Az utolsó falu

Az utolsó falu nem volt különösebben szép.Sőt ha magát a szépségét nézem,szerintem tán még átlag alatti is volt.Persze nem jártam be az egész települést,abból szűröm le csak amit láttam: nem volt egy normális park,egy normális főtér.
Én ugyan még boltot sem láttam,persze az egész biztosan volt.Na és azért volt egy jó kis kocsma is,ahová túráink végén rendre betértünk egy italra.Az utolsó falu szépsége nem magában a faluban rejlett hanem a környékben.Nem véletlenül.Két hegység határán állt,pont a két hegység legmagasabb csúcsainak közvetlen lábánál egy völgyben.A környező táj leírhatatlanul gyönyörű volt...Talán nem véletlenül vezettek ide útjaink...

A falu első háza lejövet a Dobogókőről.Háttérben a Pilis-tető

Első találkozásunk Pilisszentkereszttel a Rám-szakadékos túra végén volt.Ekkor jártunk elöször a Rám-szakadékban 2016 nyarán és ekkor másztuk meg elöször a Dobogókőt.Micsoda remek túra volt,a nyár közepén júliusban!Lehetett volna a túránk végét máshol is kijelölni,akár a Dobogókőn,vagy akár visszamehettünk volna Dömösre is ahonnan indult a túra,de valamiért nekünk Pilisszentkeresztre kellett érkezni.A falu a Pilis és a Visegrádi-hegység határán egy csodás völgyben terült el.Északról a Visegrádi-hegység legmagasabb csúcsa a Dobogókő vigyázott rá.Délről pedig a Pilis legmasabb csúcsa maga a Pilis-tető őrizte nyugalmát.Ezzel az itteni csodáknak még nem volt vége...

Gergő első találkozása Pilisszentkereszttel

Nem hát,hiszen ide torkollik be a településre az ország egyik legszebb szurdoka a Dera-szurdok is,sőt a közelben van a szentkút is.Ugye így már mindenkinek világos,hogyha a település maga nem is volt a legszebb a környék csodáinak hála,túrázásaink történetének egyik legjelentősebb településévé vált.Persze hiszen sok túristaút érintette,így kiváló túrakiinduló és végpont is lehetett.Mi is erre építkeztünk pár túránk során.Hisz vagy innen indítottunk túrát,vagy ide érkeztünk.És persze további terveink is voltak Pilisszentkereszttel kapcsolatosan.

A település egyik utcája

Van is pár videóm a gyújteménybe,amelynek vagy nyitó,vagy zárójelenete ide kapcsolódik,sőt olyan is,hogy mindkettő.Mindig is szívesen jöttünk ide,hiszen mind a Pilis,mind a Visegrádi-hegység nagy-nagy kedvenceink közé tartozott és mint mondtam itt találtunk kocsmát amely ugye minden túra végén jól jön (mert voltak olyan települések ahol még ez sem volt).Azon a verőfényes csodás novemberi napon is,kiérve a Dera-szurdokból,ide érkeztünk.

Piliszszentkereszet tárt karokkal várt...

Nem tudom már mit kerestünk,vagy mi célból,de nem a központba hanem a falu szélén található buszmegállóba érkeztünk,ami így ugye a falu utolsó megállója volt.Lehet ez volt közelebb kiérve a szurdokból?Vagy már nem tudom,ez nincs meg,hogy miért ide jöttünk.Lehet azért mert az akkori filmünk zárójelentét úgy gondoltuk itt nyugisabb lesz felvenni
.A fene sem tudja már...A lényeg most a buszmegállón van.
Hiszen itt végződtek közös túrázásaink örök túratársammal Gergővel...

Jó volt itt mindig!

Az utolsó találkozás...

A megállóról persze nem készült kép,hiszen ki a fene akar egy buszmegállót fényképezni?Minek?Persze ha tudom,hogy ez a hely lesz túrázásaink végének szimbóluma... de ezt ugye nem tudhattam.Hiszen biztos voltam benne,hogy jövünk még ide.Sajnos már nem jövünk,ketten együtt közösen már biztosan nem.Gergő nem sokkal ezután váltott dimenziót és tért át egy szebb és jobb világba.Az utolsó falu ma is őrzi lépteit...

Búcsú,ketten együtt már nem jövünk ide...

Az utolsó kilométer

Amikor 2018 november 3-án a déli órákban kiértünk a fenomenális Salabasina-árokból túránknak még messze nem volt vége.Nehezen ocsúdtunk fel a nem mindennapi élmény után,észre sem vettem,hogy kicsit kimerítette az erőmet,így aztán a következő kilométerek az aranyló erdőben némi kínlódással teltek számomra,Gergő viszont jól bírta.Hosszú út után értük el a pilisszentkereszti Szentkútat ahol végre alkalmas helyet találtunk a pihenésre.Pihentünk is vagy negyven percet,megkajáltunk,fotózgattunk majd újra erőre kapva folytattuk a túrát,amely már csak lefelé vezetett.Nem sokára elértük a Pilisszentkeresztet Pomázzal összekötő országutat,amely gyakorlatilag a két hegység (Visegrádi - Pilis) határának tekinthető.A turistaút egy darabig párhuzamosan halad vele,ám egy ponton keresztezte azt.Átérve egy parkolóban találtuk magunkat közel ezer autó társaságában,arébb iszonyatós embertömeggel...de ez nem tántorított vissza,mentünk át a parkolón is.Ezután pár méterrel beléptünk a Dera szurdokba.Ezzel kezdetét vette az utolsó kilométer....

Átkelve az országuton,kezdetét vette az utolsó kilométer....

Már az első métereknél szembe köszönt egy híd,azon átkelve fedeztük fel a kék jelzést ami a szurdokon vitt végig.Ki tudja miért elsőnek mégis a rossz irányba fordultunk,valami felső utat kerestünk vagy mi...de hamar korrigáltuk a hibát és indultunk beljebb a szurdokba.A parkoló melleti résznél elhaladva láttuk,hogy itt van az óriási embertömeg.Valami rét volt itt,fözőcskétek,nevetgéltek élvezték a novemberi nem mindennapi jó időt.Rendkivül zavaró volt!Képzelj el egy gyönyörű nyugis szurdokot amely emberi ricsajozástól,nevetgéléstől hangos..azt beszéltük Gergővel,hogy oké ezer ember itt tölti az idejét,főznek,esznek,isznak,jól érzik magukat,de amikor majd elmennek vajon hányan szedik össze a szemetüket?Na mindegy mentük tovább a fenséges szurdokban ahol egy kitünően járható út,maga az országos kék vitt végig.

Az első hídacska a Dera szurdokba érve

Az út sok helyen keresztezte a patak medert,szándékosan nem írok patakot,hiszen a Dera patakban alig-alig volt víz.Ezeken kis fahídak sokasága vezetett keresztül.Jól illettek bele a környeztebe,ám ami nem illett az,az itt tapasztalható embertelen embertömeg...Sok szurdokban,völgyben jártunk már az országba,viszonylag mind nyugis volt,ott jártunkkor még a Rám-szakadék is,de ez itt...földbe gyökerezett a lábunk szinte.Az úton sokszor csak úgy lehetett elférni,hogy félre álltunk,a hídaknál is hosszú perceket kellett várni,hogy átérjen a szemből jövő,hogy áttudjunk menni...Rendkivül zavaró volt! A 600 méter hosszúságú völgyben így persze csak lassan és nehezen lehetett haladni.Persze minek siessünk,a szurdok szépségei felülmúlhatatlanok voltak.

Tümeg a szurdokban ( a képek eredetiek!)

A legszebb az volt,hogy amikor egy nő szoknyában az egyik kishídon megállva facebookozott a telefonján...Vajon az ilyen ember minek jön ilyen helyre?Szerencsére ha rövid ideig is,de akadtak üres járatok.Ezeket használtuk ki elsősorban fotózásra és továbbhaladásra.Minden zavaró körülménytől eltekintve élveztük a szurdokot.Próbáltuk kikapcsolni a dolgokat és csak arra koncentrálni amiért jöttünk,ez mindkettőnknek sikerült is.Az egyik sziklafalnál készült aztán az a fotó,amely Gergő elhunyta után végig kint volt az érettségiig az osztálya tábláján...

A kép amely aztán végig kint volt az osztály tábláján és ezzel a képpel búcsúzott az iskola közösségi oldala is....

Akkor csak élveztük az egészet,ki gondolta volna,hogy az itteni fotónak majd ekkora jelentősége lesz..mentünk tovább a szűk utakon,hídakon át,nem érdekelt minket többé a már-már elviselhetetlen tömeg.Bár felemlegettük a nyugis Salabasaina-árkot,hogy mennyivel jobb volt az....Szépségben mindenesetre ez a pilisi szurdok is ott volt a szeren.Régóta terveztük már,hogy eljövünk ide,sikerült is aztán megszervezni a dolgokat úgy,hogy a káposzta is megmaradjon,de a kecske is jól lakjon módjára.A Salabasina-ároki túrát tudtuk úgy kombinálni,hogy annak vége érintse a Dera szurdokot.Ez vált valóra ekkor.Talán így utólag szerencsésebb lett volna egy hétköznap jönni,na de eljutottunk ebbe a híres szurdokba is,ez volt a lényeg.

Kimerülve,de boldogan a hídon.Nem tudhattam,hogy ezek közös túrázásaink utolsó méterei....

Még hídak sokasága köszönt szembe,majd sziklás meder tette még szebbé a szurdokot,persze a Dera patak vízének csak itt-ott volt nyoma.A sziklafal pedig oldalt már olyan száz méter magasnak is tűnt.A hatszáz méter hosszúságú szurdok a lassú haladásnak hála többnek tűnt annál amennyi.Ha jól emlékszem a szurdok végén kis tavacska volt,de nem vagyok benne biztos,hogy jól emlékszem,Azt tudom,hogy volt víz,de patak volt-e vagy tavacska már nem tudom.Itt ért véget a szurdok érdemi része.Persze az út ment még tovább.Itt is volt sok-sok ember.Aki tehát nyugalomra vágyik,az ne a Dera szurdokot válassza,legfőképp ne hétvégén!

Az utolsó túrázós kép Gergőről...

Tó vagy patak?Ma sem tudom...

Az út a kék jelzés vitt tovább a falu felé,de a szurdoknak vége volt.Két oldalt még emelkedtek a dombok,szép volt persze ez is,de már egy teljesen átlagos útvonalnak bizonyúlt,főleg a szurdokhoz képest már ez itt semmi volt.Aztán beértünk a faluba Pilisszentkeresztre.Ugye túrázásaink történetében a 2016-os Rám-szakadék,Dobogókő túra óta elég jelentős településsé nőtte ki magát.Agyaltunk Gergővel hova menjünk a központba,vagy a falu végi buszmegállóhoz-e,végül ez utóbbi győzött.Itt még leforgattuk a filmünk zárójelenetét,aztán megvártuk a buszt amivel visszamentünk Pomázra.

A szurdok végén mér egy teljesen átlagos út vezet

Abban a pilisszentkereszti buszmegállóban értek véget útjaink,amelyről kép nem készült.Hiszen ki akarna egy buszmegállót fényképezni?Persze ha tudom,hogy ennek ekkora jelentősége lesz a jövőben...Szóval itt értek véget Gergőkémmel való közös túrázásaink.E sorok írásakor napra pontosan egy éve...Persze ezt akkor ott nem tudhattam,nem tudhattuk...Nem tudhattuk,hogy nem lesz több közös túránk és erre gondolva belesajdul a szívem a fájdalomba...Nincs szó ami letudná írni ezt a fájdalmat....Gergő 38 nappal ezután ment el...Az utolsó kilométer mint minden kilométerünk emléke örök,mindörökre a szívemben maradt.A fájdalom az űr amit maga után hagyott szavakkal nem kimondható....Túrázásaim folytatódtak,mert élnünk kell tovább nincs más választásunk és mert ő is ezt akarja.De semmi sem olyan mint azokban az időkben amikor vele lehettem...Ma sem tudom még,hogyan is vagyok képes egyáltalán életben maradni....

A témához kapcsolódó írásaim:

Az eredeti túrabeszámoló ide kattíntva olvasható.

A féléves megemlékezési bejegyzésem pedig ezen a helyen érhető el.

Az utolsó kilométer...