk,tán  220 méter körül így tovább kellett ereszkedni.Már nem tűnt annyira kellemetlennek a dolog,a pihenő után jó volt haladni lefelé.A kék+ az országút mellé ért és vele párhúzamosan haladt vagy 1km-en át,míg végül keresztezte azt.Az út túloldalán lejebb egy parkolószerüségben autók százai álltak...

Sokára keresztezte a jelzés az országútat.Háttérben a Pilis-tető

Lényegében itt volt a Dera szurdok bejárata,a parkoló pedig a sok müanyag túrázó gyüjtőhelyének bizonyúlt...Behatoltunk a Dera szurdokba ami szintén lenyügözően szép volt,de akkora volt itt az embertömeg,hogy az kifejezetten zavaró volt.Visszasírtuk a nyugis Salabasina-árkot...A Dera szurdok jól járható nem kell hegyeket mászni,közel van az országúthoz így vonza a müanyag túrázókat azokat akik még wc-re is autóval járnak..Rendkivül zavaró volt,mert a turistaúton sem lehetett elférni a patakon átivelö hidakra perceket kellett várni,hogy áttudjon menni az ember mert jöttek szembe és elférni nem lehetett.A hatalmas tömegnek hála gyakorlatilag a szurdok élvezhetetlen volt,én meg hálát adtam a sorsnak,hogy ezek a müanyagok a Salabasina-árkot nem ismerik...

Tömeg a Dera szurdokban

Pusztán egyetlenegy érdekességet mondanék még ezzel kapcsolatban: a Salabasina-árokban nem volt szemét,a Dera szurdokban volt....ezzel azthiszem mindent el is mondtam.

Azért ha nehezen is megpróbáltunk haladni az amúgy rendkivüli szépségű Dera szurdokban.Gyönyörü volt a patak felett átivelő hidakkal és a hatalmas mészkő sziklás hegyoldallal.Az egész szurdok nem hosszú nagyjából 600 méter és normál körülmények között jól járható.Feltételezem egy téli hétköznapon azért nincs itt ekkora tömeg.Próbáltuk élvezni a völgy szépségét,nem volt persze könnyü.A kék az országos kék vezet amúgy rajta végig.

Gergő a szurdokban

A szurdok egyik hidján,másodperceink voltak csak fotózni mert mindig jöttek valakik...

A szurdok végén egy kisebb réten is hatalmas volt a tömeg,a Dera patak mellett huzodó kék jelzésen értünk aztán be a már jól ismert Pilisszentkeresztre.Délután háromra értük el túránk végét amit reggel fél kilenckor kezdtünk.A Salabasina-árokban nagyjából két-két és fél órát töltöttünk,ez volt a túra legjobb szakasza.A hegyen aztán a szurdok után meglehetösen fáradtak voltunk,de a Szentkútnál új erőre kaptunk.A Dera szurdok pedig a tömeg miatt szinte élvezhetetlen volt.Ezzel együtt nagyon úgy fest.hogy ez az év top túrája.Ez a 22.-ik túránk az idén és úgy fest ez adta eddig a legnagyobb élményt.

Az utolsó méterek

Pilisszentkereszten nem mentünk tovább az első utunkba kerülö buszmegállótól,jó 25 percet kellett várni a buszra.Elképesztő mennyiségű autó és motoros jött lefelé a Dobogókő irányából és az onnan érkezö busz is tömve volt.Vajon mi lehetett odafent?Ha a Dera szurdokban ekkora volt a tömeg mi lehetett a Dobogókőn?Szerencsére nyugodt vagyok,mert ezek a müanyagok a Salabasina-árkon sohasem tudnak majd végigmenni így aztán kárt sem fognak tenni benne.Az megmarad nekünk profiknak :) 

Valóban felülmúlhatatlan fantasztikus élmény volt!